Csak a bunkóság

2012.02.18. 11:22

Mostanság egyre többször van részünk abban az örömben, hogy magyar filmesekre figyel fel a világ. Tegnap óta Fliegauf Bence van soron: Csak a szél című, a 2008-2009-es romagyilkosságok által ihletett mozija a berlini filmfesztivál egyik esélyese.

Lenne? Lett volna? Történt ugyanis, hogy jött Balog Zoltán álomtitkár, és egy rettenetes bumfordi húzással belerondított az ünneplésbe. Hívatlanul, ormótlan, amatőr módon, a filmről szóló sajtótájékoztatón KIM méltóztatott szétosztani egy három oldalas (pocsékul fordított) sajtóanyagot arról, hogy a film – bár valós eseményeken alapul – csak fikció. Mert ez egy tök jó film, de csak egy film. És Magyarország azért nem olyan ám! A rendőrség például rettentő erőkkel nyomozott, a gyanúsítottak ellen vádat emeltek, egyébként meg: másutt is voltak ilyenek. Például Németországban! Úgyhogy nehogy valaki azt higgye. Továbbá, a magyar demokráciának története során "most van először Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkársága" (Hozsánna!). Magyarországnak pedig rendkívül "professzionális” (sic!) romapolitikája.

Sikerült is elérni, hogy a német sajtóban már nem Fliegauf, hanem Balog a téma.

A sajtótájékoztatón aztán rögtön kiderült: Fliegauffal senki nem egyeztetett, fogalma nem volt a szórólapokról. - szegény, törhette a fejét, hogyan is jelezze: "Oh, my god..." nem ő volt az az idióta, akinek a fejéből ez a manőver kipattant – anélkül hogy túl nagyot rúgjon a kormányba, amely egyébként a film költségeihez sokmillió forinttal járult hozzá. Végül annyit bírt kibökni: "Ez jellemző a mai Magyarországra". Hát, az.

Ahogy az események tovagyűrűzése is. A magyar nagykövetség ugyanis – hátha valaki még nem értesült a kormány világra szóló blamájáról – az egészre még rászervezett egy vitaestet is. Amelyen a filmesek nem vettek részt, a moderátor a filmet nem látta, viszont, bemutatták Balog Zoltánt „a romakérdésért felelős miniszterünket”, és hosszasan hirdették a kormány dicsőségét. Melynek során Balog egyébként azt állította: ő sem tudott a saját hivatali fejléces papírján kiadott pamfletről. („Lehet ezt még kínosabban?” – Berliner Tageszeitung, TAZ.de)

Az ügynek kettő tanulsága van:

Először, újabb bizonyítékot kaptunk arra, hogy a kultúra állami támogatása nem több mint szükséges rossz. Szükséges, de nagyon rossz is, mert – legalábbis nálunk – mindenkit, akit támogat, abba a gyanúba kever, hogy az aktuális kurzus kegyeltje. (Ha véletlenül mégsem tenné, akkor majd jön a következő kormány korrupció-ügyi államtitkára, és majd ő szétkürtöli, hogy az volt.) Tehát, ha már az ember kormánya pénzt ad a művészeknek, akkor ezt lenne szíves úgy adni, hogy ő lehetőleg ne látszódjék. Mert ebbe a közegbe ő egyszerűen nem való. Egy logó az Abspannban, aztán kuss. És szíveskedjék kerülni annak a látszatát is, hogy az adott műbe ő belealkotott. (Andy Vajna például bizonyára nagyszerű producer, de neki meg láthatóan a kormányzásról nincs halvány segédfogalma se. Különben megértette volna, hogy ami egy hollywoodi társproducernek természetes – tudniillik a végső vágás joga, amelyet az állam számára a támogatott filmek esetében kikötött – egy állami filmalap részéről csakis a legotrombább cenzúra lehet. Fliegauf kapcsán egyébként sikerült ezt a gyalázatot is megint a címplapokra katapultálni.)

Másodszor, a Zorbán kormány egy árva napig nem bírja ki, hogy világgá ne kürtölje a saját elementáris alkalmatlanságát arra, hogy ezt az országot bárhol, civilizált közegben képviselje. Még mindig nem értik, hogy ahelyett, hogy reggel és este arról ordítoznak, hogy milyen igazságtalan szegény Magyarországot támadni, miközben itt vannak ők, a nemzet, az igazság bajnokai, a műveltség mintaképei, satöbbi – egyszerűen csendben kéne már maradniuk. És egyszer ebben a nyomorult életben, kivételesen, könyörgöm, viselkedni.

Mert a Berlinalén – ha tetszik, ha nem – nem Balog Zoltán a roma szakértő, hanem Fliegauf Bence. Ahogy elnézem egyébként, valószínű, hogy azon kívül is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr904129190

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Groó Diana, Fabricius, Fliegauf és a kortárs filmművészet 2012.02.24. 11:04:41

Groó Diana 1973-ban Budapesten született, a Kazinczy utca környékén nőtt fel. Filmjeiben rendszeresen megjelenik a közép-európai zsidóság, mint téma. Származását élete fontos momentumának vallja. „A zsidóság – életem része; a származásom mi...

Trackback: Kulturális őrület: a kormány majd minden művet megmagyaráz? 2012.02.18. 22:19:06

Ami a Berlinálén történt, mármint, hogy A csak a szél c. Fliegauf Bence film bemutatója előtt az újságírók székére a Közigazgatási és Igaz­ságügyi Minisztérium fejlécével ellátott nyomtatványt helyeztek el, az egészen ritka kormányzati teljesítmény. A ...

Trackback: M. Péter György nyílt levele a magyarországi rasszizmusról Los Angelesből 2012.02.18. 21:34:43

"-Ez egy könyv?-Nem, ez a plafon."(példapárbeszéd egy életcentrikus orosz nyelvkönyvben)Kedves honfitársaim! Roma barátaim!Szomorú vagyok, szomorú, mint a farkatlan füles a szivárvány tövében. Lógathatnám kamillába csepegő orrom, de az áruló...

Trackback: Offenzívabb lesz a nemzetközi kommunikáció? 2012.02.18. 20:47:26

Uppppsz, csak nem működik a kormány eleddig rettenetesen béna nemzetközi kommunikációja? Talán most először nem megkésve, időben. Berlinben éppen sajtótájékoztatót tart Fliegauf Benedek a cigánygyilkosságok inspirálta filmjének kapcsán, erre az

Trackback: A Fidesz ellopta a showt Fliegauf Benedektől 2012.02.18. 14:00:39

Fliegauf Benedek romagyilkosságokról szóló filmje után, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szórólapot osztogatott a Berlinálén, jelezve Magyarországon nem ilyen súlyos a romahelyzet, a film csak fikció. Hát nem szánalmas?...

Trackback: A Fidesz ellopta a showt Fliegauf Benedektől 2012.02.18. 13:57:44

Fliegauf Benedek romagyilkosságokról szóló filmje után, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szórólapot osztogatott a Berlinálén, jelezve Magyarországon nem ilyen súlyos a romahelyzet, a film csak fikció. Hát nem szánalmas?...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Húsleves 2012.02.19. 10:55:11

@narmer:
Ja, és a kérdésemre is válaszolhatnál, ha már ennyire szeretsz írogatni.

-- dr kotász -- (törölt) 2012.02.19. 10:57:52

@kitiltott bögre:
40 000 000 Forintos kérdés: a kormányt ki választja?

(Most abba nem menjünk bele, hogy most éppen nem is akármekkora többséggel, mert ez részletkérdés.)

kitiltott bögre 2012.02.19. 11:00:46

@-- dr kotász --: az per pill-márahogy a dolgok állnak ebben banánköztársaságban-mindegy.

kitiltott bögre 2012.02.19. 11:03:38

@prolee: ilyen főszereplő kb. negyven van a tarsolyomban.ergo,simán lehetne akár egy mostanság divatos realityt is forgatni belőle.

Darth_Vader 2012.02.19. 11:04:58

Gondolom Szögi Lajos és Vladimir Cosma családjának is a kedvenc filmje lesz. Liberális gyökér fleigauf !

