Járni jár, csak nem jut

2012.12.17. 18:47

Nem tudjuk, hogy mit dönt majd a kormány szerdai ülésén a felsőoktatás „reformja” ügyében. Másfél nap Orbániában nagy idő, addig még minden megváltozhat. Csak egyvalami biztos: a problémát nem fogja megoldani. Az, hogy vajon Orbán, vagy a diákok „nyernek”-e, teljesen értelmetlen kérdés.

A helyzet ugyanis az, hogy az ország mai állapotában egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak az ingyenes felsőoktatást. Persze, nem lényegtelen, hogy az „ingyen” helyeket állam bácsi hogyan osztja el. A szegényeket ülteti-e a padba, vagy a tehetségeseket, teljesen kizárja-e majd a körből a jól keresettel kecsegtető szakmákat, vagy sem. Elvárja-e, hogy az „állampénzen” tanulók x évre mondjanak le a nagyvilágról, vagy sem. Fontos kérdések ezek, de végső soron mégis csak másodlagosak. Mert amíg ezekről vitatkozunk, alapvetően csak a szart passzírozzuk.

Ne tévedjünk: a jövő évi büdzsét bizony a botrányt kiváltó, csökkentett keretszámokra írták. És amíg a lé nem lesz több, addig nem lesz több a közösből tanuló diák sem. Orbán pedig egy dolgot feltűnő módon nem ígért: a költségvetés kijavítását. Persze, blazírt képpel ki fogja hirdetni, hogy mindenki ingyen tanulhat, aki megérdemli, mert elég tehetséges, és hajlandó az egyetem után a népéért dolgozni. Ovi jól bírja a kamerát, szeme sem fog rebbenni. Tudja: lesz elég békemenetelő agyhalott, aki az ő tulipános ikonját csókolgatva majd ezt a cumit is szépen benyeli. Lesz elég bértollnok, aki ezek után is az ő naracsos dicsőségét zengi. És lesz elég csalódott vesztes, akit frankón fel lehet hergelni a hőbörgő suhancok ellen. Olyan, aki történetesen örül annak, hogy most az egyszer valaki más szívja meg. Aki gyerekkora óta gyűlöli a sok ingyenélő stréber szemüvegest.

Hiába hirdetnek "diákforradalmat", az egyetemisták amit kérnek, nem kapják meg. Talán ha ’90 óta nem mindig azt a kormányt választjuk, amelyik könnyű álmot ígér. Vagy ha 2008-ban nem adjuk el a lelkünket 300 forintért az ördögnek, és nem vagyunk akkora idióták, hogy a FIDESZ kedvéért leszavazzuk a tandíjat akkor, amikor még talán segíthetett volna. De hülyék voltunk, és most megint megkapjuk az esedékes számlát. Ilyen egyszerű.

Ezért mondom, hogy teljesen mindegy, végül mit dönt a kormány az állami felsőoktatásról. A kérdés legfeljebb az, hogy a temetésén milyen zene szóljon. Feltámasztani mindenesetre a következő kormány sem fogja. A csatát már régen elvesztettük. A mostani gimnazisták, és még jó pár évfolyam hallgatói – a lehetőségeikhez képest – biztosan nagyon drága egyetemekre fognak járni.

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr534970350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2012.12.17. 20:20:55

Csak azok a fránya focistadionok ne lennének, amik nem járnak a magyar focinak az utolsó 30 év után, jutni meg mégis jut nekik. Egyebekben jó a poszt, bár a lelküket 2008-ban adták el, akik.

KaPé 2012.12.17. 20:24:49

Remélem a következő lépés a nyugdíjak felső határa lesz, mondjuk 150.000 forint/hó. Abból már meg lehet élni, több nem jut, akkor se, ha jár. Jópár milliárdot meg lehetne takarítani.

Nakhchivan 2012.12.17. 20:25:09

A felsőoktatás lecsökkentett állami támogatása ugyanannyi mint az adóhatóság működési költsége. Nyugdíjakra pedig 25-ször ennyit költünk. Tényleg pont erre nem jut mert ez a legutolsó a sorban?

főkolompos · http://fokolompos.blog.hu/ 2012.12.17. 20:27:12

vicces dolog ez a "nincs pénz", nyilván ezzel nagyon sok dolgot meg lehet magyarázni, csak felesleges.
Csak néhány szám: az elmúlt hónapokban 7-800mrd forintnyi friss megszorítást jelentett be kedves kormányunk. A GDP nagyjából 29ezer milliárd forint egy évben, a központi költségvetés pedig 15ezer milliárdot költ el ugyanezen idő alatt.
Szerinted 15ezer milliárd forintban nem lehet találni annyit, hogy átcsoportosítsanak az oktatásra +60 milliárdot?
Ne vicceljünk, az, hogy ilyen gigantikus mennyiségű adót kell bevezetni 7-800milliárd forintnyi egyenlegjavításhoz nem arról szól, hogy nincs pénz, hanem hogy a kormány töketlenkedik ott, ahol pénzt tudna megspórolni, úgy gondolja, hogy kevesebb konfliktussal jár újabb adókat kivetnie.
így viszont, mint ahogy azt az utóbbi időben jellemző masszív recesszióból láthatjuk, tény, hogy csökken a torta mérete is. Ennek viszont leginkább a kormány az oka - és még így is lenne mozgástere 60 milliárdot átmozgatni egy 15ezer milliárdos rendszerben.

A "nincs pénz" tehát egyáltalán nem indok jelen kérdésben.

amit még megtehetsz 2012.12.17. 20:27:35

35 milliárd a Médiahatóságnak jut,hogy ICe T számokat cenzúrázzon de 27 milliárd 25 ezer diáknak, nem.
A gond az, hogy ekkora forráskivonással tanszékek fognak megszűnni, és egy tanszék felépítése 10-20 év.
Köszönjük.

főkolompos · http://fokolompos.blog.hu/ 2012.12.17. 20:29:01

@főkolompos: mármint "újabb adókat bevezetnie" természetesen :)

zuzanda 2012.12.17. 20:29:16

ebben ott az ordas nagy hazugság, hogy amíg 2012 végén pl a BME-től elvesznek 700 milliót, addig komenikációra van újabb 700 millió (akár +90% eltéréssel) mert "újabb igények merültek fel".

De van rá pénz, ha nem a századvég kapna 3 évre 3 milliárdot, meg a lajos, meg a zsolt, meg a máv (...), meg stadionok, meg felcsút, meg fociakadémia.

de, ott van az a kib@szott pénz.

Keresztyén és Magyar (törölt) · http://szentkoronaradio.com/ 2012.12.17. 20:30:28

A történelmi egyházak finanszírozására sem jut elegendő állami forrás, akkor mit akarnak a diákok?
Bár kíváncsi lennék, hogy a Bajnai által heccelt és finanszírozott tüntetői csoportok között hány valódi diák van.

El kell fogadni, hogy válság van, aki a kormány ellen lázít, az a hazája ellen lázít.

zuzanda 2012.12.17. 20:33:31

és akkor sem lesz ott az a pénz, ha a diák dikhitelkettőt vesz fel. Mert arra hol lesz 5-10-20 év múlva pénz? addigra már 6%-os lesz a tranzakciós adó? 35% az áfa? csak hogy a kamu1kulcsos szja-hoz ne kelljen nyúlni?

dübörög a magyar modell.

ha - teszem azt - 2008(!) óta lenne minden/sok képzésen 15-30-50 ezer huf tandíj per év vagy félév, ma nem itt tartanánk*.... ahogy a poszt is írja.

*de, mégis csak itt tartanánk. Azt is elvonnák a felsőoktatásból.

Mail Undelivered 2012.12.17. 20:36:02

@Keresztyén és Magyar: hülye troll. Az idióta egyházadra is jut. baromarc.

civil polip 2012.12.17. 20:37:43

Kedves posztíró, nem is lenne ekkora felhajtás most, ha történetesen nem Vektor akadályozza meg 2008-ban a tandíj bevezetését. Ennyire, mint most, már akkor is szükség lett volna rá. Sajnos.

Keen25 2012.12.17. 20:38:24

@Keresztyén és Magyar: Ott a pont. :) Szuntesseg meg a torteneli egyhazak adobol valo finanszirozasat. :) Azt csoportositsak at az oktatasra. Ket legy egy csapasra. :)

Keen25 2012.12.17. 20:39:06

@Keen25: majdcsak megtanulok gepelni is. :)

blöff 2012.12.17. 20:44:15

@Keresztyén és Magyar: ez mind igaz, de a molra volt 500 milliárd?

komplikato 2012.12.17. 20:45:19

@Keresztyén és Magyar: "El kell fogadni, hogy válság van, ..."

Közgép mutyi 300 milliárd, Századvég mutyi 100 milliárd, tök felesleges foci stadionok 60 milliárd, felsőoktatás ... megfizethetetlen??? :D

"... aki a kormány ellen lázít, az a hazája ellen lázít."

Egy nagy Nemzeti Lóf*szt! A kormány HAZA ÁRULÓ, ezért menniük kell ...

DarthVader 2012.12.17. 20:46:06

@Keresztyén és Magyar: Na most lebuktál.
Te tulajdonképpen egy szélsőballiberális provokátor vagy - meg kell mondjam, jól csináltad- eddig! - de most lebuktál. Ugyanis nincs ember 70-es IQ felett, aki ilyet komolyan, provokációs cél nélkül le tudna irni. Te direkt hergeled a népet a kormány ellen :)) Amúgy csak így tovább, de vigyázz, néha a kevesebb több. Ha nagyon belelendülsz, elárulod magad.

ubu1 2012.12.17. 20:47:21

@Keresztyén és Magyar: Igen. Mert ez egy szar ország, és jól teszi, aki lázít ellene. Mondom ezt úgy, hogy én is itt ülök a trágyadomb közepén.

gono 2012.12.17. 20:47:37

@Keresztyén és Magyar: nana, az egyhaznak nem is jarna es valamiert megis jut. talan mert vasarnaponkenti propaganda szolgaltatasra szuksége van a hatalomnak.

safranek 2012.12.17. 20:52:39

1, „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” (Széchenyi)

2, Nincs és nem is volt soha ingyenes oktatás! Azt mindíg az adóforintokból finanszírozták.
Akkor amikor csökkent az állami finianszírozású helyek száma, az állam burkolt adóemelést hajtott végre, ugyanis az adó nem csökkent az ezekre eső értékkel.

sárkányfő 2012.12.17. 20:53:10

Kicsit unom már, hogy a közbeszéd tele van magát nagyon okosnak képzelő, ám közhelybombákat puffogtató emberekkel.

Előjáratban annyit, hogy tandíj-párti vagyok, és ami ebben a hülye országban fontosabb, voltam 2008-ban is, én nem hazudtam orrba-szájba mint Orbán. Akkor persze emiatt "gyurcsányista" voltam (höhö).

A másik, hogy a még magukat okosnak képzelő blogok sem bírnak eljutni addig, hogy nem csak a tandíj igen/nem kérdése, van, hanem az is hogy ha van, akkor mennyi? Sokkal nagyobb a különbség havi 5e ft, és havi 20e ft tandíj között, mint a tandíj hiánya és az 5 ezres költség között. Jelenleg az EU egyik legdrágább országa vagyunk tandíj szempontjából, a gazdag németeknél a nálunk röhejesen hangzó félévi 500 euró a tandíj. Nálunk a duplája sok helyen. A magyar fizuk mellett... Szóval gondolkodni kéne, meg továbblépni a téma legelső lépcsőfokáról.

A fentieknek megfelelően tehát a mai taníjakat sem támogatom, én max. havi pár ezer ft-is tandíjat tudok elképzleni.

A poszthoz: "az ország nem engedheti meg". Bocs, de bullshit. Függetlenül attól, hogy én egy enyhe összegű tandíj pártján voltam és vagyok, az ország röhögve megengedhetné magának. Esetleg számoltál is mielőtt ezt leírtad? Tudod mennyi tandíjat vártak jövőre? 27 milliárdot. Kacaj. A tehetősek adócsökkentése évi 500 milliárd. Ezt meg tudjuk engedni? De 27-et nem?
És Matolcsyt meg tudjuk magunknak engedni? Csak az ő hiteltelenségi kamatfelára százmilliárdos teher az országon. Évente. Ha lemondana, azonnal erősödne a forint, és ezermilliárddal csökkenne az államadósság, öt perc alatt.

Hagyjuk ezt a sódert, arra van pénz, amire akarunk. Adócsökkentésre van pénz, az ország elhiteltelenítéséből fakadó százmilliárdokra van pénz, a recesszióra van pénz, a korrupcióra (ez is többszöröse a 27-nek) van pénz.

És még egy dolog a végére. Ez az ügy nem csak a tandíjról szól - talán lassan leesik majd mindenkinek. Orbán ezzel megvallotta, hogy 2008-ban hülyének nézett mindenkit, átvert mindenkit, elárult mindenkit, átkúrta az egész országot - mármint azokat akiket át tudott baszni, engem pl. akkor sem tudott átbaszni, de milliókat igen. Orbán bebizonyította, hogy akkor tudatosan elárulta a haza érdekét a saját politikai érdekéért.

