Uniszónóban megy Bajnai Gordon ekézése a Szolidaritás tegnapi gyűlésén elkövetett szoborállítás-döntögetés ügyében. Ízléstelenség, ’56-os hősök meggyalázása, nemtelen politikai eszközök, alpári stílus. Így a verdikt, és Bajnaiék félig-meddig el is határolódnak saját maguktól.

Hohó! Álljon már meg az a nászmenet egy pillanatra!

Nem mondom, hogy nem lehet az E14 szövetségi politikáját kritizálni. Hajaj... (Bár én speciel pont nem a Szolidaritás miatt birizgálnám őket.) A legfrissebb vekengés viszont állítólag nem erről szólt, hanem az Orbán Viktoron esett „gyalázatról”.

Egy politikai ellenfelet nagyjából két dolog védhet meg a nemtelen támadásoktól. Az egyik a lehetséges támadó önmérséklete. Hogy mi az, amit még saját stílusával, ízlésvilágával összeegyeztethetőnek tart. A másik a politikai fair play, a demokratikus játékszabályok.

Ami az ízlést illeti – de gustibus non est disputandum. Biztos van, akinek Dopeman szimpatikus. Nekem nem az. Nem volt az már akkor sem, amikor a Milla – LMP - 4K! sokaság előmosta őt valamelyik lerobbant kultúrház színpada mögül. Vagy alóla. És meg lennék lepve, ha Bajnai Gordonnak tetszene Pityinger úr - hogy is mondjam… - „zenéje”. Azt sem hiszem, hogy B.G. túl sokszor mondta volna életében, hogy „bazmeg”. Igen, egyetértek azokkal, akik szerint ez a fellépés nem illett bele Bajnai Gordon profiljába. Valószínű: nem is tett jót neki. De mindegy is, van erre az E14-nek kampánystábja, majd ott szépen kielemzik. (Mellesleg lehet, hogy ott aztán tényleg elhangzik pár "b+" :-) )

orban_viktor_rakosi_matyas_kommunista.jpg

Orbán Viktor szobra ügyében viszont igenis gratula a Szolidaritásnak. Tökös akció volt, jó volt figura, és ült a hasonlat. A világon semmi baj nem volt vele. A fair play pedig annak jár, aki maga is betartja a szabályokat. Orbán 2012. Január elsejével végleg kiírta magát a magyar demokráciából. Megsemmisítette a Köztársaság konszenzusos Alkotmányát, és felváltotta egy olyan alkotással, amelynek egyetlen célja, hogy végleg narancsvidéket csináljon Magyarországból. Köszönöm, a magam részéről ezt a rezsimet semmilyen védelemre nem tartom méltónak. Orbánnak ennyi bőven kijárt. A diktátorok ellen az egyik legjobb fegyver a humor, a szarkazmus, a gúny. Aki nem akar élni vele, az egyszerűen hülye. Nélküle csak a dühös hőbörgés marad, és az még kevésbé vonzó, ha engem kérdeznek.

Amit szoborügyben a kritikusok most előadnak, nem több ostoba szemforgatásnál. Ostoba, mert aki Orbánnak fair playt kér, Fodor Gáborral az élen, annak fogalma sincs a „sportszerűségről”. Ha az ember lerúgja a másikat a focipályán, az piros lapot kap a szeme alá, nem fair playt. Pontosabban, pont az a fair play, hogy elzavarják zuhanyozni, de izibe'. És szemforgató, mert – már bocsásson meg a világ – az azért mégse lehet rendjén, hogy az októberi forradalom 50. évfordulóján utcai harcokat szervezni, meg hozzá keretjelleggel naggyűlésnek álcázott puccskísérletet organizálni, az „békés tiltakozás”. Vasárnapi séta közben ledönteni egy műanyag bálványt pedig szentségtörés.

Fel nem foghatom, hogy a szobordöntögetés milyen módon alázná meg az ’56-os forradalmárokat. A Wittner Mária-féle performanszok alázzák meg őket. Meg Orbán Viktor és rendszere, naponta. Arra kellene sokkal érzékenyebbnek lenni, drága írástudó barátaim, nem a Hungarocell sercegésére. 

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr265541809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

staropramen 2013.09.30. 19:29:54

Ne kerteljünk,mondjuk ki:
A szobor a Sztálin szoborra hasonlít és a tüntetők nem csináltak egyebet ,mint ők is ledöntötték egy jelenkori diktátor erre az alkalomra készített szobrát.
Hol itt a gond????

öreg_répatorta 2013.09.30. 22:30:09

Az írás minden egyes szava igaz. Gratulálok! Ellenük csak így lehet harcolni.

Murugya 2013.10.01. 10:50:34

Ha valaki lerúgja a másikat a focipályán, azért -akár- piros lap is járhat! DE!! Ez nem hatalmazza fel a másik csapat játékosait, hogy ők is lerúghassák az ellenfelet! Ugyanúgy jár érte a piroslap!

Akinek ez a szobordöntögetős akció tetszett, az vegyen végre a kezébe törikönyvet, és/vagy keressen rá a diktatúra szóra a lexikonban!
Bajnainak meg ideje elgondolkodni, hogy egy picurka népszerűség reményében vajon minden szarral össze kell állnia??
(többet veszített ezzel az egésszel, semmint nyert volna!!)

felcsutisuttyo 2013.10.01. 13:53:27

NAGYON JÓ A CIKK!!!!!!..ÉLVEZTEM A SZOBOR DÖNTÉST...legalább megmutatták a Nemzeti Hüvelykmutyi és bandájának, hogy mi lesz ha 2014 ben elcsalják a választást....akkor nem a hungarocell figurák fognak "eldőlni" hanem a valósak!!!!!!

felcsutisuttyo 2013.10.01. 13:54:45

keményen kell ezekkel a Nemzeti Gazemberekkel bánni, ha ők nem demokratikuskodnak, akkor az ellenzék is legyen durva, olyan mint a csőcselék voltak 2006 ban!

staropramen 2013.10.01. 14:37:17

Murugya 2013.10.01. 10:50:34

Mi a véleményed a Sztálin szobor ledöntéséről??

19540511 2013.10.01. 14:57:17

Na végre! Elég volt az Orbánnal való kesztyűs kézzel bánásból. Ő az, aki maga mondta, hogy az "ellenséget" el kell taposni, ha erre mód nyílik. Az ilyen ember nem érdemli meg, hogy sajnálják, mivel ő sem sajnál senkit és semmit, különösen nem az ország lakosságát, akit teljesen hülyének néz és naponta megaláz. Ennél keményebb dolgokat is megérdemelne! Különösen az után, amit 2006-ban művelt, amikor Bp-re ráuszította a focihuligánjait.
Semmi ciki nem volt ebben a papirszobor döntögetésben, inkább fanyar humor! Nekem tetszett! 10 pont jár érte!

19540511 2013.10.01. 14:59:54

@Murugya: Nekem meg pont ezzel lopta be magát a szívembe Bajnai! Végre láthatjuk, hogy neki is van vér a pucájában! Csak így tovább!

CM2131 2013.10.01. 22:08:25

Igen ! Végre ! Bajnai szobrot állított Orbán Viktornak !

Sztavrosz_ (törölt) 2013.10.01. 22:25:24

Ez szimbolikus volt. De Viktor ellenzékből adott 48 órát ha jól emlékszem, mint valami csendőr.
Az fenyegetés volt, és egyértelmű jelzés hogy vastagon benne van a kezük a balhéban.
Mondjuk a mai napig nem értem, mert letelt és nem történt semmi.
A szobordöntögetés is a cirkusz része, ugyanúgy mint a kokárda nemcsak márc 15 körül, és a hozz mégegy embert, békemenettel terrorházával, valamint az önkényuralmi rendszerek diszkriminatív válogatásával. A kordonbontást meg se említem, első dolguk volt lezárni az egész teret...

berne 2013.10.01. 22:30:22

Dopemanostól együtt szánalmas egy cirkusz volt ez csak. Nem több..
Na most aztán jól odamondtak, jól megmutatták neki....Gondolom jól meg is rettennt a "főnök"

Pagnar 2013.10.01. 22:34:02

@felcsutisuttyo: "keményen kell ezekkel a Nemzeti Gazemberekkel bánni"

De kemeny vagy, csoki !

ember100 2013.10.01. 22:45:42

@Murugya:
Helló !

Az amit a Dicső Vezetönk és csapata tett az teljesen megengedett fair , pl. Bajnai a libás, emberek nyomorba döntője , Gyurcsány a hazaáruló...
azt persze lehetett :)

doktorötker 2013.10.01. 22:46:02

sajnos gyerekek akármennyire is hisztiztek, orbán 2014-ben is nyerni fog...mert a TÖBBSÉG rá fog szavazni....ti meg csak rúgózzatok a hungarocell döntögetésen még 4 évig :-)

ember100 2013.10.01. 22:50:39

@doktorötker:
Helló !
A Te érdekedben is remélem hogy nem :)

cellular 2013.10.01. 22:53:07

@doktorötker: Nem azért, mert a többség fog rá szavazni. Azért, mert a többség nem fog elmenni szavazni, és a maradéknak egy része fog rájuk szavazni. Többen, mint egyenként a többire, de nem biztos, hogy többen, mint mindenki másra összesen. Ettől függeltenül még ők fognak nyerni.

Egy cél lehet: nyerjenek simán, ne 2/3-dal. Talán visszahullik rájuk minden, amit tettek eddig. Ezt azért megérdemelnék. Az országnak pedig hosszútávon érdeke, hogy a fidesz irtózatosan beégjen, és leégjen, legalább annyira, miknt 2010-ben a szocik!

anyahajókabinajtóhajtogató 2013.10.01. 22:53:17

fideszgenyák mennek a picsába :)

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.01. 23:02:03

Annyit hozzátennék, amit nagyon még nem fogalmazott meg senki, hogy Orbán Viktornak azért könnyű a dolga, mert a baloldal nem radikalizálódik. Természetesen nem elvi, filozófiai síkon, tehát nem a szélbalt hiányolom, hanem politikai kommunikáció módját. Orbán a négy láb jó, két láb rossz kategóriájú egymondatos lózungokkal operál, az ellenzék meg helyette fejtegeti a geopolitikai, szakpolitikai katedraszövegeket, ami a legtöbb ember egyik fülén be, a másikon ki.

Három éve folyamatosan alkalmazni kellett volna ellene az ilyen módszereket, és amíg neki hazudnia kell, az ellenzék még igazat is mondhatott volna közben így az átlagemberen kívül az értelmiség sem fanyaloghatott volna.

Egyszerűen a nyakába kell önteni a saját szarát. Annyira, hogy ugyanúgy elégjen a karaktere, mint ahogyan Gyurcsánnyal tette ezt Orbán. Elérni, hogy a fidesz csak nélküle szállhasson később ringbe, így azt is elérni, hogy a fidesz szétessen. Ugye nem kell senkinek ecsetelnem, hogy a fideszből mi lenne Orbán nélkül...

ob.szerver 2013.10.01. 23:11:20

Jogos a poszt és nagyon esedékes volt.

A ballib médiában és blogszférában van valamiféle hajlam az önsanyargatásra és az előzékeny önbírálatra. A szárszói találkozó idején versenyt fikáztak a lakájmédiával, ami penetránsan visszataszító volt. Most meg a szobordöntéstől való szapora elhatárolódások. Vajon miért? Sokan már szavazatveszteségeket vizionálnak az akció miatt. Ugyan már. Ledöntötték a magyar történelem egyik legaljasabb, legkorruptabb és legkártékonyabb figurájának jelképes szobrát. Mi ezzel a baj?

ember100 2013.10.01. 23:14:49

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:
Helló !
Teljesen igazad van ezeknek a fideszhívőknek ilyen egybites válaszok kellenek , pl. Dicső Vezetőnk nem hazudik , de csak azt nézzék amit csinálok és ne azt amit mondok :)....

