Felhívás keringőre

2012.09.15. 22:47

Amikor sorkatona voltam, kiképző parancsnokunk az összes foglalkozást azzal a rituális mondattal zárta, hogy „a gyakorlat elérte célját”. Nyilván azért, hogy ezt aztán beírhassa a jelentésébe is – pedig nemigen tanultunk meg semmi hasznosat. Az első jelekből ítélve a DK eheti akciója, a Kossuth téri éhségsztrájk is "elérte a célját". De azon túl, hogy én ezt "a jelentésemben" szépen leírom, még az sem kizárt, hogy az érintettek tanultak is valamit.

Jó hete volt a demokratikus ellenzéknek. Nem azért, mert a kormánynak meg ritka pocsék. Hanem azért, mert mintha valami tényleg megmozdult volna a baloldalon. A Kossuth Camping egész héten tisztességes számú látogatót vonzott. Eközben csúfos kudarcba fulladt a Jobbik ellenmegmozdulása – nácikáim olyan kevesen voltak, hogy a magukkal hozott gulyást is az arra lófráló japán turistákkal kellett megetetniük. És harc nélkül elkullogtak a hatalmas poénnak szánt Gyurcsány-ingerlő Facebook piknik szervezői is. Nodepláne, még a szombat délutáni „tünti” is gól lett. Az ATV szerint 8-10 ezer ember vett részt. Hoppá.

DK 2012-09-15 - 1.JPG DK 2012-09-15 - 2.JPG

A sztrájk eddigi legmeglepőbb fejleménye azonban az, hogy a bulihoz a végén az MSzP is csatlakozott. Az első jel, hogy „valami nem stimmel”, a Népszabadság meglepően pozitív hétfői glosszája volt. Aztán a Kossuth téren egyszer csak megjelent Lendvai Ildikó, és Szanyi Tibor. Szombat reggelre pedig lett hivatalos közlemény is: a „demokrácia nemzetközi napján” – a franc tudta, hogy ilyen is van, ideológiailag nyilván nem vagyok elég képzett – Mesterházy Attila a DK-s tüntetésre invitált „mindenkit, aki fontosnak tartja a demokrácia védelmét”.  Amit aztán magára vett Kónya Péter is a Szolidaritás nevében.

A fékezhetetlen agyvelejű Selmeczi Gabriella persze ebben nem lát semmi különöset. A Fidesz Cicerája csak annyit bírt kibökni, hogy „összenőtt, ami összetartozik”. De ha a szenátor asszony nem csodálkozik, akkor mi többiek bizony jól tesszük, ha figyelmezünk, mert alighanem valami érdekes fog történni.

És lőn: a DK mai tüntetésén Gyurcsány Ferenc felhívta az ellenzéket: maradjanak távol a regisztrációról szóló parlamenti szavazástól. Ugyanebből az okból élőláncot és aláírásgyűjtést hirdetett. Természetesen tudja, hogy a FIDESZ-t egyik sem fogja meghatni. De mindhárom jó nagyot szólhat. Főleg ha az MSzP és az LMP is tényleg beszáll.

Ha az eddigiek alapján ítélek, azt mondom, hogy az LMP nem csatlakozik. Inkább találnak valami ürügyet arra, hogy ne kelljen a DK-val – és a szocikkal? – egy gyékényen árulniuk. Ahogy a múlt héten, Veszprémben is inkább a Jobbik „törvényes gyülekezési joga”, nem pedig a fasiszták masírozása ellen tiltakozó civilek és baloldaliak mellett álltak ki. Pedig igenis újabb, világra szóló blama lenne, ha a regisztrációról a FIDESz-nek és a feketeruhásoknak egyedül kellene dönteniük. Ráadásul a szavazás bojkottjával az LMP – és az MSzP is – jóvátehetné azt a korábbi szarvashibáját, hogy részt vettek a választójogi törvény vitájában és hagyták, hogy narancsék komplett hülyét csináljanak belőlük. És ennek a mini-bojkottnak aztán tényleg semmilyen kockázata nincs.

Úgyhogy, barátaim, tanultatok-e valamit?

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr324779524

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.09.16. 14:36:20

Fülkeforradalom, gyorsnaszád, alaptörvény, manyup, békemenet, választási regisztráció… Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezés...