Mister Gumpy 2012.02.19. 11:07:31

@scsaba1: Ha az eszkimók csinálnak erről filmet, ráadásul jót, akkor az bizony jó pont is lehet nekik. (Nem láttam Fliegeauf filmjét, a nevét se tudom leírni biztosan, csak az értelem megkívánja, hogy kiegészítsem mondandódat. Persze, a téma rossz reklám. De hát ez van, ez a hazánk.)

narmer 2012.02.19. 11:11:42

@Húsleves: Na figyelj Sügér!
1. Azt hiszem, hogy Filegauf Benedek nem ért jobban a cigánypolitikához, mint Balogh Zoltán, bármennyire is ezt sugallja a cikkíró. 2. Nem tetszik, hogy Baloghot durván pocskondiázzátok, szemmel láthatóan licitre téve. Remélem érthető voltam.Van egy harmadik üzenetem is szórakozzál a barátnőddel, a barátnőd barátnőjével vagy akivel akarsz,ezekkel a vulgár pszichológiai zagyvaságokkal. Pusztán a véleményemet közöltem, de akik örökké a türelemről szónoklnak rögtön a legócskább személyeskedésbe kezednek. Te is ezek közé tartozol, úgy, hogy ülj le a vasárnapi ebédhez és edd meg szépen a húslevesedet.Jó étvágyat!

szemtanú 2012.02.19. 11:12:17

Elnéztem ezt a három cigány embert, akiket - a hitelesség kedvéért - kivitt magával a rendező Berlinbe. Sugárzott a boldogságtól mindegyik, talán először és utoljára jártak külföldön. Gondolom kaptak szép gázsit is a szereplésért.
De, mi lesz holnap? A rendező úr vajon tartja velük a kapcsolatot, mondjuk két év múlva is. Vagy ezzel a filmmel le lett tudva a cigány probléma? A gázsi elfogy, a dicsőség a rendezőé, de mi lesz velük?
A legaljasabb dolognak tartom, amikor valaki saját hasznára felhasználja mások baját, mint egy aktuális témát, majd amikor a pillanat elmúlik, elegánsan tovább lép.

Mister Gumpy 2012.02.19. 11:17:11

@Félkegyelmű: Feltételezem, legalábbis remélem, hogy az illető családoknak nem az lenne a válasza az ő tragédiájukra, hogy ártatlan családokat mészárolnának, ha tehetnék. Tehát aligha van bajuk Fliegauf filmjével. Hogy nem a kedvencük, az lehet. De képzeld, ilyen van, és rendben van, ugyanis a világ, a nácikkal ellentétben, sokszínű. Én se nézek nácikról filmeket szívesen. Cigányokról se. Magyarokról se.

kitiltott bögre 2012.02.19. 11:17:15

@-- dr kotász --: érdekes nem érdekes,ez van. egyszerűen nem vagyok hajlandó eltűrni hogy egy tolvajokból álló szektaszerű szervezet nyilvánítson véleményt az én nevemben.

kitiltott bögre 2012.02.19. 11:19:49

@-- dr kotász --: érdekes,nem érdekes,ez van. egyszerűen nem vagyok hajlandó eltűrni hogy egy tolvajokból álló,szektaszerű szervezet nyilvánítson véleményt az én nevemben.

Advanced Flight 2012.02.19. 11:20:35

Ugyan már, fel lehet fogni ezt a jó oldaláról is.:-) Amíg nyugatiék azt hiszik, hogy Mo-n csak a barnultaknak van félnivalója, addig a vörösesszőke, szeplős Günther bátran jön ide költeni az eurót. Ha aztán városnézés közben, a zsinagógából kifele igyekezvén Kolompár Marlonbrandó leszúrja, hát így járt. Hír szerencsére nem lesz belőle, többi Günther meg se tudja :P

csorsza 2012.02.19. 11:28:06

@sárkányfő: talán van ok-okozat a két eset között. És nem a cigánygyilkosságok miatt volt Olaszliszka (és itt az olaszliszkai eset jelképként értelmezendő).

Aljas, gyáva gyilkosságoknak tartom ezeknek a cigányoknak a lesből lemészárlását, rohadjon az elkövetőkre a műanyag lakat.
De az arányokkal baj van, mintha sokkal kevesebb cigány sokkal több ilyen aljas gyilkosságot követne el. Nem tudok tapsolni Fliegauf ezen filmjének díjaihoz, sajnálom. Még az is eszembe jut, szégyellem, h vajon mennyire tudatosan akarta ezzel a témával a nyugati nagyon demokratikusak kedvét keresni?

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 11:29:53

@scsaba1: Mind a 150-200 ottlevő szereti? Hmmmm. Ez nem a NÉP !

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 11:38:24

@sárkányfő: Magad nevében nyilatkozzál meg baba.Dicsőség!!!!!! Besza-behu.

-- dr kotász -- (törölt) 2012.02.19. 11:42:32

@kitiltott bögre: Hát ha te így gondolod, az a te dolgod. Az elsöprő többség viszont nem így gondolja, és amíg ez így lesz, addig sajnos ezt el kell viselned. A demokráciában ti. a többség akarata érvényesül.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 11:43:44

@sárkányfő: Vazze ,inkább feküdtél volna már le! Mi az hogy szembeállítani??Nem történt meg??Hol van a film róla?Vagy ezt nem kell ország-világ előtt megszellőztetni?Elképzelhető hogy többen nézték volna meg,mint a szeles filmet.Sőt.Nagyobb indulatokat váltott volna ki.

nu pagagyí 2012.02.19. 11:48:25

A cigánygyilkosságok ragyogóan kifejezik, hová durvult Magyarország. Egyes hozzászólók hangneme mindent kifejez, bátran a gyilkosok mellé ülhetnének, a társadalom közönye pedig megmagyarázza miért jutottunk ide. Ezek az események nem történhettek volna meg egy normális országban, de ha történik is hasonló, az a helyszínelő, aki nem ismerte fel a nyilvánvaló jelekből, hogy gyilkosság történt már rég nem lenne a testületnél. Az igazságszolgáltatás sem csordogálna évekig, bátorítást adva más egzaltált hülyéknek.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 11:49:59

@sárkányfő: A cigány-kártyát a cigányok játsszák.CSAK. Ha a Jobbik szól róluk,baj.
Ha filegaufsteinberg,akkor jó.Hogyis van ez?
Egyik sem hazudik,akkor miért a különböző megitélés?
HáHHÁÁÁÁÁÁá,rasszizmus.

szmoker (Homo Trollicus) 2012.02.19. 11:54:30

@sárkányfő: "Te nagyon hülye, ha valaki pénzt akar, akkor kommersz filmeket csinál"

Te nagyon okos, miért csinálna kommersz filmeket, amikor állam bácsi állja a cechet akkor is, ha piacképtelen, értéktelen, nézőmentes "művészfilmeket" készít?

Ja, amikor meg nem fizetik, akkor a Bélus haverjával együtt sírják tele a médiát, hogy nincs píz...

Szalahadin 2012.02.19. 11:55:44

@szemtanú:
"A legaljasabb dolognak tartom, amikor valaki saját hasznára felhasználja mások baját, mint egy aktuális témát, majd amikor a pillanat elmúlik, elegánsan tovább lép."
Azért ebben a műfajban nem Fligeauf lenne az első, gondolj Spielbergre és a Schindler listájára. Jövőre nyilván pont annyira fogják érdekelni Benedeket/Bencét mindegy, minek hívja magát, mint Spielberget a tényleges túlélők.

2012.02.19. 11:56:39

Látom a kommentek már elmentek minden irányba, úgyhogy nekem se kell ragaszkodni a posztban felvetettekhez. Nekem az a véleményem, hogy a rendező magasról tesz a cigányokra, talált egy tuti témát, ami miatt a filmje mindenképp nagy visszhangot kap, ezért választotta. A cigánytéma menő, szeretik a fesztiválok, szeretik a jogvédők, támadni nemigen lehet, mert aki megteszi, rögtön mocskosnáci lesz, és minden támadás csak magasabbra emeli a rendezőt. Ez már magában disznő dolog szerintem, ha Filegauf eddig is szociálisan érzékeny figura lett volna, azt mondom, rendben őt ez érdekli, ez esetben az elfogultság sem probláma. De nem, neki ez egy nyerő taktika volt. És kimegy, viszi a cigányokat, hordozza őket körbe, mint a véres kardot, és tegnap láttam, amint azt nyilatkozta, hogy őt sokkolta anno a támadások híre, és éjszakánként felriadt, mert nem tudott miatta aludni. Na ezért a kurva anyját. Klasszikus exploitation.

nimonic 2012.02.19. 12:01:04

Követelem az azonnali egy vagy egy se pártrendszer bevezetését, a szólásszabadság azonnali megszüntetését, az internet cenzúrázását, az oda való irkálás technikai lehetőségének azonnali kiiktatását!
Ez az áldozat eltörpülne a várható társadalmi haszon mellett.
Kipróbáltuk azt is, hogy milyen nem beszélni szabadon, majd azt is hogy milyen.A magyar társadalom bebizonyította, hogy jobban áll neki a szájkosár. Ha valaki kételkedne, az olvasson blog-kommenteket!
Magam részéről boldogan elnémulok örökre, ha cserébe többé másokat nem kell véletlenül se meghallanom. Ezt hoztuk ki a demokráciából.Nem jött be, van ilyen.

