Hajóstörés?

2013.01.27. 23:05

Azok közé tartozom, akiknek az LMP semmilyen módon nem hiányzott a magyar politikai palettáról. Két okból:

Egyfelől, ha úgy tekintettem rájuk, mint egy reménybeli „új baloldalra”, akkor azért nem, mert köszönöm szépen, nekem nem kell új baloldal, bőven megvagyok a régivel is. Semmi kedvem benyelni azt a primitív agymosást, amit a FIDESZ az „elmúltnyócév” tekintetében folytatott, és folytat. Baromságnak tartom az „egyik kutya – másik eb” érvrendszert, mert – amellett, hogy nettó hülyeség – az is csak egy bizonyos politikai tábor önigazolása, semmi több. Az én szememben, bizony, a 2002-2010 közötti kormányok egyike sem diszkreditálódott. (És tényleg nem értem, hogy miért kell az MSzP-nek is olyan nyuszinak lennie, amikor a saját 2002-2010-es bizonyítványáról van szó.) Nem, nem voltam elégedett azokkal a kormányokkal. Igazából egyikkel sem. De a mostani társaságot bármikor örömest becserélném bármelyikre. A legkevésbé sem hiszem, hogy a „régi” baloldal nélkül ma bárki életképes kormányzati alternatívát tudna összekovácsolni Magyarországon.

Másfelől, ha elhittem az LMP-nek, hogy ők egy ökopárt voltak, akkor azért nem hiányoltam őket, mert a zöld mozgalmakat mindig is extrémnek és anarchistának tartottam. Biztos van, akinek a „treehugger” performanszokra van szüksége ahhoz, hogy felnyíljon a szeme, és rájöjjön, hogy békét kellene már kötnünk a saját bolygónkkal. Nekem nem. Lehet, hogy harminc éve, az akkori Európában, volt értelme az ilyen „single issue” – egy ügyre szerveződött – pártocskáknak, de nekünk itt és most, a mai Magyarországon nincs rájuk szükségünk. Egy parlamenti pártnak többről kell szólnia, mint hogy mindenki járjon biciklivel. Márpedig, az elmúlt két és fél évben én nem vettem észre, hogy az LMP-nek lenne olyan társadalmi, vagy gazdaságpolitikai mondanivalója, amit a hagyományos baloldaltól ne kapna meg az ember.

Igen, egyébként azt gondolom, hogy – akár így akarták, akár nem – az LMP egyetlen értelme az volt, hogy segítettek Orbán Viktornak fenntartania a hatalmát. És a pártszakadásuktól is mindenek előtt azt remélem, hogy Orbánnak mostantól egykicsit nehezebb lesz. Nem bántásként mondom: egy szikra gyász nincs bennem irántuk.

 Nem árt persze a földön maradni – ennek a játszmának még sokfajta kimenetele lehet.

Ott van egyszer az a kérdés, hogy a szavazóbázis elkerülhetetlen felosztásából a Schiffer-szárny, vagy a kilépők jönnek ki jobban. Nem merném megtippelni, világosan látszik, hogy mindkét társaság mögött van mérhető társadalmi támogatás. És bár az idő alighanem Schiffer ellen dolgozik, még bőven van idejük arra, hogy tovább rombolják a kormányváltás esélyét. (Mondjuk az olyan ostoba, arrongáns szövegek, miszerint "nincs pártszakadás, mert csak 70 ember lép ki", remélhetőleg rövidíteni fogják ezt az időt).

Schiffer sorsánál azonban sokkal érdekesebb, hogy az LMP felbomlása hogyan hat majd az Együtt 2014-re. Sokan írták, hogy az E14 lendülete az LMP novemberi kongresszusa – Bajnai Gordonék kikosarazása – után megtört. Nekem is úgy tűnt, hogy kivárnak. Azt hiszem, a hétvégi kongresszust várták. Világos, hogy az E14 és a „régi” LMP ugyanarra a szavazóbázisra hajt. És az LMP szakadásával az is minden eddiginél világosabbá vált, hogy Schifferék és Bajnaiék "halálos" ellenfelek. Meg kell küzdeniük egymással, és nagyon kíváncsi vagyok erre a csatára.

No meg arra is, hogy ha az Együtt 2014 most merre indul el. Válaszúton vannak ők is.

P.S.: Mielőtt elfelejtem: gratulálok Karácsony Gergelyéknek! R.e.s.p.e.c.t – bátor, nehéz és kockázatos döntést hoztak, remélem, bejön nekik.

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr385047469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zipe moha 2013.01.27. 23:29:28

...empátia nélküli én-és egocentrikus,elfogultságot egyáltalán nem leplező vélemény a fenti.. közvélemény számára írott blogban elvárható legalább a valamilyen szintű kiegyensúlyozott véleményalkotás....javaslom írj inkább naplót magadnak és esténként csukd rá a fedelét..

dr. jenőke (jenőke) 2013.01.28. 01:12:39

Amit írsz annak van előzménye is. Schiffer máris elmondhatja, neki nem mozgalmi, hanem mozgalmas múltja van.

Schiffer írja Schiffernek:
[...]
"A médiában sok elmarasztaló véleményt olvasni tevékenységedről. Nem ártana figyelni ezekre! Főleg azért, mert amúgy joggal bírált politizálásod forrását családi kötődésre vezetik vissza.Na, ez az, ami miatt szólnom kell! Sem dédapád, sem nagyapád soha nem értett egyet szélsőséges politikai véleményekkel, soha, semmilyen körülmények között sem lettek volna hajlandók jobboldali szélsőségesekkel együttműködni. Meggyőződéses baloldaliak voltak, és tisztességes meggyőződésük okozta a szélsőséges baloldaliak, de inkább a baloldali eszméket megcsúfoló politikai bűnözők általi meghurcolásukat.

Te Őket tagadod meg mindennapi politizálásoddal, nevükre, bennem hordozott emlékükre hozol szégyent! Majtényi László január 2-án elhangzott beszédének egyik fontos gondolatát, módosított formában, ajánlom figyelmedbe: Sokkal jobb sors egy demokratikus párt leköszönt vezetőjének lenni, mint megbuktatott politikusának. Üdvözlettel: nagynénéd, Schiffer Anna"

Szilárd bácsi 2013.01.28. 17:57:38

@Dr. jenőke (jenőke): Csókoltatom a nagynénit! Nagyon jól ismeri az "öcsikéjét", ilyen jó jellemrajzot már rég nem olvastam. Legutóbb Orbánról, több írónak is volt hozzá néhány kedves szava.. :P

ghostwriter.blog.hu 2013.01.28. 19:22:00

@zipe moha:

Igazad van, kicsit erősre sikerült.
Véleménycikk lett belőle, így véleményes, természetesen.

Köszönöm a hozzászólásod.