A jövő elkezdődött?

2012.09.08. 16:47

Olvashattunk róla: terjedni akar a métely. A Jobbik elindult nyugat felé – az észak-kelet magyarországi megyékhez hasonló pozíciókat akarnak kiépíteni maguknak az ország fejlettebb felén is. Nyitányként ma Veszprémben szerveztek felvonulást maguknak. És megbuktak vele. Megbuktak, mert a város civiljei, és két ellenzéki pártja összefogtak, és megmutatták, hogy a királynék városa nem kér a gyűlölet roadshowjából. Kivonultak Veszprém minden egyes kapujához, majd együtt bementek a város szívébe, a Színházkertbe, és fehér ruhában, egy szál fehér szegfűvel „megemlékeztek a Köztársaságról”.

Nagyszerű, így kell ezt – gratulálok! Sokat írtam én is arról, hogy mennyire idegesítő a demokraták erőtlensége és megosztottsága, hogy mennyire értelmetlen bármilyen Orbánváltásról álmodozni, amíg a demokratikus pártok és szervezetek jobban tartanak egymástól, mint a narancsuralomtól. Nem mondom azt, hogy a mai nap valami újnak a kezdete. De lehet, hogy egyszer majd így emlékezünk majd 2012. szeptember 8-ra.

Veszprém.jpg

A mai nap nem a pártpolitikáról szólt. De azért fontos, hogy a szervezők között ott volt a helyi baloldal két pártja is. És – pártzászlók nélkül, csak úgy fehérben – kezet nyújtottak egymásnak, és a civileknek. És kölcsönösen volt merszük elfogadni a kinyújtott kezet. Nem is olyan könnyű ezt manapság. Mutatja ezt az is, hogy az egyik ellenzéki párt nem csatlakozott. Helyette – egy kalap alá véve a masírozó nácikat a demokrata civilekkel – cikket írtak a megyei lapba, amelyben azt mondták: a felvonulgatás nem szolgálja a megbékélést. És távol maradtak. Nem írom le, hogy kik voltak. Úgyis kitalálják.

A veszprémiek kiállásáról egy régi történet jutott eszembe, még 1992-ből, Keleti Györgyről. Talán még emlékeznek rá, a rendszerváltás idején a HM szóvivője volt. Lehet azt mondani, hogy az első európai hang volt a hadügyi tárcánál. Néhány év múlva, amikor Veszprémtől nem is olyan messze, Kisbéren, érdeklődés hiányában sokadszorra nem sikerült képviselőt választani, Keleti beleállt a feladatba, és az MSzP színeiben megnyerte a választást. Az eredmény akkorát szólt – akkoriban a Szocialista Párt nem volt népszerűbb, mint manapság – hogy meghívták hozzánk az egyetemre is, előadást tartani. Azidőtájt mind arra számítottunk, hogy a következő választást egy liberális koalíció nyeri majd. Az MDF már elindult a lejtőn, a szocik meg sehol se voltak. Aki lélekben velük tartott, az általában igyekezett elbújni. Keleti pedig rezzenéstelen arccal kijelentette: az MSzP '94-ben győzni fog. Hogy őszinte legyek: a teremben nem akadt ember, aki őt akkor és ott normálisnak tartotta volna. És lőn.

Pedig Keleti György programja az akkor is nagybeteg baloldal számára elég egyszerű volt. Kiállni magukért, mindazért, amiben hisznek, megfogni a munka végét, és nem félni. Ma is valahol itt kell elkezdeni. Ha akkor lehetett, lehet most is. A baloldalnak és a liberálisoknak akkor is volt, és ma is van mire építenie. De csak akkor, ha nincs tele a gatyájuk, és szembe mernek nézni azzal, amit ’89-ben, 1994 - 1998, no meg 2002 - 2010 között letettek az asztalra.  Arra varrjanak gombot, és lesz abból választható program is.

Nem kell taktikázni, nem kell tovább senkinek könyörögni, hogy csatlakozzon. Aki meg kimarad, az lemarad. Nem kell utánuk egy könnyet sem ejteni.

* * *

A képet a www.naplo-online.hu tudósításából kölcsönöztem.

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr784763189

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Közmédia-hazugságok? Ugyan már...! 2012.09.08. 20:30:15

A minapában tízmillió forintra perelte be a közmédia vízfeje, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Balavány Györgyöt, a hvg.hu szerzőjét, amiért azt találta leírni, hogy a közmédia az adófizetők pénzén hazudik az adófizetőknek. Márm...

Trackback: Pécs: sérülékeny civil társadalom 2012.09.08. 20:12:02

   Magyarország szép szokása szerint ha tűz van, akkor az illetékesek azonnal vizet és vízrendészeti intézkedéseket ígérnek, ha víz van, akkor tüzes szavakkal ígérnek ménkű nagy gátakat és így tovább.Most, a közismert, brutális gyilkosság után ugyanerr...

Trackback: Vona Gábor, ne takaríts, takarodj! 2012.09.08. 19:40:12

A Jobbik szívesen összefogna a Fidesszel, hogy eltakarítsa az MSZP-t, jelentette ki Vona Gábor pártelnök Borzonton, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) táborában. Gratulálok, kedves Vona Gábor! Sorolnám, hogy kiket sértett egészen biztosan vérig ezzel a kije...

