Kétség nélkül: elégtelen

2012.08.06. 07:16

Sólyom feladta a leckét. Egyértelműen tartalmas, sok rétegű beszédet mondott pár napja az aszófői falunapon. És a sajtó, a bloggertársadalom rá is ugrott  témára. Az Index blogok ünnepeltek. A Varánusz szerint „a baloldali liberálisnak semmilyen alapon nem nevezhető ex köztársasági elnöknek nyakán is felforrt a víztorony, és eldurrant a búra az orbáni értelemben vett alkotmányosságon. Hányan lesznek még ilyenek? Hányan fognak még kiakadni Viktor ámokfutásán?” A Vincent szerint ” Az elnök beszéde fordulatot is jelenthet, ha képesek vagyunk arra, hogy fordulatként tekintsünk rá. (…) Sólyom László (…) Megfontoltan, kimérten és visszafogottan, leleplezte Orbán Viktor rendszerét.”

Tény: a beszéd több szempontból világosan és érthetően bírálja mindazt, amitől sokaknak van elegük manapság. Jó időre ad majd muníciót azoknak, akik nem akarják szó nélkül tudomásul venni, ha a kétharmad a talpuk alól elhordja lassan az egész országot. Nem akarom tehát tagadni Sólyom László beszédének értékeit. Ugyanakkor pontosan úgy vagyok vele, mint elnöksége egészével. Egy-egy szempontból nagyszerűnek, de több szempontból kevésnek, sőt félresikerültnek tartom. Legalábbis: olyan fogyatékosságokkal terheltnek, amelyek miatt semmiképpen sem elég ahhoz, hogy valami új, előremutató folyamat kiinduló pontja legyen.

 

1.,           Nem is feltétlenül arról van szó, hogy Sólyom László csak úgy volt hajlandó Orbánt kritizálni, hogy közben az ellenzék, mindenekelőtt a baloldal felé is jó nagyokat üt. Ezzel legfeljebb csak árnyalta azt a tudásunkat, amely korábban is megvolt: Sólyom markánsan jobboldali beállítottságú politikus. Szépen felmondta a Magyar Nemzet vezércikkeinek dédelgetett paneljeit – a bántó, igazságtalan, felháborító külföldi támadásokról, arról, hogy nincs itt se lopakodó fasizmus, se diktatúra. Sőt, még arra is képes volt, hogy  Orbán Viktor május elsejéjét - a békemenetet - „érthetőnek” nevezze. Nos, ezek az érvek, ha másra nem is, arra biztosan jók, hogy pl. visszagondolva 2006 őszére újra megnyugtathassuk magunkat: a „Kakukk” akkori fellépését valóban nem a pártatlanság, nem kizárólag az alkotmányosság védelme motiválta.

 

2.,           De mondom: nem ez a lényeg, a szöveggel vannak nagyobb bajok is. A legfontosabb  az, hogy olyan igenis alapvető problémákat, mint az állam világnézeti semlegességét (a keresztény Isten szerepeltetését az alkotmányban), a szexuális kisebbségek jogait (a házasság, mint férfi-nő kapcsolatát) és a magzati élet védelmét (ill. annak abszolutizálását) Sólyom László „mondvacsináltnak” minősített. Lehet, hogy a többség ezekkel a dolgokkal saját életében élesen nem szembesül, de elég beleképzelnünk magunkat egy-egy érintett bőrébe, hogy belássuk: alapvető jogok megadásáról, vagy megtagadásáról van szó. Ezek az ügyek nem egy szélsőségesen liberális minoritás vesszőparipái, hanem nagyon is valóságos kérdések, amelyekkel egy európai modern államnak nyitott, érzékeny módon foglalkoznia kell.  Sólyom László viszont egy vállrándítással elintézi az egészet – és az érintetteket is. Ebben a tekintetben egy granddal nem jobb annál, mint amit a FIDESZ nap mint nap produkál. És akkor a „cigánykérdésről” (így!), a jobbik szemérmetlen fajgyűlölő akcióiról, melyeket Sólyom meg sem említ, még egy szót sem szóltam.

 

3.,           Továbbmenve, azért még egy alkotmánybíróval is lehet talán vitatkozni arról, hogy amikor a fékek és ellensúlyok rendszere alapvetően sérül, amikor az alkotmányosság, az alkotmány már nem szab gátat a kormány működésének, amikor a választójog a gazdasági hatalom bebetonozásának eszközévé válik – ő maga sorolta mindezeket – vajon tényleg beszélhetünk-e demokráciáról. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy szerinte miért igen.

 

4.,           Végül, Sólyom nem pártvezér, és véleményes, hogy egy elnöknek milyen részletességgel, konkrétsággal kell, lehet napi ügyekben megszólalnia. Mégis, a problémák lehetséges megoldásának felvázolása még egy elemzőtől, egy egyetemi professzortól is elvárható bizonyos szinten. És innen nézve nem gondolom, hogy a helyi közösségekbe való visszavonulás, a szemlélődés, és a gondolkodás a mai helyzetben elégséges „program” lenne. Lehet, hogy megrögzött alternatívként valóban hiszi, hogy igen – de ha így van, akkor súlyosan téved. Ebból bizony nem lesz énekes halott, és ezt neki, mint egykori politikusnak, ezt igenis látnia kellene.

 

Összegezve: igaza van a Vincentnek, tényleg oda jutottunk, hogy manapság meg kell becsülni azt, ha egy jobboldali politikus az alkotmányosságért szólal fel, és világosan rámutat, ha nem is az összes, de legalább egy sor alapvető bajunkra. Azt azonban, hogy ez a beszéd fordulat lehetne, egyáltalán nem gondolom. Sólyom László Aszófőn is csak régi önmagát adta. A markánsan jobboldali, minden alternatív indíttatása ellenére meglehetősen elitista – sőt, mondhatjuk: életidegen – tudóst, aki a napi politikában bizony esetlenül mozog. A vezéréhez vallásos engedelmességgel ragaszkodó jobboldalt az ő jogtudósi fintorgása nem fogja "megerjeszteni". (Már csak azért sem, mert a trezor kulcsa és az összes kinevezési pecsét is Orbánnál van, ugyebár). De beszédéből a baloldali pártok sem fognak erőt meríteni, hiszen Sólyom végső soron a FIDESz-szel egy kalap alá vette őket. Akkor pedig mire volt jó ez az egész azon túl, hogy megtudjuk, amit egyébként is tudtunk: hogy Sólyomnak sem tetszik rendszer?

Aszófőn tehát újra a kiválóan felkészült, időnként lenyűgöző gondolkodó állt elénk, aki azonban tökéletesen alkalmatlan arra, hogy bajainkon érdemben segíteni tudjon. Ha pedig exelnökünk csak ennyire képes, akkor továbbra sem hiányzik a magyar belpolitikából.

 

* * *

Ghostwriter most már a Facebookon is - csatlakozz hozzánk! (Lájk-link jobbra fent!)

