Sorban állnak a bloggerek Gyurcsány Ferenc politikai temetésére. Egyre-másra jelennek meg a posztok arról, hogy „ha beigazolódna a gyanú”, akkor minek kéne történnie, mekkora béna, balfasz, szemétláda lenne a volt miniszterelnök, és mindenki, aki körülötte van. Igazság szerint az a bizonyos „ha” úgy nagyjából a második bekezdésre már rendre el is fogy, és az egész átmegy kijelentő módba. Sőt, két blogger – egy szakképzett, és egy másik – egyenesen azt mondja: most már aztán Gyurcsány bizonyítson különben politikai hulla lesz. Szépen vagyunk.

De mindegy is, én most nem olyan evidenciákról írnék, amit néhány óra leforgása alatt már hatszázan megírtak, és még hatszázan meg fognak: jelesül, hogy ha Gyurcsány tényleg lopta volna a szakdoliját, akkor nem kellene őt mentegetni, mely olyan baromságokkal jönni, hogy a szakdolgozat az nem doktori. Meg hogy a Fidesz ne anyázza Gyurcsányt, ha mentegette Schmittet. Ezekről aztán igazán kár lenne vitát nyitni.

Ami engem birizgál, az az említett véleménycikk-cunami egy másik alaptétele, miszerint az egész baloldal azért van ilyen siralmas állapotban, mert Franciscus Diabolicus egy személyben hitelteleníti el az egész pereputtyot. „Mint a mellékelt ábra mutatja”, ugye. Ahányszor megszólal, mindegy is, mit mond, a jobboldalnak máris nyert ügye van. Úgyhogy, legyen szíves húzzon már el a francba, de most aztán már tényleg! Mert hogy ez, kérem szépen, egy emeletes baromság, súlyos tévedés, a ballib oldal szempontjából pedig kapitális önbecsapás.

A helyzet ugyanis még mindig az, hogy az egész díszes baloldalnak, a libbantaknak, meg az ökóknak és alternatívoknak együttesen sincsen egyetlen egy olyan figurája sem, akibe közelítőleg annyi politikai tehetség és bátorság szorult, mint Gyurcsány Ferencbe. Ha ez nem így lenne, akkor 2009 tavasza óta az MSzP-nek most talán azért már illett volna érezhetően megerősödnie. De a közvéleménynek lehetett volna arra is ideje, hogy felfedezze mondjuk Schiffer András karizmáját. Vagy Schmuck Andor súlyos, ámbár csillogó egyéniségét. Ehelyett azt látjuk, hogy a Fidesz népszerűségével csak a politikai apátia – a nyilvánvalóan szuperkonstruktív „Televanatököm Tábor” – tart lépést. És amíg a Millához hasonló zsákutcákkal pazaroljuk az időnket, és egy halom megkérdőjelezhető elmeállapotú karikatúra közül választunk maguknak alternatív Palibohócot, Orbán, köszöni szépen, röhög a markába. Sajna, véreim, ami a baloldalt hitelteleníti, az nem Gyurcsány Ferenc, hanem a tényleges, eladható politikai produktum totális elégtelensége. Úgyhogy a megoldás sem az ő rituális lemészárlásában keresendő.

Ha valaki megnézi az elmúlt két év politikai csomópontjait – jelesül mondjuk az alkotmányozást, a választási törvényt, vagy az új köztársasági elnök megválasztásának ügyét – az a nagy büdös helyzet, hogy Gyurcsány Ferenc az egész baloldalnál kilométerekkel előbb látta, hogy mi a teendő. Mégpedig: a teljes tagadás. (Egy rendes Lucifertől, ugye mást mit is várna az ember :-)). És az csak egy dolog, hogy ő látta, de ráadásul ő az, aki ezt leginkább le tudja fordítani a napi politikai cselekvés szintjére is. Mert amorf módon, zsigerből utálni Orbánt (4K!, Milla) sehová sem vezet. A „mi mindenkit egyformán lenézünk” (LMP) még egy nyamvadt népszavazás elindításához is bakfitty volt. A „Gyurcsány nem mi vagyunk” (MSzP) pedig, hát, kissé hiteltelen. Szarral, uraim, nem lehet tojást festeni. Gyurcsány viszont hat hónap alatt csinált egy küszöb feletti pártot. Mégpedig egyöntetű, rohadt erős ellenszélben. Ez se elég még semmire, de azért...

Szóval, nem, senki ne mentegesse Gyurcsányt. Ne maszatoljon, ne relativizáljon. De követelje meg neki is a tisztes eljárást. Nem azért, mert ő Gyurcsány, hanem azért, mert még neki is jog van hozzá. Ahogy Schmitt Pálnak is megvolt. A kérdés, a követendő eljárás és a lehetséges következmények is ugyanazok.  Mindenki, akinek ebben az ügyben bármilyen tény van a kezében – a vádlók, Gyurcsány Ferenc, az Egyetem, az egykori konzulens, mindenki – álljon elő a farbával, de kurvagyorsan. És az arra hivatott intézmény, az Egyetem, mondja ki az ítéletet. Van-e Gyurcsány Ferencnek főiskolai diplomája, vagy nincs. A többi meg evidens.

De addig, kedves baloldal, libbantak, zöldek, alternatívok: ne akarjatok Orbánabb lenni Orbánnál. Nem egy dicsőséges szerep. És nem vall túlságosan nagy intelligenciára sem.

A magam részéről nem gondolom, hogy Gyurcsány Ferenc még egyszer miniszterelnök tudna lenni. Nem gondolom, hogy akarna. De azt gondolom, hogy nélküle nem fog menni. Nem gondolom, hogy – ha a 2014-es választásnak csúfolt sarkalatos Kubatov-mutyi esetleg mégsem lenne elég – a levegőben lógó Fidesz-LMP koalíció majd helyre tenné a mi kis balkáni világunkat. És nem gondolom, hogy egy bajusz nélküli Mesterházy Attila majd legyőzné a sárkányt.

A személyes meggyőződésem tulajdonképpen lényegtelen. Ki nem szarja le, hogy én Fletónak hiszek, a Hír Tv-nek meg azt se, amit kérdez. Azon túl, hogy időnként pótcselekszem egy jót, és kiírom magamból, amit gondolok, ennek a blognak sincs sok értelme. Funkcióm, közhivatalom, amiről lemondhatnék, nincs. De hogy ne legyen teljesen tét nélküli a dolog, egyet megígérek. Ha bebizonyosododik, hogy Gyurcsány Ferenc csalt, a Ghostwriter leteszi a tollat. Örökre.

Nem az lenne a tragédia.

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr654481962

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Anális majális 2012.05.04. 13:43:12

Kedves Naplóm!Múlt héten megint elmaradt a bejegyzés. Ezúttal nem a keresztény hittérítők vettek üldözőbe, hanem sorstársaim, a rettegő demokraták. A Fidesz ügynökei elhitették velük azt a hazugságot, hogy a kormánypártok szimpatizánsa vagyok. Ők pedig...

Trackback: Gyurcsány-ügy: kinek áll érdekében? 2012.05.02. 10:07:42

Gyurcsány Ferenc plágium-ügybe keveredett. Jelenleg – a Schmitt-üggyel ellentétben – nincs tényszerű bizonyíték sem arra, hogy a volt kormányfő másolta volna szakdolgozatát, miként arra sem, hogy ártatlan az ellene felhozott vádakban. ...

Trackback: Trónok harca - Felpörgött az előrehozott birodalmi választási kampány 2012.05.01. 17:13:36

Robert király halála ill. a Joffrey király származását firtató tényfeltáró cikkek után kialakult legitimációs válságban a pártok előrehozott választások kiírásában egyeztek meg. A választás azért is sürgető, mert a birodalomban megindult belső, elsősor...

Trackback: Davaj doga! 2012.05.01. 17:09:22

Ha ez a Gyurcsány nem lenne, a FIDESz találná ki. De vigyázat, lehet, hogy csak össze van esküdve! Mikor látta, hogy nem tudván tovább tagadni doktorügyben mártírt kezd faragni a

Trackback: Vezéráldozat: Gyurcsány 2012.05.01. 14:11:48

A szocialista párt ennél többet sem remélhetett volna. Schmitt Pál plágium ügye kapcsán sorban nézik végig a politikai élet szereplőinek végzettségét, az ezeket igazoló papirokat és a diplomamunkákat. Amire már tényleg nagy szükség volt egy ideje. Nem ...

Trackback: Ülj le Feri, egyes 2012.05.01. 14:00:14

Őszintén szólva egyre jobban szórakoztat a nagy magyar szakdolgozat-háború, és kíváncsian várom, hogy ki lesz a következő bukó. Balegyenes-Jobbhorog. A helyzet viszonylag egyértelműnek tűnik. A KISZ-es megbizatása miatt elfoglalt Gyurcsány Ferencnek ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MCock 2012.05.01. 18:08:21

@sárkányfő:

Egy lefényképezett, gépeltnek tűnő lapot mutattak, ugyanazt, amit a neten lehet látni. Rá van írva, hogy GyF dolgozatának bírálata, van rajta egy aláírás, melynek színe a betűk színével egyezik (tán fénymásolat). Az aláíró adjunktus a neve után valóban a technika tanszéken dolgozott.

A dolgozat, amit lobogtatnak, és bele is lapoznak, kívülről (a kötése) réginek tűnik. Fekete kötés arany betűkkel, nem az, amit a mama mutogatott a Híradóban. Bele-bele lapoznak, sorokat mutatnak belőle. Pecsétet, számot nem látni, van egy technika tanszékes fejléc. Azt talán nem mondják, honnan van.

Kerek négyszög 2012.05.01. 18:08:25

@Cobs: "azt meg senki nem mesélje be hogy nem alapos gyanu az ha két ilyen rokoni dolgozatban megegyezik oldalrol oldalra a tartalom még ha az eredeti doga nincs is meg ami 100 %ra bizonyítaná ezt..."

Akkor meg honnan lehet tudni hogy oldalról-oldalra megegyezik a tartalom?

MCock 2012.05.01. 18:09:54

Márhogy rá van gépelve, hogy a földrajz (nem a technika) tanszéknek szánták

folyamatábra 2012.05.01. 18:17:47

Ez egy intelligens írás. nem jókedvében írta a kolléga és nem is szívesen. ettől hiteles.

off
De azt valami elképesztőnek tartom, hogy ezzel a témával még a legtisztább fejű embereket is megetetik napokra, amikor mindenhonnan a Fejér megyei földosztás kellene szóljon!

fn.hir24.hu/nagyinterju/2012/04/27/angyan-orbannak-uzenem/

flea 2012.05.01. 18:27:14

@[megmondoember]: rákerestem és itt a cucc, amit nem találsz:

mno.hu/belfold/bebukta-gyurcsany-ferenc-plagizalt-video-1072270

(mondjuk hogy a te linked miért a vakvilágba irányít át, azt meg kéne kérdezni a webes emberüktől, de legyen ez annak a problémája, akit érdekel)

Hertelendi 2012.05.01. 18:36:03

@mendson: Bocsi, de ez mi a lófasz, amit felsoroltál?
" a Vitézi Rend Baranya megyei székkapitánya"
Na ezen pont szétröhögtem magam:)))
székkapitány...milyen szék? árnyékszék?:))
ne hozd már ilyen kellemetlen helyzetbe ezt a szerencsétlent, úgyis nagy kakiban van...

2012.05.01. 18:42:26

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "Korábban más által megírt szakdolgozatot lemásolni és szó szerint beadni etikátlan és nem hogy nem szabad, hanem szigorúan tilos!!!!!! " - Ehhez mi köze a hírtv-nek? Van különbség, csak tartalmi és terjedelmi, de nem formai, plusz részt kell venni egy phd. képzésben! De pl. védeni is kell mind a két esetben, ami ugyan olyan fontos mint a szakdolgozat! Különbségek vannak, csak nem az amire te gondolsz, másolni szakdolgozatot, akkor sem lehet, etikátlan! A szakdolgozathoz is kutatni kell, na nem másnak a vitrinjébe, hanem el kell menni levéltárakba, könyvtárakba stb. Ez szakonként változó! Talán előbb el kellene végezned egy egyetemet, aztán oszthatnád itt az észt! Bizonyíték mire? Arra sincs bizonyíték, hogy megírta! Ha nincs bizonyítéka a szakdolgozatára, akkor adja vissza a diplomáját, hiszen nem tudja bizonyítani, hogy írt hozzá szakdogát! Ferike hibát követett el és ha van benne becsület és tisztesség akkor önként lemond és visszavonul, majd tisztázza a vádakat és nem politikai ügyet kreál belőle! De ezt nem is várom el egy olyan embertől mint Fleto, aki nem igazán tiszteli a törvényeket!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.01. 18:43:51

@ariskerase: "Korábban más által megírt szakdolgozatot lemásolni és szó szerint beadni etikátlan és nem hogy nem szabad, hanem szigorúan tilos!!!!!! "

bizonyitek?

2012.05.01. 18:44:56

@genyamagyar: Károlyi Mihály és a tömeggyilkos Kun Béla jobbos volt? Ezt nem is tudtam! A tömeggyilkos Rákosi és Kádár meg nyilas volt? Nem? Olvass utána a TÖRTÉNELEMNEK!

Kerek négyszög 2012.05.01. 18:54:24

@ariskerase: "Arra sincs bizonyíték, hogy megírta! Ha nincs bizonyítéka a szakdolgozatára, akkor adja vissza a diplomáját, hiszen nem tudja bizonyítani, hogy írt hozzá szakdogát!"

Annak kell bizonyítania, aki az első állítást tette. Tehát nem Fletónak.

"De ezt nem is várom el egy olyan embertől mint Fleto, aki nem igazán tiszteli a törvényeket! "

No és miért nem tiszteli a törvényeket? Magánnyugdíjpénzeket lopott?

2012.05.01. 19:18:28

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Itt a válaszom! Az oldal alján megtalálod!

Szevasztok 2012.05.01. 19:18:37

"Ki nem szarja le, hogy én Fletónak hiszek, a Hír Tv-nek meg azt se, amit kérdez."

Ebben veled egyetértve azonban én is azt mondom, hogy GyF-nek el kellene hagynia a közéletet. Mégpedig azért, mert az ő személye a legnagyobb integrátora a jobboldalnak.
Amíg a személyisége itt lebeg, addig OV-nek mindig lesz lehetősége feltörni/visszatérni akármennyire is barmolja el kis országunkat.

Larry Silverstein 2012.05.01. 19:19:23

@hamucipő: Igen, a másik, ahol szintén nincs diplomamunka.

2012.05.01. 19:22:06

@malacz69 rezignált: Ezt nagyon jól összefoglaltad! :DDDDDDDD

-wass- 2012.05.01. 19:48:10

Annyira nevetséges ez a sok BALfasz,aki mindig ugyan arra akövetkeztetésre jut.Mindenért az Orbán a felelős.Persze burkolt,"én sehova sem tartozom" qrvafüggetlenvagyok álarc mögé bújva.Szánalmas barmok vagytok,de jól szórakozom rajtatok,hogy mennyire szar nektek ebben a náci diktatúrában.::)

huhhhu 2012.05.01. 19:49:46

Korrekt, hiteles írás. Teljesen egyetértek.

Alauda (törölt) 2012.05.01. 19:59:20

Én azt mondom, mindenki, aki elkövetett valamit, az feleljen érte, Schmitt is, meg Gyurcsány is.
Schmitt-tel sok baj volt, már a plágium ügy előtt is, én már a megválasztásánál fogtam a fejemet, hogy egy ilyen helyezkedő paprikajancsit miért kell oda ültetni. Persze ő lett a nemzet tolla, aki mindent aláírt.
Lebukott, magyarázkodott, kapaszkodott a bársonyszékbe.

Most az is lebukott, aki az első követ rá dobta. De mivel Gyurcsány már túlélt ennél veszélyesebb történeteket, ezért most ő nem fog visszavonulni. Ráadásul nincs hatalmon, nincs miről lemondania.
A sok nyugdíjas, a megrögzött MSZP és DK szavazók ezután is rá fognak szavazni. Ha az őszödi beszéd nem tántorította el őket, akkor ez sem fogja.

Demszky megúszott minden korrupciós ügyet, Gyurcsány 2006-ot, Orbán és családja az összes lenyúlást, anno Torgyán is minden disznósága ellenére sértetlen maradt... és a többi kishal is elevickélt. Akit be kellett áldozni, azokat beáldozták: Szabadi Béla, Zuschlag János, Hagyó, Hunvald, Weinek, Schmitt, hogy a főnökeik megússzák.

Egykutya minden párt, ugyanott tanulták ezek a módszereiket.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.01. 20:08:03

S.Pál az ország első embere-FIDESZES- volt aki lopott, csalt, hazudott. Gyurcsány egy bukott ember, csak egy fideszes dakota rúg döglött lóba!
Eközben hova tűnik a hírekből a fideszes szarháziság, Orbán Viktor be nem vallott házátalakítása? Hol van Ángyán József állítása, amelyet Budai Gyula sem cáfol, miszerint az állami földek 77 százalékát fideszes figurák kapják? Hol a Közgép-Simliska-sztori? Hol az adóemelés tételeinek tisztázása, hogy mindez mennyi terhet rak majd a családokra?
Miért vagyunk szégyenszemre bóvli kategória, miért drága az euro és a benzin, miért keresnek jól a fideszes seggnyalók...stb...stb.
Ezekről kéne beszélni az orbáni diktatúrában!

És takarodj a Vajdaságból, ne kampányolj, ne keverd a szart itt is, mert ahol "segítettél" mindenhol buktak! /Románia, Szlovákia.../

3dom'f'speech 2012.05.01. 20:09:24

@OP: te nyominger Gw, már teheted is le a "tollat", biztos, hogy csalt a te imádott gyurcsányipojácád, akinek a seggét olyan nagy kéjjel nyalod
(nem) mellesleg, Schmittnek egy percnyi esélyt sem adtatok (pl. az ártatlanság véLelmének (és nem véDelmének, mint ahogy azt bugyibernadett szóvivőtök fröcsögte) jegyében), az első pillanattól kezdve ráugrott a ballib cápa-falka, mintha vérszagra mentetek volna

-wass- 2012.05.01. 20:18:04

@3dom'f'speech: Igen remélem végleg leteszi a tollat az összes ilyen álfüggetlen,ballib. balfasz.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.01. 20:26:02

@ariskerase: ezzel csak magad minositetted es sohasem allitottam, hogy jartam egyetemre:-)

tehat megegyszer

mi a bizonyitek gyurcsany fele plagiumra? nem a sajat mentalis allapotodra es erosen megkerdojelezhjeto viselkedesmintaidra. arra ott a blogod. a hamisitasra mi a bizonyitek?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.01. 20:28:37

@ariskerase: nem mellesleg az idiota kivenhedt ribancot azert kevered velem, azert nem ismered fel a kepen, mert valoszinuleg altalaban a seggevel talalkozol:-)

na? vajon ki lehet a neni, akit kivenhedt ribancnak neveztel? ez a masik hazifeladatod a bizonyitas mellett:-DDD

Fidesz = nácigecik (törölt) 2012.05.01. 20:35:52

ez az Magyarország, öljétek egymást!
..undorító amit műveltek

Larry Silverstein 2012.05.01. 20:37:56

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Összegezzük már a tényeket!

1) Az egyetemen előkerült a szakdolgozatok jegyzéke. Ennek hitelessége kétségbevonhatatlan. Kiderül belőle, hogy Feri és az ex-sógor ugyanabban a témában írtak dolgozatot.
2) Gyurcsány világosan bevallja, hogy azért választotta ezt a témát, mert ex-sógorék házában talált hozzá szakirodalmat.
3) Ex-sógor külön kérdésre nagyon világosan elmondja, hogy abban a házban az EGYETLEN EGY vonatkozó szakirodalom az ő szakdolgozata volt, mást Fletó nem találhatott.
4) Előkerül Fletó dolgozatának értékelése.
5) A HírTV-ben elhangzik, hogy az egyetemen megerősítették az értékelés hitelességét.
6) Emellett előkerül ex-sógor dolgozatának munkapéldánya is, aminek a hitelességét az garantálja, hogy személyesen a szerző bocsátotta a HírTV rendelkezésére.
7) Fletó dolgozatának egyetemen hitelesnek elismert értékelése és sógor dolgozatának szerző által hitelesnek elismert tartalma rengeteg ponton, apró részleteiben, még oldalszámra is egyezik.

Ezek nem bizonyítékok? Kit érdekel? Annyit pont látni belőle hogy Gyurcsány milyen. Nem mintha meglepne.

Ja és lesz még több is.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.01. 20:43:40

@Larry Silverstein: igy van

ezek legfeljebb kozvetett bizonyitekok lehetnek, de onmagukban nem bizonyitanak semmit.

te azert hiszed bizonyiteknak, mert mindenaron gyurcsanyt akarod szarosan kihoyni belole. de egy ugyvedbojtar korberohogne ilyen "biyonyitekok" alapjan.
de hamarosan meglathatod, amikor a hirtvnek, mno-nak, fideszes politikusoknak birosagon kell bizonyitaniuk es nem a plebs elott..:-)

fleto sokmillios karteriteseket fog nyerni:-)
lesz a dknak penztara kampanyra:-DD

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.05.01. 21:07:06

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Jó, mondjuk azt, hogy nem adócsaló. El tudod képzelni, hogy kikerül egy hangfelvétel, ahol Merkel azt mondja, hogy hazudtunk éjjel-nappal és utána nem mond le?

És az, hogy az áfával pusztán hatalomvágyból akkora kárt okozott az országnak talán nem lenne elég önmagában is?

Tök mindegy, hogy másolta-e a dolgozatát vagy sem. Az eddigi szereplése bizonyítja, hogy ugyanolyan a hatalommániás gengszter, mint Orbán. Az lenne a legjobb, ha örökre eltűnne a párjával együtt.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.05.01. 21:09:53

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "ugyvedbojtar korberohogne ilyen "biyonyitekok" alapjan"

A jogászok majd megvédik, oszt jó napot.

Alauda (törölt) 2012.05.01. 21:11:26

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: a plebs nem Gyurcsány szavazótábora?

a közvetett bizonyítéknak benne van a nevében, hogy bizonyíték
bíróságon nem csak akkor ítélnek el valakit, ha beismeri a tettét és ott áll a holttest felett áll egy véres késsel
a valószínűség magas foka... itt meg már szerintem elég magas fokon valószínű, hogy Fletó hazudott, csalt
Persze ez nem fogja érdekelni a majálison ingyen virslit zabáló plebs-t, az őt imádó nyuggereket

a bizonyítékokat összességükben kell értékelni

és itt eléggé úgy látszik, hogy Gyurcsány sáros

Schmitt is sáros volt, ő sem volt képes méltósággal távozni, csak amikor már szorult a hurok és Orbán rászólt, hogy menni kéne...

Gyurcsány hívei úgyis neki fognak hinni, akármit követett el. Sok mocsokságot elkövetett már, mégis kikeveredett belőle.
Orbán hívei is hasonlóan megingathatatlanok, akármi derül ki a jobboldaliakról. Ezek már fanatikus vallások, nem politikai irányzatok.

Szóval kinek is szól ez a sok kölcsönös lebuktatás? A bizonytalanoknak, az érdekteleneknek? Őket ez sem igazán hozza lázba.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.01. 21:21:04

Kedves blogíró !!

Tekintsünk el a szakdolgozattól.

Te magad hogyan nevezed ha teszem azt valaki ki adja saját házát amiben lakik saját cégének, a cég azt felújítja, uszodát épít bele, az illető az ÁFA-t viszaigényli ?
(Fittelina)

Ezt a magyar jogrend akkor is adócsalásnak nevezte, amikor kedvenc Ferenced ezt a cselekedetet bizonythatóan elkövette, és most is.
Bűncselekménye elévült.

Te hogyan nevezed azt, mikor valaki cégbíróság által visszadobott cég nevében eljár ?
A magyar jogrend ezt közokirathamisításként ismerte, és tudja be most is.
Kedvenc Gyurcsányod ezt szó szerint megtette.
Bűncselekménye elévült.

Ezek fényében ki nem szarja le a szakdolgozatát, mikor köztörvényes bűncselekményeket követett el ?
És ki aza barom aki elhiszi, hogy tud két mondatot önnálóan írni, mikor a vizsgáira is az MSZMP KB-ből szóltak le.

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

nu pagagyí 2012.05.01. 21:21:19

Gyúrcsánynak az a baja, hogy túl őszinte. Egy szofisztikáltabb politikus kellene, aki tud hazudni, viszont eltökíti a p*ba Orbánt és maffiózó népnemzeti társait oda, ahova valók, a tömlöc mélyére.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.01. 21:23:41

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Tegyük hozzá a sztorihoz, hogy amikor Gyurcsány lebukott az adócsalásával (Fittelina) ügy, akkoriban az APEH homepagéjén szó szerint kint volt a Gyurcsány által elkövetett adócsalásként aposztrofált tett.
Aztán mikor kiderült, a Gyurcsány irányítottta APEH ezt az oldalt leszedte.

nu pagagyí 2012.05.01. 21:29:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Az se volt egy szép jelenet, amikor Orbán könyvére tízmillió jogdíjat fizetett egy cég, majd rögtön ezután adótartozásokkal csődöt jelentett. Ennyi összeg kellet ahhoz, hogy Orbán igazolni tudja miből vette a villáját.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.01. 21:33:30

Ja igen néhány link:

A Gyurcsány által irányított APEH leszámolt a gonosztevővel, aki kimerészelte szivárogtatni az esetet:

www.vg.hu/kozelet/leszamoltak-a-fittelina-vakonddal-az-apeh-nel-113366

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.01. 21:47:30

@Egyedi nicket kell megadnod: igen, pontosan ez a fideszpropaganda celja. most akkor eltunik gyurcsany. aztan jon helyette valaki mas. tunjon el az is. csak orban maradjon...

errol szolt a fidesz elmult 22 eve.
nekem eleg volt belole. ha orban buktatasahoz gyurcsanyon at vezet az ut, akkor arra kell menni.

sajtoskenyér 2012.05.01. 22:04:05

"együttesen sincsen egyetlen egy olyan figurája sem, akibe közelítőleg annyi politikai tehetség és bátorság szorult, mint Gyurcsány Ferencbe. Ha ez nem így lenne, akkor 2009 tavasza óta az MSzP-nek most talán azért már illett volna érezhetően megerősödnie."

Tulajdonképpen ezzel a bullshittel jön mindenki 2010 óta, aki mentené Gyurcsányt, vagy netán az amatőrködő LMP-t, holott barátim a közvéleménykutatások szerint a DK és az LMP a béke segge alatt tanyázik, az ellenzéki pártok közül csak az MSZP és a Jobbik erősödött (egyik az idősebb, másik a fiatalabb korcsoportokban), a kettő közül pedig egyelőre az MSZP-nek van egymillió fő feletti biztos pártválasztója.

Szóval lehet itt okoskodni tények és szakértelem nélkül, de attól még Gyurcsány minden szónoki tehetsége ellenére hiteltelen politikai hulla, az LMP minden tisztességes kezdeményezése ellenére pedig szervezetileg gyenge. A szónoki tehetség egy dolog, más dolog a politikai "eladhatóság", a hitelesség és a szervezőkészség.

Ne feledjétek, hogy 1990-ben Antall, 1994-ben Horn, 2002-ben Medgyessy nyert...kifejezetten virtigli szónokok voltak, ugye...

VT Man 2012.05.01. 22:07:15

@Cobs:
"ez a kettős mérce...Orbánnál lenne így...lenne nyavalygás....

Emlékszem amikor a ballib sajtó azon viccelődött, hogy Orbán még azért nem adta elő a szakdolgozatát, mert épp most írják lázasan az emberei...

hehe. Visszanyalt a fagyi!

sajtoskenyér 2012.05.01. 22:07:44

Gyurcsány "politikai tehetségéről" meg annyi, hogy fogalmam sincs miből gondolta, hogy ha 2006 után - az összevissza ígérgetés meg jóléti osztogatás, áfacsökkentés ellenére - megszorításokat kell bevezetni, akkor majd a választók megtapsolják és újrázni engedik.

Az meg végképp ostobaság volt tőle, hogy ha Öszödön azt gondolta, hogy az a hírös beszéd majd a néhány száz szoci képviselő "kis titka marad". Orbán sajnos még ennyiben is okosabb, ő legalább vigyáz a szájára, soha nem beszél nyíltan.

VT Man 2012.05.01. 22:08:35

@irógép:
"A szakdolgozat mizéria ott kezdődött, hogy Orbánt kezdték elbaszogatni vele.
Csak a puska kurvára fordítva sült el, Orbán egy nap alatt tisztázta magát, Feriről meg kiderült, hogy ahogy a politikában mindig is tette, a fősulin is csalt.
És azok akik két hónapja még nagyon tudták, hogy aki plágium ügybe keveredik az lépjen le, azok most itt magyarázkodnak.
Kurva vicces ahogy hazudnak a ballibák, és homlok egyenest mást beszélnek mint 2 hónapja:)"

Hehehe :-) Pontosan így van!

elvhű társ 2012.05.01. 22:09:17

Ki kell mondanom nyíltan hogy nem szép dolog amit a Ferivel mostanában csinálnak.No nem a fidesz, mert azoktól az emberektől - ha szabad még egyáltalán használni ezt a kifejezést - semmi jót nem lehet várni.Feri mindig kiállt az ügyért, amit képviselni kell egy baloldali embernek. Tudta hogy ez a küldetése, beleadta a szívét és a lelkét, és ezért elvárható, hogy megkapja a makszimális támogatást most, hogy a fidesz lakáj médiája ki akarja nyírni. Én aki követtem a pájáját már régtől fogva ki tudom jelenteni:Feri nem tesz semmit a maga érdekéből, mindig pártszerűen járt el és meg is érdemli a védelmet a Párttól.Megtette már egyetemi KISZ titkárként, amikor felvette a harcot a rendszer ellen aknamunkát fojtatókkal szemben, és mindent megtett hogy aki megérdemli az bekapcsolódhasson a mozgalomba. Hogyan lehet azt hagyni hogy a demokrácia ellenségei most őrajta áljanak bosszút a baloldaliságáért? Mijen baloldali ember aki beletörődik ebbe? Megbeszéltam a többiekkel és egyhangúan az volt a vélemény a szervezetnél hogy mi ezt nem fogjuk hagyni!

reálmargit 2012.05.01. 22:12:18

Ne üljünk már fel fordítva arra a kurva lóra.
Nem a bűnösséget kellene bizonítani?
Miért GYF-től várja mindenki a bizonyítékot?

sajtoskenyér 2012.05.01. 22:17:51

@reálmargit: Teljesen igaz, amit mondasz. Csakhogy a posztíró szerint Gyurcsány egy akkora politikai tálentum, hogy hozzá képes az egész baloldal egy rakás fos és nélküle nem is fog tudni legyőzni Orbánt. Ehhez képest meg imádott Ferinket 2, azaz 2 százaléknyi biztos pártválasztó támogatja.

Ettől függetlenül Gyurcsány és Schmitt ügye ég és föld, a vádat pedig a vádlóknak kell bizonyítania. A legfelháborítóbb pedig az, hogy a "ballibázók" pontosan a posztíró logikáját követik: ráhúzzák Gyurcsány árnyékát az egész baloldalra.

VLADISZLAV 2012.05.01. 22:21:54

@sajtoskenyér: Közvéleménykutatás ide vagy oda a Fidesz úgy fél Gyurcsánytól mint a tűztől. 2014 ben és majd 2018-ban meg fogunk lepődni mennyi szavazatot kap. Ezt érzi a Fidesz és minden áron el akarja tiporni.

weasel 2012.05.01. 22:22:22

Oké, nyírjuk ki Gyurcsányt. Választók vagyunk, megtehetjük.

Nyilván nem ő az elképzelhető legjobb politikus, de azért valami mégis csak hiányozni fog. Itt az őszödi beszédből egy apró részlet:

"És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak. ... Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány."

Hallottatok már másik miniszterelnökről, aki szerint az ország jövőjét _számolni_ kell és nem megálmodni vagy megtippelni?

sajtoskenyér 2012.05.01. 22:22:49

Egyébként a politológiai szempontból igen művelt posztíró figyelmébe: volt egy 5 százalék feletti liberális párt, az SZDSZ, ami már nincs. A Demokratikus Koalíció igen markánsan rárepült ezekre a szavazókra, egykori szadesz prominensekkel van tele a párt. Az LMP nem ezeket a liberális szavazókat szívta fel, ugyanis nem liberális párt, hanem nyíltan baloldali, antikapitalista, némileg még euroszkeptikus is. Nos ezeket egy mai átlag Gyurcsány-fanról vagy szoci szavazóról nem igen lehet kijelenteni.

sajtoskenyér 2012.05.01. 22:30:18

@weasel: nem tagadom, hogy Gyurcsánynak Nagy Tervei voltak. Csakhogy úgy gondolta, mindezek megvalósításáért nem nagy ár két évig (2004-06) azt hazudni a választóknak, hogy minden rendben van, jól megy a szekér, csökkentjük az adókat is meg miegymás, aztán meg előadja a lánglelkű reformert, aki "ki akarta vezetni a Nemzetet a sötétségből a modern Nyugat felé, mert csak Ő tudja a megoldást az ország bajaira.

És mindeközben mocskosul leszarta, mit mond mást, ment a saját feje után.

Nem ismerős? Mintha 2010 után hasonló folyamatok játszódtak volna le...

Nem ismerős?

ezanicknevem 2012.05.01. 22:32:44

Viszonylag józan poszt. De nem értem, minek "libbantozni"? Ez ugyanolyan visszatetsző, mint a "komcsi", "jobber", "sötétzöld" stb. Trollok használnak ilyen szavakat.

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.05.01. 22:35:48

Gyurcsány Ferenc a mi utolsó reménységünk, a magyarok megmentője. Minden fasiszta pusztuljon.
A munkás bére az égre kiált!

weasel 2012.05.01. 22:44:19

@sajtoskenyér:

1) Gyurcsány meg van gyilkolva - nem _érdemes_ tovább küzdenie. Alapjában véve mindenkinek igaza van, aki a végleges távozását sürgeti. Én csak azt állítom, hogy van egy olyan tulajdonsága, ami regnáló miniszterelnöknél ritkaság: érti a racionalitás előnyeit.

2) A hazugságokról: a választók _imádják_ (irónia!) ha hazudnak nekik. Ha valaki az igazsággal jön, az 2,65 %-ot hoz.

3) Azt hiszem Gyurcsány teljesen tisztában volt vele 2006-ban hogy kitől milyen teljesítmény várható:

"Az a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni. Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával? Vagy C változat: nem történik semmi. El lehet még így egy darabig lébecolni."

weasel 2012.05.01. 22:48:46

@sajtoskenyér:

Pardon, még valami, az általában elsikkad.
Orbán Viktor kormányzása, azt hiszem, az egyéni<->csapat spektrumon inkább az "egyéni" pólus közelében van. Gyurcsányé valahol középen. Mindaz, ami a miniszterelnöksége alatt történt számos szándék és érdek eredője. 2010-től azonban még abban is OV dönt, hogy létezik e földrajzinév-bizottság. Egy szó mint száz: a 2006 utáni történések egy nem is csekély része nem _csak_ egy ember sara. Inkább egy egymással is vitában levő csapaté.

sajtoskenyér 2012.05.01. 22:50:31

@weasel: A lényegre tapintottál! Ha Gyurcsány az alapjaitól meg akarta változtatni az országot, és bejelentette volna a reformterveit 2006 előtt, akkor elveszíti a választást. Viszont 4 év alatt a Fidesz bebizonyította volna, hogy nagyjából annyira képes, amit most látunk tőle. És akkor 2010-ben talán végre nem ígérgetéssel lehetett volna választást nyerni, mint 2002-ben és 2006-ban.

Az embereket nem lehet akaratuk ellenére "megjavítani". Vagy akarnak egy társadalmi-gazdasági változást vagy nem. Vagy hisznek a sikerében, vagy nem. Orbán mostani Nagy Ugrása pontosan ugyanazokat a tipikus politikai hibákat mutatja, mint a gyurcsányi reformdüh: homlokegyenest mást csinálnak, mint ahogy a választások előtt beszéltek, nem kérdeznek meg senkit a terveikről (civil szféra és az ellenzék), és egy szűk, lelkes de dilettáns klikk akarja levezényelni az egész folyamatot.

gigacherry 2012.05.01. 22:55:20

OFF
Aki libbantaknak és liberóknak nevezi a liberálisokat az ugye nem veszi zokon, ha őt fideszdroidnak hívják (csak a kedvesség viszonzásaképpen)?
ON

VT Man 2012.05.01. 22:57:05

@sajtoskenyér:
"Ha Gyurcsány az alapjaitól meg akarta változtatni az országot, és bejelentette volna a reformterveit 2006 előtt, akkor elveszíti a választást. Viszont 4 év alatt a Fidesz bebizonyította volna, hogy nagyjából annyira képes, amit most látunk tőle."

Mondjuk akkor már lett volna Eurónk 2010 előtt..

hamucipő 2012.05.01. 23:00:11

@VT Man: Na ne már. És a nemzeti szuverenitás az smafu? Nem az volt a jelszó, hogy az unión kívül is van élet?

weasel 2012.05.01. 23:00:13

@sajtoskenyér:

Hmmm. Meglehet. Bár a Fidesz megnyerte a a legutóbbi időközit is. (A II. kerület még oké, de Miskolc?!) Ez azért eléggé zavarba ejtő, nem?

De ezek szerint viszont van remény, nem? Akkor elképzelhető, hogy 2014-ben már nem az ígérgetés lesz a siker záloga?

rockjano 2012.05.01. 23:18:44

Nekem ezekkel a GyF-nél nincsen jobb politikus a baloldalon című dumákkal van tele a hócipőm.

Ez egy nagy baromság GyF tehertétel a baloldalnak (bár mostmár az mszp-n kívűl) ugyanúgy mint valójában Orbán óriási teher a jobboldalnak. Csak ezt még nem értik a Fidesz szimpatizánsok.

Nekem elegem van ezekből a pojácákból (mindkettőből) vannak sokkal jobb szürkébb emberek akik sokkal jobban tudnák (és már tudták) vezetni ezt az országot...

Gyurcsány pont azzal a gyűlölettel beszél mint Orbán..valójában nagyon hasonló a két figura...

weasel 2012.05.01. 23:20:43

@rockjano:

Valahogy sikerült egy olyan rendszert összehoznunk, ahol értelmes ember nem alapít pártot/indul választáson/jelölteti magát miniszterelnöknek ...

balkon-úr 2012.05.01. 23:23:00

@malacz69 rezignált: Viki = bányák, apuka, (autópálya építéshez kizárólagosan apuka bányájából rendelhető kövek) Tokaj, feleség, Ezüsthajó, Kaya Ibrahim, pártszékház eladás, Simicska stb.. mond- e valamit, vagy csak kurvára csőlátó vagy-e? Semmivel sem különbek, csak sokkal arrogánsabbak, és mindenkit halálra ítélnek, (azért van kivétel, sógor, koma, rokon stb.)

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2012.05.01. 23:24:47

"Gyurcsány viszont hat hónap alatt csinált egy küszöb feletti pártot."

Na állj, állj! Mivan? Küszöb feletti? Nem is tudtam, hogy időközben két százalék lett a küszöb.

rockjano 2012.05.01. 23:30:33

@weasel: De ez változni fog mert változnia kell.

A jövőben nem ez a két ember fogja meghatározni a politikát. Szerintem Orbán visszavonul, GyF meg marginalizálódik...

Jönnek majd újjak mert van lesz lehetőség másra...

