Olajfa? Muhaha...!

2012.01.11. 14:00

A hétfő esti tüntetők között bizonnyal sokan voltak olyanok, akik abban bíztak: a demokratikus ellenzéki pártok hamarost összefognak. Nem vádolnám őket azzal, hogy megveszekedett realisták lennének. Muszáj őket türelemre intenünk – még mielőtt elgaloppírozzák magukat Schiffer András csütörtöki nyilatkozata hallatán.

Történt ugyanis, hogy az LMP frakcióvezetője „az alkotmányosság helyreállítása érdekében” együttműködési ajánlatot tett az MSzP vezetőinek. Persze, sietett hozzá tenni: csak 2014 utánra, csak erről, és csak nekik. Egyben hangsúlyozta: szó sem lehet tartós együttműködésről, horribile dictu koalícióról. Ők az „elmútnyócév” ámokfutását pont annyira elítélik, mint Orbán Viktorét. Egyben utólag is elhatárolódott azoktól a politikai erőkről, amelyekkel (broáf!) kényszerből egy gyékényre kerültek hétfőn, holott még alkotmányos alapkérdésekben sem értenek velük egyet. Mindeközben a világért ki nem ejtette volna a DK, ne adj isten Franciscus Gy. Voldemort nevét.

És akkor lehet találgatni, hogy most mi is történt:

a) Schiffer óvatosan nyitott a baloldal felé, reszkető szívvel remélve, hogy nem csapják rá az ajtót;

b) Schiffert addig ’sztatták az újságírók, amíg már muszáj volt valamit mondania arról, hogy a tisztelt ellenzék a vonulgatáson és zajongáson túlmenően hogyan is képzeli „a demokrácia újjáépítését”.

Naná, hogy az utóbbi.

Schiffer az elmúlt hetekben is többször megerősítette az LMP vezetőségének korábbi állásfoglalását, miszerint az LMP „önálló pólusképző erőként” kíván szerepelni, ezért semmilyen másik ellenzéki párttal nem keres tartós együttműködést. Csakis konkrét, jól meghatározott ügyekben állnak majd kötélnek. Világos, higgadt, egyértelmű álláspont. Szívesen hívnám elvszerűnek, csak sajnos az „esetenként” az „elvi alapon”-nak pont az ellentéte.

Mi lehet hát Schiffer fejében? Ha jó politikus, igyekszik ráhangolódni a választói akaratra. És ő most azt gondolja, hogy Mesterházy, Gyurcsány és a többiek tényleg mind levitézlettek, és együtt sincs annyi támogatójuk, hogy a Kubatovéknak megérné felírni a nevüket, címüket, meg hogy ki adott nekik munkát. Az LMP pedig végül felérhet
a ballib szemétdomb tetejére. Ráhangolódás ügyében reményeit némileg csökkenteni látszik a december 23-i tüntetés emléke, amikor is Schiffer beszéde alatt feltűnően kevesen csápoltak. (Jó, Kaufer Virágot nem múlta alul, de az azért nem egy nagy vasziszdasz.) Mégis: ezen talán túlléphetünk. Van még két és fél éve, miért ne lehetne annyi önbizalma, hogy elhiggye: belejöhet a bizniszbe és akkor még megmutathatja Cicerónak. És az is lehet, hogy a permanens parlamenti dumálásba beleunt közvéleménynek tényleg jobban bejön, ha az ember még kiköti magát egy pár sorompóhoz, fához, vagy középülethez, mint ha kezébe nyomnak egy újabb választási programot. Azt úgyse tartaná be senki. Akkor legalább a buli legyen jó.

Az LMP ilyetén taktiájának kettő darab kockázata van.