Darth_Vader 2012.02.19. 12:02:07

@Mister Gumpy: Óriási na, szavamra mondom pazarul frappáns válasz.... Szerintem ne erőlködj tovább.

Szalahadin 2012.02.19. 12:05:37

Nagyon valószínűnek tartom, hogy ha Szögi Lajosról készülne egy hasonló film, lehetne szakmailag akár sokkal jobb is, mint Fligeauf filmje, semmifél díjat nem kapna. Azon roppant egyszerű oknál fogva, hogy nem illene bele a "fasiszták által üldözött kisebbség" előregyártott sablonjába. Ha pedig ebbe nem illik bele, senkinek ne legyenek illúziói, ezeknek a figuráknak sem képességük, sem szándékuk nincs új sablont gyártani, ilyen helyzetre a maguk egybites módján az elutasítással tudnak csak válaszolni.
A nyugati ballib értelmiség és művészvilág teljesen buta és primitív, a már említett egybites módon gondolkozik sok dologról.
Gondoljunk arra, mekkora zavart okozott, amikor Wajda filmet csinált Katynról. Először nem értették, zavartan forgolódtak, majd elutasították azzal, hogy "nem hiteles". Roppant zavaró volt, mert az ő döbbenetesen egyszerű, a több évtizedes agymosás eredményeképpen rendkívüli módon beszűkült gondolkodásuknak csak egy olyan második világháborús film felelhetett volna meg, amiben a németek, esetleg a japánok a gonoszak. Döbbenetes volt akkor ráébredni, milyen sötétség honol a nyugati fejekben a második világháborúról...

Mister Gumpy 2012.02.19. 12:11:39

@Félkegyelmű: Jól van na, naív vagyok, belátom, de a remény hal meg utoljára, reméltem, hogy azért hívod magad Félkegyelműnek, mert ismered a korlátaid, nem pedig, mert büszke vagy rá.

kitiltott bögre 2012.02.19. 12:27:17

@-- dr kotász --: ezzel az elsöprő többséggel vitatkoznék.a saját tapasztalataimból kiindulva ugyanis a jelenlegi kormányt támogató választópolgár csak itt a neten létezik.

Measurer 2012.02.19. 12:32:31

Az arte-tv riportja szerint :

"Fliegauf szeretné bemutatni országának dekadenciáját és széthullását, melyben senki sem kisérli meg, hogy cselekedjen."

www.arte.tv/de/Just-The-Wind/6392184,CmC=6379110.html

Nem mégis annak van igaza, akinek programja van, aki próbál tenni is valamit?

sárkányfő 2012.02.19. 12:34:54

@szmoker (Homo Trollicus): azért nagyeszű, mert a kommersz filmekből nagyon meg lehet gazdagodni, és éppen a pénzre hivatkozott az, akinek válaszoltam. Bence nyugodtan forgathatna külföldön, meg amerikában is simán, tele van ajánlatokkal, ha csak a pénz érdekelné már régen akcófilmeket vagy tinivígjátékokat forgatna nemzetközi sztárokkal és dőlne hozzá a sok pénz.

sárkányfő 2012.02.19. 12:37:42

@csorsza: ok-okozat? miért, a lemészárolt családok, a leölt kislány ugyan milyen okot adott arra hogy kivégezzék? milyen okról beszélsz barátom? gondolkodj már egy cseppet.

fidzsi 2012.02.19. 12:43:25

Tisztelt kommtársak! Mivel itt már többről, mint egy filmről van szó, én is "kitekintek".
Nem láthattam még, és őszintén szólva nem is
biztos, hogy megnézem a filmet. Helyettem majd
az a sok-sok tízezer-vagy százezer- ember megnézi, szerte a világon, és persze kis
hazánkban. Ha csak a köztársaságért és sajtószabadságért küzdő polgártársaimat veszem.
máris egy szép számot sejtek. És akkor Európánk
rengeteg igaz, kulturált demokratájáról még nem is beszélek. Szóval tuti a siker.
Amúgy: most, hogy az egész európai sajtó tele van ennek a jelenlegi rendszernek szerfölött jogos és méltányos bírálatával, ez
a művészeti alkotás is jól jön.Amúgy (2):
ha művészünk még megemlítette volna az itteni
zsidóság jogos rettegését-kivéve engem, de én
hülye vagyok teljesen- tán még az arany medvét is megkapta volna. Kicsit felületes volt a lelkem. Jól jött volna az arany maci
a köztársaságért küzdő demokratáknak. Persze,
ahogy olimpiákon mondják: az ezüst is szépen
csillog.
Amúgy (3):Azt egy picinykét furcsállom, hogy egy kedves kommtársam kifogásolja a Vajna gyerek által megkívánt végső vágás jogát.Ti. nevezett még-nyilatkozata szerint- nemzetközileg ismert forgatókönyv írókat is hozatna a szakmát tanítani. Persze lehet, hogy ez az Orbán-bérenc fiú, rosszul/rosszindulattal látja nemzetközileg
nagyra becsült filmkészítőink szakmai tudását. Ráadásul belegázol orbánosan az alkotói szabadságba. Ez a fazon nincs tisztába/téve/ az igazi demokrácia lényegével. De jól megkapja a világszerte -nézők tíz-,sőt százezrei által - tisztelt és megbecsült Tarr Bélától.
Úgyhogy, hajrá!
Tisztelettel.fidzsi, droid.

Szalahadin 2012.02.19. 12:58:49

@sárkányfő:
A Csorba Róbert nevű kislányról beszélsz? Vigyázz, mert ha így utólag lekislányozod, kiránthatod a gyufát, te leszel a következő gádzsó, aki közelebbről is megismerkedhet majd a "különállás kultúrája" fedőnevű nagykéssel.

sárkányfő 2012.02.19. 13:22:09

@Szalahadin: a gyógyszereid vasárnap is be kéne venni, nem csak hétköznap...

Csingiz 2012.02.19. 13:25:29

@Szalahadin: Apropos Katyn. Ezt én valemelyest árnyalnám.
A Katyn cimű filmet az Oscar díj odaítélésénél az USAban beválasztották az év 5 legjobb idegennyelvű filmje közé. Ez nagyjából megfelel egy Ezüstmedvének. És ez a film volt az egyik legjobb film 2007ben az amerikai kritkusok megítélése szerint:
www.rottentomatoes.com/m/1207748-katyn/

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 13:46:27

@sárkányfő: Nekem is tetszik,és egy karakter választja el a belépett felhasználótól.Capisci?

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 13:47:43

@nimonic: el lehet innen menni,ahogy ecceri elnökünk mondta volt.

gnme 2012.02.19. 13:59:40

Balog Zotya' már megint?

Ki a fa' az?

A neszűrbe még nem volt. Tehát Balogzotya egy üres retorikai fordulat.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 14:10:33

Egy kis nézegetnivaló.
Csak azért,hogy hallgattassék meg a másik fél is.A Magyarok hozzáállását kicsit megérteti a vak,süket,és néma csapattal.
romagyilkosságok:

barikad.hu/node/15298

gnme 2012.02.19. 14:17:54

együtt dolgoztam egy pékkel, aki elvágta a nyakát egy barnának tóalmáson

láttam a méhtelepen a neszűri telek oszlopait, a szomszédék kivették egyik éccaka, azt bevitték délelőtt .. ott röhögtem rajta, ennyire amatőr módon lopni :-) a szomszédtól

noviktornoparty 2012.02.19. 14:35:30

@Dr.Betépett felhasználó: te tényleg ennyire ostoba vagy? meglepne ha azt mondanám, hogy tízszer ilyen hosszú listát tudnék írni hófehér magyar emberek által elkövetett hasonló bcskről? meglepne, ha azt mondanám, hogy a lista hitelességéről finoman szólva sem vagyok meggyőződve (egyről a tisdzavasvári sírrongálásról speciel tudom, hogy idióta fehér diákok követték el)? meglepne, ha azt mondanám, hogy a bűnözés és annak bizonyos, a listán sűrűbben előforduló típusai nem népcsoport, vagy rasszspecifikusak, hanem szociális rétegproblémák?

