Megasaller de luxe

2012.02.22. 15:18

Megjött az ítélet – ahogy tartani lehetett tőle, az Európai Bizottság azt javasolta az EU pénzügyminisztereinek, hogy a Magyarországnak juttatott felzárkóztatási támogatás egy részét – mintegy 150 milliárd forintot – vonják meg – egész addig, amíg a magyar költségvetési politika fenntartható útra nem tér. Ilyen még nem volt, a büntetés példátlan.

Orbán Viktor azt szeretné, hogy elhiggyük: a megasallerről nem ő tehet, hanem egyfelől a korábbi kormányok, másfelől a nemzetközi pénzügyi válság miatt ideges hangulat. Mondjuk, a görögök. Ezt üzente tegnap Varga Mihályon keresztül.

Legyen nagyon világos: nagyon nem mond igazat. A büntetést egyedül Orbán Viktor kormánya érdemelte ki. És ez számokkal bizonyítható.

Az Európai Unió szabályai szerint, ha egy tagország államháztartási hiánya túllépi a bruttó hazai termék, a GDP 3%-át, akkor ún. „túlzott deficit eljárás” indul ellene. Az eljárás lényege, hogy az EU Bizottság és a pénzügyminiszterek tanácsa által tett ajánlások alapján a tagállam konkrét számokkal és intézkedési tervvel vállalja, hogy a problémát belátható időn belül kezeli. (v.ö. konvergencia program). Ha ezeket a vállalásokat nem teljesíti, akkor az történhet, ami most. Az EU azt üzeni: becsaptál minket, barátom, nem tartottad be a szavad. Hát most megbüntetünk. Ez idáig az egész Eu-ban senkit sem ért ez a szégyen.

Tény: a magyar államháztartás hiánya 2001-ben, tehát Orbán Viktor regnálása alatt lépte át a bűvös 3 százalékot, azóta van felette. Az eljárás pedig nem azért indult 2004-ben, mert Medgyessy Péter addigra tolta el, hanem mert akkor lettünk EU-tagok. Hoppá.

Igazi baj persze csak 2006-ra lett. Ekkor ugyanis az EU végleg elvetette azt a „trükköt”, amit – figyelem! – Orbán Viktor vezetett be, miszerint az autópálya-finanszírozás költségeit a költségvetésen kívülre, a Magyar Fejlesztési Bankhoz vitte. Meg a Vegyépszerhez. Pont, pont, pont. Na, ettől ugrott meg a hiány 2006-ban 10% fölé. Tehát: az Orbán kormány trükközött és aztán a kaki a Gyurcsány-kormány nyakába dőlt.

Még tisztább a kép, ha nem a hiány nominális értékét, hanem az ún. strukturális hiányt nézzük. Ahogy most az EU is. A strukturális hiány a költségvetési deficit egyszeri tételektől megtisztított összege. Ez pedig 2006 - 2010 között folyamatosan csökkent, méghozzá azért, mert a Gyurcsány-kormány és a Bajnai kormány is valóban spórolt. Ezért volt az, hogy a 2004 óta folyó eljárásban az EU-nak eddig eszébe sem jutott minket megbüntetni. Nem azért, mert  a Komintern összeesküdött a zsidó nagytőkével, hanem azért, mert ballibék betartották a játékszabályokat, és (nagyjából) még a szavukat is. Orbán eközben hazugságot és népsanyargatást kiáltott. És megígérte, hogy ő majd nem szorít meg.

Aztán, amikor már épp kimásztunk volna a slamasztikából, jött a válság. GDP -6%, költségvetési bevétel -900 milliárd, munkanélküliség +6%. És ezzel a választások el is dőltek. Jött, aminek jönnie kellett: Orbán vitéz hatalomra került. Nem kicsit. Nagyon. A konszolidációnak pedig vége lett. Sőt, a FIDESZ nekiállt százmilliárd számra költekezni. Példának okáért: vett nekünk 500 milliárdért MOL részvényt, 120 milliárdot adott az MFB-nek, 50 milliárdot a MÁV-nak, és mellényzsebből kifizette az önkormányzatok adósságát is, 200 milliárdért. Ja, és vett nekünk 400 milliárdért szép, új, egykulcsos adót is. A nép pedig látá, hogy Viktor király jó király, mert ő (hozsánna!) nem szorít meg, hanem ad a népnek.

Eredmény: a strukturális hiány egy év alatt 6 százalékot – 1800 milliárd forintot – romlott. Ráadásul tök értelmetlenül, mert ezenközben az egészségügy és az oktatás, meg a BKV, stb., padlóra kerültek. Viktor király azt hitte, hogy mivel ő fel van kenve, és tojik görbét, az EU, meg az ő bürokratái majd elnézik neki, ha a brutális hiányt mindannyiunk ellopott nyugdíjával pótolja ki. Hát, coki. Nem nézték el. Azt mondták a Csodadoktornak: kuruzsló vagy, aranyapám. A hülyék pedig a szomszéd utcában laknak. Szevasz.

Tetszenek-e már érteni, hogy kicsoda a magyar miniszterelnök? És hogy mikor kúrtuk el, még annál is sokkal jobban? Mert ha még mindig nem, akkor megérdemeljük a sorsunkat. Nem kicsit: nagyon!

A bejegyzés trackback címe:

https://ghostwriter.blog.hu/api/trackback/id/tr434172209

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: KacsaLeaks: MALÉV 5000! Számolhat velünk! 2012.02.23. 17:26:04

Titkos dokumentumok szerint a Malév felszámolását végző cég nem is felszámol! Mint megtudtuk új, költséghatékony légitársaság megalakításán munkálkodnak. A koncepció szerint a papírrepülő könnyű és olcsó technikai megoldást jelentene, így megkezdték az...

Trackback: Jenő, Keszi, Kúrtgyarmat 2012.02.23. 16:34:58

Európa 2012. február 22-én megint (ti. Trianon után megint) alaposan meggyalázta a magyarok nemzeti öntudatát. Történt ugyanis, hogy Bizottsága révén közölte: erre a szarra lehet, hogy jövőre már nem ad pénzt. Illetve nem annyit....

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.02.23. 14:25:16

Orbán szónoki képességei rendkívüliek, a politikai marketing és a tömegmanipuláció trükkjeit is ügyesen alkalmazza, ám mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett. Mihez ért az ELTE-n huszonnégy év...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.02.23. 14:24:46

Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott a versenyszférában, ám mind MSZMP-s, mind "demokrata" múltja alatt jó pénzt kapott azért, hogy igazgatott, elnökölt, kurátorkodott és tanácsot adott. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta,...

Trackback: Hogyan szedjen be még több pénzt a kormány? 2012.02.23. 14:23:51

Vegye rá a szimpatizánsait, a szavazóbázisát és a holdudvarát, hogy ne csak tüntetésekkel támogassák a kormányt, hanem nyúljanak a pénztárcájukba és adakozzanak! Jelenleg ugyanis úgy tűnik, hogy a szimpatizánsok, a szavazóbázis és a holdudvar csak addi...

Trackback: Amikor a 144 milliárd miatt csörög a piros telefon 2012.02.23. 14:20:54

A hírek szerint 144 milliárd talán elúszik, de Mutyiföldén vajon mik lehettek az első mondatok, amiket meghallhattak a nemes urak miután eljutott hozzájuk a hír, azaz - a szabályzatnak megfelelően - harmadik csörgés után felvették a piros telefont. Csö...

Trackback: Hazaárulók összeesküvése, vagy durva kormányzati elkúrás? 2012.02.23. 08:25:33

Brüsszel lazán elhelyezte Damoklész 143 milliárd forintos kardját a Kedves Vezető feje felett, ám Pártunk és Kormányunk továbbra is úgy csinál, mint aki nem érti a helyzetet. Az is lehet persze, hogy már teljesen elvakult és tényleg nem érti, ám ha így...

Trackback: Hazaárulók összeesküvése, vagy durva kormányzati elkúrás? 2012.02.23. 08:22:32

Brüsszel lazán elhelyezte Damoklész 143 milliárd forintos kardját a Kedves Vezető feje felett, ám Pártunk és Kormányunk továbbra is úgy csinál, mint aki nem érti a helyzetet. Az is lehet persze, hogy már teljesen elvakult és tényleg nem érti, ám ha így...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CSENDES 2012.02.23. 17:31:17

@nyomasek: Nos, erre csak azt tudom mondani, hogy ostobaságot beszélsz, írsz, nem többet. nem is akarom kifejteni, mert annyira nincs fogalmad arról, mit is beszélsz.

halaloszto 2012.02.23. 17:34:01

@hümhüm: az egykulcsos ado ara nem egyszeri tetel, jovore is hianyozni fog a koltsegvetesbol. az onkormanyzatok is ujra el fognak adosodni.

amugy a strukturalis hiany fo lenyege, hogy az allamadossagnak csak a netto valtozasa van benne. tehat ha felvettunk 100 hitelt, de masik 100 hitelt torlesztettunk belole, akkor a strukturalis hiany nulla. ha 100 hitelbol 98 hitelt torlesztunk, es 2-t elkoltunk folyo kiadasra, az a strukturalis hiany.

vajk

vajdasagi 2012.02.23. 17:34:40

@torró: Erre nem is lehet mit mondani. Normális vagy Te? Hát arról van szó, hogy kapunk-e tőlük pénzt (ajéndékba), vagy nem!!! Aki olyan nagyon egyenes gerinccel akar járni, az ne is kérjen a felzárkóztatási pénzekből. Hanem járkáljon...

sárkányfő 2012.02.23. 17:36:05

A Véleményvezérnek igaza lett. Ezt írták tegnap:
"A történet legvégén szintén amolyan kötelező elemként meghallgathatjuk majd a kormányszóvivő reménytelen magyarázkodását, a kormányfő pedig ismét magára öltheti a sajnos egyre inkább szokásává váló mártír-pózt."

velemenyvezer.blog.hu/2012/02/22/a_fidesz_tudott_rola_de_nem_tett_semmit

És tessék, ma már itt is az ártatlan mártír póza:
Orbán: "miért tőlünk akarnak pénzt elvenni?"

hvg.hu/itthon/20120223_orban_kohezios_alap

Démonmac1 2012.02.23. 17:38:55

"
Azok kúrták el akik mindenki előtt földig hajoltak, és azt rögzítették másoknál, hogy Mi szolgalelkek vagyunk."

A földig hajolás az lehet azért kell, hogy idejöjjenek a beruházással, és ne a szomszédba menjenek munkahelyeket csinálni.
+ adóbevétel az országnak és a népnek, nem is kicsi.

