Szájer József tegnapi blogjában – amelyben oly huszárosan nekitámadt Neelie Kroes főbiztosnak – tán az EU melletti elkötelezettségünk bizonyítékaként azt írta: „Nekünk, magyaroknak, talán több más európai nemzetnél is fontosabb, hogy mit mondanak, gondolnak rólunk külföldön.”

Tényleg? Erősen kétlem. Vagy ha igen, akkor nagyon rossz úton járunk.

Az elmúlt hetekben sokat utaztam, javarészt dél és kelet felé, az oly sokszor lenézett Balkánra. Barátaim, ismerőseim, de még újságírók is, sorozatban szegezték nekem a kérdést: mi a fene történt Magyarországgal? Nem értik, fel nem foghatják, hogy az egykori mintagyerekből miként lett az EU fekete báránya. Az ígéretes,
feltörekvő piacból csődjelölt, az egyik legstabilabb fiatal demokráciából „Orbánisztán”. Nem mintha nekik – EU-n
belül és kívül – nem lenne meg a maguk baja. De tényleg sikerült elérnünk, hogy szomszédjaink tisztelet és elismerés helyett inkább aggodalommal, értetlenül, rosszabb esetben elutasítóan kezeljenek mindent, ami magyar. Aki manapság egy sikeres hazai vállalkozásnak szeretne hírverést csinálni, hát, az kösse fel a nadrágját. Nem lesz könnyű dolga. Még a Balkánon sem.

Nem kétséges, hogy mindennek az első számú oka a jelenlegi magyar kormány politikája. Magyarország csak mostanság, leginkább a tavalyi év legvégén került a szégyenpadra, az alaptörvény és a sarkalatos törvények miatt. Ekkor szakadt át a gát, ekkor kerültünk a címlapokra, és ekkor lett a „magyar kérdés” az EU egyik meghatározó napirendi pontja. Bármennyire erőlködik is a Fidesz, a 2006-os, rendőrrohamos, szemkilövetős duma nem érdekel senkit sem.

De az a baj, hogy igazából nem ez a baj. Kormányok jönnek-mennek. És a legtöbb politikust az utókor elfelejti. Egyszer még Orbánt is megbocsátják nekünk. A mostani helyzetünkben az az igazán veszélyes, hogy
észrevétlenül, de hosszú időre átalakulhat az a kép, amelyet a világ magában rólunk őriz. Nem Orbánról, nem a Fideszről, hanem rólunk. Méghozzá biztos, hogy nem jó irányba.

Milyenek is vagyunk mi valójában? A Fidesz politikusai erős, magabiztos, független, büszke és tehetséges nemzetről beszélnek. Ugyanakkor az európaiak most sokkal inkább azt látják: meghasonlottunk, irányt tévesztettünk, és háborúban vagyunk magunkkal és a külvilággal is – méghozzá valódi ok nélkül. Itthoni és nemzetközi gondjaink egyik legfőbb forrása szerintem az, hogy a Fidesz által festett Magyarország-kép – amelyben egyébként Orbánék valószínű tényleg hisznek – köszönő viszonyban nincs a realitásokkal. Ezért nem ért bennünket Európa, és ezért áll a kormány hadban a saját választói jelentős részével is.

Az egypárti alkotmány és a sarkalatos törvények talapzatáról a kormánytöbbség persze háború helyett inkább már konszolidációról szónokol. Szívük szerint most már a Pax Orbana következne. Világos: megvolt az „Einstand”, náluk az összes üveggolyó, ez áll érdekükben. És bizony: komoly esélyük van rá, hogy még jó pár évig nyeregben maradnak. Közben pedig mindent megtesznek majd azért, hogy az országot tényleg a maguk képére formálják. Lehet, hogy többségünk pár éven belül tényleg belefásul abba a buta, bornírt, hazug mítoszgyűjteménybe, giccsözönbe, amellyel Orbánék a magyar történelmet, sokszínű magyar kultúrát uralmuk érdekében helyettesíteni akarják.