Húsleves 2012.02.19. 14:47:25

@noviktornoparty:
A szociális rétegproblémák viszont jelentős részben etnikum-specifikusak. Ezért van az, hogy a nálunk a rasszizmus kezelésében jóval nagyobb tapasztalattal rendelkező Amerikában nem tekintik fajellenességnek azt, hogy a rendőrség tipikusan feketékre jellemző bűncselekményekről beszél. Nálunk viszont aki cigánybűnözésről beszél, azt megbélyegzik a toleranciabajnokok. Pedig csak akkor lehetne az etnikai konfliktusok ellen tenni, ha úgy kezelnék a cigányság szociális körülményeit és integrációját, hogy egyrészt javuljanak az ő körülményeik, másrészt kisebb legyen az általuk elkövetett bűnözés, és így csökkenjen a velük szembeni ellenszenv. Ezzel szemben a jogvédők eddigi "integrációs" gyakorlata eddig garantáltan csak gerjesztette a feszültségeket.

noviktornoparty 2012.02.19. 15:04:29

@Húsleves: sztem azért bélyegzik meg őket a cigánybűnözés kifejezésért, mert az a kifejezés ostobaság. beszélhetünk romákra inkább jellemző bűncselekményekről (lopás, rablás stb.) és elkövetési módokról (nagyobb publicitást kapó, agresszív viselkedésből fakadó bcs.ek), viszont ez nem csak abból fakad, hogy ők romák. vannak szociológiai, kultúrantropológiai és kriminológiai okai is, melynek egy része ugyanúgy igaz a hasonló körülmények között élő nem roma elkövetőkre is. ezért butaság a cigánybűnözés kifejezés.

Húsleves 2012.02.19. 15:22:35

@noviktornoparty:
Ez csak a szavakon lovaglás. Ha fiatalkorú bűnözésről beszélünk, akkor sem azt értjük alatta, hogy a fiatalokra általában bűnözők, hanem azt, hogy a fiatalkorúakra jellemző bűnök.
És a probléma az, hogy - bár te most éppen elismered, hogy a cigányokra jellemző bűnözés áttételesen létezik - amikor viszont tenni kellene ellene, akkor a jogvédők és a liberálisok hangosan belekapaszkodnak abba, hogy a cigányok nem bűnözők, a szociálpszichológiai vonatkozásról pedig mélyen kussolnak. Enbnek a következményeként aztán környezettanulméány nélkül, álszent módon integrációra hivatkozva úgy telepítenek be cigányokat, hogy az garantáltan feszültségekhez vezet. A feszültségeket aztán úgy seprik a szőnyeg alá, hogy leépítik ott a rendőrséget, az etnikai konfliktusokat igyekeznek az "integrációt" elszenvedő magyarok fajgyűlöletének beállítani, és értelmes riportfilmeket készítenek, amelyben a pógármester kijelenti, hogy "a bűnözés nem nőtt, csak az emberek úgy érzik". Aztán amikor robban az időzített bomba, akkor odamennek az álszent jogvédők ilyen táblákkal, hogy "a megfélemlítés is erőszak", ahol az emberek tényleges erőszaktól szenvednek.
Majd ilyen helyzetben próbáld ki a "szociológiai, kultúrantropológiai és kriminológiai" érvek hangoztatását a toleranciaipar képviselőivel szemben, és pillanatok alatt fasiszta leszel.

noviktornoparty 2012.02.19. 15:52:38

@Húsleves: több barátom dolgozik a Helsinki Bizottságnál és gyakorlatilag ugyanúgy vélekednek erről, ahogy én. persze nem kétlem, hogy van olyan jogvédő, aki erősen túlzásokba esik sajnos.

egyébként újra ajánlanám mindenkinek a Katonában játszott Cigányok című előadást. Ritka jól eltalált társadalmi tükör romáknak, jogvédőknek, rendőröknek, rasszistáknak egyaránt.

nu pagagyí 2012.02.19. 16:06:28

@Húsleves: A "cigánybűnözés" kifejezést gyűlöletkeltéssel, megbélyegzéssel kötötte össze a Jobbik. Emlékszünk a vonulgatásokra, ártatlanok megvádolására (Kiskunlacháza). Véletlenül sem lehetett másként érteni, mint felbújtást erőszakra és sajnos volt aki így is értette. A cigánygyilkosságokban pszichikai társtettes a szélsőjobb.

gerdo 2012.02.19. 16:19:49

@Dr.Betépett felhasználó: Ostoba vagy. Statisztikarol hallottal mar? En is ossze tudnek allitani egy listat a kopaszok eroszakos cselekedeteirol de epeszu ember nem foglalkozna vele mert baromsag. Nem a ciganyok jelentik a korlatot, te sajat magad!

gerdo 2012.02.19. 16:27:27

Amugy orulok a dijnak es grats a stabnak, rendezonak. Remelem hamarosan lathatom a filmet. Vegre valami ami rairanyitja a figyelmet arra, hogy az eddigi felzarkoztatasi strategiak nem mukodnek, es hogy a Magyarorszagon peldatlanul eros idegengyulolet/rasszizmus ellen tenni kell. Amig nem keso.

juliska1960 2012.02.19. 16:49:21

@prolee: És még mennyi Emberhez elmehetnének! Mert mi havonta 'élünk 40ezerből' és nem naponta. Nekem volt valamikor egy kis üzletem amit két-hónap híján húsz évig üzemeltettem. Egy katasztrófa és tragédia fejezte be a pályafutásomat. A húsz év alatt 14 betörés Egy rablás közúton történő közlekedésveszélyeztetésével, és olyan kiesebb dolgok hogy raktár ablak betörések, villanyóra lekapcsolások, súlyos személyes fenyegetések nincsenek benne. Érdekes módon minden elkövető egy bizonyos népcsoport tagjai.Engem miért nem kérdeztek meg az üldözések kapcsán? És igenis ki kell mondani hogy cigányisztánban cigány bünözés van, volt, de reméljük hogy nem lesz mindig.És még 51 éves vagyok.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 16:52:04

NEM vagyok "fajgyűlölő".Ostoba sem vagyok.
Életem során a négy barátomnak mondható ember közül kettő cigány.Tisztelem Őket (nagy Ő ),és tudom a problémájukat.Nem ezekről az emberekről beszélek.Arról a kihízott 12 éves cigány takonyról pl.aki előtt le mertem ülni idős fejjel a buszon.A végállomáson,amikor már mindenki leszállt,le akart lökni a buszról.Erőnek erejével.Ismert ember voltam a környéken,és égett a pofám,ha valaki meglátta volna,hogy egy ilyen ipari hulladékkal erőlködök a buszon,nagyon szar lett volna.Többet nem írok,mert minek?Gondold át.
@gerdo: Ez,és társai,mikor délután ,amig nem voltunk otthon,a frissen tatarozott lakásunkban,(aznap költöztünk be...)egy üvöltő cigánykurva tartotta maga elé a poronyát,hogy ne merjünk hozzáérni,mert ők elfoglalták a lakásunkat.Amíg leharcolt volt,addig nem kellett nekik.A készre!!!!!Hát tudod,rasszista lettem.Nem a rendessel van a baj,de ne tagadjuk,hogy 10-ből 1 az.Esetleg kettő.Cső.

nu pagagyí 2012.02.19. 17:06:18

@Dr.Betépett felhasználó: Nem túl életszerű, amit írtál (hazugság?).

nu pagagyí 2012.02.19. 17:10:32

@juliska1960: Csak nem? Meglettek az elkövetők?

nu pagagyí 2012.02.19. 17:17:18

@fidzsi: Ez a film rólad is szól, legyél büszke magadra. Nélküled valószínűleg nem készült volna el egy ilyen film.