"Miért is kellene nekünk lehajtott fejjel járni????!!!"

Mondta ezt valaki? Bár Viktor miatt, jogos a lehajtott fej..

"Úgy látom a nyugat most bizonyítja, hogy nem különb az oroszoktól! "
Rosszul látod, bár kéne némi gazdasági alapismeret, hogy másként lásd:)

vezér01 2012.02.23. 17:39:58

Akár igazad is lehetne,de nincs. 1.Orbán kormány lehet,hogy trükközött,mégis Fletó beszélt V.Janiról meg a trükkök százairól,amiről nekünk nem kell tudni.Meg az EU-nak sem. Az meg végképp marhaság,hogy a nép hozsannázná az 1 kulcsos SZJA miatt Viktor királyt,az új adórendeletek a "népnek",a kétharmad bő kétharmadának jó esetben is csak stagnáló bért jelent. Álszent dolog,hogy azok
üvöltöznek a legjobban ,akiknek az adója felére esett.Nyilván tudják,hogy a FIDESZ "Annyitisér Jánosai" is kedvezményezettek,
nem fognak a zsebük ellen változtatni.

Démonmac1 2012.02.23. 17:42:14

Az is egy tetemes balfaszság volt amikor dacból eldobtuk az orosz piacot, Viktornak külön köszönet ezért.

angyalföldi partizán 2012.02.23. 17:54:07

@turulpina: szeva tesa! még mindig magad alá szarsz? anyukád mit cserél gyakrabban,csörgösipkát vagy pelenkát?

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2012.02.23. 17:54:45

@Anti Anyag:
Nem kell mindent fejből megtanulni, ami csőpostán a pártközpontból érkezik, heló! Az pedig egészen vicces, hogy a Szeretett Vezető és szegény Magyarország ki akart törni a mocskos üzletemberek szorításából, miközben a magyar érdekek egészen konkrétan Csányi, Demján, Simicska, és társaik bizniszét jelentik, nem pedig a te és a családod valódi védelmét.

torró 2012.02.23. 17:57:22

vajdasagi!
Ajándékbaaa? Nem mondod? Ezt most hallom először.

torró 2012.02.23. 17:58:42

Démonmac1!
Ezzel viszont teljesen egyetértek!

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2012.02.23. 18:03:38

@torró:
Sajna a megfenyegetett országok 90%-a tett azért, hogy elkerülje a büntit. El is fogadták mind a 4 ország korrekcióját. Találd ki, ki nem csinált semmit - úgy van, mi, csak folytattuk az EU basztatását.

Roa 2012.02.23. 18:07:30

Az nem tűnt fel a cikkírónak, hogy a települési önkorikat nem konszolidálták 0-ra? Az ugyanis kb. 1200 milliárd forint lenne. A 200 milliárd csak a megyei önkormányzatok voltak.

Meg egy korábbi hozzászólóval egyetértve nem ártana nemcsak az egyszeri bevételektől, hanem a kiadásoktól is megtisztítani az egyenleget, így felsorolás-szinten is - már ha valaki minimálisan is szakmaiságra akarna törekedni. A cikkírónál ez persze nyilván nem áll fenn. Strukturálisan marad persze az SZJA csökkenés.

Nomeg nem ártana az elsődleges egyenleget nézni, mert azon nincs rajta az elmúltnyóccév 25%-pontot emelkedő GDP-arányos államadósságának a kamatterhe.

És ha már itt tartunk, a korábbi IMF hitel nagyrészt az MNB alacsony devizatartalékának a feltöltésére szolgált (úgy kb. 15-20 mrd EUR), miközben a törlesztése úgy terheli a költségvetést, hogy nem nyúlhat hozzá. Köszönjük MNB (Simor+Járai), és egyben gratulálnék is hozzá.

@nyomasek: Ilyen jól eddig még senki sem fogalmazta meg a progresszív adózás munkát büntető igazságtalanságát.

kriptoliberális 2012.02.23. 18:09:37

arra nem gondolt senki, hogy a nemzeti retorika mögött valójában esetleg valamely velünk rivális szomszéd (szlovákok, románok?) érdekében jár el?

2012.02.23. 18:13:34

jó írás grat.
de egyvalamit nem értek:
- folyamatosan emelik az adókat
- folyamatosan megszorítják a kiadásokat
- unortodox módszerekkel növelik a bevételt
- nem lopnak, mint a szocik
- mégis nő a hiány

HOL A PÉNZÜNK ?

Európai Bigottság 2012.02.23. 18:15:46

hazudni hazudni hazudni. ennyit tud a topiknyitó és a magafajta.

meg a sok szolgalelkű köcsög, aki arra veri a sarokban, hogy baszogatják az országot, de ez legalább rossz a zorbánnak is. Olyanokkal jönnek, hogy zobán ne csodálkozzon, ha én így beszélnék a főnökömmel, meg ők adják a lóvét stb stb.

vki írta, hogy onliinhángeri. jah, csak nálunk maradtak hatalmon a komcsik és az általuk felépített álellenzékiek ciklusokon át, csak nálunk van emiatt 1 millió potenciális hazaáruló.

európa, amerika ezt mondja, azt mondja. lófaszt, azt mondják, amit konrád gyuresz meg gáti karesz mondanak. tudják is ők, hogy mi megy...
ma pl olyan antikapitalista faszok tüntetnek orbán ellen frankfurtban, akik ellenik, hogy az EU és az IMF olyasmit tegyen, mint görögországban. vicc :D

@anyadmajma: légiutántöltés aztán kurvára kell nekünk. minden ország azzal rendeli a gépeit, mi? :D

@Battlestar Galactica: nem az EU-t kell legyőzni, csak titeket. de a fent írt mentalitás pontosan látszik a kommentből.

@Balt: hülye vagy, érvekkel, adatokkal logikusan ezekkel? :D

@Kutchek: 'libsibolsicnn összeesküvés' - "The greatest trick the Devil ever pulled was convincing the world he didn't exist". biztos véletlen, hogy minden külföldi cikk mögött egy hazai zsidó áll, legyen szó akár gáti kareszról, akár konrádról vagy akármelyikről. és természetes a CNN-n 2012-ben, hogy a magyar helyzetről Eörsi Matykó tud hitelesen élő adásba bejelentkezve beszámolni, és mondani a faszságait. Biztos véletlenek ezek, csak aki tanult matematikát, az ezt nem hiszi el. Véletlen Eörsi Matykó volt az, aki minden évben képvielte hazánkat tel avivban a zsidó parlamenti képviselők világtalálkozóján. Lunacek Schiffre, Fischerre hivatkozik, Verhofstadot "barátja, dzsordzsi konrád" tájékoztatja.

nonszensz, hogy egy sógorát feljelentő, cionista alapon az aczéli gépezet által felépített álellenzéki szarházinak ilyen befolyása legyen, és ne hiteltelenedjen el.

lendvai paja szintén zenész - ügynök is, zsidó is, de megmondóeber maradhat.

és a lebukott besúgó arató (aki teljesen véletlenül szintén zsidó) mint a klubrádió tulaja sírhat az EP-ben, és még hillary is megszólal miatta. igaz, a levelét gati írta, aki még azt is felvetette, hogy az USA indítsa újra a szabad európa magyar adását.

és az is tök véletlen, hogy ez EP meghallgatáson
fleck zoltán, dénes balázs, arató, a szcientológus hülyegyerek is szélsőséges zsidók mind?

és aki ezt észreveszi, az antiszemita. hogy mered észre venni, hogy ezek mind zsidók, fújj.
egy etnikai alapon szrveződő zsidó csoportosulás bármit megtehet, mert a rendszer tulajdonsága, hogy már a beazonosításuk is bűn. melyik hatóság vállalna fel ilyesmit? még magánembernek sem szabad.
így aztán meg is teszik, ez látható. ha kimondható, ha nem.

pár példa

www.echotv.hu/kulfold/haldoklo_demokracia_lagerben_elo_ciganyok.html - www.youtube.com/watch?v=zmmF4FCvtE4 -vásáhelyi mariska, daróczi ági, seres tomi népszabó. 2 zsidó, 1 cigány

www.nytimes.com/2012/01/17/business/global/17iht-hungary17.html?pagewanted=2&seid=auto&smid=tw-nytimes - székely tamás, oszkó - 2 zsidó exminiszter az MSZP-SZDSZ kormányból.

www.nytimes.com/2011/12/22/world/europe/foes-of-hungarys-government-fear-demolition-of-democracy.html?_r=1&ref=world&pagewanted=print - miss szabó LMP, hack petya meg vmi horvát zoltán szombathelyi mérnök, aki teljesen véletlenül helyi LMP-s képviselő. (bevett trükk ilyen SZDSZ-es cikkekben, hogy a civil megszólaló vállalkozó, egyetemista stb stb mind vmi zsidó aktivista)

www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/hungary/8989020/Hungarians-rally-over-constitution.html - majtényi, konrád, demszky, haraszti - róluk kell vmit is mondani? kérdéses valaki számára, hogy mind zsidók?

ugye ez teljesen véletlen.
landeszmannak lehet, hogy kanadáig kellett menekülnie, de a szellemisége itt maradt.

konrádék megvesznek, ha nem ők vannak hatalmon. a zsidó regős 'úgyutálomamagyarnépet' doktor évekkel ezelőtt verte a mellét arra lipták bélának, hogy neki milyen szerepe volt gáti karesszal, hogy amerikában ellehetetlenítették orbánt, és segítettek megbuktatni.

itt minden erről szól.

VT Man 2012.02.23. 18:16:00

Micsoda hazug poszt. A BKV nem az utobbi masfel evben rohadt le, hanem sok ev MSZP alatt.

SumDrax 2012.02.23. 18:18:49

"Pont az általad belinkelt grafikonon látszik, hogy egyedül Magyarország sérti meg 6 éve folyamatosan a hiánycélt, a több ország nem ilyen notórius balfasz mint mi. Ez az egyik."

Nézd meg a linket, Olaszország 2001 óta folyamatosan 4 és 5% körüli hiányt produkál. Folyamatosan, az Eurostat szerint, ami az EU statisztikai Hivatala. Maguknak csak hisznek, nem? Olaszország keretét miért nem fagyasztják be?