Trackback: Idült szem-fül betegségtől szenved a magyarok többsége 2012.09.16. 14:33:05

Nem azt látják, amit hallanak, és nem azt hallják, amit látnak. A kórképet már ebben az 1959-ben népszerű viccben is feljegyezték: * Egy vidéki parasztbácsi böngészi a feliratokat a klinika folyosóján, de sehogyan sem tud eligazodni. Végre egy orvoshoz...

Trackback: Tudod, kislányom, csak azért verlek, mert szeretlek! 2012.09.16. 11:03:21

"Az elmúlt napokban rengeteget hallhattunk a családon belüli erőszakról. Olvashattunk, beszélhettünk a méltatlan „vitáról“, amely a Parlamentben zajlott. Megtapasztalhattuk mindazt a dühöt, haragot, amit a téma felszínre hozott az emberekből. Pro és ko...

Trackback: Tudod, kislányom, csak azért verlek, mert szeretlek! 2012.09.16. 11:02:59

"Az elmúlt napokban rengeteget hallhattunk a családon belüli erőszakról. Olvashattunk, beszélhettünk a méltatlan „vitáról“, amely a Parlamentben zajlott. Megtapasztalhattuk mindazt a dühöt, haragot, amit a téma felszínre hozott az emberekből. Pro és ko...

Trackback: Tudod, kislányom, csak azért verlek, mert szeretlek! 2012.09.16. 11:02:56

"Az elmúlt napokban rengeteget hallhattunk a családon belüli erőszakról. Olvashattunk, beszélhettünk a méltatlan „vitáról“, amely a Parlamentben zajlott. Megtapasztalhattuk mindazt a dühöt, haragot, amit a téma felszínre hozott az emberekből. Pro és ko...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.16. 10:54:16

Először is hangsúlyozom, hogy Nyugaton soha nem a magyarokkal, Magyarországgal, hanem a magyar kormánnyal szemben kritikusak. Tény, hogy tapasztalataim szerint Orbán Viktort problémás tárgyalópartnernek tartják, akiről sosem lehet tudni, hogy ugyanazt mondja-e majd otthon, magyarul, mint amit a tárgyalásokon angolul hangoztat. Így nehéz benne megbízni – jó néhányan nem is teszik. Mára megkérdőjeleződött európai elkötelezettsége is, és sokan döbbenten nézik, amit Magyarországgal tesz. Problémát jelent a személye. Különös tekintettel a jogbiztonságra, mára számos olyan magyar jogszabály lépett hatályba, ami egyenesen elriasztja a nyugati üzleti partnereket – persze lehet, hogy Orbánnak megfelelnek az olyan alternatív szereplők is, mint Azerbajdzsán.

mikóka kálmán · http://free-mobile-porn.info 2012.09.16. 11:30:17

mi az a "demokratikus ellenzék" ?a komcsik akik a népet lövették,viperázták,könnygázozták,kordonozták pár éve?akik 7 éves kislányokat pofoznak az utcán röhögve,mert kokárdát visel?és ti vonyítotok demokráciáról meg szólásszabadságról?

Bell a Donna 2012.09.16. 11:33:39

Feri már egyszer bizonyította, mekkora ász a keringőzésben.
Most majd meglátjuk, partnerrel is megy e.

Steppenwolf 2012.09.16. 11:51:10

Ha a köztudottan elfogulatlan ATV szerint 8-10 ezer nyugger volt, akkor jó lesz az 2-3 ezernek is.
Egyébként eléggé bilibe lóghat a kezed, ha azt hiszed, hogy az ezerszer leszerepelt imádott "demokratikus" ellenzékedben az átlag szavazó lát alternatívát.
A zaláírásgyűjtés meg a zélőlánc meg legfeljebb fletó nyugdíjas munkásőr pompomlányainak szokásos ribilliójától szólhat nagyot.

nem várt fordulat 2012.09.16. 12:17:32

@mikóka kálmán: ezekről beszélsz?

Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)

Járai Zsigmond – MSZMP-tag

Matolcsy György – MSZMP-tag

Martonyi János – MSZMP-tag

Pintér Sándor – MSZMP-titkár

Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban

Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Fónagy János – MSZMP-tag

Vonza András – MSZMP-tag

Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag

Chikán Attila – MSZMP-tag

Boros Imre – MSZMP-titkár

Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag

Harrach Péter – MSZMP-tag

Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag

Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár

Boross Péter – MSZMP-tag

Balogh Gyula – MSZMP-tag

A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:

Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár

Varga Mihály – KISZ-titkár

Rogán Antal – KISZ-titkár

Deutsch Tamás – KISZ-titkár

Wl 2012.09.16. 12:30:24

"Az ATV szerint 8-10 ezer ember vett rész"
Szokták mondani, hogy minden médiánál megvan ilyenkor az a bizonyos szorzószám, ami vagy egynél kevesebb, vagy 1-nél több, de 1-el semmiképpen se egyenlő :)

Egyébként a 8-10 ezer (már ha...) az mi? Ha az Andrássy utat megtöltő félmilliós felvonulás egy szűk kisebbség ("már csak ennyien támogatják, nem számottevő tömeg a tízmillióhoz"), akkor a 8-10 ezer micsoda? Egy mikroszkopikus méretű csoport kb.

"Jó hete volt a demokratikus ellenzéknek."
Ez azért elég relatív. Jobb helyeken ez úgy "szok lenni", hogy az új kormány felállása után elég hamar a másik párt (pártszövetség) veszi át a vezetést. Ha meg kellően nagy mértékben vezet, akkor lehet beszélni "jó hétről". Nálunk ennek hiányában maradnak az "apró örömök"... :)

kifordított nagyanyó 2012.09.16. 12:31:05

A jobbiknak most nem kelet volna ellentüntetni.
A náczizást meg hagyjuk már,jó?
Én jobbik szavazó vagyok,de kábé úgy gondolkodom,mint mszp szavazó koromban.
Az lmp-nek pedig igazuk volt Veszprémben.
Ott ahol a cigányok terrorizálják az embereket nehogymár a gárdaruha legyen a probléma!

petyah1379206 (törölt) 2012.09.16. 12:39:40

Csodálkozom, hogy senkinek sem jutott eszébe megkérdezni ettől a hülye majomtól, hogy a lopott szakdolgozatát nem sikerült-e megtalálnia?

"akkor a 8-10 ezer micsoda? Egy mikroszkopikus méretű csoport kb."
arról nem is beszélve hogy most is ugyanúgy volt buszoztatás mint anno a békemenetem.

Arra mondjuk kíváncsi leszek, hogy 2014-ben mikor nem lesz meg az 5%-ek, akkor vajon mihez fog kezdeni ez a sok tehetségtelen ripacs? (feri, Vadai, Molnár). Mert ennyi aggyal nehéz lesz elhelyezkedni a versenyszférában.

Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány] 2012.09.16. 12:43:22

A demokratikus ellenzék összetétele:

MSZP: posztkommunista proli párt
Jobbik: nyilas proli párt
LMP: liberális hippi párt

téglagyár 2012.09.16. 12:58:21

Emberek!

Az orszagra ujabb hatalmas veszely leselkedik!!!!
ROZSA MIHALY UJRA A HATALOMBA KESZUL!!!!!
AZ ELLENSEG ARCA:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg

EZT MEG KELL AKADALYOZNI, EZ MINDEN MAGAR KOTELESSEGE!!!!

SEGITENETEK KELL!!!

Ime a bizonyitek:
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
MEGJELENT A KOSSUTH TEREN EZ A HAZAARULO FEREG!!! SEGITENETEK KELL, HOGY NE JUSSON UJRA A HATALOMBA!!! KONYORGOM SEGITSETEK!!!!!!!!!!!!

téglagyár 2012.09.16. 13:57:33

ULDOZ A ROZSA!!!!!!! SEGITENETEK KELL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!11

csak egy néző 2012.09.16. 14:09:12

@Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány]:
Ritka egy mocskos ringyó vagy te fajtiszta evangélikus sötét parasztlány.azt hiszem jobb lett volna,ha anyád lenyelt volna.

Keloid · http://freecom.blog.hu 2012.09.16. 14:23:17

@téglagyár:

Az adatlapod szerint van 116 kommented, ami az itt látható kettőből áll.:o

Mire fel ez a nagy vinnyogás, rúzsamisi a farkadra lépett?:DDD

teglagyar2 2012.09.16. 14:36:45

Emberek!

FELHIVAS!!

