Eb ura fakó

2014.04.04. 01:09

Többször megtehettem volna már, hogy elmegyek Magyarországról. Komoly, igen jól fizető ajánlataim voltak. A végén mindig maradtam. Úgy éreztem, itthon is meg tudom csinálni a szerencsémet. Jó dolgom volt, és kedvvel végeztem a munkámat. Sokat dolgoztam, de szerettem. Teljes volt az életem. Volt jövőm is. Büszke voltam arra, amit elértem.

2010-ben sok minden megváltozott. Az állásomat – állami beosztás volt – ott kellett hagynom. Nem, nem küldtek. Egyszerűen nem volt maradásom. Ezeknek akkor már nem akartam dolgozni. Igen, tudtam, hogy mi fog itt következni. Senki ne mentse fel magát: lehetett tudni. És lett volna más választás.

Pár hét múlva trónra lépett Orbán Viktor. Csakhamar fenekestül felforgatta az országot. Az én életem ennek ellenére ment tovább. Sikerült újrakezdeni. Mindenem megvan – igazából még több is, mint korábban. 2010 előtt éjjel és nappal a hazámért dolgoztam. Ez volt a dolgom, és jó volt. Nem kicsit – nagyon. Most négy kerek esztendő óta nem kaptam otthon semmilyen munkát – és bár még mindig Magyarországon élek, érzem: a kötelék lazul. Megtehetném most is, hogy elmegyek. Akár holnap. De újra és újra haza akarok jönni. Nem tudom, tudom-e még, hogy miért. Mert Magyarország még nagyon sokáig, talán soha nem lesz az, ami lehetne. Amilyennek én is szerettem volna, huszonegynéhány évvel ezelőtt.

Normális helyen, normális körülmények között egy választás szinte nem számít. Olyan, mint egy focimeccs. Hol ez nyer, hol az. Én is ilyen országot szeretnék. Tudom, hogy honfitársaim jó része most sem érti, hogy mit vinnyog össze a baloldal, azzal a rengeteg „múltbéli” figurájával, demokráciáról, meg diktatúráról. Lári-fári, miért hisztizek pl. én is ezen a blogon folytatólagosan, visszaesőként. Biztos mert hivatásos, fizetett rettegő vagyok. Idegenszívű, deviáns, belvárosi szemüveges, bankárbérenc, kommunista. Zsidó, cigány, vagy homokos. Esetleg mind egyszerre. Tényleg – ez mind lehetnék. De a képlet sokkal egyszerűbb.

istvan5.jpg

 

Az van, hogy – bár néha szidom, mint a bokrot – még mindig szeretem Magyarországot. Nem csinálok róla hetente - jó pénzért - nyálas, debil TV-vetélkedőt, nem tűzök ki lyukas zászlót a verandára, nem ragasztok Nagy-Magyarországot az autóm fenekére, nem lóg nemzetiszín szalag a tükörről. Nem alszom kokárdával, nincs a házamban kalocsai asztalterítő. Nincs miskakancsóm, nincs komondorom. Nem másztam végig rituálisan a Kárpátok gerincét. Nincs székely zászlóm. Nem tudom rendesen a székely himnuszt. Erdélyben csak egyetlen egyszer voltam: akkor is dolgozni. Nincs semmilyen kényszerem arra, hogy a vécékefét is nemzetinek kereszteljem. Nem gondolom azt sem, hogy papot kellene hívni, valahányszor átadnak a közönségnek egy újrafestett zebrát. Egyáltalán: nem járok templomba, vagy ha igen, akkor csakis egyedül. De Magyarország akkor is a hazám. Hogy a franc essen bele! És – én marha – szeretném, ha a gyerekeimnek is a hazája lenne.

Ehhez pedig az kell, hogy Orbán Viktor egész beteg, bornírt, bűzös, barom rezsimje eltűnjön a föld színéről, lehetőleg már most vasárnap. Tudom én: ezt így biztosan nem fogom megkapni. Akárki nyer is a választáson: a narancsbolsik kitörölhetetlen nyomot hagytak Magyarországon. Megfertőztek minket, és most már - hála Hoffmann Rózsának - a srácaink vannak soron. Járhatnak mind klerikális agitpropra. Orbánról és haveri köréről pedig hamarosan köztereket fognak elnevezni mindenütt. Miért is ne: Belgrádban még Gavrilo Principnek is jutott egy utca. És ha esetleg Fideszék most mennek is, a gyalázat, amit gőgös, bunkó, aljas és törvénytelen – egyébként meg egyszerűen kurvaszar – kormányzásukkal ránk hoztak, egyhamar nem múlik el a fejünk fölül. Vagy ők, vagy a neveltjeik még sokáig meg fogják keseríteni az életünket. Éppen ezért sültbolond, de legalábbis kalandor, aki nálunk a közeljövőben befektet. Magunknak köszönhetjük.

Próbálom megérteni jobboldali barátaimat. Szeretem őket, és tisztelem is. De nem értem. Fel nem tudom fogni, hogy miként kell a világra tekinteni ahhoz, hogy azt a rengeteg aljasságot, azt a szemérmetlen hazudozást, hülyítést, csalást, rablást, mérhetetlen arroganciát, a gyengék szándékos eltiprását, a leplezetlen erőszakot, a cinkos összekacsintást fasiszta galerikkel, a Lázárok, Schmittek és Schmidtek, Semjének, Matolcsyk, Szájernék, Balsaik, Poltok, Selmeczik, Tarlósok, Papcsákok, Kerényik, Rákaik és a többiek dúlását, a Köztársaság eltörlését, szabadságunk megcsonkítását felülírja valami ködös, irreleváns, régesrég idejét múlt állóháború az úgynevezett "jobb" és az úgynevezett "bal" között. Barátaim: itt és most, nekünk nincs ilyen választásunk. Nekünk nem jár ilyen luxus. Ez nem a Bayern – Barca. A mi vasárnapunk korántsem a polgári politikai filozófiák nemes versengéséről szól. Hanem az utolsó esélyről. Az egyetlen választásról, ami még maradt nekünk.

Amikor e sorokat írom, kétezer kilométerre vagyok otthonról. De megvettem a jegyem. Délben indulok, és két nap múlva ott leszek a szavazókörben. Soha nem felejtem el azt a felszabadító érzést, amikor aláírtam a papírt, miszerint „Macifaszt, Gabikám, te csak ne védd meg az én nyugdíjamat!” És most sem engedem elvenni magamtól azt a lehetőséget, hogy írásban megüzenjem a NER-huszároknak: a részemről, tavarisi, konyec. Eb ura fakó, Orbán Viktor nem királyunk.

Gyertek el Ti is. Ennyivel minimum tartozunk maguknak. Aztán a többit majd meglátjuk.

A szanaszét cenzúrázott Rózsa Flores jelentés nyilvánosságra hozatalával a FIDESZ nem akart mást, mint a kedvenc Jolly Jokeréhez nyúlni. A Gyurcsányozás már hosszú idő óta jól bevált eszköz a birkamenet éberségének fenntartásához. Jó lehet az Összefogás egységének megingatásához is. Gyurcsány pedig csak magyarázkodjon tovább. Addig sincs módja Orbánról, az ő Simicskájáról, meg a milliárdos felcsúti gázszerelőjéről értekezni.

Ez volt a terv - csakhogy elkúrták. Nem kicsit, nagyon. Ilyen böszmeséget a Fidesz még nem csinált. Elég volt hozzá egy szál Mészáros Antónia, és Kósa Lajos az ATV-ben – majd kisvártatva Bayer Zsolt is a Magyar Hírlapban -- lelkesen kikotyogta, hogyhátizé mégsem a rádióból értesültek az őszödi beszéd tartalmáról. Megvolt nekik már korábban. Ők voltak azok, akik előállították és a sajtónak beadták az anyagot. Holott ezt évekig  tagadták. Hoppácska.

(Megjegyzem, a Fideszes ellen-elmélet képviselői, akik szerint Gyurcsány volt a szivárogtató, sose álltak elő semmilyen értelmes magyarázattal arra, hogy valójában mi értelme is lett volna annak, hogy maga Fletó intézze így a dolgot. Hogy mégis mi a fészkes francért állt volna neki érdekében, hogy a 25 perces szövegből ippeg azt a 8-10 mondatot vágják össze, amelyek arra alkalmasak, hogy a jónépet alaposan felbosszantsák, és a beszéd értelmét az ellenkezőjére fordítsák? Ha Gyurcsánynak úgy tetszett volna a szövege, miért ne csináltathatott volna egy neki tetsző módon szerkesztett verziót, hogy aztán aranykötésben, naív festményekkel kicsicsázva osztogassa hű népének, mint Orbán az "alkotmányát"? Miért ne mondhatta volna el az egészet akár újra - ott, akkor és úgy, ahogy ő akarta? A Ligetben, színházban, sportcsarnokban, falugyűlésen, a Parlamentben, vagy a Népstadionban? Egy szavába kerül, és a Népszabadság is simán lehozta volna. Miért lett volna akkora truváj neki ez a szivárogtatósdi? Mégis, mekkora baromnak kellett volna lenni ahhoz, hogy ezt valaki így tervezze meg? És mekkora baromnak kell ahhoz lenni, hogy ezt az agyrémet valaki tényleg elhiggye?  Sebaj -  emberek százezrei szépen benyelték ezt a maszlogot is. Nyilván, mert a Vezér ezt mondta... Gratulálok.)

 

2006 október.jpg

 

No jó. Hogy ki volt a szivárogtató, azt végül mégis megtudtuk. Akkor már csak az lenne a kérdés: kik álltak a 2006-os szeptemberi zavargások mögött, és pl. kinek köszönheti az október 23-i, Astoria előtti FIDESZ dzsembori méla közönsége, hogy miután vezérük szolgálati gépjárművével a helyszínről sietve elhajtatott, a narancs népe nyakába kapta előbb a náci banditákat, majd nyomukban a Köztársaság hol bénázó, hol túlbuzgó rohamrendőrségét. Erre is van adat bőven. Éppen csak ki nem szúrja a szemünket. Ott van pl. az amerikai nagykövet távirata, mely szerint Orbán kapcsolatot tartott fenn a szélsőjobbos tüntetőkkel. Vagy az a hangfelvétel, amelyen egy neonáci aktivista napokkal az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt (!!!) arról beszélt hogy „készek lángba borítani Budapest utcáit”, „csatlakoznak a szeptember végére tervezett (!!!) tüntetésekhez” és „soha nem látott erőszakhullámot indítanak”.  „Rettegjen, anyázzon, nevessen– írta az Index akkor. Később pedig izomból kigúnyolta Debreczeni József könyvét is a 2006-os őszről, amely szintén nem illett bele az újbaloldalos mainstreambe, és így nevetség tárgyává kellett volna válnia. Érdekelne, hogy az akkori szerkesztők akarnak-e még mindig röhögni, vagy értik-e már, amit akkor nem. Ha esetleg még mindig nem, hallgassák meg, mit mondott Szilvásy György, egykori titokminiszter arról, hogy Fideszék pontosan mit cenzúráztak ki a jelentésből. 

Ami engem illet, nem hiszem, hogy a baloldal így tervezte volna – mégis lehet, hogy már megint Őszöd lesz a kampány egyik fő témája. Tudják mit? Nem is baj. Derüljön csak fény végre az egész disznóságra. Nem semmi igazságtétel lenne, ha Orbán ebül szerzett kormányzása pont úgy veszne el, ahogy jött. Őszöd miatt.

Uniszónóban megy Bajnai Gordon ekézése a Szolidaritás tegnapi gyűlésén elkövetett szoborállítás-döntögetés ügyében. Ízléstelenség, ’56-os hősök meggyalázása, nemtelen politikai eszközök, alpári stílus. Így a verdikt, és Bajnaiék félig-meddig el is határolódnak saját maguktól.

Hohó! Álljon már meg az a nászmenet egy pillanatra!

Nem mondom, hogy nem lehet az E14 szövetségi politikáját kritizálni. Hajaj... (Bár én speciel pont nem a Szolidaritás miatt birizgálnám őket.) A legfrissebb vekengés viszont állítólag nem erről szólt, hanem az Orbán Viktoron esett „gyalázatról”.

Egy politikai ellenfelet nagyjából két dolog védhet meg a nemtelen támadásoktól. Az egyik a lehetséges támadó önmérséklete. Hogy mi az, amit még saját stílusával, ízlésvilágával összeegyeztethetőnek tart. A másik a politikai fair play, a demokratikus játékszabályok.