Európai Bigottság 2012.02.23. 18:25:55

@Logan Grimnar: a bokrosból éltek legendát kihagytad :D

az a kedvencük, igaz, hogy a csomagjával együtt kibaszták a kormányból, amazt meg az AB elmeszelte.
inflációt felpörgette 18%ról 30%-ra, csökkent az ipari termelés, az export. közvetlen pénzügyi bevétele olyan 30-50mrd ft, de az általa okozott kár többszáz, többezer milliárd.főleg ha a társadalmi költségeket is forintosítjuk, márpedig a közgázban azt is kell.
pl 11millió fogmegtartó kezelés maradt el amiatt, mert fizetőssé tették azt a bokros csomagban. mennyi lehet 1 fog eszmei értéke? 50e? 100e?

szóval jó lenne már hallani valami konkrétumot arról, hogy a bokros csomag pontosan melyik intézkedése milyen módon és hogyan javított azorbán kormány alatt a gazdaságra :)

olyan ez, mint göncz árpi megítélése. olyan sokan szeretik azok, akik semmit nem tudnak a működéséről. akik csak az akkori SZDSZ-es sajtó fényezéséből ismerik, akik nem tudják hogy 89bena dunat gate-ben olyan 100oldalt semmisítettek meg az állambiztonsági aktájából, hogy a sitten a rendszer szigorúan bizalmas iratait fordított - vajon rábíztak volna ilyet a rendszer ellenségére, hogy utána még ki is engedjék?

göncz a rendszerváltást ellehetetlenító, hazaáruló patkány (véletlenül ő is SZDSZ-es zsidó), a bokros csomag megy egy szar, ami nagyon sokba fájt nekünk. de ha sokat hazudozzák az ellenkezőjét, akkor a sok átlagbirka elhiszi majd.

Battlestar Galactica 2012.02.23. 18:27:45

@Logan Grimnar: Ne hencegj a szövegértési problémáiddal!

collateral collector (törölt) 2012.02.23. 18:28:01

orbán viktor nagyon kitartó, nagyon állhatatos, minden pofon után újra és újra feláll, és addig megy, amíg nem jár sikerrel.

orbán viktor 6 éve dolgozik azon, hogy megfossza az országunkat az uniós támogatásoktól. mostanra már majdnem sikerült neki.

www.figyelo.hu/uzlet/20061025/orban_elzarna_unios_penzeket/

bár még mindig nem teljesen biztos ez, de kormányunk tényleg mindent megtesz a sikerért. bízzunk bennük!

Battlestar Galactica 2012.02.23. 18:29:08

@Európai Bigottság: "nem az EU-t kell legyőzni, csak titeket. de a fent írt mentalitás pontosan látszik a kommentből."

Ez egy metafóra volt, de nyilván hiába magyarázom mi az.

Európai Bigottság 2012.02.23. 18:29:32

@SumDrax:
mondjuk 2004ben nem tudták 3% alá vinni, oké.
2005ben miért nem? de legyünk elnézőek, mégnem lehetett.
de 2006ban? 2007ben? 2008ban? 2009ben?

a büdös gyurcsanyista kurvaanyjukat ezeknek :)

2006ban amikor harmadszor is visszadobták a konvergenciaprogramot, a kedves Barroso adott Gyurcsánynak még egy utolsó lehetőséget, hogy férceljenek össze vmi újabb szart.

Igen, akkor kellett volna megvonni a támogatásokat, akkor kellett volna az asztalra baszni, de nem ezek még segítettek is eladósítani az országot, aztán most azokon akarják elverni, akik örökölték ezt a helyzetet.

HaCS 2012.02.23. 18:32:42

@SumDrax:

Khm.. Lehet van némi köze hozzá, hogy az olasz kormány nem küldött el mindenkit a halál faszára.

Nem mellesleg az olaszok ellen is volt túlzott deficit eljárás 2005-06-ban, csak egyesek értenek a szép szóból. Le is vitték a hiányukat 3 % alá. (Az más kérdés, hogy azóta megint fölötte vannak, és az eljárás újra elindult.)

rockjano 2012.02.23. 18:32:49

Igen megérdemeljük OV-t.
Van ugye az okos aki más hibájából tanul, van a buta aki a sajátjából és van a hülye aki abból sem.
Mi vajon hová tartozunk???

Battlestar Galactica 2012.02.23. 18:33:01

@Európai Bigottság: Az ellopott manyupokból 1-2 évig eléldegél ez a hazug, dilettáns banda, de felélték a jövőnket! Milyen 3%-ról beszéltek öcsém!

Európai Bigottság 2012.02.23. 18:33:09

@Battlestar Galactica: látom hülye is vagy, nem csak demagóg :D
min változtat? semmin, de szélbalról frappánsnak tűnik, mi?

a nem magyarországot ítélték el, hanem a zorbánt gondolkodás mentén: nem az EU ítélte el az országot, csak a komcsi és liberál köcsögök. nem ismeretek vag tények alapján, hanem 'dzsodzsi konrád' elmondása, meg demszky levele alapján.

sárkányfő 2012.02.23. 18:34:04

@SumDrax:

Nézd meg jobban, 2007-ben még a 2%-ot sem érte el az olasz hiány. Csakis egyedül mi magyarok basszuk el folyamatosan sok éve.

És mint írtam már több hónapja szólt az EB 5 országnak, hogy baj lesz, adjanak egy komoly programot. A másik 4 ország komolyan vette, reagált, adott, mi meg nem adtunk. Magunknak kerestük bajt, gyakorlatilag kiköveteltük a büntetést.

A végső ok a hübrisz. Hogy Orbán és a Fidesz fejében meg sem fordul, hogy ők hibásak lehetnek, hogy büntetést kapatnak, pláne jogosan. Azt hiszik az EU-ban is 2/3-uk van. Ezért akkor az egó, hogy a figyelmeztetést is elengedték a fülük mellett.
És ahogy másfél-két éve egyfolytában, úgy most se fognak tanulni az esetből, most se lesz semmi önkritikájuk. Nem fér össze az egójukkal.

Európai Bigottság 2012.02.23. 18:39:46

@Battlestar Galactica: mit loptak el te majom, mit?
a manyup léte volt a lopás te szerencsétlen.

egyik napról a másikra kihúzták az állam zsebéből a befizetéseket, de a kifizetési kötelezettség megmaradt. emiatt 98óta hitelből kellett fizetni a nyugdíjakat, hogy pár zsidó elműködési költségezzen belőle. aztán ha bedőltek volna, mint ahogy majdnem történt, akkor aztán a sokmillió ember rázta volna a nyugdíjfolyosító rácsát, hogy az állam biztosíton nekik nyugdíjat.

a manyup soha nem volt a ti tulajdonotok, soha nem volt szabadon felhasználható megtakarítás, így lenyulni sem lehetett.
azt 98előtt is levonták járulék formájában, és abból fizették a nyugdíjakat.

a legnagyobb csalás volt az egész kitalálása és bevezetése. beszarás, hogy egyátalán meg lehetett csinálni. a lehető legjobb döntés volt a megszüntetése.

Battlestar Galactica 2012.02.23. 18:41:18

@Európai Bigottság: Nem megyek bele személyeskedésbe, mert nem süllyedek le a szintedre.

2 év kormányzás után emútnyócévezni sem túl frappáns ám! Ezeket az impotens barmokat kár védeni, vasvillával kergeti majd el a nép őket, ha eljön az ideje. Nyilván azt nem említették a fidesz pártiskolában, hogy 2006-ban a cigányotok maga kérte az EU-tól, hogy büntessék meg az országot. A büdös hazaárulót akkor kellett volna kardélre hányni!
Mit gondolsz, hogy az alapvetően jobboldali politikusok miért nem szavazták meg őrült vezéretek agyfingását?

Battlestar Galactica 2012.02.23. 18:43:51

@Európai Bigottság: "mit loptak el te majom, mit?
a manyup léte volt a lopás te szerencsétlen."

Fingod nincs az egészről, mi? A kiflitolvaj mást mondott nektek a pártiskolában?

bőrmók 2012.02.23. 18:44:06

@Európai Bigottság:
parancs: Orbán Viktor megvédése
engedélyezett eszközök: cionista összeesküvés kártya, félpercenként 1 oldalnyi szöveg beírása, személyeskedés

HaCS 2012.02.23. 18:44:31

@Európai Bigottság:

Te mit fröcsögsz itt?

Nyomatod ész nélkül, amit az osztálytársad harmadikos bátyjától hallottál a suliban. Legalább értenéd amiről írsz!

Európai Bigottság 2012.02.23. 18:46:41

@Battlestar Galactica: "2 év kormányzás után emútnyócévezni sem túl frappáns ám! "

mert miért nem te majom? a gyurcsány féle 30milliárdot pl idéntől kell törleszteni. vagy szerinted nulláról indultak 2010ben, vagy 2 év alatt vissza kellett volna csinálni mindent,és ha nem sikerül, akkor faszok?

amúgy sikerült volna elég sok mindent megcsinálni, ha a konrád-gáti féle zsidó gyülekezet nem ront rá az országra. akkor nincsnek eljárások, európában kb mindenki leszarta volna, milyen törvények változnak meg, de ugye a rohadékok mindent felfújtak, és szaladtak mindenhova. médiatörvényből sajtószabadság eltörlése, alkotmányból diktatúra, segélyezés átalakítása - cigánymunkatáborok.

menjetek ti a jó kurvaanyátokba. normális mentalítású nép körében ezt nem tehetnétek meg.

hümhüm 2012.02.23. 18:51:15

@sárkányfő:
Jaj, még mindig a manyup miatt fetrengsz? Ha a manyupot nem szüntetik meg, akkor még 400 Mrd hiány merül fel a költségvetésben minden évben... mivel a nyugdíjjárulékok befizetése a manyup számlákra történt volna, azaz nem bevétel...
Ébredj fel, az egykulcsos adó és a családi adókedvezmény miatt legfeljebb 2011-ben lehetett egyszeri bevételkiesés. Idén már nincs a múlt évhez képest, mert nincs adójóváírás, amelynek az éves költségvetési terhe kb. ugyanakkora volt, mint a 2011-es kiesés az egykulcsos adó és a családi kedvezmény miatt. Illetve egy kicsit pluszos lesz a játék, mivel 1%-kal több az egészségbiztosítási járulék, továbbá a minimálbér 14000-rel több, és még adózik is. Ez utóbbi tétel nem kevés, kb. 200 milliárd plusz SZJA évente!