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr644697705

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kétség nélkül: elégtelen 2012.08.06. 19:22:01

Tény: a beszéd több szempontból világosan és érthetően bírálja mindazt, amitől sokaknak van elegük manapság. Jó időre ad majd muníciót azoknak, akik nem akarják szó nélkül tudomásul venni, ha a kétharmad a talpuk alól elhordja lassan az egész országot. Ne

Trackback: Mennyit kell még aludni a Fidesz-kormány leváltásáig? 2012.08.06. 13:03:04

Hány nap múlva váltunk kormányt? Ha 2014. április 6-án lesz a választás, akkor szeptember elsejétől már csak ötszáznyolcvankettőt kell addig aludni. Ezt a kis időt már fél lábon állva, sőt akár fejen állva, sőt akár fejen aludva is ki lehet bírni, nem ...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.08.06. 12:58:10

Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. A lista folyamatosan bővül. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése 3. Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai az ország csődközeli helyzet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Bubó 2012.08.06. 12:56:52

a fides mafia bűnszervezet segítője...

nem mellesleg meg büdös rohat komcsi veje...
a vér nem válik vízzé...

ő felel legfőképp a rossz minőségű jogalkotásért...

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2012.08.06. 13:05:22

@poszt: jogos, amiket kiemeltél, nekem is szúrta a szemem.

teknoc erno 2012.08.06. 13:07:18

Szerintem túl szigorú vagy. Szerintem: elégséges. Azért nem elégtelen, mert oda Schmitt Pál és a többi nagyszerű elvtárs tartozik, Sólyom azért onnan kilóg. Nem?

madarasi.abel 2012.08.06. 13:10:45

Amit Solyom tett az emlitett beszedevel, az meg mindig sokkal tobb, mint ami az orszag elitjenek nagy reszetol kaptunk-kapunk.
Koztarsasagi elnokkent sem partpolitizalt, most sem teszi. O az alkotmanyos demokracia hive, es azt probalja vedeni.
Nekem szimpatikus az oregur, meg ugy is, hogy tudom: semmi keresnivaloja nincs a napi politikaban, ket perc alatt megenne barmelyik "verbeli politikus", Szijjartotol kezdve Gyurcsanyon keresztul Vonaig.

Bogyó 2 2012.08.06. 13:21:25

@madarasi.abel: Igen, szerintem is így van, de ő mint tudós, és egy sokkal inkább reprezentatív, ritka bölcsességeket mondogatni tudó volt államfő, nem is kell, hogy profi, harcos politikus módjára viselkedjen. Szerintem a szerepét illetően jól teszi amit tesz. Nem ugyanaz lehet jó közt. elnöknek, mint aki miniszterelnöknek.
És abban is nagyon egyetértek, hogy pont azért jelentős amit mondott,mert nagy a kussolás, illetve aki beszél, arra meg nem figyelnek, mert nincs olyan súlya. Fordulatról én se beszélnék, a Fidesz valószínűleg nagy ívben tesz erre a beszédre is, a Híradóban nem fogják mutatni, s aztán elfelejtjük. A listára meg nem vésik fel az öreg nevét, mert már rég ott van.

Sztyepan Asztahov 2012.08.06. 13:24:04

jól van, látom utálod Sólymot, ennyi a bajod. Az írásod elégtelen, nem a Sólyom a beszéde.

dr. Bubó 2012.08.06. 13:24:46

először is ki az a dr sójom... és hogyan tanulhatott... kik segítették..

"Sólyomné „értelmiségi” apja, a diktatúra egyik irányítója

Sólyom Erzsébet ízig-vérig kommunista családból származik. Édesapja, Nagy József a diktatúra egyik legmagasabb rangú vezetője, aki önként csatlakozott a legembertelenebb rendszer kiszolgálói közé. Nagy József 1965-1973 között a Baranya megyei gazdaságpolitikát irányító IV. titkári pozíciót töltötte be. Ezt követően az MSZMP Baranya megyei, nagyhatalmú, főállású első titkára 1980-ig. Innentől MSZMP Központi Bizottságának tagja, 1990-ig a kommunista állampárt országgyűlési képviselője. Hogy mennyiben nevezhető az emberek ártatlan meghurcolásában, bebörtönzésében, tönkretételében jeleskedő párt vezetése „értelmiségi” életútnak, azt az olvasókra bízzuk.

Mindenesetre az adatokból jól kitűnik, hogy a teljesen jellegtelen, középszerű Sólyomnak nem tűnt rossz partinak egy ilyen befolyásos ember lányát elvenni 1966-ban. Pár hónapon belül kiderült, hogy jók a számításai, Sólyomnak sikerült az, ami gyakorlatilag senkinek: kijutott Jénába, ahol 1969-ig tanult. Ebben Nagy Józsefen kívül szerepe volt Aczél Györgynek, a diktatúra legaljasabb vezetőjének, Nagy József családi barátjának és Korom Mihálynak, a kommunizmus igazságügyi miniszterének, aki rokona is volt a Nagy családnak. Utóbbi sokat egyengette a későbbiekben is a „független, demokrata, a jogállamban hívő” Sólyom igazságügyi pályáját."

szentkoronaradio.com/node/33854

másodszor... Az ügynökök a paradicsiomba mennek (én meg remélem hogy a lecsóba)
mottó: "amit nem tudsz megakadájozni, annak állj az élére..."

-ad1) amiket sójom mond azok nyilvánvaló dolgok, sőt... annál is kevesebb...

-ad2)az elmúlt 22 év legnagyobb felelőse... ő volt legtöbbet felelős a jogszabájok minőségéért... de munka hejett

"A kultúra, a kulturált viselkedés önuralmat jelent, íratlan közös szabályokhoz igazodást, a többiek megbecsülését."

mivel írástudó, és még alkalma is lett volna leírhatta volna... hátha jön egy zsebnéró akinek nincs önuralma...

-ad3) ha kimongya hogy "betonozás, pártszervezet a kizárólagos hatalomér" akkor miért halgattya el hogy köztörvényes bűnözőkről van szó...

itt mongya:
"A politikai és gazdasági hatalom bebetonozásán és központosításán túl legfeljebb pillanatnyi, taktikai célok ismerhetők fel."

ezért enyni jár... a betonozásért:
"Alaptörvény Alapvetés fejezet C) cikkelyét:
2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása
139. § (2) Aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az alkotmányos rend elleni szervezkedés
139/A. § (1) Aki olyan szervezetet hoz létre, vagy vezet, amelynek az a célja, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig; aki ilyen szervezetben részt vesz, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

-ad4) ha a választási tv. alkotmányellenes akkor miért nem szól hogy "SZABÁJOSAN" a fides mafia már nem leváltható ?

-ad5) nincs nácizmus nincs diktatúra veszéj... mongya a hitler 2.0 rencerről...

-ad6) szval a beszéd egy visszafogott kevésbé kritika, inkább naiv reménykedés, ALTATÁS... mindenki otthon kapálgasson nyugodtan és csinájjon kis közösséget...

-ad7) elkésett naív bulsitet nyom az öreg, szenilis... mostmár nincs heje az udvariaskodásnak meg az önkontrol várásnak... minden orbánisztáni perc évtizedekkel veti vissza az országot...

