Csakazértis csütörtök

2013.05.08. 02:19

Az imént – pár isteni Totalcar videó után – épp lefekvéshez készülődtem. De aztán, én barom, még utoljára kinyitottam az Index címoldalát – és hagytam, hogy a Véleményvezér blog ügyeletes szerkesztője megint teljesen eldurrantsa az agyamat. Történt ugyanis, hogy a drága Pulitzer-palántáknak sikerült ideförmednie az elmúlt időszak legostobább, legkártékonyabb ellenzéki véleménycikkét a csütörtökre tervezett közös MSzP-E14-DK tüntetés ellenében. És mivel kommentelni ott nem lehet, muszáj vagyok ehelyütt hányni az epét.

Indul a chartásodás, mennydörgi VV Firkász, maximumra tekert hangerővel vekengve arról, hogy jaaaaaaaj, valami félkegyelműek már megint demokrácia miatt akarnak tüntetni. Pedig az nincs is veszélyben,csak” a jogállam. – Hogy mi a tököm van már megint?! – És mert „a Gyurcsány-csapat kikerült a karanténból, és velük együtt tervezi az MSZP és az Együtt 2014 jól megvédeni a demokráciát.”

A franc essen belétek, Kedves Kollégák, de tényleg!

 

Egy ideje nem nagyon írok a blogomra. Eleve csak hobbiból csináltam az egészet. Van szerencsére rendes állásom, és így a tavasz eljöttével akad más kedvtelésem is, mint hogy rendszeresen a nünükéimmel untassam a Önöket. De igazából nem ezért hallgatok. Hanem azért, mert egyszerűen belefáradtam abba, hogy a magyar közbeszéd huzamosabb ideje képtelen kitörni egy nagyjából öt tábor megmondói által kijelölt kicsinyke ketrecből. Nap mint nap, újra és újra, mindenkinek mindenről mindig ugyanazok a panelek jutnak az eszébe. Nekem is, mert én sem vagyok különb – és ezért az összes önjelölt véleményvezérrel együtt piszokul unom saját magamat is.

Hogy kikről beszélek? Tudják Önök is:

  • Vannak ugye egyfelől az orbánisták – az erőszakos, elvtelen yuppiktól a gyáva igazodókon és ájtatoskodókon át az „úri Magyarország” szentkoronázó, szalonzsidózó, előkelősködő kriptaszökevényeiig.
  • Velük – ha nem is szövetségben, de azért szoros szimbiózisban – a második galeri: a Legrosszabbik Magyarország tar agyú betonkockái, akik a független magyar bíróság szerint – bár igény lenne rá – nem fasiszták. Csak a világ többi része szemében azok.
  • Az ellenoldalon állna – ha megállna reszkető, görbe lábain – a reménytelenül meghasonlott baloldal, amely még mindig képtelen arra, hogy szembenézzen saját múltjával. Így inkább mindenét megtagadja, és megújulást rebegve rimánkodik bűnbocsánatért.
  • Negyedrészt ott vannak a mindenkitől egyforma távolságot tartandó pólus-centerek, az egykori LMP együttesei és különösei, a Bajnai-Kónya-Karácsony és a Schiffer-Milla féltengelyek között magát kékeszöldre vergődött, ezer darabra hullott, mégis mindenkin felülemelkedni akaró helikopter-frakció reménylovagjai.
  • És van végül a „szegény” DK. A mindenoldali hangadók többsége szerint a „javíthatatlan bűnösök” LuciFeri-köre. A magyar politika „rossz bankja”, a mindenért nyilván teljesen egyedül gyurcsányahibás exminiszterelnök praetoriánus gárdája. Az itt felejtett reformkommerek, narkósok, homokosok, a folyton a szabadságról papoló chartás nyuggerek, és egyéb libbantak szivárvány-koalíciója.

Ez lenne a kínálat, legalábbis – ha a véleményvezéreinket olvassuk, kis „v” betűvel és naggyal egyaránt. És lassan már tényleg semmi szükségünk arra, hogy reggelente felüssük a mi kis megnyomorított, „részben szabad” sajtónkat. Pontosan tudjuk előre, hogy ki, mikor, mire, mit fog mondani. És bízvást le is tojhatnánk az egészet, ha nem lenne erősebb a jeges félelem, hogy vajon még meddig csúszhatunk lejjebb a Balkán irányába most, és 2014 után.

