Sorra olvasom az index és az index-blogok recenzióit a szárszói találkozóról. Mind ugyanazt mondja, (egyetlen kivétellel):

Farkasházy egy szenilis majom, amiért nem látja, hogy mekkora királyság az ő WC-csészéjét fotózgatni, és ily módon ragadni meg az általa szervezett találkozó legbenső lényegét. Teddy úr továbbá a sajtószabadság árulója, amiért kiebrudalta a paradicsomi kertből Panyi-Pulitzer Szabolcsot, az elhíresült index tudósítást jegyző szerkesztőfejedelmet. Harmadrészt mocskos kommunista, amiért beengedte a kertjébe az előző rendszer – sőt: az előző két rendszer – prominens baloldali értelmiségijeit és politikusait, ahelyett, hogy a szűz hó lelkületű újbaloldalnak ácsolt volna színpadot. Vagy, még sokkal inkább, szíveskedett volna legott magától kihalni, Konrád Györggyel, Heller Ágnessel, Paul Lendvayval, Méray Tiborral és másokkal együtt, akik – egyéb bűneiket itt most hely hiányában fel nem sorolva – egyszerűen ÖREGEK, bazmeg!!! És ez azért, lássuk be, mégiscsak szemtelenség!

A magam részéről, a fentiekkel annyira azért nem tudván azonosulni, a problémát kétfelé bontanám.

Egyfelől, a sajtószabadság. Farkasházy magánember. Ún. közéleti tevékenységében is az, tehát – egy miniszterrel, közhivatalnokkal ellentétben – szíve joga a sajtómunkások közül azzal szóba állni, vagy szóba nem állni, akivel akar. Szíve joga továbbá saját rendezvényét nyilvánosnak, vagy zártkörűnek nyilvánítani, és azt úgy kommunikálni, ahogy az neki tetszik. Ha úgy gondolja, beengedi a firkászt. Ha nem, akkor meg nem. Vagy csak az egyiket engedi be. Ezt a jogát akkor sem adja fel, ha esetleg sajtóközleményt ad ki, vagy kiosztja az ott elhangzó beszédek leiratait. És ha egy újságírót végül mégiscsak beereszt, azzal korántsem üzeni neki azt, hogy az említett - egyes hírek szerint hívatlanul érkezett – zsurnalisztának onnantól szabad a küszöbre ürítenie. Azaz: Farkasházy Tivadart még akkor sem lehet a sajtószabadság nevében kritizálni, ha Panyi Szabolcsot még a kertkapuból elzavarja, még mielőtt fotós társával együtt a családi kerámiát megéneklő magnum opust elkészíthette volna.

A probléma másik fele a „megújulásra képtelen” baloldal „mélységes érdemtelensége nagyjából bármire”. Szó se róla, mindenkinek joga van azt mondani, hogy az MSzP még mindig kommunista, Gyurcsány maga a Belzebub, Bajnai meg az ő kisinasa. Mindenkinek jogában áll baromságokat írni. Még olyanokat is, hogy ezt az országot majd az ún. újbaloldal - jelesül annak a "libással" és komcsikkal le nem paktált maradéka - fogja megmenteni, ha nem holnap, hát majd 2018-ban. És jogában áll szemérmetesen elhallgatni, hogy ez az újbal továbbra is képtelen az általa lesajnált „vén komcsi bagázst” bármilyen közvélemény kutatásban akárcsak meg is közelíteni. Pedig Schifferék vitorláját most már – ténykérdés – Orbánék is teljes erővel fújják. Jelesül: külön törvényt alkotnak nekik, hogy újra igazi farkciójuk lehessen, míg a DK esetében ugyanazt a törvényt azért módosították, hogy a gyurcsányistáknak meg ne legyen. (Szégyellje magát, aki rosszra gondol!) Attól tartok, hogy mindennek láttán az ember – ha tőlem időnként eltérően a világot igyekszik objektíven szemlélni – kénytelen arra gondolni: Schifferék, és az egyéb felkent öko-szociális-anarcho-szindikalisták, bizony, legalább annyira alkalmatlanok, vagy balfékek mint a Farkasházy-válogatott. Különben már réges-régen ők vezetnék a ranglistákat, nem pedig a narancshorda.

A fentiekből számomra két következtetés adódik:

Egyfelől, bármekkora is a sírás-rívás, az Indexet, vagy a sajtószabadságot Szárszón semmilyen sérelem nem érte. Az index tudósítói akkora tahóként viselkedtek, mint ide Nagykáta. Tehát: bőven megérdemelték, hogy az ebédjüket megszakíttassák velük, és szíves távozásra kérjék fel őket.

Másfelől, akármennyire nem tetszik az LMP-nek és híveinek, az ő vonatuk elment. Ha volt is valaha erkölcsi alapjuk arra – mint ahogy szerintem nem volt – hogy balnál és jobbnál egyformán nagyszerűbbnek gondolják és mondják magukat, a lehetőséggel nem tudtak élni. Minden egyes szavazat, amit az LMP 2014-ben kap, ki van dobva az ablakon – már ha az embert az ország, és a maroknyi schifferista jóléte izgatja. Az egyetlen valós esélyünk pedig a baloldali összefogás. Bízom benne, a választásokig hátra lévő egy évben ezt minél többen megértik majd.

Epilógus

Mindazonáltal, egy hiányérzetem mégiscsak maradt. Ha ezt  hülye műbalhét egy csésze vízben végre befejeznénk, túl nagy kérés lenne, hogy valamelyik arra hivatott zsurnaliszta esetleg mégiscsak megírná, hogy a szárszói kertben végül is mi a franc hangzott el? Mert ha bármi, ami ott történt, valóban közügy, akkor talán arról kellene regényeket írni, nem pedig a Villeroy & Boch Magyarország – lakossági termékpalettájáról…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.