Azt írja az újság, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta az Auchan áruházláncot, mert „túlmagyarkodta” magát. Pontosabban: a nemzeti színek, illetve indás-tulipános minták csalárd felhasználásával megtévesztette a fogyasztókat, magyar terméknek tüntetvén fel olyan árukat, amelyeknek hazai eredetét nem igazolta.

Ha a rosszabbik énemre hallgatnék, azt mondanám: úgy kell az Auchannak. Nem azért, mert külföldi. Hanem azért, mert pont úgy, ahogy tele van a hócipőm a kormányunk állandó giccses, primitív, hazug és mindnyájunkat megszégyenítő magyarkodásából, kiver a víz attól is, ahogy egy ideje a kereskedők is képtelenek kivonni magukat a hazafiaskodási versenyből. És különösen nem tudok elnéző lenni akkor, ha egy gazdag nemzetközi vállalat törleszkedik ekképp a hatalomhoz. És - tán némi baksis reményében - nem teszi meg, amit egyébéként megtehetne: hogy lazán fityiszt mutat a Budai Gyuláknak.

Mielőtt valaki trollat ragadna: nem a magyar árukkal van bajom. Engem sem fog soha senki meggyőzni arról, hogy van finomabb a téli szaláminál, a csabai kolbásznál, vagy a tokaji bornál. És szeretni fogom még a veszprémi camembert-t is, bár francia barátom, akivel egyszer megkóstoltattam, bizony nehezen tudta palástolni eltérő véleményét. Tudom azt is, hogy a világ minden táján „selling point”, ha egy áru hazai. Azt is, hogy az EU országok is mind-mind megtalálták a módját annak, hogy egy-egy áru helyi eredetére felhívják a fogyasztó figyelmét. És ez helyes, mert valóban igaz, hogy minden termelőnk rá van utalva a hazai piacra. És a hazai áru hazai munkahely, adóbevétel, satöbbi.

Amit nem bírok elviselni, az az, hogy ha a trikolórt arra használják fel, hogy hülyére vegyenek. Például mikor tényleg azt képzelik, hogy beveszem azt az ökörséget, hogy az, ami külföldi, eleve rosszabb, csak azért, mert külföldi. Amikor a hazai származást felmentésnek tekintik az alól, hogy minőséget adjanak a pénzemért, amiért megdolgoztam. Pont úgy, mint a politikusaink, amikor a szégyenteljes produktumukra ráhányják a nemzeti mázt, és én meg legyek szíves csápolni, mert különben nem vagyok hazafi.

Nem tudom, miért kellene elhinnem, hogy mondjuk a német vagy osztrák élelmiszer, amit a nálunk sokkal elkényeztetettebb és tudatosabb fogyasztóknak termelnek, kövér alpesi legelőn, Lamborghini traktorral, ezer éve „bio”, az eleve elrendelten rosszabb, mint a súlyosan tőkehiányos, okosban dolgozó, Wartburg kombival piacozó hazai termelőé.

Mondhatnám példának okáért a tejet. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy az, amit a dobozban megveszünk, általában nem direkt a tehénből kerül oda. Előbb feldolgozzák. Ettől függetlenül, ha tisztességesen csinálják, akkor az a tej hol ilyen, hol olyan összetételű. Attól függően, hogy Rozi (v.ö. Rosamunde), a tehén előző nap a kövér legelőn volt-e, vagy épp hetek óta az istállóban dekkol, mert említett legelőn áll a hó. Egy nagy élelmiszerláncnál dolgozó (magyar) barátom elmondta: a német, lengyel, szlovák, satöbbi szállítóiknál ez így is van. A magyarnál valahogy nem. Ott a tej mindig pont ugyanolyan, miligrammra a határértéken. Tessék kitalálni, hogy miért. De mesélhetnék arról a pulykafalatkáról is, amelyet hatalmas trikolóros zacskóban vettem meg tegnap, látván, hogy „eredeti recept szerint készült, magyar alapanyagból”. Aztán a hátoldalon megtaláltam azt a bizonyos receptet, benne előkelő helyen az állományjavító gumiszármazékkal. Ja, a nagymama mondta így, biztos.

