Felhívás keringőre

2012.09.15. 22:47

Amikor sorkatona voltam, kiképző parancsnokunk az összes foglalkozást azzal a rituális mondattal zárta, hogy „a gyakorlat elérte célját”. Nyilván azért, hogy ezt aztán beírhassa a jelentésébe is – pedig nemigen tanultunk meg semmi hasznosat. Az első jelekből ítélve a DK eheti akciója, a Kossuth téri éhségsztrájk is "elérte a célját". De azon túl, hogy én ezt "a jelentésemben" szépen leírom, még az sem kizárt, hogy az érintettek tanultak is valamit.

Jó hete volt a demokratikus ellenzéknek. Nem azért, mert a kormánynak meg ritka pocsék. Hanem azért, mert mintha valami tényleg megmozdult volna a baloldalon. A Kossuth Camping egész héten tisztességes számú látogatót vonzott. Eközben csúfos kudarcba fulladt a Jobbik ellenmegmozdulása – nácikáim olyan kevesen voltak, hogy a magukkal hozott gulyást is az arra lófráló japán turistákkal kellett megetetniük. És harc nélkül elkullogtak a hatalmas poénnak szánt Gyurcsány-ingerlő Facebook piknik szervezői is. Nodepláne, még a szombat délutáni „tünti” is gól lett. Az ATV szerint 8-10 ezer ember vett részt. Hoppá.

DK 2012-09-15 - 1.JPG DK 2012-09-15 - 2.JPG

A sztrájk eddigi legmeglepőbb fejleménye azonban az, hogy a bulihoz a végén az MSzP is csatlakozott. Az első jel, hogy „valami nem stimmel”, a Népszabadság meglepően pozitív hétfői glosszája volt. Aztán a Kossuth téren egyszer csak megjelent Lendvai Ildikó, és Szanyi Tibor. Szombat reggelre pedig lett hivatalos közlemény is: a „demokrácia nemzetközi napján” – a franc tudta, hogy ilyen is van, ideológiailag nyilván nem vagyok elég képzett – Mesterházy Attila a DK-s tüntetésre invitált „mindenkit, aki fontosnak tartja a demokrácia védelmét”.  Amit aztán magára vett Kónya Péter is a Szolidaritás nevében.

A fékezhetetlen agyvelejű Selmeczi Gabriella persze ebben nem lát semmi különöset. A Fidesz Cicerája csak annyit bírt kibökni, hogy „összenőtt, ami összetartozik”. De ha a szenátor asszony nem csodálkozik, akkor mi többiek bizony jól tesszük, ha figyelmezünk, mert alighanem valami érdekes fog történni.

És lőn: a DK mai tüntetésén Gyurcsány Ferenc felhívta az ellenzéket: maradjanak távol a regisztrációról szóló parlamenti szavazástól. Ugyanebből az okból élőláncot és aláírásgyűjtést hirdetett. Természetesen tudja, hogy a FIDESZ-t egyik sem fogja meghatni. De mindhárom jó nagyot szólhat. Főleg ha az MSzP és az LMP is tényleg beszáll.

Ha az eddigiek alapján ítélek, azt mondom, hogy az LMP nem csatlakozik. Inkább találnak valami ürügyet arra, hogy ne kelljen a DK-val – és a szocikkal? – egy gyékényen árulniuk. Ahogy a múlt héten, Veszprémben is inkább a Jobbik „törvényes gyülekezési joga”, nem pedig a fasiszták masírozása ellen tiltakozó civilek és baloldaliak mellett álltak ki. Pedig igenis újabb, világra szóló blama lenne, ha a regisztrációról a FIDESz-nek és a feketeruhásoknak egyedül kellene dönteniük. Ráadásul a szavazás bojkottjával az LMP – és az MSzP is – jóvátehetné azt a korábbi szarvashibáját, hogy részt vettek a választójogi törvény vitájában és hagyták, hogy narancsék komplett hülyét csináljanak belőlük. És ennek a mini-bojkottnak aztán tényleg semmilyen kockázata nincs.

Úgyhogy, barátaim, tanultatok-e valamit?

Gyurcsány kilenc élete

2012.09.11. 13:04

DK éhségsztrájk 2012-09-11 004sm.jpg„Most már tényleg vége van Gyurcsány Ferencnek” – írja (ki tudja, hányadszor) Szily László az Indexen. „Komolyan: miért nem képes valaki felismerni, hogy politikai értelemben halott?" – kérdi a Vincent. Az éhségsztrájk, ahogy kell, kiváltotta az összes elképzelhető negatív reakciót. Rendesen megy a harákolás, jobbról is, meg az „új pólusról” is – mint mindig, ha a volt miniszterelnök címlapra kerül. Fújják a mantrát: Fletó nyilván paranoiás őrült. Egy egomán, mindenfajta önkritika nélküli ripacs, aki már rég elvesztette a realitásérzékét. Senkit sem érdekel már néhány hibbant nyugdíjason kívül. És el kéne már végre tűnnie, legalább 10 évre, de még inkább örökre, mert mindenről ő tehet, és csak ártani tud.

Na jó, legyen. Tényleg, játsszunk el a gondolattal. Mi lenne, ha Gyurcsány Ferenc „meghallaná a nép hangját”, és visszavonulna?

Több lehetőséghez jutna-e a demokratikus ellenzék, ha Gyurcsány nem lopná el folyton a show-t előlük? Frászkarikát. A DK-nak ugye hivatalosan nincs frakciója. Így sokkal kevesebb megszólalási lehetőséget kapnak, mint vetélytársaik. A Parlamentben, a sajtóban és a híradókban egyaránt. Nincs költségvetési támogatásuk, a DK-hoz képest még az LMP is egy Krőzus, úgyhogy rendezvényekre is alig telik. Reklámra meg egyáltalán nem. Tehát ha mégis szóhoz jutnak, az csakis azért lehet, mert mondanak valamit. Ebben a helyzetben arról károgni, hogy Gyurcsány elveszi az ellenzék elől a napot, finoman szólva is önleleplező. Kizárt dolog, hogy bármelyik ellenzéki rétor kivirágzásához pont Fletó elmúlására lenne szükség.

 Elhárulna-e „az ellenzéki összefogás egyetlen akadálya”? Biztosan nem. Az LMP többször világossá tette, hogy nem kér a szocikból sem. Aki olvassa a megnyilatkozásaikat, és az őket kísérő értelmiséget, az tudja: ökoék a baloldalt akarják legyőzni. Az LMP-nek – nomen est omen?! – az LMP jövője a legfontosabb. Akkor is, ha közben Orbán a nyakunkon marad.

 Megnövekedne--e az ellenzék a szavazótábora? Ugyan, miért? Ha szembe jön a közvélemény-kutató, most talán nem lehet halkan azt rebegni, hogy „LMP!”? Vagy hogy „MSzP!”? Tényleg Gyurcsány az, aki miatt a választók fele nem tud pártot választani magának? Ő hiteltelenítené el azokat a pártokat, amelyeknek nem is tagja? Nem inkább az a baj, hogy az a bizonyos hőn áhított ellenzéki alternatíva – kompetens vezető erő és/vagy a megfelelő összefogás híján – egyszerűen nincs is?

 Kitörne-e esetleg a világbéke? Muhaha. Ha ürügy kell az ellenzék támadására, kiriminalizálására, ha Gyurcsány ellen nem lehet vádat emelni, akkor majd megpróbálják lecsukni a baloldali kormányok más vezetőit. Ugyan, ki az a szentéletű, aki ellen Polték nem bírnak összekaparni annyi „bizonyítékot”, mint amennyijük pl. Gyurcsány Ferenc, Molnár Gyula vagy Fekszi Márta ellen volt (nem is beszélve Dávid Ibolyáról)? Ki az, akit manapság nem lehet bármikor kamerák előtt bilincsbe veretni, és jó 1-2 évig közellenségként a címlapon tartani?

Akár tetszik akár nem, 2012 őszén még mindig az a helyzet, hogy ebben az egész bűzös posványban, amit mi nem átallunk „belpolitikának” hívni, nagyjából addig történik bármi érdemleges a hatalom ellenében, amíg Gyurcsány Ferenc csinál valamit, és ezzel esetleg mozgásra kényszeríti a sok möchtegern Periklészt.

De ne legyen igazam. Tessék engem megcáfolni. Alig várom azt a tökös, jó svádájú, demokrata államférfit, aki alkalmas arra, hogy megverje Orbán Viktort. Esküszöm nem fog érdekelni, hogy LMP-s vagy MSzP-s, DK-s vagy 4K!-s, Éliás vagy Tóbiás. Regisztrálok, és rá fogok szavazni.

Gyurcsány Ferencet pedig egy módon lehet legyőzni: jobbnak kell lenni nála. Őt aztán nem védi se a kétharmad, se az Ügyészség, se a médiahatóság. Szabad a pálya, lehet produkálni. Addig meg – jobb, ha ellenfelei és kritikusai beletörődnek: Fletó nem fog éhen halni, és továbbra sem lesz hajlandó arra sem, hogy önként a kardjába dőljön, csak azért mert valamelyik nagyokos főblogger társam esetleg rosszat talál írni róla a világhálón.

Az ő sorsáról 2014-ben a DK-éval együtt a választók fognak dönteni. Éppen úgy, mint Schifferéről, vagy Mesterházyéról. Ha a helyükben lennék, én nem lennék nyugodt.

Diéta a Diétánál

2012.09.10. 12:31

Ezer és egyféle módon meg tudnám írni, hogy miért is ne foglalkozzon a Nagyérdemű Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció legújabb akciójával – az egy hetes éhségsztrájkkal a választási regisztráció miatt. Kitalálják önök is, könnyű szerrel.

„Mert túl van dramatizálva az egész. Mert nem fognak elérni vele semmit. Mert csak az olcsó népszerűséget keresik. Mert ripacskodás. Mert nem ökörködni kellene, hanem programot, választható alternatívát adni. Mert tessék inkább az igazán éhezőkkel foglalkozni. Mert regisztráció a franciáknál is van. Mert nem nyígni kell, hanem megszólítani a választókat, és akkor majd elmennek regisztrálni is. Mert lesz előzetes alkotmánybírósági kontroll. Mert ne tessék démonizálni Orbánt. Mert bagoly mondja verébnek. Mert „eeemútnyócév”. Mert a kétharmadért is "Gyurcsányahibás". Mert nehogy már megint a Fletó, meg a DK, (vagy az MSzP) …”

Ha valamit esetleg kihagytam volna, órákon belül olvashatják majd. Vezércikkben, hírmagyarázatban, profi és amatőr bloggerek hadától. Olyanoktól, mint én. Végül is: ez is csak normál politikai üzem.

Nem, Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Kolber István, és Niedermüller Péter a sajtóban nemigen fognak egy jó szót sem kapni. Pedig tudjuk, hogy tartalmilag igazuk van, és egyetlen épeszű ember nincs ebben az országban, aki ne tudná halálpontosan, hogy a regisztrációt, és a többi szemét stiklit miért csinálják. Legfeljebb abban térnek el a vélemények, hogy ezzel vajon mennyire teszik a rendszert igazságtalanná. Megírtam már többször: szerintem nagyon. Az ellenzék pártjainak kb. annyi esélyük lesz 2014-ben, mint a műlábbal futó Oscar Pistoriusnak volt az épek olimpiáján. (Pedig a nagyokosok ott is előre elmondták, hogy „valójában pont ő van előnyben”…)

Pistorius.jpg

Bele kell-e, bele szabad-e ebbe nyugodni? Szerintem semmiképpen. Mindenekelőtt fel kell hívni a választók, és a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, amire a FIDESZ készül. Kiabálni kell, jó hangosan. És van rá esély, hogy lesz hatása. Az Orbán-rezsim már régen „watch-list”-en van. A nyugati demokráciák vezetői pontosan tudják, hogy valami nagyon nincs rendben Magyarországon. És nem elsősorban a Velencei Bizottság okoskodása, hanem a médiatörvény miatti nemzetközi tiltakozás, az operaházi tüntetés, az LMP-képviselők és Gyurcsány Ferenc letartóztatása, a sorra bebukott koncepciós bűnvádi eljárások, vagy éppen Tatárszentgyörgy és a baltás gyilkos miatt. És most már a DK éhségsztrájkja miatt is. Igen, vezető hír lesz ez is szerte a világon. Aki tudja, mi a tét, annak emiatt örülnie kell. Az, hogy Orbán meddig mehet el, a visszhangon is múlik. A első visszhang pedig mi vagyunk.

Nincsenek illúzióim. Látom magam előtt a pártok kommunikációs szakembereit, bal- és jobboldalt egyaránt, amint épp arról meetingelnek, hogyan lehetne erre a sztorira „rátakarni”, a figyelmet gyorsan elterelni, visszaszerezni a kezdeményezést. Mi a jobb: vitatni, elítélni, lesajnálni, kigúnyolni, Gyurcsányozni, vagy agyonhallgatni? Kivel szabad egyformát mondani, és hogyan lehet elhatárolódni? Milyen narratívát adjunk a híveinknek, hogy a otthon, a buszon, a munkahelyen, a törzsasztal mellett mégis „mi” nyerjük a csatát és ne „ők”? Mert ilyen a politika, és nem lehet más ezúttal sem.

Szerencse, hogy nem köt mindenkit a pártfegyelem. Szerencse, hogy nem kell mindenkinek egybites válaszokat keresnie. Önnek sem, kedves Olvasó. 2012 őszét írjuk. Annak, akinek elege van Orbánból, lassan tennie is kell. Nem mondom, hogy a DK kezdte. Nem mondom, hogy ők a megváltók. De most jót tesznek és jól – és nem csak maguknak. Igenis fontos, hogy kik és hányan állnak melléjük. Nem kell koplalni, ha feltápászkodnak a karosszékből, és kimennek a Kossuth térre, az pont olyan jó. Lehet név nélkül, és lehet névvel. Nem lesznek egyedül.

Akinek pedig más ötlete van, az ne fikázzon, ne okoskodjon, hanem szedje össze a bátorságát, álljon ki vele.  Mert néma gyereknek az anyja se érti a szavát. Vagy, ahogy első főnököm szokta volt mondani, néma gyerek magára vessen.

A jövő elkezdődött?

2012.09.08. 16:47

Olvashattunk róla: terjedni akar a métely. A Jobbik elindult nyugat felé – az észak-kelet magyarországi megyékhez hasonló pozíciókat akarnak kiépíteni maguknak az ország fejlettebb felén is. Nyitányként ma Veszprémben szerveztek felvonulást maguknak. És megbuktak vele. Megbuktak, mert a város civiljei, és két ellenzéki pártja összefogtak, és megmutatták, hogy a királynék városa nem kér a gyűlölet roadshowjából. Kivonultak Veszprém minden egyes kapujához, majd együtt bementek a város szívébe, a Színházkertbe, és fehér ruhában, egy szál fehér szegfűvel „megemlékeztek a Köztársaságról”.

Nagyszerű, így kell ezt – gratulálok! Sokat írtam én is arról, hogy mennyire idegesítő a demokraták erőtlensége és megosztottsága, hogy mennyire értelmetlen bármilyen Orbánváltásról álmodozni, amíg a demokratikus pártok és szervezetek jobban tartanak egymástól, mint a narancsuralomtól. Nem mondom azt, hogy a mai nap valami újnak a kezdete. De lehet, hogy egyszer majd így emlékezünk majd 2012. szeptember 8-ra.

Veszprém.jpg

A mai nap nem a pártpolitikáról szólt. De azért fontos, hogy a szervezők között ott volt a helyi baloldal két pártja is. És – pártzászlók nélkül, csak úgy fehérben – kezet nyújtottak egymásnak, és a civileknek. És kölcsönösen volt merszük elfogadni a kinyújtott kezet. Nem is olyan könnyű ezt manapság. Mutatja ezt az is, hogy az egyik ellenzéki párt nem csatlakozott. Helyette – egy kalap alá véve a masírozó nácikat a demokrata civilekkel – cikket írtak a megyei lapba, amelyben azt mondták: a felvonulgatás nem szolgálja a megbékélést. És távol maradtak. Nem írom le, hogy kik voltak. Úgyis kitalálják.