Ha most ez az ország hagyja, hogy az az ember vezesse be a tandíjat, aki a tandíjellenes (értsd: néphülyítő) mozgalom vezére volt, akkor hagyja magát totál megalázni, balek-nemzetnek nézni, hagyja hogy ettől kezdve ott és úgy kúrják át a fejét, ahogy Orbánnak épp kedve szottyan. Most ez is a tét. Hát csak tessék, döntsétek el, hogy hagyjátok magatokat megalázni... bár ahogy elnézem a diákok nem hülyék, sőt okosabbak mint a felnőttek...

Lajosforras 2012.12.17. 20:55:31

nem inkább a felsőoktatási intézményeket kellene seggbe rúgni,hogy ne indítsanak használhatatlan szakokat csak azért,hogy legyen plusz 250 fő hallgatójuk,amiből kb. 200 idióta hajlandó évente 500.000 Ft-ot adni a semmire se használható diplomájára?

safranek 2012.12.17. 20:56:01

Egy kis összeesküvés elmélet. A keretszámokat csökkenteni akarják pl 50000-ről 30000 ezerre. Ezt nehéz beadni a népnek. Ezért elterjesztik, hogy 15000-re csökken. Mindenki felháborodik, sztrájkolnak, tüntetnek. Erre a jóságos kormány 'enged' és vissza emeli a keretszámokat 30000-re és mindenki örül.

2012.12.17. 20:58:08

"A helyzet ugyanis az, hogy az ország mai állapotában egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak az ingyenes felsőoktatást."

Nesze semmi fogd meg jól.....

safranek 2012.12.17. 20:58:43

@Lajosforras: Ha kiadja, akkor kiadja, az Ő baja. Ha használhatatlan diplomát adnak, az emberek majd rájönnek, hogy nem ér semmit, akkor majd nem fizetnek érte és szépen megszünik.
Viszont, ha el tud vele helyezkedni, akkor nem volt haszontalan.

eax_ 2012.12.17. 21:01:01

"A helyzet ugyanis az, hogy az ország mai állapotában egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak az ingyenes felsőoktatást."

Es, tessek mondani, az E.ON gazuzletaganak megvasarlasat megengedhetjuk? Az ugye majdnem a tizszerese annak, amirol itt most szo van.

Leonard Zelig 2012.12.17. 21:02:19

A felcsúti metró mikor lesz kész? - én csak azt szeretném kérdezni.

johevi 2012.12.17. 21:02:39

Az hogy nincs (mindenkinek ) az rendben van. Node 40e-ről 10e-re csökkenteni, ismét az érintett területtel történő egyeztetés teljes hiányában, ez a gáz. Ez 2 év alatt a 10. olyan döntés, amit önállóan, az érintett szakma teljes kizárásával hoztak.

Nyrségi Trolls (törölt) 2012.12.17. 21:08:46

@Keresztyén és Magyar: Őszintén pont leszarom a történelmi egyházakat, pont annyira megfoghatatlan és semmitérő dolog, mint amennyire nem az orvos vagy a mérnök képzése.

Alonee 2012.12.17. 21:10:37

@Keresztyén és Magyar: A kis hülye hobbidra egy büdös vasat sem adnék.

Lajosforras 2012.12.17. 21:12:44

@safranek:
1. ok,de ne ríjjon,hogy neki ingyen kell.
2. ne hőbölögjön, hogy munkanélküli a két diplomájával.

Gregbíró 2012.12.17. 21:13:01

Ha az összes értelmetlenül elköltött költségvetési pénzt összeadnánk 2-3 ezer milliárd lenne. Akkor ne a felsőoktatást basszák már szét.
A képviselő urak fizujára sincs pénz érjék be sajtos kicsivel.

Parajpuding 2012.12.17. 21:13:28

Ez a cikk egy f*szság. Jobb szó nincs rá. De megengedhetjük! Az oktatásra mindig kell lennie pénznek! Mert ez a jövőnk záloga. Amit nem engedhetünk meg: stadionépítést, töketlenTEKet, közgép-pénzszivattyút, egykulcsos szja-t, veszteséges állami cégekben bármilyen prémiumot és extra juttatást, a navnak sokszázmillióért számítógépet és lehet sorolni. Akinek ez nem világos, annak túl mélyen van a feje a s*ggében.

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2012.12.17. 21:17:15

Nem csak az ingyenes felsőoktatást, hanem az ingyenes egészségügyet, a MÁV-os, BKV-s kedvezményeket, a 120 ezer Ft feletti nyugdíjakat, a korai nyugdíjazásokat és rokkantak hadát, az Orbán haverjainak öntött pénzeket, pazarló és értelmetlen beruházásokat (4-es metró, stadionok), és az unortodox agymenéseket sem engedhetjük meg magunknak jelen helyzetben.

Egyetlen pozitívum az intenzív hitelleépítés mind állami, mind lakossági szinten. Feléltük a jövőnket a 2000-es években, ahhoz, hogy tiszta lappal kezdjünk, szenvednünk kell egy évtizedet, és versenyképessé kell válnunk. Ehhez pedig kiadáscsökkentés kell, adócsökkentés, reformok (kevesebb szociális kiadás).

jozan-parasztok.blog.hu/2012/12/17/valsagkormany_kell_verbeli_valsagmenedzserrel

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2012.12.17. 21:21:24

@Parajpuding:
Oktatásra kell pénz, de attól nem lesz jobb valami, hogy öntjük oda a pénzt. (mint ahogy attól sem, ha szimplán kivonjuk)
Igazad van, minőségibb felsőoktatás kell, de mért jó az, ha lesz 2-300 ezer diplomásunk, akinek a fele nem diplomás állást tud csak elvállalni/kimegy külföldre mosogatni. Kell egy elitképzés (nem a gazdagoknak!), ami nagyon minőségi, és egy fizetős képzés, hogy akinek van lóvéja, és diplomát akar venni, az tegye.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.12.17. 21:22:03

@Keresztyén és Magyar: A történelmi egyházakat tartsák el a hívőik és ne az államnak tartsák a markukat. Az állam abból a pénzből tökéletesen tudja finanszírozni az oktatást és még az egészségügyre is jut!

dzsugasvili 2012.12.17. 21:25:17

Hát nevetséges, hogy mindig minden kormány ezen a felsőoktatási dolgon rugózik. Világosan látható, hogy a költségvetés kiadási oldala 16,1 ezer milliárd forint, amiből 123-124 milliárdocska megy a felsőoktatásra. Ez kevesebb 1%-nál!!! Tavaly ment rá 158, előtte meg 189, ami még mindig aprópénz az egészhez képest. Amibe olyan dolgok tartoznak, mint a különféle újonnan létrehozott Fidesz-intézmények működési vagy megépítési költsége (NMHH, TEK, kormányhivatalok, járások, államosítások, sport stadionok, leendő vidámpark+állatkert kombó, művészeti akadémia, de emlegetnek még Rubik-kocka múzeumot vagy leendő múzeumi negyedet is). Ezek összességében mennyi milliárdot adnak ki? És akkor arról ne beszéljünk, hogy a hagyományos dolgokat is ki tudja, hogy működtetik igazából. Nyilván csomó svindli van ezeknél is. Ezek összesen több száz milliárdot tesznek ki, itt meg mindenki pár tíz milliárdért akar tandíjat bevezetni. Felfoghatatlan.

Szociknak vége 2012.12.17. 21:25:45

Egy ismerősöm nk-i tanulmányokat végzett (5 éves egyetem), majd kapott melót bruttó 220ért, de a két nyelvtudása miatt....ingyen felsőoktatás annyit is ér.

Megunta, elvégzett egy 3 napos(!!) brüsszeli tanfolyamot (chocolatier) kb. 1000 euróért. Itthon csinált vállalkozást, kézzel készült csokit gyárt+elad=3 hónapja indult a cég, most havi 5000 euró a bevétel(nyereség a fele), jövőre ilyenkor ez a háromszorosa lesz minimum.

Éljen a felsőoktatás, ingyen! Agyhalottak.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.12.17. 21:28:15

@MetroGoldwinMayer: 15 nap alatt 357 hozzászólás! Úgy látom, hogy jól fizetnek a pártban.

Mária 2012.12.17. 21:28:34

Simicskának meg Nyergesnek bezzeg járt is, jutott is 300 milliárd pályázati pénz állami és uniós forrásokból 2010 áprilisa óta, és 14 milliárdos osztalék 2011-ben: hvg.hu/itthon/20120704_simicska_nyerges_milliardok

Namir 2012.12.17. 21:30:06

Továbbra sem értem a hisztit: aki piacképes szakot és iskolát választ, jól tanul, és itthon marad, annak ingyenes. A többiek tanulását meg miért mi fizessük?

Természetesen vannak szakok, amik nem lehetnek piaciak (nyelvészet stb.), ezek továbbra is ingyenesek kell, hogy maradjanak.

Mária 2012.12.17. 21:30:21

@Józsi bá':

"Oktatásra kell pénz, de attól nem lesz jobb valami, hogy öntjük oda a pénzt."

Valóban!

Simicska-Nyergesnél az a pénz sokkal jobb helyen van!

Degeczi Laci (törölt) 2012.12.17. 21:33:21

Nem értem a hiszti okát, a magyar fiataloknak igenis van pénze, csak pont a tandíjra sajnálják. Szánalmasak!
Aki még a jövőjébe sem akar pénzt, energiát fektetni, az nem érdemli meg, hogy egyetemre járjon.
Pláne nem szociológia, filozófia, filmesztétika, kamu idegenforgalmi képzések, kommunikáció, lófasz magyar-töri, andragógia, óvodapedagógus és más piacképtelen szakokra. Aki ilyeneket akar végezni, az mindenképpen fizessen.
Ja, és hozzátenném, hogy stadionokat, futballakadémiákat sem kellene építeni.

Fos egyetemeket, főiskolákat be kell zárni. Ilyen helyeknek, mint Szolnok, Baja, Kaposvár, Gyöngyös, mi a picsának egyetem, főiskola?

Az ingyenes felsőoktatásban a fiatalok nem válogatnak aszerint, hogy melyik szak lesz a piacképes, mivel tudnak majd elhelyezkedni, a legbutább is diplomát akar, ha mást nem, akkor egy tanítóképzőst, majd lesz valami alapon.
Ha fizetni kellene érte kemény pénzeket, akkor bizony meggondolná mindenki, hogy melyik diplomáért ad ki pénzt. Kihalnának a semmirekellő, léha szakok.

veracity 2012.12.17. 21:33:47

Elég volt az Orbán hülyeségeiből! A diákok tandíjat akarnak fizetni! Jó magas tandíjat, amilyet az MSZP vetne ki rájuk. A Fidesz meg monnyon le!

Gyerünk MSZP, tandíjat a büdös külkök nyakába! Az kell nekik, ti tudjátok!

Tandíjat nekik, jó gyurcsányosat, hogy arról kóduljanak!

Totof 2012.12.17. 21:35:43

@veracity: Nem tűnt fel, hogy a Fidesz kormányoz? Ők akarják az Mszp-t túlszárnyalni.

Degeczi Laci (törölt) 2012.12.17. 21:37:20

@MetroGoldwinMayer: ha azt mondod ma valakinek, hogy végezzen el egy vízvezetékszerelő vagy hegesztő tanfolyamot és egy-két nyelvtudással gennyesre keresheti magát nyugaton, akkor lehurrognak, hogy ők nem lesznek melósok...
aztán a nyíregyházi főiskolán szerzett nemzetközi kapcsolatok diplomájával mehet egy szoláriumba pultosnak

az ingyen diploma nem késztet mérlegelésre, elveszik, mert "jár" nekik

komplikato 2012.12.17. 21:40:33

@Degeczi Laci: " a fiatalok nem válogatnak aszerint, hogy melyik szak lesz a piacképes"

van élő ember aki tudja mi lesz piacképes, miközben szűnnek meg a melóhelyek és már egy bármilyen gagyibb irodai melóhoz diplomát kérnek? Ugyan már.

madarasi.abel 2012.12.17. 21:42:55

Járni jár a posztoló keze, csak minek...
Az általam befizetett adónak azt a részét nem sajnálom, és sosem fogom, amit oktatásra költenek.
És csak megjegyzésként: ugye tudjátok, hogy már az idén is zároltak néhány milliárdot az egyetemektől, főiskoláktól. És azt is tudjátok, hogy az egyházi egyetemektől viszont egy fityinget sem zároltak.
Mert nekik jár is, jut is, már hogy a Krisztusba ne.

komplikato 2012.12.17. 21:43:38

@Degeczi Laci: "ha azt mondod ma valakinek, hogy végezzen el egy vízvezetékszerelő vagy hegesztő tanfolyamot és egy-két nyelvtudással gennyesre keresheti magát nyugaton, akkor lehurrognak, hogy ők nem lesznek melósok..."

