A kolozsvári béka

2013.01.22. 15:02

Nem, nincs sajtóhiba a címben. Arról van szó, hogy nem tudom eldönteni: a tegnapi, kihelyezett MSzP elnökségi üléssel Mesterházyék valóban úgy érezték-e, "békét kell kötniük" a határon túli magyarokkal, vagy csak egyszerűen lenyelték a békát, és beismerték: ezt az egész állampolgárság-ügyet  a baloldal egyszer és mindenkorra elvesztette. Mondhatnánk úgy is: megszívta. A jobboldali sajtó és az Index blogok mindenesetre a szocik nyilvános megaláztatásán örömködnek. Pedig, nem ártana árnyaltabban fogalmazni. Ahogy talán a szocialistáknak sem ártott volna így tenniük.

A határon túli magyarok állampolgársága körüli vitát manapság nagyjából arra a képletre szokás leegyszerűsíteni, miszerint 9 éve a szocik egy szent nemzeti ügyben elárulták testvéreiket, hazájukat, és kicsinyes pártpolitikai számításból nem átallottak az állampolgárság megadása ellen kampányolni. Tették ezt ráadásul az ördögi Gyurcsány Ferenc bíztatására, a szavazók legaljasabb ösztöneire, önzésére apellálva – egyszersmind bizonyságát adva annak, hogy az akkori kampány nem csupán ballépés, hanem a baloldal veleszületett aljasságának egyenes konzekvenciája volt. Imígyen tehát Mesterházy Attila és társai mostani bocsánatkérését sem szabad elfogadni. Kutyából nem lesz szalonna, baloldaliból sohasem lesz hazafi.

Szerény véleményem szerint, aki ilyeneket mond, az vagy súlyosan el van tévelyedve, vagy súlyosan hazudik.

 

Ha az állampolgársági vitában bármi értelmeset akarnánk mondani – tudom, a politikában ez ritkán elsődleges cél – legalább négy alkérdést el kellene választanunk. Az első az állampolgárság, mint a magyar állam és a határon túli magyarok közötti szimbolikus kapcsolat. A második az állampolgárság megadásának nemzetközi jogi és külpolitikai vetülete. A harmadik a belső jogi következmények. A negyedik pedig maga a nagy bötűs történelem.

Mélyelemzésre nem vállalkoznék, de néhány dolgot azért rögzítenék.

Először, ami a szimbolikus – ha úgy tetszik: hazafias – metszetet illeti: nem gondolom, hogy a szocialistáknak baja lenne azzal, hogy a határon túli magyarokat mindennemű „korlátozás”, vagy lábjegyzet nélkül a magyar nemzet egyenrangú tagjainak, „testvéreiknek” tekintsék. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, annak személy szerint is azt üzenném: menjen a francba, és maradjon is ott. Az állampolgárság kiterjesztése ugyanakkor a nemzeti összetartozás kifejezésének korántsem egyetlen lehetséges és alkalmas módja. És mint ilyen, morálisan sem volt "elvárható" lépés senki részéről.

Másodszor, a nemzetközi jogi és külpolitikai összefüggéseket a fülkeforradalmi Magyarországon divat meredeken lesajnálni. Pedig ez hiba, mert az „egyénieskedésnek” a nemzetközi porondon mindig ára van. Ez az ár – sőt: kár – túlmegy azon, hogy a konkrét ügyben valamely szomszédunk megorrol, vagy retorziót alkalmaz, esetleg ország-világ előtt nemes egyszerűséggel összeférhetetlen revansista majmoknak” bélyegez bennünket. Tény, hogy a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárságra nemzetközi jogi szempontból sem volt szükségük. Döntő többségük EU állampolgár, így Európában nagyjából ott él, ott dolgozhat, és ott lehet magyar, ahol akar. A vajdasági és kárpátaljai magyarokra – és még kerek öt hónapig a horvátországiakra – ez természetesen nem igaz. De még ők is, ha nálunk akartak élni, és áttelepültek, akkor azt 2010 előtt is megtehették, és a magyar úlevelet is nagyon hamar - nagyon helyesen - megszerezhették. Szükség tehát az állampolgárság azonnali kiterjesztésére ebből a szempontból sem volt. De legalábbis lett volna más alternatíva.

Ami a harmadik témát – a belső jogi és költségvetési következményeket illeti – nem gondolom, hogy a határon túli magyaroknak választójogot adni bármilyen módon helyes lépés lenne. És megkockáztatom, ha így tennénk fel a kérdést, nem hogy a 2004-es „kétharmad”, de még a szavazattöbbség is kétséges lenne. Azt sem gondolom, hogy a határon túliak, mindaddig, amíg nálunk le nem telepednek, a magyar állam bármilyen jóléti szolgáltatására igényt tarthatnának. Fogalmam sincs, hogy ez sokba, vagy kevésbe kerül. Egyszerűen elvi alapon mondom, hogy nem. Az egyedi eseteket pedig egyedi módon kell kezelni, és nem állampolgársággal, mint panaceával.