A veszprémiek kiállásáról egy régi történet jutott eszembe, még 1992-ből, Keleti Györgyről. Talán még emlékeznek rá, a rendszerváltás idején a HM szóvivője volt. Lehet azt mondani, hogy az első európai hang volt a hadügyi tárcánál. Néhány év múlva, amikor Veszprémtől nem is olyan messze, Kisbéren, érdeklődés hiányában sokadszorra nem sikerült képviselőt választani, Keleti beleállt a feladatba, és az MSzP színeiben megnyerte a választást. Az eredmény akkorát szólt – akkoriban a Szocialista Párt nem volt népszerűbb, mint manapság – hogy meghívták hozzánk az egyetemre is, előadást tartani. Azidőtájt mind arra számítottunk, hogy a következő választást egy liberális koalíció nyeri majd. Az MDF már elindult a lejtőn, a szocik meg sehol se voltak. Aki lélekben velük tartott, az általában igyekezett elbújni. Keleti pedig rezzenéstelen arccal kijelentette: az MSzP '94-ben győzni fog. Hogy őszinte legyek: a teremben nem akadt ember, aki őt akkor és ott normálisnak tartotta volna. És lőn.

Pedig Keleti György programja az akkor is nagybeteg baloldal számára elég egyszerű volt. Kiállni magukért, mindazért, amiben hisznek, megfogni a munka végét, és nem félni. Ma is valahol itt kell elkezdeni. Ha akkor lehetett, lehet most is. A baloldalnak és a liberálisoknak akkor is volt, és ma is van mire építenie. De csak akkor, ha nincs tele a gatyájuk, és szembe mernek nézni azzal, amit ’89-ben, 1994 - 1998, no meg 2002 - 2010 között letettek az asztalra.  Arra varrjanak gombot, és lesz abból választható program is.

Nem kell taktikázni, nem kell tovább senkinek könyörögni, hogy csatlakozzon. Aki meg kimarad, az lemarad. Nem kell utánuk egy könnyet sem ejteni.

* * *

A képet a www.naplo-online.hu tudósításából kölcsönöztem.

Örvényben

2012.09.01. 22:02

Elbaltázták, de nagyon. Vagy azért, mert iszonyatosan amatőrök, vagy azért, mert teljesen gátlástalanok – ez még kiderül – a magyar diplomáciának az azeri gixerrel sikerült bennünket egy évtizedek óta dúló, elmérgesedett konfliktus közepébe sodorni. Sokféle baj lehet még ebből – jóval túl azon, hogy megint rajtunk röhög a fél világ. De a konkrét, igen tanulságos eseten túl is: nem lehet nem észrevenni, hogy ez a ballépés már a sokadik. Mint cseppben a tenger: örmény ügyben a teljes magyar külpolitika csődje látható – minden fronton, minden régióban.

A külpolitika Magyarországon a rendszerváltás előtt igazi sikerágazat volt. A Kádár-rendszer a hetvenes évektől folyamatosan és sikeresen kereste a kontaktust még a „tiltott” országok és nemzetközi szervezetek felé is, és ebben messze a többi kommunista állam előtt járt. Igen, kicsi, nyitott gazdaságként jórészt kényszerből is. De annak, hogy már 1990 előtt jó kapcsolatunk volt a vezető hatalmakkal, és egy sor nemzetközi szervezettel – a GATT-tal, az IMF-fel, a Világbankkal és az EK-val is – jelentős szerepe volt abban, hogy az EU csatlakozásnál az első sorba állhattunk.

A rendszerváltás után aztán lettek igazi problémáink. A konfliktusok általában a jobboldali kormányok alatt keletkeztek. Egyrészt azért, mert a jobboldal politikusai között már az Orbán - Matolcsy páros ámokfutása előtt is tolongtak az olyan fura figurák – mint Jeszenszky, Torgyán, Pepó, Selmeczi, Szíjártó, vagy Semjén, hogy Sólyom Lászlóról meg ne felejtkezzünk – akik, ha kiszabadultak a nemzetközi porondra, szinte azonnal bajt csináltak. Másrészt azért, mert a magyar jobboldal – miközben habzó szájjal hirdeti, hogy nemzeti érdekeinknek ő az egyetlen valódi képviselője – láthatólag képtelen reálisan felmérni Magyarország helyét és lehetőségeit a világban, és önfejűségével, bornírt nacionalizmusával lehetőleg az összes kutat megmérgezi körülöttünk. Nem véletlen, hogy a Tőkés László-féle lejárt szavatosságú díszpintyeken kívül a kormánnyal a külhoni magyaroknak is tele van a hócipőjük.

Az utóbbi idő eseményeit figyelve nem túlzás kimondani: az, amit az Orbán rezsim a nemzetközi kapcsolatokban előad, a tudatos rombolás határát súrolja. A gondos ideológiai átnevelésnek köszönhetően a jobboldal mai törzsközönsége számára a külföldi egyenlő a gonosszal. Bankban, cégben, sajtóban, sonkában, dinnyében: mindenben. És minél inkább utál minket az EU, amelynek mi is állítólag annyira tagjai akartunk lenni, annál nagyobb a csápolás Orbán tömeggyűlésein. Ennek meg is lett az eredménye. Orbán Viktorral valamire való nemzetközi politikus évek óta nem áll szóba. A nagyhatalmak vezetőivel a magyar miniszterelnök maximum akkor tud beszélni, amikor nem tudnak elfutni előle. Mert pl. össze vannak zárva egy többoldalú tárgyaláson, mondjuk az EU Tanácsban, vagy egy VIP páholyban a focimeccsen.

2010 előtt a magyar kormányfők, ha akartak, simán bejutottak a Fehér Házba, bármikor tárgyalhattak bármelyik EU-tagállam legfelsőbb vezetőivel. Rendszeres vendégünk volt Clinton, Bush, Blair, Putyin, Sárközi – mindenki, aki számít. Németországgal, Ausztriával pedig különlegesen jó viszonyt ápoltunk. Ilyen kapcsolatrendszerre ma esélyünk sincs. A diplomácia színpadáról Magyarországot még az EU-soros elnökeként is félreállították. Kicsit sem időpont-egyeztetési nehézségeken múlott például, hogy az elnökség csúcspontjának szánt keleti partnerségi konferenciát szégyenszemre le kellett mondani, és a világ vezetői – Obamával az élen – Budapest helyett inkább Varsóba mentek.

Na jó, 2010 óta eljött hozzánk egyszer az osztrák, egyszer az albán és egyszer a lengyel miniszterelnök is. (Bár Orbán Viktor lengyel barátainak többsége sem a polgári pártokhoz, hanem a mi radikális jobbereinkhez hasonlóan szimplán ütődött, időnként közveszélyes körökhöz kötődik.) „Rendes”, tartalmas állami látogatás szinte nincs. És ha Orbánnak esetleg mégis összejön egy bilaterális megbeszélés, az vagy informális (pl. Merkellel vagy Cameronnal) vagy tökéletesen eredménytelen, mint a kínaiakkal. Vagy éppen botrányos, mint pl. legutóbb Putyinnál Moszkvában, ahol még egy közös sajtóértekezletet se tartottak. Úgyhogy Orbán utazni hovatovább legfeljebb világvégi diktátorokhoz, vagy az amerikai magyar nyugdíjasok teadélutánjaira tud.

Nem mintha más területeken remekelnének, de ami a külpolitikában folyik, az még az Orbán kormány mércéjével mérve is szánalmas.

Albánia reloaded?

2012.08.30. 12:12

Megint felvetődött, ezúttal az MSzP részéről, hogy kell-e, szabad-e a 2014-es választásokat bojkottálni. A vita egyszer, Debreczeni József ATV-s interjúja után, már lejátszódott. Poldi bácsi megmondója most újra összeszedte, hogy – szerinte – ez miért marhaság. A Varánusz verset írt ugyanerről. Jómagam korábban megírtam mindennek az ellentétét. Nagyjából azt, amit legelőbb Debreczeni József, most pedig Ujhelyi István és Kolláth György is elmondtak, magyarán hogy igenis meg kell gondolni a dolgot.

UPDATE: az MSzP sietett cáfolni, hogy távol akarnának maradni a 2014-es a választásoktól. Mondhatnánk, hogy az ügy lezárva. De egyrészt - never say never. Másrészt, a probléma továbbra is érdekes. Szóval, folytassuk.

A két álláspont, ami a cikkekben és a kommentekben is kikristályosodott, röviden az alábbi:

A.,          Muszáj elindulni, mert csak így lehet megverni a FIDESZ-t. Egyébként meg a demokratikus ellenzéknek kutya kötelessége részt venni, mert különben „cserben hagynák” a választóikat. A bojkottnál nincs antidemokratikusabb. Nem beszélve arról, hogy annak eredménye csak is egy megerősödött, újralegitimált FIDESZ többség lehet.

B.,          Öngyilkosság elindulni, mert ebben a rendszerben matematikailag nem lehet megverni a FIDESZ-t. így a részvétel eredménye csakis egy újraleigitimált , ezért megerősödött FIDESZ többség lehet.

Melyik a helyes álláspont? Véleményem van, a bölcsek köve nincs nálam. Senkinél sincs, és tartok tőle, hogy új érvet nem nagyon lehet már felhozni.

De van itt egy dolog, amit azért meg lehetne nézni. Mégpedig azt, hogy mi van akkor, ha beüt a legrosszabb - de tartok tőle: az egyik legvalószínűbb - forgatókönyv: a demokratikus ellenzék elindul, és bár tömegtámogatottsága érdemben meghaladja a FIDESZ-ét, veszít. (Az MSzP a súlyánál némileg több mandátumot kap, de messze nem eleget. Az LMP-nek pl., konkrétan három-öt mandátuma lesz. A DK-nak, ha megugorják a küszöböt, dettó. Az eredmény meg mondjuk egy talán-talán kétharmad nélküli FIDESZ-többség.) Hangsúlyozom: ez nem fantazmagória, nagyjából ez jön ki a Haza és Haladás legutóbbi, minden korábbinál alaposabb  SZÁMÍTÁSAIBÓL. Aki tehát vitatni akarja, legyen szíves SZÁMOKAT hozni.

Szóval, mi van akkor ha…? Ha hiszik, ha nem: van élő példa a közelben. A festői Albániában. El se hinnék, mennyi párhuzam van a két ország jelene között, de alapvetően nem provokálni akarok, hanem gondolkodásra ösztönözni. Úgyhogy kérem, vonatkoztassanak el a Balkánra vonatkozó előítéleteinktől. Látni fogják, tanulságos a dolog.

Albániában a legutóbbi választásokon az ellenzék kikapott, de nem ismerte el a vereséget, ezért bojkottálni kezdte a parlamenti munkát. Innentől fogva semmilyen érdemi reformról szó nem lehetett. Tekintve, hogy EU-tagságra aspiráló országról van szó, az EU azonnal blokkolta a csatlakozási folyamatot. Ugyanakkor a NATO-nak se mindegy, hogy mi lesz a shqipetárokkal, ezért erős nemzetközi nyomás nehezedett a nagy pártokra, hogy valahogy egyezzenek meg. Ez mind a mai napig várat magára.

A helyzetet súlyosbította a tavalyi önkormányzati választás, amelynek legnagyobb tétje a főpolgármesteri pozíció volt. (A jobboldali kormánypárt, ahogy azt várni lehetett, nagyjából vitte a vidéket, a baloldal a városokat – de nem volt egyértelmű győztes, mert a választókerületeket ott egyelőre nem manipulálták.) A regnáló főpolgármester akkoriban a szocdemek pártelnöke volt. Az egyetlen kérdés az volt: sikerül-e őt kilőni. A választás totális botrányba fulladt. Az ellenzék az első eredmények birtokában bejelentette: a balos főpolgármester szoros versenyben győzött. (Igen, elvben legálisan tudhatták a szavazatszámokat.) A kormánypárt erre csak annyit mondott: nono! Aztán másnap a választási bizottság úgy döntött, újraszámolnak, és befogadják azokat a szavazatokat, amelyek (mivel rossz urnába dobták őket) az ellenzék szerint érvénytelenek voltak. A kormánypárt szerint viszont „minden szavazatnak számítania kell”. (Ismerős?) Ezért folyamatos, kb. 10 napos élő televíziós közvetítés mellett (!) végigvitték az újraszámolást. És a végén pár szavazatos többséggel a jobboldali (kormánypárti) jelölt győzött. Aki egyébként egy tényleg kiváló pali. Ráadásul nemzetközi bíróságokra se lehet rohangálni, mert a választási tv. – minimum a csűrcsavar jogászok szerint – tényleg nem volt egyértelmű.

Namármost – és itt a lényeg – az ellenzéknek esélye se volt független jogorvoslatra. A választási bizottságot, az alkotmánybíróságot, a bíróságokat, a közigazgatás összes kulcspozícióját a jobboldal által kinevezett emberek foglalják el. (Nem én mondom ezt, hanem az EU országjelentései.) Az államfő is jobboldali. És hiába voltak ott az Európa Tanács és az EBESZ megfigyelői, hiába nyomtak fel egy sor komoly problémát, az eredmény érdemi felülvizsgálatáról, újraszavazásról szó nem lehetett egy pillanatig sem.

Nem kell tovább részleteznem, azt hiszem, világos, a fenti szcenárió abszolút lehetséges Magyarországon is. És ahogy Albániában, nálunk sem lesz megoldása. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a nemzetközi közösség jobb híján - mivel a káosztól fél a legjobban - a status quot próbálja valahogy jegelni. Egyébként pedig tartósan leírta az országot. Az EU-val a viszony lényegében befagyott, és a beruházások is inkább oda mennek majd, ahol nagyjából nyugi van. Pl. az északi szomszédhoz. A legszebb az egészben az, hogy Albánia ettől függetlenül stabil ország – a régió egy sor másik államához képest mindenképpen. Az egyszerű ember nagyjából nyugodt életet él. Legyint a politikára, és örül, hogy van mit ennie. Ezenközben a Lonely Planet szerint Albánia az egyik legklasszabb hely a turistáknak, akiket gyönyörű táj, barátságos emberek, és finom kaják fogadnak. Sőt, a squipetárok képesek pl. még arra is, hogy időnként elnáspángolják a magyar focibajnokot. A Berisha-kormány pedig a jelek szerint még nagyon sokáig a helyén maradhat.

Szóval, akinek van kedve, játssza végig magában: mi lenne akkor, ha lenne egy frissen választott, de a választók jelentős része által el nem fogadott parlamentünk, egy olyan ellenzékkel, amely semmibe, de semmibe nem tud beleszólni. És akkor mondja, hogy Debreczeni, Kolláth és Ujhelyi teljesen hülyék, és csak ordítoznak, mint az albán szamár.

A fentiek alapján mindenesetre egy dologban biztosak lehetünk: ha a választási törvény miatt bárki balhézni akar - ok van rá bőven - akkor azt most, a választások ELŐTT kell megtennie. Utána már nem lehet.

Szemüveget a bírónak?

2012.08.29. 11:31

Apróbetűs hír: Gyurcsány Ferenc pert nyert a Hír TV ellen, mely „azt a hamis látszatot keltette”, hogy a volt miniszterelnök főiskolai diplomamunkájához jogsértő módon használta fel sógora dolgozatát.