  • Pro primo: az új választási törvény egyszerűen nem engedi meg, hogy a FIDESz-t 2014-ben bárki komoly, előre megszervezett választási együttműködés nélkül megverje. Tekintettel például arra, hogy azok,    akiknek a kérdéses napon 1. tele lesz a hócipőjük; és 2. veszik a fáradtságot, hogy elmenjenek szavazni; és 3. az Istennek sem akarják a fasisztákat beikszelni, vagy nem lesznek elegen, vagy elvben elegen lesznek ugyan, csak épp az ügy szempontjából rossz helyen fognak lakni.
  • Pro secundo: olyan, hogy egy – idézem – „ökopolitikai párt” választást nyerjen, még sehol a világon nem volt. És valóban, képzeljük magunk elé az egységsugarú magyar választót. Nevezett egyén valószínű nem a Parlament 500 méteres körzetében lakik. Anyagi helyzete viszont meglehetősen ingatag. Továbbá – amennyiben Vezérünk még huzamosabb ideig ragaszkodik jelenlegi jobbkezéhez – lakásában minden bizonnyal hideg van, meleg víz viszont nincs. És akkor ’zemberünk egy LMP plakát hatására – választási klipet,  bannert nem lát, mert a villanyt is rég kikapcsolták – homlokára csap, és rájön, hogy ő tulajdonképpen nem éhes, hanem öko. És rohan ikszelni. Nem bíbort, nem feketét, hanem zöldet. Hát, igen.

Szóval akkor most mi van? Hosszú ez a poszt, ki kéne már bökni a lényeget.

Én azt mondom, Schiffer nem süket, nem vak. Csak kiszámította, és aszerint cselekszik. Feltehetőleg éppen sarjadó politikusi erényeit csillogtatja mértéktelen naivitástól elhomályosult tüntetői szümtünkbe. Nem heveskedik, nem borul senki nyakába. Hanem pókerezik. Törökgáborelemez. Továbbá, hangsúlyozottan tartja magát ahhoz, amit a pártja vezetői eldöntöttek. Ezzel ország-világ előtt kiszámíthatóságot, megbízhatóságot, sőt, demokratizmust tanusít. Továbbá felülemelkedik minden gonoszon. És ha nem jön be a taktika, a DK és az MSzP csak nem akar kipusztulni, és egyszer mégis muszáj lesz mást mondani, ismét invokálhatja az LMP-vezetőséget, amely majd kollektíve gyakorolhat önrevíziót. És ő akkor sem tévedett, csak fegyelmezett volt.

Schiffer tehát bízik abban, hogy a 2014-es választásokig tényleg kiderül: e hazában mégiscsak neki van a legnagyobb a pólusa. Legitim taktika. Lehet, hogy az LMP-nek tényleg jobban megéri az MSzP-t és a DK-t demonstratív undorral félretolni, és folytatni a komcsizós-gyurcsányozós kánont, amire Orbán az egész hazug kétharmadját felépítette. Ha pechünk van – és Orbánnak piszok mázlija –  kiderül, hogy az a szemétdomb, amit az LMP egyedül építeni tud, túl kicsi lesz ahhoz, hogy onnan kukorékolni lehessen.

De ezt nem tudhatjuk. Így (hacsak nem akarunk magunk is beállni egyik-vagy másik forgatókönyv aktív katonái
közé) egyelőre tényleg nem tehetünk mást, mint hogy kivárjuk a pókerparti végét. Krisztusi türelemmel, ha kell. Hitetlenek ugyanezen idő alatt szorgalmasan mondogassák pl. azt, hogy „OMMMMMMMMMMM….”.

Csak könyörgöm, azt az egyet ne, hogy „lehet más a politika”.  

Lószőrt, Hölgyeim és Uraim, Lószőrt Más a Politika. Hogy a franc essen bele...

 

* * *

Update, 2012.01.11. - Schiffer András nagynénjének nyílt levele itt: http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=111803%3Alevel-unokaoecsemnek-schiffer-andrasnak&catid=9%3Avendegek&Itemid=66

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr333523243

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Két társelnöke lehet az LMP-nek 2012.01.12. 12:23:01

Átalakulhat az LMP szervezeti struktúrája, valamint dönthetnek a demokratikus ellenzéki pártok közötti együttműködésről is a párt január végi kongresszusán.

Trackback: Felelősnek tartja magát? - az orbáni mosoly tragédiájáról 2012.01.07. 08:25:37

Egy mai, a HVG újságírója, Dezső András által készített, mindössze néhány másodperces videó megtekintése vélhetően mindenki számára tökéletesen elegendő ahhoz, hogy  kijózanodhasson, beláthassa, hiába is reménykedtek, spekuláltak sokan az elmúlt n...

Trackback: Selmeczi: Nem kell betojni, a nigériai ex-miniszter fia megmenti hazánkat! 2012.01.07. 08:25:17

- Nem kell aggódnia többé a magyar családoknak, tegnap hajnalban netezgetés közben megtaláltam a megoldást! Magyarország nem szorul rá se az IMF-re, se az EU-ra ezután! - nyilatkozta Selmeczi Gabriella szikrázó mosollyal reggeli sajtótájékoztatóján. &n...