2013.10.01. 23:23:27

Micsoda alszent dolog a szobordontest koveto mufelhaborodas a jobboldalon! Mire szamitottak, hogy meddig turi a proli reteg ezt az egesz gusztustalan kormanyzast? A baloldali prolireteget felduhitettek alaposan a sok igazsagtalansaggal, durvabb dolgokon sem lepodnek meg. Fodor Gaborra pedig tilos szavazni!

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.01. 23:41:05

Most nyomatták a királyi híradóban Obersovszky-díjas felháborodással, hogy milyen galád ember ez a Bajnai a szobordöntésével.

ben2 2013.10.01. 23:43:38

Elmondom mi a probléma ezzel a szobor döntögetéssel: élő demonstrációja volt annak, hogy nincs veszélyben a sem a demokrácia, sem a szólás szabadsága.
Ha egy országban a legitim módon megválasztott miniszterelnök "szobrát" le lehet dönteni, a fejével focizni és közben azt skandálni, hogy "bazdmeg Orbán, bazdmeg kormány", közben meg a regnáló kormány a füle botját sem mozdítja, akkor abban az országban bizony nincs diktatúra.
És ez az, ami miatt az egész Szolidaritás akció egy ordenáré öngólt lett: a profi értelmiségi rettegők gondos munkával felépítették elvont jogelméleti alapon a közelgő diktatúra rémét, most meg jön egy idióta vulgár rapper és elcseszi az egészet. Dopeman nyilvánvalóvá tette, hogy ebben az országban bárki azt mondhat, amit akar, úgy szidhatja Orbánt, ahogy neki tetszik és ezért semmilyen retorziótól nem kell tartania.
A társadalom egy része eddig hajlamos volt elhinni, hogy ha nem is azonnal, de Orbánék szép lassan tényleg kiépíthetik a diktatúrájukat. Hiszen ha oly sok diplomás retteg tőle, akkor biztos van valami alapja.
Aztán mit látnak a tévében? Hát hogy Orbán levágott fejét rugdossák és alantas stílusban szidalmazzák. Ilyenkor pedig az egyszeri tvnéző bizonytalan szavazó visszahuppan a fotelbe, és elgondolkozik egy pillanatra: ha ezt bünti nélkül meg lehet tenni, akkor nincs itt semmi probléma sem a demokráciával, sem a szólás szabadsággal és ezek a rettegő balos értelmiségiek vagy hülyék, vagy hazudnak.
Merthogy mi történt azokkal, akik anno a Sztálin szobrát ledöntötték? Bizony kivégezték őket.
Most meg? Orbánék röhögnek, Bajnaiék röstelkednek, a köznép meg magasról leszarja az egészet.
Na hát erre volt csak jó ez az egész Szolidaritás műsor és ezért csóválják a fejüket azok a balosok, akiknek maradt még néhány élő agysejtjük.

sirwalter 2013.10.01. 23:52:54

@ben2: egyet értek.
De azért kemények voltak, mint Tarzan sarka... ;)

_most_ 2013.10.02. 00:11:48

ez a szobordöntögetés leginkább üzenet a birkameneteseknek, talán ebből megértik, hogy Orbán nem isten, bár kétlem :D

komplikato 2013.10.02. 00:11:56

Idő közben meg terjed az áldott interneten (hülyeség fénysebességű terjedésének kiváló terepe), hogy a nagy vezér azért volt most műtéten a lábával, mert a ledöntött kamu szobor valójában Voodoo baba volt. :D

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: A királyi tévé már csak ilyen, pár napja volt riport róla, hogy szegény angoloknak nem telik a rezsire(!) és 1.5 millió londoni fázni fog a télen, BEZZEG Magyarország Jobban teljesít! :D

Aki ezt a sz*rt megeszi, az megérdemli sorsát.

komplikato 2013.10.02. 00:13:41

@doktorötker: "doktorötker"
Te vagy az ... Tóni? :D

Együtt 2014 különítmény 2013.10.02. 00:14:03

Gyerekes csínytevés, felnőttes háttérrel. Mert valakinek fizetnie kellett a cirkuszt. De amíg Bajnai az ő nótájukat fújja, addig pénzben nem lesz hiány

Döntsd le az Orbánt, emeld fel a kamatokat, ez a lózung Baynau táborában

én már a fény gyermeke vagyok 2013.10.02. 00:23:45

Gusztustalan ilyen képpel hergelni a polgárokat.

Demis Castro 2013.10.02. 00:50:26

Ebben az írásban volt egy nagyon lényeges mondat: "Orbán 2012. Január elsejével végleg kiírta magát a magyar demokráciából."

Hogy miért?

Háromra mindenki vegye elő a személyi igazolványát, és olvassa el, mi van a legfelső sorában!

Egy-kettő-három!

Akinek az van odaírva, hogy "Magyar Köztársaság", azzal sajnálattal közlöm, 2012. január 1. óta ilyen ország nincs. Akár azt is mondhatnám, hogy az illető hivatalosan hontalan.

Nomármost ha ezt egyik pillanatról a másikra törvényesen meg lehet tenni (márpedig láttuk, hogy meg lehet tenni, senki nem vonult miatta az utcára), tehát simán bele lehet firkálni az Alkotmányba, akkor gyakorlatilag bármit meg lehet tenni - senki nem fog szólni miatta.

Nézzük mondjuk az "Alapvetés" B) cikkének 2. pontját, azaz az államforma kérdését. Mi tartja vissza a kétharmadot attól, hogy ebbe is belefirkáljon?

2013.10.02. 00:53:10

Tökös emberek vették körül vasárnap az ijedten pislogó, buta kis arcát ki-ki merevítő Gordonkát.

Be is tettek neki rendesen. Neki már annyi.

Amúgy az egész ellenzéki csűrhe egy vicc. Hol tudnának ezek a hatalomra vágyó, egymást még bajban is marcangoló senkiházik egy országot elvezetni?

OV viszont vezeti az országot. Van tekintélye, tud emberekkel bánni és aki reálisan nézi a dolgokat, bizony rájön neki köszönhető, hogy kikerült a szarból az ország. Megszűnt a túlzott deficit eljárás, nem kell IMF segély. Helyette rezsit csökkentenek folyamatosan. Nemúgy mint 8 évig, amikor a tetves ballibsik csak szorongatták a nadrágszíjat!

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 00:55:10

@ben2: A klientokrácia szót biztos nem tudod értelmezni. Nem klasszikus értelemben vett diktatúráról van szó, hanem a demokrácia játékszabályait konzekvensen kijátszó, a keretrendszerrel visszaélő, önmérsékletet nem mutató, csak az önös érdekeiket szem előtt tartó, egészpályásan lenyomuló gerinctelen csoportosulás erkölcstelen hatalomgyakorlásáról.

Meridian74 2013.10.02. 01:00:30

@19540511: Az a helyzet ezt nem bajnai szervezte, ahhoz túl tutyim-mutyi-sunyi kis pislogi alak. Közölték vele hogy ez lesz, és rábólintott, ám legyen. Aztán most meg magyarázkodik, de még ahhoz sincs elég esze. Ehhez sem ért, ahogyan a libákhoz sem, pláne nem egy ország gazdaságának felfuttatásához. Azt is csak elkótyavetyélné, aztán felmarkolná a suskát aztán huss el vele.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 01:05:05

"bizony rájön neki köszönhető, hogy ... nem kell IMF segély"

Na most akkor azt meséld el, hogy ki hívta be tárgyalni az IMF-t, ha nem az Orbán. Ha jól rémlik, egy hétvégi rádióadásban jelentette be, és egyben megnevezte, hogy ki lesz a tárgyalódelegáció vezetője. Na most kurva nagy eredmény, hogy nem kellett felvennie az IMF-től hitelt, amikor ő vetette fel, hogy kölcsön kellene kérni tőlük. Persze, mivel fogalmad nincs, hogy mi az államadósság, költségvetési hiány, meg mi az IMF, bambán beszopod, hogy megnyerte Viktor a szabadságharcot.

Ha az IMF nem kopog be magától sehova, mindig csak az adott ország kormányának hívására jelenik meg, akkor miként is élted meg a nagy szabadságharcot?

Hát úgy, hogy hazudott neked a Viktor, és ezt azért tette, mert hülyének tart téged.

Bolsi Buster 2013.10.02. 01:10:20

Én is gratulálok a saját valamint a magam nevében is!

Megint lemegy a baloldal vagy 2%-nyit.

Bolsi Buster 2013.10.02. 01:11:51

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Százszor inkább ezek lopjanak mint az autista tolvaj ballibek.

Bolsi Buster 2013.10.02. 01:14:28

@Demis Castro: 'Háromra mindenki vegye elő a személyi igazolványát, és olvassa el, mi van a legfelső sorában!'

- Ez pont a kutyát nem érdekli. orbán viszont tudja és teszi ami fontos, talán nem véletlen hogy ha jövőre megválasztják akkor ő lesz a magyar demokrácia (since 1867) leghosszabb időre beiktatott miniszterelnöke.

Kalmár 2013.10.02. 04:29:51

Az Együtt 2014 támogatottsága az elmúlt 4 hónapban:

8,7,6,5%

Gratulálok. Tökösek vagytok......
Aki igazán tökös az meg sem ugorja a parlamenti küszöböt, de ugat a szociknak és a Fidesznek is!!

Hajrá, nekem tetszik az irány!

Kalmár 2013.10.02. 04:33:34

Apropó el ne felejtsem, hogy a szobordöntést szar ötletnek találta:
A Fidesz
Az Mszp
A Jobbik
Az LMP
A MLP (Fodor)
stbstb

Ja, és el ne felejtsük, hogy Bajnai is!
Azt találta mondani ez a nyomorult azerencsétlenség, hogy nem is tudta mi lesz....
Érdekes, én már előző nap olvastam a neten. Ő meg nem tudta.

Béna, kamuzós, bukott senki.

inebhedj - szerintem 2013.10.02. 05:05:49

Nem akarok elkeseríteni senkit, de ez vihar a biliben.

A néhány száz résztvevőn, meg azon pár száz emberen kívül, aki ezekhez a blogokhoz hozzászól, a kutya nem tudott az akcióról, és miután a teljes közömbösség homályába vesző eset fölött a magukat ellenzékinek tartó blogok vitatkozni kezdtek, hogy etikus-e vagy sem (mint ez is), akkor sem tulajdonított nagyobb jelentőséget neki, mint VV Nyuszimuszi új mellimplantátumának (sőt, VV Nyuszimuszi valószínűleg tovább foglalkoztat bárkit is).

Az lakosság - teljes joggal - egyenlőségjelet tesz a mindenkori kormány és a mindenkori ellenzék közé, az ilyen performenszekre pedig (adja elő bármelyik oldal) úgy tekint, mint arra a cirkuszra, amit a kenyér mellé felszolgálni szokás - csak éppen ez a cirkusz még VV Nyuszimuszinál is gyengébb, és érdektelenebb.

Szóval jaja, tökös akció volt, de én tegnap voltam üveget visszaváltani félautomatánál, na az viszont tényleg rendesen tökös dolog volt.

Aztán cukkinit rántottam.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.02. 05:34:57

ha te ezt élvezed, akkor tényleg orvosra van szükséged.

midnight coder 2013.10.02. 06:19:38

Igazából ez ez egész vihar a biliben. Ami az egészben a probléma az csak az, hogy ahhoz hogy szobrot döntsenek, ugye valakinek előzőleg fel kellett állítani azt. Ilyen szobrot meg ugye nemigen találtak, így aztán derék kis vörösnácijainknak saját maguknak kellett felállítaniuk Orbán szobrát ahhoz hogy később ledönthessék. Na ez a gáz. Meg az, hogy Bajnai, vagy bárki más aki valaha komolyan gondolja a kormányzást egy ország élén, az ilyenekkel szóbaáll.

kifordított nagyanyó 2013.10.02. 06:30:49

Naggyon jó.
Már csak az eredeti orbánnal kéne valamit csinálni...:))

tisztítottVihar 2013.10.02. 07:03:08

Finnyásak lettek az "urak". Amikor a gyurcsány-bábut akasztófán elégették (2008. március 15.), nem ajvékolt közülük senki. Változnak az idők!