Tudjuk, hogyan működik a nyilvánosság. Ennek a közlésnek a jelek szerint negyedakkora „piaci értéke” sincs, mint az eredeti vádnak, mely hetekig uralta az összes címlapot. Naná, hogy nem is mindenki közölte le. A Népszabadság, az Origo és az ATV igen, a Magyar Nemzet, és a Hír TV honlapja természetesen nem. Az Indexen sem találtam, és egyelőre a bloggerek sem vetették rá magukat a lerágott csontra. Ha valaki ellenpróbát szeretne: az augusztus 25-i hírt, hogy Gyurcsány Ferencnek a sukorói a vádejtés indoklása ellen tett panaszát a Legfőbb Ügyészség elutasította, a Magyar Nemzet, a Hír TV és Népszabi hozta. Az Origó és az ATV honlapja meg nem. Az Index megint nem, bár ők már korábban közöltek egy savazós cikket a témában.

 

Ügyészségi panasz
  elutasítása

A Hír TV pervesztése

Magyar   Nemzet

Megjelent

Nem

Hír   TV

Megjelent

Nem

Népszabadság

Megjelent

Megjelent

ATV

Nem

Megjelent

Origó

Nem

Megjelent

Index

Nem

Nem

 

De igazából nem is ez érdekel az ügyben, hanem az, hogy egyáltalán "hogy a fenébe" tud egy ilyen ítélet manapság megszületni. És most kérek minden Tisztelt Olvasót, hogy egy percre próbálja meg tényleg félretenni azt, amit a szakdoli / Sukoró ügyről egyébként gondol. Ez a bejegyzés most igazságszolgáltatás témában íródnék.

Egyfelől, tényleg jó lenne azt gondolni, hogy nini, mégiscsak van független bíróság. Hogy annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem, él egy bírói kar, amelyik magasról tojik arra, hogy mit csinálnak a bugris politikusok. És akkor sem hajlandó a saját szakmai méltóságát odadobni, és akkor is meghozza az ítéletét, ha az a hatalom szemében esetleg nem lesz népszerű. Vagy történetesen közli az eljáró ügyésszel, hogy kotródjon el a vádemelési dossziéjával együtt, mert az még csak egy nyamvadt tárgyaláshoz se elég.

Másfelől, gondolhatjuk-e azt, hogy Handó Tünde kinevezése valójában a magyar demokrácia csúcsteljesítménye, mert ő bizony „annak ellenére” tudott a székébe jutni – miként azt Szájer József az EP-ben volt bátor elhüppögni? Tagadhatjuk-e, hogy a bíró is ’zember, és neki is lehetnek gyerekei, így bizonyára felfigyelt arra a tényre, hogy kollégái egy részét az új górék nem is olyan régen Fideszalkotmány-ellenesen kipenderítették? Sőt olyan bíró is lehet, akár pl. Szolnokon, aki alig várja, hogy Tündike Pestről rászignáljon egy fontos ügyet, és végre bizonyíthasson? (V.ö. Bárándy Péter elhíresült sóval behintős megjegyzésével).

Az Index blogok posztjai manapság - szinte a témától függetlenül - csakis háromféle vitát tudnak kiváltani. Zsidózóst, cigányozóst és Gyurcsányozóst. Én most mégis tennék egy kísérletet: Önök szerint van-e még Magyarországon független igazságszolgáltatás? És van-e nekünk még Alkotmánybíróságunk, nyugdíjügy, végkielégítés-ügy, és bírói kinevezés-ügy után?

Tényleg kíváncsi vagyok, mit gondolnak.

Azt írja az újság, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta az Auchan áruházláncot, mert „túlmagyarkodta” magát. Pontosabban: a nemzeti színek, illetve indás-tulipános minták csalárd felhasználásával megtévesztette a fogyasztókat, magyar terméknek tüntetvén fel olyan árukat, amelyeknek hazai eredetét nem igazolta.

Ha a rosszabbik énemre hallgatnék, azt mondanám: úgy kell az Auchannak. Nem azért, mert külföldi. Hanem azért, mert pont úgy, ahogy tele van a hócipőm a kormányunk állandó giccses, primitív, hazug és mindnyájunkat megszégyenítő magyarkodásából, kiver a víz attól is, ahogy egy ideje a kereskedők is képtelenek kivonni magukat a hazafiaskodási versenyből. És különösen nem tudok elnéző lenni akkor, ha egy gazdag nemzetközi vállalat törleszkedik ekképp a hatalomhoz. És - tán némi baksis reményében - nem teszi meg, amit egyébéként megtehetne: hogy lazán fityiszt mutat a Budai Gyuláknak.

Mielőtt valaki trollat ragadna: nem a magyar árukkal van bajom. Engem sem fog soha senki meggyőzni arról, hogy van finomabb a téli szaláminál, a csabai kolbásznál, vagy a tokaji bornál. És szeretni fogom még a veszprémi camembert-t is, bár francia barátom, akivel egyszer megkóstoltattam, bizony nehezen tudta palástolni eltérő véleményét. Tudom azt is, hogy a világ minden táján „selling point”, ha egy áru hazai. Azt is, hogy az EU országok is mind-mind megtalálták a módját annak, hogy egy-egy áru helyi eredetére felhívják a fogyasztó figyelmét. És ez helyes, mert valóban igaz, hogy minden termelőnk rá van utalva a hazai piacra. És a hazai áru hazai munkahely, adóbevétel, satöbbi.

Amit nem bírok elviselni, az az, hogy ha a trikolórt arra használják fel, hogy hülyére vegyenek. Például mikor tényleg azt képzelik, hogy beveszem azt az ökörséget, hogy az, ami külföldi, eleve rosszabb, csak azért, mert külföldi. Amikor a hazai származást felmentésnek tekintik az alól, hogy minőséget adjanak a pénzemért, amiért megdolgoztam. Pont úgy, mint a politikusaink, amikor a szégyenteljes produktumukra ráhányják a nemzeti mázt, és én meg legyek szíves csápolni, mert különben nem vagyok hazafi.

Nem tudom, miért kellene elhinnem, hogy mondjuk a német vagy osztrák élelmiszer, amit a nálunk sokkal elkényeztetettebb és tudatosabb fogyasztóknak termelnek, kövér alpesi legelőn, Lamborghini traktorral, ezer éve „bio”, az eleve elrendelten rosszabb, mint a súlyosan tőkehiányos, okosban dolgozó, Wartburg kombival piacozó hazai termelőé.

Mondhatnám példának okáért a tejet. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy az, amit a dobozban megveszünk, általában nem direkt a tehénből kerül oda. Előbb feldolgozzák. Ettől függetlenül, ha tisztességesen csinálják, akkor az a tej hol ilyen, hol olyan összetételű. Attól függően, hogy Rozi (v.ö. Rosamunde), a tehén előző nap a kövér legelőn volt-e, vagy épp hetek óta az istállóban dekkol, mert említett legelőn áll a hó. Egy nagy élelmiszerláncnál dolgozó (magyar) barátom elmondta: a német, lengyel, szlovák, satöbbi szállítóiknál ez így is van. A magyarnál valahogy nem. Ott a tej mindig pont ugyanolyan, miligrammra a határértéken. Tessék kitalálni, hogy miért. De mesélhetnék arról a pulykafalatkáról is, amelyet hatalmas trikolóros zacskóban vettem meg tegnap, látván, hogy „eredeti recept szerint készült, magyar alapanyagból”. Aztán a hátoldalon megtaláltam azt a bizonyos receptet, benne előkelő helyen az állományjavító gumiszármazékkal. Ja, a nagymama mondta így, biztos.

Azt hiszem, elég világos: az élelmiszerkereskedelemben pont az megy, ami a politikában is. Egy erőszakos érdekcsoport – mely ezúttal (is) pénzemberekből áll – arra használja a nemzeti jelképeinket, amire nem valók. A saját önös érdekeik előtérbe tolására. És nem, nem a külföldnek fogna vele ártani, hanem nekünk, magyaroknak. Szóval, ne szégyelljék, ha nem a harminc forinttal drágább tejet viszik haza. Vegyék csak meg azt az árut, ami a legjobban ízlik, és amit jó szívvel adnak oda a gyerekeiknek. Ha a fele igaz annak, amit az agrárlobby korifeusai állítanak, jó eséllyel egy csomó magyar árut fognak venni. Egyszerűen azért, mert jók és finomak. Aki pedig olyat termel, ami nem méltó arra, hogy az Önök kosarába kerüljön, az magára vessen. Ha hazai, ha külföldi.

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy az EU versenyoga szerint – bár ez manapság keveseket izgat – a földrajzi eredet-megjelölés használatának feltétele, hogy az adott áru meghatározott egyedi minőséget képviseljen, és ezt a minőséget, az ahhoz szükséges technológia betartását a termelés során megbízhatóan szavatolják is. A GVH-nak az ilyen és ehhez hasonló szabályokat kellene védenie. Ehelyett, szégyenszemre, egyszerűbb volt nekik egy nem létező - bár "politikailag korrekt" - definíció alapján bírságolni.

Kíváncsi vagyok, hogy az Auchan el mer-e menni a bíróságra. Egyébként pedig remélem, tanulnak az esetből, és legközelebb a sarkukra állnak, pl. amikor dinnyekartellezni hívják őket.

Wilkommen in der DDR!

2012.08.17. 11:43

A Haza és Haladás legfrissebb tanulmánya – az írók szándéka szerint – gyakorlati útmutatót kíván adni ahhoz, hogy egy meg nem nevezett demokratikus ellenzéki erő miként győzheti le a FIDESZ-t a következő választásokon. Az eredmény igazából senkit nem lephet meg. A mandátumok többségét az egyéni választókörzetekben lehet megszerezni. A győzelemhez ezért olyan szereplő kell, amely az ország egész területén nagyjából egyenletesen jelen van, és általában erősebb a FIDESZ-nél. Mivel pedig a körzetek demokratikus átrajzolását a FIDESZ különösen hatékonyan végezte el, a reménybeli kormányerőnek a listás többség megszerzésén túlmenően egy sor tősgyökeres, emberemlékezet óta szilárdan jobboldali szavazókört is meg kell hódítania. Ha ez nem sikerül, nem nyerhet, még akkor sem, ha egyébként az emberek abszolút többsége gondolja úgy, hogy Orbán egy akarnok tökfej, és ebbéli meggyőződését előbb regisztráció, majd szavazás útján tettleg is kifejezésre juttatja. Igen, 2x2 tényleg 5, a FIDESZ pont ezért rajzolta át a választási rendszert.

De OK, hallgassunk Szigetvári Viktorékra, ne nyígjunk, csináljunk működő megoldást. Elméletileg ilyenből kettő is van. Az egyik, hogy 2014-re lesz egy olyan pártunk, amely a FIDESZ-nél országosan, és a választókerületek többségében is erősebb támogatottságot élvez. A másik a sokat emlegetett olajfa koalíció.

Arra, hogy bármelyik ellenzéki párt a FIDESZ-t belátható időn belül egyedül legyőzhetné, semmilyen adat nem utal. Különösen, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy a listás eredmény önmagában semmire sem elég: országos szervezettség, egyenletes jelenlét kell a Nagykörúton kívül is. Az, hogy akár egy LMP-s, akár egy DK-s jelölt egyedül megnyeri bármelyik egyéni körzetet, jelenleg tiszta sci-fi.

Maradna tehát a választási szövetség, az olajfa koalíció. Erről a szövetségről manapság divatos azt gondolni, hogy az csakis a magát lejáratott "régi" baloldal önző érdeke, mondván, ez az egyetlen esélyük arra, hogy a választók elfelejtsék számos és súlyos bűnüket. Ez az LMP kedvenc mantrája, a szó szerint mérhetetlen népszerűségű Szolidaritással és 4K!-val építendő szövetség létalapja. De nem is olyan rég még Oszkó Péter is mondott ilyesmit. Csakhogy, a Haza és Haladás számaiból adódó legérdekesebb – már-már szórakoztató – következtetés éppen az, hogy az "új pólus" elmélet a számok felől nézve is színtiszta marhaság. A választási matematika szerint az egyetlen párt, amelyiknek az ellenzéki szövetség – legalábbis hosszú távon – nem feltétlenül érdeke, bizony maga a patás MSzP. 

A FIDESZ-rendszere ugyanis nem csak a legerősebbnek, hanem a másodiknak is relatíve több mandátumot juttat majd, mint amennyit a listás szavazatai alapján egy arányos rendszerben kapna. Ennek árát pedig a harmadik-negyedik-ötödik helyezettek fizetik meg. Így pl. az LMP, mely ha egyedül indul, írd és mondd „maximum 3-5 mandátumra” (!) számíthat.  Mivel pedig új kétharmad nélkül a FIDESZ választási törvénye az egész alkotmánnyal együtt hosszú időre érvényben marad, a kép 2018-ban, sem lesz alapvetően más.

Mindaddig tehát, amíg a jobboldal egységes, a demokratikus ellenzék meg elaprózza magát, semmilyen Orbánváltás nem lesz. Hobbitkák, fel lehet ébredni! A H&H tanulmánya számokkal bizonyítja: az önállóskodó ugrabugrálás tényleg csakis arra lesz elég, hogy az ellenzék pártjai egymást kölcsönösen lehetetlenné tegyék. No meg persze arra, hogy merőben terméketlen jelenlétükkel legitimálják az egész komédiát. Hiszen „többpártrendszer van, vannak választások, lehet feliratkozni, szavazni”, satöbbi.

Pont úgy, mint mondjuk 30 éve Honecker elvtárs alatt. Van az Egységpárt, és vannak a többiek, akiknek már a nevére se emlékszünk. Isten hozta Önöket az NDK-ban!

* * *

Ghostwriter most már a Facebookon is - csatlakozz hozzánk! (Lájk-link jobbra fent!)

Kétség nélkül: elégtelen

2012.08.06. 07:16

Sólyom feladta a leckét. Egyértelműen tartalmas, sok rétegű beszédet mondott pár napja az aszófői falunapon. És a sajtó, a bloggertársadalom rá is ugrott  témára. Az Index blogok ünnepeltek. A Varánusz szerint „a baloldali liberálisnak semmilyen alapon nem nevezhető ex köztársasági elnöknek nyakán is felforrt a víztorony, és eldurrant a búra az orbáni értelemben vett alkotmányosságon. Hányan lesznek még ilyenek? Hányan fognak még kiakadni Viktor ámokfutásán?” A Vincent szerint ” Az elnök beszéde fordulatot is jelenthet, ha képesek vagyunk arra, hogy fordulatként tekintsünk rá. (…) Sólyom László (…) Megfontoltan, kimérten és visszafogottan, leleplezte Orbán Viktor rendszerét.”

Tény: a beszéd több szempontból világosan és érthetően bírálja mindazt, amitől sokaknak van elegük manapság. Jó időre ad majd muníciót azoknak, akik nem akarják szó nélkül tudomásul venni, ha a kétharmad a talpuk alól elhordja lassan az egész országot. Nem akarom tehát tagadni Sólyom László beszédének értékeit. Ugyanakkor pontosan úgy vagyok vele, mint elnöksége egészével. Egy-egy szempontból nagyszerűnek, de több szempontból kevésnek, sőt félresikerültnek tartom. Legalábbis: olyan fogyatékosságokkal terheltnek, amelyek miatt semmiképpen sem elég ahhoz, hogy valami új, előremutató folyamat kiinduló pontja legyen.

 

1.,           Nem is feltétlenül arról van szó, hogy Sólyom László csak úgy volt hajlandó Orbánt kritizálni, hogy közben az ellenzék, mindenekelőtt a baloldal felé is jó nagyokat üt. Ezzel legfeljebb csak árnyalta azt a tudásunkat, amely korábban is megvolt: Sólyom markánsan jobboldali beállítottságú politikus. Szépen felmondta a Magyar Nemzet vezércikkeinek dédelgetett paneljeit – a bántó, igazságtalan, felháborító külföldi támadásokról, arról, hogy nincs itt se lopakodó fasizmus, se diktatúra. Sőt, még arra is képes volt, hogy  Orbán Viktor május elsejéjét - a békemenetet - „érthetőnek” nevezze. Nos, ezek az érvek, ha másra nem is, arra biztosan jók, hogy pl. visszagondolva 2006 őszére újra megnyugtathassuk magunkat: a „Kakukk” akkori fellépését valóban nem a pártatlanság, nem kizárólag az alkotmányosság védelme motiválta.