Nemrég voltam vendégségben egy családnál, a vendéglátó összes maradék pénzét egy vízvezeték szerelő tanfolyamra költötte, ez nagyon sok pénz!
Ugyebár nem kapott munkát, ez volt az utolsó reménye. Erre fel megbuktatták olyan kérdéssel aminek semmi köze nem volt a vízvezeték szereléshez, gáztüzelési eszköz szakszerű bekötéséről szóló kérdéssel ...
Most ott áll nulla pénzzel, meló nélkül és nem tudja kipengetni az 50 rongyot a következő vizsgára. Az OKJ tanfolyamok kezdenek olyanok lenni mint a jogsi, ahol direkt húznak meg valakit 3x, csak a pénz miatt és nem azért mert hülye.

veracity 2012.12.17. 21:46:56

@Totof: Persze hogy! A Fidesznek nem kellett volna ellenállni a tandíjnak, most csak annyit kéne tenniük, hogy megemelik 50%-al a már létező MSZP tandíjat!

De monnyon le a kormány! Az MSZP majd jó megtandíjazza a tüntetős diákokat. Elfáradnak és majd hazamennek!

komplikato 2012.12.17. 21:48:19

"hogy megemelik 50%-al a már létező MSZP tandíjat!"
Jó lesz az 150%-nak is, sőt.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.17. 21:51:23

@safranek: Nekem is megfordulta fejemben, csak tavaly pont ezt az 50000-30000 csökkentést csinálták meg enélkül a körítés nélkül. Nagyon már nincs hova engedni visszafelé.
@Degeczi Laci: Jó hogy nyomatja mindenki ezt a demagóg "büfészakos" dumát, csak fogalma sincs, hogy állam mit finanszíroz. Az idei "racionalizált" keretszámok szerint durván ugyanannyi közgazdászra/jogászra van szükség, mint művészetközvetítőre. Bölcsészekből idén ezrek kerültek be állami pénzen az egyetemre.
De arra is kíváncsi vagyok, hogy a 26ezredik mérnök, aki kettessel 12 év alatt végigbukdácsolja a BME-t (bocs, Óbudai Egyetemet, rosszabb esetben valami vidéki szart) állami pénzből, hova fog elhelyezkedni a "piacképes" diplomájával

kerekes pereces 2012.12.17. 21:52:53

"A helyzet ugyanis az, hogy az ország mai állapotában egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak az ingyenes felsőoktatást."

Persze infláció feletti nyugdíjemelésre van pénz. Arra mindig van. Improduktív szektorra mindig jut pénz, produktívra meg nem. Remélem mindenki látja, hova vezet ez.

Totof 2012.12.17. 21:53:44

@veracity: Miért is állt ellent akkor, ha most meg bevezeti?

ghostwriter.blog.hu 2012.12.17. 21:53:57

@safranek:

Orbán azt mondja: "ingyenes lesz". Nem lesz az. Mesterhazy, Bajnai, stb alaty sem. Ez a lenyegi mondanivalom.

Ha "csak" ezt a 27 milliárdot kellene megkeresni, talán menne is. De nem csak ez a zsák üres, hanem még ezer más. A posztot megirgattam volna a BKV-rol, a MÁV-rol, a munkanelkuli ellatasrol, a hajlektalanokrol, az egeszsegugyrol, a kozigazgatasrol, a kozutak allapotarol, a nyugdijasokrol. Kulon kulon mindegyikre igaz, hogy ha akarjuk, van ra penz. Egyutt nem.

Orban nem passzibol szivozik a hallgatokkal. Hanem mert elk..ta, es muszaj neki.

Mária 2012.12.17. 21:56:20

@veracity:

Te rettegsz!

Így rettegtetek a Heti Válaszban 2001 végén:

mkdsz1.freeweb.hu/n14/Szocialistaszellem.htm

És így rettegtek a Magyar Nemzetben 2012 végén:

mno.hu/vezercikk/a-verprofi-bajkevero-1125297

Szeretnétek már túl lenni a követkető 15 hónapon, hogy vége legyen a rettegésnek, túlessetek a buktán és megnyugodhassatok :D

2012.12.17. 21:56:22

@ghostwriter.blog.hu:

A BKV-t meg a MÁV-ot hasonlítod az oktatáshoz anyagi szempontok szerint?
Ezt meg hogyan képzelted?

eax_ 2012.12.17. 21:59:33

@danialves: "aki kettessel 12 év alatt végigbukdácsolja a BME-t állami pénzből, hova fog elhelyezkedni"

Az sehova sem _fog_ elhelyezkedni, mar reg elhelyezkedett es tobbet keres, mint amennyit te valaha is fogsz. ;)

Netuddki. 2012.12.17. 22:00:05

@Keresztyén és Magyar: "A történelmi egyházak finanszírozására sem jut elegendő állami forrás, akkor mit akarnak a diákok?"

Már bocs, de pont az egyházaknak nem adnék 1Ft-ot se. Tartsák szépen el magukat az 1%-ból és a "tagdíjakból"...

Mária 2012.12.17. 22:00:47

@ghostwriter.blog.hu:

"Orban nem passzibol szivozik a hallgatokkal. Hanem mert elk..ta, es muszaj neki."

*

Tehát Orbán kúrta el, de a következményeket ne ő viselje, hanem mások?

Viseljék a hallgatók annak a következményeit, hogy a kormány egy idióta?

Ha te elkúrsz valamit a munkahelyeden, de nagyon brutálisan ám, akkor a következményeket ki viseli?

a.) A főnököd fizeti a kárt
b.) Az ügyfél szív miatta
c.) Te leszel az, aki fizet, és összepakolja a cuccát

Netuddki. 2012.12.17. 22:01:51

@kovi1970: Ja, és igen. Ott a történelmi egyháznak a bevétele a sok keresztelőből, házasságkötésből és temetésből. Ugyanis ezekért a ceremóniákért is szép pénzeket szednek...

ghostwriter.blog.hu 2012.12.17. 22:02:53

@MikeBoy: Miert kerded? Azok is hozzatartoznak egy normalis orszaghoz, es joreszt az adofizetok tartjak el oket. Pl. hogy a diak eljusson az egyetemre. Meg par tizezer munkahelyet is jelentenek.

Nem mondom, hogy a dolgok kozott nincs sorrend, ertekrend. De attol, hogy ezen a heten az egyiket abszolutizaljuk, jovo heten meg a masikat, meg nem jutunk sehova.

Degeczi Laci (törölt) 2012.12.17. 22:03:59

@komplikato: ismerősöm munkanélküli volt, letette a hegesztő vizsgát, nem két forintért... elment próbamunkára Budapestre, felvették, a szintén nem két forintos minősítését már a cége fizette, most háromszor annyit keres, mint a szülei Kelet-Magyarországon és már tervez, hogy Angliába megy, ahol ennek ötszörösét fogja keresni

érdekes, azt nem említed, hogy esetleg egyetemen is meg lehet bukni...
bár vannak egyetemek, főiskolák, ahol a sík buta embereket is átrugdossák (pedagógus szakok, óvó és tanítóképzők és egyes bölcsész szakok)
más egyetemeken meg 80% a lemorzsolódás (BME és egyes természettudományos szakok), meg mondjuk a jogász szakon is elég nagy esélye van, hogy minden félév végén megfingatnak egy-két vizsgán
van ilyen... az élet nem habostorta

ghostwriter.blog.hu 2012.12.17. 22:04:24

@Mária: mi vagyunk Orban fonoke. Mi vettuk fel. Mi fizetjukna kart. Es persze szivunk is.
:)

kela-bá 2012.12.17. 22:04:26

@Mária: " Így rettegnek..."

A rettegőknek : tudatraebresztes.blog.hu
További szép estét !

Degeczi Laci (törölt) 2012.12.17. 22:05:43

@danialves: megnyugtatlak, aki BME-n kettessel végez 5 helyett 8 éve alatt, az messze piacképesebb, mint aki ötössel végez andragógia vagy szociológia szakot

Netuddki. 2012.12.17. 22:07:47

@veracity: Ó te ostoba fidesztroll! A zelmúlt8évben az orbánod mindennek a kerékkötője volt és más farkával verte a csalánt jól tudva, hogy semmit nem fognak rajta számonkérni. Most visszanyalt a fagyi amikor segget csinált a kis szájából. Ez van és nem a mi lett volna ha.
Persze jobban tette volna ha nem akarja annyira a hatalmat és másra hagyja az ország rendbetételét. Olyanra aki jobban ért hozzá (nem = azzal, hogy ért is), ugyanis az orbánod volt a lehető legrosszabb választás a válság utáni Magyarország élére. De akarta a lelkem, most szépen le lesz a torkán nyomva amit kifőzött...

"veracity 0 bejegyzést írt és 465 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2010.07.12. óta tag."

okyo 2012.12.17. 22:08:16

@ghostwriter.blog.hu:

Ez nekem is így tűnik.

Viszont azt sem engedheti meg magának az ország, hogy még jobban lenullázzuk a felsőoktatást ugyanis hosszútávon nagyon rosszul járunk vele.

hower 2012.12.17. 22:10:15

Azt hiszem a poszt toló most jól belecsapott a lecsóba... Nem jut pénz a felsőoktatásra, egészségügyre, hasonlókra, mi? De a többire, amit itt egyhuzamban felsoroltak a kommentelők, jut? Nem akarom ismételni őket, de azt mondani, hogy nem jut, csak akkor lehet, ha már minden luxuskiadást levágtunk és akkor is üres a kassza. A posztoló szerint ez már megtörtént? Már csak a létfontosságú beruházásokat szponzorálja a kormány?

Ezzel nem mondom, hogy ne férne rá az oktatásra a reform. De a "nem jut" érvet manipulatívnak tartom.

Mária 2012.12.17. 22:13:46

@ghostwriter.blog.hu:

"mi vagyunk Orban fonoke. Mi vettuk fel. Mi fizetjukna kart. Es persze szivunk is."

*

Akkor vedd úgy, hogy a diákok az utcán most éppen a munkáltatói jogkörüket ygakorolják :D

okyo 2012.12.17. 22:14:26

@ghostwriter.blog.hu:

Ez nekem is így tűnik.

Viszont azt sem engedheti meg magának az ország, hogy még jobban lenullázzuk a felsőoktatást ugyanis hosszútávon nagyon rosszul járunk vele.

veracity 2012.12.17. 22:16:45

@kovi1970: Én nektek drukkolok! Orbán egy hülye, mert nem akar tandíjat!

Igenis kell a tandíj! Megmondta az MSZP már régen is, meg most is! Első évben esetleg nem vetik ki, de másodiktól kezdve mindenki fizetni fog, mint a katonatiszt!

Kérdezd csak meg a pártközpontodban! Az MSZP tandíjat akar. Nem kell szemérmeskedni! Aki az MSZP-t támogatja, az tandíjat akar!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.17. 22:17:34

@is: khm
sorolnad hany stadion epult az eltelt 2 evben allami penzbol
nev cim
stb
kosz
ja es nincs ingyen ebed
aki tanulni akar fizessen, mert az penzbe kerul

NA YA! 2012.12.17. 22:23:09

SZÓVAL KLASSZAK VAGYTOK TÜNTETŐ DIÁKOK, NE ADJÁTOK FEL, EGYRE TÖBBEN CSATLAKOZNAK HOZZÁTOK! EMLÉKEZZETEK, KEDVES VEZETŐNK ÍGÉRETEIRE NE FIGYELJETEK, A TETTEI A VALÓDIAK!

2012.12.17. 22:26:41

@ghostwriter.blog.hu:

Az ország költségvetésének kevesebb, mint 2 ezrelékéről beszélünk.
Hagy röhögjelek körbe vagy 6x már bocsi, hogy azt feltételezed, ezt nem lehet kigazdálkodni belőle rendesen.
És most nem kezdem el sorolni a mérleg túl oldalát, hogy mikre költünk és mennyit, mert ezt már megtették helyettem sokan, de nézz már kicsit körül!

NA YA! 2012.12.17. 22:27:44

@hagyma: "...ja es nincs ingyen ebed
aki tanulni akar fizessen, mert az penzbe kerul"

Mondja mindezt egy, az USA-ba kivándorolt jó magyar honfitársunk. Vissza kéne fizettetni az ilyenekkel a tandíjat!

Mária 2012.12.17. 22:31:13

@hagyma:

Aki meg nem ide fizeti az adót, mert elhagyta a hazáját és épp most vár az amerikai állampolgárságára, az ne ugasson bele a magyarok dolgába.

Amit meg rád költöttünk, amíg itt loptad a napot, azt meg majd leszel szíves visszautalni, kezdve a csescemőként kapott védőoltásaid piaci árával!

nu pagagyí 2012.12.17. 22:32:13

Lehet máson is spórolni, mint az ország jövőjén. Lehet például vagyonadót szedni, amit mondjuk a felsőoktatásra költenek.

Mária 2012.12.17. 22:33:02

@NA YA!:

A tandíjat?