Azt hiszem, elég világos: az élelmiszerkereskedelemben pont az megy, ami a politikában is. Egy erőszakos érdekcsoport – mely ezúttal (is) pénzemberekből áll – arra használja a nemzeti jelképeinket, amire nem valók. A saját önös érdekeik előtérbe tolására. És nem, nem a külföldnek fogna vele ártani, hanem nekünk, magyaroknak. Szóval, ne szégyelljék, ha nem a harminc forinttal drágább tejet viszik haza. Vegyék csak meg azt az árut, ami a legjobban ízlik, és amit jó szívvel adnak oda a gyerekeiknek. Ha a fele igaz annak, amit az agrárlobby korifeusai állítanak, jó eséllyel egy csomó magyar árut fognak venni. Egyszerűen azért, mert jók és finomak. Aki pedig olyat termel, ami nem méltó arra, hogy az Önök kosarába kerüljön, az magára vessen. Ha hazai, ha külföldi.

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy az EU versenyoga szerint – bár ez manapság keveseket izgat – a földrajzi eredet-megjelölés használatának feltétele, hogy az adott áru meghatározott egyedi minőséget képviseljen, és ezt a minőséget, az ahhoz szükséges technológia betartását a termelés során megbízhatóan szavatolják is. A GVH-nak az ilyen és ehhez hasonló szabályokat kellene védenie. Ehelyett, szégyenszemre, egyszerűbb volt nekik egy nem létező - bár "politikailag korrekt" - definíció alapján bírságolni.

Kíváncsi vagyok, hogy az Auchan el mer-e menni a bíróságra. Egyébként pedig remélem, tanulnak az esetből, és legközelebb a sarkukra állnak, pl. amikor dinnyekartellezni hívják őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr784726861

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az ország tortája az országalmás hangyatorta, lájk! 2012.08.23. 19:30:36

A Szabolcsi almás máktortának egy hibája van: inkább néz ki hétköznapi házisütinek, mint puccos cukrászdákban csodálható ünnepi kompozíciónak. Ennek ellenére lájkolom az almás máktortát, végre egy normális sütemény az évről-évre egymást túllicitálni pr...

Trackback: Budai elvtárs, ez már az ítélet! 2012.08.23. 19:29:12

A hazai és az uniós jogszabályok megsértésével büszkélkedett Budai Gyula a Csongrád megyei gazdakörök fórumán. Mely hazai jogszabályokat sért a megvalósult dinnyekartell és a tervezett alma- és egyéb kartellmegállapodás? Mely uniós jogszabályokat sért ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

/manens 2012.08.23. 08:22:19

A szivemből szóltál, haver !

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.08.23. 18:13:02

Gévéhá és a kartell - Jégre teszlek

Leonard Zelig 2012.08.23. 18:15:04

Itt az élő példa: a magyar Suzuki sokkal jobb, mint a bajor BMW, és ezt mindenki tudhassa.

TROLL 2012.08.23. 18:22:14

Nos a csabai kolbásznál a komlósi finomabb (csak sajnos kereskedelmi forgalomban nem vagy csak ritkán árulják) és a tokajinál én jobban szeretem a somlói, a balatoni meg úgy általában a pannon borokat, és bár szomorú ezt bevallani de a normandiai brie, camambert sajna tényleg űberelelhetetlen (biztos a tenger vagy a levegő amiben a tehenek úsznak/repülnek) Úgyhogy mondhatsz nekem bármit, ecsém..

lyia (törölt) 2012.08.23. 18:31:43

Ha az inkriminált áruháznak van valamekkorácska bizodalma a jogállami igazságszolgáltatásban, akkor, természetesen (by Kertész Imre), elmegy a bíróságra.