 

2.,           De mondom: nem ez a lényeg, a szöveggel vannak nagyobb bajok is. A legfontosabb  az, hogy olyan igenis alapvető problémákat, mint az állam világnézeti semlegességét (a keresztény Isten szerepeltetését az alkotmányban), a szexuális kisebbségek jogait (a házasság, mint férfi-nő kapcsolatát) és a magzati élet védelmét (ill. annak abszolutizálását) Sólyom László „mondvacsináltnak” minősített. Lehet, hogy a többség ezekkel a dolgokkal saját életében élesen nem szembesül, de elég beleképzelnünk magunkat egy-egy érintett bőrébe, hogy belássuk: alapvető jogok megadásáról, vagy megtagadásáról van szó. Ezek az ügyek nem egy szélsőségesen liberális minoritás vesszőparipái, hanem nagyon is valóságos kérdések, amelyekkel egy európai modern államnak nyitott, érzékeny módon foglalkoznia kell.  Sólyom László viszont egy vállrándítással elintézi az egészet – és az érintetteket is. Ebben a tekintetben egy granddal nem jobb annál, mint amit a FIDESZ nap mint nap produkál. És akkor a „cigánykérdésről” (így!), a jobbik szemérmetlen fajgyűlölő akcióiról, melyeket Sólyom meg sem említ, még egy szót sem szóltam.

 

3.,           Továbbmenve, azért még egy alkotmánybíróval is lehet talán vitatkozni arról, hogy amikor a fékek és ellensúlyok rendszere alapvetően sérül, amikor az alkotmányosság, az alkotmány már nem szab gátat a kormány működésének, amikor a választójog a gazdasági hatalom bebetonozásának eszközévé válik – ő maga sorolta mindezeket – vajon tényleg beszélhetünk-e demokráciáról. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy szerinte miért igen.

 

4.,           Végül, Sólyom nem pártvezér, és véleményes, hogy egy elnöknek milyen részletességgel, konkrétsággal kell, lehet napi ügyekben megszólalnia. Mégis, a problémák lehetséges megoldásának felvázolása még egy elemzőtől, egy egyetemi professzortól is elvárható bizonyos szinten. És innen nézve nem gondolom, hogy a helyi közösségekbe való visszavonulás, a szemlélődés, és a gondolkodás a mai helyzetben elégséges „program” lenne. Lehet, hogy megrögzött alternatívként valóban hiszi, hogy igen – de ha így van, akkor súlyosan téved. Ebból bizony nem lesz énekes halott, és ezt neki, mint egykori politikusnak, ezt igenis látnia kellene.

 

Összegezve: igaza van a Vincentnek, tényleg oda jutottunk, hogy manapság meg kell becsülni azt, ha egy jobboldali politikus az alkotmányosságért szólal fel, és világosan rámutat, ha nem is az összes, de legalább egy sor alapvető bajunkra. Azt azonban, hogy ez a beszéd fordulat lehetne, egyáltalán nem gondolom. Sólyom László Aszófőn is csak régi önmagát adta. A markánsan jobboldali, minden alternatív indíttatása ellenére meglehetősen elitista – sőt, mondhatjuk: életidegen – tudóst, aki a napi politikában bizony esetlenül mozog. A vezéréhez vallásos engedelmességgel ragaszkodó jobboldalt az ő jogtudósi fintorgása nem fogja "megerjeszteni". (Már csak azért sem, mert a trezor kulcsa és az összes kinevezési pecsét is Orbánnál van, ugyebár). De beszédéből a baloldali pártok sem fognak erőt meríteni, hiszen Sólyom végső soron a FIDESz-szel egy kalap alá vette őket. Akkor pedig mire volt jó ez az egész azon túl, hogy megtudjuk, amit egyébként is tudtunk: hogy Sólyomnak sem tetszik rendszer?

Aszófőn tehát újra a kiválóan felkészült, időnként lenyűgöző gondolkodó állt elénk, aki azonban tökéletesen alkalmatlan arra, hogy bajainkon érdemben segíteni tudjon. Ha pedig exelnökünk csak ennyire képes, akkor továbbra sem hiányzik a magyar belpolitikából.

 

* * *

Ghostwriter most már a Facebookon is - csatlakozz hozzánk! (Lájk-link jobbra fent!)

A vak ló bátorsága 2.

2012.08.02. 16:40

 

Tegnapi blogomra - a FIDESZ-féle választási rendszer kritikájáról - felfigyelt a Mandiner blog egyik szerzője TuRuL_2k2 is.

http://mandiner.blog.hu/2012/08/02/ajanloszelvenyek_korzetek_regisztracio_az_ordogi_valasztasi_rendszerrol.

A poszt igyekezett tételesen vitatni az eredeti cikkem állításait, és nem tagadom, voltak megfontolandó érvei. Nem kételkedem abban sem, hogy a szerző jobban elmélyült a témában, mint amire nekem lehetőségem volt. Ennek ellenére, véleményem nem változott. TuRuL-nak válaszoltam a Mandiner blogon is, egy komment keretében. De az érdeklődő "ghostreadereknek" - a technikai részletekbe most már bele nem menve - most itt is közzéteszem a lényeget.

A választási rendszer szakmai elemzése tekintetében nekem a kiindulópontot a Haza és Haladás elemzése jelenti. Ismerem a szerzőket, és alaposan elolvastam a posztokat is. Semmi kétségem afelől, hogy nem az elfogultság vezette őket amikor kijelentették: az új rendszer nem demokratikus.

Link: hazaeshaladas.blog.hu/2011/11/25/tul_a_demokracian_az_uj_orszaggyulesi_valasztasi_rendszer_modellje_2_resz.

Természetesen sokfajta igazságos választási rendszer létezik. Arányos is, többségi elvű is, vegyes is. És az is tény, hogy minden rendszer mellett fel lehet hozni pro és kontra érveket. Azonban, nem hallottam még olyan érvet, ami elfogadható módon megindokolta volna, hogy

  • miért kellett egy egyébként 20 éve általánosan elfogadott rendszert alapjaiban felrúgni
  • miért kellett ezt a másik oldal bármilyen érvének meghallgatása nélkül megtenni.

Az egyetlen létező ugyanaz, mint az alkotmányozás esetében. "Mert csak. Nekünk - a FIDESZ-nek - ez így volt jó". Ez pedig - nem hiszem, hogy bárki meg tudna győzni az ellenkezőjéről - nem demokratikus alapállás. Antidemokratikus kormányzásra kétharmados többség sem ad felhatalmazást. A kétharmados törvények pedig nem egyszerűen azért kétharmadosak, hogy nagyobb többség kelljen a megváltoztatásukhoz, hanem azért, hogy egyik politikai oldal se tudja őket egyedül átírni.

A FIDESz-féle választási rezsim alapvetően rossz, mivel nem arányosabbá, hanem még aránytalanabbá tette a választási rendszert, holott már a korábbi is kétszer produkált olyan helyzetet, amikor a kormányoldalnak egyedül is megvolt a lehetősége az alkotmányos rend teljes átszabására. 1994-1998 közt nem láttuk meg, hogy ez mekkora nagy baj, pedig, akkor talán a veszély elhárítható lett volna. Az, hogy az egykori kommunista Horn Gyulában akkor több önmérséklet volt, mint az egykori antikommunista Orbán Viktorban, egyértelműen bizonyítja, hogy az 1990 utáni magyar bal- és jobboldal alapvetően másként gondolkodik a demokráciáról. Ezért sem tudok mit kezdeni azokkal az - egyébként elég cinikus - érvekkel, hogy Orbán csak azt tette, amit a másik oldal is megtett volna. Nem, nem tette volna meg, és nem is nem is tette meg, amikor tehette volna. Mint más esetben - pl. az államigazgatás 2010-es lefejezésekor - ezúttal is azt mondom, amit a FIDESZ manapság művel, az nem csak a nyugat-európai, hanem az egyébként zsenge magyar demokratikus hagyományokba sem fér bele.

Egy rossz választási törvény nem csak azoknak kellene, hogy fájjon, akik a következő választást történetesen elveszítik majd, hanem mindnekinek, aki stabil demokráciában szeretne élni. Annak ugyanis lételeme lenne, hogy ne mindig ugyanaz az oldal győzzőn, viszont aki győz, ne kapjon akkora többséget, ami elég arra, hogy a másik oldal érveit mindig és minden körülmények között lesöporhesse.

Összegezve, fenntartom, hogy a FIDESZ új választási törvénye antidemokratikus törekvések szolgálatában, antidemokratikus módon született,. Ez pedig már önmagában is elégséges ahhoz, hogy alaposan gondolkodóba essünk: elfogadhatjuk-e azt törvényes, demokratikus, legitim választások alapjaként. Ezt mondta Debreczeni József, nem többet, és én még mindig egyetértek vele.

* * *

Ghostwriter most már a Facebookon is - csatlakozz hozzánk!
(Lájk-link jobbra fent!)

A vak ló bátorsága

2012.08.01. 15:48

Debreczeni József az ATV-ben, és – szerintem akaratlanul – bedobta az ötletet: az ellenzéknek meg kellene fontolnia a 2014-es választás bojkottját. Nem hinném, hogy a DK bármilyen vezető testülete ezt már megvitatta volna (mert akkor azt nem Debreczeni és nem az ATV-ben jelenti be). Egyszerűen kibukott belőle a közíró, és elfelejtette, hogy ő most politikusként ült Kálmán Olgánál.  Mondhatnánk tehát, hogy Debreczeni mellényúlt.

Mondhatnánk azt is hogy Debreczeninek bizonyára „elmentek otthonról”. Hiszen nincs más út az Orbán-kormány leváltására, mint az, hogy éljünk a demokratikus jogainkkal, és igenis elmenjünk választani. Mert ha a nép úgy akarja, akkor Ovinak úgyis mennie kell majd. És mondhatnánk szimplán azt is, hogy Debreczeni egyrészt hülye, másrészt meg Gyurcsányista – mely kettő nyilván összefügg – úgyhogy tolja el innen a biciklit, de villámgyorsan. (Miként pl. a Varánusz Blog nagyjából mondja is).

Valóban ennyire egyszerű volna? Vegyük csak sorra Debreczeni érveit – miért gáz, ahogy a FIDESZ átírta a választójogi törvényt:

      1. Átrajzolták az egyéni választókerületeket, méghozzá úgy, hogy lehetőleg mindenütt a hagyományosan a jobboldahoz húzó választói csoportok legyenek kényelmes többségben;
      2. Megemelték a jelöltállításhoz szükséges kopogtatócédulák minimális számát, lerövidítették az összegyűjtésükhöz rendelkezésre álló időt – ami megint egyértelműen a Kubatov-pártnak kedvez, és igencsak megnehezíti, hogy a kis pártok akár egyéni jelölteket, akár területi listát tudjanak állítani;
      3. Egyfordulós választás lesz, ami – különösen a mai realitások mellett – nagyjából lehetetlenné teszi, hogy a kisebb pártok együtt állítsanak alternatívát a FIDESZ-blokk ellen;
      4. Az egyéni mandátumok megszerzéshez nem kell elérni az 50%-os többséget – magyarán a FIDESZ, relatíve legnagyobb pártként simán elviszi nagyjából az összes választókörzetet;
      5. Választójogot adtak a határon túli magyaroknak – nyilván nem függetlenül attól, hogy FIDESZÉK igencsak bíznak abban: ők bizonyára a „nemzeti” táborra szavaznak majd, és pár tízezer felvidéki, meg erdélyi elég lesz ahhoz, hogy ha kell, megfordítsa az eredményt;
      6. Bevezetik az előzetes választói regisztrációt – hogy elriasszák a bizonytalan választókat, akik között jelenleg - úgy néz ki – többségben lennének azok, akik a végén, ha elmennek, a baloldalra szavaznának.


A FIDESZ természetesen azt mondja: a fenti lépések mindegyike a demokrácia szabályain belül van. A kerületekkel való bűvészkedés (gerrymandering) egyenesen az USA-ból származik. A regisztrációt a franciáktól tanulnánk el. Az egykörös többségi választást meg a britektől. A kopogtatócédula 20 éve velünk van, nem gáz, ha szigorítunk, hiszen a körzetek is nagyobbak. A rövid választási időszak meg spórol a pénzzel – ami különösen jó lesz az ellenzék kicsi és szegény pártjainak, pláne ha a válságra való tekintettel esetleg megvonjuk tőlük az állami támogatást. A regisztráció könnyű lesz, és különben is, tessék már ennyit megtenni a Hazáért! Aki meg nem akarja, hogy idegenbe szakadt nemzettestvéreink itthon is szavazzanak, pedig azt még a románoknak is lehet, az egyszerűen egy rohadt pondró.

Nagyjából ezek a két oldal érvei.

Hozzáértők mindenesetre kiszámolták, hogy az ellenzéknek – feltéve, de nem megengedve, hogy esetleg mégis meg tudná magát szervezni – listán kb. 4-5%-kal többet kellene szereznie a FIDESz-nél, hogy egyáltalán esélye legyen a parlamenti többség megszerzésére. És ha 2002-ben vagy 2006-ban ezek a szabályok lettek volna érvényben, akkor bizony már 15 éve Orbán Viktor kormányozna Magyarországon. Ez pedig egyértelműen azt jelenti: a magyar választási rendszer jelen formájában alkalmatlan arra, hogy hiteles képet adjon a választói akaratról.

Na de akkor mit tehet az ellenzék? Természetesen beleállhat a csatába, és mondhatja azt, hogy mi akkora spílerek vagyunk, hogy így is megnyerjük. Igazán szép, igen tökös dolog lenne. Ahogy tökös dolog lenne majd tehetetlenül végignézni azt is, ahogy pl. a választókörökből majd esetleg kitiltják az összes párt képviselőit (hiszen van elég semleges állami hivatalnok), a kizárólag Orbán-fanokból álló Országos Választási Bizottság pedig szépen, egyhangúlag eldönti majd a választási eljárással kapcsolatos összes vitát. És ha valaki még mindig ugrál, a Handó Tünde által kijelölt bíró majd igazságot szolgáltat neki.

A fentiekből számomra két dolog következik:

      1. Debreczeni József nem beszélt hülyeséget. Hülyeség az lenne, ha végig se gondolnánk, amit mondott.
      2. Ha majd egyszer lesz rendes ellenzékünk, olyan, amelyik eséllyel száll szembe az Orbán rendszerrel, akkor vegye, vetesse elő újra a választójogi törvényt, és tegyen meg mindent azért, hogy 2014-re legalább az esélyegyenlőség minimális feltételei adottak legyenek.

 

Igenis ott szeretnék lenni a 2014-es választásokon, mert tudom, hogy egy bojkott önmagában nem oldana meg semmit. Ahogy egy olyan választási komédia sem, ahol előre tudjuk, hogy azt csakis egyvalaki nyerheti meg.

Hallgatom Orbán bálványosi mondókáját, és azt kérdezem magamtól, hogy a Kedves Beteg vajon tényleg világtörténelmi léptékű gondolkodónak képzeli-e már magát, vagy csak a választóit nézi megint teljesen debilnek.

Bizonyára hallották: Orbán éves „hegyi beszéde” alkalmából kinyilatkoztatta: a jelenkor válsága az EU, mint szervezet válsága. Ennek oka pedig jelesül az volna, hogy Brüsszelt zavaros fejű bürokraták irányítják, akiknek a libák lelki boldogsága, a tyúkketrecek mérete, és az uborka görbülete fontosabb, mint az emberek jóléte. Ráadásul, ezek a felelőtlen könyökvédősök nem hogy nem segítik, hanem egyenesen meggátolják Európa nemzeteit abban, hogy megtalálhassák a gödörből kivezető utat. Egységről prédikálnak, pedig az európai népek nem akarnak eggyé válni, hanem meg akarják őrizni önazonosságukat, kulturális és politikai önállóságukat.