Trackback: Betiltott egyenruhában masíroztak, rasszista beszéddel uszítottak 2012.09.08. 19:37:22

Tűrnie kellett a rendőrségnek a törvénysértéseket a Hősök terére szervezett, a betiltott Magyar Gárda alapításának ötödik évfordulójára emlékező felvonuláson. A 2009-ben feloszlatott Magyar Gárda megalakulásának ötödik évfordulójára emlékeztek fekete é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mc Master 2012.09.09. 00:11:08

@Wallenberg: Ha ez a hosszú 'ó'-s Móka Miki ilyeneket ír, akkor én sürgősen megváltoztatom a nick-kem.

Fonák Tamás Ellenkandúr 2012.09.09. 00:18:12

@Wallenberg: Oó. Új dimenziókba léptünk? Remélem Isten kiválasztott engem is, de nem arra, hogy a magadfajtákkal keveredjek. Komám, aj,de rossz nyomon vagy! Kicsike kis paranoia?

WhyCantITouchIt? 2012.09.09. 00:19:49

@Moka_Miki:
"Fel kellene már ébredni kedves magyarok!"
:D Vicces.

Demszky 2012.09.09. 00:25:56

Nyilván nem lepte el a cigány Veszprémet és környékét. Na, jön vissza pár ezer hazug cigánybűnöző Kanadából, kívánom, hogy menjenek és költözzenek V. belvárosába és csak csinálják a szokásos cirkuszt. Akkor az értelmesebb veszprémiek rájönnek a libsik hazugságaira és kipicsázzák őket cigányostól a jó kurva anyjukba.

Mc Master 2012.09.09. 00:32:44

Már délelőtt elolvastam eme csodálatos írást de nem akartam elkapkodva hozzászólni.

A szerző felemlegeti a közelmúlt magyar történéseit, meg hogy a Keleti már akkor megmondta.

Akkor egy kicsit elemezzük, hogy mi is történt.

1994-ben nyert az MSzP, mert a rendszerváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az emberek olyan új helyzetbe kerültek, amilyennel a szocializmusban nem találkoztak, ezért valahol érthető, hogy a nosztalgikus érzések hatására az szavazók rossz helyre tették az x-t. 1998-tól jött I. Orbán király és bár akkor jobban kormányzott, mint ma, az eredményt ismerjük. Megyó nyert, hogy aztán "átadja" a helyét annak a nagyon szimpatikus fiatalembernek, aki oly lelkesítően tudott beszélni, ígérni, szépeket mondani(hazudni) és az országot belevezette a jó(nagyszar)ba.
Ő, mint a legnagyobb magyar, annyi szépet és jót tett az országért: táncolt, (öregecskedő) asszonyok ezreit sértette meg (-tényleg, Klára most hány éves is vagy?-), Mr. PC leterroristázta az arab focistákat, Sukorót és környékét igyekezett fellendíteni, Nomentana, stb. Legfőbb műve: "The 2/3". Igen, neki köszönhetjük a kétharmadot. A Fidesz népszerűsége pedig szinte töretlen, változás nuku.
A következő választás kérdése az lesz, hogy milyen arányban nyer a Fidesz a Jobbikkal szemben. Az MSzP szerepe maximum annyi lesz, mint ma, vagy még annyi sem (SzDSz2).

Kedves Blogger, lehet itt reménykedni, meg "a jövő elkezdődött"-özni, de ma már a magyarok, hála a netnek, sokkal tisztábban látnak politikailag, mint tíz éve.

Én nagy pénzben mernék arra fogadni, hogy az MSzP pehelysúlyú marad 2014 után is.

Mikor jön majd egy olyan párt, amelyik tényleg a lakosság érdekeit nézi?

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.09. 00:33:17

@Wallenberg:

"Keleti György?

Ő volt aki kiment szopni Olaszországba? Vagy az a lánya volt ? Már nem emlékszem :) "

Huhh, téged sem a stílusodért (intelligenciádért) szeretnek, már, ha egyáltalán.

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 00:34:03

@tintamin:

"zsidózó-cigányozó-libsiző-hőbörgő népek totál fogalmatlanok."

Csakúgy ahogy a minden szálsőjobbost nácizók. Egyszerúen annzira idióták vagytok, hogy nmem tudjátok mi a különbség a szálsőjobb és a nácik közt.

Mc Master 2012.09.09. 00:36:43

@WhyCantITouchIt?: nem, ez egyáltalán nem vicces. Bár lehet, hogy jobb lett volna, ha úgy írom: fel kellene már ébredni kedves magyar állampolgárok (magyarok, zsidók, cigányok). Mert ha 22 év alatt sem javult az életünk, akkor valahol csak van egy kis hiba a rendszerben, nem?

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 00:37:55

@Zébácsi:
" stílusodért (intelligenciádért)"

A kettőnek vajmi kevés köze van egymáshoz.
De sebaj, lehet hogy téged sem az intelligenciádért szeretnek.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.09. 00:38:07

@Attila64:

"2014-ben féllábúak leszünk. Kihal a baloldal. "

Melyikre gondolsz? A bal bal, avagy az ál-jobb bal?

Persze tudom, te a szoci-lmp baloldalra gondolsz.
Nos, látod, valóban nem is lenne baj, ha ez "kihalna". Csak tudod, az a gond, hogy ettől még az ál-jobb baloldal a nyakunkon marad (a Jobbikok sleppjével együtt).