Bogyó 2 2012.08.06. 13:27:46

@teknoc erno: Az elégtelen azért marhaság, mert ő mégis csak belemerül a poltikába a leköszönése után. Ki tette ezt rajta kívül? Göncz, Mádl, és Schmitt se mondott semmi figyelemfelhívót már az elnökségük után. Ő is behúzódhatna a villájába, de pont, hogy kiáll valami mellett, a hatalommal szemben, miközben az ellenzékkel se bútorozott össze. Elég nehezen vádolható, hogy személyes érdek vezérelné, mert a politikai erők közül biztos, hogy senki se akarná vissza.
Lehet sértettségről beszélni, de ez is eléggé rosszindulatú értelmezés, mert amiket mondott, azok tényszerű és logikus dolgok.

oh no 2012.08.06. 13:28:59

Egyetértek a szerző konklúziójával.
A gond egyre inkább az, mikor terem meg végre egy releváns mondanivalóval bíró, hiteles és ütőképes erő, amely képes magával ragadni a társadalom változtatásért áhítozó, zömmel passzív és apátiába merült tömegeit.

Rive 2012.08.06. 13:31:16

~ OK a poszt.

Ami hiányzik, és a legnagyobb hiba: Sólyom beszéde mindenestül elkésett.

is 2012.08.06. 13:32:44

@Sztyepan: inkább a te kommented érzelmi alapú, mint a poszt. vegyél fel, vagy keress másik szemüveget, mert nem jól látod.

@poszt: kb. ezzel az értékeléssel tudok én is egyetérteni az elmúlt napok elemzései közül.

kennyking 2012.08.06. 13:37:28

@dr. Bubó: Egyetértek veled.Sólyom semmiben sem különb az elmúlt húszontól-hatvan évig regnáló " elittől".Talán, a " ződségtől" jobb az imidzse, főleg liberális berkekben.Miközben, a blog szerint is, nem lehet vádolni liberalizmussal.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.08.06. 13:40:25

Szeretem az olyan posztokat, amik abban merülnek ki, hogy azért nem jó valakinek az egyébként teljesen elfogadható véleménynyilvánítása, mert nem arról beszélt, amiről a szerző akart beszélni.
Olyan ez, mint amikor ferkóék elmondták, hogy milyen jó az e-cégeljárás (vagy bármi más, amúgy teljesen politikamentes téma), amire egyesektől rendre az jött, hogy miért nem inkább a cigánybűnözésről beszél.
Most meg jön a "Sólyom meg miért kritizálja az ellenzéket és a külföldöt is?" szöveg. Azért, mert neki így tetszik, azért, mert van miért kritizálni őket is, és azért, mert csak.
Az meg, hogy nem tudod elfogadni azt, hogy ők is kaptak egy enyhe kritikát alapvetően arról árulkodik, hogy kik állnak közel a kicsi szívedhez. (Mielőtt még éles elmével levonnád ebből a következtetést: igen, bírom Sólyomot.)

Kármentő 2012.08.06. 13:50:56

Sólyom súlytalan volt elnökként, és ez most sincs másképp.
Magányemberként persze azt mond amit akar.
Ez ma már csak az ATV-nek valamint a Kulb Rádiónak téma. Ott viszont...:-)

Makkasz 2012.08.06. 13:53:02

Poszt egy baromsag. Solyom szerzo szerint is "helyes" kritikaja mellett van olyan, ami neki nem tetszik.
Egy Elnok, igazi mertek mindenki szamara, aki mindig tavolsagot tartott es visszafogott maradt, a legnehezebb pillanatokban is, az alkotmany vedelmezoje, aki jobboldali (majd egyszer talan rajovok, a baloldalisagnak az irigysegen tul mi ertelme van, semmilyen ertekrendszerrel ossze nem egyeztetheto), mondott egy beszedet. Szokasa szerint csak a legfontosabb ponton, nagyon visszfogottan, orszagat vedve.
Ha nem jo amit mondott, nem tetszik neked, kar hulye blogbejegyzeseket irni, nem muszaj hogy mindenben igaza legyen, hatmeg multbeli tortenesek hogy ertekelodhatnek at emiatt.

Rohejes, hogy jobb- es baloldal is elvarasokat tamaszt egy vilagos es kovetheto ertekrenddel rendelkezo emberrel szemben, aminek azutan nem tud megfelelni (helyesen, nem is akar).
Mindig a paranoias hatalmon levo kritikusnak, tehernek erzi, a masik meg kemenyebb fellepest var.

Meg kellene probalni elfogadni, ilyen mintaado, hivatalat alazattal es hatarozottsaggal ellato Elnokunk nem volt meg, es nem is lesz talan.
lehetne karakanabb? Karizmatikusabb? lehet, de ezek nem lenyegi kerdesek sem munkassaga, sem beszede kapcsan.
Torpek piszkaljak, ahelyett erteni probalnak.

Netuddki. 2012.08.06. 13:53:37

Egy falunapból ekkora cécót csinálni! Ha tudjuk meg kellett volna hívni a mi falunapunkra. Előbb volt mint ahol a beszédét mondta. Akkor most a mi falunapunk folyna a csapból.

Semmi újat nem mondott az ex köztársasági elnök, amit ne tudtunk volna már eleve...

Netuddki. 2012.08.06. 13:55:00

@Kármentő: Hehe. Miután leváltották volt vajon Szlovákiában? Magánemberként?

Da Real Knee Grow 2012.08.06. 13:55:18

Még mindig jobb ma egy Sólyom mint holnap egy Schmidt-madár.

88888888 2012.08.06. 14:00:48

"De beszédéből a baloldali pártok sem fognak erőt meríteni, hiszen Sólyom végső soron a FIDESz-szel egy kalap alá vette őket. Akkor pedig mire volt jó ez az egész azon túl, hogy megtudjuk, amit egyébként is tudtunk: hogy Sólyomnak sem tetszik rendszer?"

jogosan vette egy kalap alá őket, mert kb egyformán felelősek azért ami történik az országban. ezt attól függetlenül mondom, hogy a fidesztől jobban hányok, mint az mszptől, de csak azért mert a bolondoktól jobban félek mint a bűnözőktől. utóbbiak legalább kiszámíthatóak, és nem dobják a sutba a racionalitást.

genyamagyar 2012.08.06. 14:04:51

Sólyom alapvetően egy buta ember. Mondhat bármit is. Néha a vak tyúk is talál szemet.

Karcolt lendület 2012.08.06. 14:12:10

@poszt:
"Ezek az ügyek nem egy szélsőségesen liberális minoritás vesszőparipái..."
De, ezek egy ultraliberális minoritás vesszőparipái. Talán az abortusz nem - az némileg többeket érint -, de bármilyen felsőbbrendűnek hiszitek az abban képviselt álláspontotokat, abban úgyis csak rossz megoldások vannak és erkölcsileg mindegyikbe bele lehet kötni.
Ha nem ezeken a marginális ügyeken keresztül próbálná magát meghatározni a baloldal, talán a Fidesz által elveszített 1 millió szavazó sem idengedne annyira tőle.