Trackback: Jók a programok, csak sok itt a szobanihilista fikagép 2012.01.06. 17:25:54

(forrás: én) A hétfői ellenzéki tüntetésen szerintem elkezdődött valami. Egy téglát kiütöttünk a falból, és mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy semmi különbség nincs Orbán Viktor politikai túlélésének esélyei és egy szép nagy nulla között. A kéth...

Trackback: Tüntetés után, tüntetés előtt – hogyan a tovább? 2012.01.06. 10:07:33

Megvolt a tüntetés. A kormány a helyén maradt, a tüntetők hazamentek, de afelől kétségem sincs, hogy hamarosan folytatása jön, főként, hogy Lázár János is azt mondta, hogy 2012. júniusára minden megváltozik (Orbán Viktor szavával: új államalapítás van ...

Trackback: Tüntetés után, tüntetés előtt – hogyan a tovább? 2012.01.06. 10:07:33

Megvolt a tüntetés. A kormány a helyén maradt, a tüntetők hazamentek, de afelől kétségem sincs, hogy hamarosan folytatása jön, főként, hogy Lázár János is azt mondta, hogy 2012. júniusára minden megváltozik (Orbán Viktor szavával: új államalapítás van ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pirandellus11 2012.01.06. 18:29:36

Jó volt a nagy tüntetés.
Ilyen egyszerű.

2012.01.13. 09:23:14

Segítek. A "lehet más a politika" az nem azt jelenti, hogy ne lenne politikai stratégia és taktika. A "lehet más" a politika működtetésére vonatkozik, az átláthatóságra, a részvételre, az igazságosságra.

Ha egyszer elismered, hogy legitim politika, miért nem tételezed fel - csak próbából - hogy ez nem pókerparti, hanem valóban nem szeretnének egy gyékényen árulni azokkal a baloldali pártokkal, akiknek az áldásos működése lehetővé tette a Fidesz rémuralmát?

ghostwriter.blog.hu 2012.01.13. 13:21:49

@iii:

Természetesen legitim a taktika. Természetesen legitim a várakozás - sőt törekvés - hogy fog ez menni a DK/MSzP nélkül.
Természetesen szubjektív (is) a blog.

Három problémám van:
1. Ez egy rossz taktika, és csak arra jó, hogy Orbánt hatalomban tartsa.
2. Hogy is mondjam finoman... 20 év után jó lenne már abbahagyni a kommunistázást. (Lásd egyébként: Schiffer Anna nyílt levelét) Amellett, hogy kártékony, unom is, és igazságtalannak is tartom.
3. Az LMP neve (tehát erkölcsi igénye) és tevékenysége között komoly ellentétet látok. A gyakorlat nekem azt üzeni, hogy az LMP nem tud megfelelni a nevének. Miközben folyamatosan úgy csinál, mint ha tudna. Ettől persze még bejöhet a marketing. De kritizálható.

Mindamellett: ha kell, megígérem, az LMP-re fogok szavazni. Darth Vaderben is volt egy csepp jóság. :-)

2012.01.13. 14:34:02

@ghostwriter.blog.hu:
1. Gondolod, hogy az LMP célja, hogy Orbánt a hatalomba tartsa? Bizonyára ezért láncolták magukat meg a Kossuth téren. Szerintem meg az "egy a tábor, egy a zászló" népfrontos logika hibás.

2.Ki beszélt itt kommunistázásról? Se Schiffer, se az LMP soha nem kommunistázott (ez az ő családjával elég vicces is lenne), sőt éppen hogy visszaverte a Fidesz ilyen irányú próbálkozásait.

Az MSZP bűne nem a kommunista múlt, hanem az "elmúltnyolcév". Attól, hogy a Fidesznek sikerült még ezt is űberelni, nem menti fel a szocikat. Én elvárnék némi szembenézést a saját közelmúltjukkal, aminek viszont nyomát se látom. Abban bíznak, hogy a Fidesz ámokfutása feledteti majd.

3. Én nem látok ellentétet, sőt. Valami konkrétumot is tudsz mondani? Éppen ellenkezőleg: nem szekértáborok, hanem ügyek mentén cselekszik, nem a szimpla harctéri logika alapján.
süti beállítások módosítása