Az összes pénzt, amit ráköltöttünk, kezdve az orvos óradíjával, aki a szülést levezette az anyjánál.

karikaV43 2012.12.17. 22:33:03

@sárkányfő: majdnem jó amit írsz a bolognai rendszerben egységesen 1900 Euró egy tanév tehát egy félév ennek a fele,a többi sajna stimmel.

karikaV43 2012.12.17. 22:38:01

@hagyma: de USA vízumra futhatja a költségvetésből,kétszínű alak vagy testvére a viktorunknak.

is 2012.12.17. 22:38:58

@Keresztyén és Magyar: "El kell fogadni, hogy válság van, aki a kormány ellen lázít, az a hazája ellen lázít. "

Hát jól elítéled a FIDESZt, és támogatóit, akik 2006 óta mást se csináltak, csak válsgál ide vagy oda, lázítottak a kormány ellen. Csak így tovább, szerintem is bukjon az ilyen haza ellensége párt, mint a FIDESZ.

halaloszto 2012.12.17. 22:40:38

Sajnos ez forditva van. Ha nem koltunk az oktatasra, akkor az orszag jelenlegi helyzete meg rosszabb lesz, es akkor meg kevesebb jut, es ez egy spiral. Ha nem akarunk teljesen lemaradni europatol, akkor pont sok diplomasra van szukseg. Nem biztos hogy menedzserasszisztensre meg mediaszakosra, de meg arra is sokkal inkabb mint erettsegizett munkara alkalmatlanra.

Vajk

ghostwriter.blog.hu 2012.12.17. 22:41:00

@MikeBoy:
A felsooktatasbol nem 27 milliard hianyzik, hanem sokkal tobb.

Jartam itthon es kulfoldon egyetemre, lattam a kulonbseget. Es egyetemen oktat tobb rokonom.

Az egyiknek pl minden ev elejen megmondja az egyetem, hogy a fizetese hany szazalekat keresse meg maga az egyetem cegeben. Es o palyazza oszze az osszes eszkozuket. Kozben kutasson, tanitson, publikaljon.

Ez nem 27 milliard hiany. Meg akkor se ha eleve nem akarsz Oxforddal versenyezni.

Persze, hogy rosszul gazdalkodik a kormanyunk. Egy szoval se vedem oket. De reg tul vagyunk azon, hogy egy eloterjesztessel ezt rendbetehetnek.

Mária 2012.12.17. 22:41:50

@karikaV43:

A három és fél milliárd forintot is az effélék pénzelésére tolta ki Orbán nemrég az alapítványába.

contractor 2012.12.17. 22:42:23

Az ország jelenlegi állapotában nem engedhetem meg, hogy otthon éljek. Valószínű már soha nem is fogok.

Mária 2012.12.17. 22:43:00

@Keresztyén és Magyar:

"El kell fogadni, hogy válság van, aki a kormány ellen lázít, az a hazája ellen lázít."

kormány =/= haza

Idióta :D

nu pagagyí 2012.12.17. 22:43:04

Tetszik ez a generál nincsen ingyen ebéd duma. Kib* sok adót fizetünk, elvárható, hogy stratégiai célokra is jusson valami belőle. Nem azt mondom, hogy boldog-boldogtalan akárhány évig melegedhessen ingyen a felsőoktatásban, de mindennek az alfája és omegája, hogy a normális párbeszéd legyen a társadalomban olyan dolgokról, amik évtizedekre meghatározzák a jövönket. Se a társadalombiztosítás, se az oktatás nem lehet prédája pillanatnyi költségvetési érdekeknek.

Ha így haladunk, az általános iskola is fizetős lesz, hiszen "nincsen ingyen ebéd".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.17. 22:47:31

@Mária: add meg a szamlaszmod es hogy mennyit kersz
hogy mennyit kolltottel ram, persze annak aranyaban
17 evesen, gimnazista koromban mar ujsagot hordtam, minden hajnalban
csak szolok
/es 10 ev mulva meg nyugdij is jarna de nem veszem igenybe/
@karikaV43: igen Orban parti vagyok
az bun?
es republikanus, de nem banom, hogy Obama nyert, mostantol mellette teljes mellszellesseggel
O az elnokunk

Mária 2012.12.17. 22:47:34

@nu pagagyí:

Hát szerintem ez SEM az a kommentlista, ahol észérvekkel bármire juthatsz :

amit még megtehetsz 2012.12.17. 22:49:47

Most már biztosan nem ment rossz helyre az a 2,5 milliárd.
Ezt érdemes elolvasni:
feketegyorgynaploja.tumblr.com/post/37978380770/jezus-valojaban-gomba-volt

nu pagagyí 2012.12.17. 22:49:59

@Mária: Ez nem így megy. Hozzánk is jönnek külföldről jól képzett emberek. A szabadság körülményei között kell működnümk. Az államnak lenne az a dolga, hogy kedvező gazdasági és politikai helyzetet, perspektívát teremtsen idehaza.

Amíg a teljesítménynek itthon nincs becsülete, mindent áthat a korrupció, az öntevékenység minden formája gyanús, nem lesz kibontakozás.

2012.12.17. 22:50:39

@ghostwriter.blog.hu:

Én rohadtul nem szeretem a mellébeszélést.
Vagy mondasz számokat vagy ne mondj semmit! A sokkal több az semmi!!!!

Én most mondok neked számokat.
2012
Diplomás átlagbér előnye a nem diplomához képest 162.000.
Ennek adója kb. 30%-kal számolva úgy 50.000 Ft.
Évente 600.000 ft.
Ha 5 évig egyetemista valaki, akkor is kb. 40 évet dolgozik.
Tehát a 600.000 Ft-ot szépen beszorozhatjuk 8-cal.
Évente már 2.400.000 Ft-nál járunk amit 5 évre vetítve bónuszban termel egy egyetemista csak az adókból!
Miért is nem éri meg ebbe befektetni a költségvetés két ezrelékét?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.17. 22:51:25

@Degeczi Laci: látom sikerült a legrelevánsabb példát kiválasztani az Óbudai egyetem és vidéki szar mellől :D

Na de pont az a lényeg, amit te is mondasz, hogy az állam elvileg racionalizálta dolgokat (legalábbis ezzel védi mindenki), miközben az andragógia szakost még mindig pont ugyanannyira finanszírozza, mint a BME-st.
@eax_: ezt majd még meglátjuk, mindenesetre vannak kétségeim afelől, hogy ő fog többet keresni. (Legalábbis OV szerint én olyan gazdag leszek, hogy zsebből visszafizetem a diákhitelt)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.17. 22:52:07

@MikeBoy: ja, csak a harmadik diplomaja utan kimegy angliaba mosogatni

Mária 2012.12.17. 22:52:25

@hagyma:

"add meg a szamlaszmod es hogy mennyit kersz hogy mennyit kolltottel ram"

*

Szégyellheted magad, hogy nem tudsz kiválasztani egy szegényeket támogató alapítványt, vagy egy önkormányzatot, akiknek utalhatnál, hogy enyhíts a lelkiismeretfurdalásodon.

Ja, hogy nincs is lelkiismeretfurdalásod?

Az mondjuk látszik, hogy se eszed, se jellemed, se tartásod, se lelkiismeretfurdalásod.

De mondjuk boldog se lehetsz Maryvel az új hazádban, mert ha az lennél, akkor élnéd boldogan az életed, és nem járnál vissza a magyar fórumokra, hogy beszólogass a magyaroknak.

Big-B 2012.12.17. 22:53:22

@Keresztyén és Magyar: " aki a kormány ellen lázít, az a hazája ellen lázít."

'50-es években tuti helyed lett volna az agiprop osztályon.

Mária 2012.12.17. 22:54:32

@nu pagagyí:

Engem ne győzködj! Én már meg vagyok győzve :D

2012.12.17. 22:59:02

Akkor ezt most párszor leírnám, hogy világos legyen:

szociális népszavazás 2008 szociális népszavazás 2008 szociális népszavazás 2008 szociális népszavazás 2008 szociális népszavazás 2008 szociális népszavazás 2008 szociális népszavazás 2008 szociális népszavazás 2008 szociális népszavazás 2008

Hazudtunk éjjel meg nappal mi?

nu pagagyí 2012.12.17. 22:59:30

Oda kell figyelni a PDSZ-es Mendrey mondandójára. Szerinte az oktatási reform már a gimnáziumi lehetőségeket is lecsökkenti. A felsőoktatásba pedig a jövőben csak innen lehet majd bejutni. Társadalomellenes reform folyik a mobilitás leállítása, a születési előnyök bebiztosítása.

gozos 2012.12.17. 23:00:00

Engem az állam taníttatott. De úgy érzem, az elmúlt másfél évtizedben a magasabb jövedelemre rakódó magasabb adó formájában vissza is fizettem.

Ha nem lesz jól kereső mérnökünk, közgazdászunk, menedzserünk, stb. a jövőben, akkor az államnak nem lesz sok magasabb keresetű állampolgára, akik a több adót befizetik a közösbe.
A "szegények országából" pedig szegény államkassza lesz a jövőben.

Talán azt a bizonyos egykulcsos SZJA témát nem kellett volna erőltetni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.17. 23:00:01

@Mária: miert lenne lelkiismeretfurdalasom
23 evet meloztam kemenyen otthon
eszem az van mert kijottem
jellemem tokeletes
tartasom pazar
lelkiismeretfurdalas zero
mirefel?
annak legyen aki konyvtarszakon eluldogel ingyen 10 evet
alapitvany helyett inkabb edesanyamat segitem, ekinek 40 ev munka utan sem eleg a nyugdijja
de a nyuggerektol el kell venni!!!
es bele a romkocsmakba a bolcseszeknek
ez a tendencia
nade ki fog dolgozni otthon
itt nincsen ingye suli
csaxolok:)
csak ha eltanulo vagyu, elsportolo, vagy belepsz a hadseregbe
ezewk a tuntetok egyiknek sem tuntek, de szepek a saljaik:)
lathatoann adnak magukra

nu pagagyí 2012.12.17. 23:01:10

@Kult: Az SZDSZ annak idején így nevezte: népszavazás a szocializmusért.

Mária 2012.12.17. 23:04:11

@nu pagagyí:

"A felsőoktatásba pedig a jövőben csak innen lehet majd bejutni."

*

Most szólnék, hogy 2014-ben kormányt váltunk.

Ebből adódóan nincs értelme azon töprengeni, hogy mi és hogy lesz a Fidesz irányította országban 2014-ben, vagy utána.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.17. 23:06:08

amugy meg allitolag a fel orszag kulfoldre vagyik
tessek menni kulfoldi egyetemre
/ja, lehet fizetni kell erte:)?/

Reggie 2012.12.17. 23:06:13

@gozos: Mondjuk az egykulcsos SZJA az egyik amiert kevesbe lepnek le a jol kereso mernokok. Nem azert gurizik az ember, hogy megkulonboztetettkent a tobbieknel sokkal jobban szarra adoztassak.

Reggie 2012.12.17. 23:06:51

@hagyma: Nem mindenhol kell. Pl. Ausztria.

Mária 2012.12.17. 23:07:12

@hagyma:

Ha anynira boldogan élsz kint a minden szempontból tökéletes USA-ban, akkor miért jársz vissza a magyar fórumokra?

És ha már visszajársz, akkor miért rugdosod a magyarokat?

Szerintem te egy hazátlan, megkeseredett ember vagy.

Totof 2012.12.17. 23:07:25

@hagyma: Ha annyira tökéletes lenne a jellemed meg pazar a tartásod, itthonról osztanád az észt, nem onnan. Amíg kintről nyalod Vitya seggét csak egy gerinctelen megalkuvó féreg maradsz.
Ha nem jött volna le, nem (csak) a tandíjról van szó, hanem a forráselvonásokról, a politikai függetlenségről és főleg, ahogy a "reformot" Vitya kezeli.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.17. 23:07:37

@Mária: kormanyt valtassz?
jon vissza a gyurcsanyi-medgyessy-bajnai tengely?
esetleg az LMP:)
netan a milla:)
nyeritek a rohogestol

nu pagagyí 2012.12.17. 23:07:58

@hagyma: Az is egy működő rendszer, ami az USÁ-ban van. Mindenki a maga erejéből a lehetőségek tárházából válogatva. Nálunk viszont úgy várják el az önerőt, hogy mindent államosítanak, felszámolnak minden területet, ahol önerőből boldogulhatnál. A társadalom kitartottakból és kitaszítottakból áll, a kettő közt nincs semmi. Nincs esély polgárnak lenni, alkalmazottként pedig tisztességes munkáért tisztességtelen bér jár. Elenyésző kivétellel.

nu pagagyí 2012.12.17. 23:09:14

@hagyma: A Fideszből elege lett az embereknek. Minden más opció csak jobb lehet.

Mária 2012.12.17. 23:10:33

@Reggie:

Ennek hiába magyarázod. Fújja a fideszes mantrát.

Biztos szeretné, ha neki is csurranna a három és fél milliárdból, amit Orbán kicsorgatott Amerikába :)

kicsilany89 2012.12.17. 23:10:54

@veracity:
kell a tandíj! eddig egyet értünk...

mondjuk egy félévre a mindenkori minimálbérben maximalizálva. de most 200-250 ezernél kezdődik... ha "anya" és "apa" jól keres, akkor is, egy fiatalt iskoláztatni egy család éves bevételének kb. 1/12-e >>> na ez az, ami borzalmasan sok

a másik, hogy általánosnak kellene legyen (nem kiválasztani pár darab szakot, ahol nincs államis hely, máshol meg 300 pont alatt is bejutnak államira... és ha nem is végzik el, de féléveket töltenek el ott, nem egyet...)

mondjuk az első félévben nem kell az 50ezret befizetni, utána meg a legjobb 10% nem fizet, a legrosszabb 20% meg duplán.