@dr. Bubó:
Kellemesen tendenciózus cikk, nem is különösebben álcázott manipulációs technikákkal:
- az após kommunista volt és a rendszer egyik pillére. (Kit érdekel, mi volt az após.)
- "...a teljesen jellegtelen, középszerű Sólyom..." - ez a szerző jelenlegi minősítése Sólyomról, hogy a hatvanas években milyen volt, vszeg fogalma nincs róla.
- "...Sólyomnak sikerült az, ami gyakorlatilag senkinek: kijutott Jénába, ahol 1969-ig tanult." - az ugye megvan, hogy Jéna az NDK-ban volt? Egy másik komenista államban, ahova azért ki lehetett utazni és tanulni is szabad volt ott.

dr. Bubó 2012.08.06. 14:20:43

@Karcolt lendület: akkor is rohatt kommancs... tolta a főtitkár... úgy ahogyan drzorvbán is a vejének már földet oszt...

tejjesen normális... érdemtelenül szerzett feudális előjogok... félázsiai sójom...

Karipapa01 2012.08.06. 14:21:29

Előttem Sólyom Laci bácsi nagyon elbaszta ! Az még hagyján lett volna, hogy a Fidesz szekerét tólja, mert ő is ember és bármely embernek lehet valamilyen világnézete, politikai hovatartozása. Ez egy dolog, viszont azon kívül, hogy elméletileg a Köztársasági Elnök politikamentes és vannak dolgok, amik a saját hatáskörébe tartoznak :
-képes tüntetni, fához kötni magát a Tubesen egy katonai radar építése ellen akkor, amikor ő a Magyar Honvédség legfőbb parancsnoka! Nem tudom - én mindig azt hittem - , hogy amit a legfőbb parancsnok mond, az úgy van. Talán, ha az országunkat megtámadná bárki is, csak nem kivonulna a frontvonalra egy pár ketrec békegalambbal, mintegy demonstrálni a magyarság békepolitikáját? Na jó...
-a szomszéd ország politikusai megkérték, hogy egy szoboravatás kapcsán ne legyen jelen, mivel az eseménynek nem kívánnak politikai felhangot adni. Ő ennek ellenére csak elment "magánemberként", pedig pontosan tudnia kellett, hogy ő egy ország legfőbb méltósága !!!! Magánemberként elmehetett volna, mint egyetemi professzor, vagy akár egy jogász az alkotmánybíróságban. Nem így tette, a következményeket ismerjük.
- nem fog kezet a saját maga által kitűntetett emberekkel !!! Elképesztő ! Most mire gondolhatott? Soha nem fogom megtudni...
- utólag rinyál amiatt a rendszer miatt, amit mindenáron el akart érni. Asztakurva!!! Ez igen, Magyarország legfőbb méltósága! Mégis akkor mi a fenét várunk?

dr. Bubó 2012.08.06. 14:24:29

na jó... azér a drsnittpálesz az komojabb... ahhoz képest kell nézni... akkor drsójom a fellegekben... na ugye... a hitványságnak is vannak fokozatai...

altimus 2012.08.06. 14:28:55

solyomnak mar regen meg kellett volna szolalnia a nyilvanvalo jogsertesek, demokracia elleni tamadasok ... miatt.

most vegre megtette. termeszetesen nem ment eleg messze, de ennel tobbet nem is lehetett varni tole. a nehany formalis kor utan (a demokracia nincs veszelyben ...) vegulis kimondta, hogy de igen veszelyben van. kimondta, hogy alkotmanyellenessegek sora tortenik, hogy abszolut rossz iranyba mennek a dolgok. ez egy jobboldali ember szajabol joval sulyosabb mintha a baloldalrol hallanank ugyanezt.

**

ugy gondolom solyomnak, mint ab elnoknek, mint volt kozt. elnoknek igenis dolga az allasfoglalas. azt hiszem nagyjabol azt mondta amit mondania kellett.

de ha mar itt tartunk csak megkerdeznem, hogy pl. miert hallgat goncz arpad? sokak igen sokra tartjak ot, es szeretik. en abszolut liberaliskent es demokratakent soha nem kedveltem ot tulsagosan. igaz, hogy oreg ember, de senki nem fenyegeti, miert nem all ki es olvas fel egy nyilatkozatot, vagy csak teszi kozze azt amit gondol? mert elkotelezett liberalis demokratakent igenis rendszeresen tiltakoznia kellene az elmult ketev tortenesei ellen.

solyomnak meg kellett onmagaval hasonulnia ehhez a beszedhez. oriasi kognitiv disszonanciat kellett feldolgoznia, hiszen az egesz bagazst a mellen melengette es most ezek koptek ot szembe, es azt a jogallamisagot amit o kepvisel. nehez dolog volt szerintem ennek a feldolgozasa, de most vegre kijott belole valami.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2012.08.06. 14:34:18

Részben egyetértek a cikkel, intellektuális erőlködés, egy politikailag gyenge ex-báb csöndes megszólalása ez, nem valamiféle folyamat kezdete.

Karipapa01 2012.08.06. 14:55:27

@altimus: "...solyomnak meg kellett onmagaval hasonulnia ehhez a beszedhez. oriasi kognitiv disszonanciat kellett feldolgoznia,..."

Milyen " kognitiv disszonanciat " kellett neki feldolgozni? Semmi mást nem csinált - mivel hogy kiderült a hülyesége - , mint Pilátus anno: "mosom kezeimet" !!! Hát mossa Mindenesetre basszus, csak az a probléma, hogy eme tisztálkodásának az árát nem ő fizeti ! Mindenesetre nem a kormányzat ostorozását várhattuk volna tőle, csak egy kis beismerést : " ájm szorri, elbasztam!!! Megvezettek engem is, küzdöttem is, bocs. Ma már nem biztos, hogy így tenném" Valahogy emberibbnek és megbocsájthatóbbnak tűnne a dolog. Lelke rajta...

szürkegém 2012.08.06. 15:07:53

Talán korábban kellett volna ilyen kritikus hangot megütnie.
Vagy valami jövőképet is felvázolni.

laci0011 2012.08.06. 15:21:18

@Karipapa01: Csak a jobboldal szintjét demonstrálta akkor is most is,életidegen,a valósággal harcban állók.

miskagyerek 2012.08.06. 15:21:21

Szerintem Sólyom nem kívánt a falunapokon tökéletes keresztmetszetet adni az ország gyengeségeiről, a kormányzat hibáiról, hanem pusztán kiemelte a demokráciát leginkább fenyegető aktuális visszásságot. Blogszerző meg frusztrált, hogy nem hallott mindazokról az emberi jogsértésekről, amikkel ő szeret hangoskodni. Csak őt nem hallgatják meg a falunapon.

hopptarisznya 2012.08.06. 15:31:35

Még egy gyökér, aki szerint 2006 őszén hiba volt Gyurcsánynak beszólni. Eddig olvastam, kedves balfék!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.08.06. 15:38:16

@seahawks: igen ez fidSS blog :((

az index egyre jobban felvállaltan szélsőjobboldali

a múltkor az egyik politikus zsidó származásáról cikkezett, aztán meg magyarok(!!!!) olimpiai érmeit rakta címlapra

és itt ez a sok fideSSlakáj blog is a címlapon

a mocskos nácikok :((

de majd 2014-ben eljő Dopeman, a messiás, minden felsőbbrendű értelmiségi/ateista/liberális index olvasó példaképe, és vége lesz ennek a véres diktatúrának!!!

Karipapa01 2012.08.06. 15:39:49

@laci0011: " Csak a jobboldal szintjét demonstrálta akkor is most is,életidegen,a valósággal harcban állók."

De legalább azt kommunikálta volna, hogy "bocs, elkúrtam" De nem !!! Miit veri itt a nyálát? Örüljön a lóvénak, amit (a mi pénzünkből) eme nemes cselekedeiért kap, azt duguljon el. Elég volt belőle !!!

Cortona 2012.08.06. 15:45:53

A blogíró nagy tévedésben van....Solyóm Lászlóval nem kell egyetérteni, vitatkozni is lehet, de ami mindenképp becsülendő, hogy világnézeti meggyőződése ellenére is igyekszik objektívan gondolkozni...és a kormánnyal ellentétben VANNAK ELVEI. Nem hatalmi tényező (elnökként sem volt az - egyetlen elnök sem az a magyar rendszerben), de amit nagyon becsülök, hogy tartja magát valami mércéhez...a liberális és magukat baloldalinak valló volt politikusok és közéleti figurák is ha csak egy kicsit is tartották volna magukat az általuk hirdetett elvekhez Viktor nem jutott volna hatalomra....de az ócska populizmus és mérhetetlen hatalomvágy no meg a korrupció mind a jelenlegi, mind a volt kormánypártokat jellemzi No csak ennyit...

Advanced Flight 2012.08.06. 15:49:56

Amennyiben a posztíró a 2. pontban foglaltakat súlyos demokratikus deficitként értékeli, akkor sajna a fél EU nem számít demokráciának (Olaszország, Görögország, Nagy-Britannia, Dánia, Norvégia, Írország stb.)

Az alkotmányossági kifogások meg végképp érthetetlenek: megszüntették az AB-t? Nem nyilvánít alkotmányellenesnek folyamatosan 2010 óta törvényeket?

Az a vicces, hogy az összes ballib imádja pufogtatni az olyan szövegeket, hogy "fékek és ellensúlyok rendszere alapvetően sérül, amikor az alkotmányosság, az alkotmány már nem szab gátat a kormány működésének" és társai, de egy konkrét példát nem bír egyik sem mondani.

Trackback 2012.08.06. 15:50:17

És erre a blogra kinek van szüksége?
:)

Rwindx 2012.08.06. 15:51:40

Szar poszt. Jobban nem részletezném, felesleges.

Karipapa01 2012.08.06. 15:55:16

@Rwindx: "Szar poszt."

Igen neked :-)))

"Jobban nem részletezném, felesleges."

Igen, ne is részletezd! Tényleg felesleges!!!

laci0011 2012.08.06. 16:00:27

@Karipapa01: Küldetéstudata van,vagy lobotómiája...

Bryan élete 2012.08.06. 16:01:52

@Cortona: a szemét szúrja ki a sok disznóság és talán van még benne annyi jóérzés, hogy felháborodik a szakmáját és úgy általában, az egész nemzetet ért mocskos támadások miatt. Ez a legkevesebb tőle, mert amikor hatalomban tehette volna, kussolt.
Vagy csak vissza akar térni a közéletbe és a közhangulathoz igazodva most megágyaz magának.

Kabbe (törölt) 2012.08.06. 16:06:21

Sólyom egy súlytalan figura. ki adott bármikor is a szavára?

s 2012.08.06. 16:09:23

A törvényes rendet nem beszédek elmondásával és ezek értékelésével fogják helyreállítani. Tehát akik itt kolbászolnak - magamat is beleértve - rossz helyen vannak. A jövőt máshol kovácsolják.

Magyarországon minőségileg tekintve már nincsen demokrácia. Lényegében fel lett számolva az állam ellenőrzéshez szükséges valamennyi erő és szervezet. Mennyiségileg még elmondható, hogy ennek hatásai elhanyagolhatóak, mert a nagy többség - érthetelen módon - békésen együtt tud élni ezzel a helyzettel. A mennyiség tekintetében tehát még demokrácia van, illetve nem teljesen nyilvánvaló a demokrácia hiánya. Nagy robaj akkor lesz, ha a többség elkezdene másfele menni, de a hatalom ezt nem fogja megengedni. A jelenlegi állapot egy túlhűtött folyadékra emlékeztet, ami a legkisebb váratlan hatásra megdermed. Ízlés szerint lehet hasonlítani a helyzetet puskaporos hordón történő pipázáshoz is. A lényeg, ebből rövidesen nagy bazdmeg lesz.

"Ceterum censeo Carthaginem esse delendam."

Szóval most kicsit úgy teszek, mint Cato. Mániákusan ismételgetem azt, amit a tudtotokra akarok adni.

A PÉNZT VEGYÉTEK KI A BANKBÓL.

altimus 2012.08.06. 16:11:21

@Karipapa01: solyomot a fidesz tette kozt elnokke. viszont ha ezen a poszton semmi tamogatast nem kapott volna tole a fidesz ma akkor is 2/3-a lenne a fidesznek. ugy gondolom ebbol a szempontbol tokeletesen mindegy solyom mit tett mint kozt elnok.

amugy en nagy vonalakban korrektnek tartom solyom eletutjat, kulonosen mint ab tag es elnok szerintem vilagos uton haladt, konzekvensen kepviselte nezeteit (amit lehet szeretni vagy nem szeretni). szinten viszonylag korrekt kozt elnok volt, habar voltak nekem nem tetszo lepesei. de mindenesetre egy lapon nem lehet pl. schmitt seggnyalasaval emliteni az o tevelenyseget. ha solyom a kozt elnok az elmult ket evben akkor a legtobb torveny megakadt volna rajta, es a torvenykezesi gyar nem mukodott volna.

**

akarhogy is nezzuk solyom fidesz es orban szimpatizans volt es mint ilyen kicsit meg kellett magaval hasonulnia. igenis nagyon komoly kognitiv disszonancia azt latni, hogy tamogattam valakit aki aztan pofan kopi azt amiben en egesz eletemben hittem. marpedig ebbol a szempontbol solyom korrekt ember.

en az elmult ket evben vegig csodalkoztam, hogy solyom hallgat. ugy tunik most valami nagyon kiverte nala a biztositekot. a beszedben felsorolt problemak nem ujak, az elmult ket ev folyamatosan termelte ki azokat.

gondolom a fidesz agyon fogja hallgatni ezt a beszedet, es talan a nyari idozitese se tul jo ennek a beszednek. azert a media raugorhatott volna.

**

a kerdes meg mindig kerdes persze. miert hallgat pl. goncz arpad? ot nem zavarja, hogy az elmult ket ev pofancsapta ot is es azt amit elnokkent kepviselt? igenis lenne hatasa ha kiallna es azt mondana, gyerekek, kicsit elszaladt veletek a lo.