Ha nincs, akkor nem megy el.

Utóbbi a rosszabbik eset - nem neki, nekünk.

Ha egy politikus naponta ötvenszer külhonozik, nemzetezik, lélekemel, szentistvánoz, de egyébként semmi hasznot sem hajt, az vajon mit érdemel?

Corvin-láncot, ugyi?

Rwindx 2012.08.23. 18:33:00

Egyetértek a poszttal az utolsó bekezdésben foglalttól eltekintve, azaz "A GVH-nak az ilyen és ehhez hasonló szabályokat kellene védenie. Ehelyett, szégyenszemre, egyszerűbb volt nekik egy nem létező - bár "politikailag korrekt" - definíció alapján bírságolni."

Ha valaki valamire azt mondja valamilyen eredetű, azért hogy ezáltal a piacon jobb értékesítési pozíciót érjen el vele, de az valójában ennek nem felel meg, akkor egyszerűen csak hamisít. Ha valaki terméket hamisít azt hadd bírságolják már szénné ha kérhetem.

lyia (törölt) 2012.08.23. 18:35:01

Oppá, ma hallottam az O rádióban Font Sándort, amint azon kesereg, hogy a traktor kiszorítja a munkaerőt a földekről, ezért nem jön össze O-nak az 1 millió (munkahely).

Éljen Detraktorisztán!

huha mi lesz itt 2012.08.23. 18:39:39

a hirt olvasva nekem is ilyesfele gondolataim voltak...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.08.23. 18:54:33

Mindig igyekszünk hazait vásárolni, de vannak kivételek, mert egyszerűen a magyar minősége szar/hullámzó.

Egyébként mostanában inkább próbálunk őstermelőktől vásárolni, mert hiába hazai "gyártású" a csirke a boltban, ha a házihoz képest egy kalap sz.r az ize.

Zsebből zsebbe megy a pénz, állambácsit kihagyva...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.08.23. 18:56:29

Jah, és voltam nemrég az emlitett üzletben, néztem is ki hülyén a fejemből, hogy minden polcon 5-6 trikolór kokárda viritott.
Ugyanez van a Tescoban is, lassan a bevásárlókocsikat is befestik.

Monçada bíboros 2012.08.23. 19:00:28

Tetszett az írás.

Mondjuk a francia barátod reakcióját meg tudom érteni...
Sajna itthon nagyítóval kell keresni a jóminőségű hazai élelmiszereket (talán a bort meg egy-két dolgot leszámítva). Én pl: évek óta nem ettem igazán jó és finom paradicsomot. Legtöbbször csak ezt az ízetlen fehéres belsejű vackot lehet kapni. És nem csak a multiknál, hanem a piacon is sajnos csak ezt kapni.
A másik nagy bánatom felvágott (szalámit és kolbászt leszámítva) és pékárú fronton van. Nem lehet kapni rendes zsömlét. A legtöbbször csak ezt a levegővel teli morzsálódós szart próbálják meg rád sózni.
De lehet beszélni a csirkékről is. Ne tudsz mást venni, mint ezt a tápon nevelt felfújt vackot. Hiába írják rá, hogy tanyasi, meg mit tudom én mi. Kamu! Nem véletlen, hogy itteni jobb éttermek sokszor Párizsból (!) szerzik be a csirkét, és Bécsből a káposztát...

Ha kapni is valahol esetleg jóminőségű élelmiszert, akkor azt legtöbbször valami isten háta mögötti kis faluban közvetlenül a termelőtől tudod beszerezni.

Monçada bíboros 2012.08.23. 19:02:03

@lyia: ezt nem mondod! Pfff... erre már szavak sincsenek...

különvélemény2 2012.08.23. 19:06:34

Bakker, nem azért tüntetik fel magyarnak, mert az finomabb, hanem azért mert sokan azt veszik meg, mert magyarkodnak.

Lóóóógigából egyes.