Ami az ízlést illeti – de gustibus non est disputandum. Biztos van, akinek Dopeman szimpatikus. Nekem nem az. Nem volt az már akkor sem, amikor a Milla – LMP - 4K! sokaság előmosta őt valamelyik lerobbant kultúrház színpada mögül. Vagy alóla. És meg lennék lepve, ha Bajnai Gordonnak tetszene Pityinger úr - hogy is mondjam… - „zenéje”. Azt sem hiszem, hogy B.G. túl sokszor mondta volna életében, hogy „bazmeg”. Igen, egyetértek azokkal, akik szerint ez a fellépés nem illett bele Bajnai Gordon profiljába. Valószínű: nem is tett jót neki. De mindegy is, van erre az E14-nek kampánystábja, majd ott szépen kielemzik. (Mellesleg lehet, hogy ott aztán tényleg elhangzik pár "b+" :-) )

orban_viktor_rakosi_matyas_kommunista.jpg

Orbán Viktor szobra ügyében viszont igenis gratula a Szolidaritásnak. Tökös akció volt, jó volt figura, és ült a hasonlat. A világon semmi baj nem volt vele. A fair play pedig annak jár, aki maga is betartja a szabályokat. Orbán 2012. Január elsejével végleg kiírta magát a magyar demokráciából. Megsemmisítette a Köztársaság konszenzusos Alkotmányát, és felváltotta egy olyan alkotással, amelynek egyetlen célja, hogy végleg narancsvidéket csináljon Magyarországból. Köszönöm, a magam részéről ezt a rezsimet semmilyen védelemre nem tartom méltónak. Orbánnak ennyi bőven kijárt. A diktátorok ellen az egyik legjobb fegyver a humor, a szarkazmus, a gúny. Aki nem akar élni vele, az egyszerűen hülye. Nélküle csak a dühös hőbörgés marad, és az még kevésbé vonzó, ha engem kérdeznek.

Amit szoborügyben a kritikusok most előadnak, nem több ostoba szemforgatásnál. Ostoba, mert aki Orbánnak fair playt kér, Fodor Gáborral az élen, annak fogalma sincs a „sportszerűségről”. Ha az ember lerúgja a másikat a focipályán, az piros lapot kap a szeme alá, nem fair playt. Pontosabban, pont az a fair play, hogy elzavarják zuhanyozni, de izibe'. És szemforgató, mert – már bocsásson meg a világ – az azért mégse lehet rendjén, hogy az októberi forradalom 50. évfordulóján utcai harcokat szervezni, meg hozzá keretjelleggel naggyűlésnek álcázott puccskísérletet organizálni, az „békés tiltakozás”. Vasárnapi séta közben ledönteni egy műanyag bálványt pedig szentségtörés.

Fel nem foghatom, hogy a szobordöntögetés milyen módon alázná meg az ’56-os forradalmárokat. A Wittner Mária-féle performanszok alázzák meg őket. Meg Orbán Viktor és rendszere, naponta. Arra kellene sokkal érzékenyebbnek lenni, drága írástudó barátaim, nem a Hungarocell sercegésére. 

'Oszt jónapot - 2014

2013.09.29. 09:18

A bajai balhéból nyilván rengeteg tanulság adódik És, nyilván, a legtöbbet senki sem fogja levonni. Vagy ha le is vonja, nem fog aszerint cselekedni. De azért lássuk:

Az első, legkézenfekvőbb következtetés természetesen az, hogy a Fidesz sajátos „’oszt jónapot” technikáját a választások lebonyolítására, melyet legalább azóta tökéletesítenek Orbán elvtárs „fiatal” „demokrata” generációi, hogy Kubatov elvtárs még oviba járt, 2014 tavaszán is be fogják vetni. Minden egyes szavazókörben. Mert nem is tudnak másképpen.

A második következtetés az – mintegy az elsőből következően – hogy ezúttal az ellenzéknek is meg kell szerveznie magát. No, nem azért, hogy a nyugdíjas néniket megbuszoztassák akkor is, ha már rég nincs mire felszállni a Gyulabérlettel. Hanem azért, hogy a szavazás napján láthatóan legyenek ott, és tudassák minden Fidesznyikkel, hogy figyelik a mancsukat, és semmilyen csalás nem marad kiderítetlen. Mondjuk – húzzanak mind egyforma, pl. neonzöld pólót és legyenek az utcán. Az összes szavazókör előtt. És dokumentáljanak mindent.

A harmadik az – mintegy a második előfeltételeként – hogy most a mandátum-kiszámolósditól, zenélőszékesditől függetlenül szükség van mindegyik baloldali párt minden helyi aktivistájára, de tényleg. Akkor is, ha pesti főnökeik főműsoridőben nem szívesen mutatkoznának együtt. Időben össze kell tehát ültetni a helyi csapatokat, és egy közös stábot kell csinálni. Ha másra nem, hát arra, hogy őrizzék a szavazóköröket.

A negyedik az, hogy ennél a sztorinál semmi sem bizonyítja jobban: minden egyes állampolgár minden egyes szavazata tényleg számít. Fényes bizonyítékként ott volt a Gore – Bush sztori, amikor tizenakárhány rövidgatyás amcsi atyafin múlt, hogy ki lesz a szabad világ vezetője. Igaz, Florida messze van. Ott volt persze Szabó György választókerülete Borsodban, ahol meg 1-2 emberen, többször is. De ki az a Szabó György?

Baja viszont itt van, friss, és nagyjából mindenki odafigyelt. Ha ezzel nem lehet ráébreszteni a magyar szavazót, hogy annál nagyobb ökörséget, miszerint „ezek mind lopnak, ezért el se megyek”, nem gondolhat, és nem tehet. Mindegy, hogy azért, mert ő rettentően okos, fiatal, szép új csillogó bringája van, és hipszternek képzeli magát. Vagy azért, mert öreg, alulképzett, az ócska drótszamarán épp a nemzeti italboltból tántorog hazafelé, és alkoholmámorban képzeleg. Vagy azért, mert csak úgy szimplán elege van, már nem képzel semmit, nincs is biciklije, és ettől érzi magát felmentve. A Kubatov elvtárs kommandói pont az úgyomond „csendes többség” passzivitásából élnek. És röhögnek a markukba.

A bajai aktivistáknak riszpekt. Ez tényleg szép munka volt. A kedves szavazók pedig - Baján innen, Baján túl - ha kell, kezdjék meg az edzést, hogy aznap biztosan odaérjenek.

 

Nem kekszre megy

2013.07.26. 18:50

Az Index ma címlapon hozott egy jobbikos blogot, amely szerint „a romaintegráció majd akkor kezdődik el, amikor a cigányság dologtalan tömege elmegy dolgozni”.  Közben az Indavideóra felkerült egy videóriport, Halmajugráról. A riport szereplői azt állítják, hogy a Detki Keksz Kft. 19 millió forint EU támogatással épített gyárába nem vesznek fel helyieket – lévén ők cigányok. Az igazgatónő szerint pedig – állítólag – „ha a megrendelő megtudja, hogy (a cégnél) cigányok dolgoznak, visszautasítják a terméket, mert nem akarnak a cigányok kezéből enni”.

Az igazgatónő sem az Indexnek, sem a HVG-nek nem nyilatkozott.

Nem szeretnék elhamarkodottan ítélni, de sztori most már két napos. És az, hogy a Kft. a jelek szerint még nem jutott el oda, hogy a rájuk nézve súlyosan dehonesztáló hírt cáfolja, teljességgel érthetetlen.

A Detki Kft. termékei közül egyik-másik a gyerekeim kedvencei közé tartozik. Ennek ellenére egyértelmű, hogy addig egy darab ilyen kekszet sem fognak enni, amíg a cég nem tisztázza magát. Veszünk nekik mást. Ha esetleg valaki tud olyan kekszet, amelyet viszont cigányokat is foglalkoztató cégnél készítettek, kérem, írja meg kommentben. Ki fogjuk próbálni. Ezt csak azért mondom, hogy Igazgató Asszony megnyugodjon.

Egyúttal remélem, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kivizsgálja az ügyet. Kötelességük lenne. Amennyiben az állítás igaz, az EU-támogatást azonnal vissza kell vonni: az esélyegyenlőségi előírásokat megsértő pályázónak ugyanis támogatás nem nyújtható. Erős a gyanúm egyébként, hogy Detkiék a támogatást eleve azért kapták, hogy a helyieknek teremtsenek munkahelyet...

Nagyon kíváncsi vagyok tehát a Detki Kft. reakciójára. Nem elfogadható, hogy hallgatnak. Akkor sem lenne az, ha a saját pénzüket fektették volna be. De ha az adófizetők euróira is igényt tartottak, akkor különösen nem.

(Ghostwriter - Ha tetszett, oszd meg bátran!)

Búcsú „a Gyulától”

2013.07.08. 20:18

A közönség, amely egy-egy temetésen összejön, minden másnál többet mond az elhunytról. Ahogy ma néztem a tömeget a Nemzeti Sírkertben, bizony úgy éreztem magam, mintha egy harminc évvel ezelőtti Filmhíradóban lennék. A kádári Magyarország arcait láttam ott ezrével. Egykori munkásokat, hivatalkonokat, tanítókat, közalkalmazottakat, parasztembereket. A VIP sátoron kívül nem volt ott egyetlen Boss-öltönyös direktor, fátyolos, kalapos dáma, kutyabőr, súlyos aranylánc, milliós karóra, vagy Audi kulcs. Még napszemüveg se nagyon. Senki, akit a TV Híradó nézői felismernének. Senki, aki a megjelenéstől bármit – feltűnést, előléptetést, zsíros megrendelést – remélhetett volna.

Eljöttek helyettük a múlt századi, megőszült frizurák, a kilincsbajuszok, a buszsofőr-barkók, a széttaposott barna szandálok, a kopott retikülök. A fekete sapkás bányász. A molyoktól megmentett szolgálati nadrágját öv nélkül, egy szál sárgás inggel és kínai tornacipővel viselő egykori vasutas. A lakossági fórumok kékhajú nénikre épülő törzsközönsége. Fáradt, ráncos, bütykös kezű, hajlott hátú, összement emberek tengere mindenfelé. Balosok, szocik. Egykori kommunisták – és maiak. A négymillió szegény Magyarországa.

Horn Gyula temetése 2.jpg

 Horn Gyula örült volna mindannyiuknak.

Pedig az egykori miniszterelnök jóval több volt, mint a Kádár-kor utolsó mohikánja. Nem tudom, hogy a meghívott vendégek, a mai hatalmasok közül hánynak van esélye arra, hogy ha egyszer majd rá kerül a sor, az Európai Parlament elnöke, és az egykori német alkancellár búcsúztassa. Nem egyszerű protokoll-kötelességből. Hanem mert emlékeztetni akarta a magyarokat: Horn Gyula halálával egy igazi európai államférfi ment el. Aki megértette az idők szavát, és nem csak a magyar történelemkönyvekbe írta be a nevét.

A beszédekben elhangzott minden, amit róla ma el kellett mondani. A jó és a rossz, a szép és a csúf. Az angyalföldi proliról, ’56-ról, Kádár diplomatájáról, ’89-ről, és azokról a kilencvenes évekről. Félreérthetetlenül, néha pártosan, de az igazság és az illendőség határán belül. Az állami protokoll is igazán kitett magáért. Horn Gyula hibátlan, szép szertartást kapott.

Egyetlen mozzanattól eltekintve. Bár mára ez lett a szalagcím, reméljük, az utókor nem arra az öt másodpercre emlékszik majd, amikor a tömeg magáról megfelejtkezett része – a többség ijedt pisszegése dacára – kimondta azt, amit Orbán Viktorról szinte minden megjelent gondolt. A regnáló magyar miniszterelnökkel szembeni kitörést ott és ma semmi sem mentette. Sem a „célszemély” munkássága, sem az őt támogatók mindennapos performanszai. Mindenkinek, aki ma elment a Fiumei útra, méltányolnia kellett volna, hogy Orbán Viktor eljött. És azt is, hogy nem szólalt meg. Tette a dolgát, és tűrte, amit tűrnie kellett. Fejet hajtott az egykori ellenfél előtt. Az én szememben az elmúlt három évben ez volt a kormányfő legjobb fellépése.

Mindent egybevetve, Magyarország csendes, méltó búcsút vett Horn Gyulától. Nyugodjék békében. Mi pedig emlékezzünk rá – pont úgy, ahogy megérdemli.

Ünnep a mai nap, és, ahogy elnézem, szinte észre sem vesszük. Amikor e sorokat írom, az Index címlapján a konföderációs kupa döntője, az Origonál Tom Cruise, a NOL-on Egyiptom a téma. Egyedül a Magyar Nemzetnél vezető hír – még ha csak szépen, vonalasan, Navracsics Tibor fényképe mögé rejtve is – hogy horvát barátaink, egykori honfitársaink, csatlakoztak az Európai Unióhoz. Közöny? Arrogancia? Ostobaság? Vagy ez így lenne természetes?

Alig 9 éve annak, hogy 11 másik kelet-európai országgal együtt mi is elnyertük az EU-tagságot. A magyarok akkor egy emberként akartak hivatalosan is Európához tartozni. Az urnák mellett a szavazópolgárok 83,76%-a mondott igent a belépésre. Ha ma tartanák a népszavazást, aligha számíthatnánk ilyen eredményre. Az EU megítélése a mai Magyarországon finoman szólva is ellentmondásos. Felnőtt, szavazójoggal rendelkező, magukat ép elméjűnek tartó állampolgárok százezrei gondolják úgy, hogy az EU-tagságra mi tényleg ráfizetünk. Hogy az EU fenyegeti nemzeti önállóságunkat. Hogy a bajban nekünk nem a németekről, az osztrákokról, a skandinávokról, az angolokról – horribile dictu a csehekről, lengyelekről vagy a szlovákokról – hanem a kínaiakról, vagy az azeriekről kellene példát vennünk.

Ha az aktuális mainstreammel akarnék úszni, most nagy okosan hümmögnöm kellene arról, hogy mennyi baja is van az Uniónak, milyen rosszul kezelik a válságot, mennyire arrogánsan viszonyulnak a kis nemzetek problémáihoz, és hogy átgázolnak a görögökön, spanyolokon, ciprusiakon, hogy mindenben a német nagyiparnak és a londoni bankároknak kedvezzenek.