Karipapa01 2012.08.06. 16:12:53

@laci0011: " Küldetéstudata van,vagy lobotómiája..."

Bocs, nem akartam belepofázni mások szellemi betegségébe:-)), az orvosaira tartozik. Ja, meg a hitéletébe sem :-D

Psyman 2012.08.06. 16:17:43

Olyan butaságok, Istenem, olyan butaságok vannak ebben a szövegben...
Már eleve az szomorú, hogy az író kritizálja, hogy Sólyom merészelt odamondani a baloldalnak is, amikor most Orbánékat divat szidni, és nem volt hajlandó szemet hunyni afölött, hogy első sorban is miattuk tartunk itt. Az megvan, hogy ha nem barmolják szét az országot és nem erodálják a népszerűségüket 15%-ra, akkor most nincs 2/3?
1. Az, hogy a posztíró szerint tényleg lopakodó fasizmus van, csak azt bizonyítja, hogy őt is sikerült átverni,. Szegény, megtévedt, de ennyi.
2. Az már nagyobb baj, hoyg szerinte Isten említésén való háborgás nem mondvacsinált. Igenis a kereszténység történelmi szerepét bele kell írni az alkotmányba, és mindenkinek joga van rá, hogy a maga Istene előtt is esküdjön pl. bíróság előtt. Úgyhogy nem értem, mit kell ezen háborogni. A többi nyivákolásra, amik tényleg nevetségesek nem térek ki (mutasson nekem valaki NORMÁLIS homoszexuális családot, melyben a szülők saját maguk nemzette gyermekei élnek! Harmadik fél bevonása nem ér :P)
3. A 2/3 szinte minden európai országban azt jelenti, hogy a kormány azt tehet, amit csak akar. Akkor tehát a 2/3-os győzelem már önmagában alkotmány- és Európa-ellenes? És igenis, amíg vannak szabad választások (értsd: mindenkinek joga van indulni, részt venni, szavazni), van független bíróság (beleképzeld pártszimpátia nem számít), független a Jegybank, addig sajnos akármennyire szeretnének egyesek, nem lehet diktatúráról beszélni. Bocsi!
4. Volt köztársasági elnökként, alkotmánybíróként és egyetemi tanárként, Sólyom már a pozíciójából adódóan nem (és habitusából fakadóan sem) szólíthat fel mondenkit, hoyg fogjon fegyvert és űzze el a Patást. Azt meg nyilván nem fogja mondani, hogy "Álljatok be az MSZP és a DK mögé, segítsétek újból hatalomra őket, talán negyedszerre már nem fogják teljesen elbaszni!" Mert ő még hajlandó emlékezni arra, hogy bizony nem csak Orbánék játszottak szerepet a jelenlegi helyzet kialakulásában. De sajnos a magyar emlékezet mindig csak a választásokig terjed....

s 2012.08.06. 16:19:31

@altimus: Göncz már nem akar aktív politikus lenni, sólyom még igen. Ez a két viselkedés közti különbség magyarázata. Nem szívesen mondom ezt, de azt hiszem, Magyarországot egyformán leszarják. Göncz esetében megtaláltam a felmentést a korában (bár az igazán nagy elmék sohasem túl öregek az igazság kimondásához).

Karipapa01 2012.08.06. 16:20:36

@altimus: " solyomot a fidesz tette kozt elnokke. viszont ha ezen a poszton semmi tamogatast nem kapott volna tole a fidesz ma akkor is 2/3-a lenne a fidesznek. ugy gondolom ebbol a szempontbol tokeletesen mindegy solyom mit tett mint kozt elnok. "

Teljesen mindegy, Kedves @altimus! Ha valaki alkalmatlan egy feladatra, nem kellene elvállalnia. Egyszerű, mint a faék! Viszont, has elbaszta, oda kell állni és el kell ismerni

"...a kerdes meg mindig kerdes persze. miert hallgat pl. goncz arpad?.."

Nem ő baszta el, hanem a Laci bácsi. Most mit mondjon? elbaszta a Laci? Nem tudom, ilyesmit én sem tennék...

"

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.06. 16:21:16

Sólymocska!

Túl sok dioxin van már a szervezetedben, amelyet az elejtett állatok húsával kajáltál meg.
Emiatt félrebecélsz.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.06. 16:24:30

Sólyommal az a baja a legtöbb embernek, hogy se nem fideszes, se nem MSZP-s, se nem jobbikos. Neki saját elvei vannak és azok alapján cselekszik, önálló egyéniség. Ezért senkinek sem felel meg tökéletesen...

ruszkaszov 2012.08.06. 16:24:50

"Sólyom László csak úgy volt hajlandó Orbánt kritizálni, hogy közben az ellenzék, mindenekelőtt a baloldal felé is jó nagyokat üt."
Szoval az a bajod, hogy a bal oldalt is szidta? Gratulalok...

high up! 2012.08.06. 16:25:22

Fos egy poszt, tele egy halom hülye okoskodással. Te bloggazdi, nem ártana megtanulni a blogírás 1*1-ét. Pölö, abszolút ostobaság egy elmondott témát azzal a deformált logikával elemezni, hogy dehát miért nem beszélt másik 50 témáról?
Ja persze, majd egy falunapon a jobbravaló lakosságnak egész napos Mindentudásegyetemét tart, nemde?

Azonkívül Sólyom volt az egyetlen államfő, akinek a legtöbb karaktere volt. Göncz meg Schmitt pártseggnyalók voltak, Mádl észrevehetetlen és ezért elviselhető, Sólyom viszont kiemelkedett, mert amikor helyzet volt tett is valamit, a szinte funkció nélküli posztja ellenére is. Kúrtcsánynak be mert szólni, hogy erkölcsi válságot okozott, mire Hibbantka teljesen kiborult, hogy hogyan meri őt egy közt. elnök kritizálni?

Szóval ellenzék, jobb lenne, ha keresnétek magatoknak Sólyom kaliberü vezéreket, mert a maszopos komcsi múmiákkal meg az LMP-s óvodásokkal az életben le nem fogjátok váltani a Fideszt. Mert a nép eszet és karaktert akar látni, ezek meg ellenzéki oldalon hiánycikkek.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.08.06. 16:25:49

Na Gréczí2 is beindult Gyurcsányi parancsra.

Ügyes vagy.

A rossz hír, hogy kedvenc Gyurcsányod egy kalap szar sokak szerint, amíg Sólyom az egyike a demokrácia őreinek.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.08.06. 16:35:30

Sólyom megsértődött, ezért ilyen nagy legény. Persze sok mindenben igaza van, de akkor sem elvszerű.

Másrészt "Sólyom markánsan jobboldali beállítottságú politikus.". Már csak a jobboldal hiányzik hozzá. A fityisz és a csíkos szocik is mereven baloldali párszervezetek. A fityisz annyival van "beljebb", hogy ők még egy bolsevik típusú pártot is összehoztak, ahol a Bölcs Vezér 97%-os szavazat arányban nyer. Ennél még a jobbik is demokratikusabb szervezet!

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.08.06. 16:36:18

Rokkantan, elhagyatva - "Egy halálraítélt utolsó kívánsága",hogy mindenki lássa, mi történik a rokkantnyugdíjasokkal.