és felemelni 300 pontra azt a határt, ami alatt még fizetősre se lehessen járni (az duplázva 2 db 75% érettségi elvileg olyan tárgyakból, amire épülne a szak)

az egyetemeknek meg több pénzt kell adni.

nu pagagyí 2012.12.17. 23:10:57

@Mária: Én is remélem, de most egyelőre ez a helyzet.

Mária 2012.12.17. 23:11:46

@hagyma:

Igen, kormányt váltunk.

A Fidesz tönkre tette az országot.

nu pagagyí 2012.12.17. 23:14:35

@veracity: Te még hiszel Orbánnak? Kijött már a holnapi véleménye, vagy még a tegnapinál tartasz?

kicsilany89 2012.12.17. 23:14:48

@hagyma:
Németországban Bundeslandtól függ, én BW-ben jártam egyetemre egy ideig, ott nem nem kellett

Reggie 2012.12.17. 23:14:59

@Mária: Igen, de szerintem nem kell gonosznak lenni vele. Mar evtizedek ota kint el, es egyszeruen nincs tisztaban az itteni helyzettel, raadasul megfertozte az amerikai mentalitas.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.17. 23:15:08

@Mária: mert a magyar tarsadalom utoeren tartom az ujjam, ez nekem fontos, mert szulohazam
@Totof: dehogy nyalom, elnezest ha nekem szimpatikusabb ez a politika mint az un. balos
innen tavolrol
ja es megey
szavazhatnek innen is de nem teszem, az eltero velemny meg talan nem okoz fizikai fajdalmat senkinek
szivesen olvasok magyarokat az amerikai politikarol, bar nem sok magyar jar amerikai forumokra
mondjuk itt az indexen neha kapunk "eszosztast" ahogy Ti nevezitekk a velemenyt

nu pagagyí 2012.12.17. 23:16:24

@kicsilany89: Ez kb. az, amit leszavazott a nép. Kár volt érte.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.17. 23:17:13

@kicsilany89: hat akkor mi a gond? parszaz kilometer, tessek menni oda
azutan a tudassal felvertezve hazamenni melozni es a haza fenyrederul

Totof 2012.12.17. 23:18:05

@hagyma: Te figyelj már! Hogy bírsz olyan mocskos libsi környezetben élni, ahol közvetlenül te fizetsz az egészségügyért, nyugdíjadért sőt (minő felháborító liberális szenny) még az oktatásért is.

Reggie 2012.12.17. 23:18:47

@hagyma: Pont ez a baj. Aki kimegy es megtudja milyen nem a nyakig szarban elni, az mar nem jon vissza. Ezert kell fellenditeni a dolgokat es nem azt mondani, hogy el lehet menni.

nu pagagyí 2012.12.17. 23:19:06

@hagyma: Konkrétan mi tetszik neked a mostani magyar politikából? Az államosítások, az intézményesített korrupció, a hazudozás, Fekete György?

kicsilany89 2012.12.17. 23:19:41

@hagyma:
nekem a világon semmi gondom nincs... NEKEM nincs. de ettől még nem jó ez így, sem a diákoknak, sem az egyetemeknek.

kicsilany89 2012.12.17. 23:21:35

@Reggie:
volt, aki azt mondta (nem feltétlen volt igaza...)
vajon akkor ki és mit mondott? :S

Totof 2012.12.17. 23:21:49

@hagyma: Ha a politikai nézetedről lenne szó, nem lenne gond, de amikor a kádárista gondolkodásmódot, kommunikációt és tevékenységet legerősebben megtestesítő OV-ról beszélsz, akkor az nem a konzervatív-liberális-szocialista világnézetek körüli vita. Az egy elmebeteg ember országrontó tevékenységének a dícsérete.

nu pagagyí 2012.12.17. 23:25:35

@Totof: Ott úgy lehet, hogy nincs társadalombiztosítás, tehát járulékokat sem vonnak le tőled. Alacsonyak a közvetett adók, például az Áfa minimális vagy nincs (államonként változik). Ha van munkád lesz elég jövedelmed, hogy vegatáláson kívül hosszabb távra is gondolhass. Ha nincs, akkor szívás van, de még mindig odébb állhatsz egy prosperálóbb helyre. Ha így sincs semmi, beállhatsz valamelyik maffiába, igaz a felelősséget mindenki maga viseli, nincs testületi felelősségszétkenés. Persze ezt csak innen rakom össze, hagyma majd megmondja a tutit.

Totof 2012.12.17. 23:25:52

@Totof: Ja, és akiknek a háta mögött az egykori kádárista hatalom haszonélvezői vannak (párttitkárok, 3/3-ak, hnf, munkásőr vezetők, stb)

Totof 2012.12.17. 23:28:41

@nu pagagyí: MO egy kurva kevert rendszer, ahol az egyének kiadásai liberális irányba haladnak, a bevételei meg szocialista módon alakulnak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.18. 00:01:36

@Józsi bá': Intenzív hitelleépítés állami szinten? Az államadósság gyakorlatilag a forintárfolyammal együtt hullámzik, hiába fordították rá az ígéretek alapján szerint a nyugdíjakat is...

komplikato 2012.12.18. 00:04:43

@hagyma: "annak legyen aki konyvtarszakon eluldogel ingyen 10 evet"

Persze ha 5 évet fizetnek eleve csak, akkor elég nehéz annyit ingyen élni. Régen még Gíró-Szász szaki megtehette 14 évig, ma már nem.

frontember876 2012.12.18. 00:06:16

@Namir: válaszolok neked a hisztire a fidesz, és a jobboldal sajátos nyelvén:

az anyátok picsáját.

Ameddig az egyetemek 10 milliárdból összesen ellennének, a kormány meg veszteséges e.on gáz üzletágat vesz 85 milliárdért, meg minden baszadék nemzetieskedő faszomságra 20-30 milliárdok mennek, addig ez a kérdés azt a választ igényli, hogy a kurva anyját annak, aki felteszi.

Különösképpen a tetves kurva anyját annak, aki úgy teszi fel ezt a kérdést (közte te is), hogy a fidesz népszavazásán a tandíj, és a 300 forintos vizitdíj ellen szavazott.

Most meg széttárod a kezed, hogy miért fizessük a többiek tandíját?

ANYÁTOK PICSÁJÁÉRT.

Mária 2012.12.18. 00:10:18

@Reggie:

Úgy kampányol Orbánék mellett, hogy fogalma sincs, mi folyik az országban.

Eljárhat valami képmutató amerikai magyar közösségbe, amit Orbánék pénzelnek, és azt a mantrát fújja, amit ott hallott.

Vannak emberek, akik hiába költöznek ki, soha nem fognak beilleszkedni, mindig is egymáson lógnak és az anyaországukról nosztalgiáznak.

Ha ezeknek valaki épít egy karámot és egybetereli őket, adja a jó meleg tejecskét meg az akolmeleg illúzióját, annak a kezéből fognak enni és bármit megtesznek, nehogy kirakják őket a karámból és egyedül maradjanak a világban.

Én is itt vagyok 2012.12.18. 00:15:23

Látom aktíválva lett a fidesz kommenttroll csürhe.
SMS-t kaptatok?

Mária 2012.12.18. 00:17:53

@hagyma:

"mert a magyar tarsadalom utoeren tartom az ujjam"

*

Az egészen biztosan nem a magyar társadalom ütőere, amin az ujjad tartod.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.18. 00:19:31

@kicsilany89: Nem 200-250 ezernél kezdődik a tandíj, hanem annyi az átlagos. Például az ELTÉ-n 120-400 ezer között van a tandíj félévente.

Magyarországon az a probléma, hogy az oktatásra senki sem akar költeni. Miért van az, hogy Amerikában a légrégebbi és leghíresebb egyetem, a Harvard a hallgatók 70%-ának tud valamilyen tandíjcsökkentést vagy mentességet adni, pedig magánegyetem? Úgy, hogy adományokat gyűjt, méghozzá évente 30 milliárd dollár körül. Ez nagyjából negyvenszerese a magyar felsőoktatás teljes állami támogatásának...

Putyilov gyári melós 2012.12.18. 00:23:19

Imádom a neoliberális szentenciákat, kár, hogy hazugságok!

Felsőoktatásra 125 milliárdot költ a magyar állam a 15000 milliárdos költségvetésből, a 26000 milliárdos GDPből.

EZ LÓFASZ!

Simicska Lajosnak csak idén 300 milliárdos bizniszt biztosít a magyar állam, az MTVA agymosó agit-propjára pedig 88 miliárd van a 2013as költségvetésben.

Úgyhogy van itt pénz elvtársak, CSAK NEM KELL ELLOPNI!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.18. 00:23:47

@komplikato: Képzési idő + 2 félévet fizetnek tudomásom szerint alap és mesterképzésen is, összesen max 6 évet. Nemrég csökkentették le 7 évről.

purplehaze 2012.12.18. 00:26:50

@komplikato: De még mennyire hogy lehurrognak. az én szakmám gépi forgácsoló. Az un. átkosban megbecsült szakma volt a szerszámkészítővel együtt. Most meg hiányszakma mind a kettő. Pedig annyira de annyira keresik a fémes szakmával rendelkezőket. A pályakezdő forgácsoló (konkrét példa) a minimálbért kapja.
Valahol meglehet érteni hogy kevés ember akar kétkezi melót végezni. De! Az adóbevételek jó részét a gyárakból szedik össze. Igenis szükség lenne szakmunkásokra. Nem csak a diplomás vonalat kell erősíteni.

kerekes pereces 2012.12.18. 00:35:04

Aki azt hiszi, hogy 27 milliárd hiányzik a felsőoktatásból, annak mondanék egy egyszerű összehasonlítást: 2010-ben a bonni egyetem annyi pénzből gazdálkodott, mint jövőre a teljes magyar felsőoktatás költségvetési támogatása.
1 német egyetem vs teljes magyar felsőoktatás.
Persze mondanom sem kell, a németek a leginnovatívabban egész Európában:
index.hu/gazdasag/magyar/2012/02/12/keves_az_uj_otlet_magyarorszagon/
"Az Európai Szabadalmi Hivatal a közelmúltban tette közzé az Európában bejegyzett szabadalmak számáról szóló 2011-es statisztikát, amely szerint az európai országok közül a legtöbb szabadalom németországi vállalatok és magánszemélyek felől érkezett (több mint 33 ezer darab), amelyet a francia szabadalmak száma nagy lemaradással követ (közel 12 ezer darab). Még ehhez képest is alig fele az olaszok által benyújtott szabadalmak száma, amelynek alig felét érik el a spanyolok által benyújtott szabadalmak. Az eurózóna perifériájához sorolt országok közül az általában versenyképesnek tartott Írország mindössze 700 szabadalommal büszkélkedhetett tavaly, míg a gyenge versenyképességűnek ismert Portugália és Görögország 162, illetve 130 szabadalommal. Sajnos hasonlóan kevés szabadalmat tudott felmutatni Magyarország is (169 darab)."

komplikato 2012.12.18. 01:03:21

@purplehaze: Momentán gépi fémforgácsoló végzettségem van. Kijöttem a suliból és a sikeres privatizációnak meg a keleti piac összeomlása okán nem volt egy darab fémipari cég ahová elhelyezkedhettem volna. Most meg keresett szakma, de 2 évtized után 0 perces tapasztalattal mit érek vele?
Nem becsülöm le én se kétkezi munkás, se mérnök, se irodista munkáját mint sokan mások.

épészmérnök 2012.12.18. 01:03:56

Két év alatt nominálértéken 35%-kal vágták meg az egész felsőoktatásra szánt költségvetési támogatást:
2011: 189 milliárd forint
2013: 123,5 milliárd forint
Tekintve az inflációt, jövőre reálértéken a felsőoktatás közel fele pénzből lesz kénytelen túlélni 2011-hez képest.
Ez nem más mint a felsőoktatás állami kivégzése.
Nem a tandíj a fő probléma.

béla a görög (törölt) 2012.12.18. 01:05:30

Ne aggódj lesz tandij, csak nem ennek a kormánynak.
"2007-ben nem adjuk el a lelkünket 300 forintért az ördögnek"
Csak a magad nevében beszélj.
És most módodban áll a hibát javitani. Buktasd meg azt azokat akik átvertek mint azt a bizonyost a palánkon.
(fizettem már tandijat és most is fizetek tanárnak.)

épészmérnök 2012.12.18. 01:08:47

Hagyma, te tartod a magyarságod, ugye.

Nem érzed, mennyire arcpirítóan szégyenletes, hogy számos egyetemen idén télen bezárnak épületeket, mivel nincs pénz fűtésre???

Elmesélnéd ezt az amerikai barátaidnak? Mit gondolnának Magyarországról?

Szénszünet! Ilyen utoljára 1957-ben fordult elő!

tundrazuzmo (törölt) 2012.12.18. 01:11:11

@kerekes pereces:

Jó a példa, csak éppen az "úri közönség" a blogon nem fogja megérteni. Itt Orbánoznak, meg Fideszeznek jobbra-balra, és nem látják be, hogy az oktatás pont olyan, mint az innováció.

Csak akkor hoz mérhető eredményt, ha a résztvevők mindegyike pénzt tesz bele.

épészmérnök 2012.12.18. 01:23:21

@tundrazuzmo: Nincs a világon olyan oktatási rendszer, amely kizárólag tandíjakból fenntartható volna.
Az innováció alapja a tudásgazdaság. Ehhez pedig a közoktatást és a felsőoktatást nem visszafejleszteni kell. Jelenleg pedig circa hatvan évvel ezelőtti állapotra vágják vissza az egész közoktatást, óvodától az egyetemig. Ez nonszensz!

Jelenleg nem létezik Magyarországon olyan széles középosztály, amely képes lenne megtakarításra a gyermekei taníttatása érdekében. A kilencvenes évek inflációja több évtizeddel vetette vissza az országot. Kétezeröt körül kapaszkodott vissza a reáljövedelem a rendszerváltás-korira.
Ilyen körülmények között irreális elvárni a nagymértékű önrészt az oktatásban résztvevőktől.
Az innováció másik feltétele a tárgyi-szellemi felszereltség.
Az első Orbán-kormány nem egyetemi könyvtárat emelt a lágymányosi új campuson, hanem ökumenikus kápolnát!
Az ugyanis olcsóbb mint a könyvtár, a folyóiratelőfizetések, és a többi.

A fidesz-apologeták jobban tennék, ha figyelnének okosabb társaikra, akik már megkezdték a rugalmas elszakadást...

tundrazuzmo (törölt) 2012.12.18. 01:27:58

Apropó, fiatalok!

Mi a baj a fizetős oktatással? Miből érzitek kiszorítva magatokat? A kollégiumi ivászatokból? A bulizgatásból? Vagy az "előadáson megmutatom az új rucit" fílingből? Vagy az "almás géppel villogok a sok üresfejű társam előtt" hangulatból?

Ne haragudjatok, én ezeket pont leszarom. Az én adómból te ne bulizgassál, hanem fizess tandíjat szépen.

Vagy ha TÉNYLEG TANULNI AKARSZ, és nem csak melegedni, akkor megsúgom, hogy RENGETEG INGYEN TANANYAG VAN FENT A NETEN.

Havi 5000 Ft-ért (fogd fel tandíjnak) bárhol az országban korlátlan internetet kapsz, ha csóró vagy, akkor iratkozz be a helyi könyvtárba. A gyakorlatot igénylő orvosi és mérnöki szakmákon kívül szinte MINDENHEZ TALÁLSZ ANYAGOT. Már ha tényleg tanulni akarsz.

Ha kicsit tudsz angolul is, akkor az elérhető anyagok száma megszázszorozható! Ingyen előadásokat hallgathatsz a Harvardról, MIT-ről, vagy bármely népszerű egyetemről. A Youtube fullon van a rengeteg előadással, csomó használható, gyakorlati megközelítésű van - ellentétben a hazai egyetemek száraz elméleteivel. Már ha tényleg tanulni akarsz.

Aztán ott vannak az egyetemeken az előadások. A legtöbbjén 50-100-200 hallgató van bent, nincs névsorolvasás, szépen be tudsz ülni, és végighallgatod a kurzust. Ingyen. A tankönyvet pedig megint letöltöd a netről. Már ha tényleg tanulni akarsz.

Aztán ott a sok egyetemi kolesz, ahol azért (néhanapján) tanulás is folyik. Bemész egy buli vagy egy rendezvény kapcsán, összebarátkozol ottani hallgatókkal, és szépen tanulsz velük. Kitartóan, sok féléven keresztül. Nem fognak elzavarni. Már ha tényleg tanulni akarsz.

Ha pedig orvos, vagy mérnök akarsz lenni, és tényleg tehetséges vagy, akkor keress meg, és megállapodunk egy tanulmányi szerződésben. Fizetem a tandíjadat, és ha tényleg tehetséges vagy, akkor vissza sem kell fizetned. Már ha tényleg tanulni akarsz.

tundrazuzmo (törölt) 2012.12.18. 01:49:00

@épészmérnök: Jókat mondasz, de tudnék vitatkozni is néhány tézissel. Az ökumenikus kápolnától például hányok, de 2002 óta használtam egyetemi és kutatóintézeti domainekről a Science Directet. A kettő nem zárja ki egymást.

Az oktatási rendszer tényleg nem tartható fenn tandíjakból, de lehetnek fizetős és nem fizetős szegmensei. Az általános iskolát fizesse az állam. A középiskolát már csak akkor, ha az állam által preferált szakmát tanulod, vagy olyan tehetséges vagy, hogy gimnáziumban, szakközépiskolában is megállod a helyedet. Az állam által nem preferált szakmákért pedig fizessenek, nincs szükség arra, hogy minden második tinédzser lány fodrász legyen, tele van az ország munkanélküli fodrászokkal. Ha hegesztőnek mentek volna, akkor már rég ötszörösét keresnék Németországban...;)

Az innovációhoz valóban SZÜKSÉGES az infrastruktúra. A SZEMLÉLET viszont elengedhetetlen. Mégis, ha ma megkérdezel egy rektort, hogy inkább költene 200 milliót új eszközökre, vagy 2 milliót az innováció szemlélet terjesztésére, akkor az eszköz után csorog a nyála. A szemlélet pedig neki sincs meg, nem is igényli, rosszabb esetben el is tapossa az egyetemén. Így hogyan akarunk tudásgazdaságot, amikor az egyetemi felsővezetők sem ismerik (el) a tudás és a gazdaság közötti kapcsolatot...?

Az infláció által sújtott társadalmat elismerem. Nagy probléma. De azért annyira nem nagy, hogy évente be ne csusszanna 2-500 ezer Ft hitelfelvétel TV-re, laptopra, műszaki cikkre, áruhitelre. Aki ezeket bírja, az a diákhitelt is bírni fogja. Főleg, ha jó állása lesz a megszerzett diplomával.

Száz szónak is egy a vége: SZEMLÉLETVÁLTÁS kell, a gondoskodó állam helyett a saját lehetőségeinket kell észrevenni, és kihozni a maximumot magunkból. És akkor lesz minőségi oktatás, és innováció, bor, búza, békesség.

tundrazuzmo (törölt) 2012.12.18. 02:06:36

@épészmérnök: "Nem érzed, mennyire arcpirítóan szégyenletes, hogy számos egyetemen idén télen bezárnak épületeket, mivel nincs pénz fűtésre???

Elmesélnéd ezt az amerikai barátaidnak? Mit gondolnának Magyarországról?

Szénszünet! Ilyen utoljára 1957-ben fordult elő!"

Én inkább azt tartom szégyenletesnek, hogy sok egyetemen (és jártam mindegyikben, személyesen láttam) a kazán 40 fokra fűti a épületeket, és az ott dolgozók nyitott ablaknál is pihegnek a melegtől.

De sokkal nagyobb szégyen az, hogy akik az egyetemeken melegszenek, azok egy rész nem végez hasznos munkát. 20%-ot élből úgy le lehetne vágni fűnyíróelv alapján, hogy még talán a saját tanszékükön se vennék észre a hiányukat, nem hogy az egyetemen.

Mit mondanának erre az amerikaiak? Leszarják, magasról.

purplehaze 2012.12.18. 02:14:46

@komplikato: Nagyjából egyidősek vagyunk. Kb. hozzád hasonlóan én is ezzel küszködtem hogy nem volt gyakorlatom. 93-ban végeztem és 2000-ben sikerült elöször elhelyezkednem a szakmámban. Hajjaj de kinlódtam! Most megint nem azt csinálom, mert betanított munkával többet keresek. Nem vicc! Ez az igazság. Pedig jó kis szakma! A gépészmérnök uraknak is ajánlott megtanulni valamelyik fémipari szakma, sokat tudnának hasznosítani mérnöki pályájuk alatt.

kerekes pereces 2012.12.18. 02:17:38

@tundrazuzmo:
" 20%-ot élből úgy le lehetne vágni fűnyíróelv alapján, hogy még talán a saját tanszékükön se vennék észre a hiányukat, nem hogy az egyetemen.
"
Erre a tandíj és a fizetős felsőoktatás nem megoldás. Az oktatás minőségét pénzügyi eszközökkel nem igazán lehet kezelni. Az oktatáshoz pénz kell.
De ha nekiáll fizetni a diák, attól még nem fog az oktató nekiállni jegyzetet írni, hogy ne 30 éves anyagból kelljen tanulni (van olyan gépész szak, ahol van olyan tantárgy, ahol az SI-t nem ismeri a tananyag), az oktató nem fog határidőre ZH-t javítani, nem lesz több szabadon választható kurzus (az én szakomon kb. volt 140 szabadon választható kurzus, ebből félévente jó, ha 30 volt meghirdetve, és a jelentkezések után kb. 10 indult el), nem lesznek jobbak a kutatók és nem lesznek jobbak az innovációs lehetőségek.

A felvételi rendszer modernizációjával nagyon sok ab ovo oda nem illő embert ki lehetne szűrni a hallgatók közül, a sok kényszerpublikáló, egymás munkatársainak cikkére hivatkozó áltudóstól is meg kellene válni.

Ezek mind olyan problémák, amihez nem kell pénz, csak hozzáállás, a tandíj ezeket a problémákat nem oldja meg.

kerekes pereces 2012.12.18. 02:23:41

@tundrazuzmo: "Csak akkor hoz mérhető eredményt, ha a résztvevők mindegyike pénzt tesz bele."
Ez jelenleg is így van, hiszen adózunk, hogy fenntartsák a felsőoktatást.

Amúgy ha a te logikádat követjük, akkor a szakközépiskolai és szakmunkásképzést is azonnal fizetőssé kell tenni, hiszen az is szakképesítést ad.

Meg kell értened: vannak olyan szakmák, amikhez nem elég a középfokú oktatás, utána még 4-6 évet tanulni KELL, mert annyira bonyolult szakmák. Ezt az államnak ugyanúgy finanszíroznia kell, ha azt szeretné, hogy legyenek szakemberek az országban.

A Hankook pl. külföldről importál sok középvezető mérnököt, mert szakemberhiány van az országban (és jelenleg a műszaki képzést leépítik).

Ha te külföldi befektető lennél, helyeznél olyan államba üzemet/support centert/bármit, ahol tudod, hogy az állam nem költ arra, hogy megfelelő szakembereket adjon neked? Mert én nem. Ugyanis ha egy hallgató pl. hitellel kezdi az életét, motiválva lesz, hogy külföldre menjen, nyugati fizetésből könnyebb visszafizetni a hitelt.

Még mielőtt szóba kerülne: én saját magamat finanszíroztam, amikor egyetemista voltam, diákhitel, ösztöndíj, szociális támogatás, munka.
Ha ehhez még havi 60E forintos tandíj jött volna (vagy ami ekvivalens: ennyi hitel), akkor nem tudtam volna vállalni az egyetetemet, ma az ország egy tapasztalt Java fejlesztővel kevesebb lenne, pedig így is hatalmas hiány van, az előző munkahelyemen, mikor bejelentettem, hogy lelépek, majdnem könyörögtek, hogy ne menjek el, nem találnak szakembert a munkaerőpiacon.

Na, az ilyen dolgok miatt kell állami, tandíjmentes felsőoktatás.

CsaKaDuma 2012.12.18. 02:29:43

@hagyma:
"itt nincsen ingye suli
csaxolok:)"

Ott nincs 52% adó + 27% ÁFA
Helyette van 10-16% + 0-10% ÁFA
Csak szólok :/

Az oktatás jó befektetés, minden pénzt megér. A Fidesz ultrarövidtávon gondolkozik és cselekszik, a hosszútávú kár felbecsülhetelen, minden területen: oktatás, egészségügy, kultúra. Évtizedekre megsemmisült ez az ország.

ezu 2012.12.18. 04:11:39

@hagyma: Az én két gyerekem is fizetett. Vagyis fizettem helyettük én. Ez elég sok helyen így működik a világban! Főleg, ha valaki nem színjeles tanuló, de sokszor még annak is fizetni kell!

Közbiztonság Szilárd 2012.12.18. 04:42:05

@KaPé:
Hát 150 ezerből, pláne ha ketten vannak, elég szerényen lehet megélni Budapesten.

Másrészt aki sok nyugdíjat kap, az sokat is fizetett be az államkasszába, míg aktív dolgozó volt.

Akkor miért nem szóltál, hogy ne fizessen annyit?

@Nakhchivan:
A másik idióta.
A nyugdíjasok a sokszorosát befizették annak, amit az állam rájuk költ, te agyatlan barom.
De talán magyarázd el a nagyszüleidnek vagy anyádéknak, hogy inkább dögöljenek már meg, mert te utálod őket, mint a szart.

