Nem hiányzik senki

2013.01.03. 19:26

Napra pontosan egy évvel a nagy operaházi tüntetés után – amely napon egyébként, ha szabad ezt iderángatni, ez a blog is elindult – hivatalosan is tárgyalni kezdtek egymással az Orbán Viktor rendszerének leváltására szövetkező demokratikus ellenzéki erők. A társaságot többen csonkának tartják, mert a meghívás ellenére nem ment el sem az LMP, sem a 4K!. És ennek megfelelően sorra jelennek meg a véleménycikkek arról, hogy ez a tárgyalás miért nem alkalmas arra, hogy Magyarországot kiszabadítsa jelenlegi sanyarú helyzetéből.

Az egyik érv mindjárt az, hogy a tárgyalás, úgymond, illegitim, mert zárt ajtók mögött zajlik, obskúrus, a választók által nem legitimált küldöttségek részvételével. Ők pedig nyilvánvalóan nem dönthetnek el olyan kérdéseket, hogy pl. mi legyen egy majdani új alkotmányban. Mert ha ezt tennék, akkor pontosan ugyanazt csinálnák, mint a FIDESZ is, 2011 őszén.

A másik érv pedig az, hogy a jelenlévők – ahogy Szanyi Tibor is nagyjából fogalmazott – együtt kb. úgy festenek, mint valami retró MSzP taggyűlés. „Még hogy a résztvevők különböző politikai programokat, filozófiákat képviselnének?!  Ugyan kérem, komcsik ezek mind!”

A fentieken nincs mit csodálkozni. Azoknak, akik a távol maradt politikusokat szeretnék a hatalomban látni, nyilván nehéz  a tárgyalások sikeréért szurkolni. És odáig rendben is van, hogy a Fideszen és a Jobbikon kívül is bőven vannak olyanok, akik nem szeretnék, hogy a baloldal pártjai újra kormányra kerüljenek. Nekem mégis van két alapvető gondom az okoskodó, vagy éppen fanyalgó, gúnyolódó kommentekkel.

Az első természetesen az, hogy a távolmaradás merőben önkéntes volt. Ergo, nem azért van „MSzP taggyűlés”, mert „ezek megint összenőttek", hanem mert az LMP és a 4K! Orbán leváltásánál továbbra is fontosabbnak tartja a saját pecsenyéjét sütögetni - miközben pont azt akarja elhitetni velünk, hogy majd éppen általuk lehet más a politika. Höhö.

A második problémám az egyeztetés természetének félremagyarázása. Azér' elég nagyot kell ahhoz csúsztatni, hogy a résztvevőket titkolódzással vádoljuk meg. Mégis mit tetszettek várni? Hogy a megbeszéléseket egyenesben közvetíti majd a televízió? Ha úgy lenne, a fanyalgók bizonnyal arról szónokolnának, hogy tárgyalások helyett médiacirkusz van. Aki esetleg nem hiszi, lapozza fel, mit írtak az okosok a gazdasági válság kapcsán Gyurcsány Ferenc által 2008 őszén összehívott nemzeti csúcsról. Na, ugye. Aki kíváncsi arra, hogy mi történik, az a sajtóból, az érintettek nyilatkozataiból simán tájékozódhat. Ezen túlmenően a résztvevőknek nincs is semmilyen erkölcsi, vagy politikai kötelezettsége arra nézve, hogy a közvéleményt a megbeszélések menetében minden részletről azonnal tájékoztassák. (Jó nagy marhák lennének egyébként, ha megtennék – gondolom nem kell magyarázni, hogy miért.) Ha lesz eredmény, ha lesz megállapodás, ne adj’ Isten lesz valami programféle is, azt a tárgyaló felek a nyilvánosság elé tárják majd – hiszen pont ezért csinálják az egészet. Ha meg lesz alkotmánytervezetük, azt beviszik az új Országgyűlés elé. Sőt, szerintem népszavazást is fognak csinálni róla.

Közben persze a jól értesültek ezerszer megírják majd, hogy milyen titkos alkuk, paktumok születnek a párnázott ajtók mögött, és hogy amit nyilatkoznak, az mind pont fordítva van. Aki ilyesmiben akar hinni, lelke rajta, olvassa csak a Magyar Nemzetet. Vagy az UFÓ Magazint.

Engem pillanatnyilag egyetlen dolog érdekel. Az, hogy kerekasztalék egyezzenek meg, fogjanak össze, és nyerjék meg a választásokat. Adják vissza nekünk a Köztársaságot, az 1990-es Alkotmányt. Töröljék el nyomtalanul a FIDESZ-féle alaptörvényt, a sarkalatos törvényeket, és állítsák helyre a fékek és ellensúlyok rendszerét. Aztán, hogy kell-e még újabb alkotmány, kell-e még újabb választási rendszer, vagy hogy a gazdaságpolitika balra menjen, vagy jobbra, ehhez képest – mondom: ehhez képest – másodlagos. És majd szépen "kiforrja magát".

Arra viszont, hogy odáig eljussunk, az egyetlen kézzelfogható esélyünket az új ellenzéki kerekasztal jelenti. Aki ezt sem volt képes belátni, ugyan, miért hiányozna onnan?

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr854996617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIPREDIL 2013.01.04. 20:28:57

Az LMP ezzel a pávatánccal már elvesztett engem, mint szavazót. Aki nem látja be, most mi az elsődleges dolog, nem való a politikába.
süti beállítások módosítása