Battlestar Galactica 2012.02.23. 18:51:39

@Európai Bigottság: "mert miért nem te majom? a gyurcsány féle 30milliárdot pl idéntől kell törleszteni. vagy szerinted nulláról indultak 2010ben, vagy 2 év alatt vissza kellett volna csinálni mindent,és ha nem sikerül, akkor faszok?"
Orbán grippenjeit viszont 2006-tól kellett törleszteni. Nem 30 mrd volt. Kicsit több. Úgy látszik ez a magyar adok-kapok. egyébként határozottan úgy gondolom, hogy faszok, ezt mondjuk eltaláltad.

"menjetek ti a jó kurvaanyátokba. normális mentalítású nép körében ezt nem tehetnétek meg."
Te komolyan elmebeteg vagy! Miért nem tudott a penetráns kurva anyád elballagni küretre, ahelyett, hogy egy ilyen állatot, mint te a világrafosott?

torró 2012.02.23. 18:54:07

Battlestar Galactica!
Egyszer már valakinek írtam itt erről.Mármint a "cigányotok" jelzővel ellátott Orbánról.
Tehát a gyengébb idegzetűeknek "nohejmál",akkor noch einmal: az Orbán első unokatestvére két házzal lakik tőlem arrébb.
Van egy rossz hírem! Nem cigányok!
Én nem minősítelek!

szemtanú 2012.02.23. 18:54:32

"Na, ettől ugrott meg a hiány 2006-ban 10% fölé. Tehát: az Orbán kormány trükközött és aztán a kaki a Gyurcsány-kormány nyakába dőlt."
Akkor miért is mondta az index újságírójának a kérdésére Gyurcsány, hogy: Az államháztartási hiány köszöni jól van.
Nyilván kormányokon átnyúló oka van, hogy idáig jutottunk és a mostani is jócskán saras, de egy az egyben Orbánra kenni vagy naivitás, vagy tudatlanság.
Igaz, hogy az embereknek rövid az emlékezetük. Erre épít minden politikus így - úgy néz ki sikeresen- Gyurcsány is.

Európai Bigottság 2012.02.23. 18:57:02

@bőrmók: leszarom orbánt. assze ha leírod, hogy összeesküvéselmlet, akkor azzal cáfoltál bármit is?
hívhatod összeesküvésnek is, kit érdekel? a valóság ettől függetlenül az, hogy egy judeobolsevik hálózat áll a háttérben. az a hülye, aki ezt nem látja, nem fordítva :)

de ha van rá matematikailag is elfogadható magyarázatod, hogy miként lehet, hogy konrádtól gátin át hellerig mindegyik hazaáruló véletlenül zsidó?

@HaCS: esetleg vmi tényszerű cáfolat bármire? jah az nem megy, mert minek? göncz árpi is jócsávó volt, mert nem tudtatok róla semmit :D
megmondják miről mit gondolj, oszt jónapot.

@Battlestar Galactica: nekem nem mondott senki semmit, én tudok gondolkozni vled ellentétben.
98ig volt az állami rendszer, bement x milliárd, abból kifizették az aktuális nyugdíjakat. a mindenkori aktív keresők teremtik meg a mindenkori nyuggerek pénzét. előtte sem az volt, hogy te tettél magadnak félre, vagy amit befizettél, azt elrakták neked félre .
aztán egyik nap azt mondják mától 1/5-e megy csak az államiba, a 4/5-e manyupba, oszt majd ott fialtatják hozzáértők. az állam meg ott marad pontosan u.annyi fizetési kötelezettséggel, amit aztán hitelből kellett fedezni, míg páran elműködtek meg eltőzsdézgettek belőle úgy, hogy jelentős hozamot szinte egyik sem ért el.

ha a manyupod csődbe ment volna, te lettél volna az első, aki követelte volna, hogy az állam álljon jót a nyugdíjadért. így megy ez - profitot privatizálni, a veszteséget meg majd államosítják...

anyátok picsáját. mondom ezt úgy, hogy nekem anno kötelező volt belépnem. nem érzem azt, hogy tőlem elloptak volna bármit is, mert soha nem volt olyan, hogy az általad fizetett járulék a te magántulajdonod vagy megtakarításod lenne.

vezér01 2012.02.23. 19:00:08

@Démonmac1: Az orosz piacot már Grósz alatt letiltotta a Magyar Nemzeti Bank !

Battlestar Galactica 2012.02.23. 19:01:31

@torró: Hát nem tudom, mindenki maga ítélje meg:

fsp.nolblog.hu/files/orban%20csalad.jpg

Nálunk csont így néz ki egy cigánycsalád. Csúton nyilván más a mérce.

2012.02.23. 19:05:39

@Európai Bigottság:

Ahogy mondják a stílus maga az ember.
Az pedig az internet jellegzetessége, hogy valaki (aki úgy gondolja, hogy éppen vitázik vagy a népet oktatja) a saját bunkóságával próbálja pótolni azt, ami nem adatott meg neki az érveléstechnikában.
Remélem sikerült magadra ismerni. ;)

Battlestar Galactica 2012.02.23. 19:07:39

@Európai Bigottság: "98ig volt az állami rendszer, bement x milliárd, abból kifizették az aktuális nyugdíjakat. a mindenkori aktív keresők teremtik meg a mindenkori nyuggerek pénzét. előtte sem az volt, hogy te tettél magadnak félre, vagy amit befizettél, azt elrakták neked félre ."
Ez igaz, de mivel egyre kevesebb ember pénzét kellett egyre több nyugdíjasnak elosztani, egyre nagyobb volt az elvonás. Rájöttek, hogy ez így nem megy.

"ha a manyupod csődbe ment volna, te lettél volna az első, aki követelte volna, hogy az állam álljon jót a nyugdíjadért. így megy ez - profitot privatizálni, a veszteséget meg majd államosítják..."
Ha csődbe ment volna, akkor a portfóliójában kötelezően lévő államkötvények, és részvények az államra szálltak volna, mint így, csak így nem volt olyan elegáns!

"anyátok picsáját. mondom ezt úgy, hogy nekem anno kötelező volt belépnem. nem érzem azt, hogy tőlem elloptak volna bármit is, mert soha nem volt olyan, hogy az általad fizetett járulék a te magántulajdonod vagy megtakarításod lenne."
Ismét kibukik a kultúra! A rendszert a kiflitolvajék azelőtt megszüntették, hogy elkezdett volna működni. Így ki sem derülhetett, hogy működik-e. Ez olyan mint a nyuszikás vicc, amiben elindul a rókához csavarhúzóért.

sárkányfő 2012.02.23. 19:12:51

@hümhüm:
ennyi marhaságot egy kommentbe? először is ti síkitoztak hogy államadósság, aztán amikor Orbán a GDP 11%-át kitevő manyup-milliárdokat eltünteti, azaz 11%-kal növeli a nettó államadósságot, akkor meg kussoltok mint szar a fűben. hű de komolyak vagytok... ha ezt egy szoci kormány csinálta volna, a fideszesek konkrétan felégették volna Budapestet. Hogy hazaárulóztak volna, Rákosiztak volna, az alap. Ennyit a fideszesekről és az ő égig érő kettős mércéjükről.

az meg egészen különleges, hogy a havi manyup-átutalást összmosod az egész addig felgyűlt összeg elrablásával. Ha Orbán nem bírja azt, amit Bajnai bírt a világválság csúcsán bírt, hogy tartsa a kuporgatást a nyugdíjas éveinkre, hogy ne a holnap fiataljainak nyakán legyen majd az egész nyugdíjteher, akkor be lehet fagyasztani a havi utalásokat. azt akkor az áll. de ez messze nem egyenlő az elrablásukkal... az egy külön történet...

az egykulcsos adó meg egészen addig bevételkiesés, amíg egykulcsos, pont.
az adójóváírás messze nem nem akkora teher, mint amennyi kiesik a tehetőseknek szánt kedvezmény miatt, mivel az szja nagyja eddig is a jobban keresőktől jött. és akkor még nem szóltunk arról, hogy miért is kell a szegényektől elvenni a pénzt, és azt szétosztani a tehetősebbek között? Mégis mi a halál fasza ez, hogy pont azoktól vesz el Orbán, akik amúgy is nyomorogtak? Szándékos nyomorba döntés? Latin-Amerikát akar csinálni Magyaroszágból? Nincstelen tömegek és egy gazdag szűk elit, ezt akarja? Miért háborúzik a szegények ellen? Azok tán nem magyarok? Vagy azok nem részei a NER-nek? Vagy aki szegény az annyit és ér? Azok húzzanak ki mosogatni Auzstriába? Vagy mi a halál áruld már el nekem, mert kurva szar ha a nettó 80 lemegy nettó 70-ra miközben a 80 is nagyon kevés, és az infláció is 5% lesz, és mindennek megy fel az ára, bármennyire szarnak erre magasról a kibaszott fideszes képviselők, mert nekik bőven megvan a fél milla, vagy a duplája-triplája, a pórnépre pedig tesznek magasról.

jozicsenko 2012.02.23. 19:13:21

@Battlestar Galactica: büntetés, persze...
a különbség a kettő dolog között kb olyan, mintha anyu /fidesz/ szólna a tűzoltóknak, mert apu /mszp/ gyújtogat, majd pár évvel késöbb apu /mszp/ miatt lángol a ház és személyesen jelenti fel anyut (fidesz)

ugyanis az ippen futó feljelentés gönczovakingova kezéből indult (a másik mszmp-s nevére nem emlékszem, nem is érdemli meg)

de tényleg: írták: a 2003-as, 2004-es, stb 2010-es költségvetést miért is nem állította össze pontosan és szépen a ballib kormány?

manyupok: az ott felgyűlt pénz az össznyugdíjad egynegyede (háromnegyedét az állam fizeti majd)

az alapötlet arról szólt, hogy ha meghalnál, akkor az örökösöd megkapja az összegyűjtött pénzt. namármost ezt pont Oszkó einstandolta elsőnek és adta át mosolyogva a bankoknak és pénzintézeteknek /2010 júniusában meszelte el az alkotmánybíróság/
csúnya dolog volt elvinni? igen, de nem tőled vették el, hanem oszkó partnereitől - sír is a szájuk miatta...