Kék az ég 2013.10.02. 07:08:10

@ "Amit szoborügyben a kritikusok most előadnak, nem több ostoba szemforgatásnál"

Tevedsz, nem az! Hanem az amit TGM mar 20 eve is megmondott es igazabb mint valaha!!!

______________________________
magyarnarancs.hu/publicisztika/tamas_gaspar_miklos_be_vagytok_szarva-55299

Tamás Gáspár Miklós (...)
Mármost a Magyar Köztársaság alkotmányos intézményei egyáltalán nem működnek rendeltetésszerűen. A parlamentet gyakorlatilag fölszámolták. A Legfölső és az Alkotmánybíróság be van szarva. A legfőbb ügyész is. Az állam azonos lett a kormánnyal. (Úgy is emlegetik a kormányt: az állam, a többi "hatalmi ágak" + az önkormányzatok = 0.) A médiademokráciában a tömegkommunikációs eszközök pluralizmusa majdnem olyan fontos előföltétele a szabad választásoknak, mint a többpártrendszer. Márpedig a médiákat vagy megvették, vagy lenyúlták, vagy megszüntették, vagy némára ijesztették, a többi meg be van szarva. Ha így megy tovább, nem lesz ombudsman. Eggyé olvadt a titkosszolgálat és a propagandacentrum, amely patinás provokációkkal és dezinformációkkal irányítja azt, ami a szabad közéletből megmaradt. (Vö. T. G. M.: "A demokratikus ávó", Népszabadság, 2001. május 12.) A kormányzat nem hajtja végre a neki nem tetsző törvényeket, nem adja ki a neki nem tetsző helyi önkormányzatok jussát, elvonja, tetszése szerint osztogatja a költségvetési pénzeket. Szimbolikusan is szünetelteti a plurális politikát, "történeti" retorikával szüntelenül gyalázza a köztársaságot.

Veszélyben a haza.

De ezt nem írjátok meg, MERT BE VAGYTOK SZARVA

______________________________

jog-ász 2013.10.02. 07:12:10

nem kell törikönyvet elővenni a diktatúrához, ne az ötvenes évekhez hasonlítsuk már 2013at, elég csak a régi meg idei jogtárat fellapozni itt ott és teljesen nyilvánvalóvá válik a helyzet.

Kék az ég 2013.10.02. 07:17:15

@jog-ász: Igen ne oda, elég ha lassan 1944-hez hasonlítjuk.

Orbán rezsim 2013, a tucatnyi Horthy szobor és a Szálasi szobor után...
________________________________

A rendőrség szerint nem uszítás a kiirtásra uszítás

444.hu/2013/10/01/a-rendorseg-szerint-nem-uszitas-a-kiirtasra-uszitas/

horváthbence október 1., 15:49

Nem nyomoz tovább a rendőrség a tavaly Devecseren kődobálással végződött cigányellenes demonstráció ügyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerint bűncselekmény és cigányok elleni izgatás nem történt.

Mindezt egy botrányos indoklással támasztanák alá.
___________________________________

2llkedő 2013.10.02. 07:19:55

@tisztítottVihar:
Akkor az teljesen jogos volt. Most szeretett Vezérünkből gúnyt űzni felháborító!

2llkedő 2013.10.02. 07:21:43

@jog-ász: "és teljesen nyilvánvalóvá válik a helyzet."

Él-jen és virágozzék a dikta túra!

Kék az ég 2013.10.02. 07:29:24

@félázsiai 2llkedő: Errol van szo, mint ahogy "nem nyalok" Illés is mondta.

"Szádra ne merd venni ME Ur nevét!"

Szolganep szektája, ahogy Kertész Ákos mondta, szolganép...

Kék az ég 2013.10.02. 07:31:34

@félázsiai 2llkedő: "Él-jen és virágozzék a dikta túra! "

Tudjuk:

___________________________

mandiner.hu/cikk/20121117_lukasenko_magyarorszagnak_elege_lett_a_demokraciabol

____________________________

Kék az ég 2013.10.02. 07:34:07

@félázsiai 2llkedő: De ami igazán rémisztő, hogy ezt meg a fideszes képviselő Tölgyessy Péter is megmondta!

____________________________
index.hu/gazdasag/penzbeszel/2009/09/22/hogyan_lesz_ebbol_kilabalas/

A magyar társadalom nem hisz a saját intézményeiben. Nem hisz a kapitalizmusban, a szabadságban és a demokráciában sem igazán.

Tölgyessy Péter szerint a dolog még régebbre vezet, már a rendszerváltásunk is olyan volt, hogy a társadalom csupán elviselte.

„Valami olyasmit gondolhatott a többség, hogyha a nyugati fogyasztási mintáknak, normáknak az ára a demokrácia, akkor még azt is talán kibírjuk.”

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.02. 07:37:00

@ben2: "Ha egy országban a legitim módon megválasztott miniszterelnök "szobrát" le lehet dönteni, a fejével focizni és közben azt skandálni, hogy "bazdmeg Orbán, bazdmeg kormány", közben meg a regnáló kormány a füle botját sem mozdítja, akkor abban az országban bizony nincs diktatúra."

Na! Látod-látod! Ez a szomorú. Te(i) a diktatúrát azonosítod(játok) a terorral, erőszakkal. Pedig a diktatúra nem csak az. Amikor az állam bele néz a gatyádba, és azt látja, hogy ott jó a hangulat, ezért szorít egyet a töködön, hogy ne érezd már olyan jól magad, no az is diktatúra. Ébresztő!

pelekas 2013.10.02. 07:39:28

Bajnai Orbán szobrot állított, hogy utána ledönthesse, majd elhatárolódott tőle. És ezt megtehette retorzióktól való félelem nélkül. És a sok hozzászóló anyázhat, orbán-fasiztázhat, bazdmegorbán-ozhat félelem nélkül... egy állítólagos diktatúrában, ahol törvényes választásokon legitim módon megválasztott Országgyűlés által felhatalmazott kormány vezeti az országot az EU tagjaként. Ez így leírva elég komikus, de igaz. Nyugodtan rettegjetek, ha ettől jobban érzitek magatokat, de ez nem változtat azon, hogy KOMÉDIA...

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.02. 07:45:43

@Lindalinda: "...tud emberekkel bánni..."

Igen, látni néha, ha valaki ellent mer mondani ( bármely szinten ), két lábbal rúgják seggbe, meg ki. Közönbös a rúgó szemében, hogy úgy egyébként az ellentmondónak szakmailag igaza van ( kérdezz csak rá a volános igazgató kirúgásának történetére ). Veled nem bántak még így? Vigyázz, mert sorra kerülhetsz.

az övezet gázai 2013.10.02. 07:50:48

Amiért mégis haragudni kell a döntögetésre, az hogy ismét remek mocskolódnivalót adtak az erre váró fidesszolgálati médiának. Várható volt, mi lesz, és minden így is alakult.
Jöttek a sajnálkozók, az elítélők, az elemzők, a naturalista beszámolók, hogy ki mit csinált melyik szobordarabbal. Ilyenkor mindig találnak valmilyen outsider ellenzékit, aki egyetnemért, a naivan fair Fodort, de ha arról van szó, hogy éket verjenek az ellenzéki résekbe, mindig fontos lesz minden erre felhasználható figura, elrontott félmondat, dadogás, ellentmondó nyilatkozat, a másik ellenzékivel egyet nem értés.
Ördögi manipuláció, amit -a netnép legyint a "köz"tévére", a Kossuth és tettestársai képviselnek óriási sikerrel. Mert Mari néni és Pista bácsi este ugyan csak tévékettős kékfényt néz, de rádiót, azt hallgat. Onnan meg ez az arcpirítóan pofátlan, alattomos manipuláció ömlik félóránként.
Na, ezért nem szabad egy rossz szót sem szólni a másikra, és ezért nem szabad így szobordönteni, színpadról bazdmegezni, és úgy általában magas labdákat adni.

gmower (törölt) 2013.10.02. 07:55:16

Rettenetesen szórakoztató a ballib oldal tehetetlen vergődése a saját maguk által létrehozott mocsokban, én már csak egy kik pattogatott kukoricát kérnék a műsorhoz.

Aki meg a 2002-2010-es időszak után még mindig komolyan hisz benne, hogy ezek képesek egy ország vezetésére, annak igen furcsa képe van a világ valós kinézetéről. Ez nem baj, demokrácia van, jogotokban áll akkora hülyére szavazni, amekkorára csak akartok, és remélem ez a Dopeman is indul, mert olyan pontosan mutatja a színvonalát a ballib oldalnak.

az övezet gázai 2013.10.02. 07:57:03

A diktatúrához: ez nem az. Ez sok tekintetben -nem alapjaiban- rosszabb. Az előbbiről mindenki tudja, hogy rossz, és hogy van a hatalom, és ők. Itt van a hatalom, az ő manipulatív kommunikációja, és rengetegen, akik beszopják az Orbán-féle népviseleti demokráciát.
Orbánnak akkor is menni kellene a polgári gondolkodás és viselkedés visszafejlesztéséért, ha amúgy gazdaságice mindent normálisan csinálna.

az övezet gázai 2013.10.02. 07:57:55

A diktatúrához: ez nem az. Ez sok tekintetben -nem alapjaiban- rosszabb. Az előbbiről mindenki tudja, hogy rossz, és hogy van a hatalom, és ők. Itt van a hatalom, az ő manipulatív kommunikációja, és rengetegen, akik beszopják az Orbán-féle népviseleti demokráciát.
Orbánnak akkor is menni kellene a polgári gondolkodás és viselkedés visszafejlesztéséért, ha amúgy gazdaságice mindent normálisan csinálna.

bgp 2013.10.02. 08:04:19

@Murugya: ha már foci: kis ország, kis foci. Szeretnéd megvárni, amíg Orbanescu felnő?

xycd 2013.10.02. 08:12:04

Enyi bunkó,tahó,liberó hozzászoló !

dadddd 2013.10.02. 08:12:52

Az ellenzék 4 év alatt ezt tudta kierőlködni magából?
A Fidesz hátradőlhet a karosszékben, és röhöghet a markába.
"Bazmeg az Orbánt, bazmeg a kormányt" - Ezt a szofisztikált üzenetet volt képes megszülni Bajnai "Messiás" Gordon. Gratulálok!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.10.02. 08:14:30

Gyúrcsánnyal lenne igaz a kép, lásd szemkilövetés. Amúgy ezért a blogért mennyit fizet az mszp, vagy téged nem ők fizetnek hanem a Libajnai elvtársad?

tisztapista 2013.10.02. 08:19:24

"Orbán Viktor szobra ügyében viszont igenis gratula a Szolidaritásnak. Tökös akció volt, jó volt figura, és ült a hasonlat."

A lengyel Szolidaritás logóját ellopni is tökös akció volt. Jó a figura, ül a hasonlat. Csak a lengyeleknek nem tetszik.

Dobjuk már ki ezt a dilettáns szolidaritásos bandát a politikából!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.10.02. 08:22:20

@19540511: "Nekem meg pont ezzel lopta be magát a szívembe Bajnai! Végre láthatjuk, hogy neki is van vér a pucájában! Csak így tovább!"
Bajnai nem volt ott a "szobor" ledöntésénél. Elsunnyogott.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.02. 08:23:07

"Orbán Viktor szobra ügyében viszont igenis gratula a Szolidaritásnak."

Valóban: segítette az akció a Fidesz kampányát.

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2013.10.02. 08:23:29

Sokan itt is felvetik, hogy miért ne lehetne ledönteni, meg rugdosni, ha egyszer volt már koporsós, meg akasztott Gyurcsány is...Na, ja, csak azt elfelejtik, hogy nem fent a pódiumon, Orbán és Szíjjártó röhögése közben, hanem a tüntetők között voltak ilyen performanszok. Itt Bajnai, és a méltóságos Alternatív KE úr aktív közreműködésével történtek a dolgok. Hülye ballibdemók, ballibdemó hülyék! :)

Ha nektek a két este ugyanaz, akkor elmehettek a p...politikától! :)

MACISAJT 2013.10.02. 08:24:50

"Orbán Viktor szobra ügyében viszont igenis gratula a Szolidaritásnak. Tökös akció volt"

Világos.Akkor hát minden rendben is van.