Hadd legyek kendőzetlenül őszinte: mindezeket totális baromságnak tartom. 9 év után még mindig meg vagyok győződve arról, hogy EU csatlakozásunk az ezer éves magyar történelem egyik csúcsteljesítménye, és egyfajta beteljesülése volt (bár az élet természetesen nem állt meg azóta sem). Mélyen elkeserít, hogy azt, amit a fiatal Magyar Köztársaság akkor véghezvitt, ma már nem tudjuk megbecsülni.

Oly sokat beszélünk arról, mindenféle oldalon, hogy mi lenne, ha balosok és jobbosok egyszer végre összefognának. Hát – ilyesmik lennének. Ha jobban meggondoljuk, az utolsó alkalom, amikor ennek a nemzetnek igazi, nagy közös cél lebegett a szeme előtt, az EU-csatlakozás volt. Mintha azóta elvesztettük volna az irányt, és soha többet, lényegében semmiben nem tudtunk volna egyetérteni. Még az olimpiai bajnokaink ünneplésében sem.

Horvátország nagy napja arra emlékeztet, hogy ha egyszer Magyarország végre visszafordul a lejtőről, akkor az újrakezdés egyik sarokköve az Európához tartozás kell legyen. Mindaddig, amíg a boldogulásunkat másutt keressük, esélyünk sincs egyről a kettőre jutni. Azok, akik az ellenkezőjét mondják, minimum sarlatánok. Rosszabb esetben kisstílű politikai gazemberek. És így vagy úgy: egytől-egyig tökkelütött vadbarmok.

Mindezért, a mai napon gondoljunk mi is Horvátországra. Gratuláljunk nekik, és vegyünk példát róluk is. Próbáljunk meg emlékezni arra a napra, amikor mi voltunk olyan sikeresek, boldogok és bizakodók, mint most ők. Hátha sikerül felidézni valamit abból, amit nemzeti összetartozásnak hívnak. Visszaemlékezni arra, hogy merre van az előre.

Elfogadni azt, hogy ahhoz, hogy magyarok lehessünk előbb embernek, demokratának, és igaz európainak is kell lennünk.

Latrina és délibáb

2013.06.27. 15:38

Sorra olvasom az index és az index-blogok recenzióit a szárszói találkozóról. Mind ugyanazt mondja, (egyetlen kivétellel):

Farkasházy egy szenilis majom, amiért nem látja, hogy mekkora királyság az ő WC-csészéjét fotózgatni, és ily módon ragadni meg az általa szervezett találkozó legbenső lényegét. Teddy úr továbbá a sajtószabadság árulója, amiért kiebrudalta a paradicsomi kertből Panyi-Pulitzer Szabolcsot, az elhíresült index tudósítást jegyző szerkesztőfejedelmet. Harmadrészt mocskos kommunista, amiért beengedte a kertjébe az előző rendszer – sőt: az előző két rendszer – prominens baloldali értelmiségijeit és politikusait, ahelyett, hogy a szűz hó lelkületű újbaloldalnak ácsolt volna színpadot. Vagy, még sokkal inkább, szíveskedett volna legott magától kihalni, Konrád Györggyel, Heller Ágnessel, Paul Lendvayval, Méray Tiborral és másokkal együtt, akik – egyéb bűneiket itt most hely hiányában fel nem sorolva – egyszerűen ÖREGEK, bazmeg!!! És ez azért, lássuk be, mégiscsak szemtelenség!

A magam részéről, a fentiekkel annyira azért nem tudván azonosulni, a problémát kétfelé bontanám.

Egyfelől, a sajtószabadság. Farkasházy magánember. Ún. közéleti tevékenységében is az, tehát – egy miniszterrel, közhivatalnokkal ellentétben – szíve joga a sajtómunkások közül azzal szóba állni, vagy szóba nem állni, akivel akar. Szíve joga továbbá saját rendezvényét nyilvánosnak, vagy zártkörűnek nyilvánítani, és azt úgy kommunikálni, ahogy az neki tetszik. Ha úgy gondolja, beengedi a firkászt. Ha nem, akkor meg nem. Vagy csak az egyiket engedi be. Ezt a jogát akkor sem adja fel, ha esetleg sajtóközleményt ad ki, vagy kiosztja az ott elhangzó beszédek leiratait. És ha egy újságírót végül mégiscsak beereszt, azzal korántsem üzeni neki azt, hogy az említett - egyes hírek szerint hívatlanul érkezett – zsurnalisztának onnantól szabad a küszöbre ürítenie. Azaz: Farkasházy Tivadart még akkor sem lehet a sajtószabadság nevében kritizálni, ha Panyi Szabolcsot még a kertkapuból elzavarja, még mielőtt fotós társával együtt a családi kerámiát megéneklő magnum opust elkészíthette volna.

A probléma másik fele a megújulásra képtelen” baloldalmélységes érdemtelensége nagyjából bármire”. Szó se róla, mindenkinek joga van azt mondani, hogy az MSzP még mindig kommunista, Gyurcsány maga a Belzebub, Bajnai meg az ő kisinasa. Mindenkinek jogában áll baromságokat írni. Még olyanokat is, hogy ezt az országot majd az ún. újbaloldal - jelesül annak a "libással" és komcsikkal le nem paktált maradéka - fogja megmenteni, ha nem holnap, hát majd 2018-ban. És jogában áll szemérmetesen elhallgatni, hogy ez az újbal továbbra is képtelen az általa lesajnált „vén komcsi bagázst” bármilyen közvélemény kutatásban akárcsak meg is közelíteni. Pedig Schifferék vitorláját most már – ténykérdés – Orbánék is teljes erővel fújják. Jelesül: külön törvényt alkotnak nekik, hogy újra igazi farkciójuk lehessen, míg a DK esetében ugyanazt a törvényt azért módosították, hogy a gyurcsányistáknak meg ne legyen. (Szégyellje magát, aki rosszra gondol!) Attól tartok, hogy mindennek láttán az ember – ha tőlem időnként eltérően a világot igyekszik objektíven szemlélni – kénytelen arra gondolni: Schifferék, és az egyéb felkent öko-szociális-anarcho-szindikalisták, bizony, legalább annyira alkalmatlanok, vagy balfékek mint a Farkasházy-válogatott. Különben már réges-régen ők vezetnék a ranglistákat, nem pedig a narancshorda.

A fentiekből számomra két következtetés adódik:

Egyfelől, bármekkora is a sírás-rívás, az Indexet, vagy a sajtószabadságot Szárszón semmilyen sérelem nem érte. Az index tudósítói akkora tahóként viselkedtek, mint ide Nagykáta. Tehát: bőven megérdemelték, hogy az ebédjüket megszakíttassák velük, és szíves távozásra kérjék fel őket.

Másfelől, akármennyire nem tetszik az LMP-nek és híveinek, az ő vonatuk elment. Ha volt is valaha erkölcsi alapjuk arra – mint ahogy szerintem nem volt – hogy balnál és jobbnál egyformán nagyszerűbbnek gondolják és mondják magukat, a lehetőséggel nem tudtak élni. Minden egyes szavazat, amit az LMP 2014-ben kap, ki van dobva az ablakon – már ha az embert az ország, és a maroknyi schifferista jóléte izgatja. Az egyetlen valós esélyünk pedig a baloldali összefogás. Bízom benne, a választásokig hátra lévő egy évben ezt minél többen megértik majd.

Epilógus

Mindazonáltal, egy hiányérzetem mégiscsak maradt. Ha ezt  hülye műbalhét egy csésze vízben végre befejeznénk, túl nagy kérés lenne, hogy valamelyik arra hivatott zsurnaliszta esetleg mégiscsak megírná, hogy a szárszói kertben végül is mi a franc hangzott el? Mert ha bármi, ami ott történt, valóban közügy, akkor talán arról kellene regényeket írni, nem pedig a Villeroy & Boch Magyarország – lakossági termékpalettájáról…

Néma gyereknek anyja se érti

2013.05.26. 00:47

Ha nagy meglepetés nem ér bennünket, napok kérdése, és kormányoldalon kitör az örömmámor: lekerülünk a brüsszeli „szégyenpadról”, véget ér a túlzott deficit eljárás. Szó se róla: Orbánék ezt bizony ügyesen csinálták. Kitűztek egy látványos, nehéz(nek gondolt) de elérhető célt. És addig hisztiztek a kettős mércéről, amíg – úgy néz ki – végül engednek nekik. Újabb kiváló kommunikációs hadműveletet láttunk. Ahogy politológusék mondani szokták: sikerrel tematizálták a közbeszédet. A végtelenül bornírt, ugyanakkor szemlátomást remekül működő EU-ellenes retorikával elérték, hogy az akció eredményétől függetlenül a végén ők legyenek a Janik, és szokás szerint leiskolázták a bóbiskoló ellenzéket, amely megint elfelejtette időben elrebegni a maga mondandóját.

Pedig, bizony, lett volna mit elmagyarázni a választóknak.

Először is azt, hogy a három százalék alatti deficitnek csak akkor lehetne örülni, ha nem lenne két igencsak súlyos gond a kréta körül. Az egyik az, hogy a költségvetés bevételi oldalán egy sor olyan tétel (agresszív különadó) szerepel, amelyeknek jogszerűségét az EU erősen vitatja. Hogy az elrabolt magánnyugdíjakat ne is említsük. A másik pedig a társadalmi ellátó rendszerek – oktatás, egészségügy, szociális ellátás, egyéb közszolgáltatások – katasztrofális helyzete. Az „eredményt” tehát nem fenntartható fogyókúrával, „költségvetési életmódváltással”, hanem jojó-diétával érték el. És az eszetlen böjtnek bizony máris megvan a böjtje.

Az ellenzéki politikusoknak nem ártana továbbá azt is világossá tenniük, hogy a várható deficitügyi fejlemények és a „magyar kérdés” brüsszeli kezelése között nincs közvetlen kapcsolat. Az EU várható döntését kapitulációként értelmezni marhaság. Tavaly, amikor a túlzott deficit miatt ideiglenesen megvonták a Magyarországnak szánt EU-támogatások egy részét, az ok a költségvetési hiány volt, nem más. Az, hogy Orbánt közben hányan tartják szőrös talpú balkáni zsiványnak, csak annyiban játszott szerepet, hogy vele szemben senki nem akart méltányosságot gyakorolni. Az EDC-döntés tárgya nem az orbáni „demokrácia”, vagy az EU és vezetői irányába rendszeresen megeresztett büdösbunkó benyögések miatti bosszú. A kormány nem gyűrte le Brüsszelt. Sem az Európai Bizottság, sem a tagállamok nem kapitulálnak. A Tavares-jelentés változatlanul az asztalon van. Arról van csak szó, hogy – ellentétben azzal, amit narancsuralom alatt itthon megszoktunk – Európában, ha valamire nincs világos jogalap, azt pusztán erőfitogtatásból nem teszik meg, Akkor sem, ha egyébként technikailag meglenne rá a lehetőségük.

Orbánnak így is minden oka megvan az elégedettségre. Megkapta, amit akart, megint hülyét csinált mindenkiből. Az ellenzék viszont komoly figyelmeztetést kapott: az Orbán-kormány nem felmutatható eredmények nélkül fog a választók elé állni. Különösen, ha az ellenzék bárgyú mód hallgatva megengedi, hogy a populista jobboldal ezeket hatszor akkorának láttassa, mint amekkorák.

Csakazértis csütörtök

2013.05.08. 02:19

Az imént – pár isteni Totalcar videó után – épp lefekvéshez készülődtem. De aztán, én barom, még utoljára kinyitottam az Index címoldalát – és hagytam, hogy a Véleményvezér blog ügyeletes szerkesztője megint teljesen eldurrantsa az agyamat. Történt ugyanis, hogy a drága Pulitzer-palántáknak sikerült ideförmednie az elmúlt időszak legostobább, legkártékonyabb ellenzéki véleménycikkét a csütörtökre tervezett közös MSzP-E14-DK tüntetés ellenében. És mivel kommentelni ott nem lehet, muszáj vagyok ehelyütt hányni az epét.

Indul a chartásodás, mennydörgi VV Firkász, maximumra tekert hangerővel vekengve arról, hogy jaaaaaaaj, valami félkegyelműek már megint demokrácia miatt akarnak tüntetni. Pedig az nincs is veszélyben,csak” a jogállam. – Hogy mi a tököm van már megint?! – És mert „a Gyurcsány-csapat kikerült a karanténból, és velük együtt tervezi az MSZP és az Együtt 2014 jól megvédeni a demokráciát.”

A franc essen belétek, Kedves Kollégák, de tényleg!

 

Egy ideje nem nagyon írok a blogomra. Eleve csak hobbiból csináltam az egészet. Van szerencsére rendes állásom, és így a tavasz eljöttével akad más kedvtelésem is, mint hogy rendszeresen a nünükéimmel untassam a Önöket. De igazából nem ezért hallgatok. Hanem azért, mert egyszerűen belefáradtam abba, hogy a magyar közbeszéd huzamosabb ideje képtelen kitörni egy nagyjából öt tábor megmondói által kijelölt kicsinyke ketrecből. Nap mint nap, újra és újra, mindenkinek mindenről mindig ugyanazok a panelek jutnak az eszébe. Nekem is, mert én sem vagyok különb – és ezért az összes önjelölt véleményvezérrel együtt piszokul unom saját magamat is.