@sárkányfő: olaszország államadóssága kb évtizedek óta magas, még a középiskolában (tizenötéve!!!!) is az extramagas arányokon szörnyülködtünk, pont mint japán esetében: olaszország mostanra dőlt be: de olyan intézkedések, mint ellenünk, nem voltak ellenük - igaz ők az unió alapítói, nem perifiéra, nem gyarmat

hümhüm 2012.02.23. 19:14:15

@Európai Bigottság:
"a manyup léte volt a lopás te szerencsétlen.

egyik napról a másikra kihúzták az állam zsebéből a befizetéseket, de a kifizetési kötelezettség megmaradt. emiatt 98óta hitelből kellett fizetni a nyugdíjakat,"

Tökéletesen egyetértek veled.
Amikor 1997-ben olvastam a manyup-ról szóló törvényt, elképedtem: ilyen gazemberség nincs, nem lehet! Magánüzletet állami garanciavállalással a költségvetés terhére... hát ez hihetetlen!
Ha egy manyup elszúrta volna a befizetéseket (pl. csődbe megy, tőzsdekrach stb), akkor az időközben létrehozott pénztári tartalékalap folyósította volna a nyugdíjat, ha meg ennek nem lett volna elég pénze, akkor az állam.
Teljesen hasonlót akartak csinálni Gyurcsányék az egészségügy privatizációjának nevezett hadművelettel, szerencsére az nem jött össze. Akkor már 90% fölött lenne az államadósság.
Ja, és még egy apróság: ez Fletóék agysziporkája volt manyup ügyben. Ha a pénztár "nem tudta azonosítani" a beérkező befizetést (t.i. melyik tag fizette be...), akkor a befizetés függő számlára került, és addig ott lehetett (max. 3 hónapig...elvileg), amíg az azonosítás meg nem történt. Ennek a függő számlán levő pénznek a sorsával, a velel végzett tőzsdei műveletek eredményével a pénztár nem volt köteles elszámolni, és az azonosítás megtörténtét követően csak a tagi befizetést kellett nyilvántartásba vezetnie. Az esetleges pénzügyi manőverekből származó hozam a tagot nem illette meg, a pénztár vezetése pedig nem volt kötles elszámolni vele. Mi ez, ha nem a közpénz törvényesített magánhasználata? Amellett a pénztárak nem voltak gazdasági társaságok, így nem is kellett nekik nyereségadót fizetniük,efféle hozamot bevallaniuk, hanem célszerűen a pénztár menedzsmentje a magánszámláira irányíttatta a hozamot.

torró 2012.02.23. 19:15:49

Battlestar Galactica !
Nem csuton lakom! Sőt!És hogy valaki hogy néz ki semmit nem jelent. Én sem vagyok Magyar, pedig abszolút úgy nézek ki. Csak ti vagytok hajlamosak az ilyen előítéletekre. Ráadásul még vitázni sem tudtok kulturáltan: Ezért tartotok itt!!

Európai Bigottság 2012.02.23. 19:22:08

@sárkányfő: ""egész addig felgyűlt összeg elrablásával"
milyen elrablás te fizetett görény? szerinted miből gyűlt fel az? és szerinted mibű vót fizetve a nyugdíj, amíg az ott csak gyűlt?

szóval menj a kurvaanyádba a hülyeségeddel.

Battlestar Galactica 2012.02.23. 19:26:22

@jozicsenko: Nyilván egy világméretű összeesküvés van a 10mio-s magyarország ellen, és ennek része az is, hogy ami úgy tűnik anyának (fidesz), hogy apa (mszp) gyújtogat, azt hagyják, mert azt szeretnék, hogy tényleg leégjen. Ám amikor anyának (fidesz) szólnak, hogy vigyázz nálad a gyufa, és kigyulladhat a ház, meg is büntetik mert anya (fidesz) tényleg fel is gyújtotta. Anya (fidesz) aztán kifelé már hiába kiabálja, hogy apa (mszp) volt a gyújtogató, ezt nem hiszik el, mert ők nem az MTI-ből és az Echo tv-ből tájékozódnak.

A manyup alapötlete viszont nem az volt, hogy örökölhető, hanem az, hogy aki a manyupot, mint öregségi nyugdíjas kapja, az az államiból jóval kevesebbet fog kapni. Ez egyfajta öngondoskodás rákényszerítése azokra az emberekre, akik képtelenek önmaguktól takarékoskodni. Sok ilyen van.

hümhüm 2012.02.23. 19:27:06

@sárkányfő: "az egykulcsos adó meg egészen addig bevételkiesés, amíg egykulcsos, pont. "

Ez faszság.

"az meg egészen különleges, hogy a havi manyup-átutalást összmosod az egész addig felgyűlt összeg elrablásával."
Bocs, de neked magyar az anyanyelved? Mert én nem ezt írtam..Fuss neki megint...
Amit könnyelműen átadtak 1998-ban a manyupoknak, azt sajna vissza is kellett venni: hiányzott. Szerinted az jó üzlet volt, hogy a járulék befizetéseket odairányították, majd mivel hiányzott, ezért ugyanolyan összegű államkötvényt kellett kibocsátani és megvásároltatni a manyupokkal, és a manyup tagoknak a járulék költségvetésbe befizetése helyett még magas kamatot is fizetni a be nem fizetett járulékaik után állampapír hozam formájában?
Szerintem nem. Ez afféle szoci privatizálási módszer: lízingelve privatizálom, de az állam visszabérli tőlem magasabb bérleti díjért, mint a lízingdíj. Így nekem tiszta haszon, az állam pedig le van szarva...

Parajpuding 2012.02.23. 19:29:15

@Európai Bigottság: Ne idegeskedj trollbaba, mert eldurran a lufi a nyakadon és szétfröcsköl belőle a sz*r:)))))

Battlestar Galactica 2012.02.23. 19:30:51

@torró: Sajnos nem azért tartunk itt, mert nem tudunk kultúráltan vitázni, hanem mert a csúti cigány 20 év alatt mély árkot vágott a nép közepébe. Nem egy olyan családot ismerek, akik családon belül utálják egymást, mert a politikai nézeteik nem egyeznek.
Egyébként az, hogy az első unokatestvére nem cigány, nem bizonyíték arra, hogy ő maga nem az. Ez genetika, és nem fejteném ki.

Európai Bigottság 2012.02.23. 19:31:54

@hümhüm: így megy ez még amerikában is, ahol ugye költségvetési pénzből mentettek meg bankokat.
téged vagy engem szerinted megmentene az állam?

sárkányfő 2012.02.23. 19:33:24

@jozicsenko: lol, megsúgták nekik, hogy ha marad Berlusconi akkor nincs több türelem, és szerinted ez semmi? Mondjuk az olaszok hálásak lehetnek az EU-nak amiért kipöckölte a gyökér tahó maffiózó bohócot az országuk éléről.

@Európai Bigottság: menj szépen te a jó kurvaanyádba és ott falazz a saját népét zsaroló-kifosztó rablókormánynak.

Európai Bigottság 2012.02.23. 19:34:28

@Battlestar Galactica: senki nem beszélt világméretűről. elég ehhez pár szarházi zsidó szerte a világban.

"mert ők nem az MTI-ből és az Echo tv-ből tájékozódnak."
hanem dzsordzsi konrádtól...

na eriggyé innen te cionhuszár.

@Parajpuding: iparkodjál, mert holnap ilyenkor már sabbat, oszt nem írhatsz :)

hümhüm 2012.02.23. 19:35:49

@sárkányfő:
Amit a kisjövedelműekről írsz, az sajnos, igaz. Ebben vasatgon benne vannak a munkáltatók/vállalkozók, akik akkor örültek, hogy nem kell emelni az alacsony béreket, mert a szocik 2002-ben bevezették a 100%os adójóváírást (ami addig nem volt, csak kb. 40% körül volt), benne vannak a szocik, akik ebből a kisjövedelmű tömegből politikai bázist akartak csinálni, benne vannak a szakszervezetek, akik baromira örültek a jelszavak szintjén megvalósuló "jóléti rendszerváltásnak" (hogy ez mekkora baromság volt... ), és sajna, benne vannak a munkavállalók is, akik örültek az üveggyöngyöknek, egy kis pénznek, ahelyett, hogy felelős polgárként ennek a csapdáját elutasították volna. Ennek kell véget vetni, ezért próbálkozik a mostani kormány (elég szerencsétlenül) kölönféle kompenzációs ötletekkel meg ajánlott béremelésekkel, de sajna ennek kifutás kell 2-3 év, amíg a munkáltatók is belátják, hogy nekik kell emelniük a béreket, és nem a kormánytól várni, hogy támogassa a haszonszerzésüket afféle adójóváírással. Amúgy ehhez kaptak rendes támogatást a cégek: 19% helyett 10% a nyerségadója szinte a cégek 99%-ának.

hümhüm 2012.02.23. 19:36:54

@Európai Bigottság: francokat...
Nem is várnám el.

2012.02.23. 19:39:25

@hümhüm:

"Ha egy manyup elszúrta volna a befizetéseket (pl. csődbe megy, tőzsdekrach stb), akkor az időközben létrehozott pénztári tartalékalap folyósította volna a nyugdíjat, ha meg ennek nem lett volna elég pénze, akkor az állam."

Volt tőzsdekrach, de a manyupok nem mentek csődbe.
Egyszerűen csak bevetted te is ezt a nyugdíjtőzsde szöveget.

Tény: A pénzintézetek között messze a manyupok voltak a leginkább szabályozva és biztosítva.
Értsd: Ha félsz/féltél a manyuptól, ne tartsd a pénzed bankba, mert sokkal nagyobb eséllyel veszíted.

És egyéb hibákat is tartalmaz a gondolatmeneted a manyupok csődjével kapcsolatban.

És egy bónusz feladat: hasonlítsd össze pl. (ez tényleg csak egy példa, van hasonló bőven)Lázár János önkormányzati pénzügyi műveleteit a manyupokkal.
Mi a végeredmény?

Európai Bigottság 2012.02.23. 19:39:39

@sárkányfő: vicces vagy szardarab: szerinted ha a zsidó haverjaidnak sikerülne elérniük azt, amit akarnak, utána mi lenne itt? visszasírnád te zorbánt nagyon gyorsan, amikor az IMF helytartója bejelentené a 30%-os reálbér és nyugdíjcsökkenést és a többi nyalánkságot. hamar görögországba akarnál emigrálni.

minden normális nép kiírtja magából ezt a hazaáruló mentalitást, csak mi nem.

meséld már el, hogy ki fizet, hogy egy ideje 0-24ben nyomod a fasz propagandád minden címlapos posztban. ki vagy te? DK aktivista? bölcsészkarról kibukott LMP-s zsidógyerek?

Battlestar Galactica 2012.02.23. 19:42:49

@Európai Bigottság: "senki nem beszélt világméretűről. elég ehhez pár szarházi zsidó szerte a világban."