(ha ez értelmetlen kormányfikázó cikknek íródott, akkor a kommentem tárgytalannak tekintendő)

béla a görög (törölt) 2012.08.23. 19:17:47

Fura vagy te nekem. Tulajdonképp, most kire vagy mérges?!
Ott az Auchan. Mit akarnak? Eladni. Minnél többet. Ez a dolguk, ebből élnek..
Tudomisén már mikor kitalálták, hogy kevés a magyar áru meg Magyarországon amúgy is divat lett a nacionalizmus.
Jól van gyerekek akkor kaptok kalocsai mintát, trikolórt meg magyar feelinget.
Nem dörgölőzik itt senki sehová. Eladni akar. EZT kérted ezt kapod.
Ne a kereskedőt baszogasd a politika hülyeségéért. Egyébként meg nem hiszem, hogy meri nem meri kérdés a per, hanem megéri nem éri meg kérdés.
Egyébként a kolbásznál/szaláminál ezerszer jobb a stifolder. azt meg nem kapok csak a piacon ha hazamegyek. na nekem meg ez a bajom.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.23. 19:24:40

Mondjuk megérdemelték. Az Omnia kávét is magyar termékként kínálták :)))

wanekus 2012.08.23. 19:34:33

@lyia: Az a Font Sanyi akkora észkombájn, hogy aratni kellene vele. Az esze, mint a traktor :-)
Aztán az ilyet, aki csoda, hogy nem bőg, már harmadjára megválasztják!!! Biztos azért, mert addig sincs otthon.

Pan Modry 2012.08.23. 19:40:59

Konkretan magyarorszagon nem iszok tejet, kiveve ha a muter vesz vmi ostermelotol.

A legjobb tejet eddig usa ban es nemetorszagban ittam.

azAttis 2012.08.23. 19:41:38

hát az Auchan akció tényleg undorÍtó volt és minden forint bírségot megérdemelnek.

Húsleves 2012.08.23. 19:56:09

"Nem tudom, miért kellene elhinnem, hogy mondjuk a német vagy osztrák élelmiszer, amit a nálunk sokkal elkényeztetettebb és tudatosabb fogyasztóknak termelnek, kövér alpesi legelőn, Lamborghini traktorral, ezer éve „bio”, az eleve elrendelten rosszabb, mint a súlyosan tőkehiányos, okosban dolgozó, Wartburg kombival piacozó hazai termelőé."

Hát például azért kellene elhinned mert készült egy szlovák, majd azt követően egy magyar átfogó termékellenőrzés, amelyen megállapították, hogy ugyanabba a márkába csomagolva nem ugyanazt szállítják a mi régiónknak, mint amit a "nálunk sokkal elkényeztetettebb és tudatosabb fogyasztóknak termelnek". Fennakadtak például ezen az ellenőrzésen olyanok, mint a Coca Cola, és a Milka kivételével szinte az összes külföldi csokoládé.

hhh. 2012.08.23. 20:06:08

Hát ez jó! Magyarkodásért büntetik az Auchant, és ezért (is) a kormány a hibás.
Kis magyar abszurd.

ijontichy 2012.08.23. 20:12:52

Bő hét éve rendszeresen havi 1-2 nagybevásárlást a Lajtán túl intézek. Ez nem hazaszeretet kérdése, ez alapvető piaci magatartás (a gazdasági szabályozásnak erre, s nem pántlikás lázálmokra kell(ene) épülnie). Értelemszerűen támogatnám én a honi gazdaságot, ám "hülye azért nem vagyok". Nem hiszek a piac (neolib) mindenhatóságában, de a "trikolóros" lelkűeknek csak azt tudom mondani, hogy - hosszútávon - az sem egészséges, ha elfogadjuk a jelentős ár/minőségi hátrányokat. Főképp akkor nem, ha ezek a hátrányok javarészt a túlméretes, dilettáns, bürokrata, mesterséges munkanélküliségi mutatójavítással terhelt, valamint pénzigényéhez mérten meglehetősen gyér szinvonalú szolgáltatásokat nyújtó magyar állam eltartása miatt keletkeznek. Más szóval: szép dolog a hazaszeretet, de egy határon túl már önsorsrontó. "Langyos a sör, ha nekünk így is jó!"