Orbán mondandója tartalmi szempontból alapvetően érdektelen – lévén tökéletesen mainstream.  A nacionalista, euroszkeptikus politikusok évtizedek óta papolnak a „nemzetek Európájáról”, különösen ha úgy gondolják, hogy a brüsszeli történések épp nem az ő aktuális érdekeiket szolgálják. Pont, mint Orbán esetében. Ha pedig az illető politikus nem csak nacionalista, hanem populista is, az olyan primitív - és hazug - kliséktől sem riad vissza, mint az uborkagörbület felemlegetése.

Attól persze, hogy valami nem új, még lehetne igaz. Orbán pechjére azonban pont múlt pénteken tették közzé egy friss nemzetközi kutatás (Eurobarometer) eredményét, mely szerint Európa lakóniak 84 – mondom: nyolcvannégy – százaléka úgy gondolja, hogy a válságból kivezető út a még szorosabb integrációban keresendő.

Orbán tehát lelkes erdélyi hallgatóságát avítt közhelyekkel traktálta, amelyek ráadásul nem is vágnak egybe az általa tanúként megidézett európai népek véleményével. Akkor pedig csak két lehetőség marad.

  • A., Hat év miniszterelnökösködés után még mindig nem érti, hogy az EU mi fán terem.
  • B., Manipulálni akar. Azért szidja az Uniót, mert harcban áll vele, és arra van szüksége, hogy választói az egész brüsszeli társaságot, amennyire csak lehet, ostobának, sőt,  a nemzet ellenségének is tartsák.

A döntést minderről a magyar választóknak kell majd előbb-utóbb meghozniuk. Akkor majd ki fog derülni, vajon tényleg sikerül-e Orbánnak Magyarországot újra elidegeníteni a Nyugattól; és a magyarok mekkora része lesz hajlandó megfelejtkezni arról, hogy „kompország” legjobbjai évszázadok óta semmit sem akartak jobban, mint hazánkat egyenrangúként az európai nemzetek közösségéhez kötni. Kiderül az is, hányan hiszik el azt a dajkamesét, hogy a Brüsszelben megszülető jogszabályokhoz (beleértve példának okáért a tyúkketrecekre vonatkozó szabályozást is) a magyar kormánynak, és személyesen Orbán Viktornak semmi köze, és hányan tudják: a FIDESZ által gondosan szétvert állami  költségvetés már régen összeomlott volna anélkül az évi nettó ezer milliárd forint nélkül, mellyel az Unió támogat bennünket. Megtudjuk majd, hányan hajlandóak átvenni minden bornírt baromságot, amivel Orbán a magyarokat az EU ellen próbálja hangolni, csak azért, hogy a hatalmát még egy pár évig megtarthassa. És megtudjuk azt is, hívei közül hányan vallják be maguknak: ha nem lenne az Európai Unió, akkor Orbán Viktor valószínűleg nem járkálhatna rendszeresen és háborítatlanul az erdélyi havasokban, hogy elvesztett itthoni választói helyett újakat toborozzon.

Attól, hogy Orbánt Brüsszelben bárki komolyan vegye, nem kell tartanunk. Azt a tankönyvet, amelybe az európai gondolat megújítójaként ő bekerülhetne, sosem fogják megírni. A bálványosi beszéd így alapvetően nem több mint lábjegyzet, egy kor (vagy: kór) dokumentum a sok közül. Feltéve persze, hogy a magyarok többsége végül nem jut csakugyan arra a következtetésre, hogy itt Európában már megint mindenki hülye - csak mi vagyunk helikopter.

"Ne a tükröt szidd..."

2012.07.28. 15:12

Hatalmasat szólt a miniszterelnök minapi beszéde a Vállalkozók Országos Szövetsége előtt. Őszintén: nem értem, hogy miért. Illetve: nem értem, hogy miért úgy, ahogy.

Nem értem egyrészt azért, mert szerintem Orbán Viktor semmi újat nem mondott. És különösen nem mondott semmi olyat, ami ne következne egyenes módon eddigi politikájából. Korábban is többször elszólta magát, a „centrális erőtérről”, vagy arról, hogy „egyszer kell csak győznünk, de akkor nagyon” (oszt’ jónapot). Ahogy elszólta magát minden alkalommal, amikor saját magát azonosította a nemzettel, kizárva abból a vele ellentétesen gondolkodókat. Amikor átírta az alkotmányt, meg a választási törvényt, és az összes lényeges magyar jogszabályt is a maga önző érdeke szerint. Amikor nevében és szellemében eltörölte a Köztársaságot, és bevezette helyette a maga félázsiai politikai rendszerét. Na, az volt a felháborító, nem az, hogy tart egy beszédet, ahol egyszer kivételesen megmondja az őszintét.

De nem értem azt sem, hogy a domináns reakció miért a sértett önérzet, a „nemzetgyalázás” felett érzett honfiúi felháborodás. Az, hogy a magyarok honnan jöttek, nagyjából ténykérdés. Ahogy egyébként az is, hogy az országban élők túlnyomó többségének nagyon is vegyes a származása, tehát, ha akarja, tarthatja magát ázsiainak, szlávnak, svábnak, zsidónak vagy akár normannak is. Ha Nimród nem kóser, a legtöbben találunk a családfánkon más atyafiságot is. Azok a magyarok, akikre érdemes felnézni – mint Petőfi, József Attila, és még oly sokan mások – a vegyes származásukból erőt merítettek (v.ö. pl. Szent István király idevágó gondolataival). A származásukba belerokkanni csak az olyan percemberkék szoktak, mint Szegedi Csanád. Azok, akiknek az önképe egy szánalmas hazugságra, önmaguk megtagadására épül. Különben is, miért lenne az ezer évvel ezelőtti ázsiai származás ma bármilyen szinten dehonesztáló?!

Hülyeség lenne tagadni azt is, hogy a magyar politikai hagyomány lényegileg különbözik a nyugat európaitól. A sok százéves polgári fejlődés, az évtizedes, esetleg évszázados demokratikus berendezkedés ránk egyáltalán nem jellemző. Rövid pillanatoktól eltekintve a magyarok ötszáz éve idegen uralom alatt, és / vagy diktatúrákban éltek. Ez pedig nyilván másmilyen közösséget, nemzettudatot eredményez, mint a hanyatló nyugaton. Szóval, Orbán ebben sem hazudott. Sőt, félek, még csak nem is tévedett. Egyszerűen a pofánkba vágta azt, hogy mit érlel a sorsa annak az országnak, ahol a FIDESZ-nek még ma is elsöprő többsége lehet. Igen, Orbán cinikus módon a képünkbe röhögött. Igen, megint félrecsúszott a felkent néptribun cirádás maszkja – de ahhoz, hogy valaki ezen ennyire megdöbbenjen, vagy meglehetősen naívnak, vagy farizeusnak kell lenni. Annak pedig, hogy sértődéssel reagáljunk, a világon semmi értelme sincs.

Sokakkal, sokszor vitatkozom arról, hogy vajon felelőssé tehető-e a magyar választó azért a rendszerért, amelyben élünk. A véleményem nem szokott népszerű lenni: meggyőződésem ugyanis, hogy igen, teljes mértékben. Bennem 2010-ben sem volt semmi kétség afelől, hogy mi lesz, ha Orbán hatalomra kerül. Sokaknak másoknak sem – és sokan világosan ki is mondták még a választások előtt: ha a FIDESZ kétharmadot kap, nagy baj lesz. Persze, őket a többség akkor mind szélsőségesnek, vagy idiótának tartotta. „Azt, itt, Európa közepén úgysem lehet. Ne tessék szegény Orbánt démonizálni!”. Nehéz dolog felismerni, hogy tévedtünk, amikor – mi így együtt – egy ilyen emberre, ilyen társaságra rábíztuk az országot. Még nehezebb lesz elismerni, és ne adj isten átértékelni egyet és mást a közelmúltunkból. Igen, akár abból a sajnos elmúlt nyolc évből is.

Az, hogy demokráciában éljünk, nem történelmi jussunk. Nem mert „félázsiai népség” lennénk, hanem azért mert egyetlen népnek sem történelmi jussa. A demokráciáért meg kell küzdenie minden generációnak, ahogy megharcoltak érte a ’48-asok, az ’56-osok, és a ’89-esek. Ahogy mi most állunk, a küzdelmet nagyjából újra kell kezdenünk. A Magyar Köztársaság meghalt. A mi nemzedékünk hagyta, hogy meghaljon. Ha nem tetszik az eredmény, akkor nekünk is kell feltámasztani.

Orbán Viktor beszéde nem sértés – csak világos beszéd. Egy végletekig magabiztos, győztes politikai vezér melldöngető szónoklata. A magyar politikai közösség többsége – legalábbis az aktív választók többsége – által mindmáig támogatott világkép konzisztens kifejeződése. Aki azt gondolja, hogy Orbánnak nincs igaza, hogy mi nem ilyenek vagyunk, ne nyafogjon, hanem tegyen ellene. Igen, mindenkinek megvan rá a lehetősége.

Orbánisztán - forever

2012.07.19. 00:34

A „Nem Tetszik a Rendszer?!” blog az elmúlt három napban cikksorozatot közölt az ún. „rendszerkritikus erők” - LMP, Milla, 4K!, Szolidaritás - esélyeiről a következő választásokon a „kartellpártok” - FIDESZ ("+Jobbik"), MSzP, DK - ellen. A cikksorozat tényekkel akarta bizonyítani: 2012 korszakhatár a magyar politikában.

A szerző, Csigó Péter – két párszáz fős online felmérés, és egy a „politikailag aktív fiatalok” - értsd: egyetemisták, főiskolások, mint reprezentatív közeg (!!!) - pártválasztási szándékait vizsgáló másfélezres kutatás eredményeiből nehezen követhető logikai ugrabugra után arra jutott, hogy a következő választásokat eldönteni hivatott ("fiatal, tájékozott") népesség pártpreferenciái lényegesen eltérnek az eddigi időszakot meghatározó ("szépkorú", ásatag) szavazókétól. Sokkal kevesebb köztük a Fideszes, MSzP-s meg DK-s, és sokkal több az LMPs, és a civilekkel, az "újbaloldallal" szimpatizáló polgár. Úgyhogy, nem lehet kétséges, kié a Magyar Jövő. Különösen, hogy a bizonytalanok és rejtőzködők többsége is az LMP / Milla / 4K! tábort erősíti majd. (Bár az erre vonatkozó adatcunamit  szintén nem leltük a cikkben.)

Nincs tehát más teendő, mint még 5-10%-ot kiharapni a „kartellbaloldal” táborából, akkor már „egy súlycsoportba kerülnek" az MSzP-vel, és képesek lesznek kikényszeríteni az „oligarchikus” exkomcsik belső megújulását is. És tényleg: milyen gyönyörű, szinte filmszerű a kép: az újbalos Luke Skywalker jó útra téríti a setétlelkű szoci Darth Vadert. Együttesen legyőzik a gonosz császárt – és eljő az Új Köztársaság. Vader pedig szépen, diszkréten kileheli a lelkét, átadva helyét az új nemzedéknek.

Most komolyan: sírjunk, vagy nevessünk?! Az ilyen és ehhez hasonló fantazmagóriák láttán egyre kevésbé tudom, miért kellene abban reménykednünk, hogy itt 2014-ben bármi is változni fog. Pusztán matematikai – és nem politikai – alapon végiggondolva a lehetőségeket:

  1. az Áder-Kubatov-féle választójogi  törvény alapján a Fidesz akkor is megnyeri a következő választást, ha listán négy-öt százalékkal kevesebbet kap az ellenfeleknél. Az egész LMP frakció tök hiába asszisztálta végig "javaslataival" a vonatkozó törvényhozási komédiát. (Vagy ezt már el tetszettek felejteni?)
  2. Ha esetleg, valami természeti katasztrófa miatt mégsem nyernék meg, az LMP olyan simán beáll a narancsokkal koalíciózni, hogy ihaj. De ez még ugyanúgy Orbán-kormány-lesz, mint a mostani. A rendszert legalábbis nem fogja megváltoztatni. Marad az áporodott alkotmányunk és az egész korrupt, mikszáthi rémlátomás, amit Fideszék az utóbbi időkben köré(nk) építettek.
  3. Ugyanez van – a nagy semmi – ha esetleg nagykoalíció jönne, mert az LMP esetleg (mondom: esetleg...) mégse kap pl. Dunaújvárosban 12 helyett 12.000 szavazatot, és valakinek a FIDESZ-ben mégiscsak ciki lesz Semjén Zsoltot Vona Gáborra cserélni.
  4. Mert egyébként egyáltalán nem lesz ciki. Na jó, esetleg ideszól Frau Merkel, és narancsék megállnak egy kisebbségi FIDESZ kormánynál, külsős Jobbik támogatással (4/B).

Az a helyzet, hogy a fenti opciók jelenleg egytől-egyig valószínűbbek, mint az, hogy 2014-ben valódi változást elérni képes demokrata, szabadságpárti, européer kormányunk legyen. Nekem, mint egységsugarú ellenzéki választópolgárnak pedig lassan tényleg nincs már türelmem ehhez a sok önjelölt újbaloldali messiáshoz, akik csak arról tudnak beszélni, hogy rajtuk kívül mindenki erkölcsi nulla. És egyébként is kizárólag értük csápol az a „politikailag aktív rendszerkritikus tömeg”, amellyel állítólag majd meg lehet nyerni a következő választást.

Nem értem, hogy ez a sok álomgyáros melyik „romkocsmából” támolyog elő. Azt a bizonyos "új politikai pólust", amire az egész újbaloldal légvárai épülnek, évek óta egyetlen közvélemény-kutató, vagy szociológus se tudja kimutatni. Csigó Péter se. Pedig közben már a Higgs-bozon is megvan.

Attól tartok, „kartellpártokon” innen és túl, abszolút feleslegesen froclizzuk egymást azzal, hogy a nem létező ellenzéki kerekasztalnál, ahová a legtöbben igazából le se akarnak ülni, kinek kell majd előre köszönnie, és hogy pl. szociknak pontosan milyen oldószerrel is kellene fertőtleníteniük a micsodájukat ahhoz, hogy a szépséges Milla ágyba bújjon velük – persze szigorúan úgy, hogy az aktus végén szűz maradhasson.

Lehet, hogy tényleg hagynunk kellene a fenébe az egészet. Törődjünk bele: maradunk Orbánisztán – talán örökre… Erre vagyunk képesek. Ezt érdemeljük saját magunktól.

 

 

Orbán a Parlamentben ma délután leverte a Gonosz Birodalmát. A hét végi EU-csúcsról szólva kihirdette, hogy a Kohéziós Alap forrásainak visszaadásával az EU írásban bocsánatot kért Magyarországtól, egyben pedig szentesítette mindazt, amiért az elmúlt időben kritizált bennünket. Sőt: remeg, hogy az egészet minél gyorsabban utánunk csinálhassa.

Megszokhattuk már: a FIDESZ bevett kommunikációs módszere, hogy a fontosabb politikai eseményeknek, ha érdeke úgy kívánja, a leghajmeresztőbb olvasatokat adja. Ezt a magyarázatot aztán a papagáj-kommandó addig-addig ismétli, amíg azt a közvélemény nagyobbik része – legyen szó bármekkora baromságról – igazságként, de legalábbis legitim magyarázatként szépen be nem nyalja. Amit a kormányfő ma állított, ismét a „hajmeresztés” kategóriájába tartozik. Az EU-pénzek felfüggesztésének felfüggesztése legfeljebb a 2013-as költségvetés tervszámairól szól. Bocsánatkérést, visszakozást még a pár hónappal ezelőtti, ellentétes döntés tekintetében sem jelent. Magyarország rehabilitációjáról meg pláne szó sincs.