A helyzet egyelőre kilátástalan.

Wallenberg 2012.09.09. 00:39:23

@Zébácsi:

Mi van papa, téged is lepippanott... vagy ... óóó nem .... esetleg fordítva :)

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.09. 00:39:33

@SzaszaG1:

persze, hogy nem ugyanaz, ezért használtam zárólejet.
:-).

Neked mennyi? Mensa tag lennél?

Fonák Tamás Ellenkandúr 2012.09.09. 00:42:10

Minden kedves Wallenbergnek ;) jó éjszakát kívánok ezzel a kis betyáros cuccal. Be jó is lenne, ha ezek a cukormókusok vezetnék az országot (sok-sok zsenge egyetemista arczocska villan fel, az értelem minden stigmájával)! A cigókat meg a zsidókat kiírtanák(na ja:) , de merre tovább? Szerintem szőrtarisznyát lehetne gyártani,még több originál csájníz pólót eladni, de a Túró Rudi automaták dézsmálása is gyarapítaná a büdzsét.www.youtube.com/watch?v=nfyPbE62URM&feature=related&bpctr=1347145249

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 00:45:07

@Zébácsi:
Tudok még kötekedni... :D
Akkor viszont vesszó kell és nem zárójel, mivel felsorolás.

DE ez már nagyon nyelvtannácis(a nácikat itt most nagyon nem szeressük(azért raktam zárójelet, mert ez egy plusz információ(duplazárójel pedig nincs(pléne tripla)))).

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 00:48:54

@Zébácsi:
Egyébként a helyzet valóban kilátástalan, de én úgy fogom fel mint egy teleregényt. Így egész jó, nagyon unalmas országok is vannak, senki nézi őket.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.09. 00:50:36

@SzaszaG1:

Én nem kötekedtem, valóban így gondoltam.

Persze, írhattam volna, hogy: "ill.", vagy azt, hogy "és", de mivel e tekintetben a kettő (stílus és intelligancia) összefügg (szerintem), akár ez is elfogadható. Vagyis nem felsorolás, de nem is magyarázó szó, hanem összefüggést jelöl.

De mondok jobbat: tekintsd szerzői szabadságnak.

Szóval a kérdés újra:

Neked mennyi? Mensa tag lennél?
De őszintén...

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.09. 00:54:57

@SzaszaG1:

"Egyébként a helyzet valóban kilátástalan, de én úgy fogom fel mint egy teleregényt. Így egész jó, nagyon unalmas országok is vannak, senki nézi őket. "

Erre elsőre két dolgot tudok mondani.

1. magyarként nem nagyon tudom teleregényként nézni, ahogy hazám tönkremegy (és piszkosul nem számít, meliyk oldal teszi tönkre).
2. szívesen élnék az unalmas Svájcban.

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 00:57:35

@Zébácsi:
Úgy tudom saját tesztjük van.

De ha csak az IQ-t vesszük figyelembe akkor valószínű picivel lemaradnék. Kb. 12 éve nem csináltam IQ tesztet, márpedig azóta tudásomat erősen specifikáltam.
(Röviden egy "hülye" náci vagyok(itt most mindenki náci aki jobboldali))

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.09. 00:58:56

@WhyCantITouchIt?:

"Ez a vonat már elment. "

Engem apám arra tanított, hogy soha ne fussak egy nő után se, mert mindig akad egy következő, aki "felvesz".

Szóval, ha ez a vonat már elment (ez tul. igaz is), akkor nincs mese, kell indítani egy következőt, amire végre az egész ország nyugodtan felülhet (és nem figyeli árgus szemmel senki, hogy a kocsiban melyik oldalra ülsz).

Ennyi a dolgunk, nem több. Nem kevés, tudom.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.09. 01:05:22

@SzaszaG1:

Szép, ez igen jó eredmény.

Köszönöm, hogy őszinte voltál (az leszek én is).

Saját tesztjük van, tudom, de én soha nem lennék Mensa tag.

Ami a tudást illeti: ennek vajmi kevés köze van a teszthez, az IQ-hoz - hacsak nemvalami logokai tudást, vagy problémamegoldó szakterületen mélyültél el a dolgokban. Az IQ az életkortól is függ és valóban ,lehet rá gyúrni, de látványos emelkedést azt hiszem nem lehet elérni (nem lesz egy 100-asból 135-ös, mondjuk).

De térjünk a tárgyra:
Hülye náci, aki jobboldali? A jobboldalisággal semmi baj sincs, a náci nézetekkel viszont van. Nem minden jobboldali náci és nem minden náci jobboldali.

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 01:06:07

@Zébácsi:
"1. magyarként nem nagyon tudom teleregényként nézni, ahogy hazám tönkremegy (és piszkosul nem számít, melyik oldal teszi tönkre)."

Igen igazad van, de rövid távon nem sok esély van javulásra. (mszp, fidesz, jobbik) Kettó bizonyított, a harmadik bizonyításától kicsit még én is félek.
De! Nem lehet mindig komolykodni, most trollkodni jöttem, te pedig nem hagyod.

2. szívesen élnék az unalmas Svájcban.

Tettél érte már valamit, hogy kinn élhess? Egyébként én sem Mo-n élek 3 éve.

