Ciprusi bankmitológia

2013.03.27. 12:40

Mint nyilván Önök is, hetek óta nézegetem a híreket a ciprusi bankmentésről, és a hozzá kapcsolódó betétsarcolásról. A blogírók az igazság önjelölt bajnokaiként – mondom én, a bagoly – kórusban rántják le a leplet a főgonosz Európai Unióról amely nem átallja meglopni szegény kisbetéteseket, sőt, most aztán már arról elmélkedik, hogy ezt a remek módszert másutt is beveti majd. Holott ezt eddig tagadta.

A fentiek szerinti elemzés kétség kívül érdekes, a szentséget törő Európa képe címlapot ér a Blikktől egészen az Zürcher Zeitungig. Legfeljebb a hölgy ruházatát hozzáigazítani az olvasóközönség ízléséhez. Ettől függetlenül helyre kellene rakni néhány dolgot, tekintettel arra, hogy az említett képpel a FIDESZ is szívesen operál, és ha nem vigyázunk, csakhamar a Békamenet transzparenseit is a betétekben turkáló sötét ellenforradalmárok képe lepi majd el. Mi meg majd reszketünk.

A szomorú igazság, amelytől eddig az általam olvasott valamennyi elemzés hajlamos eltekinteni, az, hogy a világon nincsen egyetlen olyan befektetési forma sem, amely abszolút mértékben garantálná, hogy a pénzt, amelyet beléhelyezünk, tényleg vissza is fogjuk kapni. A tőzsdei cégek részvényeinél a dolog evidens, ezt lassan már minden Kovács néni tudja. 2009 óta az a hír is terjedőben van, hogy időnként egész államok is tényleg csődbe bírnak menni. Magyarán, az államkötvény is pont annyira biztos befektetés, mint a kormány, amelynek ily módon a kegyeire bíznánk a nehezen összekuporgatottat. Az idei tavasz (vagy ami helyette van) pedig arról tanítja ki a világot, hogy bizony, ha egy bank csődbe megy, akkor a betét, vagy legalábbis annak egy része bizony elúszhat. Még akkor is, ha a bank addig adómentesen működött, és folyvást sütött felette a nap.

A figyelmes betétes – pl. a legapróbb betűk elolvasása esetén – eleddig is értesülhetett arról, hogy a bankszámlájának biztonságát csak egy adott összegig, 100 ezer euróig – garantálják. Kapitalizmus lévén pedig én azért hajlamos lennék feltételezni, hogy ha valakinek ennyi pénze van szabadon, azért meggondolja, hogy pontosan mit is csináljon vele. Még nyugaton is. Sőt, ott aztán különösen. 100 ezer euró egyetlen számlán nem piskóta sem itt, sem ott. Az ilyen betétesből feltehetőleg nincs olyan sok. Úgyhogy a szegényemberek tömegeinek kirablását azért nem kellene felemlegetni. Még elvi szinten sem.

A betétbiztosítás intézménye ugyanis pontosan azért jött létre, Magyarországon és az EU-ban egyaránt, mert nem tegnap óta tudjuk, hogy a bankcsőd valós veszély, és erre minden betétesnek fel kell készülnie. Az EU-t pedig azért sem kellene kárhoztatni, mert – FIGYELEM – a betétek megadóztatása nem az ő ötletük volt, hanem a ciprusiaké. A 100.000 eurós betétbiztosítási határ alatti betétek – azóta elvetett – megsarcolása mindenképpen.

Ciprusról legkésőbb Simor András óta ugye tudni illik azt, hogy az ott elhelyezett pénz jelentős adónyereséget hoz tulajdonosának. Egy német politikus szavaival élve az ottani bankok ímígyen „kaszinóként” működtek. Ami megint nem (feltétlenül) törvénytelen, és nem is irigylem senkitől, de azért mégis más megvilágításba helyezi a dolgot.

Mert ami történt, az innen nézve nem más, mint hogy Európa kormányai az őket eleddig jelentős adóbevételektől megszabadító ciprusi pénzügyi rendszert hajlandóak a saját zsebükből adott kb. 10 milliárd eurójukkal megmenteni, méghozzá úgy, hogy az egyébként halálra ítélt kaszinóban kavaró ügyfelek pénzének a betétbiztosításon felüli részét is 60%-ban megmentik. Ha nem tennék, akkor említettek – köztük nem csak Nikosz, és Kosztasz, hanem Iván, Grisa, Jevgenyíj, és egy csomó más nem-EU polgár – keresztet vethetnének az egészre. Plusz magukkal rántanának egy csomó céget, munkahelyet, és egy csomó sor polgárt, akinek a kaszinózáshoz elég kevés köze volt. És ez utóbbi az, amit a köz érdekében el kéne kerülni. Ha van "morális" kérdés az egész ügyben, az csak az, hogy a 100 ezer euró feletti betéteseket miért mentik meg egyáltalán egy kicsit is...

Szó se róla, „jogilag” tisztább lenne, ha tényleg hagynák bedőlni az egész ciprusi bankrendszert. Akkor senki nem vekengene arról, hogy az a rohadt Brüsszel lenyúlja szegény betétesek pénzét. Helyette viszont arról panaszkodna, hogy veszni hagynak egy egész országot.

Konklúzió: lehet, hogy a Brüsszeliek egy „kicsit” bénán kommunikálnak. De ettől még ne tessék sületlenségeket terjeszteni. A szabadságharc, meg a gonosz rabló EU képzete továbbra is egy ostoba mítosz amelyet jobb, ha meghagyunk a békemasírozóknak. Nem, a ciprusi eset kicsit sem igazolja, hogy kormányunk miért nem egyezett meg az IMF-fel és a valutaalappal. És a hazai nyugdíjmentés sem „mentés” volt – hanem valami egészen más. Mindezekre Orbán Viktornak továbbra sincs semmilyen mentsége.

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr195175710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kecas 2013.03.29. 16:35:03

Nem nagyon van mit hozzá tennem,de tényleg arról van szó, hogy nem kell mindíg az ördögöt a falra festeni, mert ez nem célravezető és nem mindenki hiszi el.

vomit 2013.04.01. 15:55:41

a 100e euro alatti betetek "garantalasa" sem jelent sehol valodi garanciat es birosag elott kikenyszeritheto felelosseget, csak jo szandeku igeretet, ami vagy bejon, vagy sem.
korulbelul mint a fogkrem, amelyik kuzd a fogszuvasodas ellen. senki nem felelos erte, hogy most sajnos a fogszuvasodas gyozott.
jennyger.blog.de/2013/03/31/ein-detaillierter-blick-auf-die-einlagensicherung-15698014/
süti beállítások módosítása