Egy EU csúcs, persze, ritkán izgatja fel a közvéleményt. A magyar nagyon nem beszél nyelveket. Hogy a sok külföldi mit össze nem hord rólunk, legfeljebb azt a pár hülye libsit érdekli. A többinek nagyon is jó a „lángoktól ölelt kis ország”, az örökös meg nem értettség szerepe. Aki pedig a világot a parndorfi bevásárlófalun túl is tanulmányozni akarta, már úgyis elment innen.

Pedig ezúttal valóban fontos dolgok történtek az Európai Tanácsban. És mi alighanem kimaradunk a buliból, mert – hiába fizettük ki a repülőjegyét – Orbán Brüsszelben pont az ellenkezőjét látta annak, ami valójában történt. Az állam- és kormányfők múlt heti találkozója ugyanis arról szólt, hogy Európa arra akar menni, amerre Ovi a legritkább esetben szokott. Jelesül: előre. Egy még szorosabban együttműködő, modern közösség, nem pedig a belterjesség, a 27 cirádás, kellemesen lószarszagú skanzen irányába.

Orbán 2011-ben, az EU soros elnökeként – azon kevés alkalommal, amikor egyáltalán megengedték neki, hogy megszólaljon – képtelen volt érdemi tartalmat adni a maga kreálta „Erős Európa” szlogennek. Manapság, de Gaulle-t másolva, a „nemzetek Európájáról” hadovál. Ilyeneket nagy, erős, sikeres országok vezetői szoktak mondani. Ők is leginkább akkor, ha konkrétan akarnak valamit, és pár adu is van a kezükben. Orbánra, Magyarországra egyik sem igaz. Továbbra is nyakig ülünk a kakiban, úgyhogy talán nem ez a megfelelő idő, hogy a leghangosabban csipogjunk – ráadásul hülyeségeket.

Ha Orbán a brüsszeli teremben is azt mondta, amit itthon, akkor minden okunk megvan az elkeseredésre. Miközben a többi tagállam az integráció minőségileg új lépcsője felé indul, Vezérünk érdemi számvetés helyett már megint csak a saját látnoki nagyszerűségéről szóló mesékkel etet minket. A rezgőszemű Matolcsy pedig az Európai Birodalom képével riogatja az ártatlan óvodás gyerekeket.

És lassacskán már mi is elhisszük neki, hogy a Magyarnak se az euró, se az Unió nem hiányzik. Meg hogy nem mi megyünk a rossz sávban, szembe a forgalommal, hanem mindenki más.

Tükröm, tükröm…

2012.06.08. 13:52

A minap az egyik beszélgetős műsorban egykori miniszterünket hallgattam. Hivatalában annak idején azt mondta: nem politikusként, hanem szakemberként vállalt feladatot – és ezt mondja magáról most is. Mármint, hogy szakember, nem politikus.

Szakemberünk azt fejtegette, hogy 2010-ben a magyar választók racionális döntést hoztak. A választás eredménye - még kétharmaddal is - szerinte azért volt racionális – értsd: „értelmes”, „okos” – mert "akkoriban a FIDESZ mutatott kormányzóképességet”. Persze, "aztán csalódnunk kellett", ő is csalódott abban, amit a narancsuralom produkált.

Régóta gondolkodom, vajon elvárható volt-e a magyar választóktól, mint politikai közösségtől, hogy „ne csináljnak kétharmados FIDESz-uralmat”? Nyilván, sokan a kérdésre is felszisszennek: hogy a pokolba tudta volna Mari néni megakadályozni a kétharmadot? Igen, a kérdés alapja az a feltevés, hogy a választói magatartás, bár egyéni döntések összessége, a közösség szintjén is vizsgálandó. A közösség tagjainak pedig a választási eredményt nem csak egyénként, hanem közösségként is el kell fogadniuk, viselve annak minden következményét. Akkor is, ha utóbb az tévedésnek bizonyul. Másként fogalmazva: Orbán Viktor az én miniszterelnököm is. Pedig…

Volt miniszterünk ennek az ellenkezőjét mondta: olyasmit, amit – gyanítom – a magyar választók többsége örömest aláírna. Azt, hogy „nem tehetünk róla”. Orbán (is) átvert minket, így, mivel nem azt tette, amit ígért, nem is felelünk azért, amit csinál.

Szerintem ez hülyeség. És attól tartok, hogy ha elhisszük, akkor, mint már annyiszor, történelmi méretű önbecsapás részesei vagyunk. És máris sűrű, tömött sorokban, menthetetlenül masírozunk a következő orbitálisan eltolt kormányzás felé.

Ma a magyar nemzet Orbán védhetetlen országlásával pontosan ugyanazt csinálja, amit Horthyval, Kádárral, Trianonnal is. Nem merünk teljes valójában szembe nézni vele, és főként nem merjük Orbánban meglátni saját magunkat. Igen, a liberálisok, baloldaliak is. Ebből pedig két dolog következik. Az első, hogy mivel nem mondjuk ki egyértelműen az igazat – miszerint ami ma folyik az abszolút tűrhetetlen, antidemokratikus, gazdaságilag és társadalom-politikailag primitív és öngyilkos – a következő kormány azt fogja hinni, hogy egy csomó mindent folytatnia kell abból, amit Orbán és egynéhány elődje csinált. A második pedig az, hogy továbbra sem leszünk képesek semmilyen érdemi fejlődésre, mert annak alapja a minimális szintű nemzeti egység, ami viszont nem épülhetne másra, mint az önismeretre.

És ugyanezért látjuk azt, hogy a Parlamenten belül és kívül két, egymást végletekig meg nem értő tábor folytat gyilkos harcot. Azért, mert nem merünk, és igazán sosem mertünk tükörbe nézni, így egyszerűen nem tudjuk, kik vagyunk. Nincs közös múltunk, és ezért nincs közös jövőnk sem.

Nem értettük meg, hogy bár Trianont nem érdemeltük meg, ártatlanok sem vagyunk benne. Hogy a Horthy rendszerre nincs semmilyen mentség: az ördögnek lelkünket (és honfitársaink életét) odadobni még az anyaföldért sem lehet. És hogy eladtuk magunkat Kádárnak is, a tömött hasunkért cserébe megfelejtkezve arról, hogy a legvidámabb barakk, ahol dorbézoltunk, ártatlanul kivégzett emberek sírja felett állt. Most meg azt nem akarjuk megérteni, hogy – mindegy, gyűlöletből-e, vagy rövidlátásból – mi szabadítottuk magunkra a kétharmadot, és mi szabadítottuk Európára Jörg Haider reinkarnációját. Úgyhogy teljes tart minket tök hülyének fél Unió. És ezért kapjuk – mi, és nem csak Orbán – azokat az irdatlan sallereket.

Felelősek vagyunk a történelmünkért. Ha elkövettünk valamit, akkor azért. Ha mások követtek el velünk valamit, akkor azért, ahogy azt kezeljük. Ha majd nem mindig csak másokban keressük a hibát, hanem magunkban is, több erőnk lehet meghallani és megérteni egymást. Ezért kellene egyszer végre nem a számonkérésre, hanem az önvizsgálatra szavazni. Az önfelmentés nem lesz megoldás az Orbán-rendszer lezárására sem. A tiszta lelkiismeret alapja nem a felejtés, hanem a kíméletlen szembenézés saját magunkkal. Egy szakember-miniszter számára különösen.

Mondjátok meg Júliának...

2012.05.16. 23:02

A pécsi Egyetem eredmény nélkül zárta le a vizsgálatot Gyurcsány Ferenc dolgozata ügyében. A DK szerint "megdőlt a plágiumvád". Az MN szerint "Gyurcsányt nem tisztázták".

Közben (nem) mellesleg kiderült:

  • nem igaz, hogy Gyurcsány Ferenc nem írt tanári diplomamunkát;
  • nem igaz, hogy nem volt gyakorlótanításon, nem igaz, hogy nem teljesítette az államvizsga-követelményeket;
  • a fenti hír forrásául szolgáló iskolaigazgató szerint a Hír TV a tudta nélkül vette fel szavait, és az anyagot meg is hamisította;
  • nem igaz, hogy a volt miniszterelnököt törvénytelenül vették fel közgazdász-hallgatónak;
  • Pécsett - és másutt - nem szokatlan, hogy hallgatók azonos címmel adnak be diplomadolgozatot.

A Hír TV állításait fenntartja. A közvélemény Rozs Szabolcs dolgozatát - bár megvan - nem láthatta. Gyurcsány Ferenc akkori bírálója, aki egyébként még az ügyben érdemi információval rendelkezhetne, nem állt a nyilvánosság elé. A Gyurcsány-dolgozat pedig továbbra sincs meg.

A hetivalasz.hu-n olvasom, hogy a Nézőpont szerint az emberek 92 százaléka hallott a Gyurcsány Ferencet ért plágiumvádról. 62 százalékuk szerint emiatt Gyurcsány Ferencnek végleg távoznia kell a közéletből. A Fidesz szavazók 74, a jobbikosok  68, és az LMP támogatók 54%-a gondolja így. Az MSzP-sek 74%-a szerint viszont nincs oka visszavonulni.

Eddig a tények. Személyes véleményem három pontban foglalható össze.

Ad 1.: A Nézőpont kutatásából az látszik: Gyurcsány Ferencnek valószínűleg ugyanannyi híve van most, mint a botrány előtt. Még akkor is, ha rengetegen vannak, akik ki nem állhatják. Végső soron azonban: Feltót megint nem tudták kinyírni. Legfeljebb megint kicsit összébb kovácsolták a táborokat. Hogy ezt a szálakat mozgató Fidesz most kudarcnak, vagy sikernek éli meg, azt sose fogjuk megtudni.

Ad 2.: Az ügyben legtöbben a Gyurcsány Ferencről egyébként alkotott véleményük, és nem a plágiuváddal kapcsolatos tények alapján foglaltak állást. Pedig, ha az igazságszolgáltatás normáit néznénk, akkor Gyurcsány Ferencet fel kellene menteni. Ha lenne független ügyész, akkor most ejtené a vádat. Ha lenne esküdtszék, azt mondanák: a vád szerint nem bűnös. Mindez pedig azt is jelentené, hogy mindazoknak, akik a vitában ellenkező értelemben szólaltak meg nyilvánosan, most ugyancsak nyilvánosan korrigálniuk kellene magukat. Aki ezt nem teszi meg, az minimum sunnyog - és gondolatban "Tisztesség" tantárgyból nyugodtan bevéshet magának egy UV-t. A gyanú ugyanis nem lehet elég ahhoz, hogy bárkit elítéljenek. Még Gyurcsány Ferenc esetében sem. Illúzióim persze nincsenek.

Ad 3.: Nem tudom, hallották-e, de Júlia Tyimosenkó gyilkos. Ezt Viktor Janukovicsék két nappal azután jelentették be, hogy a német kancellár arra utasítíotta minisztereit: a Tyimosenkó ügy miatt ne menjenek el a foci EB ukrajnai rendezvényeire. Az első reakcióm erre az volt: ezek - mármint az ukránok - meghibbantak. Aztán elgondolkodtam: tudom én, hogy Tyimosenkó nem gyilkos?! Felmenthetem én őt a vád alól? Nem tudna-e egy hatodrangú ukrán TV legalább olyan meggyőző riporott forgatni a témában, mint a Célpont Gyurcsány Ferenc dolgozatáról? Na ugye. A Nézőpont számai alapján a magyar választók 62%-a szerint nincs is szükség bizonyításra. Mert Ty. Júlia, büntetett előéletű, foglalkozás nélküli, kijevi lakos, csak egy politikus, ráadásul bukott miniszterelnök.

Én nem látom a különbséget a két ügy között. Igazából a két Viktor között se nagyon. Szerintem a focit is egyformán szeretik. Úgyhogy, Miniszterelnök Úr, ne habozzon, nyugodtan menjen csak el Kijevbe. A magyar választók nem fogják megkövezni ezért.

Nyugaton a helyzet

2012.05.09. 18:58

A hét végi görög és francia választási eredmények láttán a sajtó és az elemzők körében beindult a találgatás: Francois Hollande győzelmével vége van-e a költségvetési szigor abszolút uralmának, és vajon levegőhöz jutnak-e  a „PIGS” államok - Portugália, Itália, Görögország és Spanyolország - no meg persze Magyarország kormányai.

Jobb, ha nem kezdünk álmodozni: nincs ekkora malacunk. A mi szempontunkból semmi nem változott.

A francia és a görög események legfeljebb annyit mutatnak, hogy nyakig az euróválságban másutt is könnyebb lazító – vagy épp lázító – ígéretekkel választást nyerni. Pont úgy, mint Orbánnak 2010-ben. Ugyanakkor: az új francia elnöknek vélhetőleg lesz annyi esze, hogy hatalomra jutva sem a költségvetési egyensúlyt, sem pedig az EU-hoz fűződő kapcsolatait ne tegye kockára. Nem úgy, mint Orbánnak.

A görögök és a magyarok irányában az EU gazdaságpolitikája ugyanolyan lesz, mint eddig. Hogy egészen kendőzetlenül mondjam: az Uniót finanszírozó gazdasági hatalmaknak továbbra sincs esze ágában sem a mi költekezésünket finanszírozni. Ha tehát Hollande szavára be is következne bármilyen fiskális enyhülés, vagy gazdaságélénkítés, az csak azokra az országokra vonatkozna, amelyek stabilabb költségvetési helyzetben vannak, tehát megengedhetik maguknak, hogy befektessenek a növekedésbe. Megjegyzem, Merkel kancellár szerint az EU eddig is a növekedés és a stabilitás közötti egyensúlyt kereste. (Jelentősen lazítva pl. a kohéziós támogatások felhasználási feltételeit 2008-2009-ben). Így olvasva pedig Christine Lagarde IMF-vezér tegnapi mondataiban sincs a világon semmi újdonság.

A hozzánk hasonló országok számára az egyetlen valamirevaló mentőöv - a nálunk mostanság "Új Széchenyi Terv"-nek hazudott - EU fejlesztési támogatások gyorsított felhasználása lenne. Csakhogy, a hírek szerint, az EUs pályázati rendszerünk még mindig csak félgőzzel működik, és az aranyvonat egyre távolodik. Pedig az EU ötezer milliárdjából nem csak a Közgépnek jutna. Még akkor sem, ha az NFM és az NFÜ élén is Simicska Lajos üzlettársai ülnek.

Mindebből adódóan Orbánnak – ha van annyi sütnivalója, hogy ne menjen újra házhoz a sallerért – továbbra is csak két választása van. Vagy azért fejezi abba a gazdaságpolitikai bohóckodást, hogy az IMF-fel megegyezhessen, vagy azért, hogy megtartsa pénzpiacok maradék türelmét. Akárhogy is, az egységsugarú magyar állampolgár a következő 1-2 évben biztosan szopórolleren lesz. Ha pedig a görögök csak egy kicsit is elmennek az Orbánizmus irányába, akkor duplán.

Szó sincs tehát arról, hogy Orbán bukott szabadságharca győzedelmes világforradalomba menne át. A FIDESZ első két évének gazdaságpolitikai mérlege továbbra is a teljes kudarc és megszégyenülés. A kurucos különutak mind zsákutcák voltak. Eredményt pedig, ha lesznek ilyenek, csak azok az intézkedések – jelesül az ún. „megszorítások” – hoznak majd, amelyekről Orbán azt ígérte, hogy semmi esetre sem lépi meg őket. Hazudott? Hülye volt? Tök mindegy, a vége ugyanaz.