Folyamatosan arról beszéltek, mert nincs jobb érvetek. A zsidózás nem éppen érv. Azt próbáljátok elhitetni az ostoba, könnyen befolyásolható emberekkel, hogy azért nem tudtok a szarból várat építeni, mert az egész világ ellenünk van. Pedig csak azért nem tudok belőle várat építeni mert nem lehet belőle, de ezt nem lehet mondani, mert nyócévig azt ugattátok, hogy ti bizony tudtok!

"hanem dzsordzsi konrádtól..."

Nem ismerem az urat.

"na eriggyé innen te cionhuszár."

Elég bináris agyad van. Aki nem fújja a hülyeségeidet, az biztosan zsidó, mi?

sárkányfő 2012.02.23. 19:44:21

@hümhüm: miután az egykulcsos kapcsán még érvelni se próbálsz, ezzel magadat minősíted, persze megértelek, érvek nélkül nehéz, faszozni meg könnyű.

Ami a szövegértelmezést illeti, ezek szerint nem jól beszélsz magyarul, mert ezt írtad: "Ha a manyupot nem szüntetik meg, akkor még 400 Mrd hiány merül fel a költségvetésben minden évben... " Namost mint látod te írtad le a "megszüntet" szót, márpedig szó sincs arról, hogy meg kellett volna szüntetni, az átutalások leállítása nem egyenlő a manyup megszüntetésével, szóval ismét nagy öngólt rúgtál.

A manyup pedig azok szerint nem volt jó üzlet, akik gyenge kamu érvekkel le akarták nyúlni és elverni, a lopásra mindig van szöveg. De persze Orbán nem lesz ott, amikor 30 év múlva összeomlik a nyugdíjrendszer... arra ő már magasról szar, szépen felélte hónapok alatt amit az ország fáradtságos munkával a legnagyobb válság közepén és félretett a jövőre, és még büszke is rá.
Arról nem is szólva, hogy igen, ez kiváló üzlet lett volna, ha például veszed a fáradtságot és nem csak az üzlet kiadási oldalát, de bevételi oldalát is beleszámolod. Ugyanis az egy idő után levette volna az állam válláról a nyugdíjkifizetés egy részének terhét, és a teher-csökkenésből szépen ki lehetett volna fizetni az adósságot, de csak egyszer ugye, aztán attól kezdve már a tehercsökkenés állandóan megmarad az állam számára, rengeteget megspórol, a manyup beáll, és mindenki jól jár, a demográfiai bomba sem veszélyezteti a nyugdíjasokat, stb., stb... de tök mindegy, ha a fidesz A-t lép akkor az a nemzeti érdek, ha meg B-t, akkor az, ha a szocik vesznek fel IMF-hitelt akkor az hazaárulás, a fidesz az a hazamentés, és így tovább, mint írtam ha a szocik lopják el a manyupot akkor leégetitek Budapestet, repültek volna a molotovok szanaszét, és akkor meg abban lett volna igazatok, bármiben és bárminek az ellenkezőjében is teljesen gátlástalan elvtelenséggel mindig a Fidesz oldalán a kurva nagy igazság, tudom jól a mantrát...

Európai Bigottság 2012.02.23. 19:44:56

@MikeBoy: mert az állam jót állt értük, ezért te majom. nem mojse kauffman igazgató vállalt garanciát a befizetésekre, hanem az állam.

"Volt tőzsdekrach, de a manyupok nem mentek csődbe."
mikor, hol?egy kis globális korrekció volt. tőzsdekrach az az, ami 80 éve volt. majd amikor az apple vagy az EXXON/Mobil értéke pikpak 0 lesz, akkor beszéljünk tőzsdekrachról.

akkor a befizetéseid konkrétan már nem fognak létezni, de majd az állam fizet, ne aggódj!

2012.02.23. 19:47:46

@Európai Bigottság:

Neked írtam oda fent valamit, próbáld meg belőle kihámozni a lényeget arra vonatkozóan, hogy vajon fogunk-e "vitázni", bármikor is ebben az életben mi ketten!
A gyengébbek kedvéért: NEM! ;)

i.diot (törölt) 2012.02.23. 19:48:03

@Battlestar Galactica:
irod>
"Sajnos nem azért tartunk itt, mert nem tudunk kultúráltan vitázni, hanem mert a csúti cigány 20 év alatt mély árkot vágott a nép közepébe. Nem egy olyan családot ismerek, akik családon belül utálják egymást, mert a politikai nézeteik nem egyeznek.
Egyébként az, hogy az első unokatestvére nem cigány, nem bizonyíték arra, hogy ő maga nem az. Ez genetika, és nem fejteném ki."

ez az europeer ballibsi arokbetemetos nem rasszista,nem antiszemita modi,ugye???
gusztustalan vagy,akarcsak idolljaid...
kettos merce,hazudozas,csusztatas...
szokasos ballibsi hozzaallas...

gratulalok,kiallithatod a szamlat,mehetsz felvenni a fizetesed a bertrollkodasert...

Épelméjű 2012.02.23. 19:49:20

Tehát a számok nyelvén:

2004-ben 3 % feletti a hiány, MSZP
2004-ben az EU túlzott deficit eljárást indít
2005-ben is 3 % feletti a hiány, MSZP
2006-ban is 3 % feletti a hiány, MSZP
2007 ...., MSZP
2008 ....., MSZP
2009 ......, MSZP
2010 ......., MSZP-FIDESZ
2011 ........, FIDESZ

egyértelmű, egyértelmű, CSAK A FIDESZ A HIBÁS!

Buta vagy poszt író, csak buta, semmi több.

Az MSZP a hibás és a Fidesz a hibás, EGYÜTt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Együtt hibás ez a két tróger párt, együtt. Már megint ott tartunk, hogy az MSZP droidok kenik a szart a Fideszre, majd a Fidesz droidok kenik a szart az MSZP-re.....
Kibaszott idióta emberek, totál hülyék....
A legnagyobb hülye meg az, aki elhiszi, hogy csak a Fidesz vagy csak az MSZP baszta el. Mindkető közösen baszta el és juttatta ide az Úniós pénzek lehívását.

Poszt író, jó lennél SZDSZ-esnek. Lépj be!
Lófaszjóska.....

sárkányfő 2012.02.23. 19:50:19

@hümhüm:
Már azt hittem jót fogsz írni amikor így kezdted: "Amit a kisjövedelműekről írsz, az sajnos, igaz."
De nem, mint kiderült a 8 év a hibás azért is amit a Fidesz most csinál... vicces. A cégektől is bölcs dolog fogyasztás-csökkenés, stagnálás/recesszió idején elvárni a béremelést, miközben egy csomó cégnek egyetlen versenyelőnye az olcsó munkaerő, persze megteszik ha kitapossák belőlük, cserébe behozzák a veszteséget a dolgozók kirúgásának egy részén, a melót meg elosztják a maradtak között, szép új világ...
Ja a nyereségadóval csak azt próbáld vakítani, aki olyan hülye hogy nem tudja, hogy a cégek többsége veszteséges, vagy nullszaadós, vagy legjobb esetben is van egy minimális nyeresége, kimutatják, csak hogy ne basztassa őket az APEH, szóval tök mindegy mennyi a nyereségadó, ha egyszer nincs nyereség, jóember... örülnek ha elvegetálnak valahogy...

Battlestar Galactica 2012.02.23. 19:50:41

@Európai Bigottság: "mert az állam jót állt értük, ezért te majom. nem mojse kauffman igazgató vállalt garanciát a befizetésekre, hanem az állam."

Ne zsidózzál már, te gyökér, inkább érvelj! A manyup pénzek jelentős hányadából államkötvényt kellett venni. Miért kellett akkor jótállni az államnak? Látod ezért van az, hogy most ilyen silány a kereslet a magyar állampapírokra! Amikor több volt a vevő (manyupok is vettek), jobb árat lehetett elérni. Marshall kereszt meg van Öcsi?

"mikor, hol?egy kis globális korrekció volt. tőzsdekrach az az, ami 80 éve volt. majd amikor az apple vagy az EXXON/Mobil értéke pikpak 0 lesz, akkor beszéljünk tőzsdekrachról."

Amikor az OTP 1300 volt az nem tőzsdekrach volt, hanem szárnyalás, mi?

sárkányfő 2012.02.23. 19:52:13

@Európai Bigottság:
a fenébe, lebuktattál :((

igen, én egy zsidó-cigány-ballib-hazaáruló-zsidó-zsidó-zsidó-nemzetközigonosztőke-cigény-zsidóóóóóóó vagyok.

csbaly 2012.02.23. 19:57:08

Hihetetlen, hogy mennyi vak ember él a világban.... a valóság lehet, hogy hervasztó, de attól még az a valóság. A politika és a gazdaság is MINDIG érdekek összecsapása, aminek a hajtóereje a pénz, nagy ritkán az ideológia (ezt a szintet nagyon kevés ember éri el a politikában és emberileg is). Nincs tehát "jó fej" EU, aki csak azért ad pénzt, hogy jó legyen mindenkinek. Érdekből adja és büntetésből veszi el. Egy olyan politikai-gazdasági berendezkedésű Európa alakul ki a szemünk előtt, ahol a nemzeti érdekeket és a függetlenséget kőkeményen elnyomják, mert az EURÓ és az EU kitalálóinak és megalkotóinak ez a gazdasági és ideológiai érdeke. A EU vezetőit nem demokratikusan választják az emberek, a nemzeteknek nincs valódi beleszólásuk a hatalmi berendezkedésbe. A demokrácia nevű illúzió éppen véres végét nyögi és ez sokaknak nem tetszik. Multinacionális cégek és a bankszektor lobby erői alakítják (néhol csak próbálják, néhol sikeresek) a politikát a nemzetállamokban évtizedek óta, az EU megjelenésével pedig a befolyásukat megpróbálják végre közvetlenül, az emberek beleszólása nélkül gyakorolni. Aki utánajár az EU felépítésének és jogi szerkezetének, annak azonnal nyilvánvalóvá válik ez, de ma már elég körülnézni, ahol NEM az emberek által választott volt EU és EKB vezetők irányítják jelenleg Görög- és Olaszországot, mint "szakértők"... csak azt ne felejtsük el, hogy ezeket az embereket az EU delegálta, a népüktől nem kaptak felhatalmazás, demokratikus szempontból SEMMI joguk ahhoz, hogy ezt a szerepet betöltsék. Ezek pedig lelkesen, a saját népük (nézzük csak meg a tüntetéseket) akarata ellenére kiárusítják az országukat, a felhalmozott (teszem hozzá, virtuális) adósságot pedig az embereken verik le. Ezzel lehet egyet érteni (nem értem, valaki hogy képes erre, de hát különbözőek vagyunk, de azt tagadni, hogy gazdasági és politikai nyomásgyakorlás és példa statuálás folyik az országunk ellen, az egyenértékű a teljes történelmi-politikai-gazdasági vaksággal... Új birodalom van kialakulóban, a kérdés itt az, hogy akarunk-e beolvadni ebbe az "adósrabszolgaságra" alapuló globalista társadalmi berendezkedésbe, vagy merjük-e a saját utunkat járni, esetleg (ezt próbálja a mostani kormány) úgy lavírozni, hogy csatlakozunk, de nem feltételek nélkül és teljes önfeladással. Mindenki döntse el, hogy milyen világban szeretné felnevelni a gyerekeit és mennyi beleszólást akar a saját népe sorsába és álljon ki amellett a megoldás mellet ÉRVEKKEL... de ne tagadjuk a VALÓSÁGOT, hogy csak 100 év múlva visszanézve ismerjük fel a történelmi eseményeket, ahogy szoktuk, mert ez szánalmas és minden kezdeményezőkészségünktől megfoszt minket.