Hogy kikről beszélek? Tudják Önök is:

  • Vannak ugye egyfelől az orbánisták – az erőszakos, elvtelen yuppiktól a gyáva igazodókon és ájtatoskodókon át az „úri Magyarország” szentkoronázó, szalonzsidózó, előkelősködő kriptaszökevényeiig.
  • Velük – ha nem is szövetségben, de azért szoros szimbiózisban – a második galeri: a Legrosszabbik Magyarország tar agyú betonkockái, akik a független magyar bíróság szerint – bár igény lenne rá – nem fasiszták. Csak a világ többi része szemében azok.
  • Az ellenoldalon állna – ha megállna reszkető, görbe lábain – a reménytelenül meghasonlott baloldal, amely még mindig képtelen arra, hogy szembenézzen saját múltjával. Így inkább mindenét megtagadja, és megújulást rebegve rimánkodik bűnbocsánatért.
  • Negyedrészt ott vannak a mindenkitől egyforma távolságot tartandó pólus-centerek, az egykori LMP együttesei és különösei, a Bajnai-Kónya-Karácsony és a Schiffer-Milla féltengelyek között magát kékeszöldre vergődött, ezer darabra hullott, mégis mindenkin felülemelkedni akaró helikopter-frakció reménylovagjai.
  • És van végül a „szegény” DK. A mindenoldali hangadók többsége szerint a „javíthatatlan bűnösök” LuciFeri-köre. A magyar politika „rossz bankja”, a mindenért nyilván teljesen egyedül gyurcsányahibás exminiszterelnök praetoriánus gárdája. Az itt felejtett reformkommerek, narkósok, homokosok, a folyton a szabadságról papoló chartás nyuggerek, és egyéb libbantak szivárvány-koalíciója.

Ez lenne a kínálat, legalábbis – ha a véleményvezéreinket olvassuk, kis „v” betűvel és naggyal egyaránt. És lassan már tényleg semmi szükségünk arra, hogy reggelente felüssük a mi kis megnyomorított, „részben szabad” sajtónkat. Pontosan tudjuk előre, hogy ki, mikor, mire, mit fog mondani. És bízvást le is tojhatnánk az egészet, ha nem lenne erősebb a jeges félelem, hogy vajon még meddig csúszhatunk lejjebb a Balkán irányába most, és 2014 után.

 

De hogy a témához visszatérjek, kedves VV, igenis az általatok oly magabiztosan leugatott csütörtöki tüntetés lenne emberemlékezet óta az első jele annak, hogy mindez talán mégsem így van. Hogy ebben az országban mégsem hajlandó mindenki a fenti őrült, ördögi ötszögbe zárt vallásháborútokba belepusztulni. Az első kézzelfogható remény arra, hogy mégiscsak lesz kire keresztet vetni jövő ilyenkor.

Nekem pl. igenis tetszik, hogy az első közös tüntetés  Európa napján lesz amikor halálos ellenségek nyújtottak kezet egymásnak, hogy elkezdjenek valami teljesen újat. Tetszik, hogy a Roosevelt-térről indulnak, a Széchenyi-Lánchíd mellől, és hogy a Dunába lőtt zsidók cipőihez vonulnak. Tetszik, hogy tudják: miért kell kiállni, és mit kell megtagadni. És mindenek előtt tetszik, hogy együtt teszik – kis „e” betűvel és naggyal egyaránt.

Kár volt ebbe így belerondítanotok. Inkább örülni kellett volna, mint majom a farkának, legalább addig, amíg valamelyik agyhalott spin-doktor holnap reggelre ki nem találja, hogy mégse legyen közös megmozdulás – talán épp azért mert „Atyaisten! – a VV szerint az nem lenne PC”. Hátha mégsem fognak ezredszer is hülyét csinálni azokból, akik változást akarnak, de kurvagyorsan. Hátha tényleg igaz, hogy a demokratikus ellenzék politikusai túl tudnak lendülni az örökös gyáva helyezkedésen, megalkuváson, az opportunizmuson, közvélemény-kémlelésen – és elkezdenek igazából Véleményt Vezérelni. Valamerre, amerre érdemes követnünk őket.

Fogalmam sincs, hogy miért bízom ebben még mindig. Csütörtökön meglátjuk...

Ciprusi bankmitológia

2013.03.27. 12:40

Mint nyilván Önök is, hetek óta nézegetem a híreket a ciprusi bankmentésről, és a hozzá kapcsolódó betétsarcolásról. A blogírók az igazság önjelölt bajnokaiként – mondom én, a bagoly – kórusban rántják le a leplet a főgonosz Európai Unióról amely nem átallja meglopni szegény kisbetéteseket, sőt, most aztán már arról elmélkedik, hogy ezt a remek módszert másutt is beveti majd. Holott ezt eddig tagadta.

A fentiek szerinti elemzés kétség kívül érdekes, a szentséget törő Európa képe címlapot ér a Blikktől egészen az Zürcher Zeitungig. Legfeljebb a hölgy ruházatát hozzáigazítani az olvasóközönség ízléséhez. Ettől függetlenül helyre kellene rakni néhány dolgot, tekintettel arra, hogy az említett képpel a FIDESZ is szívesen operál, és ha nem vigyázunk, csakhamar a Békamenet transzparenseit is a betétekben turkáló sötét ellenforradalmárok képe lepi majd el. Mi meg majd reszketünk.

A szomorú igazság, amelytől eddig az általam olvasott valamennyi elemzés hajlamos eltekinteni, az, hogy a világon nincsen egyetlen olyan befektetési forma sem, amely abszolút mértékben garantálná, hogy a pénzt, amelyet beléhelyezünk, tényleg vissza is fogjuk kapni. A tőzsdei cégek részvényeinél a dolog evidens, ezt lassan már minden Kovács néni tudja. 2009 óta az a hír is terjedőben van, hogy időnként egész államok is tényleg csődbe bírnak menni. Magyarán, az államkötvény is pont annyira biztos befektetés, mint a kormány, amelynek ily módon a kegyeire bíznánk a nehezen összekuporgatottat. Az idei tavasz (vagy ami helyette van) pedig arról tanítja ki a világot, hogy bizony, ha egy bank csődbe megy, akkor a betét, vagy legalábbis annak egy része bizony elúszhat. Még akkor is, ha a bank addig adómentesen működött, és folyvást sütött felette a nap.

A figyelmes betétes – pl. a legapróbb betűk elolvasása esetén – eleddig is értesülhetett arról, hogy a bankszámlájának biztonságát csak egy adott összegig, 100 ezer euróig – garantálják. Kapitalizmus lévén pedig én azért hajlamos lennék feltételezni, hogy ha valakinek ennyi pénze van szabadon, azért meggondolja, hogy pontosan mit is csináljon vele. Még nyugaton is. Sőt, ott aztán különösen. 100 ezer euró egyetlen számlán nem piskóta sem itt, sem ott. Az ilyen betétesből feltehetőleg nincs olyan sok. Úgyhogy a szegényemberek tömegeinek kirablását azért nem kellene felemlegetni. Még elvi szinten sem.

A betétbiztosítás intézménye ugyanis pontosan azért jött létre, Magyarországon és az EU-ban egyaránt, mert nem tegnap óta tudjuk, hogy a bankcsőd valós veszély, és erre minden betétesnek fel kell készülnie. Az EU-t pedig azért sem kellene kárhoztatni, mert – FIGYELEM – a betétek megadóztatása nem az ő ötletük volt, hanem a ciprusiaké. A 100.000 eurós betétbiztosítási határ alatti betétek – azóta elvetett – megsarcolása mindenképpen.

Ciprusról legkésőbb Simor András óta ugye tudni illik azt, hogy az ott elhelyezett pénz jelentős adónyereséget hoz tulajdonosának. Egy német politikus szavaival élve az ottani bankok ímígyen „kaszinóként” működtek. Ami megint nem (feltétlenül) törvénytelen, és nem is irigylem senkitől, de azért mégis más megvilágításba helyezi a dolgot.

Mert ami történt, az innen nézve nem más, mint hogy Európa kormányai az őket eleddig jelentős adóbevételektől megszabadító ciprusi pénzügyi rendszert hajlandóak a saját zsebükből adott kb. 10 milliárd eurójukkal megmenteni, méghozzá úgy, hogy az egyébként halálra ítélt kaszinóban kavaró ügyfelek pénzének a betétbiztosításon felüli részét is 60%-ban megmentik. Ha nem tennék, akkor említettek – köztük nem csak Nikosz, és Kosztasz, hanem Iván, Grisa, Jevgenyíj, és egy csomó más nem-EU polgár – keresztet vethetnének az egészre. Plusz magukkal rántanának egy csomó céget, munkahelyet, és egy csomó sor polgárt, akinek a kaszinózáshoz elég kevés köze volt. És ez utóbbi az, amit a köz érdekében el kéne kerülni. Ha van "morális" kérdés az egész ügyben, az csak az, hogy a 100 ezer euró feletti betéteseket miért mentik meg egyáltalán egy kicsit is...

Szó se róla, „jogilag” tisztább lenne, ha tényleg hagynák bedőlni az egész ciprusi bankrendszert. Akkor senki nem vekengene arról, hogy az a rohadt Brüsszel lenyúlja szegény betétesek pénzét. Helyette viszont arról panaszkodna, hogy veszni hagynak egy egész országot.

Konklúzió: lehet, hogy a Brüsszeliek egy „kicsit” bénán kommunikálnak. De ettől még ne tessék sületlenségeket terjeszteni. A szabadságharc, meg a gonosz rabló EU képzete továbbra is egy ostoba mítosz amelyet jobb, ha meghagyunk a békemasírozóknak. Nem, a ciprusi eset kicsit sem igazolja, hogy kormányunk miért nem egyezett meg az IMF-fel és a valutaalappal. És a hazai nyugdíjmentés sem „mentés” volt – hanem valami egészen más. Mindezekre Orbán Viktornak továbbra sincs semmilyen mentsége.

Lassan nincs olyan szférája a közéletnek, amely ne az elkeseredett csatazajtól lenne hangos. Miért pont az állami kitüntetések és művészeti díjak jelentenének kivételt?

Az átlagpolgár rég természetesnek veszi, hogy „ha balról fúj a szél, akkor a ballibek kapnak plecsnit, ha meg jobbról, akkor a jobberek”. Egyik kutya, másik eb - gondolja - nyilván ezen az elven kapott elismerést az Echo TV-s Szaniszló Ferenc és a Kárpátiás Petrás János is. Csodálkozzunk-e hát azon, hogy a legfrissebb hírek szerint a József Attila-díjakat sem a mai József Attilák ítélték oda?

Magyar úr és Magyarné asszony mindeközben persze azt is gondolja, hogy a kiváló művészek, tudósok és újságírók politikai kurzustól függetlenül, mintegy objektíve léteznek. Sőt, kiválóságuk jelentős részben épp abból adódik, hogy képesek függetleníteni magukat az aktuális hatalomtól. Éppen ezért azt tartaná helyesnek, ha a kitüntetésekről, úgymond, „politikamentesen” születne döntés. Általában ezt szeretnék az érintettek is. Példának okáért, a művészek, írók, költők is igényt szoktak tartani arra, hogy rájuk a közösség szakemberként is tekintsen. Ergo: a nagyérdeműnek lehet véleménye arról, hogy tetszenek-e neki pl. Alföldi Róbert avantgárd előadásai. De hogy ez egyébként „szakmailag” jó-e, arról azért „akárki” ne próbáljon meg ítélkezni. Különösen ne egy politikus, aki – a mai közmegegyezés szerint – minden emberfajták legaljasabbjai között foglal helyet, valahol az anyagyilkosok és a pedofilok után, egy sötét sarokban. Hasonlóan gondolkodnak az újságírók, a tudósok, és általában minden más szakma képviselői is. Ha a politikus ítél, az eleve csak rossz lehet.

Attól tartok, nincs igazuk. Az állam, mint olyan, politikai képződmény. A kormány feladata az, hogy a közakaratot vigye érvényre, és ennek a közakaratnak része az is, hogy ki a kiváló művész, és ki nem az. A közakarat kiteljesítsére a demokrácia nagyon rossz módszer, csak éppen senki se talált még jobbat. Így aztán: igenis helyénvaló az, hogy az állami kitüntetéseket politikusok osztják. Egyszerűen azért, mert erre is őket hatalmaztuk fel. A baj tehát nem az, hogy egy politikus ítélni, dönteni mer. Hanem az, ha ezt Balog-módra teszi.

Mert valamirevaló politikus nem abból indul ki, hogy a hatalommal automatikusan észt, vagy épp jó ízlést is osztottak neki. Éppen ezért kötelességének tekinti, hogy a rá bízott hatalommal a lehető legbölcsebben éljen. Így döntés előtt érdemben megkérdezi azokat, akik ehhez nála jobban értenek. A döntésre tehát valamivel jobban felkészül, mint ha éppen az Önök kérték következő adását szerkesztené. Másfelől pedig, akár az ügyeletes bizottsággal szemben is odafigyel arra, hogy őrülteknek, fasisztáknak, egyéb gazembereknek, valamint saját alfele nyaldosóinak még csak „véletlenül” se juttasson se díjat, se pénzt, de még csak egy jó szót se. Ha ezeket az óvintézkedéseket megteszi, akkor bátran éljen hatalmával - mi pedig ne kövezzük meg azért, ha olyannak is ad díjat, akire a jelölő bizottság nem gondolt.