Még néhány ilyen, pár száz degenerálttal spékelt performansz, pityingerekkel és libaszakértőkkel...
a Fidesznek még kampányolnia sem kell.

Mert azt készséggel elhiszem hogy a mécsimrékkel dúsított bolgárgyörgyi munkásőrök és az ungárklárák-féle genetikailag kódolt manifeszt elmebetegek "tökösnek" ítélték ezt a szánalmas vudubabázást.
Csakhogy ők már amúgy is puhára vannak főzve,nekik csak az a bajuk hogy naponta nem szavazhatnak legalább egyszer a patásOrbán elzavarására.

Hanem azok a "pártot -még-nem választó, bizonytalanok", akikre állítólag a libaszakértők hajtanak a fordítás/győzelem reményében(muhaha)..na éppen azoknak fordul ki a gyomruk az effajta gusztustalanságok láttán.

Így aztán, eftársak: csak hajrá,előre rendületlenül a "tökös" úton.
Ahogy az eredeti sztálin-szobor ledöntői is milyen jól jártak,ugye.Ahogyan az ország is.

Wagem 2013.10.02. 08:31:13

Te meg döntsd meg a büdös kurva anyádat a húgod hátán te patkány.
Tökös kis akció lesz.

MACISAJT 2013.10.02. 08:33:51

" Orbán 2012. Január elsejével végleg kiírta magát a magyar demokráciából. Megsemmisítette a Köztársaság konszenzusos Alkotmányát"

Azannyját..:P
Miféle "konszenzusos" alkotmány volt az, aminek még a neve is rákositól származott,1949-ből?

Miféle "konszenzusos" alkotmány volt az, amit egy bukott állampárt vezetőivel farigcsáltak soha senki által meg nem választott ellenzékiek, egy úgynevezett "kerekasztalnál"?

Miféle "konszenzusos" alkotmány volt az a farigcsálási eredmény, amit soha népszavazással nem legitimáltak?

Miféle "konszenzusos" alkotmány volt az a farigcsálási eredmény, amit maga az MSZP-SZDSZ is kidobásra ítélt 1994-1998 között és nekifogtak a vastagh pál -féle alkotmányozásnak, amit aztán végül nem tudtak keresztülvinni mert szokásuk szerint egymással is összevesztek?

Ezt "semmisítette" meg a gonosz Orbán, amúgy teljes jogú demokratikus választásokon szerzett parlamenti felhatalmazás birtokában?:)
Nahát?!

MACISAJT 2013.10.02. 08:40:13

@Kalmár: ("Az Együtt 2014 támogatottsága az elmúlt 4 hónapban:
8,7,6,5%
Gratulálok. Tökösek vagytok......"

Ráadásul a libaszakértőt és kampánystábját annyira elvitte a HÉV, mikor a Medián a meg sem alakult formációjáról 14%-ot "mért"(muhaha), hogy választási szövetségként indul a 2014-es választásokon...

Annak a bejutási küszöbértéke pedig nem 5%, hanem 10%....
Így aztán akár 9,99%-al is eltaknyolnak...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.02. 08:54:43

és mi volt humoros, szarkasztikus vagy gúnyos a hétvégén???

mert az tényleg humoros volt, mikor kónya mosdatta bajnait, meg nézett bután ha kérdezték, hogy miért radikálisak, de a szobordöntögetésben semmi humoros nem volt.

Mi lesz a következő??

Orbán vagy neje könyvét égetik egy "tüntetésen"?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.10.02. 08:55:42

@MACISAJT: Na igen. A semmiből előkerült egy ellenzéki(?) csapat, akik nekiálltak a mszmp-vel közösen írni egy új alkotmányt. Nem emlékszem, hogy kaptak volna bárkitől is felhatalmazást...

Gyingizik 2013.10.02. 08:55:58

Szerintem is jó volt, láthatta a sok 50-es, 60-as, 70-es kádárjános bácsis maszop szavazó, milyen baszdmegelő csürhére kellene szavaznia 2014-ben. Ennél jobbat nem is lehetett volna tenni a zóóórbánnal!

sorhajóhadnagy 2013.10.02. 09:00:55

A kommentek annak engednek következtetni, hogy az akció egy valamiben elérte célját: sokadik napja mindenki erről beszél. Az, hogy ki hogyan értelmezi, ízlések és narratívák mellett - a jelek szerint - politikai nézetek és indulatok függvénye. Egy dolog azonban biztos: tévednek azok a "baloldali" vagy "ballib" (csak a szokás alapján írom le, mert értelmezhetetlen kategóriák a mai Magyarországon) megmondóemberek, akik azt hiszik, hogy az "Orbánban csalódott fideszesek" szavazataival lehet választást nyerni.
Ez képtelenség. Aki fideszes, sohasem csalódik Orbán Viktorban. Soha nem szavazná másra, és ha kell, követi bárhová.
2010-ben sokan szavaztak a Fideszre olyanok, akik nem voltak és most sem fideszesek ebben az értelemben. A "performansz" annyiban nekik szólt, hogy a szobordöntés az ellenzéki formációk közötti imázsalkotás szempontjából mégis fontos. A tisztelt ellenzéknek, leginkább a szocialistáknak meg el kellene döntenie, hogy majdani nagykoalícióra vágyik (német mintára) a 2014-ben azért mégis csak valószínűleg jócskán meggyengülő Fidesszel, vagy megelégszik a jelenleginél erősebb, és természetesen nagyobb zsarolási potenciállal rendelkező parlamenti oppozíció szerepével.
(És egy megjegyzés, noha nem szeretnék a nyelvtannáci szerepében tetszelegni: nagygyűlés! mint díszszemle! nem úgy írjuk, ahogy ejtjük.)

ember100 2013.10.02. 09:01:21

@MACISAJT:
Helló !
CSAK azt szeretném megkérdezni hol leteh folyékony gránitot kapni a gránitszilárdságú "alkotmányunkhoz " amit talán Szájer EGYEDÜL írt , de jó hogy ilyen nagy tudású és Dicső Fényességes Vezetőink vannak :)
Ennél még egy kerekasztal is jobb :)

BelAmi 2013.10.02. 09:02:33

A muszlimok is felháborodnak, ha a prófétájukkal viccelődnek!!!!

sorhajóhadnagy 2013.10.02. 09:02:48

és persze: "arra engednek következtetni". Bocs. Most tanul magyar nyelv.

Kalmár 2013.10.02. 09:11:15

@BelAmi: Úgy van ez, hogy csalódott lennék ha Orbán egy Bajnai szobrot gyaláztatna meg egy trágár, cigány zenésszel.

Úgy méltatlan ahogy van.

susu64 2013.10.02. 09:11:45

@tisztapista: Nincs is benne, ezek senki kis pankrátorok. Használják őket, csak még nem tudják. Szánalmas figurák egytől egyig.

sorhajóhadnagy 2013.10.02. 09:13:18

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:

Ilyen alapon viszont állítható, hogy az új alkotmányos rend alapján megszervezett 1990-es első szabad választás legitimálta a demokratikus pártok konszenzusával megalkotott alkotmányt magát is. Ha jól emlékszem, a jogászokkal jócskán kibélelt akkori MDF, KDNP, Kisgazdapárt és Fidesz egyetlen képviselője sem hozta fel azon melegében a kérdést, a Tölgyessy Péterrel felálló SZDSZ-szel egyetemben. Arra az apró részletre nem ügyeltek, hogy ekkor ezt valami habos tortaként, új évszámmal lenyomják a nagyérdemű közönség torkán. Mert aki az 1949-es sztálini alkotmányt egy kalap alá veszi az 1990-es demokratikus, plurális Magyarországot megalapozó alkotmánnyal, az nem sokat vethet azoknak a szemére, akik Sztálin-szobrot emelnek Orbánnak, majd ledöntik.

xunilo 2013.10.02. 09:15:23

1. Bármit jajveszékeltek ti baloldali bérrettegők, itt nincs diktatúra! Tudnátok róla, ha lenne, mert ti nyilván böriben rohadnátok már. Aki ezt cáfolni kívánja, bizonyítsa, h van ma politikai fogoly.
2. A hungarocell játék gusztustalan volt, és a baloldalra oly' jellemzően túlzó.
3. Szánalmas is volt az egész 'pörformansz', mert ha már ilyet csinálunk, csináljuk valódi tömeg előtt, nem pedig vércikin néhány száz ember előtt
4. 2006-t ti szátokra ne vegyétek! A ti kedvenceitek verették diktatúrára jellemző módon az embereket! Szóval nektek erről kuss van, vagy max bocsánatot kérhettek
5. Bármit próbáltok belemagyarázni, a 2006-os véres összecsapásokat NEM a Fidesz szervezte! Ez is egy a ballibek gyomorforgató léthazugságai közül.
Pedig mennyivel jobban jártatok volna, ha akkor engedtek a népnek, és elzavarjátok Furcsán Fegyencet. Mert akkor 2010-tőkl már újra ti lennétek, így meg nyögitek a kétharmadot. (arra mondom, h nyögitek, mert már nem tudnak a kedvenc politikusaitok lopni, így kevesebb az ingyen gulyás is)

goes 2013.10.02. 09:17:06

Gratulálok hülyegyerek a poszthoz. Csak még jobban lejárattad magatokat. Pont ti akarjátok sztálinhoz hasonlítani a zorbánt, akik volt komcsikat imádtok? Felejtsétek el, hogy tényezők lesztek a jövőben.

susu64 2013.10.02. 09:21:25

A blog sületlenségei közül csak egyet emelnék ki, a többi annyara színvonal alatti, hogy szót sem érdemel.
Ezek a Jókai utca vonzáskörében kélszült blogok egyébként teljesen kontraproduktívak: annyi tahóság, hazugság és szélsőséges indulat van bennük, hogy kíválóan készítik elő a következő Fidesz 2/3 - ot. ezt akarjátok?

"2012. Január elsejével végleg kiírta magát a magyar demokráciából. Megsemmisítette a Köztársaság konszenzusos Alkotmányát" Jó lenne végre tudni, megtanulni: a Magyar Köztársaságnak nem volt konszenzusos alkotmánya, volt egy 1949 - ben ránkerőszakolt alkotmánya, amelyet aztán sok-sok módosítás után 1989 - ben, tehát az 1990 - es választások előtt az akkori MSZMP parlament módosított, bevonva az akkori ellenzéki formációkkal módosítottak, a módosításban rögzítve, hogy az 1990 - es választások után teljesen új alkotmányt kell létrehozni. Ez történt meg 22 évvel később.

Kalmár 2013.10.02. 09:22:58

@MACISAJT: Jól haladnak a küszöb alá!

Érdekes látni ahogy a lebukott balliberális rablóbanda próbálja magát újraszervezni.Akárhogy ügyeskednek az ismert zsiványok arcképei mindig felvillannak.

Bájos, ahogy Fletó, Bajnai, Schmuk Andor, Fodor Gábor, Mesterházy, Szanyi, Szekeres, stb, kerülgetik egymást. Köpködnek a másikra, hogy ki miatt bukott meg a jövedelmező biznisz.
Méregetik egymást, hogy ki lehet az újjáalakuló gang alfa hímje.
Minden csonton morognak egymásra.

Törvényszerű. A saját pozició egy becstelen embernél, mindig fontosabb lesz mindennél. Így boritékolható továbbra is a balodali megosztottság, marakodás, egymásra mutogatás.