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 01:09:44

@Zébácsi:

"A jobboldalisággal semmi baj sincs, a náci nézetekkel viszont van. Nem minden jobboldali náci és nem minden náci jobboldali."

Én ezt tudom, de ezen blogon itt most mindenki náci aki jobboldali. Pláne, ha nem volt ott lezárni az utakat veszprémben.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.09. 01:11:38

@SzaszaG1:

Nem tettem érte semmit, mert nincs semmi esélye.

Bocsánat, de most mennem kell, kell keresnem egy kis pénzt...

Köszi, hogy hagytad, hogy ne hagyjam, hogy trollkodj.

ps.: hol élsz 3 éve?

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 01:13:52

@Zébácsi:
A lehető legkommerszebb angol nyelvterületen.

danesdzsu2 2012.09.09. 01:28:54

@SzaszaG1: ugyan dehogy, nem náci meg rasszista itt senki, csak a blog.hu motorja csempészi a zsidózást meg a cigányozást a hozzászólások közé, a vita élénkítését elősegítendő.

mardekar 2012.09.09. 01:37:42

Ha valakinek csak a gyűlöletről szól a jobbik, az már alapból leírta magát, egy hülye segg. Én inkább egy olyan pártot látok, amelyik végre egyenesen beszél, egyenes áll az országhoz. Nem úgy, mintha valami külföldi irányítás alatt kéne evickélnünk, takargatva, hogy ja mi is itt vagyunk magyarok. Biztos vagyok benne, hogy ha az ország érdekeinek képviseletét nézzük, akkor a Jobbik már rövid fennállása és parlamenti ellenzéki ciklusa alatt többet tett, mint az eddigi fos pártok fognak valaha is.

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 01:44:56

@danesdzsu2:
Senki nem mondta, hogy nincsenek nácik. Vannak azok is.
De itt most minden jobboldali náci, mert a ballibek megmondták. Így lettem nácivá.

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 01:48:49

@Bölcs Lázadó:
Ez a link egy kicsit erős volt.
Ez olyan mintha azt mondanám, hogy minden liberális hazaáruló. Nekünk még rendes librálisok sem jutottak az ország élére.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.09.09. 01:52:54

Jó látni hogy a veszprémiek nem hülyék és nekik egyértelmű az arab-iráni kapcsolat.

ahogy ez a videó is mutatja:

vimeo.com/5616605

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.09.09. 01:56:41

A legszórakoztatóbbak ahogy a művelt nyugatiak (buckalakók) szidják a rasszista keletieket (laposföldiek).

Egy akkora "országban" amin néhány óra alatt átvezetsz egy 30 éves kocsival is, és melynek a összlakossága egy átlagos metropoliszét sem éri el.

antonov 2012.09.09. 02:10:12

Hajrá Veszprém, köszönjük. Megmutattátok a seggfej náciknak hol a helyük.

antonov 2012.09.09. 02:11:40

150 faszkalap náci jutott csak el Veszprém központjába. Gyengék ezek mint a harmat. :-)

Exploiter 2012.09.09. 03:29:55

Nem, a jövő nem kezdődött el és még nagyon sokáig nem fog, ha így haladtok.

Kapjátok már össze magatokat, bazze, ha a következő körben sem indul egy komolyan vehető párt se, ez az irány marad itthon.

Náci párt, elcseszett hipszterpárt, balnak hazudott hazaárulók, jobbnak hazudott hazaárulók, meg egy pár élőhalott balfasz banda.
Ennyit tud az ország?

moTmeN 2012.09.09. 03:44:47

@SzaszaG1: hat, azert muholdas adon nezve sokkal elvezetesebb... :)

moTmeN 2012.09.09. 03:46:32

@SzaszaG1: na, igy mar latom, hogy te sem a surujebol koveted...

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2012.09.09. 03:48:56

@Exploiter: ennyit. és ez mindig is így volt, sokaknak ez tetszik. másképp nem így szavaztak volna. középkori ország, középkori hangulat, ókori szokások, ez egy ilyen hely. ne rontsa itt senki nekünk a levegőt modernkedéssel, felvilágosultsággal meg gusztustalan józan ésszel. cigányok, zsidók, nagymagyarország, nácinémet/hortynosztalgia, arabbarátság, antieu, anti-usa, anti-minden, felsőbbrendűség, antiértelmiség, falkaszellem dícsérete, ókori egyházaknak iskolákat kiadni, nemzeti együttműködés, fiatalok agymosása iskolában megkezdve, teljes médiakontroll, korrupció, homály, sötétség, és minderre dölyfös, nagypofájú üres beképzeltség. nem tetszik? el lehet menni.

Nagy főhadnagy 2012.09.09. 05:13:53

A Cozma-gyilkosságnál is látszott, hogy Veszprémben nincs cigányprobléma...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.09.09. 06:10:27

Ez a jövő? Ahol egy párt vagy egy szervezet ellennyiltan lehet uszítani?

Ez a magyargyűlölő neonáci fasiszták jövöje mi?

A jobbikosok meg akiirtandó alacsonyabb rendű állatfajták igaz?! Ez a jövő? Ahol tombol a magyargyűlölő rasszizmus?! Egy egész nép emberi jogainak sárbatiprása?

kpityu2 2012.09.09. 06:22:17

Tolvajok vagy nácik. Tolvajok és nácik. Ez a kérdés válasszatok.

felcsutisuttyo 2012.09.09. 06:33:09

A Jobbik egy szar képződmény, "barna is büdös is. Trágyadombra valók!

felcsutisuttyo 2012.09.09. 06:34:33

hiába járnak "kéményseprő" ruhában..:DDDD
a szebb jövőt ne várják, övék a szar múlt!

Gyárfás 2012.09.09. 07:20:44

Klassz cikk, érdekes olvasni, hogy a valóság mennyire nem befolyásolta a szerzőt :)

hexa 2012.09.09. 07:27:53

@Anti Anyag: ""Veszprémi civilek". A fotón alig húszan vannak. "

Az nem baj, a szöges ellenkezőjét le lehet írni, hátha találnak olyan hülyét, aki beveszi.
Olyan ez, mint a (vörös)Dániel Péter visszavonulása a nyilvánosságtól:
6-7 cimbijével kiáll kipában tüntetni (a többség nevében). Majd mikor a vöröspólós 150cm magas 40 kilós gorilláját pattogás és hiszti miatt elviszik a rendőrök, lehozzák az indexen a videót, hátha valaki azt hiszi, hogy az illető jobbikos volt.

Na itt tartunk 2012-ben. Ugyanaz a trágyalé ömlik mindenhonnan, mint 5, 10 vagy 15 éve. Ugyanazok okádják ránk saját magukat, mint 5/10/15 éve.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2012.09.09. 07:37:15

@SzaszaG1: Szerintem a cim hibás: A jövő elkezdődött helyett---- A sötét jövő elkezdődött!!!!

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2012.09.09. 07:42:52

gurgulazzatok a branert kisnacik :)
es ez igy van lyol! :)

zomg · http://lixnix.tumblr.com 2012.09.09. 07:53:58

irjunk cikket ugy hogy a cime miatt kirakjak az index cimlapra. elso bekezdesben hangsulyozzuk minel jobban mennyire nem partpolitikarol szol ez. aztan a masodik bekezdestol mar csak mszp reklam az egesz.

profit.

mit varhatunk egy nyomorek orszag lelkibeteg allampolgaraitol. nem sokat. 1989 ota nem volt meg olyan megmozdulas otthon ami valami mellett jott volna letre es nem valami ellen. az egesz bohockodas, ez a balkani banankoztarsasag mar odaig jutott hogy akinek 100 felett van az IQja az menekul. nah ezen gondolkodjal el tibike, amikor hetfo reggel megveszed a kakaoscsigat mielott elindulnal a gyarba lekvart hegeszteni azzal a tengernyi sok eszeddel.

Ringlósztár 2012.09.09. 08:04:18

@Anti Anyag:
Ennyi? Ez a hitvallásotok? Elég kevés, ha ez a baromság a magyarázat mindenre, felesleges volt megtanulnod írni-olvasni.

töreki 2012.09.09. 08:18:42

@SPYD3RM4N:

Miről beszélsz? Bár lennének nácik akik ezt a vörös-kék söpredéket kitakarítanák az országból! Amíg a fajtád pénzeli az ilyen tiltakozó megmozdulásokat akik 19 és 45 után hozták az országra romlást, a vészkorszakot addig szükség van a Jobbik felvilágosító akcióira! Habár most már a saját bőrén érzi a középosztálynak csúfolt seggnyaló siserehad is, hogy tőle elzabrált adó forintokon folyik a cigányok tenyésztése akik bűntetlenül, államitámogatássalírtjákaMagyarokat!

Lajosforras 2012.09.09. 08:45:48

@green2126: ejj,mihez kezdene akkor a fidesz meg az mszp...? elmennének dolgozni,ha kicsuknák őket a parlamentből?

szabadság elvtársak! 2012.09.09. 08:49:59

@Moka_Miki:
Tényleg! Már alig lehet tudni,hogy kitől kell tartani.És vannak zavaró történetek, mint például ez!:
www.youtube.com/watch?v=iHXuCB18HHY&feature=player_embedded
Javaslom a megtekintését!! Persze nem biztos, hogy ez így igaz! De!

Pénz nélkül 2012.09.09. 08:59:54

Szia! Oszd meg a blogjaidat légyszi a mudizz.com/blog oldalon is, hogy még többen olvashassák! Be tudsz lépni a Facebook, vagy a Google azonosítóddal, és csak be kell másolni az URL-t! Köszi!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.09.09. 09:08:24

Elképzelem, hogy az ember elmegy mondjuk Angliába dolgozni és ilyen kommenteket olvasgat otthonról, mint amik itt vannak.

Hát, nem lesz kedve hazamenni. Lehet amúgy máglyára is küldenék a "zsidó/cigány/komcsi/valamitbiztoskihagyok hazaárulóját".

danesdzsu2 2012.09.09. 09:13:10

@SzaszaG1: ilyenek ezek, állandóan általánosítanak. Ezzel szemben te és én, sose tennénk ilyet.

öt görög 2012.09.09. 09:14:23

Arról a Keletiről van szó, akinek még a gyermeknevelés se megy?
Arról a Veszprémről van szó, ahol az enyingi cigányok szórakozását kézilabdázók zavarták meg?

danesdzsu2 2012.09.09. 09:15:09

@Nagy főhadnagy: most is látszik valami. Az, hogy fogalmatlankodsz.

Shagrath 2012.09.09. 09:15:58

@Magyar Vitéz: jó hülye vagy te fiam. Miért támogatnák terroristák a jobbikot? Mi céljuk lenne vele? Ráadásul Irán meg nem tudom milyen arab terroristákról beszél a videód...
Hagyjuk már...

Magyarországot Iránhoz akarják csatolni szerinted?

Behajtó70 2012.09.09. 09:16:01

Nem Orbánt kell leváltani, te jószág! Hanem a komcsi/liberó haverjaidt, mindörökre!

Nem veszed észre, hogy ezek a világon mindenhol csak a válságot tudják előidézni?!

Vak hülyék vagytok....vagy közülük való kegyvesztettek! Gyűlöletkeltő itt csak egy van: a komcsi/libbant banda!

Pfuj! Soha többé titeket!

Bafana 2012.09.09. 09:21:02

"Megbuktak vele" :) :)
Kb. 30 szervezet és párt nagy összefogásával lett egy 40 fős ellenbuli. Vagy ellenbili. Melyik szervezet hozott 2 embert magával? Ez itten a nagy kérdés.
@hexa: Dániel Pétert említetted. Ő az, aki megfogadta, hogy elmegy az országból. Ilyenek ezek. Nagy csinnadrattával elköszönnek, aztán maradnak.
Volt egy kifeszített szöveg, jobbikosok vitték: Övék a múlt, tiétek a jelen, miénk a jövő!
De szánalmasok vagytok, liberobolsik!

m.logic 2012.09.09. 09:28:12

Ja persze, a veszprémiek ilyen szépen szerkesztett táblákkal készültek, ugye. Az ellentüntetőket is odaszervezték és a provokátorokat is a Fidesz szervezte a videofelvételek szerint.

mikóka kálmán · http://free-mobile-porn.info 2012.09.09. 09:35:32

haha,majd az 1-2%-os pártok 10 fős "tömege" dönti be a 120 ezer regisztrált tagot szmáláló jobbikot?

mikóka kálmán · http://free-mobile-porn.info 2012.09.09. 09:38:07

@Gábor (Gee Halen): 19 évesen gyurcsótány-patkány alatt 2006-ban költöztem Angliában,itt is utálják a cigányokat,sőt le is szabad írni,hogyha cigány rabolt/ölt,pedig 1000x kevesebben vannak

Lajosforras 2012.09.09. 09:56:18

egyszerűen tudomásul kell venni,hogy lassan nyugdíjba megy vagy kihal a "liberális többség". hogy változások lesznek? talán. de nem árt, ha felkészül rá az eddig olyan kényelmesen élő réteg,mert a kerék forog. elhullanak a nyugdíjas mszp-fanok, szdsz-mdf már rég nincs sehol,a dk senkit nem érdekel... a fidesz-lmp-jobbik marad egyelőre, a dániel péterek mennek oda,ahol kíváncsiak rájuk. vagy kivándorolnak (nem), vagy marad a "hivatalos facebook-oldal",meg pár blog a feltétlen híveknek. tudomásul kell azt is venni, hogy a mai fiatal szavazók beszélnek idegen nyelveket, tájékozódnak külföldi médiákból, olvasnak (akár angolul írt) görög,spanyol,portugál blogokat,felhasználják azok tapasztalatait. szarnak a mainstream médiára, abban csak hirdetés van. aztán fel kellene fogni,hogy a népszava, nol,hír tv,stb. csak a hívőknek mértékadó,holott ugyanolyan fenntartással illik kezelni bármelyik médiát,mintha a szomszédtól hallanák a híreket. a "rendszerváltó" korosztály kiöregedett,kihal lassan,a fiatalok meg igyekeznek a maguk képére formálni a világot. ez a dolgok rendje,ha belegebed is néhány őskövület.a főnökeik már feladták (ferike,kuncze,stb. sehol sincs),de ők még küzdenek. sok sikert.

bagir 2012.09.09. 10:03:54

Több volt az autó a "tiltakozáson" mint a résztvevő szellemi szegénylegények. Az angol feliratokkal mit akartak kifejezni? Talán csak nem a szellemi fölényüket? Sok deviáns cigány szomszédot kívánok nekik.

nemecsek ernő áruló 2012.09.09. 10:16:31

@nemzetikonyves: Nem. Náci az, aki náci eszméket vall. Gábriel anygal kommentelő, a jobbik lelkes támogatója sem tudta megcáfolni, sőt megerősítette az eszmék felsorolása után, hogy a jobbik náci párt, szóval le lehet szállni erről a lóról. Keress valami új kifogást!

平八 2012.09.09. 11:29:51

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Ebben egyetértek! A Jobbik valóban náci párt. A programjukban is a német nép felsőbbrendűségét dicsérik és éltetik, gazdasági és társadalmi problémákról egyszer sem hallottam őket nyilatkozni, interpellációt beadni, de bezzeg, hogy a szőke, kék szemű németek, így meg úgy tökéletesek pláne a szexistennő Merkel kisasszony... hát ők a világ közepe!

BAROM FASZ!!!