Balog Zoltán nem így járt el. Én speciel nem hiszem, hogy akár Szaniszlóval, akár Petrással "tévedett" volna. A legenyhébb, amit el tudok képzelni az az, hogy valakitől ukázba kapta ezt a két nevet, és ő pedig fegyelmezetten megtette, amit a főnökei kértek tőle. Az Echo Tv és a Kárpátia ma a mainstream része. Ezért kaptak plecsnit, nem másért. Így tehát politikai következményekről, miniszteri lemondásról álmodozni teljesen felesleges. De - abban az egyébként szerintem valószínűtlen esetben, ha az érintettek bármelyike tényleg érez némi megbánást - bocsánatkérésként én elfogadnám azt is, ha az érintett urak és hölgyek a szolgálati autójukban egy hónapig csak Kárpátiát, és Szaniszló Ferencet hallgatnának. Persze kizárólag önkéntes alapon, mert az ilyen terpáiát a nemzetközi közösség kultúráltabb fele még a guantanamói terroristák esetében is megengedhetetlennek tartotta.

Mi többiek pedig, olvassunk több József Attilát. Pl. ezt a verset. Pont idevág.

Dobzse János mossa kezeit

2013.03.14. 11:52

Nem írtam egy ideje a blogomra, másfelé sodort a ’Zélet, de vannak pillanatok, amikor tényleg cinkos, aki néma. Ráadásul, kénytelen vagyok szembenézni azzal, hogy még egy korábbi bejegyzésem vált túlhaladottá. Az, amelyiket Áder János kijelölésekor megválasztásakor írtam.

Annak idején azt mondtam: nem baj, hogy az államfő nem „semleges”, pártok felett álló politikus. A lényeg az, hogy „az illető egy szolgalelkű nímand, vagy autonóm személyiség. Az, hogy mennyi vér van a pucájában alkalomadtán nemet mondani. Hogy a törvényalkotás farmotorja helyett kapunk-e valakit, akinek saját akarata, karaktere, értékrendje, lelkiismerete van”. És azt gondoltam, hogy Áder János talán képes lehet betölteni ezt a szerepet. Wishful thinking volt, éreztem már akkor. Tegnap óta tudom: hiba volt azt hinni, hogy Schmitt Pált alulmúlni kész lehetetlenség. Hogy utána már csak felfelé vezethet az út. Mint annyiszor Orbániában, ezúttal is kiderült: még mindig van lejjebb. Mert Áder János nemhogy meghaladta, hanem négyzetre emelte a schmittpalizmust.

Nézem, ahogy az elnök ott áll a képernyőn, valami hülye, ablakszerű díszletbe applikálva, mint egy fröccsöntött kínai diótörő az adventi kalendáriumból. És hiába támogatja két oldalról egyszerre négy nemzeti lobogó – EU zászló persze megint sehol – valahogy állandóan az az érzése az embernek, hogy mindjárt felborul. Ácsorog, mint egy rakás szerencsétlenség, mint egy kiöregedett úttörő az első gimnazista öltönyében, amit a bátyótól örökölt. Mint a rossz tanuló, aki éppen alkotmányjogból felel, és lövése sincs. Feszeng, grimaszol, nagyokat nyel, és el-elcsukló hangon arról hebeg, hogy mindenkinek kötelessége, hogy tartsa be a törvényeket, és ő is így fog tenni, mert az milyen felemelő dolog. Ezért az ő szent kötelességtudatába vetett hitben üdvözüljön mindenki, aki eddig a magyar demokráciáért aggódott volna. Továbbá, a demokrácia alapja az, hogy rend van. És ha ő most nem írná alá, hogy Orbán Viktornak és az ő sleppjének márpedig mindent szabad, akkor bizony kitörne a káosz.

Hallgatom a hosszúra nyúlt magyarázkodást, a kínosnál kínosabb körmondatokat, és hiába várom, hogy Elnök Úr végre kibökje: Feleim, azért írom alá ezt a törvénytet, mert bizony mondom, hogy az jó lesz Néktek. De ez az egy valahogy az Istennek se hangzik el. Áder fő indoka nem egyéb, mint hogy nincs más választása. Ennyire képes tehát az ország első embere: hogy premier plánban, főműsor időben, a képünkbe picsogja a saját szánalmas tehetetlenségét.

János Bácsi, keljen fel! Ön nem az alkotmányosság feltétlen tiszteletét, hanem a saját mélységes alkalmatlanságát énekelte meg. Azt, hogy a köztársasági elnök Ön szerint sem más, mint helytartó. Az országot szanaszét rabló főurak hű szolgája. Akármi álljon is az Orbán-rezsim negyedszerre is megcsúfolt, ún. „Alaptörvényében”: Önnek lett volna más választása. Ha tényleg nem elég fifikás jurátus ahhoz, hogy megtalálja a kiutat a kelepcéből, még mindig megtehette volna, hogy feláll, és otthagyja ezt az egész cirkuszt. Ehelyett a Nagy Elődhöz hasonlóan feltette a bohócsipkát, és ünnepélyesen felkínálta magát a kancellárnak további szíves felhasználásra.

Az államszervezet demokratikus működése felett őrködni nem azt jelenti, hogy kikölcsönzök Kerényi Imrétől egy Képes Alaptörvényt, kirakom a kredencre, és hálósipkában, gyertyával a kezemben virrasztok mellette, hogy nehogy valaki ellopja. Hanem azt, hogy ha a vezér ismételten a NER gránit talapzatára óhajt üríteni, akkor elnöki jobb karját tenyérrel felfelé maga elé kinyújtsa, azt könyéktájt felülről lefelé ballal megpaskolja, majd jobb alkarját lendületből, felfelé behajlítva, öklével ún. fityiszt formálva hangosan felkiáltson: a macif…t, aranyapám, aztat Neked! – már ha megengedi, hogy kissé „népiesen” fejezzem ki magamat.

Ön ehelyett a pápaválasztás napján azt közölte velünk, hogy példaképe nem más, mint Pontius Pilatus. És tényleg, igaza van: pont annyira hiteles a magyarázkodása.

Hallgass a szívedre...

2013.03.12. 13:36

halgass-a-szivedre-ne-ird-ala_1363078814.jpg

Hajóstörés?

2013.01.27. 23:05

Azok közé tartozom, akiknek az LMP semmilyen módon nem hiányzott a magyar politikai palettáról. Két okból:

Egyfelől, ha úgy tekintettem rájuk, mint egy reménybeli „új baloldalra”, akkor azért nem, mert köszönöm szépen, nekem nem kell új baloldal, bőven megvagyok a régivel is. Semmi kedvem benyelni azt a primitív agymosást, amit a FIDESZ az „elmúltnyócév” tekintetében folytatott, és folytat. Baromságnak tartom az „egyik kutya – másik eb” érvrendszert, mert – amellett, hogy nettó hülyeség – az is csak egy bizonyos politikai tábor önigazolása, semmi több. Az én szememben, bizony, a 2002-2010 közötti kormányok egyike sem diszkreditálódott. (És tényleg nem értem, hogy miért kell az MSzP-nek is olyan nyuszinak lennie, amikor a saját 2002-2010-es bizonyítványáról van szó.) Nem, nem voltam elégedett azokkal a kormányokkal. Igazából egyikkel sem. De a mostani társaságot bármikor örömest becserélném bármelyikre. A legkevésbé sem hiszem, hogy a „régi” baloldal nélkül ma bárki életképes kormányzati alternatívát tudna összekovácsolni Magyarországon.

Másfelől, ha elhittem az LMP-nek, hogy ők egy ökopárt voltak, akkor azért nem hiányoltam őket, mert a zöld mozgalmakat mindig is extrémnek és anarchistának tartottam. Biztos van, akinek a „treehugger” performanszokra van szüksége ahhoz, hogy felnyíljon a szeme, és rájöjjön, hogy békét kellene már kötnünk a saját bolygónkkal. Nekem nem. Lehet, hogy harminc éve, az akkori Európában, volt értelme az ilyen „single issue” – egy ügyre szerveződött – pártocskáknak, de nekünk itt és most, a mai Magyarországon nincs rájuk szükségünk. Egy parlamenti pártnak többről kell szólnia, mint hogy mindenki járjon biciklivel. Márpedig, az elmúlt két és fél évben én nem vettem észre, hogy az LMP-nek lenne olyan társadalmi, vagy gazdaságpolitikai mondanivalója, amit a hagyományos baloldaltól ne kapna meg az ember.

Igen, egyébként azt gondolom, hogy – akár így akarták, akár nem – az LMP egyetlen értelme az volt, hogy segítettek Orbán Viktornak fenntartania a hatalmát. És a pártszakadásuktól is mindenek előtt azt remélem, hogy Orbánnak mostantól egykicsit nehezebb lesz. Nem bántásként mondom: egy szikra gyász nincs bennem irántuk.

 Nem árt persze a földön maradni – ennek a játszmának még sokfajta kimenetele lehet.

Ott van egyszer az a kérdés, hogy a szavazóbázis elkerülhetetlen felosztásából a Schiffer-szárny, vagy a kilépők jönnek ki jobban. Nem merném megtippelni, világosan látszik, hogy mindkét társaság mögött van mérhető társadalmi támogatás. És bár az idő alighanem Schiffer ellen dolgozik, még bőven van idejük arra, hogy tovább rombolják a kormányváltás esélyét. (Mondjuk az olyan ostoba, arrongáns szövegek, miszerint "nincs pártszakadás, mert csak 70 ember lép ki", remélhetőleg rövidíteni fogják ezt az időt).

Schiffer sorsánál azonban sokkal érdekesebb, hogy az LMP felbomlása hogyan hat majd az Együtt 2014-re. Sokan írták, hogy az E14 lendülete az LMP novemberi kongresszusa – Bajnai Gordonék kikosarazása – után megtört. Nekem is úgy tűnt, hogy kivárnak. Azt hiszem, a hétvégi kongresszust várták. Világos, hogy az E14 és a „régi” LMP ugyanarra a szavazóbázisra hajt. És az LMP szakadásával az is minden eddiginél világosabbá vált, hogy Schifferék és Bajnaiék "halálos" ellenfelek. Meg kell küzdeniük egymással, és nagyon kíváncsi vagyok erre a csatára.

No meg arra is, hogy ha az Együtt 2014 most merre indul el. Válaszúton vannak ők is.

P.S.: Mielőtt elfelejtem: gratulálok Karácsony Gergelyéknek! R.e.s.p.e.c.t – bátor, nehéz és kockázatos döntést hoztak, remélem, bejön nekik.

A kolozsvári béka

2013.01.22. 15:02

Nem, nincs sajtóhiba a címben. Arról van szó, hogy nem tudom eldönteni: a tegnapi, kihelyezett MSzP elnökségi üléssel Mesterházyék valóban úgy érezték-e, "békét kell kötniük" a határon túli magyarokkal, vagy csak egyszerűen lenyelték a békát, és beismerték: ezt az egész állampolgárság-ügyet  a baloldal egyszer és mindenkorra elvesztette. Mondhatnánk úgy is: megszívta. A jobboldali sajtó és az Index blogok mindenesetre a szocik nyilvános megaláztatásán örömködnek. Pedig, nem ártana árnyaltabban fogalmazni. Ahogy talán a szocialistáknak sem ártott volna így tenniük.

A határon túli magyarok állampolgársága körüli vitát manapság nagyjából arra a képletre szokás leegyszerűsíteni, miszerint 9 éve a szocik egy szent nemzeti ügyben elárulták testvéreiket, hazájukat, és kicsinyes pártpolitikai számításból nem átallottak az állampolgárság megadása ellen kampányolni. Tették ezt ráadásul az ördögi Gyurcsány Ferenc bíztatására, a szavazók legaljasabb ösztöneire, önzésére apellálva – egyszersmind bizonyságát adva annak, hogy az akkori kampány nem csupán ballépés, hanem a baloldal veleszületett aljasságának egyenes konzekvenciája volt. Imígyen tehát Mesterházy Attila és társai mostani bocsánatkérését sem szabad elfogadni. Kutyából nem lesz szalonna, baloldaliból sohasem lesz hazafi.

Szerény véleményem szerint, aki ilyeneket mond, az vagy súlyosan el van tévelyedve, vagy súlyosan hazudik.

 

Ha az állampolgársági vitában bármi értelmeset akarnánk mondani – tudom, a politikában ez ritkán elsődleges cél – legalább négy alkérdést el kellene választanunk. Az első az állampolgárság, mint a magyar állam és a határon túli magyarok közötti szimbolikus kapcsolat. A második az állampolgárság megadásának nemzetközi jogi és külpolitikai vetülete. A harmadik a belső jogi következmények. A negyedik pedig maga a nagy bötűs történelem.

Mélyelemzésre nem vállalkoznék, de néhány dolgot azért rögzítenék.

Először, ami a szimbolikus – ha úgy tetszik: hazafias – metszetet illeti: nem gondolom, hogy a szocialistáknak baja lenne azzal, hogy a határon túli magyarokat mindennemű „korlátozás”, vagy lábjegyzet nélkül a magyar nemzet egyenrangú tagjainak, „testvéreiknek” tekintsék. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, annak személy szerint is azt üzenném: menjen a francba, és maradjon is ott. Az állampolgárság kiterjesztése ugyanakkor a nemzeti összetartozás kifejezésének korántsem egyetlen lehetséges és alkalmas módja. És mint ilyen, morálisan sem volt "elvárható" lépés senki részéről.