Pikk 2012.02.19. 17:20:48

Készült a Cosma gyilkosságról is film, rekordidő alatt de szerintem esélye sincs arra, hogy valaha valamilyen díjat kapjon.
A cigányokkal kapcsolatban pedig eddig minden kormánynak mulasztása volt/van. Életfogytiglani munkanélküliség és mindenféle felemelkedési lehetőség kizárva.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 17:26:55

@nu pagagyí: Ez a színtiszta igazság.Nem tudom,miért magyarázkodok itt neked.A szar éppen az életszerűsége volt.De tudod,ha Te Budán élsz,ezekkel a szemét dolgokkal csak a filigensteinberger félék filmjében találkozol.Ha egy kicsit sikerült megingatnom Téged a fene nagy cigánypártolásodban,már megérte.Legyünk objektívak.De azt hiszem,erre hiába is gondolok.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 17:29:57

@nu pagagyí: Lehazugoztál.Felejts el,ezt senkitől nem tűröm el,még a monitor mögé bújva sem,kispöcs.

sárkányfő 2012.02.19. 17:30:28

@csorsza:
te írtad:
"talán van ok-okozat a két eset között."

mond, hogy kéne ezt szerinted érteni?

A MEDVE NEM JÁTÉK! · http://kigondoltam.blog.hu 2012.02.19. 17:36:56

Bezzeg a cigányok által nap mint nap véghezvitt tanyasinéni-kiablás megölésről, üzletszerű betörésről nincs libsi filmecske!

Kurva anyád!

fidzsi 2012.02.19. 17:39:04

@gerdo: Kedves kommtársam! Úgy gondolom, hogy
igen csak vigyázni kéne a címkék osztogatásával, különösen népek, népcsoportok
esetében. Egyik oldalról ostorozott a cigány bűnözés predikátum, majd ugyanerről az oldalról már mint egy nemzeti attributum "ragasztatik" a magyarokra. Erre vonatkozólag
semmilyen releváns felmérés nincs. Értek ezen
olyat ami kiemelkedő eltérést mutatna a szlovák, osztrák etc. érzelmekhez képest. És ekkor még az igen érdekes francúz "viszonyulásról" nem is beszéltem. Csak úgy, per tangentem : a most kiderült hosszú éveken
át tartó németországi idegen gyilkolászásokat
tekintve egy további hangot nem hallok. Le tudják azzal, hogy ügyetlen volt a rendőrség.
Azon kívül, ugyan már több helyütt leírtam:
Nálunk van az Unióban az egyik-ha nem legnagyobb-zsidó közösség. Nálunk van közép Európa egyetlen zsidó rabbiképzője és egyeteme. Nem tudom, hogy van-e másutt zsidó nyári fesztivál. Nálunk tanul, az Uniót tekintve majdnem a legtöbb izraeli diák,erről
maga az itteni izraeli nagykövet nyilatkozott elismerően. A budapesti, izraeli
kulturális központban egy árva portás vigyázza a házat. Mikor megkérdeztem tőle, hogy hol a fegyveres őrség, azt mondta: a főnökség nem tartja itt fontosnak. Ezek a fent felsoroltak mind atrocitásoktól mentesek. Nem azt állítom, hogy nincs nálunk
rasszizmus, vagy antiszemitizmus, de az, hogy
kiugró lenne európai viszonylatban, az szerény véleményem szerint és a fentiekből következően is egy -elnézést- pofátlan hazugság. Ócska szemét csúsztató módon, szerencsétlen embereket-mint pl. a nagy utazáson részt vett édesanyámat- sokkolják.
Csak kis színesként említem, hogy amikor az előző demokrata, európéer, humánus kormány belügyminisztere, ill. az akkori főkapitány, megengedte a Hősök terén a náci díszszemlét,
akkor senki sem állt fel az Eu. parlamentjében. Mert, hogy hát a gyülekezési
jog, megazisten. Kíváncsi lennék, hogy ha ugyanezt tenné ez a rasszista, antiszemita, kormány, élén a rettenetes populista, feleségverő, szőlő-, és bányanagybirtokossal
mit szólna a demokratikus közvélemény, no meg
a mindenre érzékeny Helsingőr Bizottság.
Megkülönböztetett tisztelettel.fidzsi,droid.

fidzsi 2012.02.19. 17:41:29

Bocsánat, az attributum mellől lemaradt a rasszizmus szó.f.d.

Húsleves 2012.02.19. 17:48:34

@noviktornoparty:
"több barátom dolgozik a Helsinki Bizottságnál és gyakorlatilag ugyanúgy vélekednek erről, ahogy én. persze nem kétlem, hogy van olyan jogvédő, aki erősen túlzásokba esik sajnos.

egyébként újra ajánlanám mindenkinek a Katonában játszott Cigányok című előadást. Ritka jól eltalált társadalmi tükör romáknak, jogvédőknek, rendőröknek, rasszistáknak egyaránt."

Most, hogy veled elsőként sikerült átlépni azt a kommunikációs szakadékot, amit más jogvédővel szemben még nem, én inkább úgy árnyalnám az általad megfogalmazott dolgot, hogy most már tudom, hogy akad olyan jogvédő, aki nem esik túlzásba, vagy legalábbis jelen pillanatban így tűnik. Nem hiszem, hogy ehhez filmes tanmese szükséges, józan ész elég.
Van egy liberális alapelv, ezt mondd el a többi jogvédőnek: az emberi jogok, a szabadságjogok szabadság határa ott van, ahol az egyik ember szabadsága nem a másik kárára megy. Ezt nagyon jól tudják ők, amikor olyan érvet szerelnek le (joggal), mint pl. "szólásszabadság van, jogom van mocskos zsidó buzinak nevezni, ha azt gondolom róla". De ezt kellene szem előtt tartani akkor is, amikor a romák integrációjáról, védelméről van szó. Tudjátok ti azt nagyon jól, hogy nem a masírozással kezdődött a probléma Gyöngyöspatán (sem), ahol a betelepített cigányok terrorizálták az egyszerű embereket. Nem azért terrorizálták a magyarokat, mert született bűnözők, hanem azért, mert jótevőik megtanították nekik, hogy 20.000 ft-os értékhatárig "csak" szabálysértés meglopni a 30.000 ft-ból élő nyugdíjasokat, a fát derékmagasságban kivágni szintén csak szabálysértés, az erőszakoskodásukat pedig eltúlozzák a magyarok, mert utálják a cigányokat. Mindezt megtámogatták azzal, hogy elvitték onnan a rendőrséget, és megtiltották az etnikai bűnözési statisztikák nyilvánosságát (ennyit a nyilvánossághoz való viszonyukról).
Én elég jól ismerem a cigányokat, és tudom jól, hogy nagyon is kaphatók azok a munkára, ha megfelelően kezelik őket, hát itt hazánkban ez olyan szinten nem akar sikerülni, hogy nem is hiszem, hogy az volt a cél.

fidzsi 2012.02.19. 17:58:16

@nu pagagyí: Drága kommtársam! Öregedő, lassuló aggyal, nem értem tisztán, hogy rólam mint
bibsiről is szól a film, vagy támogatom az ilyen cselekményeket. Amúgy csak a te kedvedért és csak most elmondom a véleményemet.
1. Rohadt alakoknak tartom az elkövetőket, ugyanakkor kezdem már furcsálni, hogy az ilyen
filmeket készítők már valahol a tudatuk mélyén
a díjakra sandítanak. Nem vonom kétségbe a rendező tehetségét, de itt már kezdek érezni
egy -díjra irányuló- téma kihasználást. Ez már olybá tűnik nekem, hogy egyfajta üzletelés van a különböző helyeken elpusztítot rokonaim halálával. Ezt más területen is észlelem, de nincs kedvem erről
többet írni. Undorít.
Tisztelettel.fidzsxi,droid.

Húsleves 2012.02.19. 18:00:37

@nu pagagyí:
"A cigánygyilkosságokban pszichikai társtettes a szélsőjobb."
A szélsőjobb térnyerésében pedig pszichikai társtettes a cigányokat magyarok ellen uszító baloldal. Amiket műveltek integráció címén, az törvényszerűen vezetett az etnikai konfliktusokhoz. Persze ez nem győz meg mindenkit, a legtoleránsabb kiválóságaink szerint a magyarok genetikailag gyűlölködők, irígyek. Ha magyarokról van szó, akkor nem divat az okokat keresni.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 18:20:45

@fidzsi: Ja-ja.Sikeres film:benne kisgyerek,kutya,és újabban cigányüldözés.

interflug 2012.02.19. 18:28:18

Hálás téma, jól fizet, töröljük a lábunkat a magyarokba, bazdmeg. Ha itthonról nem kapunk pénzt, majd szerzünk külföldről, ugye bazdmeg?