Aggasztó módon, Orbán eddigi gazdaságpolitikájának csak két konzisztens eleme volt: a kalandorság, és a közgazdasági analfabetizmus. Ezért, sajnos, nem zárható ki, hogy Vezérünk, meg az ő jobbkeze, a friss hírek hallatán arra jutnak: mégiscsak nekik volt igazuk. Pedig nem. Hollande, Lagarde és Barroso nem mondtak, nem tettek semmi olyat, ami erre utalna. És nem is fognak. Ezért nem úsztuk meg se a csekkadót, se a Matelcsyt - és ezért lesz majd még több is. Örüljünk leglább annak, hogy ezek legalább rendes adók, és nem a közönséges útonállás elvére épülnek, mint pl. a nyugdíjeinstand.

Összegezve, kedves szabadságharcosok: nyugaton a helyzet változatlan. Ami egyébként nem is lenne rossz hír – mert éppenséggel romolhatna is.

Sorban állnak a bloggerek Gyurcsány Ferenc politikai temetésére. Egyre-másra jelennek meg a posztok arról, hogy „ha beigazolódna a gyanú”, akkor minek kéne történnie, mekkora béna, balfasz, szemétláda lenne a volt miniszterelnök, és mindenki, aki körülötte van. Igazság szerint az a bizonyos „ha” úgy nagyjából a második bekezdésre már rendre el is fogy, és az egész átmegy kijelentő módba. Sőt, két blogger – egy szakképzett, és egy másik – egyenesen azt mondja: most már aztán Gyurcsány bizonyítson különben politikai hulla lesz. Szépen vagyunk.

De mindegy is, én most nem olyan evidenciákról írnék, amit néhány óra leforgása alatt már hatszázan megírtak, és még hatszázan meg fognak: jelesül, hogy ha Gyurcsány tényleg lopta volna a szakdoliját, akkor nem kellene őt mentegetni, mely olyan baromságokkal jönni, hogy a szakdolgozat az nem doktori. Meg hogy a Fidesz ne anyázza Gyurcsányt, ha mentegette Schmittet. Ezekről aztán igazán kár lenne vitát nyitni.

Ami engem birizgál, az az említett véleménycikk-cunami egy másik alaptétele, miszerint az egész baloldal azért van ilyen siralmas állapotban, mert Franciscus Diabolicus egy személyben hitelteleníti el az egész pereputtyot. „Mint a mellékelt ábra mutatja”, ugye. Ahányszor megszólal, mindegy is, mit mond, a jobboldalnak máris nyert ügye van. Úgyhogy, legyen szíves húzzon már el a francba, de most aztán már tényleg! Mert hogy ez, kérem szépen, egy emeletes baromság, súlyos tévedés, a ballib oldal szempontjából pedig kapitális önbecsapás.

A helyzet ugyanis még mindig az, hogy az egész díszes baloldalnak, a libbantaknak, meg az ökóknak és alternatívoknak együttesen sincsen egyetlen egy olyan figurája sem, akibe közelítőleg annyi politikai tehetség és bátorság szorult, mint Gyurcsány Ferencbe. Ha ez nem így lenne, akkor 2009 tavasza óta az MSzP-nek most talán azért már illett volna érezhetően megerősödnie. De a közvéleménynek lehetett volna arra is ideje, hogy felfedezze mondjuk Schiffer András karizmáját. Vagy Schmuck Andor súlyos, ámbár csillogó egyéniségét. Ehelyett azt látjuk, hogy a Fidesz népszerűségével csak a politikai apátia – a nyilvánvalóan szuperkonstruktív „Televanatököm Tábor” – tart lépést. És amíg a Millához hasonló zsákutcákkal pazaroljuk az időnket, és egy halom megkérdőjelezhető elmeállapotú karikatúra közül választunk maguknak alternatív Palibohócot, Orbán, köszöni szépen, röhög a markába. Sajna, véreim, ami a baloldalt hitelteleníti, az nem Gyurcsány Ferenc, hanem a tényleges, eladható politikai produktum totális elégtelensége. Úgyhogy a megoldás sem az ő rituális lemészárlásában keresendő.

Ha valaki megnézi az elmúlt két év politikai csomópontjait – jelesül mondjuk az alkotmányozást, a választási törvényt, vagy az új köztársasági elnök megválasztásának ügyét – az a nagy büdös helyzet, hogy Gyurcsány Ferenc az egész baloldalnál kilométerekkel előbb látta, hogy mi a teendő. Mégpedig: a teljes tagadás. (Egy rendes Lucifertől, ugye mást mit is várna az ember :-)). És az csak egy dolog, hogy ő látta, de ráadásul ő az, aki ezt leginkább le tudja fordítani a napi politikai cselekvés szintjére is. Mert amorf módon, zsigerből utálni Orbánt (4K!, Milla) sehová sem vezet. A „mi mindenkit egyformán lenézünk” (LMP) még egy nyamvadt népszavazás elindításához is bakfitty volt. A „Gyurcsány nem mi vagyunk” (MSzP) pedig, hát, kissé hiteltelen. Szarral, uraim, nem lehet tojást festeni. Gyurcsány viszont hat hónap alatt csinált egy küszöb feletti pártot. Mégpedig egyöntetű, rohadt erős ellenszélben. Ez se elég még semmire, de azért...

Szóval, nem, senki ne mentegesse Gyurcsányt. Ne maszatoljon, ne relativizáljon. De követelje meg neki is a tisztes eljárást. Nem azért, mert ő Gyurcsány, hanem azért, mert még neki is jog van hozzá. Ahogy Schmitt Pálnak is megvolt. A kérdés, a követendő eljárás és a lehetséges következmények is ugyanazok.  Mindenki, akinek ebben az ügyben bármilyen tény van a kezében – a vádlók, Gyurcsány Ferenc, az Egyetem, az egykori konzulens, mindenki – álljon elő a farbával, de kurvagyorsan. És az arra hivatott intézmény, az Egyetem, mondja ki az ítéletet. Van-e Gyurcsány Ferencnek főiskolai diplomája, vagy nincs. A többi meg evidens.

De addig, kedves baloldal, libbantak, zöldek, alternatívok: ne akarjatok Orbánabb lenni Orbánnál. Nem egy dicsőséges szerep. És nem vall túlságosan nagy intelligenciára sem.

A magam részéről nem gondolom, hogy Gyurcsány Ferenc még egyszer miniszterelnök tudna lenni. Nem gondolom, hogy akarna. De azt gondolom, hogy nélküle nem fog menni. Nem gondolom, hogy – ha a 2014-es választásnak csúfolt sarkalatos Kubatov-mutyi esetleg mégsem lenne elég – a levegőben lógó Fidesz-LMP koalíció majd helyre tenné a mi kis balkáni világunkat. És nem gondolom, hogy egy bajusz nélküli Mesterházy Attila majd legyőzné a sárkányt.

A személyes meggyőződésem tulajdonképpen lényegtelen. Ki nem szarja le, hogy én Fletónak hiszek, a Hír Tv-nek meg azt se, amit kérdez. Azon túl, hogy időnként pótcselekszem egy jót, és kiírom magamból, amit gondolok, ennek a blognak sincs sok értelme. Funkcióm, közhivatalom, amiről lemondhatnék, nincs. De hogy ne legyen teljesen tét nélküli a dolog, egyet megígérek. Ha bebizonyosododik, hogy Gyurcsány Ferenc csalt, a Ghostwriter leteszi a tollat. Örökre.

Nem az lenne a tragédia.

Ahol a part szakad

2012.04.25. 19:42

No, akkor kezdődjék a tánc – tárgyal velünk az EU, és az IMF. A jobbik énem azt mondja: ennek örülni kell. Egyértelmű: minden magyar érdeke, hogy legyen tárgyalás, helyreálljon a forint árfolyama, satöbbi. A most már elkerülhetetlen megszorítások miatt így is mindnyájan szívni fogunk, nem kell nekünk még a pénzpiaci haddelhad is. De a boldogságtól elszállnunk azért nem kéne. Mert bizony van két bökkenő.

Először: a gazdaság. Magyarország az IMF tárgyalások megkezdésével még egyáltalán nem került vissza Európa térképére. Mindazok a kifogások, amelyeket a magyar gazdaságpolitikáról, no meg a demokrácia állapotáról az utóbbi időben az Európa Tanács, Velencei Bizottság, az Európai Parlament, és egy sor vezető európai politikus megfogalmaztak, továbbra is fennállnak. És ezekkel az aggodalmakkal nem csupán a „mitugrász liberálisok” foglalkoznak, hanem a befektetők is. Egy olyan országban ugyanis, ahol nincs bírói függetlenség, nagyon bátor dolog befektetni. Konkrét, általam ismert üzleti példát mondok: nemrégiben egy balkáni (!) EU országból való partnerünk komoly megfontolás tárgyává tette, hogy egy egyébként nagyon is jó hírű, ígéretesen fejlődő magyar high-tech céggel szabad-e együtt beruházni, tekintettel arra, ahogy a magyar kormány a piachoz viszonyul. (Össze-vissza adóztat, visszamenőleg törvénykezik, beleszól az igazságszolgáltatásba, és időnként erőszakkal államosít. Hogy az újra terjedő korrupcióról már ne is szóljak.) És nem gondolom, hogy ha már a Balkánon is ilyen hírünk van, akkor a nyugati befektetők másképpen gondolkodnak majd. Nem kell aggódni, mindig lesz annyi új befektető, hogy Orbán Viktor időnként elmehessen átvágni egy-egy szalagot, de messze nem lesz annyi, mint a környék többi országában. És ez már elég is ahhoz, hogy rosszul érezzük majd magunkat. Szóval aki azt hiszi, hogy a gazdasági gondjainknak ezzel vége is, az nagyon téved.

Másodszor az a bizonyos demokrácia-ügy. Tudom, ez a magyarok többségét piszokul nem érdekli. Vagy legalábbis azt hiszik, hogy a „nemzeti függetlenség" előbbre való. Sőt: nem kevesen azt fogják gondolni, hogy az EU döntése az ellenzék csúfos kudarca. Ezúton bebizonyosodott: mégiscsak a bátor miniszterelnöknek volt igaza, a „komcsik” és „libsik” hőbörgése a túlkoros bírákról, a jegybankról (nyilván mindenek előtt az off-shore lovag Simor András „pofátlan” fizetéséről, ugye), meg holmi adatvédelmi biztosokról (ki a franc az egyáltalán, és minek fizetjük?), az egész hazaáruló koncert most aztán bevégeztetett. Hajrá Magyarország, nem lettünk gyarmat! Kár lenne tagadni: Barrosoék döntésének van ilyen olvasata, és akármit mond a Népszabadság mai címlapja, no meg Szanyi kapitány: aki azt hiszi, hogy Orbán Viktor kapitulált, az még nagyobbat téved.

A szabad világ általában úgy gondolja: minden országnak, minden népnek maga felelőssége, hogy mihez is kezd magával. És alapesetben nagyon nyomós ok – igen: közvetlen és súlyos önérdek – kell ahhoz, hogy ebbe külföldről érdemben beleavatkozzanak. Magyarországnak az a szerencséje – igen: a szerencséje – hogy Európa azért nem egészen így működik. Az EU-ban a nemzetek nem úgy élnek, mint azt Orbán és általában az euroszkeptikusok képzelik. Az EU-ban egy-egy tagállamnak nem sok belügye marad. És a demokrácia, az emberi jogok tisztelete semmiképpen sem tartozik ezek közé. Nem titkolom: személy szerint nem értem Barrosoék mai döntését. Egy-két napon belül nyilván lesznek még magyarázatok, hozzáfűzött kommentárok. Viviane Reding, az alapjogi biztos pl. még folytatni akarja a harcot. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit fog a Bizottság lépni, ha majd kiderül, hogy Orbánéknak esze ágában sincs a Velencei Bizottság kifogásaival érdemben foglalkozni.

Rövid távon minden normális ember örül annak, hogy az EU és az IMF végre leül velünk tárgyalni. Ünnepelni azonban nincs okunk. Ugyanott tartunk, mint januárban. Közben kidobtunk pár tízmilliárdot értelmetlenül kamatra, meg "árfolyamra", az ellenzék továbbra is darabokban, Orbán pedig hatalma csúcsán.

Szegény Magyarország...

Amióta Schmitt Pál elkullogott a hivatalból, amelynek soha még a közelébe sem lett volna szabad engedni, azon töprengek: vajon érdekeljen-e, hogy ki lesz az utódja? Ha reflexből válaszolnék, azt mondanám, piszokul nem. Ha szenvtelenül gondolom végig, nem mondhatok mást, mint hogy nagyon is. Még akkor is, ha a felhozatal olyan, amilyen.

A kérdés nem az, hogy a narancsok pártpolitikust, vagy pártonkívülit választanak. Egyáltalán nem gondolom, hogy egy úgynevezett „semleges” jelölt – tudós, sportoló, vagy művész – eleve jobb megoldás lenne. Az, hogy egy elnök egy bizonyos politikai nézetrendszer mellett elkötelezett, erősíti, nem pedig gyengíti az alkalmasságát. A kérdés az, hogy az illető egy szolgalelkű nímand, vagy autonóm személyiség. Az, hogy mennyi vér van a pucájában alkalomadtán nemet mondani. Hogy a törvényalkotás farmotorja helyett kapunk-e valakit, akinek saját akarata, karaktere, értékrendje, lelkiismerete van.

Nézzünk végig az országon – a jobboldal (illetve: annak sajátosan magyar kiadása) mindent ural. Messze nem csak azt a szférát, amelyre politikai mandátuma feljogosítaná. Az még viszonylag természetes, hogy a Parlamentben – egy-két szórványos éjszakai bolhacirkusztól eltekintve – semmi sem történhet, ami a többségnek nem tetszik. A mi Országházunk nem a Westminsterben van, és épp most szórunk el milliárdokat arra, hogy a Kossuth teret külsőleg is visszaröpítsük annak a soviniszta diktatúrának a korába, amelyre a narancsuralom minden erejével hasonlítani akar. Az sem váltott ki tiltakozást, ahogy Orbánék 2010-ben a földdel tették egyenlővé az államigazgatást is. A polgárok többsége megelégedett azzal az önbecsapással, hogy amikor egyetlen egy kivétellel lecserélték a minisztériumok összes felső- és középvezetőjét (sőt…), „a FIDESZ nem csinált mást, mint amit a szocik is megtettek”. És nem is tudják – hiszen honnan is tudhatnák – hogy milyen feneketlen mélységekbe süllyedt a közigazgatás szervezettsége, kultúrája. A száznegyven „kiöregedett” bíróért is többen aggódnak Strasbourgban, mint itthon összesen. Mi pedig az ünnepen családostul csápolunk a vezérnek, hogy „nem leszünk gyarmat!”. A tizenhárom kiebrudalt rektorért, az idő előtt pályázatra kényszerített iskolaigazgatókért – néhány hivatásos okoskodón, firkászon, megélhetési ellenzékin kívül – senki sem szól. Havas Szófiáról ezerből egy, ha tudja, hogy kicsoda, és hogy kerül a neve pont most, pont ide. De Mészáros Antónia, Baló György, vagy a rég gleichschaltolt állami TV és Rádió több száz neves és névtelen újságírójának sztoriját is rég elfelejtettük.  Vasárnap esténként az M1-en vezényszóra Szeretünk, Magyarország – és ahogy manapság a reklámokat elnézem – hamarost kitalálják nekünk a nemzetiszínű ketchupot is. Mert ma már a magáncégek is azt hiszik, műmagyarkodniuk kell, ha el akarják nekünk adni a portékájukat.

