Laci néni agytrösztje

2012.02.29. 10:35

Gyors egymásutánban három hírrel is a címlapra került az Orbán kormány legfrissebb jáde oszlopa, Németh Lászlóné, illetve az általa irányított Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Először azzal, hogy az Index kiderítette: tucatnyi külső szakértőt foglalkoztatnak olyan feladatokra, amelyeket nyilvánvalóan házon belül kellene elvégezni. Aztán azzal, hogy – már megint, és szokás szerint érthető indok nélkül – lefejezték az egyik szakfőosztályukat. Végül pedig azzal, hogy kétmilliárdos megbízást adnak a Századvégnek, amelyről még egy ovis is tudja, hogy idestova húsz éve a FIDESZ házi politikai műhelye. Gondoljunk csak pl. Stumpf Istvánra, a legpártatlanabb alkotmánybírára, vagy Giró Szász Andrásra, a kormányszóvivőként is legobjektívebb politikai elemzőre.

A három ügy alapvetően ugyanarról szól. Arról jelesül, hogy a FIDESZ hatalomátvétele után az államigazgatásban kő-kövön nem maradt. Alighanem abban bíztak, hogy az "egységsugarú választópolgár" már rég beletörődött: a közigazgatás mindig is a pártharcok színtere marad. Mindkét oldal egyformán lerabolja, teleülteti a saját plakátragasztóival, és aztán alájuk teszi a luxuskocsit, az ingyen mobilt, a bőrkanapét, meg az állami üdülőt, hogy az adófizetőkön élősködjenek. Mindenek előtt, persze, a szocik.

Pedig, ez nem így van. Bizony, amit a FIDESZ 2010-ben művelt, az igenis túlment minden korábbi határon. Az, hogy az államtitkárok közül senki sem maradhatott, még elmegy. De a narancsok 100%-os cserét hajtottak végre a helyettes államtitkároknál is. Ebből a nagyjából hatvan emberből – akiken egyébként a kormányzás szakmai minősége valójában múlik – kettő, azaz kettő olyan volt, aki már az elmúltnyócévben is dolgozott ilyen beosztásban. Egyiküket azóta szintén kirúgták. Maradt 1, azaz 1 fő. Pedig a csere-arány a korábbi kormányváltások során nem meghaladta meg az 50%-ot.

A főosztályvezetői, osztályvezetői szinteken is hasonló a kép. A sajtó rendszeresen tudósított arról, hogy különböző rendű és rangú állami vezetők rokonai, a „rendes” jobboldali családok ifjú diplomásai az egyetemről szinte egyből magas minisztériumi beosztásokba, állami cégek élére katapultálódtak. Manapság pedig hatalmasaink egészen nyíltan beszélnek arról, hogy a következő ciklusban a parlamenti fogyókúra kapcsán kieső FIDESZ képviselőiket majd pl. a közigazgatási hivatalok vezetői székeivel fogják kárpótolni.

Nem, korábban ez sem volt szokás. Még az első viktoriánus korban sem. Akkoriban pl. a minisztériumok még szépen megvárták, amíg a miniszter lediplomázik, és egy ország röhögte ki Torgyán Józsefet, amiért a saját menyét, a középiskolai érettségivel felfegyverkezett Hingyi Beatrixot – mint „légügyi dinasztia sarját” – a megboldogult MALÉV igazgatóságába delegálta.

Mondhatnák persze: a válság közepén miért pont a könyökvédős csinovnyikokat kellene védeni? Miért kéne azt gondolnunk, hogy a vérfrissítés a közigazgatás kárára vált? Nos, pl. azért, mert a sajtó állandóan tele van az elmaradt, elkésett, kulcsfontosságú jogszabályok hiánylistájával (Ezen a héten pl.: adósmentés, magánnyugdíj-pénztárak). Akinek szeme van, látja: a végül megszülető törvényeket a Tisztelt Ház kénytelen sorozatban újratárgyalni, hogy az „apróbb hibákat” kijavíthassa. Ami pedig a cső végén a sokadik visszacitálás után kijön, az jó eséllyel azonnal az EU Bizottság és az EU Bíróság előtt landol. Mindez pedig nem egyszerűen csak zsenánt Magyarországra nézve, hanem sok pénzben, időben, vesződségben mérhető, tényleges károkozás.

Ami a Századvéget illeti, az ügynek elvben kielégítő magyarázata lehetne a pártfinanszírozás is. De az igazi ok – szerintem – megint az államigazgatás beszántása. Az, hogy valakinek mégiscsak meg kell csinálni a melót. És ha házon belül már lassan iktatni se tudnak, akkor tényleg kénytelenek kiszerződni. (Még szerencse, hogy az ugyancsak átírt közbeszerzési törvénynek köszönhetően az ilyesmi manapság gyorsan, és egyszerűen megy. Még diploma sem kell a lebonyolításhoz, elég egy könyvelő – ugyebár.) Hogy a mókára olyan milliárdokat költünk, amelyeket az adófizetők a minisztériumi munkatársak bérén keresztül egyszer már kicsengettek? Giró Századvég András majd kimagyarázza. A Cég ajándéka. Egész ügyes.

Tartok azonban tőle, hogy a választók átlátnak a szitán. Az ilyen sztorik miatt az inkompetencia bélyege lassan végleg ráég a kormányra – és ezen Laci néni sem tud segíteni. Akkor sem, ha az összes minisztérium minden szakmai tanulmányát „egy hajtásra” megíratja a Századvéggel.

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr784224996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.02. 13:30:19

"Tartok azonban tőle, hogy a választók átlátnak a szitán."
Hát igen! Ez az ellendrukkerek fő mantrája. Sajnos a közvélemény kutatások nem ezt mutatják. :( A választók hisznek a nagy szómágusnak, mert hinni akarnak.

alterego56 · http://pentele.multiapro.com 2012.03.04. 09:17:21

Re
TrueY

Menj le egy egy közepes forgalmú kocsmába ahol némi politizálás is folyik. Ott tarts közvélemény kutatást. Nem az érzelmileg a kettős állampolgárság adományával megzsarolt erdélyi és felvidéki polgárok véleményét kell figyelembe venni hanem az anyaországiakét.
süti beállítások módosítása