misc · http://misc.blog.hu 2012.08.23. 20:19:09

"Egy erőszakos érdekcsoport – mely ezúttal (is) pénzemberekből áll – arra használja a nemzeti jelképeinket, amire nem valók. A saját önös érdekeik előtérbe tolására."

ne az erőszakos pénzembereket hibáztasd, hanem a népet, aki hajlandó többet fizetni a indás-tulipános csomagolású párizsiért.

Nadasurf (törölt) 2012.08.23. 20:33:36

Tejet tehéntől, zöldséget kertből akinek elhetséges. Tej olcsóbb is igy, lehet belőle túró, tejföl aludttej stb. Paradicsom szégyen gyalázat amiket kapni lehet boltban/piacon, a kerti tényleg sokkal finomabb, ráadásul 1 csomag mag 35-50ft, ebből 3-4 hónapig mindennap frisset ehetsz és szinte csak locsolni kell, semmi gond nincs vele. Patisszon, cukkini, tök pl. harmatból megélnek, azokkal tényleg semmi munka nincs csak néha locsolni. Húst muszáj boltból, de kenyeret pl. süthetsz otthon is, bár nem próbáltam még, hogy árban megéri-e.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.08.23. 21:21:19

Azért egy félmondat erejéig megemlíthetted volna, hogy a magyar termékeket nem feltétlen az íze, méginkább nem az ára miatt érdemes megvenni.

Hanem leginkább azért, mert ha magyar terméket veszel, annak a munkaheéyteremtéstől kezdve, a gazdasági növekedéséen keresztül óriási haszna van, míg a külföldi árú pedig éppenhogy mérhető kért okoz.

Más szavakkal megfogalmazva, minden egyes külföldi árú vásárlásakor nagyjából arra szavazol, hogy emeljék az adókat.

vasziljevics 2012.08.23. 21:23:18

@Nadasurf: mondjuk itt Újbudán pl. elég nehézkes dolog zöldséget termelni. őstermelő sincs 1 napi járóföldön belül. a piacokon kapható dolgokról meg legtöbbször inkább ne is beszéljünk...

de tudom, el is lehet költözni.

Nadasurf (törölt) 2012.08.23. 21:52:16

@vasziljevics: Paradicsom, paprika akár egy cserépben az erkélyen is faszán nő, vannak olyan fajták amik akár 2-3méter magasra is megnőnek. Vagy akár egy zsák földet becsomagoltan erkélyre és abba ültetni a témákat. Emiatt a semmirekellő ostoba kormány miatt meg nem fogok elköltözni, fogom még látni őket lámpavason.

vénkujon 2012.08.23. 21:53:46

a tecsóban láttátok már a nemzeti paraszthenteseket a húsospult mögött?

tomwar 2012.08.23. 21:59:44

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Aha....ja...egyek-vegyek vackot, mert hazai!?!? Nem! De azonos minoseg eseten egyertelmuen a hazai!
Azert, mert valami magyar, meg nem feltetlenul jo...es ha megveszed, akkor rossz minoseget termeket kapsz, es fenntartod azt, aki vacakot arul a HONFITARSAKNAK! Ez a jo otlet!?

komplikato 2012.08.23. 22:02:45

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Hanem leginkább azért, mert ha magyar terméket veszel, annak a munkaheéyteremtéstől kezdve, a gazdasági növekedéséen keresztül óriási haszna van, míg a külföldi árú pedig éppenhogy mérhető kért okoz."

Akarsz beszélni a kartelesen 99 forintos magyar dinnyéről, hogy külhonban miért kerül 45 forintba?
A termelő kap kemény +4-5 forintot előző évi felvásárlási árhoz, de a dinnye nagyobb része rárohad a magas eladási árak miatt, akkor mennyivel járt jobban?

Nem a magyar piac támogatásával van baj, hanem azzal ha ILYEN SZ*RUL támogatják. Más részt mint fentebb írták, ha már bazi drága és magyar egy termék, attól még nem kéne gagyi minőségűnek is lennie, mert "úgy is veszi az igaz' magyar!" Könyörgöm azért had legyen már valami minimális fogyasztói kontroll a minőséggel kapcsolatban.

vénkujon 2012.08.23. 22:10:39

@komplikato: na így teremnek a liberálisok. gondolatmeneted hiába világos. ellenben nem illeszkedik a ner-be. nem beszélve a felhergelt droidról. áh. reménytelen vagy.:D

ezmagyar 2012.08.23. 22:12:13

Hazait kell venni, mert az jó a büdzsének, jó a gyártónak/termelőnek és jó nekünk is.
Azonban nem árt egy kis tudatos vásárlói attitűd, ha nem akarunk csalódni. A nemzeti mázzal bekent árukra tényleg érdemes egy picit jobban odafigyelni. Azonban ha nyitott szemmel járunk és elmegyünk a termelői piacokra, megtaláljuk a magunk parasztportáját, bújjuk az Interneten a zöld oldalakat, akkor előbb-utóbb összeáll a tuti bevásárló kosár.

Pan Modry 2012.08.23. 22:15:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Leszarom a lusta parasztokat es a korrupt felvasarlokat, azt veszem ami izlik, magyar termekbol max palinkat vagy lipoti kenyeret. Sot, ha hazajarok akkor a szuleimnek becsben telepakolom a csomagtartot mindennel hogy ne a magyar szart kelljen enniuk.

Ha majd a magyar termek minosegi lesz akkor megveszem, ha meg a szart olcson fogjak adni akkor meg a csoringerebbek azt fogjak venni. Az viszont hogy szart dragan adni, az nem megy, a magyar seggbe magyar lofaszt csak az egybites emberek vesznek be akik a legtobb amit elertek az eletben hogy magyarok.

ásványi répacukor 2012.08.23. 22:23:20

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Kérd meg a
Pick -et /Csányi birodalom/, hogy a szalámijaikba ne az import 3-6 hónapos fagyasztott disznót használják fel - vegyék meg - hanem a frissen vágott hazait. Tudod " más szavakkal megfogalmazva..." ..... Kretén!

komplikato 2012.08.23. 22:34:43

@ásványi répacukor: Rossz példa. A Pick/Hertz azért vesz kinti húst, mert állítólag itthoni nem fedezi a szükségleteik 40%-át, hála az elmúlt két évtized csodálatos agrárium támogatásáért, élükön a témában sík hülye, de magabiztos Torgyán dokival.
Amúgy a legutolsó CSIM biznic okán a hazai baromfi termelés 80%-át ők veszik meg, ami egyben azt is jelenti ők mondják meg mennyiért. Inkább kárhoztatnád őket a 16 cég által Szingapúrba "szivattyúzott" pénzekért.

ocsemfiagergely (törölt) 2012.08.23. 22:46:10

Internetes pénzkeresés fotókkal , nem piramis játék és nem MLM , hosszútávú valódi munka kepmarketing.blogspot.hu/

nu pagagyí 2012.08.23. 22:59:59

Nem lehetne egy olyan, hogy a magyar márkajelzést csak olyan árukra tennék fel, amelyik legalább olyan igényesen van csomagolva, mint (lassan) bármely rajtunk kivüli országé és a minősége jobb, vagy legalább olyan, mint az importé?

Én szégyelem magyam a minősíthetetlen magyar formakulturáért, a gyagyi csomagolásokért, az egyre rosszabb magyar árukért.

komplikato 2012.08.23. 23:02:45

OFF: A Trikolórral az a baj, hogy van vagy 23 ország, aminek ezek a nemzeti színei, nemrég volt rinyálás az olasz sűrített paradicsom miatt, hogy miért van piros-fehér-zöld dobozban. Esetleg egy afféle címerezés jobb lenne, amit talán libamáj konzerveken láttam ... /OFF

Monçada bíboros 2012.08.23. 23:50:43

@nu pagagyí: sajna elkeserítő az itthoni vizuális igénytelenség. Ez nem csak a hazai termékek csomagolására vonatkozik, hanem minden másra is. Egy kedves tanárom hozott fel erre egy példát. Nézd meg, hogy milyen fotókat látsz a plakátokon nálunk mondjuk a ferihegyi reptéren és a genfi reptéren (ezen plakáthelyek bérlése a legdrágább). Döbbenetes a különbség... Ezt volt szerencsém élőben is megfigyelni.

2012.08.24. 00:25:32

@nu pagagyí: Ön el van kényeztetve, Uram :-)
A csomagolás elsődleges feladata az állagvédelem. Ha annak megfelel, akkor - feltételezve a jó minőségű élelmiszert - francot se érdekli, van-e lila malac a papír minden sarkában, vagy csak annyi van ráírva, hogy füstölt császárszalonna. A marketingesek rugóznak állandóan a kinézeten, de hát őket azért fizetik, hogy azt is eladhatóvá tegyék, amit az ember amúgy nem venne meg.
Én azonban csak azért vagyok hajlandó fizetni, ami belül van: ha megfelel, akkor akár többet is, pl. a négy odaprintelt malacos hülyeség költségei miatt, ugyebár.

Az a baj itthon, hogy sok termelő szerint nem az ő feladata jót termelni, hanem a mi feladatunk megvenni; meg hogy nem a vevői visszajelzés a visszajelzés, hanem segítsen a kormány, a polgármester, akárki. És ez nem csak az élelmiszerekre igaz: megvettem az ötcentis betűvel magyar gyártmányként előtérbe tolt házszámokat (drágábban, mint a szlovákot, de csakazértis), ám csak kétszer, mert mindkét garnitúrában utólag újra kellett műanyagozni a csavarbetéteket (némelyik kiesett, a többi ótvarul ferde volt). Azóta veszem az olcsóbb szlovákot, és bassza meg magát az a magyar cég, amelyik ilyen szintű nemtörődömséggel szarja le a saját vásárlóinak az egyáltalán nem teljesíthetetlen igényeit. Cégünknek volt olyan beszállítója, aki elvállalta rajz alapján a rajz szerinti gyártást, majd átértelmezte a tűréseket 80 mikronról közel egy tizedre, mondván, az ő gépei ennyit tudnak - és itt kurvaanyázott a portán szerződésbontást követően, pedig még kötbért se terheltek a marhájára.
Egy szó mint száz, tessenek a tisztelt magyar termelők felnőni a feladathoz, célozzanak meg egy hosszabb távú, lassúbb ütemű meggazdagodást, irtsák ki magukból azt a kényszerképzetet, hogy a profit érdekében át kell baszni a vevőt, és akkor a folpackba csomagolt akármit is úgy viszik majd, mint a cukrot (aki két azonos minőségű termék között az amúgy kidobásra ítélt csomagolás alapján dönt, az hülye sznob). Tetszik vagy sem a magyar termelőknek, saját maguk által elkövetett sokéves bizalomvesztést kell helyrehozniuk, ha túl akarnak élni a piacon.

dr. Ez is csak egy nick 2012.08.24. 02:03:47

@Nadasurf:
Csak aztán óvatosan, amikor szopod ki a tehénből a tejet, nehogy az egycsöcsű tehenet kapd szájvégre, mert gecire fura íze lesz a tejnek.