élveteg 2013.10.02. 09:25:56

Tökös akcióóó? Hatalmas bátorság kell egy hungarocell szobor ütlegeléséhez Tudod kisöreg ki volt a tökös legény A Budaházy Az igen az valaki Az kockázatott börtönben ült Kockázatta a családja a gyerekei megélhetését Ezek ? Mit kockáztattak ezek ? Semmit Egy nullák Majd ha ezek a nyuszik is több év börtönt kockáztatnak akkor majd tökös legények lesznek a szemembe De érdekes módon az Orbáni pokolban senkinek egy haja szála meg nem görbült az akció után Hatalmas egy diktatúra az ilyen

Scagnetti 2013.10.02. 09:26:53

Ez Bajnainak volt egy újabb nagy öngól. Egy éve sincs, hogy őt tartották sokan az egyetlen Orbánra veszélyes embernek, mára viszont már az is kérdéses, hogy képes lesz összekaparni a Parlamenbe jutáshoz szükséges szavazatszámot. Ha így folytatja, már az is mindegy, hogy a PM miatt 10% kell nekik, mert az 5 se jönne össze.
Az egy éve még szakértőként reklámozott Bajnai ma már Szanyival versenyez populizmus terén, és olyan szélsőbalosokkal mutatkozik együtt, mint a Szolidaritás, és saját maguk által állított szobrot dönt le velük. Ez lenne a szakértelem?
Orbán már csak egy kávét kér. Még csalnia sem kell, ha ilyenek az ellenfelei.

mikorkakalman 2013.10.02. 09:29:17

@felcsutisuttyo: "keményen kell ezekkel a Nemzeti Gazemberekkel bánni"

Húúú, ez de kemény volt már! Hungarocellt rugdosni, mint a hisztis hülyegyerek tehetetlen dühében, ha kap egy pofont anyukától... :)
Ennyit tudtok! ;)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.10.02. 09:30:41

Inkább a szobromat döntsék egyszer le, mint a forintomat sokszor be!
Érdekes, hogy a Kossuth tér tönkretétele, a tévészékház megostromoltatása, fél Budapest szétveretése és felgyújtatása, a Manyup pénzek lenyúlása és a demokrácia kivégzése nem verte ki ennyire a biztosítékot.
:)

vasmargitt 2013.10.02. 09:32:00

bravó blogger úr

az itt sunnyogó pszeudobalos és vinnyogó orbánseggnyaló birkák meg elmennek a picsába

ezekkel a mocsok fideszes földszintes diktátorokkal minimum ezt kell csinálni

jobb országokban ha annak a tizedét megtették volna, mint amit itt műveltek nálunk, már régen a lámpavasakon lógnának. csak mi tűrjük ilyen jámbor bégetéssel, hogy ezt műveljék az országgal és velünk. meg is érdemeljük őket. főleg, hogy ilyen jámbor performanszokon is szörnyűlködik az ellenzék. miféle ellenzék ez ilyen?

orbán takarodj.

ti meg vegyétek már észre, hogy egy elmeteg patkánynak tapsoltok három éve

marand22 2013.10.02. 09:32:36

Ezen az egész akción a Fidesz mellett az MSzP prominensei röhöghetnek a legjobban. Sikerült Bajnainak az alkalmatlanságát bizonyítania. Nem merül fel senkiben, hogy BG-t (a Solidaritás és az MSzP) csőbe húzták (l. utólagos elhatárolódása)?

Kivlov 2013.10.02. 09:33:16

"tökös akció?"

:D :D :D

ha csak ennyire futja a "demokratikus ellenzéktől", akkor nincs miért aggódni narancséknak a választáson. egy csúnya, gátlásos kisgyerek szánalmas, hisztiző próbálkozása volt, hogy figyeljenek rá is a suliban. vicc.

Kivlov 2013.10.02. 09:34:30

@vasmargitt:
"jobb országokban ha annak a tizedét megtették volna, mint amit itt műveltek nálunk, már régen a lámpavasakon lógnának. csak mi tűrjük ilyen jámbor bégetéssel, hogy ezt műveljék az országgal és velünk"

remélem 2006ban is ilyen kemény voltál, nem otthon farokbehúzva szörnyülködtél a TV-t bámulva...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.02. 09:49:34

@Puskát kellett volna hozni: "Százszor inkább ezek lopjanak mint az autista tolvaj ballibek."

Ettől a hozzáállástól hányok. Hát mekkora birka vagy, ha tudod hogy lopnak tőled (hisz tudod), mégis tapsikolsz hozzá. Miféle ember vagy te?

sorhajóhadnagy 2013.10.02. 09:55:20

@susu64:

Nyilván az volt az óhajtott cél, hogy a majdani módosítás egy még demokratikusabb konszenzust tükrözzön, részint az alkotmányjogászok, a politikai pártok és a civil mozgalmak társadalmi vitája utáni letisztult állapotban. esetleg két vagy több egymást követő kormány garanciájával, hogy véletlenül se tűnjön úgy, hogy a pillanatnyi nyertes egy egyoldalúan elfogadott alaptörvényt győzelmi trófeaként mutathasson fel saját táborának. Mert ezt Horn Gyula is megtehette volna a háromnegyedes többségével. De nem tette.

sorhajóhadnagy 2013.10.02. 10:02:53

Az oldalon feltűnt megjegyzéseket elemezve megerősödni látom azt a feltevésemet, hogy a szobordöntögetős akció még nagyobb harci lázba hozta azokat, akik eddig is az Orbán Viktor vezette Fidesz és kormány legelszántabb támogatói voltak. Ez normális. Olyat nem láttam, aki azt írta volna, hogy "már-már Bajnaiékra szavaztam volna, de e szégyen után Orbánra fogok, az fix."
Ehelyett mintha az lenne a kép, hogy a nevezett akció után az MSzP akarná elhappolni a gátlásokkal terhelt eddigi bajnaistákat, mondván: "látjátok, a Gordon kapkod, hülyeségeket csinál, mi leszünk az a nem hőbörgő ellenzék, aki számít a szavazatodra jövőre".
Ennek ellenére, ha nem az indulatok és anyázások szintjén, hanem hideg fejjel és számítóan nézzük az eseményeket, még korai lenne ebből az esetből messzemenő következtetéseket levonni. Trial and error - a pozicionálás egyik eszköze.

vasmargitt 2013.10.02. 10:04:24

@Kivlov:

tudod, én ott voltam a tévészékháznál és utána a kossuth téren, plusz az utcákon

ha te is ott voltál, gondolom, te is láttad, amint a
hős forradalmárok felgyújtották a tévét, kirámolták az általuk feltört autókat és kilopták belőlük a szerszámosládát, meg a pótkereket.

és azt is láttad, hogy füstszagú tévészékházban kirabolják a büfét. mert én láttam mindezt. és sok egyéb más galádságot, amitől rendes ember gyomra felfordul. amint a hős forradalmáraink összehugyozzák, összeszarják a parlament oldalát például. és az idióta vérszomjas őrjöngésüket az utcákon. rossz álmomban se jöjjön elő a sok köztörvényes rosszarcú pofa garázdálkodása, a város meggyalázása.
ha neked ez tetszett, te is egy vagy az idióta patkányok közül, akiket akkor a mi normális pestiek erősen utáltunk és kurvára megvolt rólatok a véleményünk.
akkor vált világossá, hogy orbán a kiömlött szennycsatorna szarcsomókkal teli áradatával evez be a hatalomba. meg is érdemeljük, de ti agyatlan barmok is. rohadnátok el a csüngő pocakú istenetekkel együtt

Eumik 2013.10.02. 10:09:23

@Lindalinda: Éljen a Párt! Éljen szeretett Vezérünk, aki országunkat győzelemre vezeti a hanyatló, erkölcsi fertőben fetrengő nyugati imperialisták ellen! Éljen a békeharc!

Jock Ewing 2013.10.02. 10:09:58

Diktatúrában egy ilyen szobordöntés után mi következne? Például Észak-Koreában? Az kurva öreganyjuk legutolsó rokonát is nyilvános helyen végeznék ki.
Természetesen nálunk mindenféle következmény nélkül megtehették ezt, a szerintem okádék akciójukat. Ami meg is cáfolta a fő választási szlogenjüket, miszerint itt diktatúra, rezsim...stb van. Légvár az egész bajnais majomkodás. Gyönyörű szépen megfűszerezve a gyakorlatilag analfabéta proligyerek dopeman-nel.
Sok sikert nekik a süllyesztőben.

mikorkakalman 2013.10.02. 10:11:25

@vasmargitt: Akkor mit kerestél ott közöttük? ;)

nnnnnnnn 2013.10.02. 10:12:39

@vasmargitt: mindez nem fordult volna elő, ha fletó felelősségteljes normális politikusként az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után bejelenti, hogy lemond. persze mivel egy elmebeteg, ez irreális elvárás. amúgy te mit kerestél ott? komcsi ügynököt játszottál?

mikorkakalman 2013.10.02. 10:14:28

@Jock Ewing: Az előbb itt egy delikvens már megmagyarázta, hogy ez a diktatúra nem olyan diktatúra, mint a diktatúra, de attól még diktatúra. Érted! :D :D

nnnnnnnn 2013.10.02. 10:15:09

@Kivlov: mit vártál? demokratikus ellenzék összetétele 95%-ban 70 éven felüli nyuggerekből áll. ha nem lett volna ott pár szegény tűzoltó aki nem mehetett nyugdíjba 40 évesen, még a hungarocelszobrot se tudták volna ledönteni.

Balt 2013.10.02. 10:16:06

Na, itt szállt végleg elérhetetlen magasságba a 10% a (újra) Együttnek...

susu64 2013.10.02. 10:16:25

@sorhajóhadnagy: Egyrészt: Hornnak nem volt 3/4 - e, hanem volt 54,15% MSZP és 17,62% SZDSZ, összesen 71,77% koalíciós többsége, ami persze több, mint 2/3, de nem 3/4. Azonban nem ezért nem tette, hanem azért, mert a saját pártjában Frakciójában) sem kípott rá támogatást és az SZDSZ is beakasztott neki. Emiatt tudta, hogy már az előkészítő bizottságon sem megy keresztül az alkotmánytervezete. Amiből különben a 2011 - es alkotmány sokat átvett. Ennek bőséges irodalma van, utána lehet nézni.

Balt 2013.10.02. 10:17:37

@Murugya: Egyetértek.

"Akinek ez a szobordöntögetős akció tetszett, az vegyen végre a kezébe törikönyvet, és/vagy keressen rá a diktatúra szóra a lexikonban!"

Idézhetünk rögtön Bajnaitól is:

Standard – Bajnai-interjú: „az ország továbbra is demokrácia”
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/201119

nepszava.com/2013/06/magyarorszag/bajnai-megvedte-az-orban-kormanyt-berlinben.html

susu64 2013.10.02. 10:21:39

@mikorkakalman: Ez azért diktatúra, mert a ballib oldal számára minden,amit nem ők csinálnak diktatúra. Ez teljesen érthető felvetés a részükről. Csak azt sajnálják talán, hogy nem láttak meseautót belülről. (meseautó volt az 50-es évek lefüggönyözött ÁVÓ -s Pobjedája. Berántották a delikvenst az utcáról, vagy éppenséggel éjszaka csöngettek be érte (lásd: csengőfrász), s azután az autó hátsó űlésén gumibotok között udvariasan megkérték, hogy "na meséljen csak mega nekünk")

Balt 2013.10.02. 10:22:32

@Sztavrosz_: "Ez szimbolikus volt. De Viktor ellenzékből adott 48 órát ha jól emlékszem, mint valami csendőr.
Az fenyegetés volt, és egyértelmű jelzés hogy vastagon benne van a kezük a balhéban.
Mondjuk a mai napig nem értem, mert letelt és nem történt semmi."

Na ugye. Magad válaszoltad meg a kérdést. Az a vekkeres tüntetés erősen elkülönült (fizikailag is) a "focihuligánoktól".

(Egyébként mégis történt valami: a TELJES maszop-szadesz összezárt Gyurcsány mögött, kb. innen eredeztethető a 2010-es 2/3...)