Az orszagra ujabb hatalmas veszely leselkedik!!!!
ROZSA MIHALY UJRA A HATALOMBA KESZUL!!!!!
AZ ELLENSEG ARCA:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg

EZT MEG KELL AKADALYOZNI, EZ MINDEN MAGAR KOTELESSEGE!!!!

SEGITENETEK KELL!!!

Ime a bizonyitek:
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
MEGJELENT A KOSSUTH TEREN EZ A HAZAARULO FEREG!!! SEGITENETEK KELL, HOGY NE JUSSON UJRA A HATALOMBA!!! KONYORGOM SEGITSETEK!!!!!!!!!!!!

-HVC- 2012.09.16. 14:45:31

@petyah1379206: "Mert ennyi aggyal nehéz lesz elhelyezkedni a versenyszférában."

Mert Viktorod és barátai olyan sokat dolgoztak versenyszférában...

Reggie 2012.09.16. 15:07:38

@csak egy néző: pedig helyesen irta. Annyit hianyzott csak belole, hogy a fidesz latens neokommunista proli part.

csak egy néző 2012.09.16. 15:16:10

@Reggie:
A te anyád is nyelhetett volna egy nagyot.

rockjano 2012.09.16. 15:16:30

Én sem feltétlen támogatom GyF ezen megmozdulásának módját de a céljaival maradéktalan egyetértek.
Ez a regisztrációs dolog ennek a rohadt rezsimnek az eddigi legszemetebb terve.

Ezzel magukat illegitimálják egyébként hiába nyeri meg a fidesz a következő választást illegitimnek fogja tekinteni őket a többség. Súlyos ma még kiszámíthatatlan következményei lesznek a dolognak.

Reggie 2012.09.16. 15:24:52

@csak egy néző: Sajnalom, hogy ettol sertve erzed magad. Ha nem lennel te is proli, akkor nem is venned magadra.

-HVC- 2012.09.16. 15:31:16

@rockjano: "Ez a regisztrációs dolog ennek a rohadt rezsimnek az eddigi legszemetebb terve."

Rögtön a legelején magukra szabták a választási körzeteket. Egy ilyen lépést csak egy ravasz és gátlástalan párt tesz meg.

csak egy néző 2012.09.16. 15:39:35

@Reggie:
Persze,mert te egy művelt,,romkocsmákban merengő értelmiségi fasz vagy,ugye???

2012.09.16. 15:56:45

@téglagyár: @téglagyár: Te retardált gyökér! Arról nem hallottál még, hogy ha valakit orrba-szájba nyomatsz mindenhol, annak az ismertségét növeled?

Te annál, akit így gyűlölsz sokkal, de sokkal kártékonyabb és butább vagy! Pedig őszintén mondom, hogy addig, amíg ezt a blogok kommentjeiben nem kezdted el hirdetni, azt sem tudtam ki ez rózsa mihály.

Most azonban, hogy hála neked többen is megismerhettük - és mivel téged már most utállak - elhatároztam, hogy nem drága semmi, minden szálat megmozgatok és támogatni fogom őt, ahogy csak tudom hátha egyszer még döntéspozícióba hozhatom!

Követlek.....

sanyix 2012.09.16. 16:26:47

@karacsi_maci: Miért hagyod mindig ki a dk-s, és maszopos mszmp tagokat?

Chicano 2012.09.16. 16:32:50

Hát igen, nagy csapás volt ez a fasisztákra, nem szeretnék most a zorbán helyében lenni. Mindenesetre két dolgot megtudtunk:

1. - Összenő ami összetartozik. Vagy összetartozott. Éljen a fletó maszop összeborulás. Ez már így tuti nyerő, remegjetek nácikok!

2. - Láthattuk mekkora fletóék szavazótábora. Ott voltak mind a dzsemborin. Röhej hogy mindig ugyan azokat az arcokat lehet látni, szerintem már névről ismerhetik egymást. 10 ezer ember? Hát legyen. De elég lesz ez az 5%-os küszöbhöz?

2llkedő 2012.09.16. 16:47:28

@Chicano: "2. - Láthattuk mekkora fletóék szavazótábora. Ott voltak mind a dzsemborin. Röhej hogy mindig ugyan azokat az arcokat lehet látni, szerintem már névről ismerhetik egymást. 10 ezer ember? Hát legyen. "

A jéghegyből is annyit látsz, amennyi a vízből kiemelkedik.