Battlestar Galactica 2012.02.23. 19:58:26

@i.diot: Hű vagy a nevedhez! Ki mondta, hogy ballibsi vagyok? Ha úgy gondolkodom, ahogy neked nem tetszik, akkor már ballibsi vagyok, mi? Bináris barom! Itt okoskodsz külföldről? Vagy csak lusta vagy ékezetekkel írni?

jozicsenko 2012.02.23. 19:58:39

@sárkányfő: nem mennék bele mélyebben a dolgokba, de az olasz és japán megtakarítási forma ebből a szempontból konzervatív vagy patrióta: szeretik otthon tudni a pénzüket, amit megtakarítanak.
vagyis a saját állampolgáraik leginkább a hitelezői - ezidáig, mert olaszország mostanra ért el oda, hogy már téééényleg sok (nem folytatom, a lényeg hogy jelenleg nem csak olasz állampolgárok, hanem német, francia, belga bankok pénze is náluk csücsült, akik megijedtek)
@Battlestar Galactica: nem magyarázkodok, a világméretű összeesküvés helyett a ballib banda jobb kommunikációját okolnám (nem fogok zsidózni, ha ezt várnád): a "művelt" nyugat számára horngyula, lendvaipál, majd gyurcsány, a magyartonibler "elfogadható": a német/svájci /francia/holland stb újságokban a hozzájuk közeli, velük egy követ fújó banda tájékoztatja a nyugatiakat /s rajtuk keresztül utána az egész világot/: a 2008-as cigánygyilkosságok után a mai kormányt járatják le? nácik talán? nem, csak szeretnék ha az lenne: csúf vicc, de igaz:
-van maguknál antiszemitizmus? nincs, de igény az vóna! (csak zsidózok, bocsánat)

a lényeg a fenti rossz viccben: az antiszemitizmust legjobban az exszdsz-sek szeretik, mert lehet ránk mutogatni: bőgatyás/barackpálinkás hülyékre...
az igény tehát tőlük ered

(emlékszel, amikor pl marion cosma meggyilkolásakor "bukaresti" forrásokra hivatkoztak a kertv-k? mindenki polkorrekt volt, mert a megélhetési fajvédők azonnal nácit láttak mindenhol: a kanadába menekült nő szerint az áldozat megérdemelte, mert cigányozott? mindegy: a ballib banda megfelelően lefizette a művész/újságíró cimboráit, s rajtuk keresztül állnak bosszút rajtunk, mert elküldtük őket a radai rossebb holdkóros, bús ...-ba: nem összeesküvés: bosszú)

japp, a végére, máraitól: „A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszményt védi,
hanem a zsákmányt.”

Európai Bigottság 2012.02.23. 20:00:18

@Battlestar Galactica: "Folyamatosan arról beszéltek, mert nincs jobb érvetek. A zsidózás nem éppen érv. "
mi az a zsidózás?
én csak leírom a valóságot.

konrád, heller, kenedi, fischer, schiff, majtényi, demszky, schiffer, egész LMP-SZDSZ, bauer, eörsi, eszterházy, spiró, magyar fruzsi, magyar bálint, gáti karesz, regős doktor, kende petya, bartus, népszava, népszabó, vásárhelyi mariska, vágó pityu, hack, fleck, egész TASZ, arató, bolgár, avar, aczél, dési, kálmán olga stb stb

kihagytam valakit? tök véletlen, hogy mind azok, igaz?
biztos egészen véletlen alakult így, nem foglalkoztak egymás származásával. és aki ezt csak észre meri venni, az máris antiszemita, zsidózik, ezért a valóság inkább nem létezik, mert nem szabad kimondani.

szerinted hillary klubrádiót hallgat?

" azért nem tudtok a szarból várat építeni, mert az egész világ ellenünk van."
azért nem tudunk, mert szarból nem lehet, és ti szart csináltatok mindenből. aztán amikor valaki el akar lapátolni titeket a szarotokkal együtt, akkor megy az ajvékolás. nácik, fasiszták, munkatáborok.

ma azért tüntettek frankfurban orbán ellen, mert hogy hívhatnak meg valakit, aki a cigányokat munkatáborba kényszeríti? vajon honnan vehették ezt a faszságot...

konrádék éhenhalnának antiszemitizmus nélkül, ezért csinálnak. egyik másik országban sem engedik meg a zsidók maguknak azt, amit itt. még amerikában sem...

a landeszmanni gondolkodás jellemzi az egész hazai liberális zsidó 'értelmiséget' - csak ők lehetnek a kulturális és politikai élet irányítói, mert a magyarok tudatlan, bőgatyás bugrisok, minden ami érték, az a zsidóktól származik. totálisan megvadultak, hogy 2010ben úgy nézett ki, hogy ezek totálisan el lesznek takarítva, soha a hatalom közelébe sem kerülhetnek újra. ezután indult ez a példátlan hadjárat az ország ellen. aktivizálták magukat, mint 90ben vagy 98ban.

u.ezt csináltátok mindig, amikor más volt kormányon.

direkt nyomatni a zsidó gusztustalankodást, hogy utána lehessen antiszemitázni. mert igény van rá a konrád félék részéről, ha van, ha nincs. ha nincs, hát csinálnak, mert ezek az emberek a zsidóságukat csak ebben tudják megélni.(bayer nagyon pontosan írt erről ezekről az "indok-zsidókról".) ezért is megy most az acsarkodás a Köves Slomó féle vonulat meg a régi vonulat között.

már várom, mikor lesz a konrád félék szerint Slomó is öngyűlölő antiszemita náci, mert kokettál a zorbánnal, aki kokettál a jobbikkal, ami szellemi örökös mint tuggyuk :D

azAttis 2012.02.23. 20:01:04

Az ilyen fos posztokért is Orbán a hibás!

2012.02.23. 20:01:30

"Kiakadt Orbán a brüsszeli büntetésen
Miért vesznek el tőlünk pénzt, amikor máshova zsákszámra öntik? - kérdezte egy ünnepségen."

Egyébként Orbánnak igaza van. A döntés nagyrészt politikai. Vagyis, ha nem lenne büntetés, nem hiszem, hogy ezt bárki is számon kérné.
Azonban a kiakadása nevetséges.
Egyrészt azért, mert az utóbbi majdnem két évben Orbán semmi mást nem tett, csak gyakorlatilag az EB-hez hasonló elvű politikai döntéseket hozott. És, ha ezt valaki kifogásolta, az mehetett a fenébe.

Másrészt azért, mert mit várt az EU-tól Orbán? Tapsvihart az eddigi politikájáért? Vállon veregetést és még több pénzt? Ez egyszerűen röhej.

sárkányfő 2012.02.23. 20:02:24

@Európai Bigottság:

mesélj, milyen érzés rasszistának lenni?

Európai Bigottság 2012.02.23. 20:03:19

@Battlestar Galactica: " Amikor több volt a vevő (manyupok is vettek)"

münchausen báró :DD mnyupok is vettek? de jó :D
ugye nem közgazdász vagy?

a zsidó a globális gazdasági-politikai játszmákról szóló vitákban elég jó érv :)

osztrákozás van? vagy észtezés?

Európai Bigottság 2012.02.23. 20:09:16

@sárkányfő: nem tudom, de majd te elmeséled, mert a kérdésedből az következik, hogy szerinted a zsidók egy másik raszhoz tartoznak, pedig pontosan u.ahhoz a kaukázusi raszhoz tartoznak, mint mi. ergo nem lehetek rasszista, hisz senkit nem gyűlölök azért, mert másik raszhoz tartozik.

én a tettekből, gondolkodásmódból, azaz tények, és az azokból levonható következtetések alapján ítélek.

a fasisztákat, nácikat pl nagyon nagyon nem szeretem, arról viszont nem tehetek, hogy ma a liberálisok és az antifasiszták a legnagyobb fasiszták, és a zsidó az egyetlen nép, ahol általános a náci mentalitás.

"1000 nem zsidó élete sem ér annyit, mint 1 zsidó körme"
Dov Lior rabbi, júdea és szamária rabbinikus tanácsának vezetője.

be szép gondolat. vajon hányan oszthatják ezt...

jozicsenko 2012.02.23. 20:10:10

@sárkányfő: felemelő!

de kérdezd meg landeszmann rabbit, aki szerint "nélkülük" senkik lennénk...

vagy kérdezd meg kérlek magyarbálintot is és az szdsz exvezetőt, akik szétbarmolták pl az oktatást, miközben a gyerekeik angliában vagy svájcban tanultak...

@Európai Bigottság: úgy látom, ugyanazt írtuk nagyjából...

csbaly 2012.02.23. 20:10:40

Egy kis hozzászólás az angoloktól, az EU-hoz, az EURÓ-hoz és a módszerekhez, amiket használnak... nehogy azt higgyük, hogy Orbán egy csodabogár és csak ő látja így amit az EU csinál... angol nyelven az Európa parlamentből... www.youtube.com/watch?v=ez-88_hIrLY&list=FLKpIFrFT7GEr61mdVqyix9Q&index=21&feature=plpp_video

csbaly 2012.02.23. 20:13:17

speciel az a megállapítás (nem olvastam végig a vitát, mert nem érdekelnek a rasszista kicsengésű viták) , hogy a liberális réteg viselkedik a leginkább náciként és fasisztaként, az baromira igaz manapság....