Másodszor, a nemzetközi jogi és külpolitikai összefüggéseket a fülkeforradalmi Magyarországon divat meredeken lesajnálni. Pedig ez hiba, mert az „egyénieskedésnek” a nemzetközi porondon mindig ára van. Ez az ár – sőt: kár – túlmegy azon, hogy a konkrét ügyben valamely szomszédunk megorrol, vagy retorziót alkalmaz, esetleg ország-világ előtt nemes egyszerűséggel összeférhetetlen revansista majmoknak” bélyegez bennünket. Tény, hogy a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárságra nemzetközi jogi szempontból sem volt szükségük. Döntő többségük EU állampolgár, így Európában nagyjából ott él, ott dolgozhat, és ott lehet magyar, ahol akar. A vajdasági és kárpátaljai magyarokra – és még kerek öt hónapig a horvátországiakra – ez természetesen nem igaz. De még ők is, ha nálunk akartak élni, és áttelepültek, akkor azt 2010 előtt is megtehették, és a magyar úlevelet is nagyon hamar - nagyon helyesen - megszerezhették. Szükség tehát az állampolgárság azonnali kiterjesztésére ebből a szempontból sem volt. De legalábbis lett volna más alternatíva.

Ami a harmadik témát – a belső jogi és költségvetési következményeket illeti – nem gondolom, hogy a határon túli magyaroknak választójogot adni bármilyen módon helyes lépés lenne. És megkockáztatom, ha így tennénk fel a kérdést, nem hogy a 2004-es „kétharmad”, de még a szavazattöbbség is kétséges lenne. Azt sem gondolom, hogy a határon túliak, mindaddig, amíg nálunk le nem telepednek, a magyar állam bármilyen jóléti szolgáltatására igényt tarthatnának. Fogalmam sincs, hogy ez sokba, vagy kevésbe kerül. Egyszerűen elvi alapon mondom, hogy nem. Az egyedi eseteket pedig egyedi módon kell kezelni, és nem állampolgársággal, mint panaceával.

Marad végezetül a negyedik, a történelmi aspektus. Maga Trianon. Tartok tőle, sokan gondolják úgy, hogy az állampolgárság megadása egyfajta ravasz bosszú, elégtétel Magyarország megcsonkításáért, miszerint régi-új állampolgáraink révén a magyar nemzet szimbolikusan mégiscsak jogot formálhat a Felvidékre, Erdélyre, a Vajdaságra, Burgenlandra, vagy Kárpátaljára. Hát nem, nagyon nem. Az állampolgárság kiterjesztése ennek az – egyébként ütődött – célkitűzésnek sem lenne sem szükséges, sem pedig elégséges feltétele. Ha jót akarnánk magunknak, ha jót akarnánk a határon túli magyaroknak, el kéne végre fogadnunk, hogy a szlovákok, románok, szerbek soha nem fogják a történelmet magyar könyvekből tanulni. Soha nem fogják elismerni, hogy Trianon alapvetően igazságtalan lett volna. Mi sem tennénk fordított esetben. Ezért a kérdést ebből az irányból feszegetni senkinek sem használ. Ha valaki a nemzetéért politizál, akkor ezt tudnia kell, és eszerint is kellene cselekednie. Aki pedig azért hangoskodik a revízió mellett mert a farkincáját kicsinek érzi, és a Suzuki ablakába ragasztott Nagymagyarország matricával kompenzál, azt csak sajnálni tudom. A közügyeink intézését pedig végképp nem bíznám reá.

 

Mindezek alapján változatlanul úgy gondolom, hogy a kicsinyes politikai számítás vádja nem baloldal, hanem a FIDESZ és csatlósai esetében áll meg. Ők voltak azok, akik néhány megkérdőjelezhető éleslátással rendelkező, életidegen öregember pálinkagőzös ötletét elvtelen módon politikai kupeckedés tárgyává tették. Ráadásul nem átallják magukat nemzeti hősként, ellenfeleiket pedig árulóként kezelni a mai napig.

A kihelyezett MSzP elnökségi ülésnek, sajnos, van olyan olvasata, hogy az MSzP beletörődött abba, hogy a jobboldal újabb hazug mítosza végérvényesen a nemzeti emlékezet részévé válik. Ha megváltoztatták akkori álláspontjukat, sőt, azt mondják: tévedtünk, azt én elfogadom, és gondolatban még kalapot is emelek. Mindazonáltal remélem, nem érzik úgy, hogy 2004-re visszagondolva bármiért szégyenkezniük kellene.

A magam részéről – személy szerint is tudván, hogy mit jelent kisebbségben élni – a határon túli magyaroknak csak a legjobbat kívánom. Ezzel együtt, a 2004-es kérdésre én ma is nemet mondanék, és ezt bizony nem szégyellem.

Az MNB piros foltja

2013.01.18. 12:25

Mindjárt az elején hadd mondjam el: én is tudom, hogy miért is vitatható, amit alább leírok. Egyfelől, Matolcsy Györgyöt még ki sem nevezték bankelnöknek. Másodszor, semmi garancia arra, hogy 2014-ben itt bármi is megváltozik.

De azért…

Azt mondja a kormányfő, hogy „offshore-spekuláns még egyszer nem lesz jegybankelnök”. Gratulálunk, Orbán Viktor ismét bebizonyította, hogy a közte és a kulturált miniszterelnökök klubja közötti távolságot minimum fényévekben kell mérni. Nekem speciel arra vonatkozóan lennének ötleteim, hogy ki ne legyen még egyszer miniszterelnök ebben a országban (vagy bármi más, amiért fizetés jár). De ettől függetlenül a narancsvezér ezerszer ismételt beszólása említésre sem lenne méltó, ha nem arról árulkodna, hogy bizony M. úré a jövő.

Hagyjuk tehát Orbánt, hagyjuk Simor Andrást, és az offshore ügyleteket. Foglalkozzunk inkább Matolcsyval – kiindulva persze abból, hogy a fentebb említett két hipotetikus esemény bekövetkezik - azaz:

-          egyfelől, az MNB-t megveri a sors, és megkapja a nyakába a fenéktájéki piros foltok legnagyobb hazai népszerűsítőjét. Ami sajnos valószínű.

-          másfelől, a FIDESZ-t megveri az ellenzék, és marad annak halovány esélye, hogy öt év múlva Matolcsy György nem lesz újra jegybankvezér. Ami sajnos kevésbé valószínű, de azért hipotézisnek elmegy.

Matolcsy kinevezése legitim lépés lesz. Végtelenül ostoba – bármilyen cinikus macchiavellista számítás szerint is az – de ettől még legitim. A Parlamentnek joga van kinevezni őt, és ehhez még az Alkotmány eltörlésére módosítására sincs szükség. A lényeg az, hogy nagyon rá fogunk fizetni, és ténlyeg nem hiszem, hogy egy következő kormány lehet majd annyira balek (béna, naív, hülye – nem kívánt törlendő), hogy őt a helyén hagyja. Még akkor sem, ha „rendes” országban a jegybankelnök szent tehén, nem lehet fenyegetni, lemondatni, leváltani. Ha egy kormány megpróbálja, akkor mindjárt magára vonja a piacok dühét, ami általában pénzbe kerül. Sokba. Matolcsy azonban nem tehén, hanem valami más. És nem hiszem, hogy a pénzpiacoknak - meg nekünk - pont ő hiányozna majd.

Tudom: kultúrországban a pártoktól független tisztviselőket illik meghagyni a helyükön. Még akkor is, ha nem tetszenek az embernek. Igaz, a FIDESZ kinevezettek nagy részével – Polt Péterrel, Handó Tündével, Szalai Annamáriával – kapcsolatban alkotmányossági kifogások is felhozhatóak. Egyszerűen illegitim módon kerültek oda. Sokkal többen vannak azonban azok, akiknek a kinevezését jogi alapon nehéz kritizálni. Csak éppen egy másik független szakember politikailag motivált kinyírásából húztak hasznot, vagy egyszerűen alkalmatlanok. Azt hiszem, 2014 után az ő esetükben sem szabad majd szemérmesnek lenni. (Az uralkodó közvélekedés szerint egyébként Matolcsy is alighanem kimeríti legalább az egyik kategóriát).

Bosszúszomj? Nem, ez nem az. Az közigazgatásunk manapság úgy általában véve működésképtelen, legalábbis messze a legalapvetőbb elvárások alatt teljesít, amit nem szabad hagyni. Ez személyi kérdés is. Sőt, egy egyébként a jobboldalhoz köthető korábbi belügyi államtitkár – még igazi szakember –  mondása szerint „a közigazgatásban csak személyi kérdések vannak”. 

A következő kormányváltás nem egyszerű kormányváltás lesz – hanem remélhetőleg rendszerváltás. Vissza a jövőbe. Úgyhogy, leendő Miniszterelnök Úr, akárki is legyen ön: ne legyen ijedős, ne legyen szemérmes, cselekedje meg, amit a helyzet megkövetel. Matolcsynál is. Minden olyan állami alkalmazottnál, aki nem hozzáértő, csak egy piros pattanás Jupiter fenekén.

Nem szeretem magamat hallani, amikor ilyet mondok. De igazam van. Abban biztos vagyok.

Győztünk, de...

2013.01.06. 00:29

Nem lesz tehát regisztráció – és ennek most igazán lehet örülni. De csak módjával, mert a lényeg nem változott.

Lehet örülni, mert úgy néz ki, sikerült a FIDESZ-t legalább egy ügyben meghátrálásra kényszeríteni. És - ellentétben azzal, amit néhány megfigyelő mond – ez igenis az ellenzék győzelme volt. Azoké, akik tiltakoztak, kivonultak, sztrájkoltak, tüntettek, láncba álltak, cikket írtak, nyilatkoztak, vagy egyéb módon lármáztak. Azoké, akik vették a fáradtságot, akik vállalták a véleményüket, és nem ijedtek meg azoktól a nagyokosoktól, akik igyekeztek kiröhögni őket, vagy épp – a „kiegyensúlyozottság” meg a „higgadtság” nevében – tényleg el bírták magyarázni, hogy a regisztráció dolga „túl van lihegve”.

Mindazonáltal, a „demokráciánk” továbbra is kb. ott van, ahol a part szakad. A következő választásokra még így is súlyosan igazságtalan feltételek között kerül sor. A választási törvény tele van olyan rendelkezésekkel, amelyek a jelenlegi kormánypártot hozzák előnyös helyzetbe. És súlyosan kifogásolhatóak a választás eljárási szabályai is. És könnyen lehet, hogy mire az urnák elé járulhatunk, még olyanabbak lesznek.

Hiába hátrált meg most a FIDESZ, még mindig ők vannak nyeregben. Az alkotmányosság intézményeit mind maguk alá gyűrték – jelentősen meggyengítették, vagy értelmetlenné tették őket.  Alkotmányunk pont annyira van, mint 1949 és 1989 között. A parlament a kormánynak semmiben sem ellensúlya. Súlyosan meggyengült az igazságszolgáltatás függetlensége. A legfőbb ügyész és a számvevőszék elnöke is pártkatona. A közbeszerzések tisztaságában kevesebben hisznek, mint a Mikulásban. Megszűnt a közmédia: az állami tv-ben, rádióban, az MTI-ben csak agitprop van. A kereskedelmi média az állandó politikai nyomás alatt árnyéka önmagának. Néhány héten belül végképp megszűnik a független jegybank is. És még bőven sorolhatnánk.

Mindez egyetlen alkotmánybírósági döntéstől még nem változott meg. Sőt, azt sem gondolom, hogy magát az ÁB-t rehabilitálhatnánk. Ezért a döntésért elismerés illeti meg őket. De messze vannak azok az idők, amikor vakon bízhattunk abban, hogy az alkotmánybírák visszafogják a mindenkori kormány túlkapásait.

Pártunk és kormányunk még mindig ugyanolyan, mint a múlt héten volt. Továbbra sem nekünk, hanem ellenünk dolgoznak. Figyeljék a kezüket, mert csalnak. Még mindig. És ha regisztrálni nem is kell, szavazni azért el kell majd menjünk. Nem kicsit, nagyon.

Nem hiányzik senki

2013.01.03. 19:26

Napra pontosan egy évvel a nagy operaházi tüntetés után – amely napon egyébként, ha szabad ezt iderángatni, ez a blog is elindult – hivatalosan is tárgyalni kezdtek egymással az Orbán Viktor rendszerének leváltására szövetkező demokratikus ellenzéki erők. A társaságot többen csonkának tartják, mert a meghívás ellenére nem ment el sem az LMP, sem a 4K!. És ennek megfelelően sorra jelennek meg a véleménycikkek arról, hogy ez a tárgyalás miért nem alkalmas arra, hogy Magyarországot kiszabadítsa jelenlegi sanyarú helyzetéből.

Az egyik érv mindjárt az, hogy a tárgyalás, úgymond, illegitim, mert zárt ajtók mögött zajlik, obskúrus, a választók által nem legitimált küldöttségek részvételével. Ők pedig nyilvánvalóan nem dönthetnek el olyan kérdéseket, hogy pl. mi legyen egy majdani új alkotmányban. Mert ha ezt tennék, akkor pontosan ugyanazt csinálnák, mint a FIDESZ is, 2011 őszén.