Bell a Donna 2012.09.16. 16:57:22

@félázsiai 2llkedő:
"A jéghegyből is annyit látsz, amennyi a vízből kiemelkedik."
Ilyen bölcseletet én is tudok:
A sz.r mindig a felszínen úszkál.

rurodatu 2012.09.16. 16:58:41

Azt hogy gondolja a baloldal hogy előre megfontolt szándékkal nyíltan nem megy be a munkahelyére, de azért felveszi a képviselői fizetését?

pjm 2012.09.16. 16:58:46

@mikóka kálmán: kedves beviz elek. Az a probléma, hogy az akkori kedves vezető által tüzelt fasiszta csőcselék ellen nem határozottan és időben fellépő rendőrség hibája volt, hogy nem időben emelték ki a hangadókat és nem időben vertek a seggére a barátaidnak. Nem tehették, mert a kedves vezető busszújától féltek. Nos ezt jogosan tették, bosszút is állt... Amennyiben pedig a békésen sétáló nyugdíjasok autókat gyújtogatnak nem csodálkozz, hogy mellékesen mást is eltalál. Egy "háborúban" is vannak civil áldozatok. De kár rád ennyi eszet pazarolni, mert akinek a kedves vezető seggéből nem jön ki az orra,annak az észérvek csak proli hangok.

rurodatu 2012.09.16. 17:01:52

@Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány]:

A Jobbik nem nyilas és nem proli párt, támogatói főleg középosztálybeliek és értelmiségiek, maga a párt nemzeti érzelmű egyetemisták szervezetéből jött létre.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.09.16. 17:02:56

@mikóka kálmán: Te fixiált barom, mikor felejted el már a szemkilövetős Gyurcsányos fóbiádat? Már nagyon uncsi. De ha megnézed a híradásokat, akkor észreveheted, hogy sehol a világon nem tűri el a hatalom, hogy a csőcselék randalírozzon és gyújtogasson az utcákon. Ezt lehetett látni Görögországtól kezdve Spanyolországon át Németországig. Csak nálunk van egy pár ember akik még mindig nem voltak képesek túllépni a 2006-os zavargásokon. Mert a mai napig beveszik azt a Fideszes maszlagot, hogy azok az emberek "szabadságharcosok" voltak.

dögölj meg 2012.09.16. 17:03:30

@rockjano: ha többség illegitimnek tartja,hogy a fenébe fog választást nyerni? A kisebbség szavazataival? Ez csak Leninnek sikerült.

2llkedő 2012.09.16. 17:03:40

@Bell a Donna: "A sz.r mindig a felszínen úszkál."

No látod! Ami a mélyben van, arról nem tudsz semmit.

HomicideWatch (törölt) 2012.09.16. 17:04:57

Baloldalnak itt a fidesz, jobboldalnak a jobbik, liberálisnak az LMP.
Az mszp-dk kombo pedig lassan de biztosan menetel az szdsz után a süllyesztőbe.

HomicideWatch (törölt) 2012.09.16. 17:04:57

Baloldalnak itt a fidesz, jobboldalnak a jobbik, liberálisnak az LMP.
Az mszp-dk kombo pedig lassan de biztosan menetel az szdsz után a süllyesztőbe.

2llkedő 2012.09.16. 17:09:22

@rurodatu: "Azt hogy gondolja a baloldal hogy előre megfontolt szándékkal nyíltan nem megy be a munkahelyére, de azért felveszi a képviselői fizetését?"

Követik a mintát.

Reggie 2012.09.16. 17:13:06

@csak egy néző: Dehogy. En egy jofej fajta vagyok, aki leereszkedik es szoba all veled.

rurodatu 2012.09.16. 17:16:05

@pjm:

Egyelőre nem tudjuk hogy a rendzavaró csőcselék hangadóinak milyen kapcsolata volt a Gyurcsány-rezsim titkosszolgálatával. Azt viszont tudjuk hogy a törvénysértően azonosítót nem viselő rendőrbűnöző sereg válogatás nélkül lőtt, vert félholtra bárkit aki az útjába került, teljesen függetlenül attól hogy az illető mit csinált vagy nem csinált semmit csak egy helyben állt.

rurodatu 2012.09.16. 17:17:08

@félázsiai 2llkedő:

Ha követik a mintát, akkor miért tiltakoznak a követett minta ellen?