A külvilágot viszont nem fogjuk becsapni. Baráti jobbot, megbecsülést, a bajban segítséget csak akkor kapunk, ha önmagunkat olyannak fogadjuk el, és olyannak is mutatjuk, mint amilyenek valójában vagyunk. A boldogsághoz nem kell mindig mindenben világbajnoknak lenni. Nem kell magunkat pl. olyasmikkel sem hülyíteni, hogy egy főre vetítve nálunk lenne a legtöbb Nobel díjas. (Elárulom: az EU 27-es rangsorban tizedikek lennénk). Másutt is süt a nap, puha a kenyér, finom a bor, és szépek a lányok. Ettől még bőven érezhetjük magunkat erősnek, okosnak,
különlegesnek.

Minden sikeres stratégia alapja a jó helyzetelemzés. Az önismeret. Éppen ezért: amíg nem tudjuk, hogy valójában kik vagyunk, addig nemzetként nem leszünk sikeresek. Sőt, nemzet sem leszünk. Ha ki akarunk mászni a slamasztikából, nem csak Orbánnal kell bátran szembenéznünk, hanem saját magunkkal is. Mielőtt a nagy
szabadságharcolás közepette minden barátunkból ellenfelet csinálunk. Mert akkor aztán tényleg mindig és mindenben veszíteni fogunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

minorita 2012.02.14. 15:45:34

Sajnos nagyon tévedsz, a külvilágot nagyon is be lehet csapni, és ugyanúgy manipulálni lehet, mint itthon az embereket. Az már várható volt, hogy 20 év csipkerózsika álom után a civil kurázsi, a civil szervezetek és az emberek beleszólása a politikába növekedni fog. Az emberek rájönnek, hogy nagyobb teret kell kapnia saját véleménye kifejezfésének. Erre pedig az adott lehetőséget, hogy nőt a jobb és baloldali média jelentősége, az egyensúly javult. Tehát abszurd az, hogy itt a média el van nyomva. Ma kiegyensúlyozottabb az elektronikus média, lehet hallani és nézni jobb és baloldali médiát, és össze lehet hasonlítani, a valóság tényeit sokkal inkább szembe lehet állítani, ami az emberek látásmódját és a döntései megalapozását segíti. Vagyis eddig is volt probléma, a viszonyok legalább ugyanilyenek voltak, csak mindezekről kevés információval rendelkeztünk. Ki tudott arról, hogy a bkv-tól talicskaszámra hordják ki a pénzt, hogy az szdsz korruptabb mint bármelyik párt. Szóval csak éreztük, véltük, gondoltuk, hogy mik a bajok, de kimondani nem mertük és nem tudtuk.
Ami ma magyarországon történik, az nem az ország és orbánisztia történései, hanem egy sokkal öntudatosabb, önmagára ébredő, a demokráciát és hitelességet ma már sokkal inkább számonkérő nemsszetté kezd válni. Ma magyarországon egy megkövesebb status quo alakult ki, amelyhez hozzányulni csak úgy lehet, hogy keményebben beavatkozunk. Ezt nyugag orbánisztániának nevezi, holott ez éppen ezeknek a szervezteknek, vállalatoknak tetsző állapot. Sokat ártott az a fajta politizálás, ami a problémákat kivitte az országból, és külső segítségtől várná a segítséget. Aminek az az eredménye hogy nemcsak egy kormány járatódik le, hanem az ország is. Azért ott valami mégsincs rendben, hogy egy ország még mindig jelentősen, vagy nagyobb mértékben támogat is egy pártot, amely pártra viszont az országon kivüli erők mindenfajta elutasító cimkét tesznek. Szóval akkor, vagy mi vagyunk itt nagyon meghülyítve, és nem látjuk, hogy nekünk mi a jó, vagy pedig ők vannak nagyon meghülyítve. Lehet választani?

Válasz erre 

salamander 2012.02.20. 00:23:39

Talán Neelie Kroes alapjogi főbiztosnak tájékozódnia is kellene - és nem feltétlenül a népszavából - mi is történik a jogalkotás terén Magyarországon...
(Lehet hogy meglepődne és szájon törölné Kovács Lászlóékat meg Göncz Kingát...)

Így azonban ami most folyik, az a legidiótább színjáték amit valaha Európában bemutattak 40 éve...

***

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: