IMF-bohózat: hülyére véve

2012.04.11. 20:48

Pártunk és kormányunk továbbra is ragaszkodik ahhoz a taktikához, hogy ha valamit nem akar megtenni, akkor - mint az oviban - hülyének tetteti magát, és úgy csinál, mint ha nem értené a feladatot. Ezen a héten Martonyi János az ügyeletes bohóc.

A külügyminiszter azt mondja: kormányék nem tudják, melyek az IMF tárgyalások megkezdésének előfeltételei. Egyben hozzátette: politikai természetű feltételek elfogadhatatlanok lennének. A bírák nyugdíjazása pedig „nem olyan kérdés, ami a gazdaságpolitikát érintené”. Martonyi pontosan tudja, hogy hülyeséget beszél. És azt is tudja, hogy ezt Brüsszel és Washington is tudja. Mivel pedig Martonyi nem hülye, nyilván csak taktikázik, és üzen. Mégpedig azt, hogy az IMF és az EU le vannak sz…va.

Pár hete Török Gábor azt írta: az egész EU-IMF cirkuszban csak arra kell figyelni: kérnek-e olyasmit, ami 1., érdemi gazdasági megszorítást jelent, vagy 2., az alaptörvény és a sarkalatos törvények lényegi korrekciójára kényszerítené a kormányt. Mert ha igen, Orbán könnyen nemet mondhat nekik. Egyre világosabb, hogy igaza volt.

Ami a gazdasági megszorításokat illeti, a Matolcsy megint olyan bevételnövelő intézkedéseket próbál előhúzni a kalapból, amelyekről talán el tudja hitetni: nem fájnak a választóknak. Egyfelől, újra  a lakosság hosszú távú megtakarításainak elkommunizálásával próbálkozik. A magánnyugdíjak után most a babakötvények és a lakástakarékok lennének soron. Elvégre: kinek fáj az, ha a ’zemberek pénzét a szemét bankok helyett a szent állam kezeli. Másfelől, ha már a bankoknál tartunk, adóztassuk meg gyorsan a pénzügyi tranzakciókat is. Ez is ismert recept: pusztuljon a sok rohadt tőkés, meg spekuláns. Hogy Matolcsy hülye-e, arról megoszlanak a vélemények. De szerintem tudja: ezek nem fenntartható intézkedések, tehát az IMF-et nem fogják meghatni. Csak ez éppen rohadtul nem érdekli sem őt, sem Orbánt.

Politikai feltételek ügyében: még egy csekély értelmű medvebocs is tudja, hogy a bírói függetlenség elsőrendű gazdasági kérdés is. Ha nem az lenne, úgy en bloc nem lenne szükség pl. polgári jogra. És a medvebocs tudja azt is, hogy a függetlenség három fő pillére – a bíróságoknál és egyéb intézményeknél egyaránt – a kinevezés, a működési költségvetés és a leváltás szabályozása. Amelyek ugye mind a Fidesz korlátlan ellenőrzése alatt vannak. Márpedig, ha narancséknál fegyver van, az nem véletlenül van ott, és nem félnek használni.

Matolcsy javaslatai világosan mutatják: a kormány az összes olyan megtakarítást, pénzeszközt, amire valamilyen módon rá tudja tenni a mancsát, le is fogja nyúlni. Naná, hogy azért, hogy azonnal el is költse. És Szájerné sem azért lett bíró-fő, hogy a férje az EU Parlamentben a női egyenjogúságról papolhasson. Keményjellemű ex-doktorunk távozása előtt még megtette az utolsó szolgálatot: a korhatárt elért bírákat Schmitt már felmentette. Jöhetnek hát a narancs-talárosok.

Közben az euró megint 300. De miért is aggódnának a Fideszben - a shortolást az új képviselői összeférhetetlenségi szabályok sem tiltják. Talán nem véletlenül.

 

UPDATE: Ha valakinek még kételye lenne, hogy mi folyik itt, annak szíves figyelmébe ajánlom az alábbi linket: http://atv.hu/belfold/20120412_exkluziv_ime_a_kokemeny_feltetelek_orbaneknak

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr424386675

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Harc a látható államadósság ellen 2012.04.12. 13:52:13

Nem először írom le, hogy a magánnyugdíjpénztárak államosítása még akkor is rossz ötlet volt, ha a kormány ezzel a 3 billió (!) forinttal érdemben képes lett volna csökkenteni a magyar államadósságot. (Azt nem részletezném, hogy ezt az államosítást mil...

Trackback: Tanácsadó leszek 2012.04.12. 10:13:09

A kormány nem ismeri pontosan a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kötendő hitelmegállapodás előfeltételeit, "ellentétben azzal, amit nagyon sokan mondanak itthon, külföldön egyaránt" - mondta Martonyi János külügyminiszter ked...

Trackback: Még egy lyuk a nadrágszíjon 2012.04.12. 10:02:55

Vágyak, álmok, valóság - egymillió munkahelyet ígért a kormány, mára azonban kiderült, nemcsak a beruházás, hanem a foglalkoztatás is csökkent, a jogi és gazdasági háttér bizonytalan és egyre érzékelhetőbb a gazdaságban a pénz hiánya, a késedelmes ...

Trackback: Prés alatt 2012.04.12. 10:01:19

Újabb megszorításokra készül a kormány, miközben másik oldalról pazarló, drága hiteleken élő, a lehetőségeket ki nem használó Pató Pálként viselkedik. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az első negyedévben az államháztartás hiánya  517 milliárd forin...

Trackback: Matolcsynak malaca lesz 2012.04.12. 09:23:08

El a kezekkel Matolcsytól! Még, hogy nem hiteles a gazdaságpolitikája! Az Elvarázsolt Kastély birtokába jutott információk a legkétkedőbb balliberálisoknak is bebizonyítják, hogy a közgazdaságtan parafenoménja igenis feltámasztja a halottnak hitt magya...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thwarter 2012.04.12. 09:28:13

No igen, persze a kerdes az, hogy mennyire nem hulye dolog elfogadni es legfokeppen eljatszani ezt a szerepet...

dez01 2012.04.12. 09:50:00

A lakástakarékot elég nehezen tudja egalizálni..... Max az állami támogatást tudja visszavonni... A többi ugyanis a saját, leadózott pénzed..... Ez azért nem ugyanaz, mint a mnyp, ahová gyakorlatilag járulék volt átirányítva....

A babakötvény meg annyiban más, hogy ha magamból indulok ki (4 gyerek, egyiknél sem fizetünk odsa semmit) az emberek nagy része ezzel nem foglalkozik, mármint nem nagyon fizet oda plusz pénzt csak az induló ketyeg, aminek a kamatait persze lenyúlják a bankok szlavezetés jogcímén - gondolom legalábbis.

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.04.12. 10:04:17

Nagyon le van szarva! Amennyire megérdemli, s a múltban rászolgált!

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.04.12. 10:06:58

"Másfelől, ha már a bankoknál tartunk, adóztassuk meg gyorsan a pénzügyi tranzakciókat is. Ez is ismert recept: pusztuljon a sok rohadt tőkés, meg spekuláns."

Azért ne dörzsölj el több könnycseppet szegény bankokért, úgy ráterhelik a költségeket az "ügyfeleikre", mint a szar

Emiksz 2012.04.12. 10:09:06

Na most akkor kinél is pattog a labda?
emiksz.blog.hu/2012/04/11/87_hol_a_labda
" - De a közönség, mintha fogyna...
- Valóban. Petya! Vezényelj a közönségnek egy kis Hajrámagyarországot, mert lankadnak! Na, így már jó lesz nem?"

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 10:12:37

"Az IMF-et elvileg pont az ilyen helyzetekre találták ki, hogy – alapokmánya értelmében – „pénzügyi segítséget és biztonságot adjon ahhoz, hogy egy állam a gazdasági növekedés útjára léphessen”. Nos, mi is ezt szándékozzuk tenni, de a valutaalap szabályai között egyelőre nem találni sem Simor András 8,3 millió forintos havi fizetésének alapkövetelményét, sem egy ombudsmani hivatal pontos felépítésének kívánalmát, sem a bírák nyugdíjkorhatárának kőbe vésését. Valószínűleg azért nem gondolt még senki ezekre a kardinális kitételekre, mert az égvilágon semmi közük nincs egy ország gazdasági alappályájához, politikai feltételt pedig a valutaalap – hivatalosan – nem is szabhat."

erről ennyit, seggnyaló fosblog.

csárli hárper 2012.04.12. 10:14:30

@defenestratio: "Azért ne dörzsölj el több könnycseppet szegény bankokért, úgy ráterhelik a költségeket az "ügyfeleikre", mint a szar"

pont ez a baj, hogy egy agyament ötlet miatt megint a lakosság kell a zsebébe nyúljon.
mert ugye "ne az emberekkel fizettessék meg"
nesze neked "azonnali és nagyarányú adócsökkentés" már összeszámolni se lehet hány adóval van több....

c 2012.04.12. 10:16:57

2 év tanulsága:

Olyan megtakarítási formát ne válassz, amit másnap nem tudsz kivenni.

Babakötvény:
Van olyan, aki saját befizetéseket is tett/tesz.
18 év múlva ha ki akarod venni, az a 18 év múlva agonizáló kormány gondja lesz, nem ezé a tolvaj komcsi bandáé.

De írhatnék nyugdíjkifizetést is. Olyat ma könnyű ígérni, amit 20-30 év múlva kellene majd kifizetni.

exilis 2012.04.12. 10:17:54

Ajánlom figyelmetekbe a www.vakmajom.hu/ oldal mai bejegyzésének alsó harmadában található táblázatot a magyar kamatkiadások alakulásáról.
IMF nélkül rövid időn belűl kezelhetetlen lesz az államadósság. Ép ésszel érthetetlen amit a kormány művel.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 10:21:02

@csárli hárper (már nem dr.): köszönd gyurcsány ferkónak aki csődbe vitte az országot és gigahitelt vett a nyakunkba, épp miatta szívunk. vagy esetleg rá szavaztál?

belekotty 2012.04.12. 10:23:55

@Disintegrator Rising: Az egekbe szökött kamatok miatt szívunk. Az IMF hitelt 4 százalékra kaptuk, jelenleg 9 százalékon vesznek fel a piacról. Ezt csak 5 százalékos gazdasági növekedéssel lehetne ellensúlyozni. Az hol van?

csárli hárper 2012.04.12. 10:24:26

@Disintegrator Rising: jaja gyúrcsányahibás, emútnyócév, egyszerű ez, csak az a baj hogy ezeket a marhaságokat már ezek tolják az arcunkba két éve...

vargánya 2012.04.12. 10:25:16

"politikai természetű feltételek elfogadhatatlanok lennének" ... "Martonyi pontosan tudja, hogy hülyeséget beszél."
Miért is? Hitelkérelmünk bármilyen témakörű zsarolásra feljogosítja az EU-t és az IMF-et? És ez így szerinted rendben van, amíg a gyűlölt Fidesz van hatalmon. Vele szemben ugyebár minden eszköz megengedett.

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.04.12. 10:26:16

Mit is írtam április 3-án? A vonal alatti részt tessék olvasni... eddig irányban vagyunk.

hajnalvilag.blogspot.com/2012/04/eddig-tartott.html

belekotty 2012.04.12. 10:27:08

@c: "De írhatnék nyugdíjkifizetést is. Olyat ma könnyű ígérni, amit 20-30 év múlva kellene majd kifizetni. " - A manyup államosításában egyetértünk. Meg sem szabadott volna csinálni. Csak akkor még az egész világ hitt a szent tőzsdében és pénzpiacokban.
Sajna túl régen volt az 1929-es válság és a világ azt hitte tud egy általános pénzügyi bizalmatlanságot kezelni. Hát csak valamivel jobban mint 29-ben, annyival viszont rosszabb a helyzet hogy a világgazdaság ereje már nem csak Európa és az USA kezében összpontosul.

exilis 2012.04.12. 10:28:13

@Disintegrator Rising: Néz már rá a linkre amit betettem. Ha megegyeznének az IMF-el, akkor kapnánk olcsó hitelt, amivel finanszírozható az ország, erősödne a forint, visszatérne a befektetői bizalom. Ehelyett mit csinál a kormány? Addig húzza az időt, addig növeli hónapról hónapra súlyos tíz-százmilliárdokkal az ország terheit a drágán kibocsátott állampapírokkal, amíg elszakad a cérna, és kénytelen lesz megegyezni. Nincs más irány, és minden egyes nap elvesztegetett súlyos milliárdokat jelent. Ha megegyeznének megspórolható lenne egy csomó értelmetlen megszorítás ami lassítja az amúgy is megnyomorított gazdaságunkat ( pl. az idióta tranzakciós adó amit most vezetnek be).

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 10:30:08

@csárli hárper (már nem dr.): majd 6 év múlva leszünk kvittek, addig nyugodtan tolhatjuk a képetekbe.

Csumpitáz Alfréd 2012.04.12. 10:30:15

@Disintegrator Rising: Te semmiben sem különbözöl a segéllyel és konzervvel szavazásra megvett cigányoktól, csak te az agyadat adtad el. És ha ezzel most vitatkozni kezdesz, akkor csak még inkább ezt fogod bizonyítani. Droidtroll.

Innentől kezdve nálam IGNORE ON.

exilis 2012.04.12. 10:32:33

Igaz, hogy tudtunk eladni állampapírokat, de a fizetendő hozamok szintje elérte a 8,5-9%-ot. Ez teljesen egyértelműen fenntarthatatlan. Jelenleg Magyarország államadóssága nagyjából 20 000 mrd Ft akk.hu//kepek/upload/2012/MONIT1202.pdf . Az éves tervezett kamatfizetés idénre 1065 mrd Ft, azaz az átlagos fizetendő kamatszintünk némiképp 5% felett van a teljes adósságállományra vetítve (ez nem kis mértékben a nagyon olcsó IMF-hitel alacsony kamata miatt van ennyire lent!!). Ha folytatjuk a 8-9%-os állampapírok kibocsátását, pláne ha a 3% alatti kamatú IMF-hitelt is lecseréljük 6-7-8%-os devizás kötvényekre (ez a sokszor emlegetett piaci finanszírozásra való áttérés, amelyet én igen erősen ellenzek), akkor végül abba a helyzetbe kerülünk, hogy a teljes adósságra ilyen magas, 8% feletti kamatokat kell kifizetni, és hirtelen a 20 000 milliárd forint adósságunkra nem 1065 hanem 1650 milliárd forintot kell majd kamatba fizetni évente. Ha folytatjuk a magas hozamok melletti kibocsátást, magas kamatszint mellett veszünk fel hitelt, akkor Magyarország előbb-utóbb tönkre megy, mert a jelenleg uralkodó hozamszintek mellett kellene találni éves plusz 600 milliárd forintot kamatra ami rettenetes összeg, a GDP több, mint 2%-a. Szinte lehetetlen.

Ne legyen senkinek kétsége tehát afelől, hogyha Magyarország a jelenlegi úton halad, és nem talál módot arra, hogy levigye a kamatszintet (és ezt az MNB nem tudja megtenni, mert nem az alapkamat számít, hanem az, hogy mennyiért veszik meg a magyar állampapírt), akkor egyre gyorsuló ütemben fog eladósodni, s előbb-utóbb visszafordíthatatlan lesz a folyamat, hiszen ha tovább tart az eladósodás, akkor még inkább megijednek a piacok, és nem 8-9, hanem 9-10, majd 10-11 százalékos hozamot kell fizetni a hitelért, azaz a kamatkiadásaink egyre nőnek, amíg már végül képtelenek leszünk fizetni. A jelenlegi gazdaságpolitika, a drága, piaci finanszírozás eröltetése egyenes út az államcsőd felé. A magyar gazdaság a 8-9%-os hozamszintet nem tudja kitermelni. Minden újabb kötvénykibocsátás, amely ilyen magas szinten történik, újabb lépés a csőd felé. Nincs idő hezitálásra, időhúzásra, blöffölésre, török útra, csak egyetlen megoldás van: a lehető leggyorsabban olcsó finanszírozást szerezni.

Az elveszített gazdaságpolitikai hitelességet (az olcsó hitel feltétele a hitelesség) kétféleképp lehet visszaszerezni, és a finanszírozást olcsóbbá, fenntarthatóbbá tenni: Vagy teljes gazdaságpolitikus-cserét és irányváltást jelentünk be, kredibilis személyekre bízva a gazdasági irányítást, vagy (de a leginkább működőképes megoldás ha nem vagy, hanem ÉS, tehát mindkét feltétel egyszerre valósul meg) az IMF/EU-hoz fordulunk hitelért, és le is hívjuk azt. Ez praktikusan annyit jelent, hogy az IMF a 2012-14 között lejáró hiteleit változatlan kamatszint mellett meghosszabbítja, lejáratát kitolja mondjuk 2017-19-ig, nem kell egyelőre visszafizetni. Ezzel megoldódna a devizafinanszírozás, elindulhatna az MNB-kamatcsökkentés, lemehetne a magyar állampapírok hozama 4-6% közé, és fenntartható maradna az adósságpálya. Ha nem következik be a fenti két feltétel valamelyike, de leginkább mindkettő, akkor Magyarország folytatja a magas hozamok melletti kötvénykibocsátást, ami évről évre nagyobb kamatterhet rak a magyar lakosság nyakába, egészen addig, amíg az kifizethetetlen lesz, és el nem jön az államcsőd. Úgy gondolom, hogy ez utóbbi verzió minden felelősen gondolkodó magyar számára elfogadhatatlan. Tehát csak egy választás marad...

2012.04.12. 10:34:20

@Disintegrator Rising: Valami OV azt mondta, Gyurcsány hülye, de majd ő megmutatja, lehet ezt jobban csinálni. valamint Bajnai-Oszkó páros csak lébecol, szinten tart, ideje az országot emelkedő pályára állítani.
Te benyaltad. Rá szavaztál. Hol az emelkedés? Ja, a forint árfolyam, a GDP arányos adósság és még sok más tényleg emelkedik.
Az IMF hitel első részét Oszkóék használták fel. A másodikat meg Matolocsy. Csak erről hallgatsz, mint szar a fűben. Arról is, hogy az államháztartás hiánya ha kivesszük az egyszeri tételeket, akkor nőtt.
Arról is, hogy Matolcsy olyan sötét, hogy nem tudja elemezni a közgazdasági kimutatásokat.
Összekeveri az államháztartási és a költségvetési hiányt.

csárli hárper 2012.04.12. 10:35:25

@Disintegrator Rising: az enyémbe ugyan nem, de ha még hat évig ez folyik ami most, az egész országnak annyi, de ebből is látszik, hogy szartok az országra a zemberekre, csak a fidesz....

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 10:36:48

@totorohun: az imf nem akar megegyezni velünk, nem mi velük. folyamatosan hülye kifogásokat keresnek.

2012.04.12. 10:38:15

@Disintegrator Rising:" majd 6 év múlva leszünk kvittek, addig nyugodtan tolhatjuk a képetekbe. "

Nem. Nem lehetsz hat évig hülye,tolvaj.
Nem. Gyurcsány először emelkedést produkált. Orbán csak csökkenést.
A megnyitott gyárakat még Gyurcsány idején tárgyalták le (mercedes), majd a válság miatt leállt, aztán újra melegítették a témát, a válság elmúlni látszik .
Az egy dolog, hogy OV nyitja meg.

2012.04.12. 10:40:10

@Disintegrator Rising: Az IMF.
Nem tárgyal velünk, amíg az EU rá nem bólint. Nem, hogy nem akar megegyezni, nem is teheti, mivel először az EU-t kéne meggyőznünk. Ugyanis a része vagyunk. Miért van az, hogy ilyen alulinformált vagy? Olvasgass többet.

2012.04.12. 10:41:57

@Disintegrator Rising:" még minimum hat évig folyni fog."
Az a könnyed.

Larry Silverstein 2012.04.12. 10:42:52

1. Washington hogy kerül a posztba? Valamit tud a posztíró?

2. És ha taktikázik? És ha hülyének tetteti magát? Na és? Az EU talán nem süket 10 éve a Benes dekrétumokra? Le vannak sz*rva oszt annyi. Elég akkor lemenni kutyába ha már nincs pénz. A balliberátorok már reggel is kutyapózbanszállnak ki az ágyból. Teljesítményüket tekintve ez érthető.

flippant 2012.04.12. 10:43:20

Remélem az ájemef alaposan beszivatja a felcsúti kékszájút, hogy egy életre elmenjen a kedve a királyságtól és a szabaccságharctól..

csárli hárper 2012.04.12. 10:46:27

@Disintegrator Rising: és ennek örülnünk kéne? mert amit eddig előadtak az nagyon gyenge, sőt hatalmas károkat okoz a zembereknek, ezen kéne elgondolkodni, nem ötletelni össze-vissza...

exilis 2012.04.12. 10:47:04

Múlt heti kis hír. A románok nem erőltetik a szabadságharcot, és láss csudát:

"A tegnapi nap híre szerintem az volt, hogy a rendszerváltási utáni legalacsonyabb szintre, 5,25%-ra vágta a román jegybank a kamatot: ekkora pozitív hatása van az IMF védőernyőnek, az állam nem csupán nagyon olcsón kap tőle hitelt, de egyúttal a befektetők is sokkal alacsonyabb hozam mellett veszik meg az államadósságot, csomó adófizetői pénzt megspórol az állam, ezáltal kevesebb megszorításra lehet szükség, ceteris paribus élénkülhet a gazdaság, tehát mindenkinek jó az IMF segítség. Már ahol legalább egy hatéves gyerek szellemi képességeivel rendelkeznek, hogy ezt a pofonegyszerű összefüggést megértsék."

exilis 2012.04.12. 10:47:54

"2010 elején a román felár még magasabb volt mint a magyar, tehát a piac szerint kockázatosabb volt a román cucc, most viszont 350 (!) ponttal magasabb a magyar - úgy, hogy a román is feljebb van, mint 2 éve, tehát a különbség elsődleges oka nem a román megítélés javulása, hanem a magyar drasztikus romlása. "

2012.04.12. 10:51:51

@Disintegrator Rising: Tévedsz. Gyurcsány alatt ment tönkre a vállalkozásom. Adó, Apeh.
Gyurcsány alatt vándoroltam ki. Lettem kétlaki.
Csak Orbán rosszabb. Cinikus.
Tudod, az agyadban narancslé folyik, ami nem lenne baj, amíg friss. De már poshad. Ez zavarja a tisztánlátásod.

csárli hárper 2012.04.12. 10:57:07

@Disintegrator Rising: látom teljesen elszakadtál a valóságtól...
aki ilyen marhaságot kérdez az nekem nem vitapartner.

2012.04.12. 10:57:35

@Larry Silverstein: Washington úgy, gondolom, hogy benne vagyunk a NATO-ban. érdeke, hogy gazdaságilag, politikailag stabil maradjon az ország.
Tudod, egy államcsőd mindig belső forrongásokkal, fosztogatással, halállal jár.
Nyugodtan szard le az EU-t, de ne feledd: csak a németek biztosítják exportunk 46, importunk 44 %-át. Plusz a franciák, meg a reszli...
Bár gondolom, te szereted, ha megszűnik az orvosi ellátás, nincs mentő, tűzoltó, rendőr. Ha mindent a katonaság felügyel. Mert az államcsőd valahogy így néz ki.
Van persze izlandi út is, amikor csökkentik a bérkifizetéseket, és külföldre korlátozottan utazhatsz. Mint Kádár alatt.
Ezt szeretnéd???

hattyú 2012.04.12. 10:58:00

@Könnyen elkaptuk, uram!: ez a gyármegnyitás dolog eléggé vicces, kicsit hasonlít arra amikor Szlovákiában a Dzurinda kormány munkájának köszönhetően bevezették az eurót, de ezt az éppen hatalomra kerülő Fico kormány élvezte ki...de ez egy másik történet, ez is vicces, amúgy. Na mindegy, szerintem Magyarországnak semmi esélye sincs arra, hogy egy élhető hely legyen, ahol minden társadalmi csoport békességben élhet, és ez nem a mostani kormány hibája, nem politikai, hanem kulturális probléma. Nézd, tegnap fél év után újra merészeltem televíziót nézni és kényszerítettem magam korbáccsal, hogy végignézzem az MTV, TV2 és az RTL híreit, ezekből számomra az derült ki, hogy Magyarországon minden a legnagyobb rendben van, ha fekete-fehér lett volna a tévé, akkor akár azt is hihettem volna, hogy egy 40 évvel ezelőtti, archív felvételt néztem... a nyitott, művelt és nyugatos magyar értelmiségi réteg szerintem teljesen elkopott Magyarországról - persze létezik ilyen réteg, de vagy elmenekült, vagy kussolnia kell, vagy beállt az LMP-be szélmalomharcolni, vagy iszik :D, vagy átalakult, vagy elvitte a cica, vagy franc tudja, de szerintem erről már nincs is értelme beszélni, mert minek? :D Kinek? Éljenek az ellenségképek, az erőfitogtatás - mint a majmoknál, lassan a melldöngetés lesz az új hivatalos köszönési forma, némi vicsorgás és hónalj szaglászás mellett... szóval, ne higgye senki, hogy bármi változni fog, ennél sokkal rosszabb lesz...ugyanis nincs meg az a réteg, aki képes lenne elindítani bármiféle változást. Ez persze biztosan nem igaz, hiszen ahogy a TV-ben láttam, minden oké, sárgul a kalász, kék az ég és épül az új világ, úgyhogy kussolok!

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 11:00:08

tudjátok azt nem értem, ha olyan hatalmas károkat okozott a mostani fidesz kormány meg olyan nagyon szar minden, akkor miért van az hogy ilyen népszerűek, és simán 2014ben is kormányt fognak alakítani?

MIx 2012.04.12. 11:11:59

Ha valaki nem értené, a legújabb pénzlenyúlási ötletük, a tranzakciós díj, nem a bankoknak szól, hanem minden pénzügyi tranzakcióra: Ha a bankszámládról kifizeted a villanyszámlát, ha pénzt veszel fel az automatából, ha feltöltöd a gyerek mobiltelefonját stb.
Martonyi is beáll (mert mit tehet, kell neki a pozíció, és a velejáró zsé) az OV hülyeségeit szajkózók közé. Ha nem érti, akkor kérdezze meg valamelyik beosztottját, de akár elmehet Brüsszelbe is megkérdezni.
Nyilván Brüsszel nem olyan hülye, hogy felsorol 5 pontot, és OV valamilyen trükkel azokat "teljesíti", s az egész borzasztó, nem EU konform rendszere meg megmarad. Az EU sajnos elszúrta, hogy rosszul szabályozta le a tagság kritériumait. Nyilván senkinek nem jutott eszébe, hogy ilyen is előfordulhat, hogy trükközni akar egy ország: az előnyöket ki akarja használni, de a kötelezettségeket nem akarja betartani.
Ha most akarnánk belépni, ezekkel a paraméterekkel, elzavarnának a francba.
Most a hiányzó szabályozást megpróbálják gazdasági kényszerrel helyettesíteni: lesz pénz, ha ismét megfelelünk az unió általános, demokratikus normáinak. Ha nem, abba belebukik OV, de előtte beledöglünk mi, és az ország.

Larry Silverstein 2012.04.12. 11:17:14

NATO-ban. érdeke, hogy gazdaságilag, politikailag stabil maradjon az ország.

Hehe. Az ország nem volt 20 éve politikailag stabilabb. Lesz*rja a NATO a politikai stabilitást.

2012.04.12. 11:17:24

@hattyú: tetszett. kár, hogy kussolsz. remélem, ez ideiglenes, írhatnál még, jók a képeid.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 11:19:04

@MIx: ha valaki nem értené, eleddig semmi konkrétumot nem lehet tudni az új ötletről, de rinyálj nyugodtan hülyegyerek.

2012.04.12. 11:19:36

@Larry Silverstein:" Hehe. Az ország nem volt 20 éve politikailag stabilabb. Lesz*rja a NATO a politikai stabilitást. "

Nem az a politikai stabilitás, ha egyeduralmi rendszer van.
Tudod, mindig fenn áll egy belső robbanás esélye. Mostanában nem nézel tévét? Észak-Afrika?

abaka 2012.04.12. 11:22:42

Hat azert par ponton teved az iro. Gondolom ez van, amikor a vilag minden kis rezdulesere azt probalja az ember rahuzni, hogy az a fidesz hibaja. Ezzel semmmikepp sem akarom a kormanyt vedeni, mert donto mertekben az o hibajuk a kialakult helyzet, de:

1) A kormany valoszinuleg valoban nem tudja, mit akar az IMF. Egyebkent nem csak a kormany nem tudja, a piac sem. Ez azert van, mert az IMF valoban kategorikusan elzarkozik azelol, hogy konkretumokat fogalmazzon meg. Ez valoszinuleg azert van, mert az IMF csak akkor akarja elkezdeni a targyalasokat, ha az EU es Magyarorszag megallapodott. Addig viszont nem akarjak az EU mozgasteret szukiteni azzal, hogy konkret felteteleket tamasztanak, mert azok teljesitesevel a kormany nyomast gyakorolhatna az EU-ra.

2) A birok nyugdijazasa termeszetesen nem gazdasagi, hanem egyertelmu politikai kerdes. A szerzo altal felhozott ervek (lasd pl hatalmi agak szetvalasztasa) is pont ezt tamasztjak ala. Egyebkent ez a kerdes sosem szerepelt az IMF listajan (vagyis csak annyiban, hogy az IMF elvarja, hogy az EU-val zold agra vergodjunk, naluk pedig igen is szerepel a kerdes). Az IMF sosem tamaszt politikai elvarasokat.

2012.04.12. 11:23:20

@Disintegrator Rising:" tudjátok azt nem értem, ha olyan hatalmas károkat okozott a mostani fidesz kormány meg olyan nagyon szar minden, akkor miért van az hogy ilyen népszerűek, és simán 2014ben is kormányt fognak alakítani? "
Vátesz vagy? A jövőbe látsz?
Ha nem egyeznek meg az EU-val, ha tényleg államcsőd lesz, bármi lehet. Még akasztás is.
Ha megegyeznek, és véget ér a válság is, majd döngeted a melled, hogy naugye! A fidesz megmutatta! Holott az EU mutatta meg.
Lásd média. Ott is módosított a fidesz, majd azzal jönnek, hogy ki mondta, hogy nincs szabadság? Van, csak épp a fidesz visszakozott. A ti olvasatotokban dicsőségesen visszavonult.

2012.04.12. 11:26:34

@Larry Silverstein: Nem. Én az orvos vagyok. az tény, hogy ez bolondok háza.

2012.04.12. 11:31:45

@Larry Silverstein: Nem érted: ha az EU-IMF nem segít, államcsőd lesz, az belső lázongásokkal jár. Olyan korlátozások lesznek, amit nem fogsz tudni elviselni.
Ha a gazdasági válság nem ér véget, ugyanez.
Ha a német túl sokat vesztene cégei kivonuláasával, felkérik OV-t, hogy módosítson, mert megbuktatják.(Berlusconi)
ha kivonul a német, lásd első pont, csak még nehezebb a talpra állás.
Ha van IMF, ha véget ér a válság, a kedélyek megnyugszanak, a fidesz nyer a következő választáson. De akkor hova az önállóság?
Tehát: a fidesz akkor nyerhet, ha most veszít az EU-val szemben.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 11:33:12

@Könnyen elkaptuk, uram!: veled ellentétben én reálisan látok. az a baj veletek, hogy attól hogy ti utáljátok az orbánt, és itt összegyűltök mint a legyek, a való életben a fidesz a legnépszerűbb párt, és hát ilyen fos ellenzék mellett könnyedén újra kormányt alakít 2014ben. azzal fogja megadni nektek a kegyelemdöfést. az egész ellenzéknek akkora égés lesz ha 2014ben a fidesz lesz újra kormányzópárt, hogy csuda. bár akkoris napi 20 blogot fogtok írni hogy milyen nagy a diktatúra, de még a mainál is nevetségesebb lesz egész próbálkozás.

MIx 2012.04.12. 11:37:36

@Disintegrator Rising: Sajnos erre az értelmi szintre amit képviselsz, még erőszakkal sem tudom leküzdeni magam. Ez kultúremberhez méltatlan.

RaveAcE 2012.04.12. 11:47:42

@Disintegrator Rising:
"tudjátok azt nem értem, ha olyan hatalmas károkat okozott a mostani fidesz kormány meg olyan nagyon szar minden, akkor miért van az hogy ilyen népszerűek, és simán 2014ben is kormányt fognak alakítani? "

Mert sok alulinformált hívő droidjuk van, akinek narancslé van a fejében. Ezeket nem győzik meg a tények, csak amit a führer mond.

Mint pl. te is.

Larry Silverstein 2012.04.12. 11:56:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: ha az EU-IMF nem segít, államcsőd lesz

Miért? Megírta az Index? Azt is megírta 20x hogy a Fidesz megbukott.

J.László 2012.04.12. 11:56:36

@totorohun:
"A románok nem erőltetik a szabadságharcot"
Romániánál jobban kevés ország szokta keresztülvinni a nemzeti érdekeit.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 11:58:01

@RaveAcE: nemigazán tudom elfogadni az érveid gyurcsánymajma. ha annyira hülyék is az emberek, ha nekik rossz, azt akkor is megéreznék. ezek szerint viszont az embereknek nem olyan rossz. pl. azért lehet hogy nem olyan rossz, mert mondjuk aki gyereket nevel, többet visz haza, akinek devizahitele van, az kap segítséget a kormánytól, vagy egyéb dolgok miatt. egyszóval úgy tűnik az emberek többségének mégsem olyan nagy tragédia, hogy a fidesz kormányoz, még ha hülyék is. ígyhát valami más érvet találj ki, mert ez nagyon gyenguszka. mondjuk maszopnyiktól értelmes érvet még sosem hallottam...

J.László 2012.04.12. 12:02:46

@flippant:
"Remélem az ájemef alaposan beszivatja a felcsúti kékszájút, hogy egy életre elmenjen a kedve a királyságtól és a szabaccságharctól.."
Gratulálok, flippant. Ez vagytok ti.
1914-ben Rennenkampf orosz tábornok valami hasonlót mondott: "remélem, Samsonovot most jól elverik a németek". Ugyanis utálták egymást. Ezt akkor jelentette ki a törzstisztjei előtt, miután a németek bekerítették Samsonov hadseregét (tannenbergi csata). Ezután Rennenkampfot is jól megverték (csata a Mazúri tavaknál). Így kell ezt.

belekotty 2012.04.12. 12:11:31

@MIx: Le se látsz odáig, annyira mélyen van. Mintha egy sötét kút mélyét akarnád látni.

exilis 2012.04.12. 12:11:40

@J.László: Totálisan félreértettél. "A nem erőltetik a szabadságharcot" jelen esetben azt jelentette hogy nem akkora idióták mint mi, és képesek felismerni hogy 2x2 = 4.

Larry Silverstein 2012.04.12. 12:27:04

@totorohun: Téged hallottalak nyögni, hogy hogy 2%-kal csökkent a fizetésed, és felment a csirkefarhát ára?

A románoknál 25%-kal vágták a közszféra béreit és több tízezret kirúgtak. Na ettől csökkent a kockázat(mármint a külföldi bankok kockázata), nem attól hogy segget nyalnak-e vagy nem.

flippant 2012.04.12. 12:32:29

@J.László: Igen, ezek vagyunk mi, akik az ország érdekeit tartják szem előtt.
Példát rossz, mert uis. a tábornok saját hazafijának kívánt rosszat addig "mi" orbánnak vagyis egy külföldi érdekeket képviselő (és nem is magyar) bábnak.
orbán = gyurcsány
egyik kutya, másik eb!

2012.04.12. 12:33:43

@Larry Silverstein: Ha IMF hitel helyett piaci hitelt kell felvenni, az sokba kerül.
Ha a válság nem ér véget, és a német gazdaság nem kezd el nőni, akkor mi sem.
Ezen feltételek együttes megléte esetén idén ősszel nem tudjuk fizetni a következő részletet.
Eredménye: nem vesznek államkötvényt (volt már ilyen tavaly szeptemberben), még magasabb az országkockázati felár, romlik a forint, nő a kamat, és a spirál nem áll meg.

Az, hogy te nem tudod ezt belátni elégtelen iskolai szinted, vagy narancsbefolyásoltságod által, az nem azt jelenti, hogy nincs.

gerdo 2012.04.12. 12:34:15

Ez egy elkeseredett probalkozas, hogy szetvalasszak a fidesz antidemokratikus lepeseit a kozelgo gazdasagi osszeomlasunktol. Az EU vilagosan kifejtette, hogy erre nincs lehetosege Orbannak: nem epithet diktaturat az eun belul mikozben segelyert kuncsorog. Talan meg az idohuzo politikanak is resze. Lathatoan tovabbra is ugy gondoljak, megeri tovabb eladositani az orszagot, hogy Matolcsy megtarthassa a szeket es tovabb ekezhessek azt a nehany befektetot aki meg nem menekult el, a gonosz bankokat meg ugy altalaban mindenkit aki nem nemzeti.

2012.04.12. 12:35:21

@Larry Silverstein: "A románoknál 25%-kal vágták a közszféra béreit és több tízezret kirúgtak. "
És Magyarországon? Mennyivel csökken a közszféra létszáma? És mégse javul a megítélésünk.

Larry Silverstein 2012.04.12. 12:36:06

@flippant: Orbán=Gyurcsány

Ne viccelj! Gyurcsány sosem érte el az EU, IMF, Welt zsidóinak az ingerküszöbét=nemzeti ügyekért soha meg sem próbált tenni semmit.

Cyric25 2012.04.12. 12:36:16

@Disintegrator Rising: A népszerüség alatt magadat érted? Mert mást nem nagyon látok aki napi szinten ennyi nyálat szétfrücskölne, hogy könnyebben tudjon térden csússzva a Vezére segge közelébe kerülni.

Larry Silverstein 2012.04.12. 12:36:57

@Könnyen elkaptuk, uram!: A románoknak az IMF hitel került sokba.

2012.04.12. 12:38:12

@Larry Silverstein: ► 2:13► 2:13

www.rtlklub.hu/video/924672010. jún. 8. - 2 perc
Százhúsz milliárd forintot spórolna a kormány a közszférán. A bérkifizetések 15 százalékos csökkentését jelentette be ...

2012.04.12. 12:40:28

@Larry Silverstein: www.origo.hu/.../20110914-harmincezer-embert-epithetnek-le-a-koz...
2011. szept. 15. – Az Orbán-kormány az idei évnek is úgy indult neki, hogy leépítést hajtott végre a közszférában. A 2011-es költségvetési terv szerint a ...

2012.04.12. 12:41:37

@Larry Silverstein: 2012. jan. 12. – 2012. április 10. kedd, Zsolt napja ... Elbocsátás a közszférában! ... Több mint 6 ezer700 álláshely szûnik meg a közszférában a kabinet ...

2012.04.12. 12:43:52

@Larry Silverstein: Ez a zsidózás kár volt. Az IMF nemzetközi. Döntési jogköre van a pénz kihelyezéseknél, de a tagok delegáltjai a befizetéssel arányosan rendelkeznek szavazattal. Tehát Matolcsy is ott ül. A büdös zsidó(?)

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 12:44:01

@Cyric25: én csak a magam szórakoztatására trollkodom a balliberókkal ne aggódj. bármikor beléphetnék a fideszbe ahogy bárki beléphet aki akar. csak sosem éreztem ennek szükségét. a ballib kutyákat viszont rühellem. így téged is ;)

collateral collector (törölt) 2012.04.12. 12:45:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: a közszférán spórol, a hobbiján nem. futballstadion épül Felcsúton, Budapesten a Puskás mellett, egyet az FTC-nek, egyet Debrecenben...

örülök, hogy finanszírozhatom a hobbiját.

Larry Silverstein 2012.04.12. 12:47:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: Zsidó alapította és vezette. Mindig. A Die Weltet is. A Federal Reserve-t is. A többi mese.

2012.04.12. 12:47:40

@Larry Silverstein: "A románoknak az IMF hitel került sokba."
Nem. Egyes rétegeknek esetleg. Ha hitelt veszel fel 9 %-on, vagy 4%-on, könnyen kiszámolható, melyik az olcsóbb. És akkor figyelmen kívül hagytam a járulékos következményeket. Árfolyamromlás. Ez most milliárdokat jelent országunknak. De a fidesz-szabadság megér ennyit! Igaz?
Ha a hitelt fizetni akarod, úgyis adók révén jutsz hozzá, ha nem akarsz megszorítani. Mi tehát a különbség? Hogy az IMF vizsgálja a kifizetéseket, és nem lehet úgy nyerni egy pályázaton, hogy az eredményhirdetés korábbi datálású, mint a kihirdetés?

exilis 2012.04.12. 12:48:52

@Larry Silverstein:

Az ilyen csirkefarhátas sértegetések csak téged minősítenek. Ha az ostobáknak nincsenek érveik akkor nekiállnak sértegetni. Nem kell válaszolni nem jövök vissza elolvasni.

2012.04.12. 12:49:19

@Larry Silverstein: Orvos látott? Üldözési mániának hívják az ilyet.
Bár nem is értelek: a fideszben hány zsidó van?

flippant 2012.04.12. 12:52:51

@Larry Silverstein: Miért? aZorbán mit tett a nemzetért? Azonkívül, hogy elhitette a birka narancsosok majmokkal, hogy most szabaccságharc van és nem brüsszelnemdiktál. Miközben október 23-án kirendelik Brüsszelbe és vakon aláír mindent, törvényeket von vissza az EU szája íze szerint.
az orbáni hintapolitika nagyobb károkat okoz Hazánknak mint a bolsevikok elmúlt 8 éves országromboló ámokfutása. És sokkal veszélyesebb is, hiszen - ahogy a hozzászólások is bizonyítják- még sokan be is szopják, hogy a fidesz nemzeti. A bolsik legalább kiszámíthatóbbak voltak és nyíltan felvállalták hazaárulásukat.

Cyric25 2012.04.12. 12:52:55

@Disintegrator Rising: Ja gondolom ezzel próbálod az IQ-at súlyos értelmi fogyatékosról, középsúlyosra feltornászni. Vigyázz nehogy elérd a szintet ahol a Vezér felé kerülz mert akkor végképp löttek az esélyeidnek hogy valaha is bekerülhetsz a Fideszbe ami neked a földi menyország lenne.
Fú én meg már azt hittem hogy valamikor összeülhetnénk egy sörre ... de akkor kénytelen leszek elkönyvelni magamban hogy mégegy seggnyaló idióta fórumtroll rühell engem ...

Átvitel honvéd 2012.04.12. 12:56:46

A tegnap megjelent, Eb-szóvivői "nem tudjuk, melyek azok a feltételek, amelyeket a magyar kormánynak teljesítenie kell a hiteltárgyalások elkezdéséhez"-szöveg gondolom hitelesebb. Csak úgy tűnik, erős szemüveg kell hozzá.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 12:59:21

@Cyric25: elég unalmas már ez a vezérezés. 2006ban hol voltál kisfiam?

Larry Silverstein 2012.04.12. 13:07:36

@flippant: az orbáni hintapolitika nagyobb károkat okoz Hazánknak mint a bolsevikok elmúlt 8 éves országromboló ámokfutása.

Mondjátok, mondjátok, de alátámasztani elég nehéz lenne.

bruhahahahihihi 2012.04.12. 13:16:20

Remélem hamarosan a nép nemcsak ébred hanem "FELKEL" és megdönti a DIKTATÚRÁT..és elkapja, számon kéri keményen a Nemzeti Szar Bandát!!!!!

Cyric 2012.04.12. 13:21:44

@Disintegrator Rising: Elég unalmas már hogy a 6 vagy xx évvel ezelötti dolgokat hozod fel folyamatossan.
A baj az hogy látszólag nem fogod fel még azt sem hogy még akkor is ha az MSZP elbaszott dolgokat, attól még nekünk rohadtul nem lesz jobb ha a Fideszt istenítjük miközben ök úgyanúgy elbasznak mindent. Vagy az legális kifogás hogy az elöttem lévö szarul csinál valamit akkor én is folytathatom ugyanezt? Vagy nem azért kampányoltak hogy ök majd helyrereaknak mindent? És ne mond hogy 2 év nem elég ahoz hogy akár a legkisebb mértékben is érezhetö legyen bármi is.
Engem rohadtul nem érdekel OV személyiége, hatalomvágya stb. Nem tagadom hogy soha nem volt szimpatikus de mikor átvették a stafétabotot az MSZP-töl úgy voltma vele hogy legyen, ha csinálnak valami jót az országgal engem nem érdekel, legyenek akkor ök a hatalmon.
Viszont gyakorlatilag azóta sem lett egy fikarcnyit sem jobb a helyzet, hanem sok szinten mint még sokkal rossabb is lett, jó tudom te azt is leszarod de nem mindenki van így vele.
Ezek után pedig nem nyelem le azt hogy 2 év után is a leghatásosabb érvük az hogy az elözö kormányok elbaszták ezért sajnos csak ezt tudják tenni.

vladimir964 2012.04.12. 14:35:55

Maradjunk a cikk elejénél: a hisztis ovisnak, ha valamit a fejébe vesz, és az atyaúristennek sem teszi meg, előbb szép szóval elmagyarázzák, miért kell megtennie azt, amit nem akar, de muszáj, mert általánosan elfogadott érték/kötelesség. Majd ha ezután is topotzékolva veri magát a földhöz, hogy csakazértis úgy lesz, ahogy ő akarja, és végképp nem megy a meggyőzés, kap egy akkora maflást, hogy a sarokig csúszik hason a padlón. Ez általában hatni szokott. Hát röviden, szép cukormázas papírba csomagolva ez vár szeretett kis hazánkra idióta, beképzelt, öntelt és dilettáns vezetőink miatt.
Magyarországra egyébként nyugodtan ki lehetne írni, hogy " Üdvözöljük 1947-1954 retró túránkon". Államosítás, állandó ellenségkép, majd mi mindenkinek megmutatjuk, szeretve tisztelt vezetőnket "spontán" összecsődült csőcselék viharos, szűnni nem akaró tapsa, öngyilkos gazdaságpolitika, Rákosi Mátyást idéző látványosságok. de hát KISZ titkároktól (Orbán Viktor), MSZMP KB tagozati alelnöktől (Kövér László), MSZMP kományzati minisztethelyettesi poszot betöltőktől (Matolcsy György) mit lehet várni???

shwarcz bácsi 2012.04.12. 14:38:41

Magyarország 1982 óta tagja a Nemzetközi Valutaalapnak, részvételi kvótája 1038,4 millió SDR. Az IMF-hez történt csatlakozás óta hazánk többször is igénybe vette a Valutaalap forrásait ún. készenléti hitelmegállapodás formájában. 1996 márciusában kötött Magyarország elővigyázatossági hitelmegállapodást az IMF-fel az 1995-ös stabilizációs program támogatására, a program sikeres teljesítését követően 1998-ban a szervezettől felvett hiteleket teljes egészében visszafizette az ország. A 2008–2009-es gazdasági világválság hatásainak enyhítésére a magyar kormány 20 milliárd eurós kölcsönt kapott aminek a nagy részét az IMF adta. Hazánkban a következő törvény írja le az IMF jogkörét: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=98200006.TVR Ezen törvénycikkelyen belül a IX. cikk tartalmazza a IMF-re vonatkozó mentességeket és kiváltságokat. A mentességekbe beletartozik mindenfajta bírósági eljárás alóli mentesség, illetve adó- és vámmentesség is.

shwarcz bácsi 2012.04.12. 14:40:27

@Larry Silverstein: ha gyurcsány bolsevik, akkor orbán is az.
jól tudom ugye , hogy egy helyről startoltak a fiúk?

VT Man 2012.04.12. 14:46:39

@totorohun:
""A tegnapi nap híre szerintem az volt, hogy a rendszerváltási utáni legalacsonyabb szintre, 5,25%-ra vágta a román jegybank a kamatot: ekkora pozitív hatása van az IMF védőernyőnek"

Aha.

Közben kirúgták a közalkalmazottak 25%-át, a maradék fizetését megvágták 25%-al.

Ezt kellene Magyarországon is?

shwarcz bácsi 2012.04.12. 14:48:22

@VT Man: ez megy az IMF nélkül is.

campobaszo 2012.04.12. 14:57:04

@Larry Silverstein: "1. Washington hogy kerül a posztba? Valamit tud a posztíró?"

Igen.Tudja,hogy az IMF központja Washingtonban van.
Nácik?Haza?

exilis 2012.04.12. 14:57:07

@VT Man: Áruld már el mi köze a kettőnek egymáshoz??? Ők úgy csökkentették a hiányt, nálunk ellopták a nyugdíjunkat, na bumm. A történet arről szól hogy nekik volt eszük felvenni a 3%-os kölcsönt, mi meg durcásan nem kérjük, és azt mondjuk jó nekünk a 9%-os is. Ez havonta sok tízmilliárdos pénzkidobás. Aki ezt nem fogja fel arra én nem tudok mit mondani.

Egyébként ne gyere a közalkalmazotti bércsökkentéssel. Én közalkalmazott vagyok, és a fizum kb. 15-20%-al csökkent anélkül hogy ez nagyon propagálva lett volna.
Hogyan? Kajajegy megvonva, cafeteria megvonva, év végi megszokott jutalmak megvonva. Ügyesen van csinálva, nem látszik a bérben, de a boltban azért észreveszem :)

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2012.04.12. 15:26:08

Ennek a Martonyinak tényleg elmentek otthonról! Már hogy ne lenne fontos gazdasági kérdés a birkák korai nyugdíjazása? Van ennek a Martonyinak fogalma arról, hogy mennyibe kerül felnevelni egy birkát? Nem csoda, ha itt tart az ország, amikor ilyen semmihez sem értő, simabeszédű pesti ügyvédek döntik el a gazdaságpolitikát!

dennisthemenace 2012.04.15. 00:18:50

@Disintegrator Rising: Sok a hulye. Amúgy ki tudja mi lesz 2014-ben?