2llkedő 2012.09.16. 17:17:44

@rurodatu: "miért tiltakoznak a követett minta ellen?"

Mikor tiltakoznak?

Ringlósztár 2012.09.16. 17:27:26

@karacsi_maci:
+ orbán győző, vállalati MSZMP titkár, csak, hogy tudjuk, honnan jönnek a fidesz kommunista beidegződései.

Chicano 2012.09.16. 17:27:55

@félázsiai 2llkedő: Biztosan arra célzott a kedves posztoló amikor a kedves balliberális szavazók epét teccettek okádni mert a szemétzorbán nem járt be dolgozni. Gondolom az itt a kérdés hogy most miért nem teccenek epét okádni? Vagy a mi kutyánk kölke az más? Aztán teccenek csodálkozni hogy az ország jobb érzésű fele nem csak a kormánytól de az ellenzéktől is okádik.

rurodatu 2012.09.16. 17:34:28

@félázsiai 2llkedő:

www.nol.hu/archivum/archiv-369509
Nagy Szilvia| Népszabadság| 2005. július 11.
Gyurcsány Ferenc pénteken szóvá tette, hogy Orbán Viktor nem jár be az Országgyűlés üléseire.

rurodatu 2012.09.16. 17:44:48

@Chicano:

A Jobbik szokott létszámához képest a legnagyobb arányban részt venni az üléseken. A tévéközvetítéskor pedig amikor a tévé mutatja egy Fidesz képviselő felszólalását, a teremben lévő 5-6 Fidesz-képviselő oda ül kör. hogy a tévénézők azt lássák mintha a Fidesz nagy arányban jelen lenne, de a szemben ülő Jobbik-képviselők le szokták fényképezni a komikus jelenetet és el szokták küldeni a kuruc.info-nak hogy az nyilvánosságra hozza:

kuruc.info/r/2/76381

Bell a Donna 2012.09.16. 17:54:04

@félázsiai 2llkedő:
Egy jéghegy csúcsát látva okkal feltételezhetem, hogy a vízfelszín alatt folytatódik.
Ellenberger a sz.r (szemét) csak a (víz)felszínen úszik, nincs alatta semmi.

csak egy néző 2012.09.16. 18:59:45

@Bell a Donna::
Tudod,ha a magadfajta szart felteszik a polcra a lekvárok közé,az akkor is csak szar marad.

pjm 2012.09.16. 20:03:32

@rurodatu: éppen ezt magyarázom, hogy a zavart, nem profisszionális tevékenység és vezetéssel ez alakul ki. Pánik, a rendőrök között is, különösen, amikor a sípcsontvédő nélküliséget kihasználva jó pár rendőrnek eltörték a lábát. Elszabadult a pokol a lelkükben, mert a társukat tönkre tették. Ez ellen csak kiképzéssel lehet tenni. Szóval egyszerű a dolog, csak az akkori felbújtókat kellene megtalálni. Kezdem: orbán viktor....

rockjano 2012.09.16. 20:39:32

@dögölj meg: Simán!!!

Ne viccel erről szól a regisztráció, hogy kisebbségből is nyerni tudjanak.

A velük nem szimpatizáló de lusta/kevésbé motivált választókat kizárják így lehet nyerni a viszonylagosan nagyobb törzsbázisukkal.

Ennyi ez ezért van, minden más rizsa...

Egy normális indokot nem hallottam.

Egyébként elképesztő és hosszútávú károkat fog ez okozni a magyar demokráciának, a lerombolásának az eddigi legegyértelműbb lépése.

Egyszerűen nem lesz legitim a mindenkori hatalom (ha az ellenzék nyer az sem), és ebből nagy gáz lesz még.....

2llkedő 2012.09.17. 05:38:59

@rurodatu: Édes pici bogaram!

Erre írtam, hogy a mintát követték. Ha akkor meg lehetett tenni, akkor most miért ne lehetne? Ja? Mert most a Piktor van hatalmon?

Bell a Donna 2012.09.17. 16:46:55

@csak egy néző:
AZ igen.
Fura szokás a lekvárok között tárolni a salakanyagot, de hát ízlésekről nem vitatkozunk.

csak egy néző 2012.09.17. 18:03:56

@Bell a Donna:
Úgy látom,van és nem is kicsi értelmezési,szövegértési gondod.
süti beállítások módosítása