A többi marhaságodat nem minősíteném, de nagyon látszik, hogy falut csak képen láttál életedben.

freasic 2012.08.24. 06:24:37

Ha érdekel egy on-line stratégiai játék,jó társasággal,izgalmas csatákkal,gazdasági modullal, gyere,és próbáld ki! :) www_erepublik_com/en/referrer/jim-bo

kisa 2012.08.24. 07:02:08

@wanekus: Azért hadd védjem egy kicsit a sándort: ebben a felhozatalban messze átlagon felül normális. Legalábbis hébe-hóba annak tűnik.

Drótos Pipacs · http://drotvizsla.wordpress.com 2012.08.24. 08:19:17

@misc: Matyós párizsit (szerencsére) még nem láttam, de klotyópapírt igen. Megdöbbentő élmény volt...

Ans1979 2012.08.24. 08:26:21

Nos igen... az írás nagyon korrekt, sajnos ez jelenleg a helyzet.

Páran emlíettétek a bort. Az kell hogy mondjam, sajnos ott is vesztésre állunk. Nem azért mert a Magyar bor rossz lenne, nagyon nagy kedvelöje vagyok. Csakhát a boltok alsó üolcain lehet 800-1200 Ft ért olyan Chile-i, Dél-Afrikai, Ausztrál (hadd ne soroljam fel a többit is) borokat kapni, amelyek a 3000-4000 Ft-s Magyar borokkal vetekszenek.
Namármost, ilyen melegben az embernek esténként jól esik egy fröccs. A Dankó Pityu, mivel még a VBK-ban is blaszfémia, eleve kilöve. A következö árkategória pedig az említett külföldi.

Ne értsetek félre nagyon nagyra értékelem a világhírü borainkat de egy 1997-es Polgár Elixírt azért nem dúsítanék fel szódával.

komplikato 2012.08.24. 20:35:49

@Ans1979: És akkor arról nem beszéltünk, hogy sok mára neves pince elkezdet prostituálódni és minden szart kevernek a mára híres boraikba, magyarán gagyi minőséget adnak el prémium áron.

Nadasurf (törölt) 2012.08.25. 12:45:57

@dr. Ez is csak egy nick: Nem éltem falun, éppen ezért is próbálok városi környezetben növényeket termeszteni. A tehénből nyilván nem én fejtem volna te a tejet te nagyon okos, de ha már ilyan nagy a pofád meséld már el, te hogy csinálnád városban, nulla helyen.

hegyilány 2012.08.25. 21:00:27

Ez egy nagyon korrekt írás.
Magyarkodás" ide, vagy oda, a magyar társadalom egy hatalmas csoportja az olcsóbb, de fogyasztható, ehető árut keresi, vásárolja meg. Legyen az külföldi, avagy magyar.
Már csak azért is mert sokaknak nagyon szűkösen telik már élelmiszerre is.

Hát. Igen. "téli szaláminál, a csabai kolbásznál, vagy a tokaji bornál."
Csak az a hatalmas probléma, hogy említett társadalmi csoport, csak hírből ismeri.
Egyébként tényleg vitathatatlan, hogy ehető, és finom. Úgy hallottam, én is.
:(

hegyilány 2012.08.25. 21:14:22

Wartburg kombival piacozó hazai termelőé."
Semmivel sem rosszabb a német, osztrák, vagy akármilyen nemzetiségű áru.

A másik) Csak azért piacozik a t. termelő ilyen" autóval, esetleg más, kicsit romos" járművel, mert sajnálja, meg aztán mutogatni sem akarja? a terepjáróját, vagy éppen más" nagy értékű járművét.

Így nem ritkán alakul ki az a kép) lám, szegény, milyen sokat dolgozik, s mégis?! nem futja másra, csak Wartburg kombi"-ra.
Hát! Van ilyen.(is).
Egyébként a magyar terméknél (is) sokszor előfordul, hogy nincs arányban a minőség az árral, a megfizethető árral.
süti beállítások módosítása