Kurt S. Earp 2013.10.02. 10:22:47

Mégis, kinek az Ízlése?

Te szerencsétlen, dróton rángatott, tehetetlen Bábu.

Hányszor még?
Hányszor rohansz még, tátott szájjal a Lófaszért?
Hányszor törlöd fel saját magaddal a padlót?
Hányszor fogod még a választásokig lealázni magadat a sárga anyaföldig?
Énekelted az internacionálét szétégett arccal, már süllyedtél a fotel mélyére lángoló bőrrel: nem volt elég?
index.hu/belfold/2009/04/06/hava ... nacionale/‬‬‬
mno.hu/?v=75783 ‬‬‬
www.youtube.com/watch?v=bHuCyfas ... e=youtu.be ‬‬‬

“-Mindaz, ami a hétvégén történt Orbán Viktor szobrával, az vállalhatatlan a szocialisták számára, semmilyen körülmények között nem adjuk hozzá a nevünket, és nem is kívánunk a jövőben sem ezzel az eszközzel élni, de 2014-ben azért, mert a társadalom többsége békét kíván, a békés többséggel leváltjuk önöket – fogalmazott Tóbiás József."
Kihátráltak kis performanszod mögül a szocialisták. Akikkel állítólag Együtt indulsz."Nem az ő izlésüknek való."
Kihátráltak kis performanszod mögül a szociáldemokraták. "Nem az ő ízlésüknek való."
Kihátráltak kis performanszod mögül a liberálisok. "Nem az ő ízlésüknek való."
Még a főszervező szolidaritás is kihagyott volna néhány aprócska jelenetet e remek buliból, mert nyilván az már nem az ő ízlésüknek való volt.
Még azt sem vették észre a komáid, utólag sem hogy ez a vérprimitív Hangjanix kihagyta a rap szövegéből a Gyurcsányt és az MSZP-t gyalázó sorokat.
Aztán azt mondták te mindenről tudtál és egyeztettétek a programot. De aztán meg mégse és te azt már nem tudtad, nem láttad, nemúgyvót, ejenye-ejnye.
Aztán kínban, gyötrődve terelsz, csúsztatsz, mentegetőzöl, egyre mélyebbre zuhanva a hazudozások spirálján, hogy megérkezz a végállomásra: végül már te magad is elhatárolódsz, mert nem a te ízlésednek való volt, ami ott történt és sokakkal együtt téged is taszított.

Akkor meg mit csináltál ott, Baszdmegbaszdemegbaszdmeg?! Éppen arra jártál? Volt egy kis szabadidőd, hát beugrottál?

Szellemi hátvéd-blogjaid gyűlölettől fröcsögve védik a védhetetlent, s eközben a megjátszott-felépíteni kívánt, a jól fésült, európai politikus imázsodat, a higgadt, nyugodt, kevesebb szenvedély-több szakértelem, emberarcú, Bajnai Nincs Szükségem Gázsütőre Gordont úgy vonszolják a mocsokban, hogy annak sarát és szarát már soha le nem mosod magadról. Politikai ellenfeleidnek és ezek után, a saját magukat is erőteljesebben pozicionáló állítólagos bajtársaidnak is kimeríthetetlen verbális és vizuális muníciót adtál a kezébe.

Angela Merkel mikor vett részt hasonló jellegű rendezvényen? David Cameron?...

Hungarocell Sztálin-diktátor szobor, lefűrészelés, lefejezés, (há véletlen vót, véletlen!) csonkítás? Mégis mire számítottál? Nem tudtad mi várható? Nem tudtad, hogy ledöntik? Nem tudtad, hogy leszakad a feje? Láttál már hungarocellt életedben, Gordon? Nem tudtad, hogy a Terror Házához viszik, át a városon? Miért mit gondoltál, utána beülnek a letört Orbán fejjel az ölükben, kávézni a Gerbeaud-ba?

Nem fogják senkinek sem elárulni, de Orbán Viktor valószínűleg akkor törte el a lábát, amikor szánalmas önégetésed közben, térdét csapkodva a röhögéstől leesett a Magas Lóról.
Ennyi vagy. Lehetnél több, lehetnél jobb, lehetnél más. De ennyi vagy. Bábu.
Híveid gyűlölködése, az ellenfeleid híveiből áradó gyülőlet tükörképe.
Számodra a partinak vége.
Hitelességed ázott rongy, európaiságod szennyes-szaros mézesmadzag. Protest szavazatokhoz elég lesz, de ahhoz akkor is elég lenne, ha otthon ülnél.
Nem Rád szavaznak majd.
Orbán Viktor ellen szavaznak majd.
Te vagy a vörös-tálibjaid Bábuja és Szobra.
Az orbánfóbiás gyűlöletük, akarat nélküli, hungarocell manifesztálódása.

Gordon?
Itt csak a Te fejeddel fociztak.
A “barátaid” behúztak a csőbe.
mno.hu/ahirtvhirei/bajnai-csak-a-szobordontes-utan-tortenteket-feledne-1187506

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2013.10.02. 10:22:54

Sokszor előkerül a ballibedmóktól, tehát összegezzük:

Természetesen a 2006-os tüntetéseket Orbán szervezte, és irányította.

Természetesen a 2006-os rendőri túlkapásokhoz az akkori kormánynak nem volt köze.

Nos, akkor csak annyit: takarodjon a fenébe az olyan politikus, akik kormányozni sem tud, és igen, akkor inkább legyen az kormányon, aki ellenzékből is tud tüntetéseket irányítani.

Természetesen ironizáltam az előbb, mert valószínűleg a kormánynak több köze volt a rendőri fellépéshez, mint az ellenzéknek a tüntetőkhöz...Csak hát a ballibdemók ilyen hülyék... :)

Balt 2013.10.02. 10:28:08

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: "az ellenzék meg helyette fejtegeti a geopolitikai, szakpolitikai katedraszövegeket"

Aham, ez bizonyára hiteles lenne, mikor Redicovától Ficoig, Nikolićig mindenki javuló viszonyról beszél. Ez pl. friss: :)
index.hu/kulfold/2013/09/30/most_a_legjobb_a_kapcsolatunk_szlovakiaval

kentauri 2013.10.02. 10:36:07

Végre valami méltó válasz ezeknek az elme beteg, pökhendi szemeteknek....erre várok amióta ezek a mocskok mindenhol agresszív módon válaszolnak minden kritikára...ezt kell.... nem szabad, hogy a fotel kényelmébe ragasszanak bennünket.
Mindig mondom mindenkinek, lehet, hogy a proli egy lusta állat faj, de ha végleg bedühödik akkor kő kövön nem marad.
Remélem mihamarabb lesz folytatás és stipi-stopi enyém az orbán feje és kinyalatom vele a valagam.A puha pöcsű baloldali politikusok maradjanak otthon...nem őket szerettük meg menet közben.

sorhajóhadnagy 2013.10.02. 10:42:12

@Balt:

Peter Weiss nagykövet népszavás interjúja a diplomatikus megfogalmazás mintapéldája, hiszen a lényeg a címben idézett kedveskedő bevezetés utáni DE szócskát követi. Ez pedig a kettős állampolgárság megoldatlan ügye. Ha neked ez a dicséret, ne menj diplomatának.

vasmargitt 2013.10.02. 10:44:37

@$$$=$$$:

hülye

érdeklődő ember vagyok, este időm is van

este néztem a tévét, láttam,mi megy a tévészékháznál, odamentem. óbudáról nem oly nehéz eljutni a szabadság-térre.még volt tömegközlekedés. mikor odaértem, éppen akkor tették a hős forradalmárok ártalmatlanná a vízágyús autót. szép látvány volt. az is, amint a téren osztották a piát. az is, amit a rendőrökkel műveltek, akik láthatóan meg voltak rémülve. profi gyújtogatók voltak velük szemben, öt perc alatt égett egy autó, utána a többi, utána az épület.

éjjel kettőkör még bent voltam a tévészékházban, addigra a büfét kirámolták a hős forradalmárok a rendőrök szeme láttára, aki a fal mellett szépen felsorakozva bámulták a csőcseléket. mintha a város összes rosszarcú betörője ide jött volna. nagyon profin bántak el az épülettel.
de az egész várossal is. rohadna el a kezük mindazoknak, akik akkor a várossal elbántak. de a csüngő hasú diktátor bandája is velük együtt, amelyik ezt az egészet szervezte.
és persze gyurcsányék is, akik gyávák voltak ahhoz, hogy ennek a vérnősző patkányhadnak a nyakára lépjen, ahogy ez normális országban történik, amikor a csürhe középületre támad, vagy megbénit egy fővárost. ez egy szar ország uraim

nnnnnnnn 2013.10.02. 10:47:27

@vasmargitt: látod, mondom hogy fletónak le kellett volna mondani, ezt nem tette meg. másodszor nem orbán szervezte, de ez ne zavarjon. harmadszor gyurcsányék nem véletlenül nem küldtek erősítést a tévéostromhoz. véleményem szerint arra vártak, hogy valami komoly tragédia történjen, és azt is rá lehessen fogni a fideszre.

csibigabi 2013.10.02. 10:49:40

A poszt annyit állít és nem többet, hogy volt valaki, akinek tetszett a szobordöntés.
De ezt eddig is tudtuk. Nyilván annak is tetszett, aki ledöntötte, és nyilván Bartus Lászlónak is tetszett. Ez nem egy olyan ország, amelyikben efféle kultikus vadállatiasság ne találna követőkre. Felteszem ugyanakkor, a nb. posztoló kijózanodna idült gyűlöletbetegségéből, ha valaki egyszer ugyanezt szeretett Gyurcsányával görgetné végig.

csibigabi 2013.10.02. 10:51:03

@kentauri: bartuslaci vagy? Stílusod alapján...

Peterpapo 2013.10.02. 10:52:33

@ben2:

Senki sem focizott Viktor fejével. Dopeman egyet belerúgott és kész. Ne ess túlzásokba te is, mint ahogy azt a médiától már megszokhattuk.

sorhajóhadnagy 2013.10.02. 10:53:02

@susu64: Helyes, köszönet a pontosításért, tehát csaknem háromnegyedes volt a többség. Horn alkotmányozási hevületét azonban mi sem jellemzi jobban, hogy 1996 áprilisában saját pártja megosztásának árán is leállította a folyamatot. (Az SZDSZ-ben Pető őrjöngött, Tölgyessy csendben asszisztált Hornnak.) A motívumokat bonyolult lenne itt felsorolni, de - szerintem - az akkori miniszterelnök fő megfontolása az volt, hogy ötpárti egyetértéssel (a kisgazdák ellenezték) meghirdetett alkotmányozás valójában a politikai megosztottság erősödéséhez vezet, és végső soron alááshatja a kormány legitimációját, ha az akkori ellenzék elkezdi a múlt bűneire terelni a vitában a témát. Szóval Gyulának ehhez nem volt kedve, és saját frakcióját meglepve leszavaztatta a kezdeményezést.
Véleményedet tiszteletben tartva egyébként kitartok amellett, hogy amúgy lehetősége lett volna egy bohóckodássá silányított vita után megszavaztatni valamit, de nyilván csak belegondolt abba, mit kellene ezért kínlódni az SZDSZ-szel, és a végén legyintett az egészre.

Bolsi Buster 2013.10.02. 10:55:03

A bukott baloldal igen jól halad a cloaca maxima felé. Ebben tényleg jók, nem ma kezdték, hanem 1947-ben.

csibigabi 2013.10.02. 10:55:43

@Kurt S. Earp: érdekes baloldali stílus jobbról. Szokatlan, erőteljes. A baloldali sajtó 20%-a Mesterházy, 0%-a Bajnai, 80%-a Gyurcsány kezében van. Ezt tükrözik a sajtó-"vélemények".
Bajnait igazából a multimilliárdos consiglierói hagyták cserben. 2014-re azt sem fogjuk tudni, i-s vagy ipszilonos.