AbuBakr 2012.02.19. 18:34:03

@Dr.Betépett felhasználó: Stabil szokás náluk. Egy barátom, mire kiadta volna a 8. kerületi lakását, már be is költöztek a kéretlen bérlők... Néhány gyerek és egyből nem egyszerű kitenni őket

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 18:47:47

@AbuBakr: Ahha,itt egyszerű volt,akkor még.
Kijött a járőr,és közölte,hogy másnap kettőkor jönnek,és segítenek kiköltözni.Addigra visszatakarodtak a lekoszlott lyukukba.Ugyanabban az udvarban.Gondold el,mennyire szerettünk ott lakni.

Felhősaláta (törölt) 2012.02.19. 18:54:42

Szomorúvá tesz, hogy csökken a színvonal a rangos filmfesztiválokon.
Mi történt kedves PfffFliegauf Benedek Bence, nem csókolt meg múzsa, nem ihletett meg igazán semmi ? Te olcsó senki.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 19:06:04

@Felhősaláta: Pffffliegalufsteiner......asszem,vagy mi...

fidzsi 2012.02.19. 19:08:33

@Dr.Betépett felhasználó: Tisztelt kommtárs!
Nem vonom kétségbe, hogy vannak társadalmilag
fontos kérdések, problémák, amikről lehet, sőt kell, akár a film nyelvén, szólni. Ami piszkosul zavar, az a problémán felüli, kívüli
számító módszer. Az antiszemitizmusnak, rasszizmusnak most szezonja van. Politikai- taktika, ismertséget hozó, és nem kevéssé forintosítható-eurósítható- az erről szóló "műsor". Én soha a büdös éltben nem tagadtam zsidó származásomat. No jó: aljas, szemét gój
barátaim szerint nehezen is tudnám. Hát most mondd, milyen gazemberek! De én juszt is-dafke- neglizsézem az ilyen beszólásokat.Csak hogy pukkadjanak.
Amúgy, hogy folytassam,néha az az érzésem, hogy itt egy bizonyos, mondjuk pszeudó szekszuális aktusról van szó. Mondjuk, egy talpig demokrata, humánus, européer polgártársunk elkezd vadul antikatolikus meg
hasonszőrű szövegeket megereszteni.Ekkor gyün
a "te büdös zsidó" formanyomtatványból a megfelelő válasz. Ekkor, lelki szemeimmel látom, amint a kedves kommtárs-wahrscheinlich rokon- hátra dűl és jó lesz neki. Megjegyezném, hogy aktívabb koromban, lehetőségeim és képességem szerint igyekeztem
ilyet elérni, ahol csak lehetett. De ennek az antiszemitizmushoz a leghalványabb köze sem volt. Egyébként demokrataként azt tartom, hogy mindenki úgy élvez ahogy akar. Ha nekije így szép a napja, nem rontom el.
Tisztelettel fidzsi,droid.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.19. 19:33:19

@fidzsi: Valahogy nem teszünk már különbséget a zemberek között.Van a cigány (roma),aki becsületes,rendes,a gyerekeit neveli,és van a Magyar,becsületes,rendes,a gyerekeit neveli,között.A cigány segélyt kap .Csak szarik dolgozni azért a 47000 ft-ért.Inkább elmegy lopni,rabolni,gyilkolni.A Magyar elfogadja az "állást",hogy ne kelljen lopni rabolni,gyilkolni.Nem kell itt rasszistának lenni,csak látni kell a különbséget.Azaz az indíttatást.

Felhősaláta (törölt) 2012.02.19. 19:56:40

Ostoba utópia azt hinni, hogy az antiszemitizmusnak, rasszizmusnak most van szezonja ! Egyáltalán milyen "szezon " ? Magadat is kinevetteted ezzel.

Egyébként az az igazán vicces, hogy ezek tényleg nagyon komoly szavak ám. Ha nem csak dobálódzunk velük. A többségnek a kezében van inkább mint a fejében, ott is max. a száján keresztül szajkózza, az agy irányítása nélkül rasszista...stb :)

Kíváncsi vagyok mikor készül hasonló témában ilyen szívet facsaró film romániai, szlovák rendezőtől...s utána hogyan dicsérik az egekig a saját országában....tán azokon a helyeken is fontos problémává nőtte ki magát a kialakult helyzet, vagy nem ? Talán ez a kötelező bűntudat kategória itt, persely helyett, és most a cigányok a sorosok ? Ez már nekem is nagyon szürrealista.

Egyébként őszintén sajnállak fidzsi, hogy vannak aljas gój barátaid, ismerőseid, ellenséged is. Mintha ez nem lenne egy súlyos bélyeg, ismeretlen embercsoportokra általad, de mindegy.Ennek máshol van a ragasztós vége biztos nem értem. :) Kérlek ne írj ide erről, mert nem is ez a téma.

S tudod vannak olyanok is, akiknek nem számít, hogy más kárára van szép napjuk. Tán te is erre céloztál. Béke.

gerdo 2012.02.19. 21:50:00

@Húsleves: Abszurd, hogy egy kozosseget vedeni hivatott fegyveres orok szuksegessegevel, szamaval akarod erzekeltetni a rasszizmus hianyat az orszagban. Ennel fontosabb hogy nem is olyan regen a nyilt utcan, a fovarosban ezrek skandaltak, hogy "mocskos zsidok!", de ez szerinted biztosan csak affele "pajkos udvozles" lehetett.

Ha nem talaltal felmereseket az europai rasszizmusrol, diszkriminizacirol, az csak azert van mert nem kerested oket. Sok ilyen van. Sot meg csak felmeres se mindig kell hozza, eleg benezni, ki van a parlamentben. fra.europa.eu/fraWebsite/attachments/eumidis_mainreport_conference-edition_en_.pdf
Termeszetesen minden osszehasonlitas szubjektiv, de ha te ugy gondolod, hogy nem nezel oda es hazugsagnak nevezed, akkor az is csak teged minosit.

gerdo 2012.02.19. 21:51:05

@fidzsi: bocsanat Husleves, az elozo komment fidzsinek ment.

fidzsi 2012.02.19. 22:13:06

@Felhősaláta: Kedves kommtársam!Egészen lecsigázol. Hát ha nem veszed észre az aljas-barát antagonizmust...tajtra megyek.
És akkor a "szezon" értelmét ebben a szöveg környezetben. Olvasd, kérlek újra. A mái világban az embörök már szavak láttán/hallatán ugranak. A kis csacsogásom pont az ellenkezőjéről szól, mint amit kiolvastál belőle. Biztos késő van, ezért zanzásítom amit
írtam.
1.) Szeretem ezeket a klassz barátaimat, egymást húztuk csak. Piszkosul unom a menetrendszerű antiszemitázásokat, a külföldi
mószerolókat. Jó pár ezek közül egyszerűen provokál és valahol betegesen élvezi a reakciókat. Erre, mondtam, hogy egyfajta orgazmus pótlék lehet náluk, vagy mi. Ha pedig én értelek félre, tudd be lassan hajló koromnak. Ja és még ezt az ostoba goj-ozást is itt szedtem fel, az indexet olvasva. Végül pedig: két fajta ember
van: rendes és kevésbé rendes. Talán inkább
tartományok, bennük fokozatokkal/átmenetekkel, hogy matematikai
legyek kissé. Azt hogy ki, hova tartozik... nem is nekünk kell eldönteni. Valahol tudja ezt mindenki magáról.
Jóccakát és boldog hetet kívánva maradok
tisztelettel.fidzsi,droid

fidzsi 2012.02.19. 22:26:21

@gerdo: Tisztelt kommtárs! Nem a rasszizmust
tagadom, csak megjegyeztem, hogy nem rosszabb
itt a helyzet, mint sok más uniós országban.
Azt pedig ne akard bebeszélni nekem, hogy ne tudnák pl. az izraeli kulturális központban, hogy itt félni valójuk van. És nem jönnének
ide izraeli diákok ilyen számban. Az, hogy vannak seggfejek az egy dolog. De azt állítani
és hangoztatni, hogy itt a zsidóságnak félni valója van... Egyébként, ha ez jól esik neked,rettegj. Én inkább így maradok, hülyén.
Jedem das seine.
Nazért szép álmokat és kellemes jövő hetet
kívánok.
Tisztelettel.fidzsi,droid.