2012.09.09. 11:44:55

Nem hinném, hogy egy egységes veszprémi véleménnyilvánitást látunk itt a jobbikkal kapcsolatban. Egyébként meg, ha a kedves veszprémiek ennyire utálják a jobbikot, nem kell nyüszíteni a folyton romló közbiztonság, meg a szórakozóhelyen késelő cigánybűnözők esetén sem. Tessék szépen hősiesen elviselni (és megenni a főztöt) Akkor pedig, ha visszanyal a fagyi, pofa alaphelyzetben marad. Ugyanis ne legyen illúziója egyetlen -még- elviselhető helyen élő polgártársunknak, lesz ez még rosszabb!

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 11:48:07

Most olvasom, hogy az LMP kimaradt a buliból. :DD

Hunor Levente 2012.09.09. 12:08:44

Az idiotizmus csúcsa ahogy jönnek itt páran és a bűnbakképzést normális másként gondolkodásnak, elfogadható politikai meggyőződésnek állítják be.

emberkedek 2012.09.09. 12:34:09

@Hunor Levente:
Szerintem is normális a cigányok deviáns, hozzáadni soha nem akaró, csak követelő és romboló magatartása és a kommunisták feddhetetlen viselkedése, amit az elmúlt száz évben tettek az ország "javára".
Európa egyik legjobb országából lettünk egy keleti gazdasági értelemben vett gyarmat.

kirsten 2012.09.09. 13:16:22

@nemzetikonyves: Ti jobbosok nagyon primitívek és csőlátók vagytok. Rátok még szót is kár pazarolni. Birkák !

kirsten 2012.09.09. 13:23:16

@Wallenberg: Na az uszítás és a szarkeverés a ti műfajotok. Egyébként az a tahó aki Gyurcsány alatt ment ki Angliába orvbán-patkány alatt visszajött és áldoz a nagy vezír oltárán. Netán ő az aki csökkenti az államadósságot ? Mocskos egy csürhe vagytok mind egy szálig.

jobbrolbandita 2012.09.09. 14:04:48

jaj de szánalmasak vagytok... külön gratulálok a "humanista", "baloldali" "szabadságpárti", "köztársasági" söpredéknek a hit gyülekezete nevű fasiszta,személyes szabadságot és véleményszabadságot korlátozó, adócsaló, pszichopata szekta támogatásához. kívánom minden résztvevőnek, hogy szeretteik, gyermekeik, legyenek ennek a szektának a tagjai és hátralevő életüket töltsék köztük. jó szóraozást, szerencsétlenek.

2012.09.09. 14:14:57

@kirsten: Ti jobbosok nagyon primitívek és csőlátók vagytok. Rátok még szót is kár pazarolni. Birkák !

Majdha 200 forintért kést nyomnak a torkodhoz, ne felejtsd a baloldali értékrendet, és remélem a pofád is kussolni fog. Egyébként meg a hozzád hasonló megátalkodott álszent, áltoleráns barmok miatt lett ilyen szemétdomb az ország.

bioLarzen 2012.09.09. 15:00:45

@Wegam: "Még kevesebb cigányt,libsit,komcsit,zsidrákot..!!"

Gondolom, te is azok közé tartozol, aki ezt vallja, aztán teljes mellszélességgel besértődik és kikéri magának, ha fasisztának és fajgyűlölőnek nevezik. Egy ilyen csóka örökérvényűje jut eszembe: "Nem vagyok fajgyűlölő, csak utálom a cigányokat és zsidókat."

Sosem értettem: miért szégyellitek azt, amik vagytok? Fajgyűlölni kúl, felvállalni a következményeit ciki?

Tényleg érdekel.

bio

bioLarzen 2012.09.09. 15:01:55

@Jankove: Képzeld, engem egyszer akartak kifosztani - és mit ad isten, "színmagyar" volt mindhárom bátor legény.

Akkor most utáljam a magyarokat - tehát magamat is?

bio

eßemfaßom meg áll 2012.09.09. 15:56:02

@bioLarzen: Amennyiben napi rendszerességgel jelennek meg a "kovács jános agyonverte majd megerőszakolta és elrabolta a halott nyugdijas 200Ft-ját" "Kovácsné Marika és 3 nőtársa megverte a tanártnőt mert az kikérdezte Kovács Lacikátol a leckét" "Összeverekedett a Kovács és Papp család, a verekedésben 80an vettek rész bozótvágóval és vasruddal" akkor releváns lesz a felvetésed

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.09.09. 16:40:28

Keleti György, mint hivatkozási alap? WTF??? Az egyik lánya igazi kurva, a másik pedig média-kurva. Sikeres ember...

ork1234 2012.09.09. 16:52:26

@AnnaKarenina:
Na te aztán igazi suttyó paraszt ballibsi vagy. "a jóval műveltebb nyugat magyaroszág", talán azért, mert ott kevesebb a cigány. Ebben igazad van, a kelet már pusztulófélben van, de pont a drágalátos barátaid, a cigányok amortizálták le.
Ha ott végeztek a cigók, ti jöttök ott "nyugaton", lehet felkészülni, pár év még.

joszip 2012.09.09. 17:22:58

Igen, ezt kéne legalább elérni, hogy mondjuk ki, minden nap valós veszélyben van több tízezer (százezer?) magyar állampolgár testi épsége és élete (amennyiben nem hajlandó rettegésben élni, és belemegy a harcba).
Nagyon megértem, akikben "félelmet kelt" az ilyen vagy olyan öltözet, de pillanatnyilag, jelen helyzetben, ezt a súlyú problémát leszarom. A terrorelhárítás az első kéne legyen.