Peterpapo 2013.10.02. 10:59:01

@Lindalinda:

Rájöttem. Te egy provokátor vagy, mert alapból senki nem lehet ennyire elfogult és vak. És akkor még finoman fogalmaztam.

kentauri 2013.10.02. 10:59:26

@csibigabi: Apád....aki véletlen anyádba élvezet...

BelAmi 2013.10.02. 11:04:25

@$$$=$$$: "demokratikus ellenzék összetétele 95%-ban 70 éven felüli nyuggerekből áll"
A vezéred a kongresszuson eismerte, hogy "fiatalabbak mint ők". Akkor most hogy is va'n ez?

vasmargitt 2013.10.02. 11:07:36

@$$$=$$$:

gyurcsánynak nem 2006 őszén, hanem a népszavazás után kellett volna lemondania. addig dolgoznia kellett volna. sajna, amilyen jó szónok, annyira nincs kormányzati vénája.sokat szaroztam 2006 után gyurcsányt, mert nem kormányzott, csak dumált és ötletelt. mindenesetre most bizonyosodik be, hogy a baloldalon messze ő legjobb politikus. sajnos.magyarországon nagyon invenciótlan és tehetségtelen a baloldal, de lássuk be, legalább nem gonosztevőkből áll, mint orbán bandája, élükön a csüngő pocakú elmebeteg diktátorral.

azt messze nem hiszem, hogy azért töketlenkedett gyurcsány 2006-ban, mert úgy gondolta, minél rosszabb, annál jobb. eccerűen ő is gyáva volt, mint az egész rendszere. egy normális kormány a világon mindenütt végigverte volna azt az agyatlan csőcseléket két perc alatt. és a pestiek tapsoltak volna hozzá (mármint a város nem patkány része)

az pedig megyőződésem, hogy orbánéknak nagyon is sok közük volt az akkori "sajnálatos eseményekhez". ennek ellenkezőjéről nem tudsz meggyőzni. tedd fel magadnak a kérdést: ciu prodest

Bolsi Buster 2013.10.02. 11:15:20

@vasmargitt: 'sajnos.magyarországon nagyon invenciótlan és tehetségtelen a baloldal' - Ez így van ezért vezeti őket győzelemre az okos nemzetközi tőke és egy nk-i zsidó(rákosi, kun, aprópiros)

'legalább nem gonosztevőkből áll' - nem, nem soha! Gyurcsánynak is csak okirathamisításról van papjrja.

Kivlov 2013.10.02. 11:34:16

@$$$=$$$:
nem vártam semmit. és azt sikerült alulmúlniuk. :D
egyre inkább az a meggyőződésem, hogy nem is akarnak nyerni jövőre.

nnnnnnnn 2013.10.02. 11:45:24

@Puskát kellett volna hozni: jó szónok? motyogni tud vagy fennhangon rikácsolni hogy orrbán meg demokrácia. értelmeset kb akkor mond max amikor köszön.

"mindenesetre most bizonyosodik be, hogy a baloldalon messze ő legjobb politikus."

ja. ezzel nem vitatkozom, bár sztem a baloldali politikusok egyformán fosok.

direkt nem verette szét a tömeget szerintem.

felucca 2013.10.02. 11:47:01

@Kalmár: "...Úgy van ez, hogy csalódott lennék ha Orbán egy Bajnai szobrot gyaláztatna meg egy trágár, cigány zenésszel..."

Akkor készülj, mert ezt a ziccert biztosan nem fogják kihagyni. Egyszer majd a gyengus libázás is kifúj, ki kell találniuk valami ütősebbet. na, ez lesz az.

És hogy fog tetszeni minden mostani fideszes ajvékolónak!

moophlander 2013.10.02. 11:51:52

@vasmargitt: Apu munkásőr volt, ugye? Ami miatt az emberek odamentek? Az nem számít? Egy ilyen beszéd után, amit a Fletó mondott anno, jobb helyeken örökre eltűnnek a politikából! Remélem nem kell hasonlatokra példát mondanom a világból! A másik! Az azonosító nélküli "rendőr" nem rendőr, csak egy fegyveres ember aki akár terrorista is lehet!

nnnnnnnn 2013.10.02. 11:55:50

@felucca: nyugi, a fidesz nem süllyed le erre a szintre, hehe. meghagyják ezt nektek, agyatlan ballibernyákok.

felucca 2013.10.02. 11:58:45

@$$$=$$$: Szintről a Fidesz esetében talán nem kellene szintről beszélnünk. A dolog egyébként már megtörtént.

nnnnnnnn 2013.10.02. 12:05:51

@felucca: szintről annak nem kéne beszélnie aki ellenzéki. azt még, hogy valaki lmp-s, megértem valamennyire. de hogy e14, mszp, jobbikos, azt nehezen.

Axel Torpedo 2013.10.02. 12:12:59

Politikai attitudtol fuggetlenul, ez egy kibaszott gusztustalan kis akcio volt. Nagyon tudom sajnalni azokat, akinek az ilyesmi tetszik. A tipikus csocselek megtestesitoi es ugy latszik irastudok is vannak koztuk.

Demis Castro 2013.10.02. 12:29:21

@Puskát kellett volna hozni: Én is ezt mondom, hogy a kutyát nem érdekli. És ezt tartom furcsának - pontosabban elkeserítőnek. Téged sem érdekel.

Mondd csak, téged nem zavar az a tény, hogy hülyék vezetik az országot és határozzák meg az életed feltételeit?

felucca 2013.10.02. 12:35:59

@$$$=$$$: Azt értem, hogy te ennek a focicsapatnak drukkolsz, mert csak. De tettek-e érted valamit, javították-e az életedet? Ezt miért felejtetted el megvizsgálni a nagy focidrukkerségben?

nnnnnnnn 2013.10.02. 12:40:14

@felucca: már csak azzal javítottak hogy leváltották a tetvedék komcsikat. de amúgy azon kívül is sokat.

felucca 2013.10.02. 12:42:49

@$$$=$$$: Mondom, értem, hogy te a kék háromszög híve vagy és nem a zöld négyzeté, ezt nem kell megmagyaráznod, az emberek 99%-a így van vele. De hogy azon kívül valami?

2llkedő 2013.10.02. 12:49:19

@moophlander: "Az azonosító nélküli "rendőr" nem rendőr, csak egy fegyveres ember aki akár terrorista is lehet!"

Ugye akkor a leltári szám nélküli TEK-es is csak egy fegyveres ember, aki akár lehet tenorista is?

felucca 2013.10.02. 12:54:44

@$$$=$$$: Én folyamatosan dolgozom, ezen ne aggódj, te viszont nem tudsz válaszolni a kérdésemre, így-e van?

(Mondjuk, gondoltam, hogy így lesz. Te is csak egy focidrukker vagy)

killerkaller 2013.10.02. 13:32:43

@ben2: A dikatúrához, totális diktatúrához vezető útnak is vannak stációi. Szerencsére még nem tart ott a fejlődése, amiről beszélsz, de sajnos halad. Remélem soha nem alakul ki, mert akkor rosszabb lesz, mint Észak Koreában.

Bolsi Buster 2013.10.02. 14:04:35

@Demis Castro: Ezt mondogatják a zsellérek kb. 1000 éve az elöljárókról.

De másnap felkelnek, bemennek melózni, és kifizetik az adót. Tehát a zsellérek a hülyék, szvsz.

Bolsi Buster 2013.10.02. 14:05:42

@$$$=$$$: Gondolom nem rám reagáltál, mert én olyant nem mondtam..:)

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 14:13:42

@xunilo: "1. Bármit jajveszékeltek ti baloldali bérrettegők, itt nincs diktatúra! Tudnátok róla, ha lenne, mert ti nyilván böriben rohadnátok már. Aki ezt cáfolni kívánja, bizonyítsa, h van ma politikai fogoly"

Klientokrácia van, és a demokráciával való visszaélés. Teljesen feleslegesen koptatod a szád, hogy olyan dolgokat cáfolgass, amit senki nem gondol komolyan.

Bolsi Buster 2013.10.02. 14:18:13

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: No akkor úgy néz ki erre a 'klientokráciára', ami egyébként egyenlő a demokráciával, van igény.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 14:32:04

@Jock Ewing: "Diktatúrában egy ilyen szobordöntés után mi következne? Például Észak-Koreában?"

Na még egy félremagyarázó téveszmés. Klientokrácia, putyinikrácia, ezeket a szavakat már nem tudod értelmezni. A demokrácia kijátszásáról, visszaélésekről van szó. Te nem érted a demokráciát, ezért a megerőszakolt, de formailag betartott, szabályokat kijátszó működtetését annak természetes állapotának tartod. Vannak akik nem képesek olyan cizelláltan fogalmazni, mint én, ezért a rendeltetésszerűtlenül alkalmazott demokráciát is diktatúrának nevezik. Mondjuk nem tévednek nagyot, ha azt mondják, hogy Orbán diktatórikus. Diktatórikusan cselekszik egy demokráciában. Talán ezért rugózol a senki által nem komolyan vett kijelentéseken, és cáfolgatod a művi megállapításokat. Miközben fogalmad sincs mire reagálsz, vagy szándékosan félremagyarázod.

Bolsi Buster 2013.10.02. 14:36:08

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Amíg a emokrácia kijátszását azok visszhangozzák, akik képtelenek megnyerni egy demokratikus választást, ezeket a dolgokat igen komolyan kell ám venni. Véresen komolyan.

Demis Castro 2013.10.02. 14:48:23

@Puskát kellett volna hozni: Nem válaszoltál a kérdésre...

Zsellér-e vagy?

:)

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 14:50:27

@Puskát kellett volna hozni: "No akkor úgy néz ki erre a 'klientokráciára', ami egyébként egyenlő a demokráciával, van igény."

Ja igen, aki nem látja át, hogy az egykulcsos adó bevezetésekor jelentkező hiányt kénytelen volt a kormányzat kényszerintézkedésekkel behajtani, és ennek a következménye a devizahitelesek katasztrófája, mert elhiszi a kormányzat visszamutogatását, hogy azok hibája, az nagyon elégedett, hogy érte harcolnak.

A hibás gazdaságpolitika miatt megsarcolták a bankokat, akiknek megnőtt külföldről nézve a kockázata, így magasabb kamatra tudnak csak kötvényeket kibocsátani, ami megdrágítja a refinanszírozást. Ez a hibás gazdaságpolitikából adódó árfolyamváltozásokkal megdrágította az emberek hiteleit. Neked ez tetszik?

Csak azért szólok, hogy tudd, egyik banknak sem volt 20-90 évre lekötött pénze. Tegát amikor kölcsönt vett fell valaki lakásvásárlásra a banktól, az olyan pénz volt, amit a banknak egy év műlva vissza kellett fizetnie Svájcban. Ezt ugy tudja megtenni csak, ha minden évben kölcsön kér annyit, amennyi lakáshitellel tartoznak neki, és kifizeti a kötvényeket. Azt egy év műlva szintén vissza kell fizetnie, amit jövőre újból felvett kölcsönökból fizet ki. Tehát úgy ad neked kölcsön 20 évre, hogy 20 egy éves kölcsönt vesz fel helyetted egy évre. Szóval a megváltozott kamatok, amik a kormány hibás gazdaságpolitikája miatt nőttek, azt te fizeted meg a magasabb törlesztőkkel.

Ha neked erre van igényed, az azért van, mert hazudnak neked, és nem tudod, hogy ez történik.

felucca 2013.10.02. 14:50:39

@Puskát kellett volna hozni: Természetesen van rá igény. Ez a nép - úgy tűnik, a többsége - ezt igényli.

Volt és van igény a zsidók kiirtására is, lehet, hogy ez is többségi, ki tudja.

Folytassam még?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 14:57:09

@Puskát kellett volna hozni: "Amíg a emokrácia kijátszását azok visszhangozzák, akik képtelenek megnyerni egy demokratikus választást, ezeket a dolgokat igen komolyan kell ám venni. Véresen komolyan."