Marad végezetül a negyedik, a történelmi aspektus. Maga Trianon. Tartok tőle, sokan gondolják úgy, hogy az állampolgárság megadása egyfajta ravasz bosszú, elégtétel Magyarország megcsonkításáért, miszerint régi-új állampolgáraink révén a magyar nemzet szimbolikusan mégiscsak jogot formálhat a Felvidékre, Erdélyre, a Vajdaságra, Burgenlandra, vagy Kárpátaljára. Hát nem, nagyon nem. Az állampolgárság kiterjesztése ennek az – egyébként ütődött – célkitűzésnek sem lenne sem szükséges, sem pedig elégséges feltétele. Ha jót akarnánk magunknak, ha jót akarnánk a határon túli magyaroknak, el kéne végre fogadnunk, hogy a szlovákok, románok, szerbek soha nem fogják a történelmet magyar könyvekből tanulni. Soha nem fogják elismerni, hogy Trianon alapvetően igazságtalan lett volna. Mi sem tennénk fordított esetben. Ezért a kérdést ebből az irányból feszegetni senkinek sem használ. Ha valaki a nemzetéért politizál, akkor ezt tudnia kell, és eszerint is kellene cselekednie. Aki pedig azért hangoskodik a revízió mellett mert a farkincáját kicsinek érzi, és a Suzuki ablakába ragasztott Nagymagyarország matricával kompenzál, azt csak sajnálni tudom. A közügyeink intézését pedig végképp nem bíznám reá.

 

Mindezek alapján változatlanul úgy gondolom, hogy a kicsinyes politikai számítás vádja nem baloldal, hanem a FIDESZ és csatlósai esetében áll meg. Ők voltak azok, akik néhány megkérdőjelezhető éleslátással rendelkező, életidegen öregember pálinkagőzös ötletét elvtelen módon politikai kupeckedés tárgyává tették. Ráadásul nem átallják magukat nemzeti hősként, ellenfeleiket pedig árulóként kezelni a mai napig.

A kihelyezett MSzP elnökségi ülésnek, sajnos, van olyan olvasata, hogy az MSzP beletörődött abba, hogy a jobboldal újabb hazug mítosza végérvényesen a nemzeti emlékezet részévé válik. Ha megváltoztatták akkori álláspontjukat, sőt, azt mondják: tévedtünk, azt én elfogadom, és gondolatban még kalapot is emelek. Mindazonáltal remélem, nem érzik úgy, hogy 2004-re visszagondolva bármiért szégyenkezniük kellene.

A magam részéről – személy szerint is tudván, hogy mit jelent kisebbségben élni – a határon túli magyaroknak csak a legjobbat kívánom. Ezzel együtt, a 2004-es kérdésre én ma is nemet mondanék, és ezt bizony nem szégyellem.

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr175035060

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem szakadnak 2013.01.30. 14:12:52

Vasárnap estétől egészen hétfő délutánig teljes káosz uralkodott a felsőoktatás körül. Persze ezt már megszokhattuk, azonban most nem a kormányzat, hanem a média és az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum háztáján volt érezhető némi zavar az ,,erőben...

Trackback: Így hogyan lesz vége? 2013.01.22. 17:58:58

Kicsit aggodalommal telik el a jelen kurzussal egyet nem értő olvasó szíve, ha Ablonczy Bálint a kezét dörzsöli: Mesterházy jobban áll Bajnainál! Eldőlt ki lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje? Ablonczy világlátása a blogunkon megjelent írásokban...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szist 2013.01.22. 20:51:11

"soha nem fogják elismerni,hogy trianon alapvetően igazságtalan lett volna" írod,
na ebben sincs igazad! hiszen hosszú évekig vágytak ,hogy újra magyar országon éljenek ismét..
de vízumot sem kaptak, úgy tekintettek erre felé, mint mi nyugatra anno!
vágyakozással teli szivvel..!
és ez nem múlik el avval ,hogy egyesek,mint te ezt letagadod
üdv

Pikk 2013.01.25. 09:43:13

Nyelvében él a nemzet. - ez a magyarokra nagyon igaz állítás az országot körülvevő szláv nyelvi környezetre való tekintettel.
Az idők során történelmi tényként rögzíthető, hogy mindig több nép társaságában léteztünk a kárpát medencében.
Egyetlen szerep számított az ország vezetésének az uralkodó nemzet szerepe. Ennek áraként beáldozták a békés együttélést is.
süti beállítások módosítása