A másik érv pedig az, hogy a jelenlévők – ahogy Szanyi Tibor is nagyjából fogalmazott – együtt kb. úgy festenek, mint valami retró MSzP taggyűlés. „Még hogy a résztvevők különböző politikai programokat, filozófiákat képviselnének?!  Ugyan kérem, komcsik ezek mind!”

A fentieken nincs mit csodálkozni. Azoknak, akik a távol maradt politikusokat szeretnék a hatalomban látni, nyilván nehéz  a tárgyalások sikeréért szurkolni. És odáig rendben is van, hogy a Fideszen és a Jobbikon kívül is bőven vannak olyanok, akik nem szeretnék, hogy a baloldal pártjai újra kormányra kerüljenek. Nekem mégis van két alapvető gondom az okoskodó, vagy éppen fanyalgó, gúnyolódó kommentekkel.

Az első természetesen az, hogy a távolmaradás merőben önkéntes volt. Ergo, nem azért van „MSzP taggyűlés”, mert „ezek megint összenőttek", hanem mert az LMP és a 4K! Orbán leváltásánál továbbra is fontosabbnak tartja a saját pecsenyéjét sütögetni - miközben pont azt akarja elhitetni velünk, hogy majd éppen általuk lehet más a politika. Höhö.

A második problémám az egyeztetés természetének félremagyarázása. Azér' elég nagyot kell ahhoz csúsztatni, hogy a résztvevőket titkolódzással vádoljuk meg. Mégis mit tetszettek várni? Hogy a megbeszéléseket egyenesben közvetíti majd a televízió? Ha úgy lenne, a fanyalgók bizonnyal arról szónokolnának, hogy tárgyalások helyett médiacirkusz van. Aki esetleg nem hiszi, lapozza fel, mit írtak az okosok a gazdasági válság kapcsán Gyurcsány Ferenc által 2008 őszén összehívott nemzeti csúcsról. Na, ugye. Aki kíváncsi arra, hogy mi történik, az a sajtóból, az érintettek nyilatkozataiból simán tájékozódhat. Ezen túlmenően a résztvevőknek nincs is semmilyen erkölcsi, vagy politikai kötelezettsége arra nézve, hogy a közvéleményt a megbeszélések menetében minden részletről azonnal tájékoztassák. (Jó nagy marhák lennének egyébként, ha megtennék – gondolom nem kell magyarázni, hogy miért.) Ha lesz eredmény, ha lesz megállapodás, ne adj’ Isten lesz valami programféle is, azt a tárgyaló felek a nyilvánosság elé tárják majd – hiszen pont ezért csinálják az egészet. Ha meg lesz alkotmánytervezetük, azt beviszik az új Országgyűlés elé. Sőt, szerintem népszavazást is fognak csinálni róla.

Közben persze a jól értesültek ezerszer megírják majd, hogy milyen titkos alkuk, paktumok születnek a párnázott ajtók mögött, és hogy amit nyilatkoznak, az mind pont fordítva van. Aki ilyesmiben akar hinni, lelke rajta, olvassa csak a Magyar Nemzetet. Vagy az UFÓ Magazint.

Engem pillanatnyilag egyetlen dolog érdekel. Az, hogy kerekasztalék egyezzenek meg, fogjanak össze, és nyerjék meg a választásokat. Adják vissza nekünk a Köztársaságot, az 1990-es Alkotmányt. Töröljék el nyomtalanul a FIDESZ-féle alaptörvényt, a sarkalatos törvényeket, és állítsák helyre a fékek és ellensúlyok rendszerét. Aztán, hogy kell-e még újabb alkotmány, kell-e még újabb választási rendszer, vagy hogy a gazdaságpolitika balra menjen, vagy jobbra, ehhez képest – mondom: ehhez képest – másodlagos. És majd szépen "kiforrja magát".

Arra viszont, hogy odáig eljussunk, az egyetlen kézzelfogható esélyünket az új ellenzéki kerekasztal jelenti. Aki ezt sem volt képes belátni, ugyan, miért hiányozna onnan?

Járni jár, csak nem jut

2012.12.17. 18:47

Nem tudjuk, hogy mit dönt majd a kormány szerdai ülésén a felsőoktatás „reformja” ügyében. Másfél nap Orbániában nagy idő, addig még minden megváltozhat. Csak egyvalami biztos: a problémát nem fogja megoldani. Az, hogy vajon Orbán, vagy a diákok „nyernek”-e, teljesen értelmetlen kérdés.

A helyzet ugyanis az, hogy az ország mai állapotában egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak az ingyenes felsőoktatást. Persze, nem lényegtelen, hogy az „ingyen” helyeket állam bácsi hogyan osztja el. A szegényeket ülteti-e a padba, vagy a tehetségeseket, teljesen kizárja-e majd a körből a jól keresettel kecsegtető szakmákat, vagy sem. Elvárja-e, hogy az „állampénzen” tanulók x évre mondjanak le a nagyvilágról, vagy sem. Fontos kérdések ezek, de végső soron mégis csak másodlagosak. Mert amíg ezekről vitatkozunk, alapvetően csak a szart passzírozzuk.

Ne tévedjünk: a jövő évi büdzsét bizony a botrányt kiváltó, csökkentett keretszámokra írták. És amíg a lé nem lesz több, addig nem lesz több a közösből tanuló diák sem. Orbán pedig egy dolgot feltűnő módon nem ígért: a költségvetés kijavítását. Persze, blazírt képpel ki fogja hirdetni, hogy mindenki ingyen tanulhat, aki megérdemli, mert elég tehetséges, és hajlandó az egyetem után a népéért dolgozni. Ovi jól bírja a kamerát, szeme sem fog rebbenni. Tudja: lesz elég békemenetelő agyhalott, aki az ő tulipános ikonját csókolgatva majd ezt a cumit is szépen benyeli. Lesz elég bértollnok, aki ezek után is az ő naracsos dicsőségét zengi. És lesz elég csalódott vesztes, akit frankón fel lehet hergelni a hőbörgő suhancok ellen. Olyan, aki történetesen örül annak, hogy most az egyszer valaki más szívja meg. Aki gyerekkora óta gyűlöli a sok ingyenélő stréber szemüvegest.

Hiába hirdetnek "diákforradalmat", az egyetemisták amit kérnek, nem kapják meg. Talán ha ’90 óta nem mindig azt a kormányt választjuk, amelyik könnyű álmot ígér. Vagy ha 2008-ban nem adjuk el a lelkünket 300 forintért az ördögnek, és nem vagyunk akkora idióták, hogy a FIDESZ kedvéért leszavazzuk a tandíjat akkor, amikor még talán segíthetett volna. De hülyék voltunk, és most megint megkapjuk az esedékes számlát. Ilyen egyszerű.

Ezért mondom, hogy teljesen mindegy, végül mit dönt a kormány az állami felsőoktatásról. A kérdés legfeljebb az, hogy a temetésén milyen zene szóljon. Feltámasztani mindenesetre a következő kormány sem fogja. A csatát már régen elvesztettük. A mostani gimnazisták, és még jó pár évfolyam hallgatói – a lehetőségeikhez képest – biztosan nagyon drága egyetemekre fognak járni.

Az ostromlott légvár

2012.12.03. 20:07

Az írja az újság: az LMP-t mostanság folyton üldözik. Egyre arrogánsabban, egyre vadabbul. Sőt, liberális körök „direktben mondják”: ki is fogják őket nyiffantani, ha nem csatlakoznak az ellenzéki együttműködéshez. Pedig Magyarországnak inkább büszkének kellene ezekre a fiatalokra, és időt kellene nekik adni, mert ők „egy magasabb értékrendet követnek”.

Arrogancia... Nem tudom, létezik-e annál súlyosabb arrogancia, mint amiről az LMP az elmúlt két évben tanúságot tett. Hiszen mást sem hallunk tőlük, mint hogy ők a balnál és a jobbnál egyaránt különbek. Miért is? Mert a Schiffer András azt izente? Vagy azért, mert ők az egyetlenek, akik nem „kriptofasiszták”? Mármint, hogy ők az egyetlenek a magyar politikai palettán, akiknek nem a hatalom megszerzése a fontos? Hogy oda ne rohanjunk, de tüstént…

Az LMP bizony bajban van. De nem a külső ellenség miatt. Nem azért mert nem kaptak elég időt. Könyörgöm, két és fél éve csücsülnek a Parlamentben! Azért vannak bajban, mert ennyi idő alatt sem találták meg a maguk hiteles válaszát arra a kérdésre, ami ma Magyarország igenis legfontosabb kérdése: hogy hogyan lehet demokratikus eszközökkel véget vetni a narancsuralomnak. Bezárkóztak a maguk kis elefántcsont tornyába, és elhitték, hogy az LMP megerősítése fontosabb annál, mint hogy 2014-ben kormányváltás legyen. Ha akkor nem megy, majd megy 2018-ban. Mert akkorra az LMP már biztosan (?) legyőzi a „régi” baloldalt, hiszen az a lényeg, nem Orbán detronizálása.

A közvélemény-kutatások elég világos nyelvet beszélnek: a ’zemberek nem így gondolják. Az LMP népszerűsége esik, a szavazóik egyre-másra szökdösnek át azokhoz, akik az összefogást sürgetik. Schifferéknek viszont senki sem volt elég jó partner. Se a DK, se az MSzP se az Együtt 2014. A jelek szerint csak és kizárólag a 4K!-val és saját magukkal hajlandóak közösséget vállalni. Ezzel viszont elég nehéz tojást festeni.

Nem vitás, az LMP komoly nyomás alatt van. De ez nem liberális ármány, amelytől egy egyébként hivatásszerűen higgadt oxfordi professzornak nyilvánosan agyvérzést kellene kapnia. Még ha a politika talán-talán lehetne is egy kicsit más, sosem lesz belőle egyetemi szeminárium, ahol a nebulók önkiteljesítése a cél. És ha a dolgok így maradnak, akkor bizonyosan nem az LMP-től lesz más.

Schiffer András azt mondja: a népszerűségvesztés csak átmeneti, mert az MSzMP LMP majd - sic! - „elindul a kongresszus által kijelölt úton” … Ő tudja. Ami engem illet, egyre kevésbé hiszem, hogy az LMP sorsa miatt aggódnunk kellene. Az a 6...5…4…3… százalék biztosan nem ad okot arra, hogy az ellenzék vezetői tovább udvaroljanak Schiffer Andrásnak.

Úgyhogy, kedves liberális barátaim, hagyjátok békén az LMP-t! Ne üldözzétek őket – kár a gőzért.

Sötétben bujkáló

2012.11.26. 17:49

Talán már hallották, november 25-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pácinban, és a Győr-Sopron megyei Vámosszabadiban időközi választáson a Demokratikus Koalíció által támogatott független jelöltek nyertek.

Ha nem hallották, nem csodálom, a hírt keresve is alig lehetett megtalálni a vezető hírportálokon. Volt tegnap Forma 1, "végre" kiesett Zámbó Krisztián a legújabb tehetségkutatóból, és különben is a világ legnézettebb klipje lett a Gangnam Style, úgyhogy tényleg, érthető a dolog.

Mivel két viszonylag kicsi kistelepülésről van szó, az ember akár legyinthetne. A legtöbben fognak is. Az ilyen választásokon a jelöltek személye fontosabb tud lenni, mint hogy melyik párt  támogatja őket. Úgyhogy, ha valaki meg akarja magyarázni – akár másoknak, akár magának – hogy az egésznek semmi jelentősége sincs, megteheti. Ha ettől alszik jobban, lelke rajta. És én sem írnám még újra a remélt 2014-es kormányváltás forgatókönyvét. Egyelőre ez még csak egy, illetve két helyi eredmény. 

Ettől függetlenül tényleg kíváncsi voltam, hogy a szabad magyar sajtó mit kezd a témával. Az, hogy meglepődtek, azért enyhe kifejezés. A hitetlenkedés már találóbb, különösen ha az Indexre  gondolok, amely hétfőn reggel azt írta: a választás előtt a DK „eltitkolta” jelöltjeit a nyilvánosság előtt, és csak most, a győzelmet követően ugrik elő az árnyékból. Micsoda szemétség már ez, ugye, honfitársaim?! Lett is belőle rögtön pikírt blogbejegyzés a Varánuszon, meg egy halom acsarkodó komment a Gréczyblogon. Biztos lesz még több is.

Anélkül, hogy a bulit túl akarnám lihegni, szeretném megjegyezni, csak így halkan, a lap alján, hogy az Index híre nem igaz. Példának okáért, a DK a múlt csütörtökön sajtótájékoztatót tartott az ügyben. De arra ugyan ki figyelt oda? A kamerás meg mikrofonos emberek szépen megették a pogácsát, hazamentek, és csesztek megírni az egészből bármit. Nem törődtek a pénteki közleménnyel sem, amely most is ott van a DK honlapján.  

Újságíró Hölgyeim és Uraim, nem hibáztatom én önöket azért, hogy két kistelepülés időközi választásra nem küldenek ki rögtön műholdas közvetítőbuszt. De ha már elaludtak, akkor legalább bölcsen hallgassanak, és ne tegyék közszemlére a baklövést azzal, hogy ilyen könnyen lelőhető kacsákat indítanak el.  Aki meg mellényúlt, akár bocsánatot is kérhetne. Van rá felület, bőven. 

Fel a fejjel!

2012.11.07. 20:30

A Medián szerint a Bajnai Gordon új csapata egy csapásra az ellenzéki „slágerlista” első helyén debütált. A volt kormányfő az ország második legnépszerűbb politikusa és magasan (12 százalékponttal –  harminc százalékkal) veri Orbán Viktort.