A legtöbben úgy gondolják: jobb nem szembemenni azzal, ami történik. Elég kivonulni, és lenézni mindent aminek a politikához köze van. Egyformán gyűlölni Orbánt és Gyurcsányt, Schmittet és Gönczöt. És elég unottan elkapcsolni, amikor már a kereskedelmi híradók is gyávák ahhoz, hogy érdemben foglalkozzanak bármivel, aminek az ország sorsához valódi köze van. Azt hisszük, a független intézmények pusztulása a hatalom természetéhez tartozik. Azt hisszük, rendben van, hogy a vezető állást csak hatalom kegyeltje kaphatja meg. Ha pedig a saját főnökünkről van szó, csendben háttérbe húzódunk – és kivárjuk, kinél kell majd bevágódni. A gyerekeinkre gondolunk, és titokban felmentjük magunkat minden polgári felelősség alól. Némák vagyunk, és cinkosok. A végeredmény pedig az, hogy a magyar társadalom teljességgel képtelennek mutatkozik arra, hogy megakadályozza a saját leigázását. Erről pedig nem a Fidesz tehet.

Nem szeretem Áder Jánost, ezer és egy okból. De tiszta szívemből drukkolok neki, mert többet tehet értünk, vagy ellenünk, mint azt a legtöbben gondolják. Szeretném hinni, hogy nem akar báb lenni, nem hagyja magát – és az országot is újra – megalázni. Nem, ne hozzon talmi nyugalmat. Ne simuljon bele narancsuralom gépezetébe. Adjon példát – legyen független, és merjen konzervatív lenni. Mert a konzervatívok – ellentétben Orbán Viktorral – mindenek előtt demokraták. Hisznek a hatalommegosztásban, és a pártoktól független intézményekben. És bíznának Áder Jánosban. Szeretnék én is.

Naív vagyok? Hátha mégsem. Adja az ég, hogy a Viktátor most az egyszer alaposan mellényúljon.

IMF-bohózat: hülyére véve

2012.04.11. 20:48

Pártunk és kormányunk továbbra is ragaszkodik ahhoz a taktikához, hogy ha valamit nem akar megtenni, akkor - mint az oviban - hülyének tetteti magát, és úgy csinál, mint ha nem értené a feladatot. Ezen a héten Martonyi János az ügyeletes bohóc.

A külügyminiszter azt mondja: kormányék nem tudják, melyek az IMF tárgyalások megkezdésének előfeltételei. Egyben hozzátette: politikai természetű feltételek elfogadhatatlanok lennének. A bírák nyugdíjazása pedig „nem olyan kérdés, ami a gazdaságpolitikát érintené”. Martonyi pontosan tudja, hogy hülyeséget beszél. És azt is tudja, hogy ezt Brüsszel és Washington is tudja. Mivel pedig Martonyi nem hülye, nyilván csak taktikázik, és üzen. Mégpedig azt, hogy az IMF és az EU le vannak sz…va.

Pár hete Török Gábor azt írta: az egész EU-IMF cirkuszban csak arra kell figyelni: kérnek-e olyasmit, ami 1., érdemi gazdasági megszorítást jelent, vagy 2., az alaptörvény és a sarkalatos törvények lényegi korrekciójára kényszerítené a kormányt. Mert ha igen, Orbán könnyen nemet mondhat nekik. Egyre világosabb, hogy igaza volt.

Ami a gazdasági megszorításokat illeti, a Matolcsy megint olyan bevételnövelő intézkedéseket próbál előhúzni a kalapból, amelyekről talán el tudja hitetni: nem fájnak a választóknak. Egyfelől, újra  a lakosság hosszú távú megtakarításainak elkommunizálásával próbálkozik. A magánnyugdíjak után most a babakötvények és a lakástakarékok lennének soron. Elvégre: kinek fáj az, ha a ’zemberek pénzét a szemét bankok helyett a szent állam kezeli. Másfelől, ha már a bankoknál tartunk, adóztassuk meg gyorsan a pénzügyi tranzakciókat is. Ez is ismert recept: pusztuljon a sok rohadt tőkés, meg spekuláns. Hogy Matolcsy hülye-e, arról megoszlanak a vélemények. De szerintem tudja: ezek nem fenntartható intézkedések, tehát az IMF-et nem fogják meghatni. Csak ez éppen rohadtul nem érdekli sem őt, sem Orbánt.

Politikai feltételek ügyében: még egy csekély értelmű medvebocs is tudja, hogy a bírói függetlenség elsőrendű gazdasági kérdés is. Ha nem az lenne, úgy en bloc nem lenne szükség pl. polgári jogra. És a medvebocs tudja azt is, hogy a függetlenség három fő pillére – a bíróságoknál és egyéb intézményeknél egyaránt – a kinevezés, a működési költségvetés és a leváltás szabályozása. Amelyek ugye mind a Fidesz korlátlan ellenőrzése alatt vannak. Márpedig, ha narancséknál fegyver van, az nem véletlenül van ott, és nem félnek használni.

Matolcsy javaslatai világosan mutatják: a kormány az összes olyan megtakarítást, pénzeszközt, amire valamilyen módon rá tudja tenni a mancsát, le is fogja nyúlni. Naná, hogy azért, hogy azonnal el is költse. És Szájerné sem azért lett bíró-fő, hogy a férje az EU Parlamentben a női egyenjogúságról papolhasson. Keményjellemű ex-doktorunk távozása előtt még megtette az utolsó szolgálatot: a korhatárt elért bírákat Schmitt már felmentette. Jöhetnek hát a narancs-talárosok.

Közben az euró megint 300. De miért is aggódnának a Fideszben - a shortolást az új képviselői összeférhetetlenségi szabályok sem tiltják. Talán nem véletlenül.

 

UPDATE: Ha valakinek még kételye lenne, hogy mi folyik itt, annak szíves figyelmébe ajánlom az alábbi linket: http://atv.hu/belfold/20120412_exkluziv_ime_a_kokemeny_feltetelek_orbaneknak

Laci néni agytrösztje

2012.02.29. 10:35

Gyors egymásutánban három hírrel is a címlapra került az Orbán kormány legfrissebb jáde oszlopa, Németh Lászlóné, illetve az általa irányított Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Először azzal, hogy az Index kiderítette: tucatnyi külső szakértőt foglalkoztatnak olyan feladatokra, amelyeket nyilvánvalóan házon belül kellene elvégezni. Aztán azzal, hogy – már megint, és szokás szerint érthető indok nélkül – lefejezték az egyik szakfőosztályukat. Végül pedig azzal, hogy kétmilliárdos megbízást adnak a Századvégnek, amelyről még egy ovis is tudja, hogy idestova húsz éve a FIDESZ házi politikai műhelye. Gondoljunk csak pl. Stumpf Istvánra, a legpártatlanabb alkotmánybírára, vagy Giró Szász Andrásra, a kormányszóvivőként is legobjektívebb politikai elemzőre.

A három ügy alapvetően ugyanarról szól. Arról jelesül, hogy a FIDESZ hatalomátvétele után az államigazgatásban kő-kövön nem maradt. Alighanem abban bíztak, hogy az "egységsugarú választópolgár" már rég beletörődött: a közigazgatás mindig is a pártharcok színtere marad. Mindkét oldal egyformán lerabolja, teleülteti a saját plakátragasztóival, és aztán alájuk teszi a luxuskocsit, az ingyen mobilt, a bőrkanapét, meg az állami üdülőt, hogy az adófizetőkön élősködjenek. Mindenek előtt, persze, a szocik.

Pedig, ez nem így van. Bizony, amit a FIDESZ 2010-ben művelt, az igenis túlment minden korábbi határon. Az, hogy az államtitkárok közül senki sem maradhatott, még elmegy. De a narancsok 100%-os cserét hajtottak végre a helyettes államtitkároknál is. Ebből a nagyjából hatvan emberből – akiken egyébként a kormányzás szakmai minősége valójában múlik – kettő, azaz kettő olyan volt, aki már az elmúltnyócévben is dolgozott ilyen beosztásban. Egyiküket azóta szintén kirúgták. Maradt 1, azaz 1 fő. Pedig a csere-arány a korábbi kormányváltások során nem meghaladta meg az 50%-ot.

A főosztályvezetői, osztályvezetői szinteken is hasonló a kép. A sajtó rendszeresen tudósított arról, hogy különböző rendű és rangú állami vezetők rokonai, a „rendes” jobboldali családok ifjú diplomásai az egyetemről szinte egyből magas minisztériumi beosztásokba, állami cégek élére katapultálódtak. Manapság pedig hatalmasaink egészen nyíltan beszélnek arról, hogy a következő ciklusban a parlamenti fogyókúra kapcsán kieső FIDESZ képviselőiket majd pl. a közigazgatási hivatalok vezetői székeivel fogják kárpótolni.

Nem, korábban ez sem volt szokás. Még az első viktoriánus korban sem. Akkoriban pl. a minisztériumok még szépen megvárták, amíg a miniszter lediplomázik, és egy ország röhögte ki Torgyán Józsefet, amiért a saját menyét, a középiskolai érettségivel felfegyverkezett Hingyi Beatrixot – mint „légügyi dinasztia sarját” – a megboldogult MALÉV igazgatóságába delegálta.

Mondhatnák persze: a válság közepén miért pont a könyökvédős csinovnyikokat kellene védeni? Miért kéne azt gondolnunk, hogy a vérfrissítés a közigazgatás kárára vált? Nos, pl. azért, mert a sajtó állandóan tele van az elmaradt, elkésett, kulcsfontosságú jogszabályok hiánylistájával (Ezen a héten pl.: adósmentés, magánnyugdíj-pénztárak). Akinek szeme van, látja: a végül megszülető törvényeket a Tisztelt Ház kénytelen sorozatban újratárgyalni, hogy az „apróbb hibákat” kijavíthassa. Ami pedig a cső végén a sokadik visszacitálás után kijön, az jó eséllyel azonnal az EU Bizottság és az EU Bíróság előtt landol. Mindez pedig nem egyszerűen csak zsenánt Magyarországra nézve, hanem sok pénzben, időben, vesződségben mérhető, tényleges károkozás.

Ami a Századvéget illeti, az ügynek elvben kielégítő magyarázata lehetne a pártfinanszírozás is. De az igazi ok – szerintem – megint az államigazgatás beszántása. Az, hogy valakinek mégiscsak meg kell csinálni a melót. És ha házon belül már lassan iktatni se tudnak, akkor tényleg kénytelenek kiszerződni. (Még szerencse, hogy az ugyancsak átírt közbeszerzési törvénynek köszönhetően az ilyesmi manapság gyorsan, és egyszerűen megy. Még diploma sem kell a lebonyolításhoz, elég egy könyvelő – ugyebár.) Hogy a mókára olyan milliárdokat költünk, amelyeket az adófizetők a minisztériumi munkatársak bérén keresztül egyszer már kicsengettek? Giró Századvég András majd kimagyarázza. A Cég ajándéka. Egész ügyes.

Tartok azonban tőle, hogy a választók átlátnak a szitán. Az ilyen sztorik miatt az inkompetencia bélyege lassan végleg ráég a kormányra – és ezen Laci néni sem tud segíteni. Akkor sem, ha az összes minisztérium minden szakmai tanulmányát „egy hajtásra” megíratja a Századvéggel.

Megasaller de luxe

2012.02.22. 15:18

Megjött az ítélet – ahogy tartani lehetett tőle, az Európai Bizottság azt javasolta az EU pénzügyminisztereinek, hogy a Magyarországnak juttatott felzárkóztatási támogatás egy részét – mintegy 150 milliárd forintot – vonják meg – egész addig, amíg a magyar költségvetési politika fenntartható útra nem tér. Ilyen még nem volt, a büntetés példátlan.

Orbán Viktor azt szeretné, hogy elhiggyük: a megasallerről nem ő tehet, hanem egyfelől a korábbi kormányok, másfelől a nemzetközi pénzügyi válság miatt ideges hangulat. Mondjuk, a görögök. Ezt üzente tegnap Varga Mihályon keresztül.

Legyen nagyon világos: nagyon nem mond igazat. A büntetést egyedül Orbán Viktor kormánya érdemelte ki. És ez számokkal bizonyítható.

Az Európai Unió szabályai szerint, ha egy tagország államháztartási hiánya túllépi a bruttó hazai termék, a GDP 3%-át, akkor ún. „túlzott deficit eljárás” indul ellene. Az eljárás lényege, hogy az EU Bizottság és a pénzügyminiszterek tanácsa által tett ajánlások alapján a tagállam konkrét számokkal és intézkedési tervvel vállalja, hogy a problémát belátható időn belül kezeli. (v.ö. konvergencia program). Ha ezeket a vállalásokat nem teljesíti, akkor az történhet, ami most. Az EU azt üzeni: becsaptál minket, barátom, nem tartottad be a szavad. Hát most megbüntetünk. Ez idáig az egész Eu-ban senkit sem ért ez a szégyen.

Tény: a magyar államháztartás hiánya 2001-ben, tehát Orbán Viktor regnálása alatt lépte át a bűvös 3 százalékot, azóta van felette. Az eljárás pedig nem azért indult 2004-ben, mert Medgyessy Péter addigra tolta el, hanem mert akkor lettünk EU-tagok. Hoppá.

Igazi baj persze csak 2006-ra lett. Ekkor ugyanis az EU végleg elvetette azt a „trükköt”, amit – figyelem! – Orbán Viktor vezetett be, miszerint az autópálya-finanszírozás költségeit a költségvetésen kívülre, a Magyar Fejlesztési Bankhoz vitte. Meg a Vegyépszerhez. Pont, pont, pont. Na, ettől ugrott meg a hiány 2006-ban 10% fölé. Tehát: az Orbán kormány trükközött és aztán a kaki a Gyurcsány-kormány nyakába dőlt.

Még tisztább a kép, ha nem a hiány nominális értékét, hanem az ún. strukturális hiányt nézzük. Ahogy most az EU is. A strukturális hiány a költségvetési deficit egyszeri tételektől megtisztított összege. Ez pedig 2006 - 2010 között folyamatosan csökkent, méghozzá azért, mert a Gyurcsány-kormány és a Bajnai kormány is valóban spórolt. Ezért volt az, hogy a 2004 óta folyó eljárásban az EU-nak eddig eszébe sem jutott minket megbüntetni. Nem azért, mert  a Komintern összeesküdött a zsidó nagytőkével, hanem azért, mert ballibék betartották a játékszabályokat, és (nagyjából) még a szavukat is. Orbán eközben hazugságot és népsanyargatást kiáltott. És megígérte, hogy ő majd nem szorít meg.

Aztán, amikor már épp kimásztunk volna a slamasztikából, jött a válság. GDP -6%, költségvetési bevétel -900 milliárd, munkanélküliség +6%. És ezzel a választások el is dőltek. Jött, aminek jönnie kellett: Orbán vitéz hatalomra került. Nem kicsit. Nagyon. A konszolidációnak pedig vége lett. Sőt, a FIDESZ nekiállt százmilliárd számra költekezni. Példának okáért: vett nekünk 500 milliárdért MOL részvényt, 120 milliárdot adott az MFB-nek, 50 milliárdot a MÁV-nak, és mellényzsebből kifizette az önkormányzatok adósságát is, 200 milliárdért. Ja, és vett nekünk 400 milliárdért szép, új, egykulcsos adót is. A nép pedig látá, hogy Viktor király jó király, mert ő (hozsánna!) nem szorít meg, hanem ad a népnek.

Eredmény: a strukturális hiány egy év alatt 6 százalékot – 1800 milliárd forintot – romlott. Ráadásul tök értelmetlenül, mert ezenközben az egészségügy és az oktatás, meg a BKV, stb., padlóra kerültek. Viktor király azt hitte, hogy mivel ő fel van kenve, és tojik görbét, az EU, meg az ő bürokratái majd elnézik neki, ha a brutális hiányt mindannyiunk ellopott nyugdíjával pótolja ki. Hát, coki. Nem nézték el. Azt mondták a Csodadoktornak: kuruzsló vagy, aranyapám. A hülyék pedig a szomszéd utcában laknak. Szevasz.

Tetszenek-e már érteni, hogy kicsoda a magyar miniszterelnök? És hogy mikor kúrtuk el, még annál is sokkal jobban? Mert ha még mindig nem, akkor megérdemeljük a sorsunkat. Nem kicsit: nagyon!

süti beállítások módosítása