@Keresztyén és Magyar:
A történelmi egyházakat tartsák el a híveik.
Amelyiket nem tudják, arra nincs se igény, se szükség.
Legalább egy agymosó szervezettel kevesebb lesz.

@DarthVader:
Téged melyik mondata indított arra a gondolatra, hogy a csávó 70-es IQ felett van?

otgorbebogre 2012.12.18. 04:43:34

@hagyma:
1. az USAban vannak osztondijjak hatranyos helyzetueknek, jotanulo, josportoloknak
2. alig van ado. az elso adobevallasom utan sirva rohogtem-van mibol eltenni a penzt
3. a kozeposztaly gyujt tandijra, mert nem egyik evrol a masikra vezettek be.
4. ne haragudj de a mult evben k.sok diaktuntetes volt Occupy nem tunt fel?
Az allami egyetemen ahova jarok most is minen heten van tuntetes.
5 mindezt onnan tudom hogy az USAban PhDzok. tok ingyen (kis fizetest huzok)

Közbiztonság Szilárd 2012.12.18. 04:45:43

@hagyma:
Ez mondjuk nem teljesen így van, mert ott is van, hogy pl. fizeti az ösztöndíjadat a leendő munkahelyed tanulmányi szerződéssel.

Arról nem is beszélve, hogy nem annyi az átlagkereset, mint itt, az árak meg kb. ugyanazok. Az oktatás pedig egy átlag fizetős egyetemen olcsóbb, mint nálunk egy átlag fizetős egyetemen.

Hát ennyit a te nagy eszedről.
Tudod, más is járt ám Amerikában, ha nem ott él is. Talán ha pár méretet visszavennél az arcodból...

esprit 2012.12.18. 06:50:40

Helyes! Itt csak infláció feletti nyugdíjemelésre futja, akár visszamenőleg is.
Éljen az Első Magyar Nyuggerisztán! Le a fiatalokkal, le az aktívokkal! Kifelé velük az országból!

röhögő 2012.12.18. 06:54:24

@ezu: @Közbiztonság Szilárd: @otgorbebogre: @CsaKaDuma: @Mária: @komplikato: @hagyma:

Hagyma az USA-ból ugat, ahova házasodott a zöldkártyáért és mosogat egy éteremben ha jól tudom. Élete fő sikerének a zöldkártyáját tartja. Arra nem képes hogy ékezetet varázsoljon a billentyűzetére. Na ennek fényében gondoljátok át, érdemes-e ezzel a köcsöggel szóba állni!

röhögő 2012.12.18. 06:56:24

@hagyma: A mexikóiakkal foglalkozz, akik fenyegetik a mosogatói állásod az USA-ban, te zöldkártyás fasz!

orient 2012.12.18. 07:57:35

Egyetertek hogy MO nem engedheti meg maganak az ingyenes felsooktatast.

De akkor legyunk kovetkezetesek mar:
-Ingyen utazast sem nyugdijasoknak
-Ingyen egeszsegugyet sem

Es meg lehetne sorolni. Miert a jovo generaciojat vereztetik ki, kozben a nyugdijasokra mindig van penz igaz?

kpetya 2012.12.18. 08:10:45

az egykulcsos szja vhol 4-500 milliárd ft veszteség évente. Ebből bőven jutna felsőoktatásra.

blah 2012.12.18. 08:31:22

Két dolog: először is ha megnézzük mekkora tételről van szó és összehasonlítjuk különféle állami kiadásokkal akkor kiderülne, hogy jutna, csak más prioritások vannak. Másodsorban ha el kell dönteni, hogy mely helyek legyenek fizetősek vagy ingyenesek azt úgy kellene elosztani, hogy megnézzük milyen diplomákra lesz szükség. Nem nehéz megállapítani, hogy milyen tudás kívánatosabb a GDP szempontjából. Azt én is jogosnak tartom, hogy nincs szükség nagy számú filozófusra vagy teológusra jelenleg, viszont pl. mérnökre annál több. Ha mondjuk nem egy két nap alatt dobná össze a kormány az ilyen ötleteit még jó dolog is kisülhetne belőle.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2012.12.18. 08:31:25

a posztoló szerint akkor arra van pénz, amire a kormány pénzt szán, és arra nincs, amire a kormány nem? mert akkor tényleg semmi probléma.
van pénz, csak le van, izé, kötve, ilyen szent és felsőbbrendű célokra, mint pl stadionok, autópálya, egyéb fontosabb projektek.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2012.12.18. 08:31:56

(és akkor még nem mondtam semmi radikálisat.)

Alterra 2012.12.18. 08:36:41

@orient: így van és jövőre 140 milliárddal több jut nyugdíjakra. A felsőoktatásra 25-30 md kellene.
Hogy mire jut pénz és mire nem, az itt közérthetően olvasható.
www.borsonline.hu/20121214_vakok_es_siketek__a_budzse_vesztesei

laci0011 2012.12.18. 08:38:17

A kérdés az,elérheti e 1 örült,hogy ráhagyjunk mindent?!Ha igen belőlünk csinált bolondot!5000 milliárdot rekvíráltak már el az országban élőktől,vállalkozóktól,mégsem futja semmire?!Minek vitázni 14-szer módosított költségvetés után,a következő éviről?

Alterra 2012.12.18. 08:44:37

@blah: Egy társadalomban sok mindenre szükség van. Leginkább szerintem azt kellene nézni, és lehetővé tenni, hogy a nem elit gimikben tanulók is bejuthassanak népszerű és nem csak marginális szakokra.
Sajnos már az általános iskola alsó tagozatában is azon múlik a siker, hogy a szülő mennyire tudja támogatni a gyereket a tanulásban. (Tapasztalom.) Ezért ha pontszámok alapján osztják csak a helyeket, az se biztos, h olyan jó ötlet.

rezvez 2012.12.18. 08:47:29

Az, hogy milyen az oktatás színvonala, nagyrészt eldől az általános iskolákban.
Mindig ezt hallottam, az ország kitörési lehetősége az oktatás. Később mit lehetett hallani, összevont osztályok, iskolabezárás. Kakaóbiztos számítógép egymillióért, de fűtésre nem futja.

nemecsek ernő áruló 2012.12.18. 08:48:43

@ghostwriter.blog.hu: "Orban nem passzibol szivozik a hallgatokkal." Hanem azért, mert kell a felcsőti fociakadémiára a pénz.

ANTI-SQUIRREL 2012.12.18. 08:49:21

Lehet hogy nem csak masolgatni kellett volna a komcsi diplomakat, mert akkor talan ertenenek is hozza hogy mit kell csinalni. Az tisztan latszik hogy csak ott van penz ahol lehet nyulni. Erdekes hogy erre nincs penze a kormanynak, de stadionra van. Erted b@zdmeg? Tetves focira!!! Amugy kb a mostani strategia az a kormany reszererol hogy: El fogsz koltozni kulfoldre az en penzembol finanszirozott diplomaval???
Hat nem fogsz b@zdmeg! Csak ahogy a bakterhazban van. "Ha nem tetszik add vissza ezt! Itt nincs tekozlas nincs. Itt nincs bakter aki elkoltozzon miattad!" Szoval barhogy is, de szerintem sem fognak adni egy kanyit sem.

Kivlov 2012.12.18. 08:57:10

"Járni jár"

De miért járna?

ursus artos 2012.12.18. 09:02:13

Rossz struktúrájú felsőoktatásba; olyanba, ahova kettes átlaggal bejuthat a diák, nem szabad pénzt lapátolni.
Akár mennyire is fáj, de a keretszám (10e vs. 50e) csak egy vékony szelete az egész rendszernek. Mivel a legegyszerűbben ez látható át, nyilván ehhez ért mindenki és ez alapján mondja a tutit.
Először tetszik, vagy nem mélyen magunkba kellene nézni és elfogadni azt a tényt: a magyar felsőoktatás egy fos. Ha 250 milliárd+ rakunk bele akkor is az marad. Azért fos, mert gyengék a szereplői. Gyengék a diákok: nyilván mindenki hallott már arról, hogy az egyetemeken középiskolai szintű felzárkóztató kurzusokat illesztenek a tanmenetbe, holott az első félévben már sebességet már az út idő szerinti deriváltjaként kellene szemlélni.
Gyengék az oktatók: a tanárképzőkön száznegyven-valahány oktatót vizsgáltak a tudományos aktivitásuk szempontjából. Ebből száztíznek semmilyen publikációja nem volt fellelhető az interneten. (A jövő tanárait oktatókról van szó.)
Annak is világosnak kell lennie, hogy ennyi intézmény felesleges. Sok. Ugyanis a korlátozott számú minőségi oktató, tanár, professzor "szétforgácsolódik" szétterül az országban, ahelyett, hogy az ún. kutatóegyetemeken koncentrálódna a tudásuk. (Kérdés az, hogy hogyan kellene eldönteni, hogy melyik intézmény megy a levesbe, melyik marad!)
Orbánék ebben az irányban indultak el, jól lehet ez nem mindenki számára világos.

Alkibiadesz 2012.12.18. 09:13:26

Kicsit elhibázottnak érzem ghostwriter gondolatmenetét, mégpedig azért, mert a 2008-as népszavazáson nem a egykulcsos adóval privilegizált felső tízezer és a "szent tehénné" avatott nyugdíjasok nagykoalíciójának létrehozása volt a cél. Ebből következően a mostani állapot semmiképpen se tekinthető megérdemeltnek. Egyértelmű, hogy normális egy köz és felsőoktatás feltételezi a normális költségvetést. Ez utóbbinak pedig - adottságainkból következően - kiiktathatatlan része egy többkulcsos, a gazdag rétegek privilégiumait felszámoló, adórendszer. Csak így lehet az "ingyenes" felsőoktatás egyúttal igazságos is, hiszen a gazdag gyerekek szüleinek hozzájárulása magasabb szintű lesz, mint a átlag, vagy átlag alatti jövedelmű szülők hozzájárulása.

vargánya 2012.12.18. 09:13:39

Feltűnő, mennyire NEM beszél senki arról, hogy KIK járnak ma egyetemre. Mekkora "szellemóriások"! A szegedi egyetemen tanító (volt)kollégáim arcát kellene látnotok, amikor ez szóba kerül. "Öregem, ne tudd meg!" Egy kb. 7-8 éve készült felmérés szerint az elsős jogászhallgatók EGYNEGYEDE(!) funkcionális analfabéta. Akkor mennyi lehet a TTK-n és a bölcsész karon? Kollégáim szerint ez nagyrészt a keretszámok elhibázott felduzzasztásának a következménye. Mert ugye "szarból várat ..." . Ezekre közpénzt költeni és a munkanélküli "diplomások" számát növelni éppoly dőreség, mint stadionokat építeni. (Ha már itt tartunk: azok helyett meg a tömegsport infrastruktúráját kellene kiépíteni!)

ursus artos 2012.12.18. 09:22:06

@vargánya: "Kollégáim szerint ez nagyrészt a keretszámok elhibázott felduzzasztásának a következménye. "
Pontosan erről van szó. Ennek vetett volna véget az, hogy csak a legjobb tízezernek van ingyen. Azaz, nekik nem kell tandíjat fizetni, mint ahogyan arról a 2008-as népszavazáson szó is volt.
Mindazonáltal a "merítsünk ismét a legjobb 10%-ból" terv, elv nem Orbántól származik. Ez bizony a szegedi egyetemi kollégáidtól.

madarasi.abel 2012.12.18. 09:24:29

Akik szerint nem jár, és akik szerint nem éri meg: www.asz.hu/penzugyi-szemle-cikkek/2012/a-magyar-felsooktatas-nehany-jellemzoje-nemzetkozi-tukorben/226-245-harsanyi-vincze.pdf
az elején ott az összefoglaló, a részletek a tanulmányban.
Után abeszélgethetünk.

kozgaztanar 2012.12.18. 09:27:31

"A helyzet ugyanis az, hogy az ország mai állapotában egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak az ingyenes felsőoktatást." - ez badarság...

én átolvastam azt a kibaszott sok száz oldalt, amit költségvetési törvénytervezetnek hívtak, meg a 400 oldal módosítót és a 200 oldal zárószavazás előtti módosítót. mert részben ezért fizetnek. ennek fényében mondom, hogy a poszt fenti állítása badarság

és mint oktató közgazdász had tegyem hozzá, hogy ha a gazdaságpolitika vizsgámon valaki egy ilyen állítással jönne, azt megbuktatnám

873ujr3rk 2012.12.18. 09:28:41

hogyne. ingyenutazás az jár.
örökös nyugdíjemelés az jár.
rezsicsökkentés az jár.
hitelesmentés is jár.
focimindenekfelett is jár.
közgépnek hogyne mégjobban jár.
de a jövőre, arra ne költsünk, mert bár minden válságból kifele törekvő az oktatást tolja ezerrel, nekünk unortodox megoldásunk van erre is.

www.gki.hu/miert-nem-kell-senkinek-diakhitel-2

amivel a jövő költségveteseit basszuk szét.

déjá vu39 2012.12.18. 09:45:46

Arra jut, amire akarjuk (akarják). Jut Alcsútra, Felcsútra, stadionra, főpolgármesteri 40% fizetésemelésre, BKK ovisnak évi 25 MFt fizura, külföldi "magyar" szervezetek támogatására, minisztériumi bútorra és autóra, ... (lehet sorolni) - mert akarják hogy jusson. És nem jut oktatásra, egészségügyre, pedagógus fizetésemelésre, mert azt akarják, hogy ne járjon.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy legyen teljesen ingyenes az oktatás. Csak azt, hogy ez a "jár, de nem jut" szöveg nagyon-nagyon alattomos.