Húsleves 2012.02.19. 23:43:05

@gerdo:
Az ékezetek hiányából feltételezem, Magyarországról írsz, azért vagy ennyire képben a helyzettel. Egy szóval sem mondtam, hogy Magyarországon nincs rasszizmus. Magyarországon van rasszizmus, de annak ugyanúgy megvannak a szociológiai okai, mint a cigányság vagy bármely más nép, vagy népcsoport viselkedésének.
A "Sot meg csak felmeres se mindig kell hozza, eleg benezni, ki van a parlamentben."-szerű általánosításról annyit, hogy mivel a Jobbik jelenléte a parlamentben nem kiugróan magas más országok szélsőségeihez képest, feltételezem a Fideszt fasisztázod most is a végtelenül toleráns lelkeddel. Szintén jellemző a végtelen toleranciádra, hogy csak azért, mert veletek, "antifasisztákkal" ellentétben én azt gondolom, hogy a magyarok viselkedésének is vannak szociológiai okai, azért összemosol engem utcán zsidózókkal.
Nem értek egyet sem a zsidózókkal, sem a cigányok ellen uszítókkal, de ettől még nem dőlök be az álszent, hazug, megosztó politikátoknak, amit ráadásul annyira túlzásba vittetek, hogy egy olyan választási rendszeben is sikerült magatokat majdnem teljesen kirúgatni a parlamentből, amelyik direkt úgy lett kitalálva, hogy a töredékszavazatok miatt ez nehezen történhessen meg.
És ezek után nem sül le a pofátokról a bőr a magyarokat fikázni azért, mert elege lett belőletek. És ne hidd, hogy kizárólag "árja" magyarokról van itt szó. Egyre több cigánynak, egyre több zsidónak is elege van már belőletek. Tudtad például, hogy a két nagy "fasiszta" hírcsatornán, a HírTV-n és az Echo tévén zsidó műsorvezetők is vannak? Talán ők is nácik? Talán a Fidesz szimpatizáns cigányok is nácik?
Mivel látszik, hogy szándékosan kikerülted azt amit írtam, ismétlem: Gyöngyöspatán nem a masírozással kezdődött a probléma, hanem azzal, amit az álszent, korrupt liberálisok "integráció" címén műveltek.
Ez annyira igaz, hogy kevésbé erős megfogalmazásban ugyan, de az LMP (már lemondott) vezetője, Schiffer is elhibázottnak minősítette a korábbi romapolitikát a Népszabadságnak nyilatkozva.
Küldtél egy linket egy 276(!) oldalas felmérésről. Elárulod melyik az a rész, amelyikre ha nem nézek oda, akkor engem minősít? Vagy olvassam végig, aztán legközelebb majd egy tízezer oldalas ENSZ felmérést linkelsz be, amire "ha nem nézek oda", akkor az engem minősít?

gerdo 2012.02.19. 23:58:45

@fidzsi: "Nem a rasszizmust
tagadom, csak megjegyeztem, hogy nem rosszabb
itt a helyzet, mint sok más uniós országban." Amig nem vagy hajlando elemzeseket olvasni errol (lasd a linket, amibe szerintem bele se neztel), inkabb hallgass: a helyzet rosszabb mint a legtobb unios orszagban. Ezek az anekdotazasok hogy a szomszed meg a portas ezt mondta hiteltelenek, nevetsegesek.

Szalahadin 2012.02.20. 05:07:55

@Csingiz:
Lehet, hogy nem fogalmaztam egyértelműen, nyugati alatt ebben az esetben egyértelműen a nyugat-európait értettem.

Szalahadin 2012.02.20. 05:44:23

@noviktornoparty:
"vannak szociológiai, kultúrantropológiai és kriminológiai okai is, melynek egy része ugyanúgy igaz a hasonló körülmények között élő nem roma elkövetőkre is. ezért butaság a cigánybűnözés kifejezés."
Ebben a megfogalmazásban az a szép, hogy nem vonatkozik nagyjából senkire se. Feltételezem, nem azt akartad állítani, hogy a mélyszegénységben élő gádzsók ugyanúgy lopni és rabolni járnak, mint a cigányok?
A hangsúly ebben a megfogalmazásban a kultúrantropológiai okokon van, tehát azon a mentalitáson, amely nem fogadja el a magántulajdont, éppen ezért virtusként értékeli mások meglopását, a tanulást és a tudást egyáltalán nem tekinti értéknek, az érvényesülés lehetséges útjának, ezért igyekszik is megakadályozni, hogy bárki közülük erre az útra lépjen. Nem tekinti továbbá még hibának sem, nemhogy bűnnek a hazugságot, tehát a célok elérésének érdekében történő megtévesztést, összevissza hazudozást inkább erényként könyveli el.
Ha ezeknek a viselkedésformáknak az összességét tekintjük kultúrantropológiai háttérnek, rögtön kiderül, hogy egyetlen csoport van Magyarországon, aki ezekkel a jellemzőkkel rendelkezik, ez pedig a cigányság nagy része. (nem egésze) Ezért nem járnak például a szintén mélyszegénységben élő nyugdíjasok hordákba verődve lopni, rabolni és ha a helyzet úgy hozza, gyilkolni.
Nem helyes tehát a megélhetési bűnözés kifejezés, mert nem a jövedelem az egyetlen faktor, ami ezt befolyásolja. A többi faktor pedig az eléggé cigányspecifikus értékrenddel függ össze, innentől mindegy, hogy cigánybűnözésnek hívjuk -e, vagy nem, a jelenség létezik.

Az a másik kérdés pedig, hogy valóban a liberálisok -e a cigányság jótevői, megérne egy külön misét. Különösen annak tükrében, hogy a liberálisok által erőltetett sokkterápiás gazdasági átalakulás dobta azokat a vállalatokat egyik pillanatról a másikra kukába, ahol dolgozva a dolgozni akaró cigányok valami kis halvány egzisztenciát fel tudtak mutatni. Ha ez a probléma minden részletében kiteljesedik, könnyen lehet, hogy kiderül, kevesebb lett volna a társadalmi költsége, ha valamilyen megvalósítható stratégia kidolgozásáig életben hagyják ezeket a nagyüzemeket....

Csingiz 2012.02.20. 10:09:41

@Szalahadin: Na, akkor már csak egy kicsit kell ezen finomítanod. A film (KAtyn) Olaszországban is megnyerte a legjobb európai film címet, és mind Nagy-Britanniában mind Spanyolországban beválasztották a legjobb 5 közé a kritikusok. Én értem az elkeseredést Fliegauf sikere miatt, és egy sor dologgal, amit mondasz, egyet is értek, de ez vonal, hogy ny.európa mentegeti a Szovjetuniót, és nincsenek filmek amikben cigányok követnek el bűncselekmémyt, stb, ez nem állja meg a helyét.

fidzsi 2012.02.20. 11:00:14

@gerdo: Tisztelt kommtársam! Bár bírom valamelyest az angolt, de ez egy kicsit sok, őszintén.
Elsőbben is: nem azért, hogy froclizzalak, de
azt irrelevánsnak tekinteni, hogy a portástól
az izraeli követig egyhangúan az itteni jó
légkört említik, ill. ha már statisztikát említesz: a hallgatói -a többi országhoz viszonyított- létszám többlet információ értéke
negligálandó?!. Hasonlóan az évről évre növekedő számú itt beruházó és itt rezideáló
vállalkozó nem jönne egy rossz légkörű országba. Ezzel nem azt mondom, újfent, hogy
nincsenek antisémik, csak az "antiszemita légkört" tagadom. A roma probléma egy sokkal
problematikusabb ügy.
Nézd van egy kis problemám az ilyen statisztikákkal, még ha a legbecsületesebb
szándokkal és nagy szorgalommal készülnek is.
Statisztikailag csak hasonló populációs helyzeteket lehet összehasonlítani. Nem csak
a populációk relatív száma -az összehason-
lított országokban-lényeges hanem más szignifikáns jellemzők is. Hogy ne legyek ilyen elvont: pl nem mindegy, hogy pl. "egy Franciaországban" 10 000 ír él, és egy másik
"Franciaországban" 700000 ír él. Ti. összehasonlítva az 1000 írre jutó inzultusok
számát, nem lesz ugyanaz a a két országban.
Sajnos. Hasonlóan: ha a fenti Fr országban
10 000 roma van, a másikban 500 000 roma él,
megint csak más jön ki.Megint csak sajnos.
Ha az egyikben 100 000 ír van a másikban
100 000 roma, újfent különbséget kapunk. Újfent sajnos. Ami egy másik, érdekes adat a
hivatkozott statisztikában, nevezetesen az
úton való megállítások száma. Nos ez pl. az Egyesült Államokban is probléma. A rendőr szignifikáns tapasztalatokból indul ki. Ez nem a feketék bűnöző hajlama, de -bár szociológiai okoknál fogva- tény, hogy az autólopások , sőt -sajnos- más bűncselekmények elkövetői között is relatíve sokkal több a fekete. Az igazoltatások során
esetleg elkövetett rendőri atrocitások más
megítélés alá esnek.
Mindezzel együtt, nem tagadom a probléma súlyosságát, de a statisztikákkal óvatos vagyok. Nem idegesítésed céljából, csak
humor helyett megjegyzem, hogy nem hasonlítom
össze az emberek által megharapott postások
számát a kutyák által megharapottékkal. Vagy ha mégis, nem vonok le konzekvenciát az emberek és kutyák agresszivitása közti különbségre vonatkozólag.
Kellemes hetet kívánva
maradok tisztelettel.fidzsi,droid /d'Magóg/