Bajnai Gordon visszatérése nem volt váratlan. Mégis, a demokratikus ellenzék vezetői azóta nagyjából úgy viselkedtek, mint a kiszántott egér. Mindenki nézegetett, és próbált tájékozódni, hogy na, akkor most meg mi van. Mesterházy Attila kivárásra játszott, érzékeltetve, hogy azért az ellenzéki oldalon még mindig az MSzP a legerősebb. Az LMP újra feltette a régi lemezt: Bajnait úgymond „problematikusnak” tartják. Értsd: B.G. végső soron csak egy oligarcha, és az erkölcsi fölény az LMP-nél van. Egyébként meg majd a kongresszus, az ő határtalan bölcsességében...

Hát, a Medián számai Mesterházyék és Schifferék számára is kijózanítóak. Ha a kérdés az, hogy Együtt 2014 vagy MSzP, akkor a szocik húzzák a rövidebbet. És világosan látszik az is, hogy az LMP vezette ellenzéki összefogás tényleg tiszta fikció. És nem csak azért, mert a Milla a végén elég opportunista volt ahhoz, hogy háttérből előlépő Bajnai és ne az évek óta nekik udvaroló zöldek mellé álljon. Első látásra a Demokratikus Koalíciónak sincs oka a pezsgőbontásra. „Vigyázz mit kívánsz, a végén megkapod” – tartja a mondás, és egy csomó DK-s most alighanem pontosan ezt érzi. Egyrészt, a szeptemberi 6-7%-os közvélemény-kutatási eredményük után a mostani 3% nem jó hír. Másrészt, Bajnai Gordon – Kuncze Gábor új formációjával együtt – ha ki nem is kikosarazta őket, de a lelkesedésüket azért igyekezett lehűteni.

Szóval, akkor most Bajnai nyert, és mindenki más meg jó alaposan megszívta? Nem hiszem. Barátaim az ellenzékben – nyugi, szerintem nem kell bekapni a revolvert.

A kérdés ugyanis – a dolgok jelen állása szerint – nem úgy szól, hogy „Bajnaiék vagy …?”. Hanem továbbra is úgy, hogy kik lesznek együtt 2014-ben. Persze azzal, hogy Bajnai újra focizik, és hogy kiderült: ezúttal nem kapus, hanem középcsatár lesz, a csapat taktikájának meg kell változnia. Az MSzP jobb, ha felkészül: 2014-ben sem fog gólkirályt adni. Az LMP pedig beletörődhet: sem a közepet, sem a baloldalt nem fogja elfoglalni. Övék lehet a "zöld sarok", de nagyjából ennyi. Ha pedig nem állnak kötélnek, akkor lecserélik őket. A DK számára a képlet nem változott. Egyetlen dolguk, egyetlen esélyük van. El kell érniük, hogy stabilan a küszöb fölé kerüljenek. Mert akkor – és csak akkor – a Milla és az LMP finnyogása irreleváns és tarthatatlan lesz.

Bajnai Gordonnak az elmúlt két hétben szerintem 3 kulcsmondata volt. Az első az, hogy olyan együttműködést akar, amelyben senkinek nem kell feladnia az önazonosságát. A második az, hogy 2002-2010 véletlenül sem keverendő össze 2010-2014-gyel. A harmadik pedig az, hogy nem áll be a Gyurcsány Ferencet ostorozók közé, mert megítélését igaztalanul negatívnak tartja. Mindegyik mondatnak valakik nagyon örülnek. És mindegyik mondat nagyon fáj is valakiknek. Ami - őszintén - minden jó kompromisszum alapvető jellemzője.

Mindent összevetve: a Medián számainak legfontosabb üzenete az, hogy a demokratikus ellenzéknek Együtt már 2012-ben is jóval több szavazója van, mint a FIDESz-nek. A választani tudó biztos szavazók között az arány 47:38 – és az ország kilátásait elnézve – már ha a Tisztelt Ellenzék nagyon el nem baltázza – a 47 csak nőni tud.  A régi választási rendszerben 47% bőven elég volt a stabil többséghez. Az újban még sokkal többre is elég lehet. (Kizárni ugyan nem merném, de Fidesz-Jobbik közös jelölteket, azért már csak nem fogunk látni…)

Igen, én hiszek benne, hogy ha Bajnai Gordon jól politizál, akkor az ellenzéki szavazatok a végén összeadhatóak lesznek. És hogy aki kiérdemli, akinek lesz mit beletenni a Közösbe, az ott lehet a Parlamentben. Hogy ez erős optimizmus? Igen, az. De nem fantazmagória. Lehet, és érdemes érte dolgozni. Együtt, még azokkal is, akiknek egyébként az ember olyan nagyon azért nem bírja a búráját…

 

A vég kezdete

2012.10.12. 02:10

Nem kell nagy bölcsesség kijelenteni: Bajnai Gordon visszatérése korszakhatár lesz. 2012. október 23. után semmi sem lesz úgy, mint annak előtte. Bármit mondjon is majd beszédében a volt miniszterelnök, az a vég kezdete lesz. Csak épp azt nem tudjuk még, hogy kinek, vagy minek a végét hozza el nekünk.

A nagy visszatérés módját illető minden kétség ellenére szívet melengető érzés megérezni, hogy lám-lám: a mindenható Orbán rezsimnek igenis van félnivalója. Egy rövid pillanatra átérezni a reményt, hogy a pocakos tábornok nem marad örökre a nyakunkon. Mert most először ez már nem csak álom – hanem valódi lehetőség. Egyszerűen azért, mert Bajnai Gordonnak a demokratikus ellenzék minden szekértáborában vannak hívei – akik sokan vannak, sőt elegen. És ezt rajta kívül ma senki más nem mondhatja el magáról.

Mindez pedig azért lehet így, mert a közvélemény többsége számára a Bajnai-kormány egy éve elkülönül az azt megelőző hét évtől. Azért, mert a választók ma is úgy gondolják, hogy Bajnai Gordon egyfelől sikeres volt, másfelől pártok és ideológiák felett áll.

Ami az állítás első felét illeti: tény, hogy bár hivatali idejében Bajnai Gordon sem volt kimondottan népszerű, politikáját tartalmi oldalról – hogy azt ne mondjam: „szakmai szempontból” – kikezdeni igazából senki nem tudta. Azt, hogy Orbánéknak miféle alapjuk volt arra az ocsmány, farízeus fröcsögésre, amit „ellenzéki alternatíva” címén akkoriban előadtak, azóta pontosan kiderült. És bár Bajnai intézkedései korántsem voltak előzmény nélküliek, a válságkezelő kormány nagyjából mindent elért, amire reálisan lehetősége volt. Ha a Fidesznek lett volna annyi esze, hogy erőnek erejével nem dúlja szét a Bajnai-kormány gazdaságpolitikai hagyatékát, a Viktatúra gulyás-populizmusa alighanem szilárd lábakon állna. Szóval – a mondat első fele igaz: Bajnai Gordon sikeresen kormányzott.

2009.jpg

A második állítás, miszerint Bajnai Gordon pártok és ideológiák felett állna, már nem ilyen egyszerű. Tény, hogy az ex-kormányfő nem volt az MSzP tagja. Csakhogy olyan miniszterelnök, aki nem valamely politikai párt(ok) akaratából került volna a székébe, még nem volt Magyarországon. (Elárulom: 2014-ben sem lesz.) Aki hallgatta Bajnai Gordon beszédeit – 2010 előtt, de akár azóta is – az tudhatja: a nyilvánosság előtt rendszeresen beszélt látható meggyőződéssel pl. arról, hogy az esélyegyenlőség, az elesettek felemelése, vagy éppen a cigányság integrációja megkerülhetetlen politikai feladat, sőt erkölcsi kötelesség. És amikor megszorítani volt kénytelen, akkor is csak olyan adótáblát fogadott el, amelyben a kiskeresetűek nem járhattak rosszabbul, mint annak előtte. Bajnai liberális, baloldali elkötelezettségű politikus – efelől nincs különösebb kétségem. Az MSzP-vel viszont mindig csak olyan szoros viszonyt tartott fenn, amilyenre feltétlenül szüksége volt.

Hogy ez most miért fontos? Azért, mert - hacsak valami nagyon meg nem változott körülötte – Bajnai Gordon 2012. október 23-án is baloldali, liberális politikusként áll majd az emelvényre. És pontosan ez a meggyőződése – nem pedig a technokrata erénye – az, ami képessé és alkalmassá teszik őt arra, hogy újra Magyarország miniszterelnöke legyen. Sőt: csak ez a meggyőződés, ez a belső iránytű teheti őt újra sikeres kormányfővé.

De ugyanezért gondolom azt is, hogy Bajnai beszéde olyan ellenzéki összefogásról fog szólni, amelyben – minden választási matematikai szükségszerűségtől függetlenül is – helye lesz a baloldalnak, azoknak, akikkel ő 2006 és 2010 között  együtt kormányzott. Ha így lesz, akkor két hét múlva kedden Orbán Viktor végének kezdetét - és valami nagyszerű, új dolognak a kezdetét fogjuk látni. Ha nem, ha Bajnai Gordon egyszerűen „csak” a meggyőződés nélküli Milla és az arctalan LMP zászlaját emeli magasba, akkor a kormányváltás reménye ér véget, szinte még mielőtt megszületett volna. Mert akkor a baloldalon olyan harc kezdődik, amelyet senki sem nyerhet meg – de amelyet mindnyájan el fogunk veszíteni.

Lenni, vagy nem lenni?

2012.10.09. 11:21

Nagyjából két hete folyik a sajtókampány Bajnai Gordon visszacsalogatása érdekében. A korábbiakkal ellentétben a találgatások már nem arról szólnak, hogy visszatér-e, hanem arról, hogy mikor és hogyan. És főleg: hogy kinek az oldalán.

Pontosan ez az a kérdés, amelyet Bajnai Gordon csapata mindeddig nagyon nem akart megválaszolni. És erre volt racionális okuk is. Azok, akik érdemi politikai erőt tudtak Bajnai mögé állítani, korábbi kormányzásuk súlyosnak tűnő terhét cipelték a vállukon. Az MSzP, és áttételesen a DK is. Akik pedig úgymond „tiszták” voltak igencsak messze álltak attól, hogy a támogatásukra építeni lehessen - különösen a 2014-es választójogi szabályozás tükrében. A Szigetvári Viktorék által kiszámolt 3-4 mandátummal az LMP bizony nem fog tojást festeni.

Az őszi politikai szezon elején sok minden megmozdult. A FIDESZ a legújabb megszorítások után már végképp nem tudja letagadni: a Matolcsy-mese befuccsolt. Orbánnak maximum arra van ereje, hogy egész oldalas hirdetéseivel adjon még egy-két súlyos gyomrost a forintnak, a Jegybanktanácsba bezsilipelt mamelukokkal felpörgesse az inflációt, és elkergesse az utolsó egy-két őrültet, aki Magyarországon még be akarna fektetni. Közben az MSzP két hét alatt megnyert két választást, és - bár jelöltjei még mindig nem merik kitenni a piros szegfűt – lassan kezdi elhinni, hogy van keresnivalója 2014-ben. A DK-nak a legutóbbi közvélemény-kutatások már 6-7%-ot mértek – majdnem annyit, mint az LMP-nek.

Ami ősszel nem változott, az egyedül az új pólus helyzete. Ők az egyetlenek, akik az elmúlt egy hónapban semmit nem tettek le az asztalra. És míg a többiek hasítanak, körülöttük mintha fogyna a levegő. Ezért kell nekik sürgősen Bajnai skalpja. Tudom: Schiffer András nemrég (még?) kerek perec tagadta, hogy egy Bajnai vezette kormányt az LMP támogatni tudna, de azért esélyes, hogy az új póluson nem mindenki ennyire vak.

A dolog akár működhetne is. Nem kétséges, hogy az LMP-Milla tábor nagyot ugrana, ha le tudná nyúlni a volt miniszterelnököt. Akkorát, amekkorát az elmúlt három év összes politikai teljesítményével sem tudott előre lépni. Az alapképlet azonban nem változna. A baloldal nélkül a FIDESz 2014-ben sem lesz verhető. Az LMP nélkül azért sokkal inkább.

Azzal, hogy a Szolidaritást sikerült eltántorítani a közös október 23-i ellenzéki tüntetés tervétől, a Milla időt nyert. És ha tényleg sikerül az MSzP és a DK híveit befírolni, hogy elmenjenek a Milla-féle dzsemborira, és elég ostobák lesznek ahhoz, hogy ezt pártlogók nélkül is megtegyék, akkor a végén majd mondhatnák, hogy lám-lám, a Milla, meg az új pólus tényleg a térképen van. Pedig nincs. Politikai program, politikai pártok nélkül, pusztán tagadással nem lehet választást nyerni. Az LMP ugyan párt – de vannak bizonyos hiányosságai. Pl. nincs neki világos, közérthető ideológiája, nincs hiteles vezetője, nincs országos szervezete, nincs pénze, és nincs elég támogatója. És 2014-ig már nem is lesz.

Bajnai Gordon csak olyan feladatokat szokott vállalni, amelyeket meg is tud csinálni. Az LMP-t, vagy a Millát győzelemre vinni nem tűnik ilyennek.

 

süti beállítások módosítása