 

De hogy a témához visszatérjek, kedves VV, igenis az általatok oly magabiztosan leugatott csütörtöki tüntetés lenne emberemlékezet óta az első jele annak, hogy mindez talán mégsem így van. Hogy ebben az országban mégsem hajlandó mindenki a fenti őrült, ördögi ötszögbe zárt vallásháborútokba belepusztulni. Az első kézzelfogható remény arra, hogy mégiscsak lesz kire keresztet vetni jövő ilyenkor.

Nekem pl. igenis tetszik, hogy az első közös tüntetés  Európa napján lesz amikor halálos ellenségek nyújtottak kezet egymásnak, hogy elkezdjenek valami teljesen újat. Tetszik, hogy a Roosevelt-térről indulnak, a Széchenyi-Lánchíd mellől, és hogy a Dunába lőtt zsidók cipőihez vonulnak. Tetszik, hogy tudják: miért kell kiállni, és mit kell megtagadni. És mindenek előtt tetszik, hogy együtt teszik – kis „e” betűvel és naggyal egyaránt.

Kár volt ebbe így belerondítanotok. Inkább örülni kellett volna, mint majom a farkának, legalább addig, amíg valamelyik agyhalott spin-doktor holnap reggelre ki nem találja, hogy mégse legyen közös megmozdulás – talán épp azért mert „Atyaisten! – a VV szerint az nem lenne PC”. Hátha mégsem fognak ezredszer is hülyét csinálni azokból, akik változást akarnak, de kurvagyorsan. Hátha tényleg igaz, hogy a demokratikus ellenzék politikusai túl tudnak lendülni az örökös gyáva helyezkedésen, megalkuváson, az opportunizmuson, közvélemény-kémlelésen – és elkezdenek igazából Véleményt Vezérelni. Valamerre, amerre érdemes követnünk őket.

Fogalmam sincs, hogy miért bízom ebben még mindig. Csütörtökön meglátjuk...

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr665287395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

republican 2013.05.08. 07:26:36

Az öt tábor leírása kitűnő - de azért érdemes erősebben koncentrálni a médiára, amin keresztül mindezt tudjuk, ami felnagyít mindent. Különösen a "ballib"-nek nevezett társulat igen buta, rendszeresen úgy próbálja védeni (ímmel-ámmal de) vállalt politikai partnerei/védencei álláspontját, hogy gondosan megismétli, ezzel BEVÉSI az összes vádat ellenük. A másik: a politikai korrektség jegyében MINDEN alkalommal elmondják, hogy GYF, Bajnai, stb-stb megítélése "vitatott"...EZ a lehető legrosszabb bélyeg. Ezek ellen védekezni szint enem lehet, saját, korrekt média nélkül bizonyosan nem. A másik: Nem bizonyos, hogy csak helyezkedés a célja az ellenzéki vezető politikusoknak, de ha az lenne is, az vezérelheti, hogy saját, vállalt programjaikat szeretnék megvalósítani, ahhoz pedig jobb tárgyaló pozíció kell, akár egy új kormányzatban is. Ez a politika !! Ezt csinálná Schiffer is, csak ő ravaszabbnak hiszi magát OVinál, ezért kacérkodik az ötlettel, hogy vagy itt, vagy ott, de a mérleg nyelve lenne (szerintem - magánvélemény - a méreg nyelve inkább). Mindezt a sajtó előszeretettel tálalja személyes veszekedésnek, indíttatásnak, huszonéve (1989-ben már elkezdte a sajtó, mára "haladó" hagyomány). S ez is tökéletesen elegendő a Fidesznek, hogy a saját tábor maga akkora ricsajt kelt, ami egymagában eltántorít mellőlük sokakat. AZAZ. az ellenzék kétfrontos harcot vív,- az a gyér sajtója is, ami van, egy "ötödik" hadoszlop...

dr. jenőke (jenőke) 2013.05.08. 09:05:43

Én megértem, hogy a VV nem engedi írásai véleményezését.
Némely írásuk - így az is amely Téged késztetett alkotásra - felszínes, elnagyolt és hamis. A kritikát viszont nehezen tűrik.
Annak ellenére, hogy a VV a függetlenség látszatára (és csak a látszatára) ügyel, fideszes beállítottságú.
Jó, hogy írtál róla és a tévhitről, mert ez a VV elnevezés félrevezető.

Kowalski, helyzetjelentést! 2013.05.15. 22:00:22

Kedves Ghostwriter! A helyzet reménytelen, de nem komoly. Csak írj minél többet, ne hidd, hogy nincs, aki nagyon egyetértene veled és örülne a bejegyzéseidnek. A VV meg pont olyan szar, amilyen nagyképű az elnevezése. :)
süti beállítások módosítása