Lassan nincs olyan szférája a közéletnek, amely ne az elkeseredett csatazajtól lenne hangos. Miért pont az állami kitüntetések és művészeti díjak jelentenének kivételt?

Az átlagpolgár rég természetesnek veszi, hogy „ha balról fúj a szél, akkor a ballibek kapnak plecsnit, ha meg jobbról, akkor a jobberek”. Egyik kutya, másik eb - gondolja - nyilván ezen az elven kapott elismerést az Echo TV-s Szaniszló Ferenc és a Kárpátiás Petrás János is. Csodálkozzunk-e hát azon, hogy a legfrissebb hírek szerint a József Attila-díjakat sem a mai József Attilák ítélték oda?

Magyar úr és Magyarné asszony mindeközben persze azt is gondolja, hogy a kiváló művészek, tudósok és újságírók politikai kurzustól függetlenül, mintegy objektíve léteznek. Sőt, kiválóságuk jelentős részben épp abból adódik, hogy képesek függetleníteni magukat az aktuális hatalomtól. Éppen ezért azt tartaná helyesnek, ha a kitüntetésekről, úgymond, „politikamentesen” születne döntés. Általában ezt szeretnék az érintettek is. Példának okáért, a művészek, írók, költők is igényt szoktak tartani arra, hogy rájuk a közösség szakemberként is tekintsen. Ergo: a nagyérdeműnek lehet véleménye arról, hogy tetszenek-e neki pl. Alföldi Róbert avantgárd előadásai. De hogy ez egyébként „szakmailag” jó-e, arról azért „akárki” ne próbáljon meg ítélkezni. Különösen ne egy politikus, aki – a mai közmegegyezés szerint – minden emberfajták legaljasabbjai között foglal helyet, valahol az anyagyilkosok és a pedofilok után, egy sötét sarokban. Hasonlóan gondolkodnak az újságírók, a tudósok, és általában minden más szakma képviselői is. Ha a politikus ítél, az eleve csak rossz lehet.

Attól tartok, nincs igazuk. Az állam, mint olyan, politikai képződmény. A kormány feladata az, hogy a közakaratot vigye érvényre, és ennek a közakaratnak része az is, hogy ki a kiváló művész, és ki nem az. A közakarat kiteljesítsére a demokrácia nagyon rossz módszer, csak éppen senki se talált még jobbat. Így aztán: igenis helyénvaló az, hogy az állami kitüntetéseket politikusok osztják. Egyszerűen azért, mert erre is őket hatalmaztuk fel. A baj tehát nem az, hogy egy politikus ítélni, dönteni mer. Hanem az, ha ezt Balog-módra teszi.

Mert valamirevaló politikus nem abból indul ki, hogy a hatalommal automatikusan észt, vagy épp jó ízlést is osztottak neki. Éppen ezért kötelességének tekinti, hogy a rá bízott hatalommal a lehető legbölcsebben éljen. Így döntés előtt érdemben megkérdezi azokat, akik ehhez nála jobban értenek. A döntésre tehát valamivel jobban felkészül, mint ha éppen az Önök kérték következő adását szerkesztené. Másfelől pedig, akár az ügyeletes bizottsággal szemben is odafigyel arra, hogy őrülteknek, fasisztáknak, egyéb gazembereknek, valamint saját alfele nyaldosóinak még csak „véletlenül” se juttasson se díjat, se pénzt, de még csak egy jó szót se. Ha ezeket az óvintézkedéseket megteszi, akkor bátran éljen hatalmával - mi pedig ne kövezzük meg azért, ha olyannak is ad díjat, akire a jelölő bizottság nem gondolt.

Balog Zoltán nem így járt el. Én speciel nem hiszem, hogy akár Szaniszlóval, akár Petrással "tévedett" volna. A legenyhébb, amit el tudok képzelni az az, hogy valakitől ukázba kapta ezt a két nevet, és ő pedig fegyelmezetten megtette, amit a főnökei kértek tőle. Az Echo Tv és a Kárpátia ma a mainstream része. Ezért kaptak plecsnit, nem másért. Így tehát politikai következményekről, miniszteri lemondásról álmodozni teljesen felesleges. De - abban az egyébként szerintem valószínűtlen esetben, ha az érintettek bármelyike tényleg érez némi megbánást - bocsánatkérésként én elfogadnám azt is, ha az érintett urak és hölgyek a szolgálati autójukban egy hónapig csak Kárpátiát, és Szaniszló Ferencet hallgatnának. Persze kizárólag önkéntes alapon, mert az ilyen terpáiát a nemzetközi közösség kultúráltabb fele még a guantanamói terroristák esetében is megengedhetetlennek tartotta.

Mi többiek pedig, olvassunk több József Attilát. Pl. ezt a verset. Pont idevág.

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr225174047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vezér01 2013.03.27. 18:25:47

Az igazságos eljárás az lenne,ha a kormány adná a pénzt,Kertész Ákosék meg elosztanák.

ccvv 2013.03.27. 20:22:03

A poszt végkövetkeztetésével egyetértek, az odavezető úttal nem.

Szerintem nem kéne a politikusokat semmi olyan közelébe engedni, ahova nem muszáj. Akkor nem kellene megkérdezniük a megfelelő szakembereket, mert azok a szakemberek megmondnák maguktól is.

A legnagyobb baj az lehetne, hogy egy-két ember nem kapja meg, egy-kettő meg érdemtelenül, de ez sehol nincs ahhoz a bajhoz, ha a politikusok zászlójára kerülnek.
süti beállítások módosítása