ásványi répacukor 2012.05.01. 23:38:39

@Smoother: Jó a meglátás! Kétszáz valahány komment árnyékra vetődése. Három év mulva apróbetüs hir: Gy F másodfokon nyert rágalmazási perében. X millió Ft kártéritést fizet ez és ez. Gy F az összeget jótékony célra ajánlotta fel.
Három év múlva vajon még emlékezünk a tegnapi, holnapi holnaputáni stiklikre, az eltüntetett 10, 20, 100 milliárdokra,a félsajtószabadságra, az IMF tárgyalások sikereire, az EÜ átalakitás kiszélesitésére... és még sorolhatnám. Erre a huszadrangú plágium blöffre biztosan. Jelenleg teszek nagyivben GY F szakdolgozatára! Az érdekel, hogy meggyógyul-e a lányom, tovább tud-e tanulni a fiam, és jövőhónapban is kapok-e fizetést?
/ Mellesleg irigylem azokat akiknek GY F szakdolgozata a legnagyobb gondjuk!/

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.05.01. 23:46:58

Visszasírják még a dolgozók és munkanélküli magyar elvtársak Gyurcsány Ferenc igaz magyar vezetőt ezekkel a hazaáruló mitugrász nácikkal szemben. Akárkivel lefogadom.

azbesztos 2012.05.01. 23:53:19

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció vezetője igen "furcsa helyzetbe keveredett". Néhány hete nyomdafestéket nehezen tűrő módon szidalmazta a köztársasági elnök urat, amiért -szerinte, és néhány balos nyalonc szerint- Schmitt Pál kisdoktori szakdolgozata lopott volt, a köztársasági elnök 20 évvel ezelőtt plágium bűnébe esett.
Most kiderült, gyurcsány Ferenc is pontosan ilyen gyanúba keveredett.
Az ugyanis nehezen hihető, hogy egy embernek mindkét, végzettségét igazoló szakdolgozata eltűnik, ő még egy másolatot sem tud prezentálni, és még kevesebben vannak, akiknek a sógora azonos címmel ad be szakdolgozatot néhány évvel korábban.
Érthető, ha ebben a helyzetben ijedten, kétségbeesetten viselkedik a volt kormányfő, de ahelyett, hogy összeesküvés-elméleteket gyárt, az volna a megoldás, ha megtalálná a dolgozatát, elhárítaná az őt ért vádakat, és ezzel megnyugtatná a közvéleményt.
Ha ez nem sikerül, el kell tűnnie a közéletből, előbb a parlamentből, aztán minden olyan helyről, ahol közpénzekhez hozzáférhetne.

azbesztos 2012.05.02. 00:18:00

A dilinyós gyurcsány a teljes vagyonát elperelné annak, aki plágiummal meri megvádolni, padig csak egy hülye közszereplő, aki amíg a parlamentben páváskodik ezzel nehezen fenyegetőzhet, mert tűrnie kell a közvéleményt, egyébként is nincs az a hülye bíróság mely elhiszi, hogy nemcsak a főiskola és egyetem irattárából tűntek el dolgozatai, de mindkét szakdolgozatának saját eredeti, kézirati példányát is ellopták a lakásából.

2012.05.02. 00:54:14

@Cobs: "azt meg senki nem mesélje be hogy nem alapos gyanu az ha két ilyen rokoni dolgozatban megegyezik oldalrol oldalra a tartalom még ha az eredeti doga nincs is meg ami 100 %ra bizonyítaná ezt..."

Ezt senki nem meséli be. De az alapos gyanú csak a vizsgálat elindítására indok. Az nem az ítélet. Az ítélethez meg kell az eredeti bizonyíték. Persze ma, Magyarországon a bíróság más jogrend szerint játszik.

2012.05.02. 00:57:34

@azbesztos: "de mindkét szakdolgozatának saját eredeti, kézirati példányát is ellopták a lakásából. "

??? Ezt mondta? A saját lakásából? Én lemaradtam ott, hogy az egyetem irattárából, ha eltűnt, akkor az egyetem miért nem tett feljelentést, lopás miatt, illetve, hogy nem találja otthon.

Vigyázz, ha összemosol információkat , az hazugság.

Mr. Waszabi 2012.05.02. 01:50:15

Mókusvakítás az egész. Orbán nyakig szarban van, saját hülyesége miatt, már ellőtte az összes töltényt, s ilyenkor elő kell bányászni az első számú közellenséget. Erről szól a dal, nem másról. A tehetségtelen barom, hatalma csúcsán egy párt nélküli, hatalmat nem bíró egykori riválist kapar elő. Ennyit tud, nagyjából. Ez kb olyan, mint ahogy Sztalin 20 évvel emigrációja után megölette Trockijt. Mert más már nem maradt a régiek közül.

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.05.02. 01:56:32

A TANU sok évig dobozban hevert, a hatalmat gyakorlók, a manipulálók úgy gondolták jobb a szent tudatlanság. És lehet jobb is, csakhogy ez így mára már túl egyszerű lett, kipárnázódott a pofáraesés.
A régi korok lovagi tornái, vagy akár egy párbaj mennyivel hatékonyabb megoldásokat hozott össztársadalmilag...
Kihívó-kihívott, álláspontok, meg a Jóisten keze. Aki kardot fogott kard által veszett el.
Ma a hatalmat ennyire akarók, a "KÜLDETÉSTUDATOS" nagyurak a régiekhez képest aránytalanul kevesebbet kockáztatnak. A mai despoták a felelősséget szétkenik a demokrácia nevű elképzelés mára már bábszínházzá korcsosított díszletein, miközben a reflektorokkal meg megy a parasztvakítás.
Gagyi TV-műsorok helyett hogy megnézne sok ember egy többmenetes Gyurcsány-Orbán bokszmeccset, vagy jöhetne akár gladiátorharc is, (extra lenne, ha mérgezett pengékkel, hátha mindkettő találna...)
Ezek helyett mentelmi jog, LOL
Megkövetelhetnénk 2014-ben az akkori 199-től pár alapvető dolgot össztársadalmilag..., pl:
a visszahívható képviselői státuszokat, VALÓDI, s a közvetlen hozzátartozókra is vonatkozó vagyonnyilatkozatokat, EGYÉRTELMŰ összeférhetetlenségi szabályokat.
Meg persze a mára már ideológiák nélkül is sikeresen összeverbuválódott, (PÁRTOKNAK nevezett valamikbe tömörült), s jellemzően kontraszelektált akarnokok és ingyenélők, adófizetők általi, s végeláthatatlanul sok módon zajló gigafinanszírozásának végét.
Megláthatnánk, hogy "egy kis kockázattal" fúszerezve, hogyan menne a mai dolcevita. Lehet javulna a szelekciós hatékonyság, nem kicsit, NAGYON.

exlex 2012.05.02. 05:15:39

"Ahogy Schmitt Pálnak is megvolt." Schmittnek maximum az anyád volt meg.

exlex 2012.05.02. 05:27:35

@gigacherry: én büdösgeciknek nevezem õket.

klacus 2012.05.02. 06:28:01

Amíg a baloldal saját magát a Gyurcsókkal azonosítja, addíg a kösz nem kategória marad.

Ehhez nem kell se a Figyusz, se a Jobbik. A gyurcsók volt az egyedüli aki képes volt valamit elérni a Gyuszi óta. Azóta csak a jéghideg űr van..