2012.09.09. 17:45:11

@bioLarzen: "Akkor most utáljam a magyarokat - tehát magamat is?"

Senki nem mondta, hogy a magyarok közt nincs gazember. De életvitelszerűen, népcsoport szinten egyelőre még az a helyzet, hogy mi dolgozunk, tűrünk tolerálunk, morgunk. "Ők" meg leszarják, elveszik, megölnek, és képtelenek ember módjára viselkeni. Persze hiábavaló duma ez, én tudom. Jó hír, hogy előbb utóbb te is jobbikos leszel, vagy azért mert eszed van, és más kárán tanulsz, vagy azért mert keserűen megtapasztalod. Idő kérdése csak.

gabcigirl 2012.09.09. 17:51:12

@Jankove:

Nincs igazad. Csomó cigány ismerősöm van - mind diplomás, rendesen dolgozik és nem azok, mint a hőbörgős, jobbikos csőcselék, csak más bőrszínnel.

Veszprémnek gratulálok, éljen a széljobbal szembeni, civil ellenállás - és még több ilyet Magyarországon mindenfelé!

gabcigirl 2012.09.09. 17:52:56

@bioLarzen:

Amúgy ez a sztori rám is igaz. 2 éve ki akartak rabolni Budapesten, a belvárosban. Magyar volt mindegyik...

dr kíváncsivagyok 2012.09.09. 18:15:35

@Moka_Miki: @Behajtó70: "Nem Orbánt kell leváltani, te jószág! Hanem a komcsi/liberó haverjaidt, mindörökre!"

Hahó ! Már nyakig vagyunk a szarban és még mindig nem értesz semmit ? Meddig nyalod a seggét még ennek a hazudozónak ?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.09. 20:17:34

Örülhetsz annak kedves posztoló,hogy azokat utálod ok nélkül akik majd egyszer megvédhetnek téged.

2012.09.09. 21:29:29

@gabcigirl: "Csomó cigány ismerősöm van - mind diplomás, rendesen dolgozik"

Persze aranyom. A politikai rögeszmés megrögződés sok mindent megszépít, és sok mindent eltorzít. Te ebből a szempontból a menthetetlen kategóriába tartozol, így érvelésbe biztosan nem kezdek. Egyébként jómagam az egyéni sikerekben hiszek,(a cigánysággal kapcsolatban), de azért mindannyian tudjuk, hogy a diplomás dolgozó cigány inkább kivétel kategória, ami tudjuk hogy erősíti a szabályt.

2012.09.09. 21:33:17

@gabcigirl: "2 éve ki akartak rabolni Budapesten, a belvárosban. Magyar volt mindegyik..."

Nevezzük meg őket, tuti gárdisták voltak!

bioLarzen 2012.09.11. 20:48:29

@eßemfaßom meg áll: Tehát a sajtótól függ az egész?

Hát...

bio

hegyilány 2012.09.12. 00:14:50

Csak remélni tudom, merem, hogy a jövő valóban elkezdődik.
S az a bizonyos nap valóban valami újnak a kezdete (lesz).

Na. Igen! A "város" lakói, összefogva, megmutatták, hogy ott" szélsőségeseknek nincs helye.
Az LMP-nek pedig "ilyen" nyilatkozatot kiadni (most, és máskor is) teljesen felesleges. Mert gondolom, azt is olvasták, nem kevesen, sokan.)

Szerintem.

hoplita 2012.09.13. 20:59:54

@bioLarzen:
Én téged agyon is vernélek...kifosztás nélkül, te bűzgörény.
És kurva jól esne.

hoplita 2012.09.13. 21:04:51

Mellesleg a posztíró keresse meg keletigyurit, a kurva lányaival...és valamit most is kiizzadhatnak.:DDDD

Eccer majd mi is, nácikok megkeressük a gyurit, akkor majd ő fog izzadni. Vagy nem, mert nem lesz ideje a patkányának.

bioLarzen 2012.09.13. 21:23:08

@hoplita: Tőled meg is lepődnék, ha nem ezt írtad volna.

De, szerintem a többiek megérdemelnek egy kis hátteret: hoplita bajtársat az idők során már többször fogtam (másokkal együtt) hazugságon, "tényeket" állított, számon kértük rajta, nem tudta alátámasztani - ilyenkor általában habzott a szája, mert kiderült, amit amúgy is mindenki tudott - hogy hazudik. Azóta "vadászik" ránk - ami azt jelenti, hogy ilyen szépségeket kapunk tőle - persze már rég megszoktuk :)

bio

Mc Master 2012.09.16. 19:32:19

@dr kíváncsivagyok: "@Moka_Miki: @Behajtó70: "Nem Orbánt kell leváltani, te jószág! Hanem a komcsi/liberó haverjaidt, mindörökre!"

Hahó ! Már nyakig vagyunk a szarban és még mindig nem értesz semmit ? Meddig nyalod a seggét még ennek a hazudozónak ? " - ezt szerintem nem nekem akartad írni, hanem a másik Móka Mikinek, a hosszú ó-snak, nem? Ne keverj minket össze!!!
süti beállítások módosítása