"Nyolc éve vagyok rokkant. Két éve a 67 százalékról leminősítettek 51 százalékra, és rehabilitációs járadékot kaptam. A megadott időpontokban mindig pontosan megjelentem a munkaügyi központban. Munkát nem tudtak ajánlani a betegségeimből kifolyólag. Én sem találtam, hisz többet voltam kórházban, mint otthon. 2012. február 29-én lejárt a rehabilitációs járadékom. A munkaügyi központban mondták, hogy adjam be a kérvényt az újabb felülvizsgálatra. A NYUFIG-nál február 12-e előtt nem fogadták el a papírokat, mert még ellátott vagyok. A munkaügyi központban regisztráltak, mert azt mondták így 3 hónap után jogosult leszek az aktívkorúak ellátására, ha addig nem rendeződik a rokkantosítás. Márciusban ért a meglepetés, hogy nem kapok semmiféle ellátást, tehát február 14-én kaptam utoljára. Egyedül élek, teljesen pánikba estem, hogy mi lesz most. Arra a kérdésemre máig nem kaptam választ, hogyha a 2010. július 28-án kiállított papírjaimon az van, hogy a következő felülvizsgálat ideje 2012. május, akkor miért hagytak teljesen ellátatlanul? Ezzel kapcsolatban megkerestem a jogi osztályt, a NYUFIG-ot, a minisztériumokat, és sehonnét nem adtak rá magyarázatot. Ha bárkinek morbidnak is tűnik, úgy éreztem és érzem, hogy halálra ítéltek. Mert mindenhol másképpen tájékoztatnak. Most kaptam február óta 22 ezer forint aktívkorúak ellátását és előtte 15 ezer forint segélyt. Tehát 3 hónapra van 37 ezer forintom: március, április, május. Ezt kellene beosztanom. Soha nem gondoltam, hogy miután 14 éves korom óta kemény fizikai munkát végzek, 31 éves munkaviszonnyal, betegen, éhesen élem a napjaim.

Soha nem volt egy feladatlan csekkem, most belekerültem egy adósságspirálba és lehet, hogy a vége a lakásom elvesztése lesz. Ezt pedig nem élem túl. Hiába van közgyógyellátásom, ha nem elég a keretem, már 2 hónap alatt elfogy. Most itt állok asztma-, allergia- és szívgyógyszer nélkül. Közben kiderült, hogy halláskárosodásom van, mint két fülembe hallókészüléket kaptam, amiben hetente kell elemet cserélni, vagyis kellene. Ha van valaki, aki azt mondja, hogy nem tapostak a földbe engem, akkor állok elébe és megengedem, hogy beossza a pénzemet.

És ha bárki azt mondaná, hogy csak egy-két betegségem van: szívműtét, magas vérnyomás, szívritmus zavar, a többit kódban írom, aki erre illetékes, úgy is tudja mit jelent: I 7300,G 5400, F3310, J4590, I6380, J3010, R32HO, G5620, M7550, H91HO, G6290, I7890, H2240, H4780. Tovább felesleges sorolnom. Senki nem tud segíteni, mindenki széttárja a kezét és sajnál. Én megtanultam a betegségeimmel együtt élni, bele kellett nyugodnom, hogy nem tudok tömegközlekedési járművön utazni és még sok mindent megtanultam elviselni. Azt viszont nem tudom elviselni, hogy romlani fog az állapotom, mert éhezek, mert nem tudom bevenni a gyógyszereim, mert rettegek, hogy elvesztem a lakásom.

Egy halálraítélt utolsó kívánsága, hogy ez a levél eljusson olyan ember kezébe, aki ezek után ki meri jelenteni, hogy engemet nem tapostak el, mint egy csótányt, csak azért, mert beteg vagyok!"

gigacherry 2012.08.06. 16:42:39

@teknoc erno: Egy kettest én is megadnék neki.

GennagyijGolovkin 2012.08.06. 16:44:45

Még szerencs, hogy az ilyen tetves liberális bloggereket még a falunapokra sem hívják meg.

gigacherry 2012.08.06. 16:48:37

@high up!: Sólyomnak volt a legtöbb karaktere? Nem is tudtam, hogy szerepjátékokat is játszik. :-)

laci0011 2012.08.06. 16:49:43

@wmiki: Dopeman megmajmolta a jobboldali elitet,nem tudod feldolgozni ezek szerint...

laci0011 2012.08.06. 16:57:33

@AnnаKаreninа: Feltört a kultúra,de nagyon,díszkeresztény,ezt oktatják a papok?

laci0011 2012.08.06. 16:59:33

@TrueY: Igazat beszélsz,csak a lobotómiások nem tudják felfogni.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.08.06. 17:01:55

@laci0011: De naív vagy hülyegyerek.

Azt hiszed csak a keresztények utálják a komcsi libsi tetveket ?

s 2012.08.06. 17:09:00

@Bukik a rokkanttörvény is, EU és törvény ellenes!: Tarts ki. Bárhogyan, de tarts ki. Az idő közeleg. Nem megy ez már így sokáig. Az alkalmatlan rendszer kártyavárként fog leomlani.

"Ceterum censeo Carthaginem esse delendam."

Szóval most kicsit úgy teszek, mint Cato. Mániákusan ismételgetem azt, amit a tudtotokra akarok adni.

A PÉNZT VEGYÉTEK KI A BANKBÓL.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.08.06. 17:24:39

@s: Azt azért vágod, hogy egy olyan trollnak válaszolsz, aki már vagy két éve azzal szórakozik, hogy ilyen és ehhez hasonló novellákat másol be a címlapos blogokra.

Nem hinném, hogy a történeteinek nagyobb a valóságalapja, mint az X-Aktáknak.

Megfigyelo 2012.08.06. 17:31:55

Fontos, hogy Sólyom megszólalt, különösen az, amit az alkotmányosságról, a rendszer stílusáról, s a választási regisztrációról mondott. Természetesen ő sem ugorhatta át a saját árnyékát, de ezt nem is lett volna reális elvárni tőle. De elérkezett a pillanat, amikor *még ő sem maradhatott csendben* -- és értékeljük, hogy rászánta magát arra, hogy megszólaljon.

hopptarisznya 2012.08.06. 17:47:33

Jó látni, hogy a kommentelők kiosztják az elmúlt napok ballib ámokfutóit! :-) Kedves DK-s, MSZP-s bloggerek! Nektek az egyharmad is messze van.

K.Tomoceusz 2012.08.06. 17:57:43

@oh no: Mit lehetne relávánsan mondani ennek az országnak,
amelyik
olyan dumákat zabál kétpofára, hogy

- munkahelyvédelmi akcióterv - ?

A pénzükről lemondva nyugdíjvédelmet kérnek alaptörvény asztalával....

s 2012.08.06. 18:05:23

@[Lombroso]: Nem tudtam. Ha tegyük fel igaz lett volna a történet, azért elkél a bíztatás. Az is egy szánalmas faszkalap, aki ilyeneket ír be minden alap nélkül. A humanizmusom tiltja, de azt kellene kívánnom, hogy járjon úgy, ahogy megtévesztésből ecsetelte a dolgokat. De nem vagyok gonosz . . .