Mondod ezt azok után, hogy a fidesz átírta a választási törvényeket oly módon, hogy az neki kedvezzen. Még a módosítást is módosítják alkalomszerűen, ha változnak az események. Közben hazugságban vagy tartva olyan fontos kérdésekben, mint a devizahitelek.

felucca 2013.10.02. 14:58:26

Akármilyen elfogulatlanul próbálom is nézni, az itt ellenzéki oldalhoz húzónak tűnő emberkék esetében mintha lehetne szellemi színvonalról beszélni a kétségeik és magyarázataik alapján.

A túloldalon paneleket látok, amelyben pár szó ismétlődik:
-demokratikus választás volt
-bérrettegés
-ha itt valóban diktatúra lenne, akkor...
-mocskos komcsik
-stb.

Elég sovány a felhozatal. De bocsánat, lehet, hogy elfogult vagyok.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 15:00:18

@Puskát kellett volna hozni: Nem egyenlő vele, mert a célja nem a népképviselet, hanem a nép feletti uralom biztosítása. A demokrácia ebben az esetben csak kijátszott bábú. A félázsiai beszédnél is kiderült ez.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 15:03:13

@felucca: Tökéletesen látod.
A devizahitel témára nem tud majd mit mondani.

Rákász Béla 2013.10.02. 15:07:57

Csak az igazság miatt:
A tv-nél 2006-ban a Jobbik tombolt és gyújtogatott, akik a Nemzeti Szocialisták hazai képviselői, és nem az igazi jobboldalt képviselő FIDESZ-esek. Ők, a fideszes tüntetők, a több százezres tömeggel már 2002-ben a Kossuth téren, meg a 2012.01.21.-i Békemenetben bebizonyították, hogy csakis békésen tüntetnek (tüntetünk, mert én is ott voltam a barátaimmal), Orbán mellett! És nem valami, vagy valaki ellen!
2012.01.02.-án az Operánál ugyan úgy balhéztak a jobbikosok Zagyvával az élen, mint 2006-ban a tv-nél. A kapucnisok rátámadtak az ünnepségre érkező vendégekre (egy újságírót meg is rugdostak), de 3 perc alatt az összes hisztiző, tomboló jobbikos kapucnis bakancsos barmot bevitték Pintérék.
Könnygáz, vízágyú, vipera és szemkilövés nélkül!
És onnantól "szépen", bár elég mocskos szájjal, mint most is az igaz, de békésen tüntettek tovább a baloldali emberek az új, első szabadon megválasztott ALKOTMÁNYUNK ellen.
Ott voltam, láttam, felvettem videóra is.
Nekik, a mai baloldalnak a sztálini, többszörösen javítgatott, módosított (akkor ez nem volt baj?) kommunista alkotmány volt az igazi, mert annak a védelmében "spontán kiprivatizálták" a teljes ország vagyont. Nem is fognak visszajönni ezzel a nép ellenes hozzá állással soha a hatalomba. Mesterházy már kezd erre rájönni.
Csak annyit kellett volna tenni 2006-ban a tv-nél Gergényinek is, mint amennyit Pintér tett az Operánál 2012-ben! A dolgát!!!
De Gergényi inkább magára hagyta a kis, baranyai, közlekedési rendőröket, mindenféle védelmi felszerelés nélkül. Ráadásul az ő parancsára minden ok nélkül addig hergelték az embereket (gázt fújtak közénk, amire beindult a "B" közép, pedig addig csak a Himnuszt énekeltük, békésen), amíg ki nem tört a balhé.
Rengeteg rendőr IS megsérült Gergényi hibás, rossz, direkt provokáló parancsai miatt.
De a céljukat elérték a sok-sok sérült közlekedési rendőr majdnem élete árán is:
Bebizonyították a világnak, hogy a Fidesz tüntetők fasiszták.! És kész, nincs apelláta…
Pedig azok mind értetlenül álltak mellettem a fűben a téren. Mi nem dobáltunk, gyújtogattunk semmit kb. 3000-en. De a 20-30 bakancsos, kapucnis jobbikos még reggel 3-kor is feszegette a szovjet halotti emlékműről a Szovjet címert! És nem jöttek oda a rendőrök, hogy bevigyék azt a 4-5 marhát...a tér széléről. Pedig az aztán tényleg nagyon egyszerű lett volna, ha meg van hozzá az akarat. De ők égő autót és romboló "jobboldaliakat" akartak mutogatni a világnak.
Mindezt csak azért,mert nem maradt más esélyük a hatalomba maradásra az őszödön elhangzott, 1,5 éven át tartó VÁLASZTÁSI CSALÁSSOROZATUK KIDERÜLÉSE, LEBUKÁSA UTÁN!
És még ma sem értik, hogy mi azzal a 1,5 évvel és az utána jövő jogtalan megtorlásokkal a bajunk, nekünk, demokratáknak.

Bolsi Buster 2013.10.02. 15:16:24

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: A választási tveket Gyurcsány is átírta(meg ki tudja hányszor 23 év alatt). Az azonban nem változott, hogy a legtöbb szavazatot szerző győz.

Bolsi Buster 2013.10.02. 15:17:21

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Akkora butaságokat írsz hogy reagálnisem érdemes rá. Soha nem volt ilyen alacsony kamatszint.

Bolsi Buster 2013.10.02. 15:19:38

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: 'A hibás gazdaságpolitika miatt megsarcolták a bankokat'

- lehet hogy hibás a gazdpol, de mindenki tudja 2014ben kik az alternatívák. Ahhoz képest meg remek a gazdpol.

felucca 2013.10.02. 15:22:15

Azt, hogy „igazság”, ne vedd a szádra. Ahogy senki sem, úgy te sem tudhatod, hogy mi az igazság. Ezer igazság van, személytől függően. Orbán ámokfutásában az a rettentő veszélyes, hogy apró, mérhetetlenül felnagyított igazságmorzsákra építkezik.

Mellesleg továbbra sem értem, hogy ki megy ki tüntetni egy teljhatalmú kormány mellett???

2llkedő 2013.10.02. 15:27:28

@Rákász Béla: "nekünk, demokratáknak."

Kikről beszélsz? Kik azok a demokraták?

felucca 2013.10.02. 15:27:37

@Puskát kellett volna hozni: Nem tudom, hogy remek-e a gazdpol. Most ott tartunk, hogy ötödéves közgázosokból kiválasztanál találomra hármat, azok együtt ennél jobb gazdpolt tudnának csinálni. Nem olyan bonyolult dolog, csak néhány könyvet ki kellene nyitni és le kellene szarni, hogy lesznek-e választások, vagy nem.

Persze, ha küldetéstudatod van, komplexusaid vannak, akkor nem tudsz jó gazdpolt csinálni, mert a cselekedeteid ennek rendelődnek alá. Mindez kristálytisztán megfigyelhető most.

A gazdpol egy szakma. Nem vallás.

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.02. 15:32:01

@Rákász Béla: "...Gergényi hibás, rossz, direkt provokáló parancsai miatt."

Te honnan tudod, hogy Gergényi kinek milyen parancsot adott? Most sem tudod, hogy az országos főkapitány kinek, mit parancsol.

2llkedő 2013.10.02. 15:58:47

@Rákász Béla: "Nekik, a mai baloldalnak a sztálini, többszörösen javítgatott, módosított (akkor ez nem volt baj?) kommunista alkotmány volt az igazi,"

Ugye arra az Alkotmányra gondolsz, amelynek a megszületésében Piktor, Sovány Laca, stb. is tevékenyen részt vettek?

2llkedő 2013.10.02. 16:14:11

@látjátok feleim szümtükkel: "Te honnan tudod, hogy Gergényi kinek milyen parancsot adott?"

Nem olvastad? Ott volt, hallotta.

Bolsi Buster 2013.10.02. 16:28:04

@felucca: 'Most ott tartunk, hogy ötödéves közgázosokból kiválasztanál találomra hármat, azok együtt ennél jobb gazdpolt tudnának csinálni.'

- na persze. A gazdpol-t ugyanis könyvekből csinálják. Azért nem amerika vagyunk mert nincs meg az a könyvünk..:)

- mindenki ért a focihoz, főleg aki nem csinálja.

felucca 2013.10.02. 16:36:19

@Puskát kellett volna hozni: Most nem értelek. Amerika szeretnél lenni? És ezt Orbánnal és matolcsyval gondolod megvalósíthatónak?

Szerinted ők értenek ahhoz, amit csinálnak?

Másképpen kérdezem: Szerinted ők értenek valamihez?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 16:36:48

@Puskát kellett volna hozni: "A választási tveket Gyurcsány is átírta(meg ki tudja hányszor 23 év alatt). Az azonban nem változott, hogy a legtöbb szavazatot szerző győz."

Kapaszkodj meg, változott a kimenetel a régi szabályokhoz képest. A kétfordulósban van visszalépési lehetőség más javára, úgyhogy fordítani is lehet.

Bolsi Buster 2013.10.02. 16:42:03

@felucca: Buta kérdés. Van olyan aki jobban ért hozzá és megválasztják?

Ez a releváns kérdés. A válasz pedig, hogy nincs.

Bolsi Buster 2013.10.02. 16:43:22

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Biztos vannak előnyei a régi rendszernek, ahogy az újnak is. Kis többséggel nagy többséget szerezhet bármelyik oldal. Igy könnyebben kormányozhat.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 16:44:54

@Puskát kellett volna hozni: "Akkora butaságokat írsz hogy reagálnisem érdemes rá. Soha nem volt ilyen alacsony kamatszint."

Nem tudod mi a különbség az állampapír kamata, és a magyar bankok külföldön kibocsátott CHF-kötvényeinek kamatai között. Ebből adódik, hogy a devizahitel ügyet sem érted. Amikor leesik majd neked, hogy hazugságban tartottak a szabadságharccal kapcsolatban, már késő lesz. Ha 2014-ben nyer a fidesz a te örömödre, évtizedekig sírhatnékod lesz a romok felett, csak azt még nem tudod.

Bolsi Buster 2013.10.02. 16:45:51

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Igen, persze. Az államcsőd mindig a jobboldali kormányok alatt figyel be...:)

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 16:50:04

@Puskát kellett volna hozni: Te biztos nem értesz a közgázhoz. Erre jó példa, hogy az állampapírok kamatai és a refinanszírozandó banki CHF-kötvények közötti különbséget sem érted.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 16:55:58

@Puskát kellett volna hozni: Kitérő, témához nem kapcsolódó bamba vigyorgás az nem válasz. Egyébként a fidesz minden csak nem jobboldali. Ha nem a baloldalt szapulná a kommunikációjában, még az is szemet szúrna, hogy nem is egy párt. Inkább egy felülvezérelt szövetkezet országirányításra, ahol a tagok legnagyobb része is megvezetett, hogy ez egy politikai formáció.

Bolsi Buster 2013.10.02. 17:05:52

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Ebben egyetértünk, a fidesz tényleg nem tisztán jobboldali.

De kit érdekel ez? Senkit.

felucca 2013.10.02. 18:30:57

@Puskát kellett volna hozni: Ez micsoda cinikus hozzáállás! Hát beszarok rajtad!

Bolsi Buster 2013.10.02. 18:40:42

@felucca: Nem cinikus hanem realista.

2llkedő 2013.10.02. 18:56:44

@Puskát kellett volna hozni:
"a fidesz tényleg nem tisztán jobboldali."

Hanem nemzeti és keresztény is.

Márai Sándor:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a 'jobboldaliság' címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint 'keresztény magyar ember', előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert 'keresztény magyar úriember', joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem 'keresztény magyar' vagy 'úriember', tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti' világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. (...) Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet."

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.02. 19:48:18

@Puskát kellett volna hozni: Ja, lűrifári, hogy milliók rokkannak bele a devizahitelükbe a szabadságharcos unortodox balfaszkodás miatt.

Balt 2013.10.03. 16:39:26

@vasmargitt: "éjjel kettőkör még bent voltam a tévészékházban"

Magyarul: birtokháborítottál. Volt jogi eljárás utána? Ha nem, akkor vamzer vagy.
süti beállítások módosítása