873ujr3rk 2012.12.18. 09:48:31

@vargánya: "Feltűnő, mennyire NEM beszél senki arról, hogy KIK járnak ma egyetemre. Mekkora "szellemóriások"! A szegedi egyetemen tanító (volt)kollégáim arcát kellene látnotok, amikor ez szóba kerül. "Öregem, ne tudd meg!" Egy kb. 7-8 éve készült felmérés szerint az elsős jogászhallgatók EGYNEGYEDE(!) funkcionális analfabéta"

ezt a felmérést minden bizonnyal linkkel is alá tudod támasztani igaz-e ?

hoesett 2012.12.18. 09:49:31

@nu pagagyí: "Tetszik ez a generál nincsen ingyen ebéd duma. Kib* sok adót fizetünk, elvárható, hogy stratégiai célokra is jusson valami belőle"

Na ja... El kéne már dönteni, hogy szénné van adóztatva az összes aktív, de akkor ezért közszolgáltatások járnak, vagy a mainál jóval kevesebb adó fele a honvédelemre megy, és ha valakinek extra kívánsága van, az fizessen érte.

Nade ennyi adó mellett az ingyenebédezéstől kinyílik a bicska a zsebben...

hoesett 2012.12.18. 09:55:55

@tundrazuzmo: "Apropó, fiatalok!
Mi a baj a fizetős oktatással?"

Bakker, annaka fiatalnak adófizető szülei vannak. Azt kívánod a világbajnok adók mellé az adófizetők arcába vágni, hogy nem fizetnek be annyit, amiből 127 milliárd kifutja?
Hát hova lesz az adóba beszedett pénz????

Mária 2012.12.18. 09:56:22

@Alter E:

"gy van és jövőre 140 milliárddal több jut nyugdíjakra."

*

Simicska-Nyergesre mennyivel több jut majd?

hoesett 2012.12.18. 09:56:59

@Kivlov: Miért járna? Mert adóznak a szülők, azért...

Mária 2012.12.18. 09:58:41

@rezvez:

"Kakaóbiztos számítógép egymillióért, de fűtésre nem futja."

Háromszáz-milliárd közpénz és uniós pénz Simicskáéknak.

Majd akkor szólj, ha már erre se futja.

Mária 2012.12.18. 10:04:45

@ursus artos:

"Rossz struktúrájú felsőoktatásba; olyanba, ahova kettes átlaggal bejuthat a diák, nem szabad pénzt lapátolni."

Ez egy ordas nagy csúsztatás. Gondolom, ezt is Kubatov tanítja nektek, mint az oktatófilmjükben kiszivárgott mocsokságokat.

A jó egyetemeket támogatni kell, a gyengébb helyeken a férőhelyek egy része lehet fizetős.

jelenleg a jó egyetemek működtetésére se adnának pénzt. Holott az adófizetőktől beszedik rá az adóforintokat.

Kellenek az adóforintok kormányzati kommunikációra, álságos adatbázis-építő konzultációkra, óriásplakátokra, kell a Századvégnek, a csúti Mészáros fociakadémiájára, meg kell a Simicskáéknak.

babel 2012.12.18. 10:07:53

Amíg futja Simicskára, addig juthatna a felsőoktatásra is. Ez nem a "nem jut", hanem a "Simicska haszna előbbre való, mint a haza haszna". Stadion? Vasútvonal-felújítás drágáért? Kormány-kommunikáció az IMF ellen? Van itten elég pénz, csak már megvan a helye rég, és az a zseb nem enged a diákokkal szemben. Amíg ki nem kényszerítik.

ursus artos 2012.12.18. 10:18:09

@Mária: "Ez egy ordas nagy csúsztatás. Gondolom, ezt is Kubatov tanítja nektek, mint az oktatófilmjükben kiszivárgott mocsokságokat."
Nyilván tőled csak ennyire futja.
Engem nem zavar sem a személyeskedésed, sem a stílusod. Azért, nem mert tudom: a ballib mindig azt vágja a szemedbe,a mi valójában ő maga.
Vádolhatsz hazugsággal, mocsoksággal. De ez csak azt jelenti, hogy mindez valójában te magad vagy.

vargánya 2012.12.18. 10:19:52

@873ujr3rk: Nem tudom alátámasztani. A Jogi karon tanító politológus barátom mondta el rezignáltan. A felmérés belső használatra készült. Az ominózus beszélgetésen jelenlévő egyetemi oktatók ezt hasonló rezignáltsággal megerősítették saját szakterületük vonatkozásában. A saját középiskolámba látogató egyetemistákkal kapcsolatos tapasztalataim is meglehetősen lesújtóak. Inkább azon csodálkozom, a színvonalromlás mások számára ennyire nem ismert (?).

2012.12.18. 10:21:19

@hagyma: "annak legyen aki konyvtarszakon eluldogel ingyen 10 evet"
Büdös vagy, és csíped a szemem.
Az állam nem fizeti csak az első 8 szemesztert, ha nem buksz ki.
Tehát hazudsz, nem ingyen üldögél.
A felsőoktatás pedig nem ingyenes, Nagyon sokba kerül. Mondjuk Angliában ingyen jutsz jegyzetekhez. Odahaza fizetsz érte.

2012.12.18. 10:25:35

@ursus artos: A diplomások számának felduzzasztása az I. Orbán kormány ötlete volt. Aztán megvétózták a tandíjat.
Nincs ezzel gond, legyen fizetős. De a módszer rossz. Mondjuk ezen vitázunk.

2012.12.18. 10:27:47

@vargánya: Az egyetemi keret felduzzasztása a Fidesznek köszönhető. De az, hogy az egynegyede funkcionális analfabéta, érdekes adat. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az általános iskolák arányában van.
Hogyan folyik egy felvételi, ha a feltett kérdést nem tudja értelmezni a felvételiző?????

freasic 2012.12.18. 10:29:23

Ha szeretnél Magyarország oldalán harcolni egy on-line stratégiai játékban,gyere,és próbáld ki!:)
www_erepublik_com/en/referrer/jim-bo

ursus artos 2012.12.18. 10:31:40

@Könnyen elkaptuk, uram!: az kétségtelen, hogy 2000-ben növelték meg a keretszámokat. De akkor még némileg minőségibb volt az "alapanyag", amiből válogatni lehetett. Mindazonáltal még oké is lett volna a megemelt keretszám, ha a kétszintű érettségiből nem húzza ki a következő kormány a lényegét. Azt, hogy két emelt szintű érettségi szükséges a felvételihez, mivel ez váltotta fel a régi kettős rendszert.

Valóban megvétózták azt a tandíjat, amit az államilag finanszírozott helyre felvett diákokra akartak kivetni.

DIldiko 2012.12.18. 10:53:16

@hagyma: "konyvtarszakon eluldogel ingyen 10 evet" no ilyen nincs. Ha a könyvtár szak 3 év akkor csak 4 évig üldögélhet ingyen, utána már csengetni kell, ha nincs meg a diploma. Ez eddig is így volt. Ez a duma csak arra jó, hogy az egyetemisták is igyenélők legyenek valakik szemében - hogy lehessen őket szidni, hogy évekig buliznak a mi pénzünkből! A legjobb védekezés a támadás, de még ennél is jobb a megosztás! Már annyira meg vagyunk osztva, hogy csoda, hogy épeszű ember van még ebben az országban! Csak birka módjára nem vesszük észre, hogy már mindenki volt ingyenélő a politikusok kivételével - mert ők természetesen a köz-ért dolgoznak.

873ujr3rk 2012.12.18. 10:54:33

@vargánya: "Nem tudom alátámasztani. A Jogi karon tanító politológus barátom mondta el rezignáltan. A felmérés belső használatra készült. Az ominózus beszélgetésen jelenlévő egyetemi oktatók ezt hasonló rezignáltsággal megerősítették saját szakterületük vonatkozásában. A saját középiskolámba látogató egyetemistákkal kapcsolatos tapasztalataim is meglehetősen lesújtóak. "

nos értem. nem baj, ha te mondod, ráadásul neked egy politológus barátod mondta - rezignáltan, akkor én bizony hitelt adok szavaidnak.

mondjuk, az a középiskolai tanár, aki nyilvános vitában ilyen állítást nem tud alátámasztani semmivel, olyasmiféle mint az ember aki szart lopott viktornak. tudod ő:

atlatszo.blog.hu/2012/11/28/forro_nyomon_a_bicskei_rendorkapitanysag

mert mint középiskolai tanár, minden évben szembesülsz legalább egyszer azzal, hogy miként teljesítenek diákjaid. tudod amikor a kompetenciamérés.

www.kir.hu/okmfit/files/OKM_2011_Orszagos_jelentes.pdf

no láss neki oszt viríts valamit mert ebben biztos benne van, ha valóban járnak funkcionális analfabéták középiskolákba. másképp, félek leírni rajtad marad h hazudsz.

Aureliano Buendía ezredes 2012.12.18. 10:56:36

Érdekes dolog ez a vissza kell fizetni a tandíjat, ha külföldön vállal valaki munkát.
Ez működik visszafelé is? Ha én 15 évet dolgoztam itthon, fizettem SZJA-t, ÁFA-t, TB-t, meg a többi anyámkínját, akkor ezt visszakérhetem, ha elmegyek külföldre? Mert ugye, minek költöttem egy olyan államra, amit elhagyok?

DIldiko 2012.12.18. 10:57:43

@hagyma: Már ahol fizetni kell. Egy pár országban nem kell, de ahol kell ott sem annyit, mint Magyarországon! Ezek szerint a leggazdagabb ország vagyunk - csak még nem vettük észre.

Kivlov 2012.12.18. 12:43:12

@hoesett:
?
létezik oktatási járilék vagy mi?
Ilyen alapon a kenyér is ingyen járhatna a gyereknek, mert a szülő adózik. marhaság.

vargánya 2012.12.18. 12:51:43

@Könnyen elkaptuk, uram!:"Hogyan folyik egy felvételi, ha a feltett kérdést nem tudja értelmezni a felvételiző?????" A felvételi - mint tudjuk - az érettségi vizsgán történik. Sajnos!
Egyébként teljesen igazad van:"Az egyetemi keret felduzzasztása a Fidesznek köszönhető." Reméljük tanultak belőle!

@873ujr3rk: "rajtad marad h hazudsz."
Szerinted miért hazudnék? Nem kell elhinni, dugd a fejed a homokba!Az elvakult blogolókat - tapasztalataim szerint- a tények sem szokták meggyőzni.

vargánya 2012.12.18. 13:01:10

@873ujr3rk: Egyébként meg neked sincs megtiltva, hogy elbeszélgess erről régóta tanító egyetemi oktatókkal. Már persze csak akkor, ha a tények érdekelnek és nem csak a gonosz Fidesz iránti gyűlölet vezérel.

hegyilány 2012.12.18. 22:22:30

A helyzet ugyanis az, hogy az ország mai állapotában egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak az ingyenes felsőoktatást. "

Na. Ja! Csak az a probléma, hogy jogos lehet a kérdés a társadalom egy hatalmas csoportja részéről) Miért?is?ne??
Már csak azért is, mint tudjuk, pontosan a Fidesz volt az - ellenzéki éviben- ki megvétózta többek között a tandíjat. Mely - az akkori állapotokban - mindenki számára elérhető, megfizethető lett volna.

Ugyan, ugyan! Oly sok mindenre van pénz, csak a felsőoktatásra nem lenne??
Költői kérdés, ugye?

hegyilány 2012.12.18. 22:26:33

Elnézést, lemaradt) Még azt hozzá kell tenni, hogy a kormányváltás óta, a szegények mellett, megindult egy újabb társadalmi csoport elszegényedése.
Csak emlékeztetnék rá, hogy négy-millió szegény, másfél-millióan élnek a szegénységi küszöb alatt.
Vagy a cél az, esetleg, hogy a szegények kiszoruljanak a felsőoktatásból is??

2012.12.18. 22:40:31

@vargánya: @873ujr3rk:
Egyetemi szinten nem tudom, de a középiskolákban már ezelőtt 20 évvel is gond volt a funkcionális analfabétizmus. Minden ötödik középiskolás képtelen volt értelmezni a szöveges matek feladatokat.

menőmano 2012.12.18. 23:09:26

Nem tudjuk, hogy mit dönt majd a kormány szerdai ülésén "

Hát!Ja! Csak az a baj, hogy három nap nagyon picike idő.
Ennyi idő alatt a felsőoktatást nem igazán lehet megreformálni"? csak még nagyobb káoszt lehet csinálni.
Totális helyzet, és zűrzavar, társadalmi morális válság.
Szerintem.
süti beállítások módosítása