gerdo 2012.02.20. 14:04:05

@fidzsi: Franciaorszagban az emberek 41 szazaleka vallja magat rasszistanak, nalunk sokkal kevesebben, mert a szo mast jelent, megis egyforman diszkriminaljuk mi a romakat, ok az afrikaiakat. Ezert is mondtam, hogy barmifele osszehasonlitas szubjektiv, de ha megnezed a grafikonokat, Magyarorszag a legtobb diszkriminacit mutato listan dobogos. Nem a kozepmezonyben van, nem hatul kullog. Nem soporhetjuk a problemat a szonyeg ala azzal, hogy Magyarorszagon minden rendben van, "atlagos eu orszag" vagyunk atlagos megkulonboztetessel.

fidzsi 2012.02.20. 15:24:45

Drága Gerdóm! Ez így nem kóser-hogy hazabeszél-
jek-. Pont a végén írtam kis eszement-futtatásomnak, hogy nagy a gáz. A statisztikákkal van bajom, értsd meg kedves kommtársam. Egyszerűen nem így kell összeállítani a felméréseket. Hogy balga poénomat ismételjem, hamár:postást harapó népcsoportokat kell összehasonlítani postást harapó népcsoporttal, postást harapó kutyafajtát postást harapó kutyafajtával. Komolyra véve: hasonló "paraméterű" populációkat, szociális helyzeteket, kultúrákat lehet párba állítani. Ha pedig a megoldást keressük, hát bizony évtizedes, nagy kitartással, ráfordítással és bizony nagy határozottsággal végrehajtandó programra van szükség. Nem azért, mert rasszista az országlégkör, hanem mert cca. ötvenegy néhány éven belül itt lesz egy ország, kevesebb mint 9 000 000 lakossal, köztük lényegesen több mint 2 000 000 romával. Hogy az milyen szociológiai eloszlásban lesz?! Ha nem lesz itt -bizony, MINDKÉT NÉPCSOPORTTÓL áldozatokat, kompromisszumokat, alkalmazkodást kívánó- változás... hát belesülünk a problémákba.
És ne mondja nekem senki sem-még, kedves kommtársam, te sem- hogy ez csak a többség feladata, felelőssége. Ez ti. nem liberális,
hanem felelőtlen, sőt szerény véleményem szerént orbitálisan ostoba hozzáállás lenne. Bocs.
Most elpályázom egy kellemes fogászati kezelésre. Két órán belül visszavánszorgok.
Tisztelettel.fidzsi,droid.

Felhősaláta (törölt) 2012.02.20. 18:14:40

fidzsi, Nem vagyok a kommtársad, se tisztelt se kedves. Mindenkinek van felhasználóneve, ők is így szólítanak meg, de te nyomod ezt a negédes nyavalygást, egyes arcokat már drágám megszólítással illetsz.
Ez a te burkolt lenézésed másokkal szemben.
Vannak jó meglátásaid, de soxor ellentmondásba keveredsz magaddal s a mondanivalód nem állja meg a helyét mindig.
S orgazmuspótléknak nevezed más véleményét, milyen alapon ítélkezel folyamatosan ?

Azt hiszem te voltál az elsők között aki itt közölte mindenkivel, hogy te bizony nem vagy rest közölni bárkivel, hogy zsidó vagy. A gój barátaid mint megtudtuk, azóta aranyosak, és remekül vitáznak veled. Kit érdekel ez itt ? A filmről beszélgetünk.

Örülök viszont, hogy odáig sikerült eljutnod, hogy van rendes ember meg nem rendes ember. Én is így ítélkezem, először MILYEN EMBER, aztán zsidó, keresztény, buddhista, komcsi, eszkimó, cigány stb. AZ EMBER a lényeg.
Lecsigáztalak ? :D Elférsz közöttük.

fidzsi 2012.02.20. 18:43:22

@Felhősaláta: Hogy ne sértselek meg, nem köszöntelek. Nem nézek le senkit. Nem a vélemény kifejtését tartom orgazmus pótléknak, hanem azt, hogy másokat-jelen példában templomba járó, hívő embereket- sértenek, ill. direkt olyan megfogalmazással
élnek, aminél a durva reakció borítékolható.
Erre mondom, hogy ez nem egy, akár éles, vita,
érvelés része, hanem valami egészen más. Mondtam már, hogy az interneten kivül-itt
is csak viccből nem használom a "gój" versus "biboldó" kifejezéseket, mert itt divat. Egyébként undorítónak tartom mindkettő használatát. A barátaimat nem a fentiek miatt
szeretem, hanem csak úgy.
Kedvenc alapelvem, hogy szinte mindenkinek
-pláne, látatlanban, hisz nem ismerem- megadom a tiszteletet. Vagy ahogy régen, valamelyik Moldova könyvben olvastam, a "kóvedet". Valószínűleg nem jól alkalmazom
az internetet, kissé levélszerűen csinálom.
Igyekszem belejönni és nem köszönteni senkit
és leszokni bármiféle ilyes dologról. Nehogy belelépjek mások önérzetébe. Azt, hogy jelen
témával ütközik amit írtam, kétlem. De vedd úgy, hogy nem írtam. Azt azért ne várd, hogy anyázzalak. Öreg vagyok hozzá, meg nem szórakoztat. Sőt.
Pont.

Felhősaláta (törölt) 2012.02.20. 19:56:07

fidzsi, ez nem kocsma nem kell itt köszöntgetni senkinek. Van mindenkinek felhasználóneve. Ennyire nehéz ezt megérteni ?
Ha azért nem anyázol mert idős vagy attól még lehetsz bunkó. S miért is kéne azt tenned ?
Ne válaszolj rá.

gerdo 2012.02.21. 00:39:56

@fidzsi: ha nem erted vagy nem akarod megerteni, elfogadni a szakmailag megalapozott kozvelemenykutatasok eredmenyeit, akkor csak sajnalni tudlak. Ulj vissza a karosszekedbe es elmelkedj tovabb, milyen az elet odakunn.

Frizuravarjú 2012.02.21. 09:06:54

@milyen szép a Vértes, ó: Hozzám szólottál, sötétség fejedelme? Vagy megint csak a rángógörcs kínoz?

fidzsi 2012.02.21. 09:49:41

@Felhősaláta: Lehetek bunkó. Ennek megítélését
rád bízom. Szép napot!

fidzsi 2012.02.21. 10:01:51

A megalapozott közvélemény kutatásokról csak
annyit, hogy választási eredményeket igen
sokszor szinte nagyságrendileg hibáznak el.
Az általam felsorolt alap kritériumokon kívül-nem én találtam ki azokat- piszkosul
függnek a kérdésektől stb..De újfent mondom:
ez a kérdés létezik és nagy erőfeszítést igénylő megoldást kíván, mindkét részről és
nem csak nálunk, hanem Európa sok országában,
tagállamában. Azt hiszem ennél nem jutunk többre egymással. Karosszékem nincs, de majd
beszerzek egyet.
Szép napot. fidzsi,droid.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 11:11:17

szerintem meg abszolút kultúrállamra jellemző a levélírás. de sajnos a film azért kapott támogatást, mert jó elvtárs fliegauf is, a jó gettómeleg akolból jött ő is elő, ahogy groó, ahogy fabricius, ahogy tarr, ahogy mundruczó, ahogy jancsó, ahogy pálfi györgy,

kkbk.blog.hu/2012/02/08/magyarorszag_2011_magan_filmszemle
süti beállítások módosítása