Akinek pedíg nem inge.....

Yasashi Tanuki 2012.05.02. 06:35:13

"Gyurcsány viszont hat hónap alatt csinált egy küszöb feletti pártot."

Ezt a megállapítást kicsit pontosítani kellene, valahogy úgy, hogy Gyurcsány két ciklus alatt egy kormányzópártból csinált egy küszöb feletti és egy küszöb alatti pártot.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.05.02. 08:38:07

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "igen, pontosan ez a fideszpropaganda celja. most akkor eltunik gyurcsany. aztan jon helyette valaki mas. tunjon el az is. csak orban maradjon"

És ez Gyurcsány célja is: tűnjön el Orbán és senki ne maradjon, csak Gyurcsány. Csak azt nem veszi észre, hogy már rég kinyírta magát.

Lassan Orbán is kinyírja magát, a mostani hülyeségeit már nem lehet nagyon űberelni.

Tűnjenek el mindketten.

kalandfereg 2012.05.02. 08:42:22

"A magam részéről nem gondolom, hogy Gyurcsány Ferenc még egyszer miniszterelnök tudna lenni. Nem gondolom, hogy akarna."

"a levegőben lógó Fidesz-LMP koalíció"

"akibe közelítőleg annyi politikai tehetség és bátorság szorult, mint Gyurcsány Ferencbe"

"én Fletónak hiszek"

Úgyhogy ez a poszt is azt a tézist igazolja, hogy aki Gyurcsányt jó politikusnak tartja, az nyilvánvalóan egy alternatív valóságban él.

kalandfereg 2012.05.02. 08:45:03

@Yasashi Tanuki:
:D

Mondjuk a posztoló összekeverte a parlamenti küszöb és a mérési hibahatár fogalmát. :D
Bár a 2% az még a mérési hibahatárt sem ugorja meg, mint küszöböt, ha jól emlékszem, bár nem vagyok statisztikus.

steve313 2012.05.02. 08:46:06

Orbánc már nem tudott mivel hülyíteni.

Ha igaz is lenne a dolog akkor is egy hivatalban lévő köztársasági elnök meg egy "függetlenségbe" kényszeített parlamenti képviselő úgy viszonyul egymáshoz, mint a sakkban a paraszt meg a királynő.
Amúgy meg "biztos helyről" tudom, hogy az a felcsuti mocsadék 7.-ben puskázott és ezért kapott jó jegyet. Tehát vissza kell venni tőlle minden bizonyítványát!

preston 2012.05.02. 08:57:48

most mi van a sukoroi bunokkel?jegelve , amig minden biró megbizható lesz??
ki vizsgálja a mostani földbérleti panamákat??

reálmargit 2012.05.02. 09:01:33

Jól emlékszem a szakdolgozati kiírásomra? Bármit fel lehet használni forrásnak...
Mi ezzel a gond?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 10:17:24

@klacus: kell neked orban propagandajat torokra venni, kicsidroid:-)

el tudnad mondani, hogy azon kiuvul, amivel a fidesz es orban bemocskolta mit is kovetett el gyurcany?

valami onallo gondolat? vagy te is egy agyatlan pitbuill vagy, akinek ha megraznak egy rongyot akkro raharap es szajzarat kjap, mert agya az nincs, csak marni szeret es morogni.

ember vagy, vagy kutya?

itt az ideje a valasznak, mert jon az a helyzet, amikor az emberek fel fogjak rugdosni a kutyakat...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 11:18:09

"Szenzációs új hír:
Horn Gyula szakdolgozata is plágium!
Kiszivárgott, hogy Horn Gyula 1971-es szakdolgozata szóról szóra megegyezik Felvinczy Ervin fideszes (azelőtt KDNP, azelőtt FKGP, azelőtt MDF) honatya 2002-es szakdolgozatával. Horn Gyula nem kívánt reagálni megkeresésünkre, Felvinczy úr azonban így nyilatkozott:
-Nyilvánvaló, hogy Horn úr annak idején hozzájutott az időgéphez, gondolom, valamelyik gurulódollárhitelből fizetett kém lopta el számára egy nyugati kutatóintézetből. A kommunistákra jellemző önző szűklátókörűséggel nem bocsátotta ezt a vívmányt a társadalom rendelkezésére, még a lottószámokat se nézte meg, hanem saját egyéni boldogulásának útját próbálta egyengetni. Azonban az igazság győz, a hamisság porba hull... "

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.05.02. 13:15:15

@exlex: Édesapádnak miért nem szólsz, ha mindenáron férfival akarsz szexelni? Unod már?
Az ilyen homokos fasiszta horda miatt tart itt az ország.
Gyurcsány Ferenc az igazi karakán vezető aki kivezetné a nemzetet a bajból!

2012.05.02. 19:00:14

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Szánalmas megnyilvánulás! Ha nincs érved jön a jó bevált szlogen, habzó szájjal: "Fideszpropaganda!!!!"

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.03. 09:20:15

@ariskerase: javbaslok szakrovost felkeresni:-)
a fideszpropagandara meg nem nagyon lehet mast mondani, minthogy fideszpropaganda.

tessek szepen ajogallamn szabalyai szerint BIZONYITANI

nba? rajottel mar, kicsoda a kivenhedt kurva?;-))))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.03. 09:31:23

@ariskerase: azt azert tudd, hogy buszke vagyok ra, hogy ekkora gondot okozok a hozzad hasonloknak es remelem ez sokaig igy is marad es legjobb tudasom szerint tudom megkeseriteni az eleteteket a jovobben es ellehetetleniteni az ordas eszmeiteket:-)

Szentpeter 2012.05.03. 17:03:55

Buktaferkó erkölcsiségére alapozod a tolladat ? ( mosolygok )

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.05.04. 00:17:03

Ghost, tényleg nem lenne fülrepesztő, ha letennéd a tollat. Huszonöt központilag idezavart bolsinál többen nem tudnak rólad. Persze valószínű az is, hogy nem is tennéd le a tollat.

De ha mégis... No, akkor elismerésem.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.05.04. 00:20:59

@steve313: szerencsétlenkém, figyelj. Gyurcsány mocskos lopásában és csalásában (ha az volt) nem az a baj, hogy ilyen vagy olyan pozícióban van a bűn elkövetése után 28 évvel. Mint ahogy Schmitt mocskos helyesírásában sem az volt a baj, hogy korábban olimpikon volt vagy most államfő. Hanem?
Hanem az, hogy Schmitt magát a nyelv legfőbb őrévé kente, Gyurcsány meg (a maga bűnével -?-) Schmitt legfőbb leokádójának.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.05.04. 00:23:13

@reálmargit: Gyurcsány ezer sebből vérzik. Lehet, hogy ezek között a sebek között van két-három olyan is, amelyik nem halálos.
süti beállítások módosítása