Európai Bigottság 2012.02.23. 20:14:32

@csbaly: nigel farage az egyik legnagyobb forma az EP-ben. sok ilyen politikusra lenne ott szükség.

Battlestar Galactica 2012.02.23. 20:15:03

@jozicsenko: Sajátos nézőpont, de tisztelem, bár nem teljesen értek vele egyet. És humorod is van. Ez tetszik. A viccet ismertem, de jó hasonlat volt tényleg a szadisokkal. Megmosolyogtam. :)
Az újságírókról más a vélemyényem kicsit. Egy filmből idézek: "A rossz hír, az jó hír. A jó hír, az nem hír" inkább ezen az elven működnek, nem kell paranoiásnak lenni. Nézd végig egyszer a TV2 híradóját: 30 percből 25-ben lelőtték, összeütközött, meghalt, eltűnt,...

sárkányfő 2012.02.23. 20:16:42

@Európai Bigottság: aha, szóval zsidózol ahogy a szádon kifér, aztán amikor rákérdeznek, még felvállalni is gyáva vagy...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.02.23. 20:17:33

Mi lett volna, ha az uniós pénzelvonás szégyene Gyurcsány idején történik meg Magyarországgal? Már felgyújtották volna a Kossuth teret, hidat zártak volna le, hogy a csúnya kormány tönkre teszi a zemberek életesélyeit, a a magyar vállalkozások és települések jövőjét, tönkre tette hazánk nemzetközi kapcsolatait stb stb.

Pedig nem történt más, mint hogy Orbán 206-ban arra kérte az Uniót, vegyen el támogatást a hazájától - ezzel hazaárulást követett el -, majd a vetés most beérett. El is vették. Csak éppen miatta. A hiányszámmal is hazudik nemzetpusztító csapata, Brüsszelnek meg elege lett a bunkóságból, kivagyiságból, abból, hogy a pénzükért még hülyének is nézi őket ez a harmadosztályú focista. Nem lehet markot tartani, közben meg odatojni a küszöbre.

El kell takarodni, mert szégyeljük a bóvlisorsot!

csbaly 2012.02.23. 20:25:00

@Európai Bigottság: egy ember, aki kimondja az igazságot... valóban több ilyen kéne, de sajnos a trend az, hogy az embereket butítsuk el, nehogy beleszóljanak a sorsukba, pedig a globalizáció és az EU is olyan ötletek, amiről, ha normálisan és tisztességesen tájékoztatják és megpróbálják társadalmilag és politikailag egyenlőbben felépíteni, akkor sok ember azt mondaná, hogy persze, nézzük meg, hogy milyen, működik-e... hiszen valamerre haladni kell. Helyette erőszakkal, az emberi jogok csorbításával és a hatalmi status quo fenntartásával akarják megvalósítani. A hazugságra, a lopásra és az emberek kizsákmányolására pedig minden normális ember ugrik. A saját sírjukat ássák, mert nem tudják megzabolázni ez egójukat és az emberiség érdekében, azt szolgálva cselekedni. Az ilyeneket pedig a lehető legtávolabb kell tartani a hatalomtól.

Európai Bigottság 2012.02.23. 20:26:16

@sárkányfő: mi a a zsidózás?
rákérdeznek, mire? mi köze a valóság zsidókat érintő részének a rasszizmushoz? akkor sem lenne értelme a faszságodnak, ha nem u.ahhoz a raszhoz tartoznánk, de u.ahhoz tartozunk, így a rasszizmus vádja logikailag kizárt.

antiszemitizmust akartál kiáltani? a legszebb, amikor ezt szemita arabokra használják :D

Spiro 2012.02.23. 20:32:53

Ez az egész kurzus pont olyan, mint amikor valaki a kocsmában elmeséli hogy vert le valakit, és hogyan osztogatta a sallereket, meg a kokikat.
Közben a – a haverok kivételével - az egész kocsma röhög a monoklik, és a sérülések láttán.

De mi Belgák hova álljunk? : )

csbaly 2012.02.23. 20:35:57

Nincs antiszemitizmus, akik valóban utálják a zsidókat ,az maximum a társadalom műveletlen 1-2%-a itt Európában, akik nem látnak tovább az orruknál. A többiek, akik kritikát fogalmaznak meg a vallási-ideológiai alapokon szerveződő gazdasági és/vagy politikai szerveződések ellen, azok a liberális vezető réteg, esetleg Izrael állam mint politikai erő ellen foglalnak állást. De mivel nincs erre a szűk rétegre alkalmazható szó a legtöbb nyelvben, ezért zsidóknak titulálják őket. De ha bármelyik ilyen embert megnéznéd, pusztán, mint embert, azt látnád, hogy a legtöbbnek van zsidó barátja, ne adj isten családtagja is, tehát kizárt, hogy a zsidó fajt általában utálja. Szemantikai félremagyarázás, ami komoly iparággá és politikai füstölgő pisztollyá nőtte ki magát. Nyilván egy ilyen hathatós fegyvert aztán szívesen puffogtat mindenki, ha a másik eláztatása a cél.

sárkányfő 2012.02.23. 20:50:03

höhö, a Fidesz-cenzúra szépen hasít, épül a jövő, Orbán elvtárs talpnyalói teszik a dolguk.

hvg.hu/hvgfriss/2012.08/201208_elfogult_frekvenciaosztas_zsebradio

"A Lánchíd, a katolikus Mária és a református Európa Rádió nyerte el a helyi rádiófrekvenciák 43 százalékát az ORTT által kiírt és már a Médiatanács által elbírált pályázatokon"

Demokrácia, sajtószabadság, és egyenlő mérce... ja, ezt kihagytam: a Fideszes verzióban...

Éljen a Párt! Ütemes tapsot kérek!

csbaly 2012.02.23. 21:04:57

@sárkányfő: miért lepődsz meg ezen? Akkor senki nem rinyált, amikor egy évtizeden keresztül a liberális nézet uralta a magyar média 99%-át? Az univerzum egyetlen valóban egyetemes törvénye az egyensúly... ha valamit elborítasz egyik oldalra, az vissza fog csapódni a képedbe, néha erőszakosan... nem kellett volna elnyomni ezt a típusú kultúrát és véleményt, főleg hogy Európa ilyen alapokra épült eredetileg. Egyébként meg nem csoda, hogy azok az érdekcsoportok, akiket eddig "elnyomtak" most a média kiegyenlítésébe ölik a pénzt, hiszen amilyen médiaháború folyik a világban, ez elsődleges fontosságú lett, máshol ugyanis NEM hagyták, hogy ezek az érdekek hallassák a hangjukat. Szar ügy a demokrácia, de akkor is ki kell állni mellette, ha éppen nem az általunk preferált irányba halad... a többség érdeke a kisebbség felett... ez sem tökéletes, de jobbat még nem találtunk ki sajnos.

Európai Bigottság 2012.02.23. 21:23:33

@sárkányfő: majtényi, polyák, mong atis meg 1-2 ismeretlenebb CEU-s zsidó.

a független hiteles elemzők :D

Balt 2012.02.29. 11:33:27

Ha már klasszikus idézünk, hozzunk tőle többet is:

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. s közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"

"Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kib….ott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni(?), azt tudom nektek mondani."

"Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben Kornaitól Bokrosig, Békésitől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig, azokkal végigbeszéltük, végigszenvedtük, végigüvöltöztük. És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozunk. Hű, a hétszázát neki. És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak. Vessünk ki ingatlanadót mindenkire. Tudjátok, hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha minden ingatlant megadóztatunk, ami 5 millió forintnál drágább? Alacsony értékhatárt mondtam, nem 100 milliót, ötöt. És egyébként még odaadjuk még az önkormányzatoknak azt az 52 milliárdot, ami a kommunális adóból bejön, mert akkor azt oda kell nekik adni, már most az ő bevételük. Az egésznek az egyenlege kevesebb, mint 20 milliárd forint."

(Forrás: greczy.blog.hu)

Balt 2012.02.29. 11:39:46

@G.I.J.: Nagyrákosi vasúti völgyhíd megvan?

"Mindazonáltal a közlekedési munkamegosztás Magyarországon még mindig jóval kedvezőbb,
mint az EU15-ben A két ágazat részesedése (teljesített árutonna és utaskilométer alapján) az öszszes szállítási teljesítményen belül 2000-től 2002-re a vasúti arány 24 %-ról 27,2%-ra, a közúti
arány 57%-ról 59,9%-a nőtt. Ez az arány az EU15-ben a vasútnál 12,9%, közútnál pedig 75,5%." (KÖZOP 2007.)

Balt 2012.02.29. 13:08:23

@Rubicon: "Kik azok, akiknek jövedelem növekedést hozott az egy kulcsos adó. Hát nem lehetnek sokan. De akik vannak, ők akkor mibe fektettek? (Ingatlanpiacot nem élénkítették az biztos.)"

Pl. nekem hozott többletjövedelmet. Még gyerekkedvezmény nélkül is. Igaz, nem horribilis összegről van szó, csak tízenezer Ft-ról.

A többség feltehetőleg törlesztésre fordítja...

Egyébként köszönet az itt szokatlanul korrekt kommentért!

Balt 2012.03.01. 15:20:16

@Démonmac1: "Az is egy tetemes balfaszság volt amikor dacból eldobtuk az orosz piacot, Viktornak külön köszönet ezért."

Ugyammá', hol volt '98-ban már a zorosz piac?! Ami még megmaradt belőle - szinte semmi, mert addigra se fizetőképes kereslet, se kurrens termékünk nemigen volt -, azt is elvitte az orosz válság. (Amiből mellesleg tetszik, nem tetszik - amúgy nekem se... - Putyinnal másztak ki. Nem véletlenül népszerű a mai napig.)

www.mfor.hu/cikkek/Bearazva__Lassuk_a_98_as_orosz_valsag_idosorat_.html

Balt 2012.03.05. 10:57:51

@sárkányfő: Off: "ezek szerint nem jól beszélsz magyarul, mert ezt írtad"

Te meg "veszed a fáradtságot". Remélem futja majd rá a mnyp-megtakarításaidból...! Lol.

Balt 2012.03.05. 11:05:43

@Battlestar Galactica: "Ne zsidózzál már, te gyökér, inkább érvelj!"

Látom, zsidózni nem divat felétek, csak szelektíven cigányozni. Beh szép is ez a baloldali, befogadó, bőrszín, faj, felekezet (muhaha) és nem(i identitás) szerinti egyenlősdi! :)))
süti beállítások módosítása