Al Capone számomra egyik kedvenc mondása jut néha eszembe: "Nem az a legény, aki adja a pofonokat, hanem aki állja." És ehhez még annyit fűzött hozzá: "Még ma éjjel a hamvaitokra fogok vizelni." Lehet tanulni az öregtől. Stílust, mentalitást, mindent.

Bocicamica 2012.08.06. 18:11:33

Ahogy olvasom a felháborodott írást és a kommentek egy részét, az a benyomás alakul ki bennem, hogy íróik átaludták az elmúlt jó két évet.

Magyarország vallási állam. Így, jelen időben. "Európa keresztény lesz, vagy nem lesz" - ez a mondat hagyja el igen sok fideszes képviselő - például a miniszterelnök - száját időről időre. Tessék kedves lenni elfelejteni, az "állam világnézeti semlegességét"! Olyan többé nincsen.

Tessék kedves lenni elfelejteni a "szexuális kisebbség" fogalmat is. Ilyen ugyanis nincs. A demokrácia - kedves demokraták - a többség uralma. A többség heteroszexuális, és a szingliforraddalom is erőteljesen lecsengőben, így ha valaki esetleg azonos neművel kíván együttélni, megteheti, de nem fogja élvezni azokat az előnyöket, melyek heteroszexuális polgártársait megilletik.

Úgyhogy Sólyom László ezt nem egy vállrándítással intézi el, hanem tudomásul veszi.

Ti itt egy szubkultúra vagytok, amely nehezen veszi tudomásul, hogy az, ami. Pedig mindenkinek könnyebb lenne...

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.08.06. 18:13:32

@s: Jehet, hogy valamikor, valakivel, valahol megtörténtek ezek a sztorik, de hogy nem vele, az biztos. Én nem kívánok neki semmi rosszat, hiszen akinek évek óta az az egyetlen szórakozása, hogy hergeli a népet valamelyik politikus ellen (nyilván a másik politikus érdekében), annak még igazán nem szép dolog további problémákat kívánni.

seagull 2012.08.06. 19:01:38

@genyamagyar: Nagy szerencse, hogy itt vagy nekünk te okos, művelt ember(?)

kirsten 2012.08.06. 19:14:40

@Sztyepan: Én a Sólyomot nem utálom, de megvetem mint embert. A megválasztása körüli cirkuszok megmutatták, hogy bizony bármennyire jobboldali a gerince sérült. Egy magára valamit is adó ember ilyen vakondozás után el sem vállalta volna a tisztséget. Utána pedig orbán pincsikutyája volt, csak nem annyira nyíltan csinálta mint plagibá.

Behajtó70 2012.08.06. 19:27:38

Érdeklődve kezdtem az olvasást.

De megint csalódtam, egy libbant maszlag ismét.

Újra meg újra a melegek, a cigányok, az abortusz, a nácik, a lózungok...

Ezért kaptatok 1%-ot!

14-ben annyit sem fogtok, akkor sem, ha akármire festitek a cégtáblát.

Okádok tőletek! És nem vagyok egyedül!

Hunor Levente 2012.08.06. 20:02:07

@genyamagyar: Nem elég, hogy buta, de ugyanazt a szélsőséges környezetvédő ideológiát tolja, mint az LMP.

"„A paksi erőmű új blokkjainak előkészítését elrendelő országgyűlési határozat indokolása büszkén hivatkozik az atomerőművek társadalmi elfogadottságára – miközben erről nálunk sosem folyt társadalmi méretű vita. Másrészt a bővítést lelkesen megszavazó országgyűlési képviselőket a legalapvetőbb információkkal sem látta el a törvénytervezet indokolása arról, valójában miért van szükség a bővítésre” – jelentette ki Sólyom László egy április eleji konferencián a Magyar Tudományos Akadémián."

"A köztársasági elnök azt szeretné, ha Magyarország energiaigényének kielégítését nem az atomenergia, hanem a megújuló energia hasznosításával oldanák meg a jövőben."

realzoldek.hu/velemenyek/2010/03/26/solyom-laszlo-koztarsasagi-elnok-nem-kivant-kezet-fogni-a-paksi-atomeromu-vezerigazgatojaval-feltetelezik-a-realis-zoldek/

K.Tomoceusz 2012.08.06. 22:10:41

@Varázsdarázs:

A fidesz-szekta is elég nehezen vette tudomásul, amikor a többség uralkodott és nem ők.

Ez tényleg vallási állam.

A szektavezér épp szabin van.

De milyen demokráciáról beszélsz ?
Vallási államban nincs demokrácia.

Jól nézne ki, ha megszavaznánk, hogy a 10 parancsolat helyett írunk egy új alaptörvényt, mert a kőtábla csak ideiglenes volt.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.08.06. 23:13:04

@laci0011: "Igazat beszélsz,csak a lobotómiások nem tudják felfogni."

A vak-hit csúnya dolog. Ork bán jól tudja elbűvölni az embereket. Olyan mint Ká a Dzsungel könyvében...

Bocicamica 2012.08.07. 08:36:25

@K.Tomoceusz: Jófelé kapiskálsz a 10 parancsolattal. Ez igazából nem hit, hanem kultúra kérdése.

Nincs komplexebb alkotmány/törvénykönyv annál a 10 darab tőmondatnál. Annak káros következményeit, hogy az ember Isten helyére tette magát nap mint nap tapasztlahatjuk.

Persze nem szeretnék hitvitát nyitni, amúgyis offtopic lenne, de gondolj bele, annak van-e teteje, hogy az embernek legyen erkölcsisége, morális tartása, vagy hogy a 12 éves gyermeket is lehessen büntetni?

trabant 2012.08.08. 23:19:34

@kovi1970:
"Egy falunapból ekkora cécót csinálni! Ha tudjuk meg kellett volna hívni a mi falunapunkra."

Ha Török Gábor politológus, egyben helyi lakos vagy, Sólyom László elment volna a hívásodra. Ha nem vagy pl. Török Gábor politológus, akkor bizonyára nem ment volna el.
Nem a falunap a lényeg, hanem a meghívó és a meghívott személyek közötti személyes kontaktus. A helyszín teljességgel véletlen.

pokrocz_x1 2012.08.16. 20:54:15

hol vagy ellenzék...?

menőmano 2012.08.18. 21:43:06

Úgy látom, hogy némelyeknél totális a helyzet.
Hát! Köszönet a Török Gábornak, hogy a falunapra meghívta a Sólyom Lászlót!

A volt köztársasági elnök elnöknek (is) köszönet, hogy azt a bizonyos beszédet, világos, mindenki számára érhető módon gondolatait elmondta. Azt, hogy mennyire mennek rossz irányba a dolgok", ami a kormány politikáját, tevékenységét illeti.

osztjónapot!
:)))

menőmano 2012.08.18. 21:47:30

a fides mafia bűnszervezet segítője..."

Mindig, mindenhol írja.
Hát, komolyan............

:((
süti beállítások módosítása